Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)

1929-03-14 / 62. (1985.) szám

1K& március 14, csütörtök. 'PRSGAI-yVUotoR-HÍRLAP 11 Arak : nagy üveg’ Ke 60, közép Ki 40, kis Ki 20_ A* amerikai buzavotcsek állapota. Római je­lentés szerint a washingtoni földmi vet ósügyi mi­nisztérium közölte a nemzetközi mezőgazdasági intézettel, hogy a téli búzával bevetett terület leg- nagyobbrészét nem fedi hó. A fagykár csekélynek látszik, azonban a vetések állása bizonytalan. A délnyugati területeken a növényzet kissé jobban fejlődött. Beszüntette aa üzemét egy erdélyi eukorgyir. Az Aradi Cukorgyár Rt. — mint Aradról jelentik — beszüntette üzemét. A romániai cukorszindikátus a termelés túl produkciójának megakadályozása céljából tette ezt az intézkedést, amely azonban súlyosan érinti az aradi és az aradvidéki munkás­ságot. Változások a szlovenszkói gyáripariban az 1928. évben. A Národny Hospodár összeállí­totta a nagyobb szlovenszkói ipari üzemek­ben az 1928. évben bekövetkezett változás statisztikáját. Eszerint nagyobb ipari üzemet a pozsonyi iparfelügyelőség körzetében 15-öt, a nyitrainak körzetében 4-et, a trencséniben 2-öt, az ágiéiba® 8-at, a zólyomiba® 7-et, a kassaiban 7-et s az ungváriban 35-öt alapítot­tak az elmúlt évben, kibővítettek a pozsonyi Ipariéi ügyelő ség körzetében 22-őt, a nyitrai- ba® 10-et, a trencséniben 13-at, az igl óiba® 2-őt, a zólyomiba® 13-at, a kassaiba® 3-at, az ungváriba® 15-öt, ujo®ma® üzembehelyeztek az iiglői iparfelügyelőség körzetében 2-őt, a zólyomiban 2-őt, a., kassaiban 3-at, resztrin- gáltak a pozsonyi ipariéi ügyel őség körzeté­ben 13-at, teljese® beszüntettek a pozsonyi iparPelögyelőség területén 10-et, a trencsóni- ben 13-at, az iglóiiha® 6-ot. a zólyomiban 2-őt, a kassaiba® 9-et, az ungváriban 14-et, ebből leégett a pozsonyi ipar'elügyelőség körzeté­ben 2, a-trencséniben 4, az igl óiba® 2, a zó­lyomiban 1, a kassaiban 1, az ungváriban 2, átmenetileg beszüntette üzemét az igl ói ipar- felügyelőség körzetében 5, a zólyomiban 1. Az osztrák mezőgazdák tárgyalásai a len­gyelekkel és a bajorokkal. Bader bécsi len­gyel követ tegnap visszatért Bécsbe Varsó­ból, ahová abból a célból rendelték, hogy szá­moljon be az osztrák mezőgazdáknak a len­gyel sertésimporttal kapcsolatos követelései­ről. Badert Bécsbe való visszaérkezése után Seipel kancellár fogadta, akinek a követ be­jelentette, hogy a lengyel kormány tudomá­sul veszi a szindikátussal kötött megegyezést az 550.000 sertés behozatalára vonatkozólag, de az egyezmény garantálását nem vállalja, mert a lengyel kiviteli politika nem ismeri a kontin gén tálast. Azonban a magánegyezmény elismerése érdekében uj formulázást ajánl, hogy a további tárgyalásokat folytatni lehes­sen. Az osztrák és bajor mezőgazdák, mint jelentettük, Münchenben az elmúlt napokba® főképpen az osztrák szarv asmarhának Német­országba irányuló beviteléről tárgyaltak. Az osztrákok panaszkodtak ezen bevitel múlt évi csökkenése miatt, amit a bajorok a bakar- mónyhiánnyal magyaráztak. A tanácskozáson arra a meggyőződésre jutottak, hogy* bevi­tel növekvését a délnémet és főképpen bajor parasztok rossz anyagi viszonyai akadályoz­zák, akik drágán termelnek s olcsón adják el termelvényeiiket. Azonkívül közrejátszik itt a legtöbb kedvezmény elve is, amelyet a né­met kereskedelmi szerződések tartalmaznak. Azonban az akadályokat ki lehetne küszö­bölni, ha Ausztria a kereskedelmi szerződés tárgyalásánál bizonyos mezőgazdasági kom­penzációkat ajánlana fel Németországnak. Mejrnyilt a bécsi ánimintavásár. Igen szép tava­szi időben vasárnap megnyitották a bécsi árumin- tavásárt. A látogatók száma igen nagy, mert so­kan jöttek el a lipcsei vásárról is. Tanulmányút a budapesti Országos Mező- gazdasági Kiállításra és Vásárra. A magyar nemzeti párt érsekujvári mezőgazdasági szak­osztálya kétnapos tanulmányutat rendez a Budapesti Országos Mezőgazdasági Kiállítás­ra és Vásárra. Á tanulmányút résztvevőinek a kiállítási igazolvány által biztosított ked­vezményeken kívül még kedvezményes el­szállásolást is biztosit a tanulmányút rende­zője' a magyar nemzeti párt érsekujvári me­zőgazdasági szakosztálya, (Nové-Zámky, Damjanich u. 5.), mely jelentkezéseket még elfogad. Az uj szesztörvény körül. Jelentettük, hogy a burgonyatermelők szövetkezeti szervezetei az uj szesztörvény mielőbbi törvényerőre emelését szorgalmazzák. Jólmfonnált helyről ehhez most a következőket közük: A szesz- törvény tervezetét még csak a gazdasági ta­nács albizottsága tárgyalt® le s ennek állás­pontját a tanács plenáris ülése elé kell ter­jeszteni végleges határozathozatal végett. Az albizottság még múlt év júniusában fejezte be munkáját, de álláspontját mindmáig nem közölte a tanáccsal. Ami az államinak a szesz- értékesítő társasággal kötött szerződését il­leti, ennek a szerződésnek az érvénye ez év augusztus 31-én jár le, de az 1928 augusztus 30-án kiadott kormányrendelettel a szeszér- tékesito társaságot megbízták a további szesz­gazdálkodással a törvényes szabályozás meg­történtéig, legkésőbb 1930 augusztus 31-ig. Ez a terminus tehát irányadó a szesztörvény parlamenti letárgyalását illetően. Az állam­nak a szeszér lék esitő társasággal kötött szer­ződését a rendelet alapján egy évvel meg le­het hosszabbítani s a mezőgazdasági szeszfőz­dék szövetkezete, valamint a csehszlovák szeszipari szövetség a provizórium meghosz- szabbilásáról már meg is egyezett. Rövidesen életbelép a francia—csehszlovák ke­reskedelmi szerződés. A Franciaországgal kötött kereskedelmi szerződést, miután a parlament mindkét háza már elfogadta, a köztársasági el­nök néhány napon belül aláírja, mire Párásban kicserélik a ratifikációs iratokat. A szerződés 15 nappal azután életbelép. Valószínűleg április első felében kerül erre a sor. Igazolványok a budapesti Orsz. Mezőgazda- sági Kiállítás és Vásárra 30 K5 beküldése el­lenében kaphatók a kiállítás érsekujvári kép­viselőjénél, a magyar nemzeti párt érsekuj­vári mezőgazdasági szakosztályánál (Nové- Zámky, Daimjanich-u. 5.). Az igazolvány tu­lajdonosa 1. vízum nélkül lépheti át a határt s a vízumot csak a kiállítás területén kell be­szereznie egyh araiad áron; 2. a magyar vas­utakon 50, a csehszlovák vasutakon 25 száza­lék kedvezményt élvez; 3. díjmentesen néz­heti meg a kiállítást. A zsolnai posztőkonszern amerikai meg­rendeléseket akar szerezni. A Národny Hos­podár szerint Vogel James, a zsolnai posztó­gyár vezér igazgat ója, Amerikába utazik, hogy- ott a zsolnai posztókonszern részére megren­deléseket szerezzen. Villányin ótor- és dinamókezelői tanfolyam Érsek újvár ott. A magyar nemzeti párt érsek­ujvári mezőgazdasági szakosztálya április hó 3-iki kezdettel háromhetes villanymótor és diaiam ókezelői tanfolyamot rendez. A tanfo­lyam összköltsége 50 korona, melybe® ben- fogla 1 tátik: a Beszteroebán yai Állam plparfej- lesztő Intézet által kiállított bizonyítvány di­ja is, mely képesítő erővel bír. Jelentkezni lehet a magyar nemzeti párt érsekujvári me­zőgazdasági " szakosztályánál, (Nové-Zámky, Damjanich-u. 5.). A szlovenszkói pótipar kiépítésének kér­dése. A szlovenszkói úgynevezett drótos vi­dékeken kiépítendő pótipar kérdéséről e na­pokban Pozsonyban tanácskozást folytattak. A tanácskozás arra a konklúzióra jutott, hogy a drótozást iparnak ismerd el és igy gondol­ják megakadályozni, hogy a drótosok vándor­lásaikra magukkal vigyék kiskorú gyerme­keiket s koldulásra kényszeritsék őket. Az ügybe® még Prágában ankétezni fog­nak, de konkrét tettekre egyelőre nincs ki­látás. A szlovenszkói automobilizmus fejlődése. Az áilamfordulat után Szlovenszkón 230 auto­mobil volt. Az autók száma 1925-ig már 2600- ra, 1927-ben pedig 3850-re emelkedett. A szlovenszkói automobilok számát jelenleg 6000-re becsülik. Jugoszlávia rövidesen megújítja a Csehszlo­vákiával megszakadt kereskedelmi tárgyalá­sokat? Jugoszlávia jelenlegi kormánya reor­ganizálni szándékszik az ország közgazdasá­gát s akciója keretébe® a kereskedelmi szer­ződések ügyét is rendezni akarja. Legközelebb megindulnak a jugoszláv—román kereskede­lempolitikai tárgyalások Belgrádban s amint a Jugoslavensky Lloyd írja, rövidesen sor kerül a csehszlovák—jugoszláv kereskedelmi tárgyalások megújítására is. Ezek a tárgyalá­sok mindéin valószínűség szerint tavasszal ve­szik kezdetüket. Ugyancsak felveszi a keres­kedelempolitikai tárgyalásokat Jugoszlávia Bulgáriával, Lengyelországgal is, mig a jugo­szláv—görög és jugoszláv—török tárgyalások már folyamatban is vannak. Márkázzák az osztrák vajat. Ausztriában jelenleg folyamatba® vannak olyirányu elő­készületek, hogy az osztrák vajra állami már­kázást vezessenek be- Csupán egy állandó bizottság által szigorúan ellenőrzött vajat fog­nak márkázni. A szlovenszkói ipar helyzete. A Národny Hospo- dár szerint a szlovenszkói sörfogyasztás a legutób­bi időben erősen esett. A nagy hidegek idejében a hideg sör nem volt a legalkalmasabb ital s a fagyok lehetetlenné tették a sör szállítását. — A ■galgóci zdasági és katonai kocsigyár, amely Sztovenszkó egyik legn~—’->b vállalata, már né­hány év Óta nem dolgozik. Most akció indult meg az üzem felvételére. A váüalatnál a Tatra Bank van érdekelve. — Szlovenszkó valamennyi na­gyobb városában kaliferiákat létesítenek, azaz ál­lati tetemeket műtrágyává s egyéb vegyi cik­kekre feldo'gozó üzemeket, amilyenek eddig Szlo- venszkón nem voltak, i Elkésett tavaszi gazdasági munkákat a ..SKODA" 30 HP Mezőgazdasági Universal-Traktor használatával hamarosan elvégez. A Ie«gs9£&es<2l>!& tal«eí©m SsS Na^y teljesítmény SsemScdltsés! 0 SKODAWERKE, PRÁGA ll!l!ll!lllll!li!!lll!l/lllll!l!l!!lll!ll!lllllllll!l!lllll!lllll!lllll|iilllllllll'!lllll!l!!i.ll!llllll!!!ll!llllllllilllllll!llll!!ll!lllll!!l!l!l!lll!ll!lll!ll!lll!l!lll!!MIIII!ll!ll!ll!!lll!!ll He feleftse es uj traktorainkat a prágai I tavasai mtnfav&sSren megtekinteni! 30 millióval csökkent a magyar jegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank jegyforgalma a március 7-lki kimutatás szerint a február 28-iki állomány­nyal szemben 30.000.000 pengővel csökkent. E csökkenést a zsiróbefizetések és a vál'.ólárcaállo- mány akadása idézte elő. Az állami zsirószámlákra 20 millió pengő befizetés történt, ellenben egyéb számlákról 0.2 millió pengő foTyósittatott, úgyhogy végeredményben a -■* lállomány 19.8 millió pen gővel növekedett. A váltótárcaállomány 11.9 millió pengővel csökkent. Az érckészletben elszámolt devizaál’omány beszolgáltatásai révén 2.7 millió pengővel emelkedett, ellenben a teljes ezüstkész­let eladása révén 0.8 millió pengő folyt be, úgy­hogy végeredményben az érckészlet 1.9 millió pen­gővel emelkedett. 35%-kai emelkedett egy hónap alatt a mun­kanélküliek száma. A csehszlovák köztársa­ság munkánélikülieinek, azaz a munkaközve­títő hivatalok által el nem helyezett munka­keresők száma január , végién 53.242 volt (1928 decemberébe® 39.400). -Az elfoglalható helyek száma január végé® 13.127 volt (1928 december végén 11.620). A szakszervezetek közvetítésével támogat ott személyek száma január 31-pn 31.357 volt (1928 decemberében 19.698). A tavalyi évhez arányítva a munka- n élik ül iségnek januári növekedése aránylag magasabb, mivel 35%-ot tesz ki, mig tavaly csak 25%-ot. A munkanélküliek száma azon­ban még igy is kisebb ez év január végén, mint 1928 januárjának végén, amikor ez a szám 57.148-at tett ki, mig 1927 december végén 45.571 volt a munkanélküliek száma. Teljes erővel tör előre a magyar malátaexport. A magyar malátaexport emelkedik. A magyar maláta nemcsak régi békebeli piacait tartotta meg, hanem sikerült tért hódítania Angliában és Fran­ciaországban is. De eljutott és jelentős mennyisé­gekkel szerepel Svédország és Svájc, valamint Hollandia és Németország sörgyártóiparának ma­látaszükséglete kielégítésében is. A közelmúltban egyik délamerikai állam .főkonzuía hivatalos meg­bízásból jelent meg a malátaexportban igen ér­dekelt nagy magyar sörkonszern gyáraiban, hogy e kérdést tanulmányozza. Azóta már meg is indult innen Délamerikába a magyar malátaexport. A nemzetközi vagonkicserélési egyezmény revíziója. Brüggeben tegnap megnyitották a nemzetközi vagonunk) kongresszusát Európa különböző államai hatvan delegátusának rósztvétele mellett. A kongresszuson Cseh­szlovákia is képviselteti magát. A gyűlés na­pirendjén az 1924-iki nemzetközi vagonki­cserélési egyezmény revíziója szerepel. Kétmillió mázsa búzalisztet exportált Magyar- ország 1928-ban. A magyar Vidéki Malomiparosok Egyesülete most küldötte meg a malmoknak az 1928. évről szóló íisztkiviteli kimutatást, mely szerint december végéig közel kétmillió mázsa búzalisztet exportált Magyarország. Legnagyobb vevő Ausztria és Csehszlovákia vo’t. melyek után Svájc, Olaszország. Jugoszlávia Németország. Fran­ciaország és Anglia következett. Egészen kis tó telekkel szerepel még Norvégia. Palesztina, Gö­rögország és Egyiptom. Szlovenszkói vállalatok mérlegei. Az ér­sekujvári Suess A. H. bőrgyár r.-t. 1928. évi tiszta nyeresége 261.180 korona volt. — A pozsonyi Kábelgyár r.-t. az elmúlt évre való­színűleg 100 koronás osztalékot fog fizetni a tavalyi 88 koronával szemben. A vállalat ér­dekszférájába tartozik a Perei és Sacherer r.-t. és az Első Magyar Kábelgyár r.-t. Budapes­ten, amely vállalatok jól vannak foglalkoz­tatva. Rekordcukortermelés Kubában. A havannai Górná és Mejér cég Prágába érkezett kábelogramja szerint a cég becslése alapján a kubai ezidei cu­kortermelés .5,218.428 tonna lesz nyersanyagér­tékben. Eszerint az ezidei kubai cukortermelés 1.2 millió tonnával lesz a tava'yiuál nagyobb. A kábelező cég a becslések tekintetében a legmeg­bízhatóbbak egyike s amennyiben jelentése be­igazolódik. ez a cukorárak újabb esését fogja ered­ményezni, amelyek most a legalacsonyabbak 25 év óta. A román vámtarifa revíziója. A romián vámtarifa revíziójára irányuló munkálatok, mint jelentettük, már annyira előrehaladtak, hogy a tulajdonképpeni revíziós tárgyalások már március 15-én megkezdődnek. A kor­mány még ennek az évnek a folyamán szán­dékszik az ipar kívánságait a fogyasztók kö­vetelésiéivé] összhangba hozni. Az úgyneve­zett mellék iparok vámvédelmét föltétlenül leszállítják, a többi iparágnál degressziv vámleszállitást eszközölnek. De a már folya­matban levő vagy előkészített kereskedelem­politikai tárgyalásokat ennél a pontnál tekin­tetbe fogják venni. A modern módszerek alap­ján dolgozó nagyipar alapvetően részesül 30 százalékos vámvédelemben, amelyet az első öt évben évenként 2—3 százalékkal csökken­tőnek. Az illetékes bizottság jelenleg a de­gressziv kezdeti kvóta megállapításáról tár­gyal. (MP.) Acél- és vasszögek importja. Angliába. Az angol Steel Nail Aesociation nemrégiben a kereskedelmi minisztériumhoz indítványt, nyújtott be, hogy az importált acél- és vas- szögekre származási megjelölés kötelezettsé­gét vezessék be. Eszerint minden szállít­mányt, a kiskereskedelemibe szánt csomago­kat is, szembetűnő származási megjelöléssel lássák eíL, hogy a vevő az első pillanatba® fel­ismerhesse a külföldi eredetet. Mivel hasonló indítványok egész tömegét az illetékes bi­zottság ma elfogadta, valószínű, hogy ezt az indítványt sem fogja elvetni. (MP.) ÉMTÉK?#ISPS Tovább gyengült a prágai értéktőzsde Prága, március 13. A mai forgalom kezde­tén úgy látszott, hogy a lefelé irányuló ten­dencia megszűnt. A konterminnek a londoni pénzpiacról érkezett nyugodtabb jelentések alapján eszközölt fedezései átmenetileg köny- nyebb árfolyamemelkedéseket idéztek elő, úgy hogy a nyitás könnyebben javult, de leg­alább is jól tartott árfolyamok mellett ment végbe. Mivel azonban később a még mindig erős tartózkodás következtében nem jelent­keztek újabb vásárlók s kedvezőtlen jelenté­sek hatása alatt üres leadásokat eszközöltek, az árfolyamok ismét esni kezdtek. A tegnapi erős árfolyameséshez viszonyítva a mai esés lényegesen nyugodtabb volt, csak kevés eset­ben állottak be ismét érzékeny veszteségek. A legnagyobb veszteséget ismét Hernyók szenvedte el, a kulisszértékek szilárdabb kez­det után gyengültek. A bankpiacon osak mi­nimális változások történtek, ugyancsak a be­ruházási piacon, ahol ma elsőizben mutatko­zott ismét áruhiány. Az ipari részvények piacán esett: Hernyók 130, Solo 70, Cseh-Morva 40, Berg és Hűtlen és Rothkosteletzi 30, Ohamotte, Budweisi Sör és Rézmüvek 25, Északi Vasút és Wattén 20, Dux-Bodenbachí, Sohellier és Prágai Vas 15, Apollo 13, Nestomitzi, Aussigi Vegyi, Zettli- tzi, Cseh Kereskedőkuli és Pozsonyi Kábel 10, Egyesült Gyapjú 8, Skoda 7, K öli ni Mű­trágya, Prágai Téglagyár, Brünmi Gépek 5, Rolhau-Nendek 4, Karborundum és Prága— Duxi 3 koronával. — Javult: Északi Vasut-él- vezeti 50, Merkúr 30, Svetovar 20, Tejipari 10, Nyugatcseh Szén és Kinizsik 5, Orion 3, Olle- schaui és Kővárik 2 koronával. — A bank­piacon Nemzeti Bank 25, Pilseni 10, Zsivno és Cseh Union 1 koronával esett, mig Cseh Ipari és Slovenska 1 koronával emelkedett. — A beruházási piacon a kassai részvények 3.5, a népszövetségi és liszt kölcsön 5 fillérrel esett, a két beruházási 10, a konvertálási ős konszolidációs 5, a 6 százalékos negyedik 2.5 fillérrel javult. | HMM-IBB a hajbetegségek és kopaszodás tökéle­tes gyógyszere. || m ?s§í a korpadzast. GUI hajhullást* GilSf. hajkepzodest. Kapható minden drogé­riában, gyógyszertárban és parfümériában, vala­mint a ioképviseletnél.

Next

/
Thumbnails
Contents