Prágai Magyar Hirlap, 1929. szeptember (8. évfolyam, 198-221 / 2123-2146. szám)
1929-09-07 / 203. (2128.) szám
MAC DON ÁLD ÉS KÖZÖNSÉGE Géni, szeptember 3. (A P. M. H. genfi munkatársától.) Másfél napja, amióta a népszövetség közgyűlését megnyitották, mindenki a műsor nagy favorit- ját várta, akinek végre kedden délután öt óra tájban adta meg G-uerrero elnök a szólás jogát és akit egy túlzsúfolt terem tapsa kisért a szónoki emelvényre, öt éve, hogy utoljára állt ezen a helyen és az ismét hatalomra jutott politikust, aki most lehajtott fejjel áll a megafon- és rádiótányérokkal telerakott asztal előtt, ötvenhárom nemzet képviselője ünnepli. MacDonald mozdulatlanul várja, amíg ismét csönd lesz és a már le csöndé séd ett termen mégegyszer végignézve, maga elé helyezi jegyzeteit, majd leveszi a szemüvegét, vizet tölt a pohárba és az elnöki emelvény felé fordul. Mindezt lassú és kimért mozdulatok kíséretében teszi, fokozza a hatást, ami a sok Celsius- foktól fűtött teremben, a nagy csöndben várakozó közönséget izgatja. A pillanatokig mozdulatlan képhez kísérőzeneként a filmgépek és ventillátorok zizegése és zúgása szolgál, majd MacDonald erős és mély hangon kezdi: „Mon- sieur le Président...“ A teremben fölszabadult mozgás. MacDonald visszafordul a terem felé és beszélni kezd. Az első mondat egy udvariassági aktus, amivel a népszövetséget köszönti. Az első sorban a nemzetek alfabetikus sorrendjében csaknem legelői von Schubert ül és most előrehajlik. Tőle jobbra ?.z angolok uj külügyminisztere, Henderson és Lord Róbert Cecil és az üres szék, amit a szónok hagyott el az elébb. Mögöttük néhány sorral hátrább Briand, Lou- •cheur-rel jobbján, aki a beszéd folyamán a diszkrét tolmács szerepét hivatott betölteni, bár Briand igyekszik mindvégig az idegen nyelvek terén köztudomású tudatlansága bástyái mögött maradni, ami mentesiti minden kritizáló tapstól és lehetőleg észrevétlenül figyeli miniszterkollégája magyarázó megjegyzéseit, amiket suttogva mond a külügyminiszter fülébe, a zsebkendő mögött, amivel aztán erősen gyöngyöző, tömpe kerek arcát törli. Még tovább Adatcsi kopasz és apró feje, simára kefélt, fekete japánok társaságában, akik ismert buzgalommal és lelkiismeretességgel jegyeznek állandóan az előttük heverő papir- szeletekre, mig vezérük, Adatcsi, a fülét fogja, hogy jobban hallja az angol véleményt. MacDonald beszéde első részében a kívánatos változás bekövetkezését méltatja és afölötti örömének ad kifejezést, hogy a német nemzet képviselőit is itt láthatja, akik öt évvel azelőtt még hiánvoztak. Az angolok erősen tapsolnak. Von Schubert alig észrevehetően, de mosolyog. Briand nem érti. Adatcsi könnyedén bólint. MacDonald folytatja. Előbb még mindig csak az öt év alatt bekövetkezett változásokról beszél. A közben elhalt Camer- lynk tolmácsot búcsúztatja. Semmiről és senkiről se akar megfeledkezni. Miután igy nagyjából bepótolta a kérdéses öt évet, áttér a tárgyalásra és a párisi paktumról kezd beszélni, amit udvariasan Briand—Kellogg-paktumnak nevez. A békéről beszél. A tárgyi adatok elsorolása után lassan belemelegszik a beszédbe és prófétahangon, pózban és emelkedett kifejezésekbe öntött mondatokban folytatja, amit egy szónoki erescendóban fokoz a beszéd végéig és az időnkint fölhangzó tapsot se véve figyelembe, kiabálja a hallgatóság felé. A mindennél aktuálisabb hágai megegyezés tárgyalásával folytatja. Ezután szűnni nem akaró tapssal köszöntik. Briand megint nem érti, de most kérdező arccal fordul kollégája felé, aki gyorsan magyaráz. Briand arca és gesztusa: „no persze, —■ Hága ..— MacDonald a tapsok nyomán tiizbe jön, erősen gesztikulál, a demagóg erőszakolt mozdulatokkal hajlik a különösen jólsikerült szavak után, rádől az asztalra, majd ismét fölkapja a fejét, a hangja recsegni kezd, kezét a homlokához szoritva, a mennyezet felé emeli szemeit, csak a kérdéses rész pointje felé hagy egy kicsit alá és a népek harmóniájáról mondott és különösen sikerült szavait már elhaló hangon mondja és hangja belevész a földübörgő tapsiba, amibe elvétve szokatlan bravó-kiáltások is hallatszanak. Mindez a németeknek szólt és a francia, különösen érzékeny féltékenységre hatott. Azután a japánok kerültek sorra. MacDonald Amerikáról, az amerikai—angol barátságról és a két állam közt folytatott tárgyalásokról beszél. Minden a legjobb utón. Ez a hetedik padsorban fáj, ahol a japánok ülnek. MacDonald mindenkivel sikeresen tárgyal, - békét akar a Rührvidéken, a Nilus partján és Jeruzsálemben egyaránt, sürgeti a lefegyverzést és fölszólítja a népszövetséget, hogy lásson hozzá Európa békéjét biztosítani akaró munkájának ne csak papiron megstilizált, de praktikus eszközök alkalmazásában rejlő megoldásához. Megállapítja, hogy a népszövetség legsürgősebben megoldandó föladatai a kisebbségi kérdés és a döntőbíróságok kérdésének végleges rendezése. Briand Paneurópa-akcióját csak messziről érintve, visszatér a kiinduló ponthoz és arra kéri az itt összegyűlt népek követeit, hogy minden halogatás nélkül tegyenek eleget mindazon kötelezettségüknek, amik a világ békéjét biztosítják, mert nincs halogatni való idő és oltsák a népszövetség szellemét .minden emberbe, asszonyba, nemzetbe, ami a fönnálló szerződéseket biztosítva, a háború helyébe jogi fórumokat állít, amik vitás esetekben elégtételt adnak a sértetteknek. A beszéd végén lesietett a pódiumról és a helyére ült. Elsőnek Henderson, majd Scialója és Apponyi gratuláltak, amit az angol miniszterelnök mosolyogva köszönt. Von Schubert társaságában hagyta el a termet. Briand ösz- szefont karokkal ült a helyén és a fordítást várta. Később ő is kijött a folyosóra, limonádét rendelt és autogramokat adott amerikai kislányok albumába. MacDonald a leánya társaságában pihent férfi- és női rajzolók közepette, akik mind a pipát várták, ami annyit lendít ezen a hullámos, őszülő hajjal bontott, kiesé merev arcon, amá azonban mindvégig zsebben maradt, amíg azután jelentették, hogy az autó a kapunál van és MacDonald barátságos és megelégedett arccal köszöntgetve, kifelé indul. Az ajtónál Briand köszönti: „Good- bye ...“ MacDonald nevet. ,3on soir ...“ — mondja. Az éles megfigyelő, aki a hágai eseményeket kommentáló, éleshangu francia sajtót olvasgatta, leszögezi, hogy francia—angol közeledésre lehet kilátás. — Viszont lehet, hogy tényleg csak köszönni akartak. Simon Géza. Egy lévai biztosítási ügynök rövid pályaluiása milliós üzletektől a letartóztatásig Két hónap alatt üres Ígéretekkel hárommillió koronányi üzletet szállított intézetének Léva, szeptember 6. (Saját tudósítónktól.) Mintegy két hónappal ezelőtt a lévai biztosítási piacon uj konkurrencia jelent meg. A prágai Korona biztosító társaság ügynökséget alapított a városban és az agilis főügynök aránylag rövid idő alatt letarolta az egész vidéket. Egy 23 éves fiatalember, Zeabka Miklós vitte véghez ezt a biztosítási szakmában ritkaságszámba menő üzleti hőstettet. A pozsonyi vezérképviselő cég maga sem remiéit a tultömött lévai piacon ilyen hatalmas eredményt, hiszen az intézet neve eddig ezen a vidéken teljesen ismeretlen volt. Zsabka Miklós alig két hónap leforgása alatt közel három millió koronányi biztosítást kötött s az intézettől ezrekre rugó províziót szedett fel. A nagyszerű üzletmenet kezdett már az igazgatóság előtt is gyanússá válni s minthogy Léváról is figyelmeztető levelek érkeztek, Pozsonyból egy ellenőrt küldtek le, aki Zsabka tudta nélkül sorra járta ügyfeleit és tájékoztatásokat kért. Az ellenőrző tisztviselő megdöbbenéssel állapította meg, hogy az ügynök meg nem engedett ígérgetésekkel hálózta he a hiszékeny embereket. A legcsalogatóbb ígérete az volt, hogy a biztosítást kötő ügyfél kamatmentes kölcsönt kap. Ez a rendkívül előnyös ajánlat sok szegény embert beleugratott a biztosítás megkötésébe. A meglepő íeüfedeaés után az intézet bűnvádi feljelentést tett Zsabka ellen, akit a csendőrség tegnap este őrizetbe vett és kihallgatott. Zsabka beismerte vétkeit, de kijelentette, hogy Ürménybea lakó szülei kilátásba helyezték a kár megtérítését. Erre azután az intézet visszavonta a feljelentést. Minthogy azonban az ügyifelek részéről is érkeztek feljelentések, az eljárás továbbfolyik. A Teleky-uccában lévő biztosítási irodáról pedig levették a Korona biztosító intézet bádogtábláját. MATER ANGLIAE — EGY NAP CANTERBURYBEN — London, szeptember hó. Az angol középkor szemérmes Bocacciójának, Chaucernek, canterbury-i zarándokai batodfélszáz évvel ezelőtt nyeregben ülve, errefelé kocogtak végig Kent grófságának lankás, erdős vidékén. Most Anglia legmodernebb automobilutja lett az ősrégi országúiból, amely Follkeetonehoz és Doverhez vezet. A benzintöltő-állomások amerikaiasan csúf prózai képe kibékíthetetlen ellentétben van az útra kinyúló hatalmas parkok vén fáival és a szép fasorok közül kikandikáló régi kastélyokkal. London hosszú mérföldekre nyúlik el, szinte alig akar elhagyni bennünket. Az útjelző tábla már 12—15 mérföldet, több mint húsz kilométert mutat a City tői számítva, de a külvárosok csinos, egészen újonnan épített házcsoportjai még mindig egymást érik. Azután széttágul a vidék. Az országút egy magas dombháton szaled. Északra a széléé Themze völgye látszik, a folyó széles ezüstcsikjával, kelet felé pedig a kivételesen páramén tea nyári délelőttön a,látóhatár legszélén előcsillan a tenger, a La Manche-csatorna vize. Alig van Anglia földjének történelmi emlékekben gazdagabb része, mint ez a vidék, Kent régi grófsága. Északkelet felé itt van Hastings, ahol Hóditő Vilmos normanujai verekedtek; Oroszlánszívű Richárd keresztésvitézei ezen az országúton vonultak a tengerpart felé, hogy átkeljenek a kontinensre és Edvárd, a Fekete Herceg, a créy-i csata legendás hőse, itt szőtte az angol történelem legbájosabb szerelmi régényét királyi vérből származó unokahugával, későbbi hitvesével. Joan hercegnővel, akit a történelem Kent Szép Asszonya — the Fair Lady of Kent — néven szokott emlegetni. Maga Canterbury az angol középkorból ittfelejtett apró kis város, egypár tucatnyi szült, kanyargó uccával a körbefutó várfalakon belül, amelyek még csaknem mindenütt épségben állnak. A fő- ucca, a Iligh Street, az egyedüli, ahol mozgalmas az élet. Canterburyt ugyan a. külföldi turisták csak igen ritkán keresik fel, legfeljebb néha angol hazájukhoz még közelebb álló és brit származásukra büszke amerikaiak, de angolok annál számosabban. Angliában igen megszívlelik a múlt században élt, igen nagytekintélyű canterburyi érsek, Tomple parancsát, hogy minden angol embernek életében legalább kétszer el kell zarándokolnia Canterburybe, amit már a középkorban Mater Angliae-nek, Anglia anyjának, neveztek el. A főút szűk mellékuccáin át, ahol a régi házak előredőlő oromfalai csaknem egymásra buknak, mindenütt a székesegyház főhajójának nemes körvonalai és a legszebb angol—gól stílusban épitelt tornyai látszanak, amelyek zömök négyszögletes ségükben is csodálatosan könnyedek és csip- keszerü finomsággal lebegnek a főhajó homlokfalának nagy gótikus ablaka fölött. A székesegyház egy szabálytalan alakú, nagy, füves térség közepém áll, magas falakkal elkülönítve még a kis városka profán világi környezetétől is. Az a lenyűgöző hatás amit ennek a tiszta gótikus és olyan jellegzetesen angol középkori székesegyháznak képe nyújt, igy még tisztább és zavartalanabb, mint Anglia másik híres középkori székesegyházánál, a yorki minstemél, amely egy forgalmas nagyváros közepén áll. A székesegyház főhajója a főbejáratnál levő két kisebb toronnyal együtt a XII. századból való, de a monumentális, csaknem száz méter magas Angyaltorony a XV. század végéről származik. Ez a torony a legpompázóbb f rmáiban mutatja a monumentális gót stílustól eltérően fejlődött angol gótikának azt a sajátosságát, amely abban nyilvánul meg, hogy a négyszögletes tornyot nem egy magasranyuló toronytetőben fejezi be, hanem apró, a torony négy sarkára külön épített tor- nyocskákban. * A székesegyház belseje még az épület, külsejénél is szebb. A kórus szintje, ahol a rendes istentiszteleteket tartani szokták, pár méterrel magasabb, mint a főhajó padlózata. Ezáltal a templom interieur-je talán kevésbé monumentális, de sokkal változatosabb. VIII. Henrik nem egészen protestáns puritán gondolkodásból, hanem profán kapzsiságból megfosztotta ugyan a székesegyház belsejét a főoltár és a vértanú Becket Tamás emlékére emelt szentély gazdag arany- és drágakőkincseitől, de megmaradtak a száz színben pompázó, csodálatosan szép középkori ablaküvegek, amelyekhez hasonlókat Angliában, de, természetesen, sokkal kisebb méretekben, csak Cambridge és Oxford középkori college-épületeinek kápolnáiban lehet találni. Az angol törnénelem két romantikus alakjának, a vértanú Becket Tamásnak, és a gáláns középkori lovagnak, a - Fekete Hercegnek szelleme kisért a 6zékesegyház<* magasbanyulő pillérei között és a főoltár alatti kripta, valójában alsó templom komor hangulatú boltívei alatt. Egy fiatal, diakonusi rangban levő anglikán pap, ki a deanery-ben, a székesegyház közvetlen lelkészi hivatalában vállalkozott rá, hogy a cicerón em lesz, kifogyhatatlan volt az ősrégi épület szépségeinek megmutatásában és történetet történet után mesélt, el a székesegyház eseményeiben gazdag múltjából: Szent Ágoston — természetesen nem a hippói — trónszékéről, amely kezdetleges kelta—normann művészetével ezer évesnél is jóval idősebb; a hugenották kápolnájáról, ahol a Szent Bertalan éjszakája után Angliába menekült francia hugenották idejétől kezdve rendszeresen tartanak mind mai napig francia protestáns isten tiszteleteket. A főoltár közelében, ahol valamikor Bpcket Tamás aranydiszes szentélye állott, a mennyezeten egy arany félhold látszik. Ezt a félholdat a legenda szerint angol keresztesvilézek hozták magukkal egy Jeruzsálemben elpusztított mohamedán mecsetről. Ennyi maradt meg egye!tS> feptemlbcr 7, •wwníbai. dűl a szentély kincseiből azután, hogy VIII. Henrik kincstára számára elrabolta. Az egyik mellékhajóban levő kápolnának Martyrimm a neve. I# érték utói II. Henrik király gyilkos udvaroncai a menekülő ősz érseket ée itt feküdt a kápolna kő- padlóján, amig holttestét később az ő emlékére épített szentély helyére nem vitték, ahol halála után nyomban megkezdődtek azok a gyógyítási csodák, amelyek miatt háromszáz éven át özönlöttek a székesegyházba a „canterbury-i zarándokok", még egy évszázaddal a reformáció kezdete után is. A Martyriumnál és Szent Tamás volt szentélyénél most is látszik, bogv a zarándokok térdeplése mint koptatta ki a bőpadlót és a közelben levő mórvámyléposőket. * Anglikán pap cioeroném beszélt arról is, hogy két évvel ezelőtt a székesegyház fődiakónusa, aki mostanában lett az egyik Délanglia dáocézia püspöke, megalapította a Canterbury-i Székesegyház Barátainak Egyesületét. A tagok listáján elsőnek a walesi herceg szerepel és az egyesületnek kettős célja van. Az egyik, hogy igy ápolják az ősi székesegyház gazdag művészi értékeinek kultuszát, a másik pedig, hogy Angliában ée az egész világon szétszórt anglikán angolokat igy tűzzék hozzá ehhez a székesegyházhoz, amely olyan sokat jelent minden britnek és minden anglikánnak. Az egyesület első célja elérésében már eddig is sokat tett A székesegyházzal összeépített kolostorépületeket restaurálták, egy normán—román tó- lueban épített tornyot és hozzátartozó kisebb épületet, amelyek igy talpraállítva, legszebb emlékei a gótikust megelőző építészeti stílusnak, amelynek csak nagyon gyéren maradtak emlékei Angliában. Korai lunch után kezdtük el a székesegyház és a környező épületek megnézését és több mint két óra alatt éppen végeztünk vele félnégyre, amikor a rendes délutáni istentisztelet megkezdődik. A kórus ilyenkor mindig megtelik a Canterburybe zarándokló látogatókkal. Aki Canterburybe jön, soha nem mulasztja el, hogy részt ne vegyen ezen a délutáni istentiszteleten. Artisztikue szépségében itt igazán a legkülönbet nyujta az anglikán egyház, amely dogmáiban lehet protestáns, de liturgiájában a középkori katolicizmus mélyen járó, irracionális áhítatához hü maradt. A régi egyházi angol nyelv patinás szépsége, a középkori énekeskönyvekből változatlanul megőrzött antifónák nemes korálldallamai és a mostanában sokat vitatott Imakönyvből — Common Prayer — felvovasott szép, egyszerű imádság, ennyiből állt az egész félóráig tartó istentisztelet. De ez a félóra éppen elegendő arra, hogy megértesse a kontinentális ember számára olyan szokatlan ragaszkodást, amivel az angol ember templomához és anglikán egyházához tud ragaszkodni. M. B. Panelt Istrati Romániában Bukarest, szeptember 6. A román sajtóban és a politikai körökben nagy feltűnést keltett a külföldön élő Panait Ietrati romániai látogatása, aki ez idő szerint Temesvárról küld tudósításokat a kommunista, perről az Europe című folyóiratnak, Romain Rolland lapjának. Panait Istratít Romániában a szélsőbaloldali világnézet hivének ismerik és köztudomású róla, hogy másfél éven át Szovjet-Oroszországban tartózkodott. Polrtkai körök az iró mostani romániai útját kapcsolatba hozták a Románia és Oroszország közt fennálló viszonnyal s Bukarestben a leghatározottabban állítják, hogy Panait Istrati közvetíteni jött a két ország között, annyival is inkább, mert újságírók kipuhatolták, hogy Vajda Vojvod belügyminiszter a távollévő Mironeszku kü’ügymi- niszter helyettese, négyórás megbeszélést folytatott vele. Panait Istrati Temesváron a hozzá ez ügyben intézett kérdésekre nem tagadta, hogy' látogatást tett a külügyminiszter helyettesénél, de azt állította, hogy látogatásának nincs politikai jellege, annál kevésbé, mert ő nem bolseviki és annakidején kiábrándulva és áthidalhatatlan véleménydifferenciákkal hagyta el Szovjet-Oroszországol. Később érdekes visszaemlékezéseket mondott el korábbi, a Bratianu-kormány idején tett romániai látogatásáról. Kihallgatást kért a miniszterein ölttől, aki azonban nem fogadta. Ezzel szemben a sziguranca emberei letartóztatták és napokon keresztül a legborzalmasabb módon kínozták. Puskatussal ütötték a nyakát, bajonettet szúrtak a combjába, ütöt- télc-verték, égő szivarral perzselték és csak a külföldi összeköttetései révén tudott szabadulni s visszatérni Parisba, állandó tartózkodási helyére. fi budapesti jugoszláv követség felhívása az optánsokhoz Budapest, szeptember 6. (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A szerb-hor- vát-szlovén királyi követség közli: Miután az optánsok átköltözésének határideje a magyar királyi kormánnyal történt megállapodás értelmében 1930 junius 30-án lejár, mindazok, akik optánsok és átköltözni szándékoznak, mielőbb jeentkezzenek személyesen, vagy írásbeli utón a szerb-horvát-szlovén királyi követségnél, Budapest, VII., Stefánia-ut 43. sz. alatt. — Uj bacillus, amelyből egy gram egymillió embert öl meg pillanatok alatt. Londonból jelentik: Leonha-rd Hill híres angol biológus előadásé bán ki jelentette, hogy uj hacillusf ajtót fedezett fii. amelyet könnyen lehet tenyészteni. E bacil- his száraz loxinjából egy gram elegendő egymillió ember megölésére. A lox in rögtöni halált okoz. ha lletehetik vagy por alakjában a szembe szórják. — Ha ilyen mérget repülőgépről egy városra himte- 11 ének, egyetlen ember sem menekülne meg a haláltól. 6 ———— IIIIIIMM————
