Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)
1929-03-10 / 59. (1982.) szám
6 epysafflMKWsreaRB *i>Ra:GaT-MACitoR.fflKtiaR 1929 márfdttt 10, GYÖRY DEZSŐ! IBOLYA PÁLMÁK ALATT L Már második, már édesebb, már furcsább ez a tavasz mostan, mit nem vártam s nem is akartam, mert fiatal Halált szerettem aki agy lep rám, mint a szédült mámor, megejtve, elhagyottan, vagy hirtelen, mikor nem érzem, hogy már kilépett és megettem emeli kezét vállra téve s néven szélit: tán barrikádon vagy tanítványok körében. — Hát mégis másképp akaródik? s nem leszek fiatal halott? Az életet megint imádom, sorsom telik s az élettiiz még szivemben tovább harapódzik. II. Szépségesen pogány az élet s vén keresztény a szenvedésben, hol csak pogány, hol csak keresztény, hol meg a kettő együttvéve — igy gondolom, s fejem lehajtom. — De a tavasz bezörget érten és mennem kell, ki, föl, előre: lejemen lassan harminc éve hogy viselem a koronát, fagyott pálma, én, s a tél hossza, egy-egy ágam leválik s törzsem sudárodik, magasbbul, szebbül, tépázva, mint óriásüstök s halálos némán, mint a bosszú már köszönt újabb tavaszon: Te vagy. Te vagy! — adjatok ebbul innom, tavaszt, innom a tiszta virágszint és az illatát s fiatal lenni másodikszor, hogy elámuljon a világ, s jó lenni, jó lélekben s testben, mig vérem félve futja át a tavaszi szél: a szerelme: szagos kis ibolyavirág. III. Ó temetőkert, első vágy és az első szárnypróbálgatások, hogy nem tudlak felejteni, alattam élsz és most megáldva minden emlékem, ami tiszta, mig a lelkemben visszaások, utánad nyúlok: Élet, Isten... és földig meghajol a pálma, ki én vagyok s kinek a világ, a tisztasás:, diadal, élet csak Te vagy, gyönge édes illat — s másod tavaszomért cserébe én nem is akarok ma többet: csak a szerelmed, magad. Téged: fölveszlek a földről: 8 föliartlak, magam fölé: a Nap szemébe! (Róma, 1929.) HRPLOm írja: KRRINTHY FRI6YE9 — in mRRRTHon LEÁNYHOTEL Nem szégyetilem bevallottig hogy én a szó fontoskodó értelmében sohasem voltam feminista. Tudja Isten, valahogy nemigen jutott I sok komoly és kelletlen elfoglaltságom köz-' ben időm arra, hogy akár tettben, szóban, vagy írásban a női egyenjogúságért berzenkedjem. Egyrészt, mert valami különös kegyelem folytán gond és munka tekintetében nem éreztem megrövidkettnek magam, másrészt meg nem minden dolgozó nő élhet olyan jól, hogy fizető tagja lehet valami feminista egyesületnek, amelyik ha egyebet nem is, de legalább néhány tisztújító gyűlést és vitaes- télyt rendez a buzgó tagok számára. Kisvárosban az ilyesmitől is elesik az ember, mert ugye a kisvárosi le dny alakulatok jobbára könyörtelenül a kulturális fejlődési forszíroz-1 zák s a periodikuson megismétlődő előadások alkalmával a női találékonyság és egyenjogúság vívmányaiból legfeljebb egy kaszla- i nyettás spanyol láncot, néhány bibliai élőké- j pet és a Simon Judit elszavcdását kaphatja ' csak kézhez az ember. Általában, ahogy halkan eltűnődöm a dolgokon, az a furcsa gondolat üldöz, hogy a nők kicsit be vannak csapva. Pár röpke évtizeddel ezelőtt, amikor a haladás és a kultúra alatlo- , mos baktériumai észrevétlenül, máról-holnap- j ra beivódtak a vérünkbe és ezáltal meggénye- sedve némi kritikával mérlegelték az eddig olyan vakon elfogadott férjhezmenési lehetőségeket, — sőt a változott gazdasági viszonyok miatt előállott férjhezmenési lehetőségeket — felemelték a szavukat, hogy igy meg úgy, ők is itt vannak, lessék az 6 létezésükkel is számolni, ők nem akarnak férjhezmen- ni, ők dolgozni akarnak, vannak ők is olyan fiuk és igy tovább. A baj azonban nem itt van, hanem abban, hogy a férfiak mindézá el is hitték a nőknek. Ez határozottan pech, mert ahelyett, hogy kedvező házasságokkal elejét vették volna a fenyegetésnek, szépen, lassan mindent megengedtek. Egyetemi ta ! nulmányt, orvosi prakszist, ipart, politikát és még sok egyebet, amik körül addig sodorai \ tilalomfák Őrködtek. Valahogy úgy jártak, j mint az a vásott kisgyerek, aki kijelenti, hogy nem eszi meg az ebédet és a szülők minden szépszót, vagy verést mellőzne, csendesen beleegyeznek .... Ha úgy vesszük, tulajdonképpen nem Is volt szükség még arra sem, hogy a nők annyit ágáljanak és hangos magabizással kérjék, hogy a sorompókat szedjék fel az utakról. Az emberek lehetőleg forradalmakkal szeretik elintézni az ügyeiket és nem akarnak rájönni, hogy rendszerint a körülmények érlelnek mindent valósággá. Nekem az az érzésem, hogy a feminizmus diadala minden propaganda, szüfrazsett, röpirai, egyesülés és egyebek nélkül is elkövetkezett volna. Mert hogy elkövetkezett, az lény, Mondom, magam semmiféle asszonyt alakulóinak nem vagyok tagja, de a lapokat olvasva látom, hogy a rivalitás már úgyszólván fölénnyé gyarapodott a nők részéről. Egy külpolitikai cikkből látom például, hogy ez egyik angol kerület képviselőjelöltjeként hárman léptek fel: egy férfi és két nő és a választás eredménye „alig kétséges: a kerületet miss Jenny Lee fogja elhódítani a konzervatív párttól, a munkáspárt részére.“ Tudok egy másik, fantasztikus esetet is. Az egyik amerikai szigetecskét két fehér misszionárius nő rendelkezésére bocsátották, akik kizárták néhány hónapra a férfiakat a szigetről, hogy azalatt nyugodtan és tervszerűen taníthassák a bennszülött nőket és a visszaszökő, Aliig felfegyverzett bennszülött férfiakat a két fehér tanítónő könnyedén le- fegyverzi a szigorú pillantásával. A legkedvesebb azonban mégis az a híradás, amiből ma megtudtam, hogy kétezer dolgozó nő tizenötemeletes „leányhotelf‘ építtet Newyorkban. A lakbér Amerikában is nagyon drága és a dolgozó nők ezt semmiképpen sem tudják megfizetni, hát elhatározták, hogy közös erővel részvénytársaságot alapítanak, amely tizenötemeletes szállodát épít a részvényesek számára. Ebben a tizen- ötemeletes palotában fentről egészen le, csak nők fognak lakni. Dolgozó nők. A newyorki leányok klubjának a tagjai. Feministák. Végig a tizenöt emeleten. Lent és fent. Nagyon szép és nagyon unalmas. Jó ötlet, határozottan. De nem tehetek róla, — itt valami furcsa, szokatlan és firnyegető dolog készül. Ki látott eddig olyat, hogy kétezer nő együtt akar élni egy házban. Csak egymással, kétezer dolgozó, férfiak nélkül, eshetőség ás Juttha mégis44 nélkül? Talán Ut kezdődik a feminizmus ? Ami eddig volt, az csak játék, most jön az igazi, a félelmetes, a min- dentelsöprö asszonyuralom. Mivel bizonyig som? Hát kérem, kétezer leány büszkén és örömmel mert már vállalni, hogy srApm. 929 mArorae eleje. Barmi: Tudom, Szókratész, hogy a Mara- thon eaót jelképesein keli értené — a szó j®~ krotősége nincs kimerítve a ténnyel, hogy a görög sportversenyeket felújították, vagy három évtizeddel ezelőtt, lemásolván a szertár- tá9okaí is annyira, hogy éppen csak a hellén smtológia hiányzik — (szinte aat várná az ember, hogy marni egykor. Pánhoz éa Hera- kleszíhes Intézett imádsággal fejezzék be a nagyszabású ünnepekért, Párásban, Londonban vagy Amsterdamban.) Tudom, hogy itt nem néhány régi szokás feltámadásáról von szó. Világáramlat ez — uj klasszicizmus, olyan, mint az olasz reneszánsz volt Mint amaz, ez is Európa őékultúrájának forrásához, a göröghöz fordult, friss vért szívni fel a pettyhüdt erekbe. A reneszánsz az élet tükre, a művészet számára fedezte fel, ásta ki, frissítette fel azt az egészségtől duzzadó naturalizmust, amivel a görög Géniusz az életet ábrázolta! Az uj Maraikon magát az életét prábálja életre kelteni — de élet és művészei, egymás tükrei csak, s így a két Újjászületés egyben rokon — mindakettö gyökerestül emberközponti, humanista szellem megnyilatkozása — forradalmi mozgalom. Szókratész: Nagyon szépen beszélsz, kedves barátom, — úgy látom, korunkban az atlétákhoz kell fordulni, ha egy kis filozófiát aikar tanulni az ember — a filozófusok inkább filmekben lépnek fel. De hogy érted a „forradalmi** szót? Nurmi: Hát mindarra gondolok, ami arra a korra jellemző. Technikai fejlődés, közlekedés, gyorsaság, fokozott életihabzsolás. Szókratész: Szóval, te a kor sportos, testedző, testápoló mindenben a testi élettel foglalkozó kedvét, a „haladó civilizáció*' anyagias irányát hozod összefüggésbe az Uj Mara thonnai. Nurmi: No igen. Tévedek, Szókratész? Szókratész: Mindjárt meglátjuk. Mondjad csak a legközelebbi OHmpiászon lesz repülő- verseny vagy autóverseny? Nurmi: Nem, Szókratész. Az ilyen mőtor- bioiíkliversenyeket, autóversenyeket mi, komoly sportférfiak az „elisŐ9ég“-ért való harc elfajulásának tekintjük, — éppen úgy elfajulása, ad absurdum vitele ilyesmi a komoly sportnak, mint népünnepélyeken a tréfás vetélkedések, hondéugTás és lekvároskenyér- evés. Szókratész: Mi hát a komoly Sport? Nurmi: Az, ami mindig volt: úszás, futás, ugrás, birkózás. Szókratész: ügy, mint az én koromban. De hiszem akkor a görög sport felújítása, éppen csendben, egy házban egymás mellett, harag és irigység nélkül kijönnek egymással. Én félek, ez az áramlat átsodródik ide Európára is. Akkor mi less? . . . Kérem, Uraim, a feminizmus kezd komollyá válni, nem gondolják, hogy itt tenni keltene vmlmnft?... Ez. Nagy Mid. ellenkezően nem forradalmi mozgásom '— egészséges reakció inkább, egészséges ellenállása a meztelen, ősi egyénnek azzal a „kollektív elmedhanizál ódássáT szemben, amit a technikai eszközök fejlődése oanál. így van-e? Nurmi: ügyfélszük, Szókratész. Saokrates*: Várjunk csak, borátom, nagyon hamar adsz nekem igazat, feladva korábbi álláspontodat Szóval elismered, hogy a mai mairatihomá futó öncélú művészetet űz — minden mozdulata tiltakozás a gyakorlati értékeléssel szemben, amivel korunk a nagy erőfeszítéseket méri. Nurmi: ügy van, Szókratész, A tnorathoni futó teljesítménye független a gyakorlati eredménytől, szépsége önmagában adódik. Mivelhogy az autó úgyis minden élő embernél jobban és hatásosabban fut, a maratboni futó rég lemondott róla, hogy utói érje — ehelyett inkább szembefordul vele, mintha azt mondaná: emberek, vigyázzunk, az a tulnagy sietség neon jóra vezet, túllőtt a célon, ördög munkája, nem Istené, elégedjünk meg azzal, amire tulajdon testünk képes, mert ha nem elégszünk meg, az lesz a vége, hogy testünk, aminek kényelmiére és őrömére az autót kitaláltuk, elsatnyuil, visszafejlődik és tönkremegy — és nem tudja élvezni többé a kényelem örömét sem. Ezért klasszikus a mairatho- ni futó. Szokrate**: Nagyon szépen beszélsz, barátom, csak attól tartok, kicsit elcsodálkozna beszédeden a maratboni futók nemzetiségének ősapja — aki mint vesztett csata futárja nyerte el a cserágát, gyakorlati céllal futott, akkor még nem volt az atitó és a táviró. Nurmi: Igazad van, Szókratész, erről megfeledkeztem. Szókratész: No látod, azért mondtam, hogy tulgyorsan adtál nekem igazat Talán próbáljuk igy mondani — a mai sport forradalmt- sá^a éppen abban vau, hogy a testedzés, amit valamikor gyakorlati céllal csináltunk, a harcra, küzdelemre, érvényesülésre való alkalmasság növelése céljából — ma, a repülőgép és gépfegyver korában, mikor a harcot ezek végzik el helyettünk, önálló művészetté nemesül!: jelen tősége éppen abban van, hangsúlyozni éppen azt akarjuk vele, hogy nem fogjuk felhasználni harcra és küzdelemre. Nurmi: Nincs másképpen, Szókratész. Szókratész: S mivel, mint ahogy magad mondottad, a mai mmrathomi futóban nem a futás gyorssá gát dicsőítjük, hanem magát* a futást — vájjon a léha szofisták módján érvelnék, ha &ú mondanám, hogy ma már a inarathoni futó teljesítménye nem azt jelképezi, hogy milyen gyorsan lehet eljutni egyik helyről a másikra, hanem inkább azt, hogy milyen lassan is lehet — és érdemes? Nurmi: Nem, Szókratész, — Mr az, amit! mondasz, paradoxomképpen hangzik, mégsem szol: istaok oékxxlás, ha,nem nagyon iis helyes Ítélet Swokrnfr**': TAtőlg EfftiHrttomllí wftna Most menjünk tovább. Ha a modern sport korszerű jellege éppen abban van, hogy « létért való harc szolgálatából felsmbaduiW, önálló jedemtőséghez jutott — miiben látod ezt a jelentőséget? Nurmi: Az úgynevezett eugéniában, Szókratész. Kétségtelen, hogy az emberi fajta egyik célja olyan szép és egészséges, életét és egészségét élvezni tudó egyének kitermelése. akik aztán felfrissítik az összességet is. E kitermelésnek igen fontos eszköze és élesztője a testkultusz. Az egészséges, edzett és ruganyos test egészséges, edzett, ruganyos testekhez vonzódik. Friss levegő, játék, mozgás, napfény, hosszú fiatalság — csupa olyan dolog ez, aimi, tekintettel a szerelem örök törvényeire, a réginél egészségesebb, élei erősebb nemzedék reményével kecsegtet. A rajzolómüvészet évszázados történetét, ha fellapozzuk, azt látjuk, hogy sportokkal, testi örömökkel nem foglalkozó, pénzért és javakért marakodó, a szerelemben Is érdeket kereső korszakok után satnya, torz nemzedék jött a világra — gondoljon Daumier és Hogarth karikatúráira, a förtelmes, rut, visszataszító emberpéldán vek ijesztő világára. Hogy a fcarikaturarajzo'ás manapság hanyatlóban van, ez a jelenség a művészet szempontjából talán sajnálatos dolog, de igen biztató jel abból a szempontból, hogy az emberi test épségének, szépségének színvonala, ugylátszik, emelkedő irányt mutat. Szókratész: Nagy áhítattal hallgatom bölcs szarvaid, barátom s különösen a példát, amivel megvilágítottad. Csak egyet nem értek, — hogy lehet ellentétben a művészettel, a lélek egészségével a test tökéletessége? Eugénia, kitermelés, kitenyésztés — ezeket a szavakat én is ismerem: magatok is görög szóval jelölitek. A mi időnkben' Arisztotelész használta őket, de ő az állatok világára értette. Nem tartasz tőle, hogy az állat színvonalára süllyeszted az embert, — Azt az embert, akinek testi szépségét a szép és ragyogó lélek nevében követeltük meg, Aga tkon házában, ama nevezetes lakomán, ahol, hallom, Plató feljegyezte beszélgetésünk! Nurmi: Jaj, Szókratész, ne haragudj, azóta nagyot változott a világ. Azóta megszületett a természettudomány, az Ítéleteknek és méréseknek ez az egységes rendszere, ami nem ismer kétféle mértéket. Ember és Állat — ma már mindegy, az ilyen különbségeké® nem akadunk feL Az anyag, a mérhető anyag világa ez, Szókratész. Saokratesi: A mérhetőé —• és láthatóé? ügy látom, barátom, fel kel!, hogy világosítsa lak, nem ismered a ti tudományotok legújabb eredményeit Egy fizikussal beszéltem tegnap s megkérdeztem, mit nevez anyagnak? Valami elektronról kezdett beszélni s azt mondotta: anyag tulajdonképpen nincs ta, amit eddig annak tartottunk, testetlen Erők játéka és káprázata csak. Ezt a korszellemet nevezed be anyagiasnak? Nurmi: Most már igazán nem tudom, mát feleljek. Szókratész: Felelek én helyetted, barátom, ciánt ahogy feleltem kótésfólezer évvel ezelőtt Agathón nak és Alkibiédesznek. Test és lélek — anyag és erő — szépség és boldogság ■ nem olyan dolgok ezek, amik a korszellemtől függenek. Kétésfélezer év elmúlt azóta —• de mi történt, abból úgy látom, az emberi fajta élete azóta is gondolatok története volt és nem izmoké — a világ mégis csak erők csatája maradt, istenek játékterme — s a test- kultusz Lényegét az értheti csak, aki egy eljövendő Szellem bizositékát meg Tudja látná mögötte. Pán és Heraklesz oltárán az mutathat csak be áldozatot, aki egy láthatatlan Lélek országát hiszi és kívánja: a látható teremtésben egy láthatatlan Isten müvét ismeri fel. KUTYA Az eső zivatarosán paskolta végig a várost, este volt, a kisvárosi piactéren kietlenül meredtek fel a bódék kontúrjai. A szél felfodrozta a pocsolyák hátát, nevetve rohant az esős kietlen téren. Fekete volt, fehér foltok a hátán és egy szemétkupac előtt állt. Egy azok közül a szegény állatok közül, amelyeket seukl sem tart számon és amelyek csak addig élnek, amíg a sintérknrok a nyakuk köré nem fonódik, mert élni mertek. Megálltam, néztem ezt a kivert kutyát, zebem- ben magánosán húzódott meg egy korona, a* utolsó koronám, mit vegyek neki? Eszembe Jutottak a nyomorultak százezrei, nem kutyák, érző. gondolkozó emberek és az én utolsó egy koronám A közelben nem lehetett semmit venni. Közeledtem az állathoz, szólongattam, előreterpesztette a két lábát. valami furcsa alapállás volt, merész stíiu e- nézés, és mégis mintha minden pillanatban mór futni akarna a rúgás elől. Mintha nem Is kutya nézett volna rám, hanem valami szomorú, bezárt ember. Megslraognttam és éreztem, hogyan remeg átázott, lesoványodott teste. Hívtam, nem jött mindjárt, megálltam, hozzámsimult, utánam jött. 'íoha nem felejtem el a szemét. Egy bódéban zsemlyét akartam venni neki. Nem volt csak torta. Ara egy korona. A szájába adtam. Egy vágtató könnyít mészároskocsi csilingelve, zörögve verte föl a csendet. Az állat megijedt, elejtette a tortát s éhesen elfutott. Az eső zubogva verte az uccát. fázósan dugtam zsebembe a kezemet, furcsa érzések, összefüggések kavarogtak bennem. A kutya benézett velem. r
