Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)
1929-03-20 / 67. (1990.) szám
4 Igyon Gottdiener PEZSGŐT volna. Néni. Klinika képviselő urnák lehetnek . szenvedélyes kifakadásai, de őt néni a zsi- ványbecsület, hanem a becsület vezette mindig. Nekünk sem Hlinkávai, sem Tukával, sem senkivel személyes összeköttetésünk nem relt és nincsen. Minket összeköt az, amiben még mindig nem fogadták el a kinyújtott kezet, amiben még mindig nem értenek meg bennünket, de bennünket igenis összefog az, hogy mi épp agy akarjuk a szlovenSzkói autonómiát, mint ők, de azzal a különbséggel, hogy mi azt akarjuk, hogy Szlovenszkó legyen a szlovén szk ólaké, és nemcsak azt, hogy Szlovenszkó legyen kizárólag a szlovákoké. Hodzsa ideológiájának csődje Ugyancsak látszik a prágai politikai köröknek törekvése, hogy necsak az autonómiát gyengítsék meg, de gyengítsék meg azt a szlovák nemzeti öntudatot, amely szlovák nemzeti öntudatot — akárhogyan akarja is azt leplezni — de felemelni és erőssé tenni akarja Hodzsa volt miniszter ur. Hodzsa képviselő ur politikai tudását, gyakorlatiasságát, nüanszait a magyar paralmentben tnulta. Úgy emlékszem, körülbelül 25 esztendeje annak, amikor először lett tagja a parlamentnek, amelynek akkor én már tagja voltam s feltűnt akkor éles elméjével, kiváló dialektikájával és erős szlovákságával. Hodzsa miniszter ur a szlovákok erejét i^y akarta felfokozni, hogy őket beállítása a cseh kultúrába. De a politika mindig máshová sodorja az egyént, mint ahová ő eljutni akart. Hodzsa a cseh orientációjával odavitte a szlovákságért, hogy a legjobb szlovákok, a nemzeti szlovákok egyhangúlag konstatálják art, hogy Hwkaa ideológiája szerint valójában eee- j bekké és nemedovákofcká változtatnák sub titale „eeehealo'Ták* m Mtoehiost kultúrája szlovákokat Hodzsa ebben a küzdelmében mirtt politikus, aki önmagát soha sem hagyhatja számon kívül, a saját személyében akarta meglelni a garanciáját annak, hogy a szlovákok faját előre vigye. Ezért törekedett azokra a pozíciókra, amely pozíciókra őt oda nem engedték. Vagyis a szlovák Hódosának a cseh Bene®, a cseh Svehla, a cseh Srámek nem engedte, hogy vezető pozíciót foglaljon el, hogy vezethesse Csehszlovákiát, mert a cseh politikusok tudják, mit akarnak, tudják, hogy ők ebben az államban cseh hegemóniát akarnak. Ezért buktatták ki kim életiemül Hodzsa minisztert miniszterszékéből s ezért látom azt, hogy most indult meg csak igazán a küzdelem és nekünk, Mitévőknek ezért kellene összefognunk, hogy megmaradjunk annak, aminek az Isten bennünket megteremtett, maradjunk meg ezen a területen a szlovákok szlovákoknak, a németek németeknek, a magyarok magyaroknak, a ruszinok ruszinoknak. Ez a politika fog vezetni engem mindenben. Egyesült erővel a magyar nemzeti párttal Ez a politika késztet itt annak a kijelentésére is, hogy én minden módon és minden erővel fogom keresni a lehetőségéi: annak, hogy megtaláljuk a megegyezést különösen azzal a párttal, amellyel nekünk vállvetetten haladnunk kell, a magyar nemzeti párttal. Mert ón azt találom, hogy itt a pártok min- denike eszköz és nem öncél és minden ittlé- vő tisztességes fajtáját szerető faktornak kötelessége kelt, hogy legyen, hogy a két párt között, sajnos, évekéin, keresztül dúló rlvalitást I összhangba hozza, hogy mi ne azért rivalizáljunk, hogy melyik hogyan tudja Ietromfölni a másikat, hanem azért, hogy egyesült erővel hogyan tudjunk urak lenni a magunk portáján a harmadik fölött. A Képes ..Két el őfizetési dija Praha 1L, Panská 12. sí. lit, emeleteimre küldendő Ebben a törekvésemben számítok az önök munkájára. Bujanovlcs Gyula az együttműködésről A nagy tetszéssel fogadott elnöki megnyitó- beszéd után Bnjanovics Gyula nyug. főispán állott fel szólásra és általános figyelem között a kővetkezőket mondotta: A legnagyobb örömmel üdvözli Szüllő Géza dr. országos elnököt és büszkeséggel tölti ed az a tudat, hogy ismét őt választották meg a párt vezérének. Méltóbb és megfelelőbb elnököt keresve sem tudott volna az országos keresztény- szocialista párt élére áMitani, mint őt. Különösen az elnök beszédének ahhoz a részéhez fűz kommentárt, ahol a testvérpárttal való politikai munkaegység megteremtésének szükségétről beszélt. A magyar nemzeti párttal való fúziót nem tartja opportunusnak, azonban a párhuzamos együttműködés mellett parancsoló szükségnek látja az egységes vezetést. Mindent eszközt fel kell használnunk, ami a pártokat összehozza és mindent kerülni, ami szétválasztja. Nemzeti, kulturális és anyagi jólétünk függ attól, hogy'' az itteni magyar pártok között a szüli séges együttműködés meg legyen és ebben az együttműködésben nem szabad felütni fejét sem a nemzetiségi, sem a felekezeti kérdésnek. Javasolja, hogy a mád ülésből kifolyólag az együttműködés megteremtése érdekében előkészítő lépések történjenek, mert reméli, hogy a kezdeményezést a magyar nemzeti párt megértéssel fogja honorálni. Tárgyalások a két testvérpárt között A nagy tetszéssel fogadott fölszólalás után Grossehmid Géza dr. szenátor állt fel szólásra. Reflektálva Bujanovics felszólalására megállapítja azt a tényt, hogy a két párt együttműködésére vonatkozóan a kezdeményező lépések már 1925-ben megtörténtek, sőt 1926 február 10-én bizottságot is küldtek ki a tárgyalások fölvételére. Ezt a (bizottságot a legutóbb Ungváron tartott pártvezetőségi ülésen kiegészítették és felhatalmazták a bizottságot, hogy a tárgyalásokat ne csak megindítsa, hanem le is folytassa. Ezután Jabloniczky János dr. nemzetgyűlési képviselő terjesztette elő határozati javaslatát, amely szerint a pártvezetőség a Szüllő Géza, Grossehmid Géza, Jabloniczky János és Gregorovifcs Lipótból álló bizottságot kiküldetésében megerősíti és utasítja, hogy a tárgyalásaikat a magyar nemzeti párttal sürgősen felvegye, azokat június 30-ig befejezze és eljárásáról a párt végrehajtó bizottságának tegyen jelentést Több hozzászólás után a határozati javaslatot elfogadták azzal a kiegészítéssel, hogy a tárgyalások tartamára a két párt sajtóját felkérik a pártközi treuga dei betartására. Az o] elnökség Ezután a párt belső ügyeit tárgyalták meg, majd megejtették a választásokat, amelynek során országos alelnökök lettek: Dobránszky János és Vámossy István dr_, országos párt- igazgató: Böhim Rudolf, kerületi pártigazga- tők: Wirth Gyula és Hokky Károly, kerületi főtitkár: Fleisehmann Gyula ár., országos főpénztáros: Tost László. Majd megválasztották a végrehaj tőbizottság tíz rendes és öt póttagját. Ezután Böhm Rudolf országos pértigazgatő terjesztette elő jelentését, amelyben beszámolt a mezőgazdasági szaíkosztály megalakulásáról és bejelentette, hogy az iparosszakosz- tály és a fötdmüvesszövetség országos megszervezésére is megtörténtek a kezdeményező lépések. Beszámolt az országszerte tartott gazdasági tanfolyamokról i®, amelyek a legjobb eredménnyel zárultak. A magyar diákmenzáért Végül az indítványok során tárgyalás alá vették Fleisehmann Gyula dr. kerületi főtitkár tartománygyülési képviselő indítványát, amely szerint felhívják a pártnak a járási képviselőtestületekbe megválasztott tagjait, 1929 március 20, szerda.” ■‘■BWWMBBWWPBUf. _ , hógy tegyenek javaslatokat a képviselőtetek- ben arra nézve, hogy a magyar főiskolai hallgatók és hallgatónők prágai, brünni és pozsonyi menzáit a tiszta magyar járások két-két- ezer, a legalább húsz százalékos magyarsággal biró járások 500—1000 korona segélyben és a magyar Szinpártoló Egyesületet, amelynek feladata a magyar színészet támogatása, a tiszta magyar járások 2000, azon járások pedig, ahol a magyarság legalább 20 százalékos kisebbségben van, 500—1000 korona segélyben részesítsék. AzN indítványt a pártvezetőségi ülés egyhangúan elfogadta, amely után az ülés lelkes hangulatban véget ért. Hoover békét és fejlődést kíván a magyar népnek — Megköszönte a magyar Budapest, március 19. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) A kormányzó Hoovert, ai Északamerikai Egyesült Államok uj elnökét hivatalba lépése alkalmából táviratban üdvözölte, amelyre a mai napon az alábbi szövegű válasz érkezett: Berlin, március 18. Bruchjenenko orosz fiziológus nemrégiben sokat beszéltetett magáról azokkal a fejátültetési kísérletekkel kapcsolatban, amelyekre figyelmessé tette nemcsak a tudományos világot, hanem a laikus közvéleményt is. A tanár kutyákon végezte kísérleteit. Levágta fejüket és ráillesztette egy, a vérkeringés rendszere után konstruált üvegcsőhálózatra, amelyben szivattyú tartotta fönn a vér cirkulációját. A tanár közlése szerint a kísérletre fölhasznált kutya feje bárom és félórán át ,yólt“. A kutyafej fogait csikorgatta, szemeiből könnyek peregtek és é letmegn yilvánulásai németi y percben olyan erősek voltak, hogy a fej csaknem legurult arról a tányérról, amelyre a tudós helyezte. A Mediziinásche Welt cimü szaklap az orosz tanár kísérleteit korszakalkotó jelentőségüeknek tulajdonította és igyekezett gyakorlati értéküket megállapítani. A szaklap cikkírója arra a következtetésre jutott, hogy az orosz tanár módszerével lehetséges levágott emberfejeket uj életre kelteni. Egy berlini asszony, aki Bemard Shaw-val régtől fogva irodalmi barátságot tart fönn, érdekesnek találta, kikérni az angol ixó véleményét az orosz orvostanár kísérleteiről. Ber- nard Shaw ezúttal sem tagadta meg magát, igyekezett olyan ötletes és szellemes választ adni, amely méltán illeszkedik Shaw véleménynyilvánításainak végtelen sorába. A nagy angol szatirikus kapva-kapott az alkalmon, hogy üssön egyet az orvostudományon, amelyről tudvalévőieg nagyon lekicsinylő véleménnyel van. Bemard Shaw levele a köve (kezeképpen hangzik: Nagyságos Asszonyom! A Bruchjenenko-kisérletekel módfelett érdekesnek tartom; nem tudok azonban esztelenebbet elképzelni annál, hogy kísérleti alanyul haláÍraitőit betörőket válasz- szón. Egy ilyen ember életének inegbosz- ezabbitása nem kívánatos. A kísérletet sok- kai ráÉóbb olyan tudótokon ioaUeoa végazkormányzó üdvözletét — Nagy örömmel vettem kegyes üdvözletét, amelyet beiktatásom alkalmából volt ssives hozzám intései. Amidőn esért kössönetet mondok, kérem, fogadja FőméKóságod legjobb kívánságaimat a magyar nép részére is, amelynek békét és fejlődést kívánok. Hoover. ni, akik gyógyíthatatlan szervi bajban szenvednek — mondjuk gyomorrákban — s akiknek betegsége azzal fenyegeti az emberiséget, hogy halálával elveszít egy nagyszerű agyvelőt. Mi sem lehetne könnyebb, mint egy ilyen haldokló zsenit megmenteni azáltal, hogy fejét levágják. Az agy ilyen módon megszabadulna az ártalmas ráktól, a mű-vérkeringéssel pedig lehetségessé tennék, hogy a nagy ember tovább élhessen, előadásokat tarthasson, tanítson és tanácsokat adjon anélkül, hogy testének fogyatkozásai akadályoznák a szellemi erőkifejtésben. Egyenesen csábítást érzek, hogy a magam fejét vágassam le. Tovább diktálhatnám drámáimat és könyveimet, nem kellene félnem semmiféle betegségtől, testi szenvedéstől. Nem lenne gondom az öltöaéssel, vetkőzéssei, a táplálkozással. Semmi más dolgom nem lenne, mint hogy irodaimii és diámai remekeket alkossak. Elvárnám természetesen, hogy először a vivisekitorok vessék magukat alá a kísérletnek és ők győznének meg engem arról, hogy az operáció gyakorlatilag keresztülvihető és veszélytelen. Art hiszem, ez nem is ütközne nehézségbe. Lekötelezve érzem magam, amiért ön erre az igen örvendetes lehetőségre irányította figyelmemet. Egy olyan egyetem, amelynek a tanszékeiről a legfinomabb és legtartalmasabb elmék hirdetnék a tudomány igazságait (s ezeket az elméket egyetlen szivattyú tartaná üzemben) s amelyen a tanítói, tevékenység kizárólag ceTebrális lenne, a mai állapottal szemben nagy haladást jelentene. Rendkívül leköteleznie, ha azt a lelkesedést, amit belőlem a fiziológiai kutatás legutóbbi nagy győzelme kellett, tolmácsolná a legszélesebbkörü nyilvánossággal. Híve CL Bemard Shaw. Maniu cáfolja Károly extrán* örökös és Mária anyakirályné találkozását Bécs, március 19. Bukarestből érkezett jelentések szerint a Mária királyné és Károly extrónörökös párisi tárgyalásairól elterjedt béreik kellemetlen feltűnést keltettek a román fővárosban. Mint ismeretes, e tnágyalások célja az volt, hogy előkészítsék Károly extrón- örőkős visszatérését és trónralépését. Hivatalos bukaresti körök véleménye szerint kitalált információkról van szó. Ugyanezt jelenti a külügyminisztérium hivatalos dementije is. A Károly és Márta találkozásáról szóló tendenciózus híreket a liberális párt lanszirozza, hogy aláássa a kormány tekintélyét Maniu koralánya nem gondol Károly visszahívására. Maniu ismert nyilatkozatában egyszer s mindenkorra leszögezte álláspontját és kijelentette, hogy a helyzetet olyan fait accomplinek tekinti, amelyen senki sem változtathat. mmmmmmNmmmmmmmmmmmMMFvmMMmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Pilsndski-önnep — belpolitikai gyász Varsó, március 19. Pilsudski neve napja alkalmával Varsó zászlódiszbe öltözött, az iskolákban szünet van és az ország minden tájáról küldöttségek érkeznek a Belvedere-palo- tába, Pilsudski marsai varsói lakóhelyére, hogy biztosítsák a diktátort az egész ország együttérzéséről. Pilsudski megrendült egészségi állapotára való tekintette] nem vehet részt a tiszteletére rendezett ünnepélyeken s nem fogadhatja a gratulációkat. Az egyik politikai hírszerző iroda ma közli, hogy a lengyel kormányt a közeljövőben átalakítják és a kabinet élére ismét maga PH- sudski áll, mert a rendkívül súlyos gazdaság! helyzet energikus embereket kíván a kormányban. Hivatalos helyről egyelőre nem erősítették meg a kormányrekoiistru'koióra vonatkozó híreket. Valószín üteg megvárják, mig a mai Pilsudski-uap elmúlik s azután hozzákezdenek a kuszáit és kellemetlen belpolitikai helyzet megoldásához. — Soépségkirályn&t választottak Romániában. Bukarestből jelentik: Minden román megye Bukarestibe küldte a megye három legszebb leányát és a minap a zsűri előtt több mint 200 szép leány vonult fel. A Domineata épülete előtt 50.(XXI főnyi tömeg gyűlt össze és várta nagy izgalommal a zsűri döntéséi, amelynek elnöke Vajda-Vojvoda belügyminiszter volt és tagjai között szerepelt Popo- vics pénzügyminiszter is. Bukarest* leány, a 17 éves barnahaju Demetrésen Magda leli Románia szépségkirályuöje, akit virágokkal borított autóján a tömeg diadalanáinorbau kísért végiig az pocákon. Bemard Shaw nyilatkozik az orvostudomány legújabb korszakalkotó ielSedezésérői nSzívesen levágatom a fejem, ha,,.*