Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)

1929-03-28 / 73. (1998.) szám

192® március 28, csütörtök. Stoíberg KereszíétyFrigyes gróf ötórás kihallgatáson bhogy atyját gondatlanságból ő ölte meg A berlini rendőrtisztviselők huszonnégy óra alatt megoldották a rejtélyt ~ Antónia homtessz szerepe a jannowitzi rémdrámában — Tósági tényezők azonban azon a nézeten vau­nak, hogy* Keresztély grófot nem lehet szabadlábra- helyezni, mert gondatlanságból elkövetett emberölés esetén is súlyos büntetés vár­hat rá és ar a veszély is íönnforog, hogy több fontos nvotn és adat semmisülhet Hirschberg, (március 27. Az elmúlt huszon­négy óra döntő fordulatot hozott a janno­witzi drámában. Hoppé rendőrségi tanácsos­nak és Braschwitz berlini rendőrségi biztos­nak húszon négyórai beható vizsgálat után ■mór megállapodott véleménye volt. Kilenc nap óta tartja izgalomban a jannowitzi dráma a német közvéleményt és ezalatt a kilenc nap alatt minden nap, sőt csaknem minden óra uj momentumokat vetett föl, ezek a momen­tumok azonban min<i azt mutatták, hogy mi­lyen könnyelműen vezették a jannowitzi gyif- kosság ügyében az előzetes vizsgálatot a liebnitzi' rendőrtisztviselők. Még a legegy­szerűbb kriminalisztikai alapszabályokat is figyelmen kívül hagyták munkájuk közben. Különben hogy történhetett volna meg, hogy olyan egyének, akik egészen, bizonyosan kap­csolatba hozhatók a tettel, fontos nyomokat egyszerűen eltüntessenek és igen nagy súlyú indiciumokat megsem­misíthessenek? Hogyan engedhették meg, hogy azt a köny­vet, amelyet a gróf utolsó pillanataiban ol­vasott és amelynek olvasása közben érte a gyilkos golyó, a meggyilkolttal együtt elte­messék? Kinek volt érdeke abban, hogy a legfontosabb bizonyitóa.nyagnak ez a darabja egyszerűen eltűnjön? Ki adta Bruhmann te­metkezési vállalkozónak azt az utasítást, hogy a könyvet tegye a gróf mellé a koporsóba? Azt a könyvet, amelyet a meggyilkoltnak a mellén találtak és amely kétségtelenül bizo­nyítékot szolgáltat amellett, hogy a grófot nem betörők, vagyis nem idegen személyek lőtték agyon? Abban az esetben, ha a dolgo­zószoba egyetlen bejáratán idegen személy lépett volna be, a gróf félretette volna a köny­vet. Azonban már az első vizsgálaí kétségte­lenül megállapította, hogy hátulról, orozva lőtték le, mig gyanútlanul olvasta az Erb- schmiede című könyvet. És hol vannak a grófi család tagjai által a gyilkosság éjszakáján elégetett levelek ma­radványai? És miért égették el egyáltalán a leveleket, ha igaz az az álitás, hogy ezek csupán Antó­nia komtessz szerelmeslevelei voltak? És vé- jgül, miért tartott különösen Antónia komtessz ezektől a levelektől, aki a családtagok közül először és a legnagyobb határozottsággal ál­lította, hogy a gyilkosságot csupán betörők, vagyis idegen személyek hajthatták végre? Hiszen a grófi családban mindenki tudhatta, hogy ha a rendőrség gyanúja külső szemé­lyekre terelődik, a grófi család tagjai magán- levelezésének lefoglalására egyáltalán nem kerülhet sor. Ezek a levelek igen nagy szerepei játsza­nak a bűnügyi drámában és a vizsgálat mai állása szerint mindinkább megerősö­dik az a gyanú, hogy a gyilkosság motívu­mait a legnagyobb valószínűség szerint a zavaros családi viszonyokban kell keresni. A gróf vallomása Kezdettől fogva tisztában volt a közvéle­mény azzal, hogy Keresztély Frigyes gróf, aki huszonnégy órával a gyilkosság megtör­ténte után már vizsgálati fogságban ült, a legszorosabb kapcsolatban van a borzalmas tettel, vagy maga követte el azt, vagy hallga­tásával fedezni akarja a tettest, akinek sze­mélyéről biztos tudomása van. Amikor a ber­lini rendőrtisztviselők a helyszínén elvégez­ték beható kutatásukat, azonnal átmenteik Hirschbergbe ée ott az államügyésznek, meg Thomas dr. vizsgálóbírónak jelenlétében újabb beható kihallgatás alá vették a majo- xeszkót. Ezen a kihallgatáson történt meg a döntő fordulat. öt órán keresztül faggatták a fiatal grófot, aki végül is a berlini rendőrtisztviselők ál­tal elébetárt kétségtelen bizonyítékok ha­tása alatt kénytelen volt beismerő vallo­mást tenni és beismerte azt, hogy édes­atyját ö ölte meg, bár tettét nem előre meg­fontolt szándékkal követte el, hanem tisz­tán véletlen szerencsétlenség történt. A döntő kihallgatás úgy folyt le, hogy a ber­lini rendőrtisztviselők fölszólították Keresz­tély grófot, adja elő folyamatosan március 18-ika estéjének, illetőleg a március 19-ére virradó éjszakának eseményeit. Keresztély grófon lázas izgalom vett erőt, azonban hama­rosan magához tért és némi vonakodás, meg több nem sikerült kísérletezés után, hogy különböző verziókat hitessen el a végzetes estének eseményeiről, a következő vallomást tette: A családi lakosztályul szolgáló régi szám­vevőségi épület ebédlőjében gyűlt össze a { ráfi család vacsorára, amelyen a szülőkön Svül Keresztély gréf nővéreivel együtt vett vészt Vacakra után még egy kevéssé elbe­szélgettek, a gróf megmutatta családja tag­jainak azokat a tervezeteket, amelyeket kü­lönböző építőmesterek küldöttek be neki a kastély renoválására és a tervezett uj építke­zésekre vonatkozólag. Röviddel kilenc óra után ódesatyjával együtt bement a gróf dol­gozószobájába, amely a számvevőségi épület földszintjén, éppen a grófnő lakosztálya alatt van. A dolgozószobában édesatyja szemrehá­nyásokat telt neki amiatt, hogy a fegyverszek­rényben nagy rendetlenség van. Keresztély gróf pipáját tömködte, mig édesatyja kiadta az utasítást, hogy hozza rendbe a fegyvere­ket. Azonnal megkezdte a különböző fegyve­reknek és töltényeknek osztályozását, kipró­bálta a különböző kalibereket, egyszóval hosszasabban bíbelődött a fegyverekkel, mig édesatyja leült a kerevetre, amely mögött pár lépésnyire áll a fegyverszekrény. Köny­vet vett elő és olvasgatott Közben Keresztély gróf kezébe került az a kara­bély, amellyel pár pillanat múlva a végze-i tcs katasztrófa történt. A gróf ennek a fegyvernek a magazinját is megtöltötte, de nem vette észre, hogy egy töltény a fegyver csövében rekedt. Már be akarta helyezni a fegyvert a szekrénybe, amikor a csövet szeme elé tartotta, hogy még egyszer meg­győződjék a kifogástalan töltésről és ek­kor észrevette a esőben megrekedt golyót. Ki akarta venni a töltényt, de fáradozása hiábavaló volt. A fegyvert elfordította ma­gától és a nyilas éppen a kerevet felé irá­nyult. Ekkor hirtelen eldördült a lövés. Óriási füstfelhő borította be a szobát, úgy­hogy a megrémült fiatalember az első pil­lanatban mit sem láthatott. Azután atyjára pillantott és látta, , hogy a szerencsétlen embert csaknem teljesen elborította a vér. Kétségbeesésében ledobta a fegyvert a ke­revet mellé, letérdelt atyja testéhez és le­csüngő kezeit megcsókolta. Látta, hogy aty­ja szörnyethalt. Kétségbeesésében gyorsan kirohant a szobákból, beszaladt az atyja lakosztálya mögött lévő fürdőszobába, on­nan megint kirohant, kinyitotta a folyosó­nak hátsó ajtaját, hogy azt a látszatot kelt­se, mintha betörők jártak volna a kastély­ban és véres tettük elkövetése után ezen az ajtón menekültek volna el. Borzalmas lelkiállapotban volt, kínos aggodalom ér­zése szakadt rá, lélegzote elakadt. Ilyen ál­lapotban hagyta cl a számvevőségi épüle­tet, az udvaron föl és alá bolyongott, majd kétségbeesésében elmondta a szörnyű ese­ményt egy harmadik személynek. Vallomásában a harmadik személyt is meg­nevezte, azonban a vizsgálat érdekében val­lomásának ezt a részét még a legszigorúbb titokban tartják. Keresztély gróf semmi okát nem adta an­nak; hogy miért hallgatott idáig, miért tilta­kozott makacsul még a gondolat ellen is, hogy atyját talán véletlen szerencsétlenségből ő ölte volna meg. Hiszen ezzel szemben min­dig hangsúlyozta, hegy atyjának összes fegy­vereivel tökéletesen tud bánni és már évek óta semmiféle baleset nem történt vele a fegyverek kezelése és használata közben, A vallomást ellenőrzik Hoppé tanácsos és Braschwitz biztos a val­lomás megtörténte után újból kiment Janno- witaba, hogy ott részletről-részletre ellen­őrizzék a vallomást és összehasonlítsák az ál­taluk megállapított objektív tényállással. Kü­lönös jelentősége lesz most már a Berlinből megérkezett fegyverszakér tőnek, Schmuderer főmérnöknek, akire rendkívül súlyos és ne­héz föladat hárul. Ezt a föladatot különösen az komplikálja, hogy a legfontosabb pontban is súlyos botlást követett el az előzetes vizs­gálatot végző Üegnitzi bűnügyi hatóság. A liegnitzi bűnügyi rendőrtisztviselők ugyanis a gyilkos fegyverrel több próbalövést végez­tek, bogy a lövés hallási hatásáról meggyő­ződjenek, azonban a gyilkos eszközt előzete­sén ne mmutatták meg fegyverszakértőnek. Ennek következtében lehetetlen föladat annak a megállapítása magából a fegyverből, hogy milyen távol­ságból érte a halálos lövés a grófot, pedig ez a momentum a bűnügy teljes tisztá­zása szempontjából végtelenül fontos. Ha ugyanis a lövést közvetlen közelről tették volna, a karabély nyílásán egész bizonyosan vérnvoinok, vagy hajszálak maradtak volna. Enné kmegállapltása ma, amikor a fegyver­rel már lőpróbűik történtek, teljesen lehetet­len. A fegyver szakértő tehát csupán a lövedék hatására vonatkozó áriatokból következtethet a távolságra, amelyből a lövést tették. A gyilkos lövés ugyanis az öreg gróf koponyá­jának hátsó részén hatolt be és a jobb szem alatt tatáit kiutat, a jobb arcot pedig teljesen szétrombolta. Keresztély gróf vallomáséinak megtétele után láthatólag megkönnyebbült. A berlini rendőrtisztviselők az újságíróknak a gróf személyéről ug ynyilatkoztak, hogy Stoíberg Keresztély Frigyes gróf nem tett rájuk kedvezőtlen benyomást, természetesen azonban nem nyilatkoztak ar­ra vonatkozólag, vájjon teljes hitelt adnak-e a gróf vallomásának. A beismerő vallomás után fölmerült az a kérdés, vájjon számítás­ba jöhet-e a gróf szabadlábrahelyezése azon a jogcímen, hogy véletlen gondatlanságból elkövetett bűncselekményről van szó. A bi­meg. Mindenesetre a gróf minden szavának gon­dosan utána fognak nyomozni. A törvényszé­ki bizottság a berlini rendőrtisztviselőkkel együtt ma délben kezdte meg a grófi család tagjainak kihallgatását. Elsősorban Antónia komtessz kihallgatá­sára került a sor, akinek személye túlontúl a bűnpör előterében áll. Ezektől a kihallgatásoktól esetleg szenzációs fordulatokat is várnak. A fogságban ülő Keresztély gróf helyett a grófi birtokok teljhatalmú kormányzását a majoreszkó védőügyvédé intézi. Fölmerült annak a szükségessége is, hogy a meggyilkolt Stoíberg gróf holttestét ex­humálják és a fegyverszakértő az okozott sebből adja meg következtetését. Egyheti munka után a berlini rendőrtisztviselők beavatkozásával je­lentős fordulathoz ért a jannowitzi bűnügyi dráma^ és egészen bizonyos, hogy a kiváló detektívek teljes világosságot, fognak deríteni annak ma még minden rejtett részletére. Tukáék védőugsrvédei táviratban tiltakoztak Mayr-Harting igazságügyminitztemél, mert megnehezí­tik nekik az ügyiratok megtekintését? Prága, március 27. A Lidové Noviny jelenti Pozsonyból: A pozsonyi kerületi bíróság bün­tető tanácsának tegnapi határozata ütán, mellyel a tanács elutasította a védők felfolya­modását Tuka és társai szabadlábra helyezé­se tárgyában, a vádlottak védői újabb lépése­ket tesznek védenceik érdekében. Arra tö­rekszenek ugyanis, hogy a főtárgyalást ne a pozsonyi kerületi bíró­ság büntető tanácsa, hanem valamelyik má­sik kerületi bíróság előtt tartsák meg. A védők azzal indokolják ezt a kívánságu­kat, hogy Pozsonyban annyira feszült a lég­kör, hogy ez úgy a védőknek, mint a vád kép­viselőjének, mint pedig magának a bíróság­nak a munkáját megnehezítené. Hivatkoznak továbbá arra is, hogy a pozsonyi kerületi bí­róság el van halmozva az egyre szaporodó po­rok halmazával s a biróhiány miatt a Tuka­ügyben nem tudnák a legrövidebb időn belül kiirni a főtárgyalást, mig más bíróságoknál ezt sokkal hamarább tarthatnák meg. Már pe­dig úgy a vádlottaknak, mint pedig a vádlók­nak érdekében áll, hogy a Tuka-ügy mielőbb tárgyalás alá kerüljön, mert amig az iigy el nem intéződik, addig a szlo­vák politikai életben nem következik be a kívánatos enyhülés. Ezzel kapcsolatban a brünni kerületi bíróság­ra utalnak, mely szerintük a legalkalmasabb lenne a Tuka-affér elintézésére. A mai nap szenzációja az, hogy mind a három ügyvéd, Gállá Weichherz és Oílik tiltakozó tartalmú táviratot küldött Mayr-Harting igazságiigyminiszterhez. A táviratban panaszt emelnek az ellen, hogy a vizsgálati anyag megtekintésében nehézsé­geket "támasztanak nekik'. Letartóztatták Kassán Dániel Szabó Andrást Azzal vádolják, hogy az ő gondatlansága következtében halt meg Siock Etelka — „Mint ember és mint orvos nem vagyok bűnös" — mondotta az orvos Kri&ssL március 27. (Kassai szerkesztősé­günk telefonjelentése.) A P- M. H. több cikk­ben foglalkozott már Siock Etelka tizenhétévé* kassai urilány ti­tokzatos halálával, akit március 16-án délután 5 órakor holtan találtak Dániel Szabó András dr. malomuecai lakásán. A rendőrség nagyarányú nyomozást indítóit a rejtélyes haláleset ügyében. Fölboncoltáík Stock Etelka holttestét és a boncolás, amelyet Klíma dr. és Szlabey törvényszéki orvosok végeztek, megállapították, hogy a halált mérgezés okozta. Megállapítást nyert az is, hogy Stock Etelka hat hét óta másállapotban volt. At államügyészség gondatlanságból okozott emberölés rétegével vádolta Dániel An­drás dr.-t és a rendőrséget bízta meg a nyomozás to­vábbi lefolytatásával. A rendőrség lefoglaltat­ta Hodom,inban, Stodk Etelka vőlegényénél, aki ott katonai szolgálatot teljesít, a leánytól származó leveleket. Ezekben a levelekben a leány azit ínja, hogy Dániel Szabó Andrással kezelteti magát a terhesség ellen. A csendőrség megállapította, hogy Stock Etelka vőlegénye 1928 december 25-től 1929 február 5-ig tartózkodott Kassán, ahol beteg- szabadságát töltötte. Ezzel beigazoltnak lát­szik az, hogy a vőlegény és Stock Etelka kö­zött tényleg szerelmi viszony állott fenn és igy az esettel kapcsolatos további kombiná­ciók megdőltek. A kassai rendőrség a leve­lekben foglalt adatok alapján folytatta az el­járást Dániel Szabó dr, eben, siikit nap-nap mellett kihaltéra tanra rendelték be. A- kihall- gniások ,az o^osf rendkívüli xi merített Ók és tegnap este b/onegy óraker az öt óráig tartó kihallgatása végén az orvos minden nélküli « kórvefekevőkei1- meioénM».: — Minden nőnek joga van saját teste fö­lött szabadon rendelkezni és egy olyan nő esetében, aki tizenhét éves és akinek jö­vendőbelije még katona, nem tehettem másként, még ha a büntető törvénykönyv mást is parancsol. Nem pénzért tettem azt, amit tettem. Tudom, hogy tisztán kerülök ki ebből az ügyből. Mint ember és mint orvos nem vagyok bilnös. Félévvel ezelőtt volt nálam Stock Etelka, aki terhes állapotban volt és akit saját magam által Összeállított kin inprepa rá tűm mai meg­szabad} tót tam a terhességétől. Március elején újból feljött hozzám a leány és újból adtam neki egy kinininjekciót, ami azonban, ugylát- szik, hatástalan volt Két nappal később még egy injekciót adtam neki, de ennek sem volt hatása. Március 16-án, a kritikus szombati na­pon délután íélöt órakor Stock Etelka újból feljött hozzám. A rendelőm melletti lakásom­ba vezettem őt és egy injekciót adtam neki. Mikor láttam, hogy rosszul lesz. görcsös fáj­dalmai vannak, koffeininjekciót adtam ne­ki, amitől azonban nem lett jobban. Lesza­ladtam a közeli . gyógyszertárba, hogy a mentőknek telefonáljak és mire visszajut' tem a lakásba, a leánv már halott volt. Nem vagyok bűnös, ha elitéinek, akkor mescha lók. A vallomás megtétele után Garay rendőr taná­csos, valamint a rendőrség elnöki ügyosztá­lyának tagjai másfélórás tanácskozásra Vá- miltak vissza, aminek eredményeképpen kihirdették Dániel Szabó dr. 'Mott a letar­tóztatást. Dániel Szabó dr. nagy megdöbbenéssel vette tudomásul a letartóztatás! elrendelő végzést. Azt kérte, hogy legalább egy napig hagyják szabadon, hogy pácienturája felől intézked­hessen. Ennek a kérésnek azonban nem let­tek eleget 5

Next

/
Thumbnails
Contents