Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)
1929-06-29 / 147. (2072.) szám
I lomhát. Jnnftifl 2E az esszEmmkehely EMLÉKEZÉS OLGYAY VIKTORRA Irta: Tichy Kálmán A tanítvány megrendült szivével keresem a szavakat, hogy fájdalmasan emlékezzem tragikus véget ért kedves jó Mesteremről. Utolsó találkozásunk után, — mikor friss életerőben, munkakedvben, ragyogó kedélyben láttam, — nem igy képzeltem a viszontlátást: szenzációs öngyilkossági dráma sötét soraiban. Olgyay Viktor és öngyilkosság — olyan paradoxonnak látszik ez, bogy nehéz valóságának tudatára virradni, nehéz tudomásul venni, hogy a magyar művészet, különösen a magyar grafika egyik legnagyobb értéke önkezével dobta a Nirvánába istenáldotta alkotó szerszámait Salzburg, a gyönyörű erdők, jégpalástos csúcsok, az ö örök szerelmei. A bajor hegyek, a nymphenburgi fenyves, melynek napsugárral beszőtt csodáit a mai művész rendelkezésére álló minden technikával megörökítette, mintha soha nem tudna eltelni a téma szépségével s minden anyagban, minden megoldásban újra és újra átélné eddig nem érintett szép-elemeit. „Köszöntsd a zugó fenyvest és a hegyeket" — írja egyik 1922-ben kelt levelében. És most egy fenyves szélérői emelték fel, átlőtt szívvel, ötvenkilenc éves, szerelmes, halnivágyó szívvel. Hol törött ketté acélnak hitt élet-tengelye, miért roppant össze a csodálatos szívósság, hogyan aludt ki tüneményes belső ragyogása? Nem tudni most már. Csak találgatni lehet s akárhogyan fogják is magyarázni későbbi híradások a salzburgi drámái, egy kevéssé mindég rejtély fog maradni. mert Olgyay Viktor szerette az életet. Behunyom a szemem s gondolatban végigjárom a budapesti Képzőművészeti Főiskola grafikai szakosztályának termeit, ahol három évig tanítványa voltam. A karcoló, a marató, a gépterem, a a kis tanári szoba, valamennyi elválaszthatatlan az ö emlékezetétől. Külön kis birodalom, lelkes, munkás derűs kis köztársaság, melynek tagjai rajongó szeretettel és lelkesedéssel csüggiek Mesterükön. Akkor, 1908-ban indult ott az eleven élet. Olgyay hozta haza Németországból a nagy újdonságot, a linóleum-metszést, nagynevű grafikusok mohó örömmel estek az uj anyagnak, ott dolgozott akkor dobai Székely Andor, bruges-i vázlatait, párisi témáit véste a pompás uj anyagba. Ott forgatta a csillogó vésőket néhai jó testvérem, Tichy Gyula, aki idehaza nyers hársfába metszett már s allelujával köszöntötte a linóleumot. Vadász Miklós elegáns, nagyvilágién finom rézkarcait nyomtatta le, Molnárné Vészi Margit, a legbájo- sabb amatőr-grafikus, szintén karoolni tanult 8 közben kacagtatóan végigkarrikaturázta az egész szakosztályt, Olgyayn kezdve. Mi fiatalok, a nagyok bizseregtető közelében annál tüzesebb ambícióval dolgoztunk, véstünk, marattunk, nyomtattunk e talán valamennyiünk lelkesedése sem volt több, mint Mesterünk parázs lelke, amely ott lobogott, szinte forróvá tett# a ezakosztály levegőjét. Aki beszivta, belélegzetté vele az alkotó lázat, az ideál-kergető szenvedélyt, a művész harcos kedvét ' Mesterünk mindég velünk, közöttünk, mint egy bizalmas jó barát. A lelkünk mélyéig ismert s a lelkünk mélyéig hatott ránk. Fölényes tudása, bámulatba ejtő szelleme, ragyogó kedélye valami csodaforrásnak látszott, mely örökké ad a maga csak gazdagodik vele, Hideg hava*, nagy téli estén, mikor karácsonyi vakációra haza jövet búcsúztam Tőle, utánam kiáltott: „Vigyél haza skit, Kálmán 1" Szenvedélyes téli sportoló volt. A ekielést Norvégiában tanulta s annak idején, mikor hazajött a még akkor nagy újdonsággal, valamelyik pesti ezred első ski- csapatának ő volt az oktatója. Mikor pedig nagyvakációk után újra felmentünk, tanulná szomjas őrömmel teregettük eléje nyári munkánk eredményeit e ezek a megbeszélések, kritikák, eszmecserék a bemutatott anyag fölött nem egyikünk művészi pályáján elhatározó befolyásnak voltak. Magával ragadóan, lebilincselően tudott művészi problémákról beszélgetni. Tanári szobájában néha egy-két meghitt tanitvánva az esti órákban úgy ottfeledkeztünk ilyen beszélgetésekben, hogy a vacsora idő is rége* régen elmúlt, mire észrevettük magunkat. Ilyenkor eírvütt mentünk le * az eszmecsere tovább folyt, végig az Andrássy irton, néha a Dunáig, néha át Budáig. Inspiráló, ösztökélő ereje olyan volt, amilyen csak a leghivatottabb mestereké. Egy-egy kedvére való téma fölött valóságos haditanácsot tartott tanítványával, mig kikerestük a legmegfelelőbb technikát s munka közben minden fázist szerető gondossággal kisért. Igazi gyönyörűség volt tanítványának lenni. Mire aztán két-három éven végig vitt, akkor már kiállítási dijakat hoztunk haza. A jó Mester velünk örült, de pillanatnyi megállást sem engedett, csak tovább, tovább, fiuk, a cél sokkal messzibb 1 A Főiskola 1921-iki njjászervezésében döntő szerepet vitt. Ez megfeszített ée idegölő, harcos munkával járt, de az ő lobogó szelleme és szívó* energiája bírta a harcot a akkor örömmel irta: „A Főiskola a régi romjain újra épül. A győzelem telje*, a terv, az eszme az egyéni volt és teljesen sikerült. De a romok itt vannak még és soká el fog tartani, mig ebből a nyomorúságból kivergő- dfink. De a jövő biztató és tökéletesnek Ígérkezik. Hanem mi mindnyájan, akik itt állunk a küzdelem középpontjában, snlyo* lelki ó* anyagi áldozatot hozunk az ügynek, első sorban a mi szeretett rektorunk Lyka Carlo, ki törhetetlen energiával, tiszta lelkeeedéeeel é* idealizmussal végzi hivatását." Az idegőrlő harc, melynek középpontjában állott, mégis megviselhette, talán éppen az elcsendesedő* óráiban ütött ki rajta visszahatásként, mert akkoriban ezt irta: „A tavalyi ténylegesen anlyos idegbaj után nem tanárnőé olyan ügyekkel foglalkoznom, melyek a bajt újból előidézhetik. Bár már teljesen helyreálltam és meg fogod bennem találni a régit, mégis, — már most is jelentkeznek a túlfeszített napok után olyan tünetek, melyeket nem negligálhatok." Szeretett bajor fenyvesei a nyáron, át teljesen helyrehozták. Sőt már azon tavaszon, mikor csakugyan és most tudom: utoljára találkoztunk, nyoma sem volt rajta a fáradtságnak, idegességnek. Vig, bohém, elégedett, napsugaras kedélyű volt. Bájos, szép felesége, — bajor asszony, — gyönyörű fiacskái, kiket igy emlegetett előbbi levelében: „A gyermekek — no de majd meglátod őket, — tiszta boldogsági" — ikrek voltak, kicsi korukban tréfásan mondta: „Az ikrek? Hogy hogy vannak? Megeszik szegény anyjukat." És ezt a boldogságot is szétdulta valami. Nem tudom érteni... Mint. tanár, egy egész európai színvonalú grafikus-nemzedék felnevelője, mint a „Magyar Grafikusok Egyesületének" elnöke, a mai magyar grafika szellemi irányítója. Gyönyörű otthona volt a Kelen- hegyi mii teremházban. A műkereskedők annyira vitték a képeit, hogy kiállításokon szinte ritkaság számba ment Olgyay képet látni, mindent elvittek a keze alól. Ha utazni készült, azzal marasztalták a műkereskedők, hogy a sínekre fekszenek a vonatja elé, ha tényleg elutazik. A mindennapi élet már nem is volt gond. Már csak drága ritkaságokért dolgozott, nem is pénzért. Csodálatos perzsák, ó-japáni selymek, fametszetek, vert-arany szelencék, babszem-parányi éneklő és szárnyát csattogtató, aranyzománc-pacsirtával. vert ezüst-kelyhek, gyönyörű ódonságok tárháza volt hatalmas műterme. Az egyik falnál hatalmas mdhagoni-pianola, egy szekrényre való drága tekerccsel, csupa klasz- szikus zenével. Szanaszét 3—1 állványon félig- kész, elkezdett képek, melyeket szinte nedvesen vittek el. A nymphenburgi fenyves változatai meg mindég. Mosolyogva mondta, hogy már álmában is tudja, nem untatja, mindég uj öröm. Pár keretezett nagyszerű metszete, az „orosz-agár", gyémánt-karc, melyből egy cserepéldányt kaptam Tőle egy váraljai várbeli hidegtü karcomért. Boldog, harmonikus életszigetnek látszott a pompás műteremlakás. Látszat volt? A két gyönyörű ikertestvér, a sudár szép leánya, a bajos felesége, az egész puha otthon szétomlott? Miért? Odaát talán jobban tudják. De tudva sem lehet fájdalmasabb, mint igy. Még tisztán magam elé tudom rajzolni karcsú, mozgékony, szívós alakját, mély tüzü, huncut- kásán-vidám szemeit, kis, tömör bajuszát, még élénken hallom rövid, kedélyes kis nevetését, még igy időben e térben messze is érezni tudom azt a pezsgő életörömet, minden bajon átvágni tudó vidám akaratot, amely belőle áradt. Úgy tartotta maga fölé az életet, a művész életét, mint egy drága, gyönyörű ital'al teli kristálykelyhet, a nap elé tartotta pogány örömmel, hogy áttiizzön rajta s ő még mélyebben gyönyörködhessék hóditó ragyogásában. És most egy rettenetes mozdulatai földhöz vágta a drága kelyhet, hegy ezer darabra tört s kifolyt Kínos iőeges fejtő jósát uagy egyéb hülésböl származó izom és iáegfájÖGlmaií, szaggatásait rögtön csillapíthatja, ha homlokát, uagy egyéb fájó testrészeit néhányszor bedörzsöli ualóői □ m N R sósborszesszel Ez a legerősebb háziszer. Az egész országban mindenütt kapható mert jó, sokan utánozzák! Köueíeije a ualóöi készítményt minőig Diana néuen. belőle a csodálatos ital, a geisbergi fenyves szélén moha itta föl Olgyay Viktor sz: vérét... Béke Veled, á'dott jó Mesterem. Legalább odaát, ha itt nem találtad. „ „Engem sohse iéliseíek“ — Ma Érsekújvárra indulása élőit Sthreiber, a Sárga Madár potyautasa A potyautas érsehujvárl rokona nyilatkozik a Homonnárél elszármazóit Schreiber-csaíád kalandvágyé tagjáról Érsekújvár, Június 28. (A P. M. EL munkatáfsától.) Sehraiber, a „balek" — ahogy Mára! Sándor nevezte az óceán második potyautasát — máir hazafélté hajózik, Newyorkba. Talán rövid idő kérdése és el fogja mindenki felejteni azt az érdekes, vakmerő gyereket, de tagadhatatlan, hogy ma még van valami rejtély e körül a fiú” körül. Schneiber Nándor, a Dunábank érsekujvári fiókjának cégvezetője első unokatestvére a potyautasnak. Nem isim érik egymást, de Schreiber Nándor öccse künn van Newyork- ban, a potyautaséknál lakik s az ifjú Sebre i- ber levelein többször irt már Sobreiber Artúr is, ez a hirtelen híressé vált vakmerő óceánre- pülő. Scbreiber cégvezető mutatja azt a levelet, amit aáig néhány napja kapott meg. A kelet junius 4. Tehát alig pár nappal az ócenár épülés előli még nagyon bizonytalan volt a merész tel. mint ahogy akkoriban a Sárga Madár ulja is bizonytalan volt. A potyautas néhány sorban válaszai Schrei- ber régebbi érdeklődésére, hogy mik a tervei, mert tudomása vol t, bogy hosszú hónapok óta állás nélkül van. A potyautas érdeklődésre számofctartó válaszában — kifogástalan magyarsággal — többek között a következőket irta: rengem sohasem féltselek. Rogy hol kaptam az ilyen szemtelen arcot, azt magasa sem tudom. De ez kell üt Amerikában . . . A terveimről (!) itt senki sem tud. Neked sem irhatok róla, mert én csak akkor beszélek valamiről, hogyha már sikerül. De figyelmeztette^: ősszel, pontosabban szeptemberben hallom fogsz rólam . . .“ Ezt junius 4.-én irta a potyautas, aki nyilván akkor nem tudta, hogy ilyen gyorsan be fog következni az, amit ő csak szeptemberire remélt: hallottak róla .... — Róla magáról — mondotta Schreiber cégvezető — nem tudok sokat. Édesapját azonban jól ismerem. Érdekes, müveit, okos ember. Viharos múltja van. Tudomásom szerint 1886 tájékán vándorolt ki Amerikába. Odaküinn sokmindent megkísérelt. Volt már pincér, tánctanár, gyárimunkás, bányamunkás, mig végül szűcs lett Ma elég jómódú ember, de amig idáig jutott, mint szűcs is párszor teljesen, tönkrement. Hihetetlen energiája van, mindig újra és újra felküzdötte magát. — Egyébként a mi családunkban egészen különös atavisztikus hajlandóságok vannak a kalandos életre. Dédapámnak Sátoraljaújhelyen két fia volt. Az egyik komoly ember, a másik — az én nagyapám — kalandos, vállalkozó szellemű. Otthagyta Sátoraljaújhelyt, s elköltözött Horn ónná na. Neki megint két fia volt: az egyik az apám, komoly természetű, mig nagybátyáin — a potyautas édesatyja — nem találta helyét Homonnán s vándorolt: először Hamburgba került, majd 44 esztendővel ezelőtt kiment Amerikába. Neki is két fia van, az én apámnak is és mindkét helyen megvan a temperamentum atavúszrtikus meg- osztódása. A mi családunkban én vagyok a — rőghöztapadóbb, mig öcsém — künn vari Amerikában . . . • Aríhur unoka öcsémnek, a potyautasnak szintén van egy nagyon csendes, szelíd testvérbátyja . . . — Nekem azonban mégis van ösztönösen egy kis különvéleményem erről az egész potyautasáéról. Arthur csupán wiájdigságból nem hiszem, hogy kokáztatia az életét, mint ahogy azt a föliiiletességet is nehéz elképzelni, hogy a repülők elnézték azt, hogy a repülőgépnek titokban van egy harmadik utasa is. Nekem első pereitől kezdve az az impresszióm, ismerve felületesen az amerikai élet reklámmal át és Attelitett levegőjét, hogy a potyautas szerepeltetése egy jól átgondolt reklámtriikk volt, amelynek ötlete talán Arthurtól származott, de a repülők i* szívesen látták, mert bizony lassan a nagy kockázol dacára is igen hétköznapi érdeklődés fogja fogadni az óceánrepülés héroszait. — A Gráf Zeppelin potyautasának nagy .^sikere" után úgy gondolták a repülők, hogy az ő ütjük publicitását csak növelheti egy ilyen pikáns kis kaland, hogy kétüléses repülőgépen "észrevétlenül" egy harmadik utas is átrepülhet — az Atlanti óceánon . . . — Hogy aztán milyen anyagi érdeke fűződhetett Artúrnak ehhez az életveszélyes játékhoz, azt igazán nem tudom, de a közeljövőben talán erről is fogok hallaná valamit . . . Első szlovák ékszer-, arany- és ezüstnyár Tulajdonosok I FROSTI6 TESTVÉREK Gyár: Bratislava, Ferenciek tere 1. Telefon: 57. Eladási hely: Bratislava, Mihály-utca 6. Telefon: 16—02. Elsőrangú készítmények ékszer-, arany- és ezüstárukban — 50% megtakaritás — Eladás eredeti gyári árakon U-arany éa ezüst, valamint érmék fazon átdolgozását a legolcsóbb árak mellett vállaljuk Brilliáns átdolgozások alkalmával a kő befoglalásánál t. vevőink jelen lehetnek Állami alkalmazottak 5% engedményt kapnak Javításokat azonnal eszközlünk Felhívás a szlcvenszkói és ruszbtszkói állami és megyei nyugdíjasokhoz A német állami nyugdíjasok szövetségének impozáns brünui nagygyűlésének tanulsága! alapján fölmerül annak parancsold szüksége, hogy mi is tömörüljünk és szervezkedjünk. Ez a józan ész által támogatott elemi köve- t^Iény szükséges azért, bogy egymást közös erővel segithe&sük! A szlovenszkói és ruszinszkói nyugdíjasok érdekeit legőszintébben kizárólag a Szlovenszkói Állami Civilnyugtlijasok Egyesülete képviselheti, mert ez a nyugdíj egyesület Szlovenszkó legrégibb és az őslakosok egyesülete. Tehát testvéri szeretettek karolja föl tagjainak érdekeit és iutézi azok ügyeit. Minden évben karácsonykor anyagi viszcA nyaihoz képest hozzájárul — legszegényebb, legnyomorultabb és munkaképtelen — tagjainak égbekiáltó nyomorának enyhítéséhez. Az összes nyugdijak egységesítése végett a törvényhozáshoz benyújtott törvényjavaslatnak valamennyi pontját elfogadta és támogatja." Ezzel nem minden uyugdijegyesület dicsekedhetik. Mert bármilyen hihetetlenül hangzik is, e téren kivétel is van, még pedig az elbocsátottakat, a külföldi nyugdíjasok és a szabad költözködési jogot illetően. Semmiféle anyagi támogatásban nem részesül. Csakis a tagdijakra van utalva! Természetesen propaigandakörutakra nincsen pénze. Teljesen önzetlenül és a német nyug- dijegyesüietekkel karöltve működik! Ezért nyugodt lélekkel minden nyugdíjasnak belátására bizhatja annak eldöntését, vájjon támogatásra érdemes-e, vagy sem?! Levelezését az egyesület szlovák, magyar és német nyelven folytatja. Tagdijak av következők: évi 10.000 Ívig évi 3 K, évi 11—20.000 K-ig évi 6 K. évi 21.000 K-án fölül évi 12 K. Elnök Steckellmber Béla, Dobrovits-u. 4. Pénztáros és titkár Kunos* Rezső, Dus&íi-a. 5. «*, 6
