Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)

1929-06-26 / 144. (2069.) szám

'pra:gaiANacíVa'r-hiriiAP

1929 junius 26, szard*.

Egy prágai egyházi lap

soviniszta kirohanása Czinke püspök és a szíovenszkói magyar elten

Prága, junius 25Péter Mihály gálszécsi református lelkész, egyházkerületi főjegyző a „Kostnické Jiskry“ cimü prágai lap szerkesztőségének szlovák nyelven a következő levelet küldte be:

Válasz a „Kostnické Jiskry“ szerkesztőségének Prága.

Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A „Kostnické Jiskry“ f. évi 23. számában a „Nábozenstvi a cirkev" rovatban egy prózai közlemény jelent meg P. Czinke István püspökről és rólam, a „Co nám pise" rovatban pedig egy vers „Za biskupem Czinkem“ cim alatt P. Czinke Istvánról, mindakettő azon alaptalan felfogásból kiindulva, hosry P. Czinke István lemondott és végleg Magyarországba költözött.

Kérem azért az igen tisztelt Szerkesztő Urat, szíveskedjék b. lapjában a sajtótörvény alapján a következő helyreigazító nyilatkozatomnak helyet adni:

1. Nem igaz az, hogy P. Czinke István püspök állásáról lemondott s Magyarországba távozott volna, ellenben az a való, hogy betegsége miatt szabadságon van. Ha lemondott, volna, arról tudna egyházkerületünk, de ez erről nem tud.

2. Nem igaz az, hogy ő „magyar irredenta" volna, aki "a „maga passzív rezisztenciájával akadályozza a konszolidációt a saját egvházr kerületében", ellenben igenis az az igaz, hogy az egyházi konszolidáció érdekében minden tőle telhetőt elkövetett és az is máz, hogy ennek az ő konszolidációs munkájának a K. ,T. sohasem sietett a segítségére, holott ez kötelessége is lett volna, de módjában is állott. Kötelessége lett volna, mint az Evangélikus Szövetség lapjának, melynek mi szíovenszkói és ruszinszkói reformátusok is tagjai vagyunk, kötelessége a közös evangéliumi cél érdekében, de módja is volt hozzá, mert a kormányhoz közel áll. Ahelyett azonban, hogy segítségünkre sietett volna szám'" ^'relraeink orvoslása érdekében (lelkészek, tanítók állam- polgárságának rendezése, elmaradt, államsegélyünk kiutalása, mostoha sorsban levő özvegyeink és árváink segítése, törvényeink megerősítése, egyházi és iskolai sérelmeink orvoslása stb.), azokat elgáncsolni igyekezett, midőn a múlt évben is olyan cikkei jelentek meg lapjában, hogy a református lelkészektől el kell venni az államsegélyt, „mert mind irredenták". Ha a magyar ref. lelkészek élükön P. Czinke Istvánnal irredenták lennének, a csehszlovák állam már régen elbánt volna velük, de soha egynek nem volt baja irredentizmus miatt. Arról azért mi teljességgel nem tehetünk, ha a K. J. egyházunk védelmét és panaszaink orvoslásának sürgetését egynek veszi az irredentizmussal s nem tud felemelkedni arra az apostoli magaslatra, hogy: „Nincs köztünk sem zsidó, sem görög, mért mindnyájan egyek vagyunk a Jézus Krisztusban."

3. Nem igaz az, hogy P. Czinke István dühös ellenzője lett volna a szlovák szeniorátus felállításának, ellenben az az igaz, hogy eleiétől fogva azon protestáns állásponton volt, hogy ezt csak népszavazással lehet felállítani. Mint az egyetemes konvent elnöke e tekintetben intézkedett is. Midőn azonban, — azon népszavazás dacára, mely a szlovák szeniorátus felállítását ellenezte, — a zsinat, bízva abban, hogy a kormány az ő azon lépéséért, ho'-rvha a szlovák szeniorátust megszavazza, és meg is szavazta, — ellenszolgáltatást nyújt, a töbség akarata előtt P. Czinke István is meghajolt.

4. Nem igaz az, hogy a tőlem Historicus név alatt megjelent „Otázka slovenskych kalvi- nov" cimü irat „a szlovák kálvinisták szeniorátust felállítani akaró vágya ellen Íratott volna", az sem igaz, hogy pamfletszerü munka lett volna, ahogy a K. J. állítja. Hanem ellenkezőleg az az igaz, hogy ez, mint a népszavazásból kitűnt, a szlovák kálvinisták nézetét fejezte ki és az is igaz, hogy a mii komoly történeti alapon vau fölépítve s éppen azt célozza, liogv miután konszolidáló törekvésünk a rólunk táplált hamis felfogások miatt állandóan akadályokba ütközött, — a kouventi elnökség akaratához képest eszköze legyen a konszolidációnak és evégből küldetett meg a köztársasági elnöktől kezdve minden jelentős tényezőnek.

5. Nem igaz az, hogy én a gálszécsi ref. egyházban magyarosítást végzek s emiatt nem vétetett fel a gálszécsi egyház a szlovák sze- niorátusba. Ellenben az az igaz, hogy én Gál- szécsen 27 év óta, amióta itt működöm, bár hiveimnek csak negyede szlovák, kiindulva az apostol utasításaiból, a hívek számarányához képest, állandóan magyar és szlovák nvel- ven is hirdettem az Isten igéjét, sőt tudvalevő, hogy ezelőtt huszonöt évvel én voltam az, aki a „Sárospataki Református Lapodban, midőn a szlovák kálvinisták imádságos könyvei elf >gytak, egy újnak a kiadását sürgettem, ami Szakai István lucskai református lelkész fordításában meg is történt. Én voltam az. akinek iriicíativájára megjelent 1923- ban a szlovák kálvinista zsoltár, sőt a szlovák kálvinista vallástani könyvek kiadását is én sürgettem. Az igaz, hogy én magyar vagyok, de olyan magyar, aki mindkét fél lelki kielégítését sürgettem és sürgetem. Bárcsak a K.

J. is fel tudna emelkedni erre a magaslatra, de én úgy látom, hogy a K. J. ezt nem akarja megérteni s jobban szeretné, ha a magyar híveknek is szlovákul hirdetném az igét. Ez a különbség kettőnk között.

6. Az sem igaz, hogy a gálszécsi ref. egyház az én magyarositó törekvéseim miatt nem vétetett fel a szlovák egyházmegyébe, ellenben az az igaz, hogy egyedül azért nem vétetett fel, miután háromnegyed magyar többséggel bíró egyházat a zsinat felfogása szerint nem lehetett a szlovák egyházmegyébe kebelezni, a K. J. bármennyire is óhajtaná ezt, mert a szlovák egyházmegyében minden szlovákul fog .folyni s ez pedig Gálszécsre nézve elszlovákositást jelentett volna.

7. Végül, ami a P. Czinke Istvánra vonatkozó búcsúztató verset illeti, engedjen meg, de ez olyan alacsony színvonalú, oly Ízléstelen, hogy méltán csodálkozom, miképp foglalhatott ez helyet egy magát komolynak tartó egyházi lapban. Ez is jellegzetes példája a K. J. faji elfogultságának. Mi ilyen hangnemben az önök püspökeiről — a hittestvériségből kiindulva, — sohasem írnánk.

Bárcsak végre megértés és békesség támadna a K. J. berkeiben is.

Gálszées, 1929 junius 21.

Péter Mihály egyházkerületi főjegyző.

Csupa szép asszony van a nemzetközi női parlamentben

Nagy pompával megkezdték a tanácskozásokat — Lakás a csónakházban — Japán helyett Amerika — Az angol nyelv az uralkodó — »Az utolsó császára

Berlin, junius 25. A potsdami Nikolai-egyház orgonája méltán hires. Felséges zúgással kisérte bevonulásunkat a hatalmas kupoláju templomba. Voltunk vagy nyolcszázan, a kongresszus résztvevőinek egy töredéke! A számok egyáltalában elképesztőek: egyetlen brémai nőnevelö intézetnek 95 növendéke van itt. Úszó otthonban laknak, a Spree-n. Régi hajó ez, melyet át- alakitottak, s aztán ahol szükség van rá. oda irányítják. Ide most Hamburgból úszott. Úgy hívják: „Schwimmende Jugendherberge Ober- bürgermeister Böss“. Ausztráliából 24 delegátus érkezett, — hót hétig voltak utón —. Hindu- Indiából hatan jöttek, Uj-Zélandbó! és Uj- Foundlandból ogy-egy kiküldött van jelen. — Negyvenöt állam tartozik a szövetség kötelékébe és kivétel nélkül mindegyik bőségesen képviseltette magát. Az ifjúság feltűnő sok.

Potsdamban a Generalsuperintendent tartotta a szenbeszédet. Neki is — csakúgy mint Cári Severeing belügyminiszternek a megnyitó ülésen — megvolt a bátorsága, hogy megemlítse az igazságtalan békekötést, mely „nem két egyenjogú fél megállapodása volt, hanem ráerőszakolt kényszer.1 A szuperintendens németül beszélt, de a prédikáció textusát elismételte angolul is, mint ahogy angol költőből angolul idézett is. Ezen a nemzetközi összejövetelen egyáltalán bebizonyult, hogy az angol nyelv a francia felett fölényes és végleges diadalt aratott. Mindenki angolul beszél, egyedüli kivétel a született francia és a román. Cantacuzene hercegnő, a román nömozgalom vezetője, franciául válaszolt kérdéseimre.

Ez a kongresszus egyáltalán sok meglepetést tartogat. Rég nem láttam ennyi elegáns, kitűnő megjelenésű nőt, mint itt! Például Mme Ger- maine Malaterre-Sellier Parisból! A legbájosabb barna nő, akit elképzelni lehet. Fiatal, elegáns. Az üDnepi megnyitón fekete georgette ruhában volt, könnyű, széles, fekete kalappal. Mrs. Mar- gery Corbett-Ashby Londonból az egész kongresszus lelke, ő vezeti az üléseket. Fáradhatatlan. Magas, nyúlánk, a barna haja kevéssé ősz, az arca a legfinomabb rózsás angol arc. Mindig

©Sfheni-Jédkiirák

kérjen prospektust i

Fürdöigazgatóság Csizfürdö

zmzESvmr,:; *M!5E».!íí3eaBXlfl2WWi?

mosolyog. Sötétkék kompiéban jött a megnyitóra, egyszínű aljhoz zöldkék mintázatú blúzzal és rövid kabáttal. Délután spanyol nemzeti szalaggal diszitett hatalmas hortenzia-tövet kapott La Marquesa dél Ter-től. Az óriási virágbugák színben teljesen megegyeztek Mrs. Ash- by iniprimó ruhájának színeivel.

Marquesa dél Tér maga külön lapot érdemel: szép, fiatal, gazdag és annyira előkelő, hogy a fiának a spanyol király a keresztapja. Ezt az egyik spanyol delegálttól hallottam, aki nem győzte magasztalni a marquesában a nömozga- loni buzgó harcosát.

Tizenhatodikén este fényes fogadás volt a „Kaiserhof" összes termeiben. Nekem feltűnt egy csodaszép japán nő. Az etonfrizurája ébenfekete. Az arcbőro tökéletes a maga halványságában. Roppant finom szemivek, de nem ám kiborotválva. A két szeme két fekete’gyémánt. Barackvirágszin selyem alsóruha felett kék és zöld sárkányokkal hímzett fekete kimonót viselt, hátul óriási csokorban végződő széles övvel. Zöld jaspis gyönygysorhoz ugyanolyan hosszú fülbevalók. Máris mellette voltam blokkal, ceruzával és üdvözöltem, mint Japán képviselőjét. Először szertartásosan bókolt, aztán nagyon kedvesen a szemem közé nevetett: Do- rothy Strauss volt Newyorkból.

— De hát akkor mi a csodáért visel japán ruhát? -— kérdeztem bosszankodva Lenka v. Koerber — v. dér Leyentől, aki maga is a világ egyik legérdekesebb asszonya, jelenleg nyolc nagy német lapot tudósit és a legmelegebb szív íj kolléga.

Mert jól áll neki — felelte és tovább mesélt a fegyelmeiről. Neki ez a legkedvesebb témája. Lipcsében lakik és átlag minden félévben esrvszer egy hónapra kormányengedéllyel beöltözik fegyenefelügyelőnönek. hogy közvetlen tapasztalatokat szerezhessen. Már könyvet is irt erről a témáról.

Hogy a japán nővel ennyire megjártam elmentem a hindukhoz, ők akarják, hogy a hin- du-t hangsúlyozzam. Egyikük, a Miss Lajwanti Rama, elragadó. Kísérője — Ő maga úgy mond- j ta „szolgálója" — még külön utánam is szaladt i és fontoskodva ismételgette: hindu, hindu .... Sehova sem mennek másként, mint nemzeti vi-1 seletüfcben. Rengeteg poggyászuk lehetett, már eddig vagy hét ilyen szinpompás öltönyt olvastam meg egy-egyen. S mindegyik ruhához más ékszer. Többnyire arany-filigrán munka, óriási fülönfüggők, fátyolosaitok, brossok.

Potsdamban Lajwanti Rama meggypiros alsó- rubábán volt élénk veres átve tőkkel és fátylakkal, míg Mrs. Rama Reo világoskékben, ezüst hímzéssel. A Nikolai-egyházban a legelső sorban ültek, generalszuperintendens ur külön bemutatkozott nekik. Egyedül az a kár, hogy a festői kosztümökhöz uccára kényszerűségből európai cipőt viselnek, este azonban a fogadásra egész csodálatos arany és ezüst, meg piros cipőcskéket húztak. A legérdekesebb a Mrs. Tanarydasaé volt: az orra úgy csavarodott

kacskaringósra, mint egy parányi kis kosszarv. Homlokukon is a hajválaszték kezdetén egy- egy festett pont, akkora és olyan veres, mintáz égő cigaretta parazsa. — Ez a mi szépség- flastromunk — mondták nevetve. Szívesen nevetnek: vakítóan fehér a foguk.

Nemzeti viseletben járnak a bolgár küldöttek, sőt még a bolgár ujságiró kartársnö is. A fogadáson a dúsan hímzett, fátyolvókony fehér vászonköntöshöz az asszonyok hátrakötött piros selyemkendőt, a lányok széles piros virágpártát viseltek. Láttam már néhány román nőt is honi ruhában.

Potsdamban megnéztük a Sans-Soucit és a „Neues Palais"-t. Mindazt, ami az „utolsó császárira — csak így nevezik — emlékeztetne, a leggondosabban eltávolították. Mint a vezető kijelentette, ezt a két palotát most már csak egyedül mint Nagy Frigyes múzeumát kell tekinteni. Hiába működtek a szép szökőkutak, hiába nevetett be a széles üvegajtókon a sok színes virág, hiába ketyegtek — ugyan minek is húzzák fel őket — a régi hires órák, ott aközt a sok drága, nehéz, arany és ezüst pompa között halott minden. Ebben a kagylóteremben -— hallom a vezető hangját — az előtt pálmák és más dísznövények álltak. Télikert volt, szűkök úttal. Az „utolsó császár" idején itt ünnepelték a szent estet. Félkörben tiz óriási fenyő is állt egymás mellett, mert minden gyermek külön karácsonyfát kapott. Kellő világításnál tündén volt... Sans-Souciben a „Voltaire-szo- ba“ falán természetes nagyságú színes alakok, melyek Voltaire tulajdonságait akarják jellemezni: a papagály — fecsegő, a gólya — szeret vándorolni, a mókus — fürge, a majom — inyeuc ... Ebben sincs már élet! A „Historische Mühle“-nél autóbuszok vártak ránk és az osztrák Generalkonsul, Kempner dr.. a berlini Men- delssohn-bankház tulajdonosának nyári lakába, Werder-be vittek közülünk mintegy százat... Szinte könyörgött a vendéglátó megbízottja, j hogy csak jöjjünk minél többen. Mindenről gon- I doskodtak bőven ...

A ház úrnője, született v. Mendelssohn-lány (karcsú, szőke, talán 30 éves, gazeimprimébeu) fényesen megvendégelt bennünket. A hinduinknak külön alacsony asztalkákon szolgáltak fel a frakkos, fehérkesztyüs inasok. Közvetlen a királyi ka-stélyok elárvultsága után elbájolt bennünket ez az úri otthon friss életével, egyszerű és ízléses kényelmével. Werder Berlin gyümölcsöskamrája. Tavasszal, ha sokezer cseresznye- fája virágban áll túltesz — mondják — a hire« japán cseresznyefapompán is. Most, mindenünnen az érett gyümölcs piroslofl felénk.

Hazafelé Potsdamban III. Frigyes császár bronzszobra előtt, haladtak el autóink. Az a szobor is olyan egyedül, olyan elhagyatottan áll ott. Az ember szinte megszánja... Mellettem a hágai női rendőrség egyik főtisztviselője ül, — Siet elmondani — mikor megtudja hogy magyar vagyok ,—, hogy a Hollandiában tartózkodó magyar gyerekeket a női rendőrség külön

szorgos felügyelet alatt tartja, hogy csak bajuk ne essék. Azután Julianne hercegnőről beszéL- Most húszéves és két év óta, mióta nagykorú, trónörökösi jogánál fogva, külön „udvartartása" van, Leidenben lakik két barátnőjével — az egyik nemesi családból származik, a másik egyszerű lelkésznek a lánya — és velük együtt látogatja a régi, híres leideni egyetem jogi karát. Komolyan tanul, szorgalmasan rakja le a vizsgáit és résztvesz a hallgatónők szórakozásaiban is Van ugyan társalkodónője, nevelőnője és titkára, de azért egész életmódja roppant demokratikus színezetű. Julianne nem szépség, de jól fejlett, nagy, erős — tudja, mecklen- brgi, jegyzi meg a mesélő —, nagyon vidám és szellemes. Az anyja WiLhelmiüa szeretné már fórjhezadni, de nehezen megy a dolog, mert német herceg most nem igen jöhet számításba, angol, svéd vagy norvég hercegek pedig — állítólag — nem nagyon szívesen vállalkoznak a „prince consort" szerepére.

Cseh exodus

a női világ-kongresszuson

Berlin, junius 25. A női világkongresszus cseh kiküldöttje, a cseh nemzeti szocialista Plamin- ková szenátornő. a kongresszus tegnapi ülésén ismét kimutatta német-gyűlöletét. A szenátornő elhagyta Berlint, mert az asszonyok világ- szövetsége felvette tagjai sorába a csehországi német, asszonyok csoportját. Plaminková ízléstelen demonstrációját, valamennyi nemzet női delegáltja a legsúlyosabban elitélte.

Szenes Tilda.

Évzáró gyűlés a prágai MAKK-ban

Prága, junius 25. A prágai Makk a napokban tartotta meg évzáró gyűlését, melyet hosz- szabb vitával kötött össze. A gyűlést Széga Elemér a Makk elnöke nyitotta meg. A szokásos beszámolók helyett az ifjúságnak 1928— 29. évi szellemi mozgalmairól beszélt. Szokatlanul mozgalmas volt ez az iskolai év. A prágai diákság nem vett aktív részt a rőis- kolásság szellemi harcában, hanem egy zárt egészet alkot, mely minden megnizodMásában közösen lép fel. A prágai diákmozgalmak tehát ez évben is az egység jegyében folytak és fejeződtek be. Mig más egyetemi város ifjúság két táborban van megszervezve, melyet nem mindig sikerül a Makkoknak átfogniuk, addig a prágai Makk a prágai diákságnak és a diákmozgalmaknak mindig a legátfogóbb kerete. Ebben az irányban akar a Makk továbbra is haladni s továbbra is minden magyar diákmegmozdulásnak lehetőséget akar nyújtani.

Ezután Dénesdy Pál joghallgató ismertette az ifjúsági „Sarló" mozgalmat. Előadásában kifejtette, hogy a Sarló szellemi mozgalmát teljes egészében nem fogadja el. Minden esetre azonban dicsérendő az az aktivitás, amely ma a Sarlót jellemzi. Ezután áttért arra, hogy miben látja a helyes diákmozgalmak célját és irányát. Előadását hosszabb vita követte, melyen a diákság egységesen a a következőkben körvonalazta állásfoglalását.

„Minden diákmozgalomnak azt kell céljául kitűznie, hogy a diákságot rávezesse nagy nemzeti feladatára! A magyarságnak ma kiváló szakemberekre van szüksége. Igyekezni kell tehát módot nyújtani a diákságnak arra, hogy tudományos szakmunkát végezhessen. A magyarság ma tetteket is kivan. A diákságnak tehát nemcsak érzésében kell magyarnak lennie, hanem tetteiben is, magyar munkánkat azonban kezdjük először magunkon, Legyünk jó szakemberek!"

A gyűlés ezután egyhangúlag elfogadta Veress László indítványát, aki szükségesnek Jalta egy magyar diák sportszakosztály létesítését.

Úgyszintén egyhangúlag fogadták el Rádv Elemér indítványát, aki a tudományos szakmunka elősegítésére szemináriumok létesítését tartja szükségesnek.

Szétcelyhid községben megmérgezte magát az egyik prágai színház magyar táncosnője

Nagyvárad, junius 25. Pár nappal ezelőtt Székely:ki<I községben egy fiatal pár jelent meg. A fiatalok néhány napig maradtak a községben, a férfi azután visszautazott Magyarországra. A következő nap a leányd lakásán eszméletlenül találták. Az orvos megállapította, hogy a fiatal nő nagymennyiségű szubldmátot vett be. Beszállították a nagyváradi kórházba, ahol magához tért és elmondotta, hogy Szabó Lilinek hívják, IS éves és az egyik előkelő prágai szipház táncosnője. Arról azonban, hogy miért jött Székelyhidra, ki volt az ulilársa és miért követte el az öngyilkosságot, mindennemű felvilágosítást megtagadott. Nemsokára ezután ismét önkívületi állapotba esett és vasárnap virradó éjszaka meghalt.

4