Prágai Magyar Hirlap, 1929. június (8. évfolyam, 123-147 / 2048-2072. szám)
1929-06-16 / 136. (2061.) szám
8 1929 jnntns 16, vasArnAp. „Mindent ott értékesíteni,ahol Beszélgetés Szihlay Ferenccel 25éves irói jubileuma alkalmával Az irodalmi decentralizáció régi harcosának, enieláldozó munkásának megszívlelendő visszaemlékezései Kassa, június 15. Aki önzetlenül dolgozik, nem kér és nem Tár ünnepeltetést. De aki méltánylással tudja szemlélni ezt a magasztos célú munkát, amely az élet erkölcsi magaslatain végzi a maga feladatait, soha sem fog késlekedni az ünnepeltetés alkalmának a felhasználósával. Bizonyos, hogy kevesen vagyunk, ünneplők és ünnepeltek egyképpen, akik méltó részesei az emberi értékek ünnepségeinek. Ezért almos napjaink ünnepeinek már elég hitelük. Számomra öröm, ha kivételt látok és abban tisztelgő szerepem lőhet. Mindennapjaink malomkövei között tanultam igaz értéke sxoriat becsülni Szik- lay Ferencet, akiről mindenki tud annyit, hogy kulturális megmozdulás a neve nélkül elképzelhetetlen Sslovensskóban. Köztudomású sokicló-szaki- tottsága egy emberi erőt — még olyan heroikusát is, — messze fölüthaladó teljesítményekre kötelezte. Egymaga teremtette meg leglényegesebb kulturális intézményeinek alapjait. Még tiz, — vagy legalább még egy egyetlen egy! — ilyen munka és semmi panaszra sem volna okunk. Kultúránk egész területe akkor életerős, összetett erő volna, amelyben robusztus tölgy, bükk, cser, karosa Jegenye, sátoros akác; Daloeszövetség, Társadalmi Egyesületeink Szövetsége, Szinpártolő-, Művész-, íróé gyesül etek élnék friss levegőt termelő, gyümökasöthozó életüket. Stíklay Ferenc ér. a kezdettől ott van a fák csemetéinek földbe állításánál. Biztos, kialakult egyénisége ő kisebbségi kultúránknak. A jóakarat, segitő-kéeaség állandó tulajdonsága. Legádázabb elleneseinek tudott kezet nyújtani, amikor azok letörve rászorultak. Emlékezetemben van az évek előtt lefolyt háborúság: akkori ellenfelei, a gyarlóság mintaképei napfényre került fajsulytalanságuk üres podgyászával szerte futottak a világban. Szíklay Ferenc gunymosoly nélkül, változatlan és nyilt tekintetű nyugalommal áll az őrhelyen. Hány rossz katona hagyta el azóta a posztját! Mégis varrnak, afcfk közelről ismerik Szíklay Ferencet! Ezek a „25 év“ clmezavával felhasználtak egy alkalmat, hogy sceretetfikről biztosítsák a egyúttal a kisebbségi sora küzdőinek evvel bátorítást nyújtsanak. Jutalomnak kevés, de a magány sötétjében egy fénysugárnak elegendő. Ezért ültem le SzQclay Ferenc tisztaságot és kötelesség- teljesítést sugárzó lényével szembe, múltat és hitet kutató beszélgetésre. Fanatizmust éreztem ki a szarvaiból, nem ugyan piros nagy lánggal féléé eOobbasót, hanem szabályozottan, egyenletesen, melegítő hőt sugárzóan és sokszor bizony önmagát eméeztően örökké égőt Változat ne, 28 évről beszélgettünk. Irői működésében sokszor akadályozott múltról, amelynek vau egy fontos, korunkat megelőző, generális eszméje: ai Irodalmi decentralizáció. Az eszme céltudatos, vezető hívét látom benne, aki a saját dolgait is élete eszmei tartalmához viszonyítva látja és értékeü Stefinek avval a kéréssel lorduíoK noaaá, hogy ismertessem meg minket irói múltja Ifibb eseményeivel. — A sora, — feleli, — eseményekben gazdag korszakot szabott az életem keretéül, de az „irói uraltam “-nak, — idézőjelbe kívánkozik ez a két ázó, — nincsenek szenzációi. Talán nem is lehet irói múltnak nevezni az elmúlt huszonöt esztendőt Tudtom on és akaratomon kívül pattan tolták ki pozsonyi barátaim az ominózus dátumot. Egy tró pályáját úgy képzelem el, hogy szolgálatába áll egy gondolatkörnek s amíg benne tart, kiírja annak saját lelkén átszürődött tartalmát Az én gondolatköröm az irodalmi decentralizáció volt s ez inkább szervező, agitatórikus munkát igényelt, irői munkát csak annyiban, hogy a lehetőségeket dokumenntáljam. — A „vidék**, az irodalmi megváltásra szánt magyar életdarab mindég ráült a lelkemre s Írói életemnek talán az volt a legnagyobb tragikuma, hogy mire egy helyen megmelegedhettem volna, mire egy vidék élményei témává érhettek volna, uj vidékre, uj élményhalmaz közé kerültem s újra kellett kezdeni a megélést. Tovább sodort megint az élet, a hivatalnok sora. Sehol, irodalom-termő talajon nem éltem, — nem számítva az utolsó tiz évet, — két évnél tovább. Kolozsvár, egyetemi évek, egy év neve\ősködés a Mezöségen, az önkéntességi év Kassán, tanárkodás Pozsonyban, Szat- máron, Fehértemplomon, Kassán. Harctér: Galícia, Lengyelország, Kárpátok, Románia, Odessza, Olaszország. Forradalom, államjogi változás, állásvesztés, harc a kenyérért: mozimuzsikuseág, vil- lanyszerelőség, napilap-szerkesztés, — bét éve csak, hogy határozott mederbe terelődött az életem kacskaringéé folyása, de ennek partját is politikai harcok teszik bizonytalanná. — Nem mondom, hogy ez a tarka-barka élet nem kész témahalmaz egy írónak, aki messziről nézi, de aki benne él, mint szenvedő alany, annak csak majd akkor lesz forrássá, ha „ad az Isten egy kis független nyugalmat**, ami után irodalmi és sok tekintetben emberi ideálom is, Arany János áhítozott az élete végéig. — Ez a sok különböző gondolatkör s közöttük a leghatalmasabb, az egész gondolatvilágot kicserélő: a háború és forradalom nemcsak körülöttem ütközött össze, de bennem is s amíg tépelődő lélekkel, emberi értékeket keresőn tollba érne valami, már talán el is avult. — Keveset írtam, talán nincs egységes, összefogó gondolat az Írásaimban, mások előtt, csak én tudom, hogy soha semmit meg nem Írtam, amiben ne lett volna személyes élmény, líra. Ezt a titkos kapcsot egyrészt lelkivilágom, életkörülményeim e a legszentebb, a magyar gondolat, másrészt a munkáim közt talán sohasem fogják megtalálni, mert a személyes impresszióimban mindég kerestem azokat a szálakat, melyek másokhoz, mindenkihez fűzik a megélt élményeimet. Csak egy pár dolgot szeretnék bizonyságul hívni: ^A.* uj Isten**, — Szatmáron adták elő, de még Pozsonyban készült — a magyar faj tragédiája, mely a kis nemzetre nézve a neki idegen környezetben csak tragikus dilemma lehet. Ha megmarad magyarnak száz százalékosan, mint a „láaadó** Koppány akarta, elpusztul a túlerő miatt, ha megalkuszik az élet érdekében, elpusztul, mert megromlik a nemzeti egyéniségében. A kiegyenlítő „szeretet*1 csak a haldokló ön vigasztalása, kathar- zte, melyben őszinte-mélyen sohasem hittem. „A Csánár Bora", — kis elbeszélő költemény a kuruc korszakból. Fehértemplomban Íródott, — a Habsburg gondolat ellen való tiltakozás — már amennyire egy állami tisztviselő kedélyességbe burkoltan ezt megtehete, — mely meg nem érti, hogy a hatalmának alapja a magyar nemzet ereje s maga alatt vágja a tót, ha legyöngiti azt, ami íentartója Lehetne. Ez a titkos Ura talán legélesebb a „Kétsearvu ember** c. történelmi novellámban. „Nem akarom, hogy áldozatkészségemet megcsufolja a nemzetem, mert szeretni akarom", — mintha ezt mondaná a tatár rabságban csúffá szarvazott püspök. — Voltak sikereim. Vastaps ás egekig emelő dicséret „As leien** kőnyvalakban való megjelenése után egy uj Katona József eljövetelét kürtőlte „világgá" a Kulán megjelenendő, — elmét te elfelejtettem, — hetilap, de ezeket mindég le tudtam ezálliiani kellő értékükre, sohasem volt a „vidéken'* ambícióm, hogy „vidéki nagyság*' legyek. Még*, hegyui sikerűit as azóta annyira igazolódott gondolatot, as irodalmi decentralizáció gondolatát munkálnia a bábéra előtt? — Szervezett munkáról azó sem lehetett, hiszen ahhoz nem volt meg az időbeli lehetőség sem. De mint tanárnak mindég megvolt hozzá a módom, hogy élesztő legyek egy megalvadt vórü társadalomban. Amerre jártam, mindenütt megmozdult valami. Nemcsak irodalom, de általában, valami kul túr élet. Amit Fehértemplomban produkált a két év alatt a 127 magyar, számkivetett magyar család, olyan lehetett mint egy „Szibériai gami- zonban** összeverődött kte társadalom knlturmunké ja. ..Mindent ott értékesíteni, ahol vagyunk", ez az irodalmi decentralizáció alapgondolata. S erre a „Fehértemplom és Vidéke** cimü „világlapot" hozhatom föl eleven példának, melynek fő- és felelős szerkesztője, korrektora és tördelője voltam egyezemélyben havi 20 koronáért. Passióból inkább. — Hogy készültek ezek a vidéki hetilapok? — Még ezeket is Pestről szerkesztett ék. Volt Pesten őt, vagy hat „kőnyomaté*". Litografált újságok voltak ezek, melyek szállítottak vezércikket, második cikket, tárcát, verset, ami csak kellett, lehetőleg kiskaliberű Íróktól. Odahaza csak a haláfepltce Közismert gyógyforrásai állandó eredményt biztosítanak, idült izületi és izomcsúz, iachias, koazvény valamint egyéb rheumatikns megbetegedéseknél női és bor baj oknál. Uj fnrdöszálló modern berendezéssel. — Lakás teljes ellátással elő és utóidényben 28'-, 34’-, 46’- Föidényben (július-augusztus) Kő 35.-, 40’-, 55’-. Felvilágosítást és prospektust küld a Fürdoigazgatóság lozáa-rovat készült, meg a tűzoltó-ünnepélyek leírása. A szerkesztőségi szimbólum tényleg az olló volt. — A helyi „sajtóorgánumok" csere viszonyban álltak egymással, minden héten vagy száz hasonlóképpen szerkesztett lapocska futott be a „szerkesztőségbe", pontosan meg lehetett állapítani, hogy melyik „kőnyomatosra" fizet elő. Könnyű volt a kontrol, mert nekünk mindegyik járt. — A kőnyomatoshan ie volt annyi tapintat, hogy a 10—20 példányt, amiben megjelent, az ország négy szélén helyezte el, a versed hirharsona nem hozhatta azt a vezércikket, amit a resical fairadó, de a trenoséni napló, vagy a Balmaz-ujvároei közlöny már igen. — Persze, „wie dér Scfaelm tet, so dehkt er“, a vidéki lapok el *em tudták képzelni, hogy valamely kollégájuk az „eredeti" cikkét, — még ezt sem kellett a „szerkesztőnek" leírnia, mert ez ie ott volt a kőnyomatosban, csak a lap cimét kellett a kipotozott helyre beírnia, — máshonnan vegye, mint a kőnyom atos bői. — A F. é. v„ amig én szerkesztettem, egyetlen cikket nem vágott a kőnyomatosból. Hogy lopkodták ezeket a cikkeket a kollégák, öröm volt nézni I — Még ha lenne is jogom arra, hogy az irodalmi decentralizáció érdekében tett ezizifuei munkám, agitácíóm egyes momentumait felsoroljam, mire lenne jó ma? Szatmár Romániáé, Fehértemplom talán Jugoszláviáé, Pozsony, Kassa Csehszlovákiához tartozik. — Hogy mi van a másik két helyen? Ki tudná ma megmondani. A 18 év előtt elkezdett munkát szervesen itt folytattuk, a régi jelszóval: „Mindent ott értékesíteni, ahol vagyunk." Ez nem zárja azt ki, természetesen, hogy exportra ne dolgozzunk, hiszen a „belterjes gazdálkodásának két veszedelme lehet. Az egvik, hogy vidéki marad, vagy elvidékiesedik az irodalom, a másik, hogy szakadást okoz a négyfelé szakított magyar életben, ami nem lehet célunk. De előbb idehaza kell a ,„jó vidéki" nívóról fölemelni az irodalmat, hogy az, mint egyenértékű komponens álljon a magyar szellemi haladás rezultánsába. A magyar irodaiam felfrissülése érdekében bekövetkezhetett volna-e a maihoz hasonló decentralizáció, ha a politikai változás nem áll elő? — Nem. — Nem mintha nem lett volna rá régen szükség 6 mintha ideális szempontokból nem lehetett- volna azt megteremteni, d mert a* irodalmi élet egyik velejárója, amivel számolnunk kell, az üzleti, anyagi érdek mindég meg tudta volna akadályozni a vidéki irodalmi élet begyökerezd- «ét. Csak hatalmi szóval, hivatalos pártolással leheti volna valamit tenni a vidéken, de — magyarán mondva — megette a fene azt az irodalmat, melyet hivátalosan támogatnak agyon fi nem nőhet szabadon. — Kiadóvállalat a vidéken nem alakulhatott volna meg, mert a fővárosi kiadó1: tőkeerejével nem tudta volna fölvenni a versenyt Ami kísérlet történt, Gyomén Knerr Izidor. Békéscsabán Tevan Sopronban Rőttigék kezdemányezésébő1, az vagy pesti irók szerepeltetése folytán élt meg, vagy belebukott az ideális elgondolásába. A legegy szerübb, legközönségesebb ok, az irók életlehetősége táplálta, duzzasztotta a pesti kiadó tőkét a vidéki Írónak két útja maradt, vagy felszívódni Pestre s úgy táncolni, ahogy a kiadó fütyül, vagy idehaza elkallódni, mint annyi ezer és ezer magyar tehetség. — A decentralizációnak be kellett volna vala mikor következnie, mert a természete* fejlődést még üzleti érdekekkel sem lehet megakadályozni de ez föltétlenül lassúbb tempóban ment volna végbe, mint igy, hogy a szakadás erőszak utján következett be * a vidéket, a pesti kultúráiét függvényét, aa önállóság felelősségérzetéra kény- szeritette a helyzet. Mik a biztató jelei a MAovenezkfil magyar irodalomnak? Olyan reménytelennek lát- jar«, amilyennek legutóbb méltóban hosszában hangoztatják? — Beszélhetnék arról, hogy biztató Jel a múlt, azok a nevek, melyeket az itteni magyar élet termelt ki az egyetemes magyar irodalom számára, beszélhetnék arról, hogy a ma irodalma annak termelő erőnek nem hogy meghazndtoláaa, de bizonysága, — de ezekről már mind beszéltem nagyon sokszor. — A szlovenszkói irodalmi élet teljes kifejtésének az ma már az egyetlen föltétele, hogy azt a felelősségérzetet, melyet az irók vállaltak, a közönség is megértse az Írókkal és önönmagával szemben. Az irodalomhoz hit kell és önbizalom. A kezdetek kezdetén, ahol mi vagyunk: áldozat- készség és jóakarat. Csak az lehet pesszimista ebben a tekintetben, akiből mindez hiányzik, — Biztató jelnek veszem a haladás tényét. Aki a mai állapotokat összehasonlítja az irodalmi termelés nívója és a közönség érdeklődése szempontjából a tiz év előttiekkel, lehetetlen, hogy ne lássa meg, milyen nagy haladást tettünk fölfelé és előre. Nagyon helytelen egy abszolút irodalmi magaslatra mászni föl s onnan nagyképűen lenézni azt a magvetést, mely a völgyben, az élet körében folyik. — A másik biztató jel, hogy azok az íróink, akiket itt talán a személyes vagy világnézeti antipatiával determinált kritika szeret lekicsinyelni,' lassan elismerést vívnak ki a „külföldön**. Az erre való törekvés csak mellékhajtása a beleő szervező munkának e erre csak abból a szempontból van szükségünk, hogy a közönség előtt, — melynek ma sincs önállóbb kritikája, mint a vidéki sorban, — ez a külső elismerés adja meg a hitelképességet. A tiz éves szervező munka során rájöttem, hogy talán eredményesebb lesz a kerülő ut s hogy itt befussanak az Íróink a közönség érdeklődésébe, ahhoz „vissza kell jönnünk", mint a briinni posztónak Angliából, ahol csak a pecsétet ütik rá: „Made in England". FekeíebeeMö klimatikus gyógyhely 700 m. a tenger fölfltt Vasútállomás Spiská Nová Vés (Igló), pósta Vondrisel, autóbusz közlekedés egy gyönyörű, ös fenyöerdökön keresztöl vezető újonnan épített' szerpentin műúton. Napi ellátás 28 Kt,. szobák 5 KC-tól feljebb junius 20-ig és augusztus 20-tól szobákból 50% kedvezmény. Felvilágosítást és prospektust küld a fürdögondnokság. A konyhát oxt. Sámaony Jinosné vezeti. • Erdély és Budapest felé való knlturáüs, irodalmi kapcsolatainkat hogyan kellene kiépítenünk? .— Ez a legnehezebb kérdés. Azt hiszem, ezt erőszakolni nem, lehet. Ma az utódállamok irodalma annyira el van foglalva a talajmegmunkálással, mindenki annyira benne él a maga bajában, hogy alig gondolhat a más házatájával. Ez a kérdés, azt hiszem, önmagától fog megoldódni, ha az önálló irodalmi élet-darabok a munkába fulladtság- tól egy kissé fölszabadulnak a természetesen támad föl az érdeklődés más magyar kulturterüle- tek élet jelenségei iránt, mert az exportnak nem a kínálat az alapja, de a kereslet, aminek jeleit Budapest részéről már örömmel tapasztalhatjuk. SZENES ERZSI VERSEIBŐL t Mintha arany dobozt• •. Mintha arany dobozt adtak volna kezembe s nem találnám nyitját Beszéljek hozzád? Közeledni sem merek, féle’ megriadsz lépteim [zajától s elrepülsz mint a madár. Mit csináljak, hogy észre végy? Merőben idegen világ vagy nem tudok semmit sem Rólad, még azt sem, jó volna-e, ha megsin!ogatnálak? Magam sem értem t., Magam sem értem, hogy történhetett Több mint húsz évet éitem és nem vettem példát a virágoktól, kik szép fejük engedelmesen hajtják le annak aki értük nyúl, [kezébe Éh a basa kalászoktól sem, kik érett, koronás fejük nyugodtan hajtják meg a mert tudják a rendeltetésük. [sarló előtt, Csak a csillagokat néztem, kik gőgösen, érintetlen fényiének az égen knlön-külön és ha iehállnak nem teljesedésük, haláluk az. A csillagokat néztem 8 úgy maradtam itt mint egy etriüag magányosan. Mikben látja 1918 utáni munkája legfőbb nehézségeit? Kényes kérdés, mert lirailag érdekelve vagyok benne. Minden tettemben a legmesszebb menő jóesándék vezérelt Soha az irodalmi szervezés munkájába más, irodalomtól távolálló szempontokat nem engedtem úrrá lenni magamon. Minden akaratom a más érvényesülésére irányult Semmi mást nem kell talán erre felhoznom, csak azt, hogy negyedik éve vezetem a Könyvbarátok ügyét s most került rá először a sor, hogy magam is szóhoz jussak a kiadványaink közt. Erre is a kényszer vitt rá, mert hirtelen nem volt más kézirat késsen. Eddig legföljebb „szerkesztettem". — A legfőbb nehézség, hogy elfogult emberek nem tudták, vagy nem akarták megérteni ezt a jószándékot. A* egyenességben is hátsó gondolatokat keresnek, amik részemről soha nem voltak és nem lesznek. — A másik nehézség az, hogy a közéletünk nem volt egységes s a kiélezett lelkiellentétek harci zsivaja eltérítette a figyelmet a legfontosabb élet- megnyilatkozástól, az irodalomtól. Mik &> okai egyik fontos munkaterülete, a Kazinczy Társaság újabban tapasztalható örvendetes előretörésének? — A Kazinczy Társaság kétségtelenül tapasztalható előretörésének egyszerűen az az oka, hogy :z alapvető munkák elvégzése után, mely, mint földbe épített massza, nem szemre való volt, kezdhetjük szem előtt emelni a falakat. Ok erre az te, hogy az az elfogultság és rosszakarat, mely az én személyemen keresztül vagy miatta érte a Kazinczy Társaságot te, kezdi elveszteni a hitelét a közönség körében, melyet demagóg szólamokkal nem lehet a végletekig félrevezetni. Milyen irodalmi tervei vannak a jövőre? Most megjolenő uj regényéről mondjon valamit? — Irodalmi terveim nincsenek, csak vágyakról beszélhetek, mert az életem sora kiszámíthatatlan. Nagy tervek megvalósításához legalább relatív nyugalom kell, biztos beoeztottság; az ilyen kettős életben, amit mi élünk, csak az tudhat tervezni, aki tudja, hogy ha letudta a kötelességét, szabad ura magának. Ez hiányzik nekem, örökös készenlét az életem, amibe bele lehet törődni a harctéren, de Írni, vagy az Írást gondolatban előkészíteni, koncepciókat kimódolni ilyen örökös szétszakitottságban nem lehet. Különben egy gondolatmenetben egységes, különben teljesen független regény sorozaton gondolkozom, mely az idevaló magyarság tragikus talajvesztését dolgozná föl évszázadok óta. „Szakadó párt" lenne talán az összefoglaló cime, színhely a Vágmente, ahol a magyar gyepű mentén magyar tömegek, székely telepek vesztek a lassan partmosó vízbe. Bűnök és végzet a mozgató erők. — de nem beszélek róla, mert ki tudja, mikor tudom s egyáltalában tudom-e majd beváltani az Ígéretet. — A most megirt regényem talán tiltakozás akar lenni a hypercivilizáció ellen, mely semmi másban nem bir jogalappal, csak abban, hogy sokan vagyunk s kénytelen-kelletlen agyon támogatjuk egymást. A civilizált ember, ha kiszakad a civilizációnak nevezett érdekszövevényből, a ieg- gyámoltalanabb teremtés a földön. Erre nincs ideje gondolni sem a társadalomba épitett embernek s a vad hajszában, melyre az élet kényszeríti, elszakad az élet örök forrásától, a természettől. E« a rejtett tendencia. Hogy, hogy sikerült elrejteni, mégis érzékeltetni egy elképzelt, izgató oselek- vény keretében, azt majd az olvasók Ítélik meg. Ilarkó István.
