Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)
1929-06-23 / 142. (2067.) szám
Útban a júliusi világkonferencia felé Stresemann váratlanul megbetegedett — Franciaország után elvben Anglia is Németország is elfogadta a Young-iervezetet - Fontos londoni minisztertanács A franciái választhatnak iondnn mm — Snowdera között London, junius 22. MacDonald kormánya tegnap rendkívüli fontossága minisztertanácsot tartott, mely a kora délelőtti óráktól estig tartott A ma reggeli lapok jelenése szerint a minisztertanácson a trőnheszéden és a munkanélküliség problémáján kívül a legtöbb külpolitikai kérdés is szóba került, elsősorban az orosz-angol diplomáciai viszony ujrafelvétele, a Rajnavidék kiürítése, a jóvátétel ügye és a flotta-leszerelés. A szocialista Daily Héráid szerint a miniszterek a délelőtti órákban kizárólag a munkanélküliség leküzdésére foganatosítandó rendszabályokról tanácskoztak. Thomas jelentést tett a vezetése alatt álló minisztérium munkájáról és arról a nagy tervről, amellyel a munkanélküliséget radikálisan csökkenteni akarja. Az admirali- tás első lordja ezután — miként a kommüniké mondja — „fontos okiratot" nyújtott át a kormánynak, amely valószínű lég az Anglia és Amerika között megkezdődött flottalefogy- verzési akció tervezete volt. Rövid ebédszünet után a miniszterek áttértek a külpolitikára. Hosszú eszmecsere támadt a rajnavidéki helyzetről, azután a jóvátételi kérdésről, majd a küszöbönálló diplomáciai konferenciáról volt szó. A kabinet elvben elfogadta, a Young-tervc- zetet, mint az eljövendő tárgyalások bázisát. Végül a miniszterek az orosz-angol viszouy- nyal foglalkoztak és a kabinet egyhangúan a diplomáciai viszony ujrafölvétele mellett foglalt állást és hangsúlyozta, hogy időveszteség Délkül azonnal meg kell kezdeni az erre vonatkozó tárgyalásokat. Az orosz kérdés megvitatása közben Trockij beutazási engedélyének kérdése is szóba került, de a miniszterek a heves diskussziő dacára nem tudtak egyhangúan dönteni ebben a kérdésben. A ma reggeli lapok, köztük a félhivatalos Daily Héráid is, valószínűnek tartja, hogy az angol kormány nem adja meg Trockij- nak a beutazási engedélyi. A Daily Telegraph szerint a miniszterek francia és német kollégáikhoz hasonlóan a függő diplomáciai ügyek gyors elintézése mellett nyilatkoztak. Az angol kormány teljes súlyával indítványt tesz az európai kancelláriákban, hogy az eljövendő diplomáciai konferenciát, amely végleg rendezni fogja a Rajna-vidék kiürítését és a jóvátételt, Londonban tartsák meg. Általános vélemény szerint a konferenciát julius 15-én nyitják meg. Foinearé ellenzése dacára meg van a remény, hogy a konferencia Angliában ül össze, mert az európai hatalmak belátják, hogy a vadonatúj angol kormány néhány héttel hatalomra- keriilése után nem hagyhatja el hosszabb időre csaknem teljes létszámával Anglia fővárosát. Ha a franciák csökönyösen kitartanak Lausanne mellett, akkor MacDonald nem vesz részt a konferencián s az angol delegációt Henderson külügyminiszter mellett Snowden pénzügyi kancellár fogja vezetni, ami korántsem esnék jól a franciáknak. A Daily Telegraph szerint Párisban bizonyára szívesebben látnák a konferenciát MacDonalddal elnöklete alatt Londonban, mint Snowdennei Svájcban, vagy más semleges helyen. Ugyancsak a Daily Telegraph jelenti, hogy az orosz-angol diplomáciai viszony ujrafölvéte- lénél mindkét állam betartja a diplomáciai előtanácskozások normális és tradicionális útját. A norvég kormány, amely eddig Oroszországban az angol érdekeket képviselte, közölni fogja az orosz kormánnyal a diplomáciai viszony ujrafelvételére irányuló angol kívánságot. A tárgyalások alatt bizonyára szóba kerül a garanciamegállapodás is, amely kiköti, hogy a két állam semmiesetre és semmiképpen nem szól bele egymás belügyeibe és tartózkodni fog minden propagandától. Később az angol és az orosz nagykövetek semleges területen, valószínűleg Párisban, Berlinben vagy Rómában ülnek össze és megbeszélik a részleteket. Elglíéssillstels a Rajnavidék kiSritésére Páris, június 22. A Petit Párisién értesülése szerint a francia rajnai megszálló, seregek vezetésében hamarosan változás történik, ami a kiürítés együk előjelének tekinthető. Guillaumat tábornok helyébe Jacquemot tábornok kerül, akit hivatalosan julius elején neveznek ká. Az uj parancsnok szeptember elsején veszi át Guillauima1 örökét. Ugyanekkor a franciák megkezdik az úgynevezett koblenzi zóna kiürítését, amit a békeszerződés 1930 januárjára ir elő. A franciák tehát négy hónappal megrövidítik a megszállást. Ezt az akciót még Guillaumat tábornok fogja vezetni. Az elhalasztói! külügyi vita Berlin, junius 22. A német kormány a tegnapi minisztertanácson elhatározta, hogy a Young-tervezetet elvben elfogadja. A birodalmi gyűlés mai ülésén Stresemann külügyminiszter nagy beszédet akart mondani a külpolitikai helyzetről, de váratlan megbetegedése halomra döntötte a tegnapi diszpozíciókat. Tegnap este, a miniszter- tanáes után, amelyen a beteg MUller kancellár helyett Stresemann dr. elnökölt, a külügyminiszter rosszullétről panaszkodott. Az orvosok megállapították, hogy egyik lábában rosszakaratú görcs van, amely a küL ügyminisztert ágyhoz köti. Szombaton tehát nem vehet részt a birodalmi gyűlés ülésén. Az orvosok szerint a fájdalom hamarosan elmúlik és Stresemann hétfőn már megjelenhetik a parlament előtt. Mivel Miiller kancellár is beteg, a mai parlamenti vita esonkb maradt. A külpolitikai program amugyis annyira kibővült, hogy a vitát az eredeti tervtől eltérően ma lehetetlen lett volna befejezni s hétfőn kellett volna folytatni. Stresemann betegsége miatt a vita megkezdését is hétfőre halasztották. Ma /Hilferding birodalmi pénzügyminiszter a plónum előtt ismertetni fogja a jóvátétel rendezésének technikai részét. A vitát ma az első beszédek elhangzása után valószínűleg megszakítják és az ellenzéki szónokok csak hétfőn reflektálnak a kormánynyilatkozatokra. Hilferding maga fog válaszolni az ellenzék kérdéseire. Gibson és Davses tárgyalásai Newyork, junius 22. A New York Times a Fehér Házhoz közelálló körökből úgy értesül, hogy MacDonald amerikai látogatását csak jövőre tervezi. Pontos időpontban egyelőre nem egyeztek meg. Hugh Gibson, Amerika berlini nagykövete, aki, mint ismeretes, a genfi lefegyverzési bizottságban az amerikai kormányt képviseli, tegnap Londonba utazott, hogy találkozzék Dawes-szel és megbeszélje vele a tengeri lefegyverzési konferencia előkészítésének módjait. Gibson utazását mindenki örvendetes jelnek veszi és újabb lépést lát benne a lefegyverzés előkészítése felé. Túlzottak voltak a kantom tüzKatasztrófáról kiadott jelentések Hongkong, junius 22. A kantoni kórház tegnapi íüzkatasztrófájáról kiadott első jelentések, amelyeket a kantoni hatóságok hivatalosan bocsátottak ki, túlzottaknak bizonyultak. A legújabb hivatalos jelentések szerint a katonai kórház égésekor nem száz, hanem csak két ember halt meg, míg a sebesültek száma nagy. A halálos áldozatok magas számáról elterjedt híreket arra lehet visszavezetni, hogy a szerencsétlenség időpontjában a kantoni hadseregnek mintegy ötszáz katonája, aki a legutóbbi harcokban súlyosan megsebesült, a kórházban feküdt. Mivel számosán közülük a rémület első perceiben elmenekültek és nem jelentkeztek, valószínűnek vették, hogy a lángokba vesztek. I Gaida-pör ügyésze és bírái fenyegető leveleket kaptak Prága, junius 22. Az „Expres" jelbnti: „A Károly-téri törvényszéki épület nyugalmát ma felborította az a hir, hogy egy levél érkezett ahhoz a büntető tanácshoz, amely Gajda volt tábornokot elitélte. Ugyanezt a szövegű levelet megkapta az államügyész is. A levél tartalma a következő: „ön elitélte Gajda tábornokot. A jövő héten önt agyonlőijük, mert lábbal tiporta a fasizmust, a hadsereg és az egész nemzet becsületét. Kevesen vagyunk, de mindhalálig hűek maradunk vezérünkhöz. Gajda kockára tette életét a hazáért s mi szívesen halunk meg abban a tudatban, hogy bosz- szut állunk érte. Fiatal fasiszták." A levelet kézzel írták és szombaton reggel érkezett a törvényszéki épület portásához. Elolvasása után azonnal átadták az állam- ügyészségnek. Lehetséges, hogy gyerekcsiny- ről van szó, lehetséges azonban, hogy az egész csak provokáció. Áz ilyen tréfákkal azonban föl kell hagyni. Nem szükséges a dologból nagy eseményt csinálni, hanem a hatóságok a legszigorúbban indítsák meg a vizsgálatot, mert tudni kell, vájjon csak csínyről van-e szó, avagy pedig agentprovokatőrségről." e/f^zeri v valódi n» jmte*>ar> 3 mm—ummnmiuajmj■ r - i íriiiiii i iiiiiii-—irimiii miirrrn \m innifnrf~iifirí—nnriTrrrnTmi n 1----rrnn—iTrW'm—i—m—rmrm~n—Trrr i ................... ■■■■ ■ ■ ——— Se ipel szerint lelétenrépe valamennyi nemzete Olaszországban látja mintaképét A kisebbségi kérdést csak nemzetközileg leket rendezni — Egy földközitengeri ut tanulságai IKml június 22. Seipel dr. volt szövetségi kancellár tegnap előadást tartott, földközi- teagori utján szorzott tapasztalatairól. Mindenekelőtt történelmi, müvésxettörténelmi da egyházi szempontból foglalkozott tatjával óg azokkal a népekkel, melyeket meglátogatott Kijelentette, hogy mindazok a' népek, melyeket meglátogatott, igy a görö-' cök, törökök, * bolgárok, a románok, a juge szlávok és a magyarok, szemmcllátha- tóan nagy erőfeszítést tesznek nemzeti potenciájuk emelésére, szellemi és gazdasági életük elmélyítésére, egyáltalán, a maga- eabbrendfl produktív 6s eredményes élet elérésére, önállóságukat és jövőjüket föltűnő olasztidtással akarják biztosítani és nem elégszenek meg nagy múltjukkal, vagy öreg kultúrájukkal. Mintaképük á modem Olaszország, amelynek hatása a* említett népek mindegyikénél megállapítható. A görögök, a törökök, a bolgárok, a románok, a iugoszlávok és a magyarok egyaránt Rómába® merítenek ihletet és az olasz módszer segítségével remélik elérni nemzeti és emberi egyéniségük külső és belső reneszánszát. A modern Olaszország annyira a mában gyökeredzik, hogy az olaszok szinte sértésnek veszik, ha csupán történelmükért, vagy kultúrájukért dicsérik' őket, A görög menekültkérdéssel kapcsolatban Seipel a kisebbségi problémáról is megem- ]ékezett. Egyelőre senki sem tudhatja, milyen alapelveke® épül föl a jövőben $ kisebbségi kérdés végérvényes ég kielégítő rendezése. Az eddigi javaslatok kivétoí nélkül ideiglenesek. Mindazonáltal napról- napra világosabb lesz, hogy a kisebbségi kérdés nemzetközi jellegű é« nemzetközileg kell megoldani. Senkinek sínes joga, hogy idegessé váljék, ha Európában a ki- aobbségi kérdésről beszélnek. A probléma szoros összefüggésben áll Európa biztonságának és a béke megőrzésének kérdésével e Így kétségtelenül a legnagyobb ©lővigyá- satessággal, türelemmel éa mérsékléssel kei! kezelni jl Világhírű ««S<£9l88XCtLL** féle sifonok, vásznak, ágynemű damasztok, divatselymek és szövetek, asztal- m* .eoram ftesga >1 I .................................iE6 I | neműk, frottsráruk, mosóáruk, rövidáruk, kész női fehérnemű, kész függönyök, selyem brokátok, bútor- wB ^ ^ i Í szövetek. — Előnyös árak í Paplanok és paplan-anyagok. Régi paplanok átdolgozása. —. KOSICZ-KASSO, Ú Minták vidékre bérmentve. Minták vidékre bérmentve. ^ 8“^ «««, I í Tefl. 820. 820. íj jL—uo jimiiii ■ mi IP ■■firyirrr " ü’1 IMIIM jf JW1 IJtfl Ili/ íKVlKZ/FITGyy&JSfölKMt y ’