Prágai Magyar Hirlap, 1929. március (8. évfolyam, 51-75 / 1974-1998. szám)

1929-03-09 / 58. (1981.) szám

1999 március 9, wom!>at

^T^GAlMACtoNRHlRTiAP

9

MILYEN IDŐ VÁRHATÓ

As ésiakcurópai magaslégnyoniásn terület elkerülte Középeurópát, úgyhogy a keleti depresszió nyúlványai az időjárást továbbra is olvadékonnyá teszik. A hőmérséklet maximuma a köztársaságban Losoncon Ó9 Pozsonyban +5, Prágában +4 íok volt. — Időprognózis: Változékony, felhős, de kevés csapadékkal, valamint melegebb, enyhe nyugati és ászai.. ugati széllel.

— Petrásek tartománygyiilési képviselő interpellációja. Nyitrai tudósítónk jelenti: A belügyminisztérium rendeletet kéezit elő a községi jegyzőknek magánmunkálatok végzésére vonatkozó joga megvonását illetőleg, mely többek között Lehetetlenné teszi a jövőben még a szerződések készítését is. Petrásek Ágoston, országos keresz- tényszocialisla párti tartománygyülési képviselő tekintettel arra, hogy a készülő rendelet sérti a falusi lakosság anyagi érdekeit (amennyiben a rendelet érvényre lépése után írásbeli munkálatait (szerződéseket) kénvte'en Lenne ügyvéddel készíttetni, ami az eddiginél jelentékenyebb anyagi megterheléssel járna), interpellációt intézett a szlovenszkói országos elnökhöz s ebben azt kéri, hogy addig is, amig az országos képviselőtestület összeül, az országos hivatal saját hatáskörében jelentse be tiltakozását e készülő rendelet ellen.

xx MUDr. Kende Béla, a bőr 09 ncmibajok és kozmetika szakorvosa, Stepánska 57. (Lucerna-palota). Diathermia és kvarcfénykeze- lés. Rendel: 10—12-ig és 2— ki 6-ig. Telefon: 385-79.

— Ha a koma fogat húz. Komáromi tudósítónk jelenti: A foghúzás általában igen kellemetlen dolog, a nem sikerült foghúzás pedig olyan emlék, amit sohase ^felejtünk el. Ilyen emléket őriz Páldi Flórián muzslai lakos is. aki fájós fogát rábízta Zalaba Géza földmives oraájára, hogy' húzza ki. Zalabának nem tanult mestersége a foghúzás és bizony nem remekelt munkájával. Páldinak a foghúzás után fertőzése támadt az Ínyében és sokáig gyógyult. Páciens és foghuzó viszálykodtak az eseten és így az ügy a komáromi törvényszék elé került, ahol Zalaba gondatlanságból okozott súlyos testi sértés vétségével került vád alá. Beismerte, hogy Páldi fogát kihúzta, de rendes orvosi fogót használt, amelyet a műtét előtt forró vízbe mártott. A kihallgatott orvosszakértő előadta, hogy a fertőzés nem a foghúzás következménye volt, mivel az utána egy hónapra lépett fel. Ez alapon a törvényszék Zalabát felmentette. A sértett felebbezett.

— Egy püspökladányi ember Budapesten elkártyázta a pénzét és azután a Dunába ugrott. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Ma délelőtt a járókelők az újpesti vasúti hídon egy férfikalapot, télikabátot és a rendőrséghez cimzett levelet találtak. A levélben Kovács Béla püspökladányi ember bejelenti, hogy Budapestre jött fel és szerencsétlenségére egy játékkaszinóba került, ahol hazárdjátékon háromezer pengő': vesztett el. ügy látszik, hogy az illető leugrott a hidról ée a jégtáblák alá került. A nyomozás megindult annak megállapítására, hogy melyik kaszinóban vesztette el pénzét a szerencsétlen püspökladányi ember.

— Mozi a moziban. Komáromi tudósítónk jelenti: Különös esetet tárgyalt a komáromi törvényszék büntető tanácsa. Prska Ferenc és Hamran István 1927 decemberében együtt voltak Léván a moziban és ott jól mulattak volna, ha Hamran nem ropogtat föltűnően és kihívóan cukorkákat a szájában. Prska oukrot kért tőle, Hamran azonban nem adott. Ezek után elcsattant két pofon. Prska bicskája után nyúlt és Hamrant hátba szúrta, aki két hétnél tovább nyomta az ágyat. A komáromi törvényszék előtt a vádlott nem jelent meg, csak vallomását oivasák fel, amelyben beismeri, hogy megszura Hamránt, aki először kétszer arcut- iitötte. E felett való dühében szúrta meg a sértettet. A törvényszék kétheti fogházat mért Prskára, aki a jövőben a moziban ellátja magát cukorkával, hogy megint bajba ne kerüljön.

— „Udvariassági rendőröket44 alkalmaznak New- york uccáin. Newyorkból jelentik: Newyork városa ötven külön rendőrt fog beiktatni a közlekedési szolgálatba. Ezeket a rendőröket udvarias- sági rendőröknek fogják nevezni és feladatuk az lesz. hogy az uccákon szimpatikus légkört teremtsenek. Ha veszekedő gyalogjárókat látnak, közbelépnek, ha ügyetlenül járó gyalogosokat vesznek észre a nagy uccakereszteződéseknél, segítségükre sietnek. Ha az autóforgalom összetorlódik, a rendőrök megkérdezik a soffőröket, hogy mi a véleményük a helyzet javítását célzó reformokról. Az uj rendőrök tapasztalataikat mindennap köz- ik a rendőrfőnöksétrgel, ame’y ezeknek alapján igyekszik közlekedési reformokat létesíteni. A newyorkiak sokat remélnek a közlekedés javítása tekintetében az udvariassá?i rendőröktől.

— Ma több házasságot kötnek Magyarországon, nvnt a háború előtt. Budapesti szerkesztőségünk telefoná’ja: Most jelent meg a statisztikai hivatal zsebkönyve, amelynek adatai szerint ma százalékos arányban több házasságot kötnek, mint a békeidőben. Az elmúlt évben eme’kedett a házasság- kötések száma, mi? a törvénytelen születések száma csökkent. Érdekes a statisztikának ama ada‘a, hogy Budapesten 83.238-ra emelkedett azoknak a száma, akik a vagyonukból élnek.

— Hó' "in rcsr,',de1»^es iárvánv nusztit Bukarestben. Bűkares'bő1 jelentik: A városban egyszerre három veszedelmes iárvány ütötte fel fejét. Az e?yik a kiütéses tífusz, amely a beáüott száraz idő dacára is elév vehemensen terieó. Naponta három-négy me^be'egedés fordul elő. Rendkívül elteriedt a vörheny, amelyben tegnap huszonheten betegedtek meg. A spanvoljárvány szintén állandó növekedést mutat. Az egészségüíryi minisztérium te<man értekezletet hivott egybe, amelyen a járványok elleni védekezései módjait tárgyalták meg.

5zmHÁzKönWKai>TüRA

Schöpilin Aladár Eperjesen

Irta: Wallentinyi Samu dr.

Eperjes, március.

Március 2-iika mintha piros betűkkel lett volna beírva az eperjesi, a sárosi magyarok kalendáriumába. Az esti irodalmi előadásra úgy tódulta/k az emberek, mint egy ünnepi misére, istentiszteletre. A Rózsa-uccai kultúrpalotába, ebbe a magyar imaházba. Helyből és vidékről, közelből és távolból sokan, nagyon sokan jöttek el a magyar gyülekezetek híveiből. Egy nagy magyar papot vártak vendégül. Egy tudós prédikátort. A távolból. Ünneplőben voltak mindnyájan: a hölgyek estélyi toalettben, a férfiak sötét ruhában, szmokingban. Valamennyien ünnepi hangulatban. A rég nem látott hívők örömmel köszöntötték, látták egymást, szinte kiragyogott a szemükből, milyen jó, hogy a sóik szürkeség, hétköznap mellett ünnep is van a világon. Áhitatos csöndben ültek, bizonyára emlékezteik ... De amikor szétnyílt a függöny és a pódiumon-megjelent az őszbeesavarodő, ifjulelfcü tudós prédikátor: Schöpilin Aladár, viharos éljenzésben és tapsban tört ki az ünneplő hangulat, a meleg szeretet, őszinte tisztelet és nagyrabecsülés a nagy vendég iránt. És ő ezt megérezte, mennyi szeretettel köszöntik: elfeiliősödött a szeme, megremegett az ajka... Nagyon szép volt a régi, „ismeret- len“ ismerős megismerése. — Mert Schöpilin Aladárral bizonyára igy van lapunk minden olvasója, mint az eperjesi publikum. Nem látták és mégis ismerték, tisztelték és szerették őt. Ismerték az írásaiból. Szerették a szép, meleg leikéért. Tisztelték nagy tudásáért. Finom megfigyeléséért. Engem évtizedes barátság fűz hozzá. Büszke is vagyok rá. Egy pár évtizeddel ezelőtt feketébb volt a haja, ruganyosabb a járása, de a lelke már akkor is ilyen hófehér, ilyen nemes volt, agya ilyen fegyelmezett, szeme ilyen élesen látó, szive ilyen meleg és minden szépre, nemesre, finomra reagáló, mint egy szeizmográf. Csak a tudása bővült, csak a gondolkozása mélyült, vagy csapott magasabbra, s talán az Ítéletei lettek pontosabbak és határo- zottabbak. De egyénisége — lényegében — nem változott. Ezeknek a nagy kvalitásoknak köszönheti, hogy ma kétségtelenül ő a magyar irodalomnak egyik leglászteltebb, leg- oecsültebb és legnépszerűbb alakja, úgyis, mint szépiró, úgyis, mint esztétikus és mint elfogulatlan kritikus. Hogy ezt a magas polcot elérte, ahhoz a fonti egyéni kiválóságokon kívül még az is hozzájárult, hogy ő azon kevés magyar iró közül való, akiknek egyénisége, énje a nagy magyar klasszikusok: az Aranyok, Petőfiek müveiben, a magyar nemzet megszentelt hagyományaiban gyökerezik, de aki lelkének a sorompóit nem bocsátotta ie dacos konzervativizmussal az uj, modern járómüvek előtt: az ő lelkén keresztülfutottak az autók, a repülőgépek, a rádiók; leperegtek előtte a filmek, ő fölismerte az evolúciót és elismerte annak jogosultságát, ö abban a meggyőződésben élt — helyesen! — hogy a művészetben s igy a költészetben is haladás, fejlődés van, jöjjön tehát a szabadvers, jöjjön a tömegtől elszakadó, külön utón járó, igazán egyéni lira. Ami nem életképes, ami egészségtelen, ami értéktelen, az úgy is lekorhad, leesik a fáról, mint elszáradt gallyacska, ami pedig életképes, amiben egészséges életerő, e.. .nedv buzog, kering, a:z úgyis zöldelni, virulni fog. Ez a természet törvénye, ez az életé és a művészeté is.

Ennek a szent hagyományokból táplálkozó és a modern fejlődést megértő és átélő egyéniségének tulajdonítható, hogy Schöpilin Aladár ma általános tiszteletnek és megbecsülésnek örvend a konzervatívabb Íróknál, mondjuk az akadémikusoknál és Kisfaludys- táknál, és elismerik a nagyságát, sőt szeretik őt a fiatalok, a modernek is. Osztatlan tekintélyét és népszerűségét csak emelte, hogy mint kritikus, mint esztétikus sohasem volt elbizakodott, elfogult, kíméletlen — ez távol van az ő finom, szubtilis egyéniségétől, melegen érző szivétől, ő nem is forradalmár, nem harcos lélek, ő elmélyülő filozófus, kontemp- lativ lélek, éles meglátásokkal, egyetemes jelenségeket átfogó nagy tudással, gazdag olvasottsággal.

ügy tűnik föl nekem Schöpilin Aladár, mint egy kiváló, nagyon képzett öreg cserkész. Kirándulásainál a főcél: a bérctető, a mélységek és a magasságok fensége, a széles horizont, a pazar kilátás, a lélek fölmagasz- tosultsága ott fönt, közel az éghez. De cser- készutjában, vándorlásában tud gyönyörködni és gyönyörködik is a patak csobogásában,

a víz partján nyíló kék nefelejtsek mosolygásában, a párját hívogató kis madár szerelmi csattogásában, a fenyvesek zúgásában, a lombos erdő fenséges csöndjében. Minden érdekli, gyönyörködteti őt, ami szép, minden meghatja, amiben fehérség, jóság, eszményi- ség van. És mindezt értékeli is.

Nagyban és egészben ezeket a kiváló írói kvalitásokat láttuk szombati előadásában is, amikor Modern irodalmi kérdésekről beszélt.

Az előadás abból indult ki, hogy mostanában sokat beszélnek az irodalom válságáról s a helyzet vizsgálatából azt a következtelést vonja le, hogy külön irodalom-válság nincs, ami bajok vannak, azok az irodalomra kiterjedő vészei annak az élet minden területére kiterjedő általános válságnak, illetőleg hé- zagtalanságnak és zűrzavarnak, amelybe az egész kultúra jutott a háború révén. A háború utáni első években olyan káosz keletkezett nemcsak a politikai, gazdasági és társadalmi viszonyokban, hanem az emberek gondolataiban is, a szörnyű háborús élmény any- nyira megrendítette a hitet az eddig érvényes erkölcsi és életfilozófiai ideálokban, hogy az emberek semerre sem látták azt az irányt, amely a jobb jövő felé vezet. Tanácstalanok voltak, az irodalomtól, a szellemi élet vezérétől várták a tanácsot. Az irodalom azonban az első időben maga is tanácstalan volt. Az emberekben még olyan virulens volt a háború szörnyű emléke, hogy irtóztak még az említésétől is. Az apró csoportokra, egymás ellen élesen küzdő világnézeti áramlatokra oszló társadalom ingerült atmoszférája csaknem lehetetlenné tette az emberekben élő aktuális kérdések tárgyalását; az irónaik attól kellett tartani, hogy önmagában és másokban olyan sebeket tép föl, amelyeknek inkább behegedését kellene siettetni. Az emberiség atmoszférája csaknem lehetetlenné tette, hogy az irodalom hivatása szerint megadja a feleletet azokra kérdésekig, melyet a kor föltett neki. Ebben a helyzetben a líra elvonult önmagába, a költők elkülönítik magukat a világtól, csak önmaguk finom egyéni lelki hullámzásait éneklik, lelkűknek azokat a titkos megrezzenéseit, az átmeneti lelki állapotokat, amelyek egészen egyéniek, nem tipikusak, sokakra általánosíthatók, hanem egyetlen emberi lélek: a költő lelki kalandjai.’ A regény ugyanakkor a múltba menekül, az elmúlt békeidők idillien megszépített képeit rajzolja. Csak a legutóbbi időkben kezd az irodalom in magára és igazi föladatára eszmélni. Sem az iró, sem a közönség nem iszonyodik már annyira a háború és az utána következő dolgok tárgyalásától, a világnézeti kontroverziák enyhülnek, fcahát az irodalomnak módjában van újra megragadni az emberiség égető, nagy kérdéseit, fölemelni a fáklyát, mely bevilágít a kor sötétségébe és megmutatja az utat a humanitás magaslatai felé.

A boncolás alá kerülő kérdések nagyon nehezek, fejtegetésük nagy tudást, mély filozófiát, egyetemes áttekintést, világos, rendszeres gondolkozást kíván, a közönség részéről pedig lelkes ir o dal omsze rét etet és nagy intelligenciát. És mi örömmel konstatáljuk, hogy ezek a föltételek Eperjesen mind megvoltaik — ezért hallgatták' Schöpfiint elejétől végéig olyan áhitatos csöndben és figyelemben és — azért ünnepelték őt előadása végén olyan tapsviharral és olyan nagy szeretettel.

Az estély sikere, fénye, dicsősége kétségtelenül Schöpilin Aladáré. De azért mi eperjesiek is hozzájárultunk, hogy olyan drága, olyan meleg, olyan szép volt ez az estély. Mindenekelőtt odavittük a mi fogékony elménkéi, minden szépért rajongó lelkünket és melegen érző szivünket. Azután főidiszitettük az imaház szószékét. Egy fiatal, üde, szép asz- szony, Kolos Ernöné bájos egyéniségével, kedvesen csengő hangjával, művészi arcjátékával oda varázsolta a tavaszt és két kézzel pazarul szórta a legszebb virágokat: Sebesi Ernő költészetének üde, szines, illatos virágait. Hogy mennyi mélység, finomság, menynyi szín és hang és mennyi muzsika van ennek az istenáldotta kiváló poétának a poéziREUMATIKUS

izom és fájdalmakat, valamint végtagok szakítását a legiobban csillapítja a Dr. RBCHTER»féfie J3.&3KER PAIN EXPEMLER

Óvakodjunk az utánzatoktól! A valódi csak a „Richter" névvel és

„VÖRÖS HORGONNYÁ!"

ellátott. Ára Ke 20' —, 12*—, 7*50 Ahol nem kapható, közvetlenül küldi: Dir, Richter gyógyszertár Praha I, Revoluéní 5/567

m '■■■mi.irm.Tr t-~ ................" i~ ITml I

GR

AND HOTEL

IMPERIAL

NAGYSZALLODA

i I

BUDAPEST VIL,

I ‘

Rákóczi út 90.

I

Egy perc a Keleti pályaudvartól.

Elsőrangú családi szálloda,

150 szoba.

Központi (ütés, hideg, meleg folyóvíz a szobákban, interur- bán telefon.

Gyönyörű társalgó helyiségek, éttermek, irószobák.

Az étteremben mérsékelt árak és menü rendszer.

Kívánatra teljes pensio.

Törzsvendégeknek kedvezmény.

sében, eléggé mutatja ez a gyönyörű kis verse is:

A VÉGSŐ SZÓ:

Még ki n-ern mondtam én a végső szót,

Még adhat az élet valami jót,

Még varrhat telkemre uj hímet is.

S adhat a költőnek uj rímet is,

Sokat én nem kivánok igazán,

Csak tűnődőin az élet vigaszán.

Az élet egymaga is annyi seb,

Bánatunk attól mégsem lesz kisebb.

Hogy mért olyan ő, nem is sejtitek:

Az élet napja, éje mért rideg?

Még mindég nem tudjátok, mért van as?

Az' élet száján mért sir száz panasz?

Mért hervadóit el minden csókja már?

És mért fagyott meg minden bókja már?

Mert ott járt az élet, hol te meg én*

Mert ő is háborúba volt, Szegény.

Az élet nem jajgat, hát sirok én,

Az élet nem beszél, hát írok én,.

Fiatal volt, mint én s a viadal Vége kudarc volt és nem diadal.

S a bánat tankja rajtunk úgy tapos.

E szörnyű vendég már mindennapos De jó lesz egyszer magához ha tér És uj viharral zug a régi vér.

Ha arcunkról a ránc feledni jár Ha lelkűnkben ver gyökeret a nyár S öröm nő ősszel, télen úri bál,

Fogam lesz nyakán s oirogatja sál,

Még adhat az élet valami jót:

Ezért nem mondtam ki a végső szót.

Percekig tapsolták a kiváló poétát is, a ru- tinirozott, bájos előadó művésznőt is.

No és aztán mi adtuk meg az ünnepi formát az estélynek azzal is, hogy evangélikus egyházunk egyik legérdemesebb, legtiszrteltebb presbiterét: Máriássy Béla dr.-t kértük fői, üdvözölje nagy vendégünket. És Máriássy Béla az ő meleg, szépséges köszöntő beszédéivel ünnepi hangulatot varázsolt a lelkekbe, amikor egyszerűen, szívből fakadóan igy üdvözölte az ő kedves bugása csellóhangján Schöpilin Aladárt:

— Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Eddig sokszor és igen különféle alakban, de mindig csak magamat mutattam be a tisztelt közönségnek. Ez alkalommal az osztályrészemül jutott, megtisztelő megbízásból mást: egy kitűnő magyar írót, a magyar irodalom egy ékességét: Schöpilin Aladárt mutatom be Önöknek.

— Ez a bemutatás nem vonatkozhatok sem az ő írói egyéniségére, sem irodalmi működésére. írói egyénisége ugyanis sokkal finomabb, sokkal szubtilisebb, semhogy annak bemutatására — kellő irodalmi előtanulmányok nélkül — vállalkoznám. Irodalmi működése pedig sokkal terjedelmesebb, sokkalta sokoldalúbb, semho™ azt egy ilyen bemutatásira szánt néhány röpke perc alatt, bárha csak fővonalaiban, csak vázlatosan is felölelni, előadni, megismertetni és bemutatni lehessen. Ez a bemutatás csupán az ő szemé*

! Iyére szól.

| — És itt engedjék meg, hogy egy látszokj gos képtelenséget használjak. Egy Ismeretlen I ismerőst mutatok be önöknek. Lehetetlenségnek látszik, pedig mégis igaz. Vagy nem ismeretlen-e az, aki távolból látogat el hozzánk? És nem ismerősünk, sőt több, nem családtagunk-e, aki a mi Gézánknak édes testvére? (Schöpilin Géza eperjesi kollégiumi tanár.) Nem nevezhetem-e jogosan ismeretlennek, akit velem együtt a tisztelt közönségnek legnagyobb része ina lát először ebben az életben? És nem ismerősünk, sőt barátunk-e az, kit írásai révén mindnyájan régóta ismerünk és szeretünk.

— Igen — tiszteit Hölgyeim és Uraim —, szeretünk. S ez adja meg a mai estnek ben- s ős ég ét. Annak az estnek, melyen öt, mint a Baumgarten-dij egyik nyertesét, először látjuk itt eben az egyikori Tarcaparti Athénben.