Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-12 / 283. (1910.) szám

•PRSGAlA'Wií^mRMP 1928 december 12, szerda. MOZAIK írja: Zólyomi Dezső Budapest, december 11. A magyar parlamentet — mint ismeretes — mostanában a házszabály revízió foglalkoztat­ja. Napok óta folyik a vita afelett: kell-e szi-j goriíaui a házszabályt, avagy nem? Megkér- j dezetn őrfíy Imrétől, a revízió előadójától, miért van tulajdonképpen szükség a házsza- báiyrevizióra. — Azért, — feleli örffy, — mert a magyar parlamentnek a többi modern állam parla­mentjénél is többet kell dolgoznia, hiszen a Trianon utáni helyzete lényegesen több pro­blémát vet fel. — Azután azért van rá szükség —- mondja, mert mint minden állam törvényhozásában, nálunk is a törvényhozó testület elé kerülő ügyek úgy mennyiség, mint minőség tekinte­tében nagy változáson mentek át és ez a válto­zás a világ minden parlamentjében lehetet­lenné tette az eddigi tárgyalási rend fen tar­tását. — A revízió negatív oka pedig — folytatta őrífy, — az, hogy az eddigi házszabály korlátlan egyéni felszólalási jogot adott, — az általános vitánál még az időtartam tekinteté­ben is, amit a jövőben fentartani nyilván­valóan lehetetlen. És végül a jelenlegi rész-1 letes tárgyalási renden is változtatni kell, már csak azért is, mert az ötletszerűen felvetett gondolatok és indítványok feletti azonnali döntés ódiumát felelősségérzéssel biró politi­kus nem vállalhatja. Már pedig ez a mai ház­szabály mellett sokszor megeshetik. — Ha a világ közvéleménye csak kevéssé is ismerné a jelenlegi házszabályt, csöppet sem csodálkoznék, bogy annak sürgős megvál­toztatását napirendre tüztük. — Ezek a revízió okai és ezek mögött kár rejtett, vagy titkos célokat keresni. Igazán nem kell olyan fantasztikus hipotézisekhez nyúlni, mint például a királykérdés, amelyek­ről a magyar közvélemény jól tudja, hogy annak bel- és külpolitikai feltételei még nin­csenek meg. Ezzel a felfogással szemben az ellenzék ter­mészetesen a házszabálymódositás felesleges voltát hangoztatja. Azt, hogy miért nem kell I revízió, Fricdrick István fejtette ki előttem, mondván: — A házszabálymódositás szerintem első­sorban azért nem keli, mert az ország sokkal súlyosabb feladatok megoldását várja, mint a házszabályok szigorítása. Amikor az egész ország elsősorban a gazdasági problémák el­intézését sürgeti, akkor rossz hatással van a közvéleményre, ha a törvényhozás parlament- technikai kérdésekkel tölti az időt. — Másodsorban azért nem kell, mert az egész revíziót egy esetleg netán bekövetkez­hető obstrukció réme ellen tervezik, pedig ilyesmiről a magyar parlamentben szó sem lehet. Nem akad képviselő, aki többórás be­szédre, vagy pláne technikai obstrukcióra vál­lalkoznék. Sőt inkább az a bajunk, hogy par­lamentünk nem elég eleven és nem tölti be ! elég hathatósan azt az irányító feladatot, amelyre a nemzet életében hivatott volna. Az a cél pedig, hogy a parlament elevenebb és aktívabb legyen, a házszabályrevizióval nem érhető el. — Ezért időszerűtlen a revízió és ezért fe­lesleges is. A krónikás pedig szerényen és tisztelettel­jesen megjegyzi, hogy a bajok kutforrása az, Hogy nincsen a világnak még egy parlament­je. amelyik annyit üléseznek, mint a magyar. Ha — úgy mint más államokban — a parla­ment egy esztendőben mindössze csak három hónapig ülne együtt és ezzel lehetővé tenné a miniszterek számára az alkotó munkát, sa­ját tagjai számára pedig a polgári élethivatás fokozott betöltését, — akkor nem kellene ma a házszabályszigoritás kérdésével foglalkozni. Persze, ebben az esetben nem lehetne annyit —beszélni... ♦ ... Most is, hogv benézek a terembe, las­san. vontatottan, részvétlenül, — mint valami olajfolyam — lomhán és nehezen folydogál a házszabályvita. Bródy Ernő, a demokrata be­szél. Egyszerre csak megüti a fülemet egy név: a Hodzsa Milán neve. Bródy Hodzsára hi­vatkozik a házszabály revízióról szóló vitában és felolvassa az akkori Hodzsának egy beszé­dét A magyar parlamentben tudniillik 1908 tavaszán is folyt egy házszabálvmódositó vita. És abban résztvett Hodzsa Milán, a bácsalmá­si kerület akkori képviselője. És 1908 már­cius 31-én — szószerint — a következőket mondotta: — Nagy örömmel csatlakozom mindazok­hoz az indítványokhoz, amelyek abból a célból adattak be, hogy az índitvány (Nagy Emil indítványáról volt szó) elvégre is ma­gyarosabb alakban módosittassék át. Azt hiszem, hogyha a Ház többsége csatlakozni fog az előttem szóló képviselő urnák (Bozó- ky Árpád), valamint Bella Mátyás és Popp Csicsó- István képviselő urak magyarositó stilúris módosításaihoz, akkor remélem, hogy sikerülni fog az indítványt a magyar nyelvtannak és stilisztikának megfelelő formába önteni, talán még magyarul is meg­fogalmazni. Hodzsa Milán mint magyar nyelvőr! Mégis csak törJnnek csodák a világon! * És mialatt a teremben üres padsorok előtt ANNA ÉS A Irta: MÁRAl SÁNDOR Budapest, december. Anna szegény mamája vonult fel a rémre­gény során s csendesen, megrendültén sirdo- gálni kezdett szegény Feuer néni, mikor meg­mutatták neki Anna szomorú sáiját, ruhada­rabjait. Csendesen sirdogáMak a teremben még a nőnemű álhirlapirók is, mikor a szü­lők dermedten és apatikusan a fájdalomtól, harag és gyűlölet nélkül, fásultan és kétség- beesetten elmondták a biró kérdéseire, amit tudtak Annáról és Béláról. Megdöbben tőén keveset tudtak Annáról és Béláról, össze­tört, meggyötört, fájdalmukban összevissza hurcolt emberek, két nagyon csendes ember a nagyon csendes Attila-utcából, mit tudhattak ők az egészről, Erdélyi Béláról és Annáról? Annuska egy napon hazajött és sirt, könyör- gött, hogy adjanak nekii hetvenmilliót, külön­ben nem veszi el feleségül az, akit szeret, egy csodálatos ember, Erdélyi Béla. Anna mamája megijedt és csititott és elment tele­fonálni Feuer bácsinak, aki sóhajtott a tele­fonba s azt mondta, jó, jó, majd meglátjuk, csak nyugtasd meg Annát. Nekik az volt a legfontosabb, hogy Anna megnyugodjon, majd kölcsön veszik azt a pénzt, az idők rosszak, 70 millió sok pénz, majd valahogy előterem­tik, csak te ne sírj, Annácska. S eljött Béla s Feuer bácsi eJőterem tette a hetvenmilliót, az egyik szobában negyvenötöt odaadott Bé­lának s huszonötöt odadugott Annának s még ötszáz pengőt külön s a mama apró ke’en- gyedolgoJcul rakott össze, csak Anna ne. sír­jon és legyen boldog. S aztán Anna beült egy taxiba Bélával s elmentek és lakást vettek egy szállodában s elkezdődött Anna házassá­ga. S a szülők otthon maradtak, csendesebben jártak a szobákban, csendesebben ültek le ebédhez, az a furcsa szakadék, amit az élet robbant azon a kis szigeten, ami a család, ha elmegy egy leány a házból, ott volt a szobák­ban s csendesen beszéltek arról, hogy Anna is férjhez ment, a hetvenmilliót majd vissza­fizetik valahogy, összehúzzák magukat, csak Annácska boldog legyen ezzel a Bélával. Egy finom ember. Ki tudja, talán partiét csinál Annuska, — Bélának valami gyára van. Vagy bérszántója? Dehogy, mondta szegény Feuer papa, autókereskedő, mutatott valami írást. De mégis, talán bérszántója van... Ezen hal­kan vitatkoztak, kellett, hogy vitatkozzanak, mert Anna apja ma se tudta a biró előtt, hogy mivel foglalkozik igazában a veje? . . . ők nem voltak „könnyelmű szülők", de­hogy is, szegények. Csak gyengék voltak, mert Annuska sirt. Mit értettek ők egy ilyen Er­délyi Bélából, hetvenmillióból s mit értettek szegény Annából, aki színpadon játszik és nyugtalan és valahogy egészen má3 mind a kettő, Béla és Anna, mint ők voltak fiatal ko­rukban, Feuer bácsi és Feuer néni? Nem igen lehet érteni Bélát és Annát, oly nyugta­lanok, hotelben laknak, mindig mászkálnak éjjel s hetvenmillió nélkül el se vette volna Annát, ki érti ezt? — lehet, hogy ez ma igy divat. Ki kívánja szegény Feuer nénitől, hogy megértse Annát, aki könnyen sirt, — ők csak azt tették, amit tehettek, amit minden szülő megtesz, ha egy finom ur, egy gyáros — vagy bérszántó? — megkéri leányuk kezét, előte­remtették a kivánt hozományt s ha Anna be­teg lett, Feuer néni csendesen elment hoz­zá a hotelbe és fogta a gyerek homlokát, azt a lázas, szavaló, forró és nyugtalan gyermek­fejet, ami tele volt színpaddal és Bélával és regényes dolgokkal. Nem, ők nem felelő­sek, szegények . . . Csali abban a csendes, el­sírt vallomástételben, ahogy ez a szerencsét­len asszony elmondta, amit Annáról és Bélá­ról tudott, benne volt az a rettenetes távol­ság és szakadék, ami ugyan örök a generá­ciók között, de talán soha ilyen életveszé­lyesen meiedek nem volt, mint ebben az idő­ben, ni,kor Erdélyi Béla hetvenmilliót kapcív Feuer bácsitól . . . Olyan meredek ez a sza­kadék, halálosan meredek, hogy szédül,' aki föléje hajol. Halálosabb a mi-llstatti szaka­déknál, nem jó beléje nézni. Ki a vádlott és ki az áldozat, ki mer ítélni erről ebben a perben, ami a háború után apák és gyerme­keik között folyik? Ez az, amiről nem tudott Anna mamája, mikor nézett a taxi után, ami tűzhelyet alapítani szállította Annát és Bélát egy hotelbe. „KÉVE" — Vajdasági holtok antológiája — Irtai CYŐRY DEZSŐ „mert most ültetem el a téboly mákonyos, magtalan, tündérszép virágait a hasznos, trágyás, egyenes bácskai barázdákba." (Bácskai éjjeL) Az erdélyi antológiák után, a szlovenszkői anto­lógia után, most végre megérkezett a vajdasági magyar költők antológiája is. A „Kéve". Olyan a külseje, amilyeu a belseje. A címlap szinte naptárszerüen primitív és semmitmondó, de a tipográfiája ízléses, modern, tetszetős. Vég­eredményében csinos könyv. — Ez áll a tartalmá­ra is. Sok benne a primiliv és semmitmondó vers, de sok benne a modern, szép és jó vers is. Van benne vagy húsz olyan vers, amiért érdemes volt kiadni ezt az antológiát Egy száz oldalas könyv­ben az elég. Tehát Vajdaság és Bácska magyar költői meg­szólaltak és bemutatkoznak. Egy-egy nevet már ismertünk közülük, ha a laikusokig nem is jutott el errefelé a hírük. Sőt — épp e lap hasábjain — már arról is beszámolhattam, hogy egynémely dologban megelőztek és lefőztek bennünket, Szlo- venszkón kiizködő magyar írókat: ott van például a Vajdasági írás című tisztán irodalmi lap, ami hetenként jelenik meg. Ez már olyan valami, ami­vel mi még nem Rendelkezünk. * Az összbenyomás a Í4 költő antológiájának á'olvasása után végeredményben kedvező. Csuka Zoltánnak, aki az antológiát összeállította, az elő­szóban elmondottal megmagyarázzák, hogy ez a könyv „formában, gondolkozásban és írásmódban" egészen különböző írókat, sőt különböző értékű tehetségeket fog össze. „Az emberi hiúságnál na­gyobb volt a jótakarás, az irodalmi irányok el­választó falainál nagyobb volt a közös veszedelem: a vajdasági közönség álmossága és sokszor bizony prüdsége is, amellyel itteni értékeket nem akar észrevenni, csali azért, mert itt vannak, egy leve­gőt szívnak velük." Ennek a közöny-frontáttörésnek szelleme lengi át az egész próbálkozást. Ezt Írja meg szépen a már fenn idézelt „Bácskai éjjel" cimü versében Szenteleky Kornél is: „Nem kérdem szabad-e, helyes-e józan, hizlalós, értelmes dolog-e álmodni bércekről, buzátlan bércekről, sasokról, fényekről, Párisról, csodákról... Éjjel van, horkol a dagadt disznóhizlald, a százláncos gazda gutaütötten emészti az esti vinkót meg a paprikást, mialatt én spanyolul tanulok, Hölderlint vagy Rimbaud-t forgatom elbüvölten sápadtan, lázasan, szikkadt szemekkel." De aztán „hirtelen kibújik a könyvek mögül, kisiet az ólszagu éjszakába" és nevetve, kárörven- dően, a siker érzésével elülteti a magyar Irodalom tündérszép virágait a bácskai trágyás barázdákba. Hogy ezt a verset ennyire kiemelem, annak egy­szerű oka van: ez az egyetlen vers, amelyikben az a levegő, az a világ érződik, amelyik el­különbözik minden más magyar levegőtől éa világtól: Bácska, a Vajdaság levegője éa világa. Amit ilyen zárt viszonyok közt élő irodalomban beszélnek a szónokok, kint a folyosón élénk az élet. Az egyik csoportban, amely Vass Jó­zsef népjóléti miniszter körül támadt, Pakots József évődik a miniszterrel. — Ugylátszik, kegyelmes uram, ti igen bosszú időre rendezkedtek bel — mondja ne­vetve Pakots. — Honnan veszed ezt? — kérdi Vass. — Onnét, hogy KlebeLsberg a nyolcosztá- lyu elemiről tett nyilatkozatában azt mondja, hogy hót esztendőn át lesz ideje előkészíteni ezt a reformot. Ez az önbizalom... — Hja ügyi — kacag fel Vass. — Megnyug­tatásodra mondom, hogy velem ennek az el­lenkezője történt meg. Eljött hozzám egy ál­lamtitkár és arra kért, hogy egy bizonyos in­tézmény számára a tárcám terhére nagyobb összeget állítsak be. Mondom neki; „Jól van, pajtás, de én ennyi pénzt egy összegben nem adhatok, hanem három évre felosztva állítom majd be a költségvetésbe." A barátom meg­nyugszik az elintézésnek ebben a formájában, de megkér, hogy vigyem talán mégis az ügyet a minisztertanács elé és az ország közállapo­táról szóló jelentésben terjesszem a dolgot a Ház elé is. „Hm — nézek rá — te ugylátszik attól félsz, hogy már a második részletet nem kapod meg!" — Hát bizony, kegyelmes uram, nem le­hessen tudni, hogy és mint lesz — feleli az államtitkár. — Látod, így vagyunk azzal a hosszú kor­mányzással — mondja széles mosollyal Vass és vele nevet a többi is, kormánypárti, ellen­zéki és újságíró egyaránt esssesBHar mégis csak legjobban keres es akar az ember, kü’önösen a bemutatkozáskor. Nem ennek a név­nek vagy földrajzi fogalomnak a hangoztatását istenőrizz, de magát a külön vajdasági levegőt. Érdekes és jellemző, hogy ez az egyetlen ilyen vers az antológiában. * A tizennégy iró nagyjából két csoportba oszt­ható: lehetségesek és kevésbé tehetségesek. Ezek közt sok az epigonizmusra emlékeztető vonás és bizony, az Ady-utánzás is. A tehetségesek szinte kivétel nélkül a szabad- versben élik ki magukat, a legjellemzőbb saját­ságuk közösen ez a Kassák által meghonosított forma és a szociális érzésnek, a nagy É-vel irt emberinek erős kidomboritása, úgyszólván egyed­uralma. Ami nem baj, sőt van idő, mikor erre nagy szükség van. De nem lehet szó nélkül hagy­ni azt, hogy a vajdasági kisebbségi sorsban e’Ő magyarságnak nem emberi, de speciálsán nem­zeti, azaz magyar élete: és ennek a va;da-ági magyar életnek egyetlen színe és hangja se kap egyenes kifejezést a kötetben. Vagy ez vo'ha a vajdasági magyarság életének jellemző vonása; hagy nem mer, nem tud, vagy uem lehet ott erről a magyar életről beszélni, Írni? Valószínűnek kell tartanunk, hogy az ottani po­litikai viszonyok miatt a kisebb számú magyar­ság sokkal kevésbbé öntudatos, sokkal kevésbbé szervezett és erős, és igy sokkal Hevésbbe lehet neki magyar sorsával nyilvánosan és irc alom­ban foglalkoznia. S ez tán magyarázha :ja azt, hagy az irók is ennek a kényszerhelyzetneK hatása alatt állhatnak. Ez azonban részben igen furcsa fényt vet rájuk. — Én például nagyon keres'em a vajdasági magyar lelket és azt mondom, csak ebben a negatívumban találhat'am meg, ha ugyan ez az. (Nagyon hálás lennék, ha a „Kéve" írói erről a kérdésről felvilágosítanának és megmon­danák az igazi okot. Sajnos, személyesen lemenni hozzájuk ma Hóembernek itt sincs módja hozzá. Meg kell maradni a hideg papír szálainál.) így aztán feltűnő, hogy mikor egyetlen bácskai és Bácskával foglalkozó vers van, vagy egy tucat foglalkozik Párissal és a külfölddel. Az általános kén tehát az „Ember" jegyét mu­latja, ennek megfelelően sok antimilílarista, hu­manista, szociális tendenciát, szinte programvers- szerüen, sőt súlyosabb, Kassákos hatással és tipográfiává] is itt-ott, amit lehetett Kassáknak, de nem illő uj tehetségekhez. * Pedig van itt egy pár határozott, nagy értékű, izmos és szimpatikus tehetség: gyerünk csak ái rajtuk a kötet sorjában. Hogy csak a legkiemel­kedőbbeket említsük néven: Csuka Zoltán, akinek Benzin és ember vér, meg Az eggyékapcsoló kenyértelenség cimü versei a kötet igaz értékei. Fekete Lajos, akinek a neve már a mi határainkon is túljutott, s aki egyike a legérde­kesebb tehetségű fiatal magyar íróknak. Vassal éa fohásszal, Gonosz cselédek házai, Tavaszi regge­lek, Találkozásom Józsefekkel, Csókbontó szavak a lányhoz cimü versei egy hatalmas tehetség do­kumentumai. Mikes Flőrisnak Ének tizenhat évről éa tizenhat óráról és Üzenet a Háború mamájának cimü versei tűnnek föl s ígérnek jót Senteleky Kornélnak már említett verse mellett a Barátom a szamár, és Hajnalban kis állomáson versei emelkednek ki az átlagnivón jóval magasabbra s nyerik meg az olvasót erős tehetségének. Végül a szintén régebbről ismert Tamás István, aki talán a legíüzesebb temperamen- tumu versekkel szerepel, akik a legtöbbre hiva­tottak elánjával állja a versenyt s egyéni versei, Páris bulevardjain, Versek, Vak ember, Intés a kedveshez. Figyelmeztetés, egy pompás erős tehet­ség bizonyítékai. A nőirók közt Gergely Boriskát kell kiemel­nünk. A kötetet Ambrus Balázs, Debreczení József, Ferenczy György, Földi Ilonka, Galambos Margit, Haraszti Sándor, Ko­vát 8 Antal é6 Somogyi Pál versei egészítik ki. * Egy ilyen kis ismertetés és maga egy antológia sem, nem lehet hivatva arra, hogy értékítéletet, döntő végzést adjon, ki ér sokat és ki ér semmit. Ez nem is volt a célunk. A jó húsz vers olyan jő, hogy mindent kárpótol. — A kérdéseinkre sze­retnék az autentikus felelelet megkapni, és ebben a reményben bajtársi szeretettel üdvözöljük a „Kévét" és íróit s kívánunk nekik sikert, ki­tartást, megbecsülést. Megérdemlik. Hankó Vilmos, Universum I III. . , Kő 117.— V. „ Ki 117.— VI................................................ .... . Ke 117.— j VIL . ........... Kő 117.­vnr. . . , . . ........................kő 9i.­IX. . Kő 91.­X............................................... Kő 65.­Mcgrendelhető a P. M. H. könyvesboltjában Pr&ha II., Panská. 12. 111. H VoűKkova q A StESIDENCE N«8VM«m Hl ^ * 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents