Prágai Magyar Hirlap, 1929. július (8. évfolyam, 148-171 / 2073-2096. szám)

1929-07-31 / 171. (2096.) szám

5

IfW fnHus SÍ, szerda

^RKGAT-MAGteR-Htm>A.'P

■——p—awaB—'■■■iii'atianaH

Ezeréves kultúra

Srtovenszkó, 1929 július.

♦■gy) Ebben a hónapban ünnepelte a szépért németség, a magyar sorsnak hűséges esztütyosa, ezen a földön történt letelepülésének nyolcszázados évfordulóját. E nevezetes évfordulón ünnepélyek, kiállítások hirdették a zipszer munkának és kitartásnak évszázados eredményeit, azt a gazdag kultúrát, mely nem élte befelé életét, de megnemesitet- te « szomszédság szokásait, reányomta bélyegét építési stílusúra és művészetére. Ebből a hatásból nemesedett ki például a lengyel reneszánsz, amely a Zsigmond királyurtól, zár laffbavetett szepesi városok patrícius adnak és sztárosztjttinaJc köz- és magánépitkezéseit mai napig kegy elet es emlékezéssel őrizte meg.

De nemcsak az építészetben, templomok égbetörő csucswein, üvegablakokkal áttört falain, szárnyasoUáradn, fából faragott szobrain, ötvösségén, iparában látjuk a szepesi földnek csodálatos termelő és átalakító erejét, hanem az Észak-Szlovenszkónak minden régi községe és különösen városa rokonságot tart ezzel a kézmivességgel, művészi iparral és képzőművészetiéi, amelynek minden szepesi városban megmaradtak a nyomai.

Mikor az iglói kiállítást megtekintette a kormány megbízásából Novák miniszter és elmélyedd a retrospektív osztály csodálatos művészi kincseinek a szemléletébe, azt a nyilatkozatot tette lelkes elragadtatásában: Ezek ezeréves kultúrának az emlékei. Biztosíthatjuk a miniszter urat, hogy egy cseppet sem túlozott, mikor ezeket a szavakat mondotta. Ezek az emlékek semmivel sem állanak a német, a francia, az olasz vagy spanyol műemlékek mögött. Az építőművészet talán nem élhette ki magát grandiózus alkotásokban, de mindenkor hű maradt az építési stílushoz és annak szépségeit teljesen kiaknázta a szerényebb keretek között is.

A képzőművészet hány olyan alkotást hagyott az utókorra, melyek tanúi lehetnek annak, hogy a nagy művészi irányok e föld fölött sem tűntek el nyomtalanul. Ha csak a szepes- váraljai székesegyház román korból eredő északi kapujára gondolunk, mely fölött egy történelmi festmény Károly Róbert királynak a Boldogságos Szűz által való megkoronáztatá- sát ábrázolja, vagy a kassai dóm déli és északi kapuinak szobordíszeire, az eperjesi Gábor főangyal szobrára, a kassai, késmárki, lőcsei, bártfai csodálatos szépségű szárnyasoltá- rokra és Lőcsei Pál mestermunkáira, meggyőződhetik mindenki arról, hogy évszázados művészi élet szűztől ajává vált a Szepesség földje.

Nincsen szégyenkeznivalónk és bátran bemutathatjuk a nagyvilágnak csakúgy, mint a németek Veith Stoss és Peter Vischer fafa- ragási művészetét. E szerencsés földet nem tarolta, le a dühöngő háborúk vihara és a szepesi föld gazdagsága biztositam tudta a polgári jóléthez tartozó szép iránti fogékonyságnak fejlődésképességét épp úgy, mint a polgárok és városaik, egyházaik áldásos kész- - ségét.

Amily örömmel jegyezzük fel Novák miniszter nyilatkozatát az ezréves kultúráról, mely a mai Szlovenszkó egyik legértékesebb részére vonatkozik, olyan büszkék is vagyunk arra, hogy a magyar földön megtelepült németek itt nagy lculturának lettek forrásaivá, amely számunkra mindenkor bőségesen buzogott. Ezeréves kultúra! Milyen szépen hangzik ez a szó egy cseh miniszter ajkairól, akinek történeti tudatába bizonyára beidegző- dött a németségnek a cseh nemzet kultúrájára gyakorolt élt örülhet ellen befolyás.

Az ezer évvel kapcsolatban a magyarok szemére eddig mindenkor az ezeréves elnyomást vetették, holott helyes és igazságos történetszemlélet mellett azt kényeién minden elfogulatlan ember megállapítani, hogy a magyarság védőpajzsa voU a szlovákságnak ezer éven keresztül, amely csekély számában is fenmaradt, nyelvét, nemzeti szokásait, hagyományait megőrizhette. Az ezeréves elnyomás hazug meséje nem tudományos, hanem politikai megéllapitás, tehát nélkülözi az objektív igazság minden kellékét. Tarthatatlan annál a történeti ténynél fogva, hogy a magyar és szlovák jobbágyság felszabadulása egyetlen történeti eseménynek a műve, az 1848-as törvényhozásé. A szlovák nép nyelvét nem, bántotta senki, templomaiban, népiskoláiban azt szabadon használhatta, fiai előtt megnyíltak a legmagasabb egyházi és világi hivatalok. A szlovák érzésű Scitovszky hercegprímásról köztudomású, hogy halála, idejében,

előfizetni a

Képes Hétre

az esztergomi székeskáptalan huszonnégy tagja közül huszonhárom volt szlovák nemzetiségű.

Az ezeréves kultúra, mely magyar földön fejlődött, hatással kellett legyen minden nemzetre, amely ezen a földön élt: magyarra,

németre, szlovákra egyaránt. Az esztergomi Bakács-kápolna porta speciosaja, a lőcsei árkádos városháza, a bártfai városháza építési szépségekben gazdag erkélye éppen úgy szolgálhatott előképekül és mintákul, mint Kolozsvári Márton és György mestereknek Szent György-szobra, amely a Hradzsin udvarának ékessége. Ezt a kuliurát tisztelni kell minden- leinek. A művészek nemzetiségi elskatulyá- zása éppen olyan végzetes tévedés lenne, mint műveiknek nemzetiségi alapon való osztályozása. A kultúra nem egy forrásból szívja fel erejét és táplálékait és teljes megértését csak a környezet tudja nyújtani, ahol született, élt és hatott.

Az ezeréves Iculura a legkétségtelenebb cáfolata az ezeréves elnyomás gonosz meséjének, amely gyűlöletre spekulál a nemzetek között. Az ilyen kutmérgezéseknek ritkán van talaja, elvégre a nemzetek egymáshoz való viszonyát népi jellemvonásaik azonossága, vagy rokonsága állapítja meg. A kuruckorban széliében dalolt szlovák népdal szövege: Szép

magyar huszárok, Gyönyörű vitézek, Ha közétek állok, Egy paripát kérek, — a szlovák, magyar lélekközösségnek egyik legszebb bizonyítéka marad, mely a közös szenvedésből fakadt az elnyomó hatalom ellenében. A szlovák nép lelke szűzi érintetlenségben maradt meg évszázadok keresztül és ott él a magyar- szlovák kulturhatásokban ma is.

Ii»a éhinséges területein kaniilüÉIizmifs illitfe fii a felét

HarmiiKötmilliá kínai éhesik — A nemzetközi bizottság

megdöbbentő jelentése

London, julius 30. A kínai éhínség tanulmányozására és Leküzdésére kiküldött nemzetközi bizottság most terjesztette elő jelentését eddig végzett munkájáról. A bizottság jelentése és a hozzáfűzött statisztika megdöbbentő adatokat és helyzetleírásokat tartalmaz. A bizottság megállapítja ugyan, hogy intézkedései folytán az éhínség gyilkos pusztításainak egyes területeken sikerült határt szabni, másrészt viszont konstatálja, hogy harmincötmillió kínai még mindig ki van szolgáltatva az éhhalálnak.

Az északnyugati Kausu tartományiban

négy év óta nem esett az eső

s a teljesen kiszikkadt földben nem kel ki a mag. A szántóföldek, melyeken gabonát termesztettek, kihalt sivatagihoz hasonlóak.

Egy nemrég még hatvanezer lelket számláló városnak ma már csak háromezer lakója van.

Az éhségtől gyötört lakosság körében kannibálizmus ütötte fel a fejét és egyre jobban terjed. Az éhhalállal elpusztult emberek holttestét nem hántolják el, ha- I nem felfalják.

Szabadlábra helyezték Kassán

Hemerka Aladár joghallgatót és a katona- szöktetésselgyanúsított Bacsó Jánost

Kassa, jutíus 30. (Kassai szerkesztőségünk telefonjelentése.) Megírta a P. M. H., hogy He-, merka Aladár volt budapesti joghallgató feleségével együtt szüleinek látogatására Kassára érkezett. Á rendőrség tizennyolc nappal ezelőtt letartóztatta Hemerkát, mert állítólag hosszabb ideig tagja volt a budapesti Verbő- czy-egyesületnek. Hemerka Ukik székesegyházi karnagy, a letartóztatott apja,

tízezer korona óvadékot ajánlott föl fia sza- badlábrahelyezéséért, azonban a kér. bíróság vádtanácsa a szabadlábrahelyezés iránti kérelmet elutasította. Felfolyamodás következtében ma foglalkozott a felsőbíróság vádtanácsa az üggyel s a kérésnek eleget téve, tízezer korona kaució ellenében szabadlábra helyezte Hemerka Aladárt, aki ellen az eljárást folytatják.

Ugyancsak szabadlábra helyezték ma Bacsó Jánost, akit a rendtervény alapján tartóztattak le azon vád alapján, hogy egy csehszlovák katona Magyarországba való dezertálását elősegítette.

Miután Bacsó teljes alibit tudott igazolni, beszüntették ellene az eljárást és szabadlábra helyezték.

Romániában bíznak az opiánsiigy békés megoldásában

Nanfu tagadja, hogy Gyulafehérváron autonómiát ígértek volna a magyar kisebbségeknek

Bukarest, jtuüue 30. Most, hogy a parlament befejezte működését és nyári szabadságra ment, a politikai érdeklődés középpontjába ismdt az optánskérdés került. A kormányhoz közeálló, jólinformált körök biztosra veszik a megegyezést az optáns- kérdésben s Temélik, hogy most, amikor végeredményben már csak a fizetéstechnikai nehézségek választják el egymástól a tárgyaló feleket, kölcsönös jóakarattal könnyű lesz ezeket a nehézségeket elimi- nálni. A legutóbbi román jegyzék után, amelyben hozzávetőlegesen ezt az álláspontot fejezte ki a román kormány, most a magyar jegyzéket várják. Minthogy úgy tudják, hogy Bethlen és Walko is a megegyezés hívei, azt remélik, hogy a mggyar

jegyzék alkalmas lesz arra, hogy az abban felvetett alapokon folytassák a közvetlen tárgyalásokat. Davila, a román delegáció vezetője szintén bízik a megegyezésben. Maniu miniszterelnök kijelentette, hogy az optánskérdést minden körülmények között megfelelően és mindkét felet kielégítően kell megoldani és ebben a megoldásban bízik is.

Bukarest, julius 30. Maniu Gyula a kamara tegnapi ülésén a minisztériumok újjászervezéséről szóló törvényjavaslat vitájában megemlékezett a nemzeti kisebbségeknek autonómista törekvéseiről is. Kijelentette, hogy a német és magyar pártoknak az az állítása, hogy Gyulafehérvár ott a nemzeti pa- rasztpárt autonómiát Ígért a kisebbségeknek, valótlan,

mert ők sohasem Ígértek ilyet. 1848-ban, — úgymond — követeltük még az autonómiát, de már hatvan óve beláttuk, hogy ez megvalósíthatatlan s ezért feladtuk ezt az álláspontot.

Maniu emlékezőtehetsége sajátságos, mert 1920 január 1-én a kormány félhivatalos lapja, a Monitorul Officiale is közölte a gyulafehérvári határozatot, amelynek első szakasza kimondja, hogy teljes nemzeti szabadságot biztosítanak az Erdélyben együttlakó népeknek, mindenkinek nyelvét és kormányzati szabadságát meghagyják és a közigazgatás és igazságszolgáltatás szervei előtt mindenki saját nyelvét használhatja.

Ennek tehát mégis ténynek kell lennie, ha belekerülhetett a kormány félhivatalos lapjába.

......... .......

Má

raraarossziget határában kőbányába zuhant egy utasokkal telt autóbusz

Máramarossziget, julius 30. Súlyos autó- busz-szemcsótlönség történt ma délelőtt a város határában. Egy zsúfolásig megtelt autóbusz haladt nagy sebességgel a város felé, amikor az egyik utkanyarodónál egy szembejövő szekér lovai megbokrosodtak és váratlanul az autóbusz elé ugrottak. Pop János sof- főr, hogy a szerencsétlenséget elkerülje, hirtelen balra fordította a kormánykereket s ez volt a végzet?s baleset okozója. A nehéz autóbusz ugyanis áttörte az úttest szélén levő korlátot és nagy sebességgel megindult a szakadék felé, amely egy kőbányához vezetett. Az utasok ijedtülk'ben borzasztó kiáltozásba kezdtek, a férfiak közül néhányan kiugrottak a kocsiból. így a nagyobb szerencsétlenséget tényleg elkerülték, mert a következő pillanatban az autóbusz a közel húsz méter mély bányába zuhant. Pop János scífőrt és KiLsei Lajosnét már csak holtan húzták ki az autóbusz romjai alól, öt utas súlyos, a többiek pedig könnyebb sérüléssel kerültek a kórházba.

— Bikaviadal a leányiskolában. Manzanares spanyol városkában tenyésztik a legtöbb harci bikát. Innét szállítják őket a különböző nagy városok arénáiba. Legutóbb is nagyobb bikaszállit- ínány haladt a manzanaresi pályaudvar felé, amikor furcsa dolog történt. Az egyik bika megvadult és futásnak eredt. Többen utána futottak, köztük Alfonso Duro volt toreádor is, aki most a manzanaresi bikatenyésztőtelepen teljesít szolgálatot. Duro karddal a kezében szaladt a megvadult bika után. Egyszerre csak a dühöngő állat megtorpant, majd hirtelen elhatározással berohant egy leányiskola földszintes épületének kapuján. Azután kissé tanácstalanul megállóit egy tanteréül nyitott ajtaja előtt. Leírhatatlan riadalom támadt a kis diáklányok között. Hamarosan ott termett azonban a bátor toreádor és most izgalmas játék kezdődött. A toreádor különféle ingerlő, bosszantó kiáltásokkal és ugrásokkal próbálta elcsalni a bikát a tanterem ajtajából. Nagynehezen sikerült is az állatot az udvarba terelnie és ezalatt a diáklányok elmenekülhettek a tanteremből. Ekkora már több bikaszakértő érkezett a helyszínre, akik azután lasszót vetettek a bikára és a pályaudvarra hurcolták.