Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)

1929-06-23 / 142. (2067.) szám

1989 frrnbng 23. vasárnap. 11 Négy év óta vergődik a német rendőrség hálójában egy ártatlan asszony Rosen tanár meggyilkolásának rejtélye miatt négy éve nincs nyugta Neumann Helénnek, a tanár gazdasszonyának — Az elhibázott nyomozás következményei — A 63 éves gazdasszonyt harmadszor is letartóztatták Bresian, június 22. Közel négy éve foglal­koztatja a német rendőrséget és a nyilvános­ságot Rosen egyetemi tanár meggyilkolásá­nak ügye, anélkül, hogy a köréje szövődött rejtélyt megoldották volna. Néhány nappal ezelőtt, mint a P. M. H. jelentette, a meggyilkolt tanár hatvanhárom éves volt gazdaasszonyát, Neumann asszonyt a gyil­kosság gyanúja miatt — harmadizhen is le­tartóztatták, mert állítólag uj indiciumok merültek fel, amelyek bűnössége mellett szólnak. Négy év óta tart — óikkal vagy ok nélkül — a rendőrség hajszája az öregasszony ellen, akit négy év óta. nem tévesztett szem elől. Neumanné előbb nyolc hónapig, másodízben három hó­napig volt vizsgálati fogságban, mindkét esetben azonban szabadlábra kellett he­lyezni, mert váltig ártatlanságát hangoztatta s a rendőrségnek semmiféle nyomós bizonyí­ték nem volt a kezében néhány teljesen je­lentéktelen indiciumon kívül, amelyek sem­miképpen sem képezhették a vád alapját. A mostani, harmadik letartóztatás okairól a rendőrség mélyen hallgat. A nyilvánosság számos ízben emelte fel szavát, hogy bagyja- uak föl a Neumanné ellen indított bajszával, vagy pedig folytassák le ellene a bünpört, azonban egyik sem történt meg. A rendőrségnek mostani állhatatos hallga­tása is arra enged következtetni, hogy ezúttal sem sikerült lényeges bizonyítékok­ra szert tennie, különben sietett volna azokat a nyilvánosság elé tárni. Neumannét minden bizonnyal har­madszor is szabadlábra fogják helyezni. Gyilkosság a bischoíswaldi villában Idézzük emlékezetünkbe a négy év előtti bűntény részleteit, hogy bepillantást nyerhes­sünk a rendőrség munkájába, amely a felde­rítetlen bűnügy nyitját állhatatosan csak Neu- mannénál keresi. Rosen Félix, a breslaui egyetem botanikai tanszékének tanára, akit a breslaui társaság­ban rokonszenves lénye miatt igen kedveltek, tanítványai pedig valósággal bálványoztak, a Breslau melletti Bischofswaldhan egy pompás villában lakott Nenmann Helén nevű gazda- asszonyával. 1925 augusztus 9-én hajnali öt rakor autók bugása verte föl az idillikus környék csend­jét A rendőrség érkezett meg, amelyet telefonon hívtak a villába. A kiszállott rendőrségi bi­zottság a villa egyik földszinti szobájában botlott ai első hullába. A padlón óriási vértócsa közepében Rosen tanár Stock nevű öreg házmestere feküdt, ha­lálát nyolc iszonyú kalapácsütés okozta. A villa elsőemeletén, a dolgozószobában azután átlőtt fejjel találták meg Rosen tanár holt­testét. A helyszíni vizsgálat alkalmával megtalálták a véres kalapácsot, továbbá egy fekete álar­cot s az ajtókon karcolásokat vettek észre. Semmi egyéb nyom nem maradt. Órák bosz- szat kutattak a lakást s amikor már el akar­tak indulni, az ndvar egyik istállójából halálsápad tan, mély zavarodottsággal arcán eJőtámolygott a meggyilkolt tanár akkor 59 éves gazdasszonya, Neumann asszony, e elmondotta, hogy az éjszaka idegen férfi- hangokra ébredt, amelyek fenyegető hangon követelték a szobájába való bebocsátást. Az asszony erre lepedőkön leereszkedett az ud­varra s az istállóba menekültr­A rendőrség gyanúsnak találta az asszony elbeszélését s nyomban fel is szólította, is­mételje meg menekülését. Az asszony azon­ban ezúttal nem mert a lepedőn leereszkedni. Valamivel később előkeritették a szobaleányt is, aki megerősítette a gazdasszony vallomá­sát s előadta, hogy éjszaka valóban hallott férfihangokat, de arról nem volt tudomása, hogy revolver lövés is esett. Zsákutcában a nyomozás A rendőrség gyanúja a nyomozás első stá­diumában mindjárt & gazdasszony ellen irá­nyult, akit le is fogtak. A gyanú erősbödött, amidőn kiderült, hogy Neumann Helén huszonnégy évvel ezelőtt prostituált volt, akit a tanár szerelme vál­tott meg életmódjától. Rosen tanár Neumannét lakásába vette s. az asszony az évek folyamán teljesen szolid pol­gári nővé alakult át. A villanegyedben az em­berek úgy tisztelték, mint a tanár feleségét s a forma kedvéért az asszony jegygyűrűt is viselt. Huszonnégy évig élt együtt — mint mondotta — boldog egyetértésben a tanárral, akit egy leánygyermekkel is megajándékozott. A leány később egy bresslaui építészhez ment férjhez. A rendőrség ez adatok birtokában hirtelen kézzel hozzálátott a rejtély kibogozásához. Letartóztatta Neumanné leányát s ennek férjét is, akik a gyilkosságot megelőző es­tén Rosen tanár villájában voltak s azután Ilsterburgba utaztak el. Az állomás­ra az esti vonathoz még Rosen tanár is kiki- sérte őket. A rendőrség azonkívül letartóztatta Stoek házmester fiát is, egy tisztességes levélhordót, akinél véletlenül revolvert találtak. A tanár holttestében talált golyó állítólag beleillett a revolverbe, a fegy­verszakértők azonban később ezt megcáfol­ták. Sorra halomradőlt a rendőrség többi „bizonyiték“-a is, a gyanúsítottakat szabadlábra helyezték, csak Neumanné maradt letartóztatásban. Nyolc hónapig vallatták Neumannét, napi tíz­órai, kihallgatások pergőtüzét kellett kiálla­nia. A rendőrség úgyszólván pillanatig sem hagyta nyugton, hogy megpuhithassa és be­ismerésre bírja, azonban Neumanné nyolc hónapon keresztül válto­zatlan nyugalommal hangoztatta ártatlan­ságát. Visszautasította azt a vádat, hogy a tanár végrendeletét meghamisította a maga javára, amit egyébként bizonyítékokkal nem is lehe­tett alátámasztani. Végül is nem maradt más hátra: Neumannét szabadlábra kellett helyez­ni. A rendőrségnek ekkor alkalma nyílott, hogy megváltoztassa a bűnügyről vallott né­zetét, annál is inkább, mert időközben meg­döbbentő részletek kerültek napfényre Rosen tanár életéről. Lehull a lepel Rosen tanár kettős életéről, de: „csak semmi botrányt“ Rőten f/már A hosszantartó nyomozás során ugyanis kétségtelen megállapítást nyert, hogy Rosen egyetemi tanár, «a széles körökben ismert és becsült bresslaui polgár, a bota­nikai kert igazgatója, Rosen volt külügy­miniszter öccse, az ártatlan polgár álarca alatt titokzatos, kettős életet folytatott, oly fantasztikusát, ahogyan azt csak a legvaló- szinütlenebb bűnügyi regények képesek ecse­telni. A tanár, aki nappal kiváló tudós, a társa­dalmi életben jelentős szerepet játszó férfi volt, éjszkka levetette nappali énjét s egy sötét kalandor habitusát öltötte föl. A leggyanusabb bresslaui félvilágban, a go­nosztevők lebujaiban lehetett éjszakánkint látni és sötét exisztenciát, akiket a rendőrség máig is elmulasztott kinyomozni, nőszemélye­ket hajtottak föl számára, akikkel azután a szexuális aberrációban szenvedő tanár a leg­képtelenebb orgiákat ülte. Olyan részletek kerültek napvilágra, nemcsak az éjjeli élet alakjainak elbeszéléseiből, hanem a tanár naplójegyzeteiből és rajzaiból is, amelyek a legtapasztaltabb detektívek és orvosok léleg­zetét is elállitották. A rendőrség ekkor hirtelen nj jelszót adott ki: csak semmi botrányt! Ehhez képest a nyomozás további folyamán figyelmen kívül hagyta a tanár sötét, kettős életét, nem követte a nagyváros mocsarába vezető nyomokat, hanem mintegy hipnotizál- tan továbbra is Neumann Helénre meredt, aki máig is azt állítja, hogy nem tudott a tanár kettős életéről, rándulásairól, ő is csak az egyetemi tanárt, Nem szerzett tudomást a tanár éjszakai ki- a tudóst ismerte benne. Újabb és újabb baklövések A rendőrség egyéb hibákat is elkövetett a nyomozásnál. A villába nem vitt ki rendőr­kutyát, amely az akkor uralkodó száraz idő­ben kétségtelenül Neumannéhoz futott volna, ha ő lett volna a gyilkos. Valószínű az is, hogy a gyilkos, amidőn Stock házmestert ka­lapáccsal megölte, bevérezte magát, viszont Neumann én egyetlen vórnyomot sem lehetett fölfedezni. A rendőrség később csak tetézte baklö­véseit. Egy Fleischer nevű betörő a breslaui fog­házban egy nap kihallgatásra jelentkezett s előadta, hogy Neumann asszony kétezer márka jutalom ellenében felbujtotta Rosen tanár meggyilkolására, azonban a betörő a tettől visszariadt. A vallomásról később ki­derült, hogy teljességgel alaptalan. Kevés­sel rá maga Kleibömer breslaui rendőrigaegató is hitelt adott egy másik gonosztevő, a ti­zenötévi fegyházra elitéit Jahn vallomásá­nak, aki 1926-ban hirtelen azzal állott elő, hogy i Neumanné megbízásából ő gyilkolta meg a tánárt. A vallomás alapján Neumannét ismét letartóztatták és négy hónapi vizsgálati fog­ságban tartották. Jahn fantasztikus mesékkel áltatta a rendőrséget. Elmondotta, hogy a gyilkos szerszámokat csehszlovák terüle­ten egy kutban ásta el. Ezt is elhitte a rendőrigazgatő, detektiveket küldött ki a megjelölt helyre, akik kiástak egy kutat, de természetesen semmit sem ta­láltak benne. Por a gazdasszony és egy volt miniszter között az örökségért Időközben Neumanné a tanár végrendelete alapján megindította az örökösödési port. A meggyilkolt fivére, Rosen volt külügyminiszter ugyanis két­ségbe vonta, hogy Neumanné méltó volna az örökségre. A breslaui polgári bíróságok évekig foglal­koztak az üggyel, végül is, mikor belátták, hogy Neumannéval szemben a rendőrség soha sem fogja elejteni a hajszát, rövid utón örökségbe helyezték az asszonyt. A meggyilkolt végrendeletét, amely a rend­őrség egész nyomozásához a támpontot szol­gáltatta, a polgári bíróságok soha sem von­ták kétségbe. Csak amikor az örökösödési pör már rég vé­gétért, jutott a nanokban eszükbe a berlini detektiveknek, hogy Neumannét ismét letar­tóztassák és pedig ismét csak arra a hipoté­zisre támaszkodva, hogy Neumanné megha­misította a maga javára a végrendeletet s a tanárt megölette, vagy megölte. A Rosen-iigy sötét fejezete a német rend­őrség bűnügyi krónikájának. A breslaui rendőrfőnöknek ez a* ügy több ugyancsak felderítetlen maradt ii^vel a po­zíciójába került. De mit használ ez? A berlini rendőrség to­vább folytatja a hajszát Neumanné ellen, amely hajszába a breslaui rendőrség már belefáradt. A Rosen-ügy mélységes titkaival és sötét hátterével tisztázás után kiált. De egy valószínűleg ártatlan emberéletet semmi körülmények között sem szabad a rendőrség tehetetlensége miatt az ügynek ál­dozatul dobni. AUTOSALOH 'Neumann ausony LAUFER uai Bratislava Stúr ucca 7 szám. ▼eleien 3 11-75 és 22-87. Kérjen prospektust! Kérje a kívánt autó díjtalan és köte­lezettség nélküli bemutatását I

Next

/
Thumbnails
Contents