Prágai Magyar Hirlap, 1929. május (8. évfolyam, 100-122 / 2025-2047. szám)
1929-05-16 / 111. (2036.) szám
6 ■Bar/venai Pap bácsink elmerni Prága, május 15. A P. M. H.-t szétnyitva, egy hiréii cím — mint ha kővel ütötte volna meg a szivemet. Percekre elsötétül előttem a papiros, alig tudtam tovább olvasni: hogy meghalt Számán Endre pápai pre- látus, hogy itt hagyott minket a mi drága jó Pap bácsink. Már négyezer év előtt is voltak felhőkarcolók — csakhogy vízszintesen építették azokat — Érdekes előadás a Bagdad melletti ásatásokról — Ha ma otthon lehetnék Bátyiban, összeszedném kertünk minden tavaszi virágát, tulipánt, nárciszt, százszorszépet és nefelejcset — és odaszórnám a ravatala elé, könnyes szemmel, imádságos ajakkal a virágok mellé én is, — igy búcsúznék el a mi édes, szeretett lelkiatyánktól, — bará tünktől, — Pap bácsinktól. Most itt a messze Prágában — idegenben — csak az emlékezet, hála és szeretet virágait szedem papírra — lelkem mélyéről — és elküldőm annak a drága, jóságos — immár poriadásra Ítéli szívnek, aki nem fog többé áldástosztó, lelket nyugtató szeretedével közöttünk élve működni — és nemes példájával bennünket felfelé vezetni. Tudom, sokan vagyunk otthon, kiknek a szive velem érez és velem szomor- kodik. London, május 15. Lyon dr., a Har- w ard-egy etjeim tárnám, az amerikai orientalista társulat előtt tartott előadásába® érdekes részleteket közöl a, Bagdad közeiéibe® végzett amerfikiaá kutatások eredményiéiről, amelyek során körülbelül 3—4000 éves nagy város romjaira akadtak. a nép, amiely e várost lakta, a hitti- íákikal lehetett rokon. A város épületei között akiadnak olyanok, amelyeknek méretei a modern felhőkarcolóikra emlékeztetnek, azzal a különbséggel, hogy nem felfelé, hanem inkább vízszintes síkba® III ill IIHIIIIIIIBI UH ■’! terjeszkednek, tudniillik csak egyemeletesek, de némelyikben négyszáznál több helyiség is via®. Ez óriási palotáikban fürdőhelyiségeiket is fedeztek fel, amelyekbe a vizet ólomcsöveken át vezették, továbbá óriási konyhákat, pékiniihely eket, étkezőtermeket, üzleteket, sőt templomokat is, úgy hogy a lakóknak még istentisztelet céljából sem kellett az épületet elhagynánk. Az ásatási munkák, amelyek két év óta tartanak, még nincsenek befejezve. Tavaly szeptember közepén vasárnap utaztam cá; hogy Prágában lakást keressek az „Otthoninak, — a bizonytalanságba, idegenbe, hosszú időre, talán egy évre is. Hosszú idő alatt oly sok minden megváltozhat, történhet szeretetteinkkel, barátainkkal, velünk, — a búcsú mindég nehéz, mindég fájó. — hát mégha hazulról, kedveseink köréből bizonytalan jövő elé megyünk. Hogy könnyebb legyen a lelkem, — a kilenc órai szentmisén — vasárnap volt — áldott jó pap bácsink kezéből magamhoz vettem az Ur testét. Mise után megkönnyebbült lélekkel indultam a parochia felé — búcsúzni a pap bácsitól. Még a templom téren állt beszélgetve baráti körben, odamentem szokás szerint beszélgetni is... Aztán bncsuzóra simult össze a kezünk és szokásom ellenére akkor — lehajoltam és megcsókolva jóságos kezét — egyszerre érthetetlenül hangos zokogás fakadt ki a szivemből és sírtam ott a piac közepén, kezemben az ő áldott áldó kezével. Sírtam — még ő vigasztalt. Barátaink az ut előtti idegességnek tartották, ami igy könnyít magán; — én ma tudom, hogy megérzése volt annak, hogy most először és utoljára csókoltam meg a kezét és soha se láthatom többé mosolygó, derűs szemeit, ezüst haj köritette jóságos arcát. Karácsonykor pár napra hazamentem. Érkezésem után, reggel első utam a templom előtt, hozzá vezetett. Azonban azt a váratlan értesítést kaptam, hogy tiz perccel előbb indult el autón Pestre az orvosokhoz — súlyos betegen. Hogy fájt hogy nem egy nappal előbb jöttem, hogy xpég egyszer láthattam volna — és megáldott volna! És megsejtettem már akkor, hogy soha se látom többé, nem hallom többé jóságos vigasztaló szavait a gyóntató székben, nem süt nekünk soha többé sajátkezüleg zsiványpeosenyét a Lukács- kert nagy gesztenyefája alatt. És most könnyáztatta szemmel ülök az íróasztalomnál. Minden munkám pihen és csak emlékezem a sok kedves estére, a tingli tangli — majd a römi-partikra félfilléres alapon, ha vacsora után összejöttünk, kedves, derűs kiszólásaira, arra ahogy mondta: „Hóra kanonica", ha 10-et ütött a falióra, amikor együtt mentünk a kapuig a kedves háziaktól elbúcsúzva. A kapunál aztán még mosolyogva egy kölcsönös „kezétcsókolom“-mal és meleg kézfogással búcsúzva — ő ment balra, én jobbra — haza... Igen, most ő végleg elment „haza“ és itt hagyott bennünket! És ha haza megyek a vakációban, ó, de nagyon fogom keresni, ó, de fog fájni, hogy már csak a sírját kereshetem fel a mi kedves öreg temeíőkertünkben, a virágos sírját; mert tudom minden hive, mindenki, aki csak jóságos szemébe egyszer belenézett, úgy érez, mint én és visz egy szál virágot a mi Pap bácsinknak, aki lelkünk problémáiban mindég kész volt tanáccsal segíteni és jósága, lelki nemessége, műveltsége, áldozatkész magyarsága és jótékonysága mindig élő példa marad előttünk, de örök űrt hagy maga után. Aranyba kellene mártanom a tollat, hogy megírjam az ő tudását, papi méltóságát, életszentségét. Ezt avatottabb kézre bízom, én csak emlékezem és magasztalom lelkiatyai, jóbaráti kincseit, mert szerettem, becsültem, tiszteltem, mint élet- müvészt, mindig derüli kedélyű igaz embert és Isten méltó szolgáját, kire mindenkinél jobban rá- illett az egyházi ének, az „Ecce sacerdos magnus^ szava. És most búcsúzom tőled drága jó Pap bácsink. Legyen testednek könnyű a föld! A nagy nemes lelked már ott van a te uradnál, hogy megjutalmazza az örök boldogsággal a hűséges szolgát, aki csak jóságot, szeretetet, áldást szórt szét a Ilivel körében. A lelkem könyörgő szóval fordul hozzád j jó atyánk! Ne feledkezz meg rólunk, maradj ez-1 után is jóságos atyánk, légy szószólója busuló gyermekeidnek, gyászoló kis városodnak — és 1 minden magyarnak! Drága jó Pap bácsink! Isten veled! Ezzel búcsúzik tőled örökké a hálás lelki gyermeked, ki i a távol idegen nagyvárosban élve, nem lehet ott, i mikor írva kiséri ki a jó pásztort árván maradt búsuló nyája a temetőbe, de lelke ott van otthon, Minden újságírónál kapható a Képes Hét sr/pi,: 1; Imi képes hetilap. Ufjfm KZÁm ára 2 korapa. 1 Megkerült a marseillei táncosnő A lokál felvonul bizonyságot tenni Pinet barátnője mellett — Odette alibit igazol — Pinet mulat és megosztja szivét — A jó lokálvendég ötletei — Clément Vautel vádja az excentrikus szerelmü angol nők ellen Marseille, május 15. Nem volt nehéz feladat megtalálni Marseilleben azt a fiatal táncosnőt, aki Pinet barátnője volt. Mindjárt, amikor a marseillei lapokban megjelent a bauxi paraszt- gazda vallomása, amelynek nyomán egy nőre terelődött a gyanú, Rochu marseillei rendőrfőnöknél jelentkezett egy csinos fiatal leány. — Nem is várta meg, amig detektívek keresik, hanem önként állt a rendőrség elé. Ez a fiatal nő a marseillei Coucou-mulatóban van alkalmazásban és Odette Vermelle-nek hívják: — Barátnője voltam Pinet urnák — modta a táncosnő. — Ebben nincs semmi szégyelnivaló, hiszen én nem tudhattam, hogy ilyen aljas emberrel hozott össze a véletlen. „En már a zenész urat szeretem14 így kezdte vallomását Odette Vermelte és -bejelentette, hogy Pinet nagyon fukar volt és még annyi pénzzel sem támogatta, amennyit egy szerény anyagi körülmények között élő úriembertől elvárhatott volna. Odette kisasszony mindjárt magával hozott három Coucou-beíi táncosnőt, egy szakszofonos zenészt és egy hivatásos parkettáncost, akikkel bizonyította, hogy két hónappal ezelőtt már kiadta Pinet útját, aki hiába ostromolta őt szerelmével és most már pénzzel is. Azt is önszántából igazolta Odette Vermelle, hogy a gyilkosság napján el sem mozdult Marseilleből. — Ha óhajtják az urak, — mondta Odette kisasszony — akkor hallgassák ki a zenész urat akit magammal hoztam. Megmondhatja D. ur, a szakszofonos, hogy.estig nálam volt és együtt mentünk a Coucou-ba. Én már a zenész urat szerettem, aki nem is tűrte volna, hogy kibéküljek Pinet-vel. A Coucou parkettáncosa és három barátnőm is igazolhatja, hogy a gyilkosság éjszakáján a Coucou-ban voltam és reggelig ittam és táncoltam. A formaság kedvéért valóban kihallgatták a szakszofónost, a parkettáncost és a három vidám táncosnőt. Mind az öten egybehangzóan bizonyították, hogy Odette kisasszony nem csalja meg két hónap óta D. zenészt, a gyilkosság napján Marseille-ban volt, igy hát ő nem is lehet az a titokzatos nőszemély, akit a francia parasztgazda állítólag éjjel látott, amint kilépett a Branson-major kapuján, autóba ült Pinet-vel és elrobogott. A selyemfiu pökhendi Ha nem is gyanúsítják bünrészességgel Odette Vermele-t, — hiszen erre csakugyan semmi ok sincs — mégis a nyomozás szempontjából nagyon fontos volt a jelentkezése. Sok intim adatot közölt Pinet-ről, aki az itteni Chave-börbönben ül, nyugodt, szemtelen és pökhendi. A hotel Monté Carlo igazgatója, ez a huszonöt- éves fiatalember, aki szinte naponta pénzt kért miss Branson-tól, a legellenszenvosehb selyem- fiu-tipus. IJjabb kihallgatásai során cseppet sem szégyelli, hogy az öregedő miss Bransontó! pénzt fogadott el, sőt most már azt is bevallja, hogy az angol festőmíivésznő az ő kérésére vásárolta meg a Hotel Monté Carlo-t és a Hotel des Baux-t. Jellemrajzához uj vonásokkal szpl- gált Odette kisasszony, aki elmondta, hogy Pinet mindig gazdag menyasszonyáról, egy angol nőről beszélt neki, mégpedig a leg&értőbb és a legaljasabb hangon. „Szakiti ax öreg angol skatulyával!“ — Szóval ön tudott arról, — kérdezte Rochu rendőrfőnök a táncosnőtől — hogy lovagjának viszonya van miss Bransonnal? — A nevét nem tudtam a missnek. — felelt Odette — de Pinet ur gyakran említette, hogy csak engem szeret és a miss-szel úgy van, mint egy megunt feleséggel, akit csak akkor csókol meg, ha éppen elkerülhetetlen. Én követeltem Érelmeszesedésncl csak a CSIZI-VIZ, Csíz,fürdő tőle, hogy ha engem szeret, akkor, bocsánat a kifejezésért, szakítson az öreg angol skatulyával. De ő erre azt felelte, hogy buta vagyok. Ha szakitana a miss-szel, akkor az azt jelentené, hogy még arra se lenne pénze, hogy engem meglátogasson Marseille-ben. El kellene adni az autóját és örökre búcsút kellene mondani a vidám és gondtalan életnek. A szálló csinos kis foglya —Sokat költött Pinet önre és a mulatságaira? — kérdezték Odette kisasszonytól. — Pinet ur csak a maga szenvedélyeire költött. Nekem egyszer kétszáz frankot adott. Ennyi volt minden. Elvitt olykor autózni a miss autóján. Fizette a vacsorámat, de a kétszáz frankon kívül egyáltalában nem támogatott. Annál több pénzt vert el a Coucou-ban, amikor jókedve támadt Az igazgatóság szerette Pinet urat, mert úgynevezett „jó vendég" volt, aki egymásután rendelte az üveg pezsgőket. Egyszer hajnalban autón elvitt Baux-ba és szobát nyittatott nekem a Hotel Monté Carlo-ban. Egy napig valóságos fogolyként őrzött a szállodában. Mielőtt besötétedett, nem volt szabad kilépnem a szállodából, mert attól félt, hogy a miss meglát. Rám zárta a szobaajtót és "este, ———ii—inwTwiinii—wbw—ua——— és együtt sir azokkal, akik téged olyan nagyon szerettek. Hajnalka. * Rimaszombat gyásza Rimaszombat, május 16. Fekete zászló leng a templomon. A pajkos májusi szelllő óvatosan lengeti és mintha kérdezne tőle valamit, halkan suttog, a zászló bólogatva meglibben és a szellő nesztelen járva tovasuhan, ki az uccura, a mezőre és minden járó-kelő fülébe halkan szomorúan súgja: meghalt Széman Endre... Egy pillanatra a májusi nap elkomorul és folhőkendővel törüli meg arcát az égbolt e nyomán kicsordul az ég könnye... Meghalt. Isten elhívta az ő szolgáját. A munkás, humanizmussal tele életet lezárta a múlandóság. Bevégeztetett... Széman Endre pápai prolátus, Rimaszombat közszeretetnek és tiszteletnek örvendő római katolikus főpapja visszaadta lelkét az ő Urának. Az utolsó évek állandó betegséggel gyötörték az egykor hatalmas fizikum® főpapot, testi ereje felőrlődött és az utóbbi hónapokban már csak testi, lelki erejénél m nagyobb lelke tartott* fönn egyházának és tisztelőinek, akik most a nagyoknak kijáró tisztelettel és megilletődéssel állanak földi porhüvelye felett. Széman Endre 1857. november 3-án született Abauj-Szakalyhan. Középiskoláit Kassán kezdte, majd Rozsnyón folytatta, ahol az érettségit is letette. Felső iskoláit pedig Bécsben a Pázmáneum egyetemen végezte. Pappá 1881-ben Rozsnyón szentelték, ahonnét 1882-ben Osgyánba nevezték ki káplánnak. 1883-ban Rima szombatiján, az utána következő tiz évben pedig Rozsnyón működött hittanári minőségben, amikor aztán Putnokon nyert parochiát, ahol 1899-ig volt plébános. Ebben az évben azután újra Rimaszombatba jött, ahol 30 éves egyházi működése alatt nemcsak híveinek, de a város minden felekezeténok és társadalmi osztályának osztatlan szere tétét és beesiilését nyerte meg kifinomodott modorával és közvetlen egyszerűségével, amihez fenkölt szív jósága is nagy mértékben hozzájárult. Nagy tudása, és működésének hasznos megnyilvánulásai felettesei előtt sem maradtak rejtve, habár szinte túlzott szerénysége soha sem mutogatta jécselekedeteit. 1900-ban a préposti és 1916-ban pápai prelátiisi rangra emel koáett 1929 május 16, csütörtökK—üaÚMKitea iV r tirfngMgMBMMBMMKAIMMMP amikor a miss már lefeküdt autón bevitt Marseille-be. Odette kisasszonyt és kartársait elbocsátották a rendőrségről, de a detektívek tovább nyomoznak Marseille-ben és' azt akarják kikutatni, hogy Pinet-nek Odette kisasszony után nem volt-e uj barátnője, aki a dúsgazdag angol nőről máskép vélekedett, miiy: Odette. Talán úgy. hogy az;angol nőt el kell tenni az útból, megkaparintani a vagyonát és vidáman élni a pénzéből. A Coucou táncosnői nem tudnak arról, hogy Marseille éjszakai életében Odette után egy uj nőt hódított volna meg Piuet. Mit követelt Pinet a misstől a kritikus éjjelen? A Pinet ellen szóló adatok szaporításához és a bauxi rejtély teljes felderítéséhez nagyban hozzájárult Girard majorosnak, Pinet sógorának egy újabb vallomása. Girard elmondta, hogy Pinet egy alkalommal arról beszólt, hogy miss Branson-nak el kellene adnia a két bauxi szállodát és egy sokkal nagyobb és jelentősebb szállodát kellene vásárolnia. Állítólag Pinet ezt a tervet miss Branson előtt is megemlítette. — Lehetséges, hogy a gyilkosság estéjén Pinet ezt követelte a festőmüvésznőtöl, aki valószínű;eg féltékenységből visszautasította szeretője tervét. Ebből aztán vita és veszekedés támadt és Pinet dühében kikapta az éjjeliszekrény fiókjából a revolvert és agyonlőtte a misst. A francia rendőrség tökéletes munkát végzett a nyomozás során. A Londonból repülőgépen hozott angol detektív teljes háttérben maradt a kitűnő Guibal detektív munkája mellett. A titokzatos gyilkossági ügy szálainak kibogozása kizárólag a francia rendőrség érdeme, amelyet tehát méltatlanul ért az a koncentriku •: támadás, amelyet az angol sajtó és különösen a Daily Express intézett ellene. Nagy örömmel olvasták a nyomozó detektívek Clément Vautelnek, a kitűnő írónak feltűnést keltő cikkét, amelyben megleckézteti az angol újságírókat és azokat az angol nőket, akik átjönnek a Csatornán, olyan különös életet élnek Párisban és vidékén s nem csoda, hogy kifosztják, vagy meggyilkolják őket. Mivel olvaszthatják hidegségüket az angol nők Franciaországban? A Heraldokban, Messengerekben és Chro- niclekben — írja Clément Vautei — állandóan olvashatunk nyilatkozatokat, amelyeket olyan angol missek tesznek, akiket kiraboltak nálunk. Ezért támadták most angol kollégáim miss Branson-nal kapcsolatban a francia rendőrséget. Hát a dolog kissé másképpen van. Ezeket a misseket csakugyan kifosztják, de sohasem mernek feljelentést tenni a rendőrségen, mert maguk is tudják, ki a rabló, vagy a tolvaj. Mesterséges angol hidegvérük felolvasztása céljából tüntetik ki ezek a hölgyek Franciaországot és első dolguk, hogy Párisban vagy Baux-ban felcsipnek egy fiatalembert, még pedig majdnem mindig — csodálatos finom angol szimattal — a legzüllöttebbeket. A fiatalember aztán kifosztja őket, a missek pedig nem merik olyan munkára kérni a rendőrséget, amely a szerelmi láncolatok végtelenjébe vezetne. Inkább veszni hagyják pénzüket és ékszereiket. Dühösen hazamennek Londonba, Ott elpanaszolják, hogy meglopták őket, mert az apa, mama, nagynéni és barátnő csodálkozik, hogy ilyen hamar elfogyott a pénz és kérdezi: Hol a brilliáns mell- tüd, my dear? A miss pedig a francia rendőrséget hibáztatja és rágalmazza. Hát miss Branson esetében, amely csak annyiban különbözik a sok más száztól, hogy halállal végződött, a francia rendőrség teljesítette kötelességét. Nem is kellett csodálatos intuíció a nyomozás elindítására: „Keresd a férfit.. — A pestvidéki és a tatabányai munkások is csatlakoztak a revíziós ligához. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: A pestvidéki kőszénbányák 2000, a tatabányai kőszénbányák 3000 munkásának küldöttsége jelent meg ma Herczeg Ferencnél és bejelentette csatlakozását a revíziós ligához. Herczeg Ferenc hangsúlyozta, hogy a liga semmiképpen sem kívánja azt, hogy a munkásság cserben- hagyja eddigi elveit, sőt ellenkezőleg, a munkásságnak kíván jobb életlehetőségeket nyújtani akkor, amikor a békeszerződés revíziójáért küzd. De egyházi működése mellett tudott magának fáradtságot és időt venni arra is, hogy a közélet munkájából kivegye a maga. részét. Csaknem minden közintézmény vezetőségében helyet foglalt, Rimaszombat város IC iselőtestiileiében a legutolsó évig vezető szerepet vitt. A Katolikus Olvasó Egyletnek diszclnöke és lelke volt és ez az egyesület nagyrészt neki köszönheti mai nagyságát, mert annak felépítéséhez olyan nagyobb ösz- szeggel járult hozzá, ami nagyban megkönnyítette a megfelelő épület létesítését. , Élete nem volt hiábavaló és fejét nyugodtan hajthatta örök nyugalomra. Még a ravatalozást sem végezhették el kellő nyugalommal, megindult a hivők és a más vallásbeliek egyénenkénti >kasága, hagy utolsó Istenlioz- zádot mondjanak és sokan, hogy köszönetét re- begjenek el az immár kihűlt nagy léleknek. A temetésen testületileg való megjelenésüket elhatározták: Rimaszombat város, a Róni. KatoIL kus Kgyháztanács, a Katolikus Olvasó Égi let, i Polgári Olvasókör, az általános ipa’rtár>ulat, a Kereskedelmi Testület az országos keresztényszo' cialista párt és a mav ar nemzeti párt. T. A. & <pi^CTMA.e»áysR-fflRLAK
