Prágai Magyar Hirlap, 1929. április (8. évfolyam, 76-99 / 2001-2024. szám)
1929-04-14 / 86. (2011.) szám
4 El ÖLE ől AZ EGÉSZET Irta: MÁRAÍ SÁNDOR Van valami elképesztően valószínű abban, amire Biró Lajos, tehát a keverek egyike, kiknek megadatott, hogy éles kritikával közvetlen közelből figyeljék meg az ifjú müvé- sxet, a film kríziseit, egy német nyelven megjelent tanulmányában a minap utalt: hogy a film számoljon föl, helyébe most valami egészen más jön, ami se film, se színdarab, se irodalom, tessék élőiről elkezdeni az egésszel (Az amerikai filmprodukeió kénytelenül átállította magát a beszélő filmre, ez a kisebbik probléma. De, Biró s mások szerint is, a beszélő-film mellett komoly kísérletek történnek abban az irányban, hogy megvalósítsák a térbe vetített beszélő filmet, sőt erősen fáradoznak a színes térbe vetített beszélőfilm realizálásán, — % hogy Üt, ezen keresztül % ©mögött aztán mi kezdődik, azt e pillanatban senki a világon nem tudja elképzelni. Vegyük ehhez még Mihály Dénes találmányát, amely házhoz szállítja a színes térbe vetített beszélőfilmet, s meg kell hőkölni az nj- Sajta film lehetőségei előtt. Éppen olyan kevéssé lehet megjósolni, miféle művészet lesz az, ami a térbe vetített színes beszélőfilmnek születik, mint ahogy lehetetlen megjósolni, miféle morál, miféle szexuális és társadalmi erkölcs lesz az, amit őtven, vagy száz esztendő múlva a kollektív ember magára kötelezőnek és helyesnek fölismer és követ A film iugy járt, mint Wells regényében az „istenek eledelével" táplált óriás gyermekek, — néhány esztendő alatt mamut-nagyságura nö- ivekedtek, de lelkűkben gyermekesek maradtak. Szegény kicsi féreg, ez a kétdimenziós film, nem tudott megnőni, helyesebben szellemi fejlődése nem tudott lépést tartani irtózatos arányú, mondjuk testi fejlődésével. A kétdimenziós film abban a pillanatban, ha tökéletesítik a térbe vetíthető, tehát háromdimenziós filmet, melynek ezenföíül még hangja és színe is van, becsukhatja azt az óriási üzletet, amely körülötte fölépült. Amerikában, s legújabban Németországban is, ahol a legnagyobb német gyár már átállította magát beszéiőfilmek készítésére, a néma film likvidálása folyamaiban is van. Hogy mi jön a helyébe, az e pillanatban még titok. Biztos az, hogy költők és rendezőik kezdhetik elölről az egészet. Ha megnézzük a filmvilág statisztikáit, azt látjuk, hogy a film ma a világ egyik legjelentősebb iparága. Semmilyen szempontból nem közömbös tehát, mi ebben a „forradalmi" pillanatban a filmtermelés helyzete, mi a jövője, s mennyire akut es a krízis. Akik azt vetik a beszélőfilm ellen, hogy éppen, azt •rontja meg a filmen, ami eddig a legjobb volt rajta s egyben sikere egyik titka volt: néma nemzetköziségét, a látás világnyelvét, azok elfelejtik, hogy Amerikát ez a probléma nem nagyon érdekli, mert az angolul beszélő film egyelőre, mig a douhleuse-ök vagy doubleur- ök problémáját meg nem oldják, beéri azzal -a négyszáz millió főnyi publikummal, amely angol nyelvterületen rendelkezésére áll. A kis nemzetek ebben is mostoha gyermekei lesznek egyelőre e találmánynak, mert^ például Hódmezővásárhelyen még a beszélőfilm kedvéért sem fog megtanulni a lakosság angolul, de még németül se, legalább i® neon valószínű. Hogy milyen fajta művészet lesz ez a térbeveíitett beszélőül m, azt nehéz lenne megálmodni ma, de biztos, hogy nem lesz színpad, s nem lesz film se a mai értelemben. A világpiacot szaturálta a film egy hap- py-endes művészettel, amely nagy és diadalmas kezdősiker után kétségbevonhatatlanul megbukott Naivság lenne azt hinni, hogy na amerikai filmgyártás vezetői, akik végre is -minden tapasztalattal megáldott emberek, görcsösen ragaszkodnak ahhoz a gdcshez, melyet a film terjesztett el a világon. Senki nem lenne boldogabb, mint egy hollywoodi filim- •mágnás, ha akadna rendező, vagy szövegíró, aki rendelkezésére bocsátja az uj sujet-t, azt, amely művészi és egyben világsiker. Ezek az uj technikai lehetőségek a görög dráima óta most először állítják az Írót és a színészt egy egészen uj művészet problémi elé, — a film- giccsből egy uj művészetnek kell születnie, talán az újfajta drámának, vagy valaminek, aminek egyelőre még nevét sem tudjuk adni. Nincs benne túlzás, ha azt hisszük, hogy az emberiség kultúrtörténetében a legizgalmasabb művészi próbálkozások egyike az, ami, szinte öntudatlanul, készül és vajúdik e pillanatban a hollywoodi ateíierkben. Egy uj művészet születik, aminek bábája a technika. Milyen lesz, miféle lesz, hová fejlődik, ez ma még a legnagyobb titok. De elvttathatatlanui itt van már, s minden érdekeltnek le kell vele számolnia. Lehet, hogy ötven év múlva az irő éppen úgy, mint a színész, teljesen ennek az uj művészetnek szolgálatába kénytelen állítani magát. Lehet, hogy játék lesz csak belőle, vagy egy uj, háromdimenziós, térbevetitett gigantikus giccs, mint őse, a film. Lehet, hogy kezdhetjük, publikum és művészek, a művészi alkotást és beidegzést egészen elölről. RUSZINOK Más BARKÓ ISTVÁN ^KcÖeMÖRSKATOVARMA^ NA*^M-AL,KeRY-UC-SPoi. i GÖMÖOi-RUM-eS-UKŐftGYÁR RT•RQZNIAV/V J fcgy kérdésre három felelet! Miért a legjobbau a Rákosy likőrapecia Mások, melyek a leghíresebb, de nléreg drága külföldi márkával szemben L fölveszik n versenytV 1. Mert kizárólag friss, neme' gyümölcsből készülnek I ?■ Mert töltés előtt évekig érnek és finomodnakI *• Mert (>■,( b -zlovákiábfin az egyedüli li,<oi- gyár, mely likőrkülönlegességeit ultragiole.lt ■ugarakkal közelii „De Ka van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg véle." (Pál L levele TimótkeuszÜOZ.) v * Egy iparoskűlsejü ember felhívja a vonatban a figyelmemet, hogy ha időm engedi, menjek ki valamelyik közeli fainba, mindjárt ajánl Is néhányat, K., vagy Zb„ mindegy. A látvány majd megéri. Megelőzően beszéltem evvel s% iparosformájuval egyről > másról Mulattat, vagy inkább hirtelen lehangol, hogy szobatudósnak, hívatásos statisztikusnak, népélelmezési magándetektívnek, unatkozó időmilliomosnak tart, talán olyan elejtett megjegyzésem után, amelyről nem ia tudtam, hogy bennem van, itt a mellényzsebemben s mert kotortunk az emberi limlomban, véletlenül kirántottam. Az indítvány, hogy nézzem meg az éhséget közelről, a várok bogaras lénynek szól, aki csak nagy gyakorlat után sajátíthatná, el a vidék életstílusát Az indítványtól megnémulok, az iparos félreérti és megneheztel érte. így van ez, gondolja magában, ha valaki szives a harmadik osztályon utazó jobb külsejű egyénekhez, mindjárt tolakodásnak veszik. Pedig én nem veszem annak, dehogy veszem. Csak elmélázva kutatok az emlékeim között, lássuk csak, mikor is volt találkozásom utoljára az éhséggel, persze a fiatalabbat, a hamiskással és rakoncátlannal, nem az öreg civillel, a kimérttel, megfontolttal, jóravalőval, aki minden rendesgyomru ember mellé odaszegődik délfelé és hazakiséri félegykor a hivatalából. Dehát igen ismerem a fiatalabbat is, azt, amelyik bekvártélyozza magát az ember gyomrába, az örökké megüresedő hónapos szobába, ráül valamelyik kényelmes bútordarabra, a májra vagy az oj- tóra, lassan szakállt ereszt, olyan otthonosan ül ott, s lábaival egykedvűen kalimpál, ütemesen dörömböl a szoba belső falán, úgy, hogy kinn is hallani lehet. Már akkor se nyugszik meg, ha az embernek sikerül végül rek- lámminőségü törmelékcsokoládét beküldeni neki egy koronáért Ó, ez csak emlék már. Emlék: sokat ér. Gazdagabb vagyok tőle, mint a harmincfogásos bankett emlékétől, ahol több étlapot ragasztottak össze és ünnepélyesen egynek vették. Az ember később annyiszor lakhat jól, annyiszor és annyira 1 Mégis milyen más az, amikor éhséged dacára májusfát diszitgethetsz a szivedben, a melledben dolgozó orgonát befelé tolongó tavaszi levegővel fújtathatod és az orgona dalt játszik, de igazi dalt, amikor az ember könnyekre fakadhat, ha az aktuális lányhang hirtelen belecseng a fülébe, amelyben ugyanekkor annyi szép más hangszer is zenél; amikor a jövő képe olyan szép, hogy érdemes koplalni is miatta s majd mindennek a vége úgyis annyi elégtétellel látja el életünket, hogy utólag is meg lehet vacsorázni belőle, néhány évre visszamenőleg. Bizony, mikor az ember állhat éppen a világ legpiszkosabb szennyes- vízcsatornájának a torkánál, étkezhet az áprilisi vacsorára éppen hideget, hideg levegőt, mégis szép, jó, biztató ez igy, mert a marsall- bol már úgyis ott van az irattáskában. Gyönyörű, termékeny éhség emléke, tele vagyok veled, miközben megfogadtam az iparos tanácsát és szabadidőmet arra használom fel, hogy kiszaladják a megjelölt ruszin falvak közül valamelyikbe. Autónk a téltől bu- csuzkodó lankák között Tbssz utón szalad. A földek bucsuzkodása hideg, a vendég tovább maradt a kelleténél Különös az is, hogy lábamat keresztbe rakhatom, mint akinek soha rosszabbul nem folyt a sora, télikabátomat "sazóbb húzhatom és meleg teveszőrtakaró alatt tárgyilagos tekintettel nézegethetem a soffőr-mutogatta helyeket, ahol röviddel, tíz és páf évvel ezelőtt sárbaragadt emberek harcoltak egymással. Ezen a sáros utón ia végnélküli sorokban vonszolták magukat, milyen lealáző, más éhséggel, mint amilyenre én gondolok. ízetlen, rossz ez a váratlanul felbukkant, rokonszerü különbség. Ugv érzem, hogy nagy anyagi erőfeszítéssel szerzett uj Borsalino-kalapom is növeli szégyenérzéee- met így kiadjusztálva jönni ide, ki hallotta?! Eszembe ötlik, hogy ha as autóért járó hatvan koronát postán elküldtem volna ebbe a faluba ! Ahelyett, hogy... Takargatott önzés* vezérli nemes gesztusainkat. Elfog a kétség: Miért jövök megnézni, hogy ezek az emberek hogyan éheznek?! Szerencsére feltűnik a párás völgyben egy kis falu, es az. Leszállók és gyalog megyek feléje, mégse lássák, hogy wattén vonultam ide, mint egy jóllakott A falu első szemre nem mutat külsejében olyan nyomort, hogy a témát festeni lehessen róla. Apró faházak, de ügyes zsúppal, szép fatemplom, az ut a kétsor ház között köves patakmeder, amelyben az olvadás dacára Is kevés viz foly- dogái. Nyugalmas, szelíd orosz exterieur a völgyben. Ahogy végigmegyek a kétsor ház között, nagyobb szenzációt keltek, mintha otthon a korzón kezemen járnék. De miben nyilvánul ez a szenzáció?! Fatönkökön, nagy köveken emberek ülnek, vastag darőcban, bocskorosan, asszonyok is ülnek vegyest a férfiakkal, gyerekek is ülnek s ahogy ezek itt mind kinn ülnek az uccán, az erő nélküli, mutogatásán tiszta tavaszi napsütésben, ahogy rettentő erejű emóciókat fejezi ki megjelenésemmel kapcsolatban már az is, ahogyan két egymásmellen ülő férfi alig mozzanásnyit egymáshoz fordul, mond valamit rólam, egy gyerek feláll, odébb megy, egy asszony kijön egy alacsony házikó ajtajába s úgy marad gör- nyedten ott-tartőzkodásom egész ideje alatt, ebből az egészből kisugárzik felém a biztos éi-zés: ezek tényleg éhesek. Behatóan, alaposan, menthetetlenül. Mit kezdjek velük? Mert milyen éhség ez, eloszlatható? Informátorom azt mondta, hogy a krumplijuk még tavaly elfogyott, nem kapnak sehonnan segítséget, a hagymát úgy tisztelik, mint más a császárhust, a nyelvükre takarékosan denaturált szesszel telt üveget tapasztanak és megszopják. Az ínség csecsszopói. Az arcuk feltűnően nyugodt Értelmes, szép arcokat lótok közöttük, határozottan szép férfiarcokat Mintha Amerikából jöttek volna vissza, olyan kigondolkozott arcvonásokkal éheznek a házak előtt, ők azok, akik a városban a trafikba félve nyitnak be és ezt kérnek: „paesku do pipu." Pipába való pacskót! Láttam egyszer, amint szláv rokonaik ezért kinevettek egyet közülük. Pedig úgy van, igaz, nekik nem „ta- bak", nem selyem az élet, hanem pacskó és halina. Olyan jámboran tudnak éhezni, annyi megfontoltsággal, hogy ritkaságszámba mennek. Bocskoruk szijját vizsgólgatják, félve követnék engem, az autó bőrülését a bátrabbak megtapogatják és azt mondják rá: fajn! Hanem beleülni, talán egy borjupörköltért sem tennék meg Mikor a motor berregni kezd, azt kiáltja egyikük: „Csert" és elszaladnak. Alakjuk a rájuköntött vastag posztó-szurokban, hosszú fiirtü fejük a völgy bejáratától hómul vissza rám. Szégyenkezve Izzadok és az ördög elrobog velem, öli visszamennek a faházak közé, leülnek, nézik az erőtlen napot és nem esznek semmit, vagy talán fakóregből sülnek pogácsái a gyenge napon. Hanem látom már, hogy mért loszik ezt, mórt vannak itt, mit céloznak magukkal, mért éheznek olyan rendületlenül, mórt feledték el már azt is, amikor valaki ennivalót juttatott nekik. Népük előretolt őrsei ők, a tábor mögöttük messzire távozott, összeköttetésük megszakadt vele. Az Ázsia felé táborozó nagy sereg őrszemei ők 8 már láttam is hasonlót A székelyeket Erdélyben s a bukovinai csángókat Megteszi ezt némely nép, nagy dolgokra gyürköző, távolba néző, éb~ rándviiágokat hóditgató nép, amely talán nem számol ereje valódi mértékével és ösztönös vággyal nyújtózik ki a takarója alól. Aztán otthagyja a kiküldött őrszemeket magukban, nem táplálja őket, csináljanak, amit tudnak és azok kötelességtudóan, állhatatosan, parancsot teljesitően éheznek a poszton. Ha kérded, mórt vannak itt, felhúzzák a vállukat, a hátuk mögé mutatnak, ahol az a hatalmasság lakik, aki valamikor egyszer ideküldte őket s aztán megfeledkezett sok dolgában róluk. Lenézek a ruszin falu völgyébe. A Sipka- szorosban minden csendes. Élnek még ott, de embertelenül nélkülöznek. Oh, hát hasonlatos ez az éhség a miénkhez, sőt talán azonos is vele, még avval a fejedelmi, fiatal éhséggel is, amely a megváltást bő kárpótlásban várta! Vannak hát emberek, akik nem önmagukért éheznek, örök ez az éhség és ez a kielégület- lenség kezdettől fogva való. Szüntelenül változtatja a formáját, de oka és célja csak egy. As iménti fain csak ősfonnájában mutatta meg nekem. Lehet hát élelmünk is, amelyet a föld nyújt és ruházatunk, amely lényegesen finomabb, mint a halina; nem tudunk megelégedni vele. Állhatatosan, konokul, megválthatatlanul éhezünk. Előzetes ortopédia A legtöbb lábbaj és lábhiba a kora gyermekkorból származik: a szülök és a környezet hozsáncm értése hagyta a hibát kifejlődni és elfajulni A gyermek lába as első fiz esztendőben a járni tanulással, a tulgyors járással, helytelen járás- mód révén is sok veszélynek van kitéve. Éppen ezért különösen ezen korban fontos, hogy a gye*- mek lábbelije teljesen higiénikus legyen. Minden anyának meg kellene tennie, hogy az ilyen korú gyermeket legalább Is negyed- vagy félévenként megmatassa a lábspeciailsta orvosnak, különösen a nagyvárosi gyermek számára fontos ez a vizsgálat, mert a rossz kövezettel való vias- kodásban a legtöbb gyermek járása nem fejlődik teljesen és Igy — talán kezdetben észrevétlen — lábhiba esik. Az ortopédia ma már nagyon jól bevált gyakorlatokat Ir elő az apró fogyatékosságok kiküszöbölésére és az Izmok, idegek erősítésére. Efajta tanácsot azonban általánosságban nem lehet adni, csak konkrét esetben adhat a jó specialista. Egy fontos tanács azonban megállja általánosságban Is a helyét: a gyermek járjon nyáron a szabadban, járjon mezítláb, hadd ugráljon és hancn- rozzon, az nem árt, sőt egészségessé teszi a lábat A gyengébb gyermeket viszont nem kell nógatni, ha leül, mert a további játék vagy séta elárasztja és a fiatal szervezet érzi, amidőn eleget mozgott Ha a gyermeknek cipőt kell'hordania, legyen a cipője olyan, hogy könyltse meg a járást és ne nehezítse. Minden anya jegyezze meg jól: a gyermekcipőn nem szabad spórolni. Ne szögestalpu cipőt vegyünk tehát a gyermeknek, mert a 9zügtlt talp merev és nehéz benne a járás, máshonnan vo- nódlk el ez az energiatöbblet a szervezetből. A cipőnek szélesnek kell lennie, tágasnak, de azért nem szabad, hogy Ide-oda lötyögjön benne a láb. A talp legyen erős, de nyugalmas és hajlékony. A jó gyártmánya gyermekcipők éppen ezérl drá gabbak, mert Ilyenek. Minden negyedévben vizsgáljuk meg azt is Hogy a régi mértékszámu cipőt nem nőtte e ki a g\ érmék, mert a kis cipő az egészséges lábnak halálos ellensége. 11a a cipő tényleg megfelelő méretű, rögtön meglátszik azon, hogy a gyermek a cipő orránál koptatja a talpat, ami azt jelenti, hogy egészségesen és bátran jár a cipőben és a talp jó és hajlékony. Minden szülő visszaemlékezhet a saját gyermekkorára, tudhatja, hogy megronthatja a legszebb ünnepnap örömét Is a sziik cipő, vagy a nehéz, nem megfelelő cipő, nem kell tehát az uj generációt is ugyanúgy megnyomorítani. Alapttva lm Tetetett » ü s > * - % KOSICE, F ő-ntca 19. jjfnyy vál« tnMíh. ének 19S9 áprüfe ff, varitaM* *. HMBMUnHMWWBM: 1.1111'IW—ITO
