Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)

1929-05-22 / 115. (2040.) szám

10 ^í^gAlMAG^ARRtRltAg 1929 május 22, sserda. nnniwrwvu—aa—— , CS^portt­Az angol és francia csapatok középeurópai szereplése a pünkösdi ünnepek sportjának föeseményei A Hungária fölényes győzelme a Huddersfield felett — Paris Xl-ének kettős veresége Prágában — A Sparta mindkét meccsét elvesztette Becsben — Az Újpest félsikere Csehországban — Az angolok csak Nyugaton győznek — Franciaország kikapott Jugoszláviától — Davis Cup meccsek — A barcelonai FIFA kongresszus rraga, május 21. A pünkösdi ünnep — dacára a kellemetlenül esős és hűvös időjárásnak — egész Európában változatos és nívós sportot ho­zott. Középeurópában főleg a budapesti és prá­gai mérkőzések állottak az érdeklődés közép­pontjában. Budapesten az exligahajnok Hudders- iield szerepelt, amely az első napon kikapott a Hungáriától, másnap azonban eldöntetlent csi­kart ki a Ferencvárostól. Ugyancsak eldöntet­lenül játszott Budapesten a Viktória Zsizskov is. amely előzőnap legyőzte a pozsonyi Bratisla- vát. A pozsonyiak másnap a debreceni Bocskay- tól is kikaptak. — Prágában a francia főváros egy kombinált csapata kettős vereséget szenve­dett a Slaviától és a DFC-tól. — Félsikert köny­velt el a Cseh- és Morvaországban vendégszerep- lő Újpest, amely Prágában kikapott, Teplitzben pedig eldöntetlenre játszott. — Nagy kudarc érte Becsben a Sparfát. — Csehszlovákia minden városában jelentős meccsek voltak. A vendég- szereplők prágai és magyarországi csapatok vol­tak. — A kontinensen túrázó angolok — úgy látszik — csak a Nyugaton tudnak győzni. — Nagy meglepetést kelt a francia válogatott párisi kudarca, amelyet a honi pályán a jugoszlávoktól szenvedett cl. Ezzel szemben egy párisi csapat szép eredményt ért el Németországban, ahol csak normális meccsek voltak. Az egyéb sportok közül a tenniszben befejez­ték a berlini nemzetközi versenyt, amely Cochet- nek hozott újabb babérokat. Nagyon jól szere­pelt azonban a prágai Menzel is, aki Coehet ellen jutott be a döntőbe. Ugyancsak Cochet-töl kapott ki a magyar Kehrüng Béla is. — A Davis Cup európai és amerikai zónájában az elődöntő­kig jutottak. Jelentős esemény játszódott le a futballpolítí- kában is. Barcelonában a FIFA kogresszusa az Í93Ö, évi első futballvilágbajnokság megrendezé­sét a világbajnok Uruguay-nak ítélte oda. A kettős ünnep sportjáról az alábbi részletes jelentéseink számolnak be: Prágai eredmények Slavsa—Red Star Olimpique 6:3 (2:2) Teljes felázott talajon, közben -többször megeredt esőben folyt le a pünkösdi ünnepek első ne?ozet- közi mérkőzése Prágában a bajnok Slavia es a párisi Red Star Olimpique között. A mérkőzés a honi csapat nem egészen meg érdemelt győzelmé­vel végződött, amennyiben a vendégek az első fél­időben az irreális pálya ellenére egyenrangú ellen­felek voltak, sőt technikai tekintetben felülmúlták a Slaviát, amely a második félidőben — eléggé sportszerűtlenül — friss játékosokkal áilott ki és azután igy is győzött. A gólokat a Slavia részéről Jóska, Junek 11-esből, Horák (2), Soltys és Kra- tochwill lőtték. A Slavia legjobb embere újból Plamicska kapus volt, míg a francia csapatban Maehinore és Feramore csatárok tűntek ki, akik a gólokat is rúgták. Cejnár bíró sokat tévedett, de legalább mindkét fél kárára. DFC—Párisi XI. 5:3 (1:3) A párisiak hétfőn a német amatőr bajnokkal mérkőztek meg. Ezúttal is gyors ój teehnikás fut­ballt mutattak, azonban a DFC védelme és első­sorban a kitűnő Jimmy megakadályozta őket a győzelemben. Az első félidőben a franciák állandó fölényben három gólt szereznek, míg a DFC Stoj révén éri el a félidő egyetlen gólját. Helycsere után a helyzet megváltozott és a Stefii, valamint a Kannháuser által dirigált német csatársor egy­másután éri el góljait Baldin (2), Kannháuser és Tmntschka révén. Csada bíró elnyomta a hazai csapatot. A franciák prágai szereplése — kettős veresé­gük dacára - kedvező benyomást keltett. Bohemians—Újpest 3:1 (1:0) Prágában, a vrsovicei Éden-pályán folyt le hét­főn ez a mérkőzés, amelyet 5000 néző látogatott meg. Újpest csalódást keltett és a Bohemians győzelme — eltekintve az első irreguláris gól­tól — megérdemelt volt. Ohnesorg német biró el­nyomta a vendégeket, akiknek csatársora gólkép- telennek bizonyult. Wetzer középcsatár igen lanyhán mozgott. A Fogl testvérek a szokott meg­bízható formát játszották ki. A Bohemiansban Beibl csatár volt a mezőny legjobb embere, aki mellett az Újpest centerfedezete, Borsányi tűnt ki. A gólokat Wimr és Beibl (2) a Bohemians részé­ről, Auer az Újpest számára szerezték. Az Újpest vasárnap Teplitzben a TFK-tóI 5:5 arányu eldöntetlent csikart, ki, bár az első félidő­ben már 5:9 arányban vezetett. )( Slavia Bohemians 5:2 (0:2). Szombaton megismételt bajnoki mérkőzés. Nehezen megszer­zőit győzelem, amellyel a Slavia már az 1928—20. ligabajnoki dm birtokosa keit. )( Egyéb prágai mérkőzések. Radlicky AFK— Rapid 4:1. — Meteor Vili.—Liben 7:0. -- Prágai ifj. válogatott—Leipziger BSC 6:0. )( Cseh- és morvaországi eredmények. Brünn: Zsidenice II.—Urfahr Linz 6:5. DSV Brünn—VFB Gleiwitz 7:2. Královó Pöle—Hanácská Slavia 4:2. — Prossnitz: SK Prostéjov—SK Zsidenice Brünn 2:1. Nagy meglepetés. — Zlin: Baía SK— Bielitz Biela SK 4:1. Nemzetközi mérkőzés. — Mahr. - Oetrau: Mór. Ostrava—Hasmonea Becs 5:3. — Karlsbader FK—Cricketer Bécs 3:1. DSB Schreckenstein—Sparta Karlsbad 3:2. — SK Pisek—Cseohie Karlin 7:1. — SK Nachod— SK BresLau 7:3. — Pilsen: Viktória—Olympia 4:1. — SK Krocsehlavy—Union Zsizskov 4:1. — Budweis: SK Kladnó—CsK Budéjovice 4:4. Komotau: DFC—SpV. Leipzig 1:1 (vasárnap). DFC—Cricketer Bécs 0:5 (hétfőn). — Eger: DFK Aussig—SpV. Eger 4:3. — Nestomitz: Cesky Lev—Union Vrsovice 5;3. — Reichen- berger SK—Tetschen-Bodenbach 1:1. — Trop- p a u: Slezská Ostrava—DSV 6:5. — AFK K o 1 i n —SK Pardubice 4:1. — Teplitzer FK—Guts Muís Drezda 4:2 (3:1). A hazai csapat Sima nél­kül is biztosan győzött. — Brünn: Zsidenice— Hertha Bécs 4:2. Hétfőn. Szlovenszkéi eredmények POZSONY: Pünkösd vasárnap a Viktória Zsízs- kov volt az SK Bratislava vendége. A meccs 10 perccel korábban nyert befejezést és 3:2 (0:0) arányban végződött a prágaiak javára. A botrány úgy keletkezett, hogy a biró a mérkőzés végén három Viktória játékost kiállított, ami miatt a biró és a vendégek között szóváltás támadt Bulla az egyik Viktória játékost inzultálta, mire általános verekedés támadt, aminek a rendőrség közbelé­pése vetett véget A meccs egyébként változatos volt A Viktória szépen, de lanyhán játszott. A Bratislavánál Holly kapus megsérült és helyette Kardos védett A Viktória góljait Novák, Meduna és Hromádka szerezték, míg a Bratislava gól­lövői Priboj és Sorál voltak. Cserny nem bizonyult elsőrangú „nemzetközi" vezetőnek. Bocskay—Bratislava 7:4 (1:0). Hétfőn. A debre­ceniek előző napi nehéz bajnoki meccsük ellenére is szép és fölényes játékot produkáltak. A meccs az első félidőben heves tempóban folyt, később mindkét fél ellanyhult. A gólokat a győzök részé­ről Markos (3), Telcky (2) és Vincze, a Bratislaváét Bulala (3) és Sorai lőtték. MLSz-bajnokság: Ligeti—Kábelgyár 4:3 (2:1). A Ligeti elkönnyelmüsködte a meccset. — Makka- bea—Ccrnagyár 4:3 (2:1). Megérdemelt győzelem. Barátságos meccsek: Donaustadt—PTE 3:1. — Ligeti—VAS 4:4. KASSA: A budapesti Törekvés vasárnap 2:0 (1:0) arányban legyőzte a CsSK Kosicét. A szitáló esőben, kissé csúszós talajon lefolyt meccs érdekes momentumokban bővelkedett. A vendégek góljait Régner és Deutsch rúgták. Katona jól bíráskodott. — Hétfőn a Törekvés a Kassai AC ellen állott ki, amelyet 3:0 (1:0) arányban legyőzött. ZSOLNA: Zsolnán a kettős ünnepen a prágai II. osztályú liga vezetőcsapata, a CsAFC vendég­szerepelt az SK Zsilina ellen. Első nap a hazaiak 8:1 (2:1) arányban szenzációs gólarányu győzelmet arattak. Másnap a vinohradyi csapat 2:0 (1:0) arányban revanzsálta magát az előző napi súlyos kudarcért. UNGVÁR: Ünnepi s-erlegmérkőzések: UMTE— SK Russ 1:0 (0:0). — UTK—CsSK Ungvár 2:0 (0:0). Vasárnap. — Hétfőn: CsSK—SK Russ 1:2 (1:0). — UTK—UMTE 3:3 (2:1). Döntőmérkőzés, amely azonban eredménytelenül végződött. iMUNKACS: Kassai SC-Munkácsi SE 2:1 (1:1). ÉRSEKÚJVÁR: ÉSE — NMSE (Budapest) 4:1 (1:0). Vasárnap. Nemzetközi mérkőzés. — 1500 néző. Bíró: Lovász (Komárom). Sohlosser Imre csapatának érsekujvárí vendégszereplése rendkívül nagy érdeklődés mellett folyt le s bár némi csalódást okozott az, hogy Schlosser — aki nem kapott játékengedélyt — csak, mint ..tartalék" nézte végig a inatchet, a közönség megtalálta a számítását. A match egyike volt a szezócn legszebb mérkőzéseinek, amelyen az ÉSE szenzációs formát játszott ki. A Keller, Svidrony és Hanák nélkül kiálló csapat kissé felforgatott csapattal állott ki, de ezzel csak. nyert lendületében. Különösön a csatársor gyors és eredménye játka volt szenzációs. A mezőnyben rendkívül szépen játszó pesti amatőr- csapat, legyőzése csak így volt lehetséges. Kezdet­ben nagy pesti fölény, pompás akciók, valóságos iskolajáték, lassan azonban az ÉSE kerül fölény­be s percről percre fokozva a játék iramát ellen­állhatatlan lendülettel veri meg respektábilis ellenfelét. A gólokat Lehoczky (2), Szigefhy és Haidecker IT. lőtték. — Az ÉSE a szezónban nem látott,.szép játékot produkált. Egyénileg s együtte­sen mindenki jó volt. A legjobb ember Lehoczky voll. azonkívül Szigefhy és Néder I. — Hétfő: 33 as FC — ÉSE 3:2 (1:1). 2000 néző. - Biró: Ifacker (Komárom). Az ÉSE Haidecker 1., Kessler, Néder I. és Hanák nélkül kiállva nem keltette azt a jó benyomást, mint az előző nap. A 33-as kevesebb technikával játszott, mint az előző napi vendégcsapat, de nagyobb lendülettel és át­ütő erővel, aminek következtében rendkívül erőe küzdelem folyt a két ceapat között. Első perctől végi öldöklő tempóban folyt a match ö csak a szerencsés körülményeknek tudható be, hogy a vendégcsapat megszerezte a győzelmet. Az ÉSE többet volt frontban s jellemző akcióinak bal- szerencsés kialakulására, hogy nem kevesebb, mint 4 kapufa lövés volt ezen a mérkőzésen. A vezető gólt — öngóllal — a vendégcsapat szerzi meg, de még az első félidő 36. percében Szigethy pompás góllal kiegyenlít. Szünet után nagy fölénybe kerül az ÉSE pompás támadások egész sorát intézi a jól védekező pestiek ellen s volt úgy, hogy percekig tartó torlódás során lövés lövés után ment a ka­pura. De csak a 27. percben sikerült a vezető gólt megszerezni. A félidő közepe táján az elpusztítha­tatlan Zlooh hihetetlen energiával dobja magát a játékba s főleg az ő szerencsés akcióinak köszön­hető, hogy a pestiek Bere révén nemcsak kiegyen­lítenek, hanem a kitűnő Jakubnak még a győzel­met jelentő gólt is sikerül befejelnie. Az egész mezőny legjobb embere Zloeh volt, rajta kívül Hegyi és Jakub voltak kitűnők. A ÉSE-nél Szi- gethy, Néder II. és Laczkő voltak jók. )( Losonc. Miskolci Attila—Losonci AFC 8:2 (4:1). A két csapat a kővetkező felállításban ját­szott: Attila: Berger, Kutik, Dankó, Maszlonka (Janovicz), Pruha (Maszlonka), Banaszkievics, Pasztrovics, Peterfreund, Siklóssy (Király), Muho- ray, Pimpi. LAFC: Eszter, Zadrobilek, Lukács, Rainiss, Sohönfeld, Zdechován (Brablec I.), Brablec II., Plesko, Paragi, Mattyasovszky, Schlei- cher II. A mérkőzés állandó esőben lett le­játszva. A hazai balszerencsével küzdő csapat nem érdemelte meg a vereséget, mivel a mezőnyben egyenrangú ellenfele volt az Attilának, de a csú­szós talajon a kapu előtt nem tudott érvényesülni. Két tizenegyest a LAFC nem értékesített. Góllö­vők: Pasztrovics 3 (egy 11-es), Péterfreund 2, Siklóssy—Király—Mihoray 1—1. illetve Paragi és egy öngól. Waldmann losonci bíró bizonytalanul működött. — Hétfő: Losonci AFC I/b—Losonci katona válogatott 3:3 (1:1). Magyarországi eredmények Hungária — Huddersfield Town 4:2 (2:2) Budapest, május 21. Pünkösdi első vasárnapján 20.000 néző sorakozott fel a Hungária-uti pályára, ahol kettős attrakcióban volt része. A kettős ün­nepi vendég az angol exbajnok Huddersfield Town volt, amelynek budapesti bemutatkozása sem járt teljes sikerrel. Bár az angolok bécsi debutjöknél jobban szerepeltek, azonban a Hungária nagy­szerű csatárjátókkal megérdemelt győzelmet ara­tott felettük. A mezőny legjobb embere az újból kitűnő formát kijátszó Hirzer volt, aki mellett a Hungária védelme (Mandl és Kocsis hátvédek) szerepeltek jól. — A mérkőzés a Hungária könnyű fölényével kezdődött és Hirzer már a 6. percben gólt lő, amit a 14. percben ugyancsak Hirzer mesteri beadásából Skvarek második gólja követ. Az angolok mostan támadólag lépnek fel és Cum- ming a 29. percben Németh kapus hibájából az első gólt szerzi meg. A kiegyenlítő gól a 39. perc­ben esett. Raw taccsbedobását Jackson lőtte az indiszponált Németh hálójába. A második félidő elején a vendégek támadnak, azonban a Hungária védelme sziklaszilárdan áll. A 15. percben az angol balhátvéd a 16-oson belül kézzel fog. Hirzer a 11-est erősen mellélövi. A já­ték most mór egyoldalúvá válik. Az angolok lát­hatólag el lankadnak, azonban a Hungária vehe­mens finist diktál. A 36. percben Hirzer vezetés­hez juttatja csapatát és ugyancsak ő állítja be közvetlenül a meccs vége előtt a végeredményt, amennyiben egy a Jeckl-töl pompásan átjátszott labdát az angolok kapujába juttat. Ferencváros-Huddersfield Town 1:1 (1.0) Az angol csapat második nap erőteljesebb játé­kot produkált, úgyhogy a Ferencváros csak eldön­tetlent tudott tőle kicsikarni. A meccs egyébként változatos és szép volt. A Ferencváros gólját a 40. percben Takács II. lőtte, amit az angolok a félidő után 5. percben egyenlítettek ki. Hungária—Viktória Zsizskov 2:2 (Isi) Váratlan, azonban a kapott játéknak teljesen megfelelő eredmény. A Hungária az előző napi nehéz meccstől fáradtan játszott a lelkes prágaiak ellen. Az első gólt a Viktória éri el Bayer révén, amit JeckI egyenlített ki. A második félidőben ugyancsak Jeckl pompás fejessel vezetéshez juttat­ja a Hungáriát, azonban a Viktória közvetlenül a befejezés előtt. Moduna révén kiegyenlít. A Vik­tóriában Bayer és Novák, valamint Podrazyl tűntek ki. Ferencváros—Nemzeti 2:1 (1:0). Bajnoki mér­kőzés. A Ferencváros mindkét gólját Takács II. lőtte 11-esből, a Nemzetiét Rémay TI. lőtte. A Nemzeti, amely fölényben játszó’1, nem érdemelle meg a vereséget. SZOMBATHELY: Sabária—Bocskay 3:1 (1:0). A Sabária óriási fölényben győz. SZEGED: Bástya Nieholson Bécs 3:2 (2:0). Nemzetközi mérkőzés. Külföldi eredmények A Sparta kettős veresége Bécsben Bécs, május 21. Az osztrák fő váróé ünnepi ven­dége a prágai Sparta volt. amely mindkét, nap megérdemelt vereséget szenvedett. Vasárnap ». prágaiak a Vitai VionnáveJ játgaottak, amelytől 4:2 (2:1) arányban kaptak ki. — Hétfőn a* A dinára volt az ellenfelük. Az osztrák bajnokcsapat 3:1 (3:0) arányban revanzsálta magát a legutóbbi * prágai vereségéért. Egyéb bécsi mérkőzések; Rapid—Florídsdorfer AC 2:1. — Hakoah—Libertás 5:1. — Waeker— WAC 1:1. Hétfőn a Rapid a Budai 33-ösokkal játszott és 1:1 (0:0) arányban eldöntetlenül mérkőzött vele- A Rapid Weesely 11-ese révén jut vezetésbe*, amelyet azután Ticska nemsokára kiegyenlít Nemzeti—Hakoah 2:2 (1:1). Durva, nivótlan mérkőzés. A Nemzeti, mindkét gólját Rémay II., a Hakoah-ét Stera rúgta. II. osztály: Donau—Gersthof 3:1. — Frem—Mó­ra via 3:0. — Weisse Eli—Vorwárts 3:0. )( A prágai Cseehie Kariin Lembergben vasár­nap a Pogont 1:0 (1:0) arányban legyőzte. A gólt Pelcner rúgta. )( A brünni Moravská Slavia Zágrábban vasár­nap a Gradjanskyt 1:0 (0:0) arányban legyőzte.. — Hétfőn a honi csapat 4:2 (3:1) arányban revan- zSálta magát. )( A Tsrossuitzi Makkabca Bielitzben játszott, ahol a Hakoahtól 4:2 (1:2) arányban kikapott, a Bialát azonban 5:2-re legyőzte. )( A bécsi SK Belgrádban a Belgrádi SK-bal 1:1 (1:0) arányban, eldöntetlenül mérkőzött. )( Jugoslavia—Franciaország 3:1 (2:0). A dél­szláv nemzeti csapat meglepő győzelme Parisban a francia válogatott ellen. )( Franciaország. Paris: Midlex Wanderers London—Stade Francais 5:1. — Marseilles: Olim­pique—Genovai FC 3:1. )( Németország. IFC Nürabéra—Hertha Berlin 6:1. — Karlgruher FV—Germania Brötzingen 1:1. Krefeld—Club Francais 2:2. — Spiel-Sport Bar- men—Club Francais 4:4. )( Kikapott a Bolton Wanderers. Barcelonából jelentik: Az uj barcelonai fuíballstadion felavatási ünnepélyén Kafalonia válogatott) i 4:2 arányban legyőzte a kupagyőztes Bolton Wandererst. )( A Newcastle United Milánóban az Ambrosia- nát 1:0 arányban legyőzte. )( A Sheífield Wednesdav Zürichben a Grass- hopperst 4:0 arányban megverte. )( A Westham United Amsterdamban az Ajax ellen 4:0 arányu győzelmet ért el. )( A frankfurti Eintracht Zürichben a Young Fellowst 7:1 arányban győzte le hétfőn, míg va­sárnap G allenben az FC Brühlt verte meg 4:2 score-ral. )( Bern. Blue Star Zürich—Servette Genf 6:1. FC Bem—Blue Star 1:0. — Servette Genf—FC Bem 2:1. TENNIS2 Davis Cup meccsek OLASZORSZÁG — ANGLIA 5:0. Az olaszok Dublinban megnyerték a két hátrálékos singl- mecesüket is is igy öt tiszta ponttal kerültek az elődöntőbe, ahol a németekkel játszanak. HOLLANDIA—EGYIPTOM 4:1. A hollandok úgy a párost, mint a két utolsó egyes-játszmát megnyerték. Hollandia ezután a magyarokkal játszik Budapesten. DÉLAFRIKA—SVÉDORSZÁG 5:0. A délafrikai együttes úgy a páros, mint az utolsó két singli- játszmát megnyerte és az elődöntőben az angolok­kal játszik. DÁNIA—GÖRÖGORSZÁG 2:1. Kopenhágában a dánok egy singli és a páros játszmát nyerték meg, mig a görög Zerlendi győzött. AMERIKA—KANADA 5:0. A tengerentúli zóna első meccse Amerika fölényes győzelmét hozta Montreálban. Amerika a második fordulóban Japánnal játszik. KUBA—MEXIKÓ 2:0. Havannában Kuba mind a két első játszmát nyerte és valószínűleg győz­tesen kerül a középdöntőbe Japán—Amerika ellen. )( A berlini nemzetközi tenniszversenyen pün­kösd első napján a férfiegyes elődöntőjében Co- chet a magyar Kehrünget 6:4, 6:2, Moldenhauer az angol Hughest 8:6, 7:5, a prágai Menzel a né­met Froitzheimot 6:3, 6:2; Prenn a francia Georget 6:2, 7:5 arányban verte meg. — A férfipárosban a Brugnon—Coehet pár a középdöntőben legyőzte a Kleinschrott—Kehrüng párost, a döntőben pedig a Prenn—Moldenhauer párt késztette megadásra, amely előzőleg az Artens—Matejka bécsi kettőst győzte le. — A nőiegyesban Aussem az angol Smith, Reznicsekné pedig a délausztráliai Heine ellen győzött. — A vegyesparosban az Aussem— Cookel, Colé—Kleinschrott, Ne a ve—Froitzheim és a Neppach—George pár törtek előre. — A női- párost vasárnap befejezték. Győzött a Heine— Neawe pár a Feitznó—Stephamisné német kettős ellen. Hétfőn a férfiegyes döntőjében Coehet Mén zelt 9:11, 6:3, 6:1, 6:1 arányban legyőzte. Előzőleg a cseh-német bajnok Prennt győzte le, mig Co- chet Moldenhauert késztette megadásra. A nöi- egyeeben Reznicsekné Aussem Cilly felet! 7:5, 6:3 score-ral győzedelmeskedett és a bajnokság nyer­tese lett. A vegyespárost a Miss Heine—Brugnon pár nyerte a favorit Aussem—Coehet előtt. SPORTHÍREK )( A briinni „LidoTé Noviny" serlegét a közép­iskolák atlétikai meetingjén a nagyszombati reál­gimnázium kitűnő együttese nyerte meg 5ő pon! tál Brecláv előtt. )( A budapesti III. kerület vizipolócsapata va­sárnap Pozsonyban a PTE-vel mérkőzött és 4:3 (3:1) arányban győzött. A gólokat a III. kerület részéről Muzics és Kékesy, a PTE-ét Steiuer (2) és Schmuck lőtték. — 111. kerület fart. PTE tart. 12:3. — PTE 1L— Makkabea 1:' )( Bárány formában. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A Magyar üsző Szövetség újonc, verse­nyén Bárány István is szerepelt a 100 méteren, ahol I nerc alatt győzött.

Next

/
Thumbnails
Contents