Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-06 / 279. (1906.) szám
— Meghalt Gold Karolj magyar állami főlióhór. Budapesti szerkesztőségünk telefonálja: Gold Károly főhóhér ma éjszaka 69 éves korában meghalt. Gold akasztotta fel többek között Léderer Gusztávot, Papp Flóriánt, Luksits Józsefet. Gold Károly Kozarek, majd később Báli Mihály mellett volt hóhérsegéd s az utóbbinak halála után őt nevezték ki állami hóhérrá. Negyven év óta űzte ezt a foglalkozását. Az uj állami bakót a pályázat kiírása után rövidesen ki fogják nevezni. xx Hölgyek figyelmébe! Deutsch József, Bra- tislava, Kecske-utca 7. Telefon 26-62. Első pozsonyi speciál tartós ondoláció és hajfestő női föd rási-terem. — Három ker.-s'zoc. mandátum a kassai járásban. Kassái szerkesztőségünk telefonálja: A kassai járás választási bizottsága tegnap délután ülést tártait, ameiymek egyetlen tárgya a 'mandátumok végleges szétosztása volt A választási eredmények alapján a kassai járásban az országos fee- reszfcényszacialista párt 3, a kommunista 'párt 1, a szlovák néppárt 5 és az agrárpárt 7 mandátumot kapott. A csehszlovák néppárt, a csehszlovák nemzeti demokrata és a osehsziliovák szocialista párt nem jutattak mandátumhoz. •— Uj építkezések a pöstyéni források felett. Pöstyénből közük: A pöstyéni úgynevezett napóleoni fürdőházak kibővítési munkálatainál ritka jelenségre akadtak. Amikor hidegviz-nyerés céljaira Norton-kutat ástak be, már másfél méter mélységben 63° C forró hévvizre találtak, úgyhogy a hideg vizet csak kb. 200 méter távolságból tudták megszerezni. Az alapozási munkálatok közben a munkások forró vízben gőzfelhőkbe borítva dolgoztak. As uj kuttal nyert hévvizet a létesítendő fürdőépület medencei részére foglalni fogják és egyben fűtési célokra is használják Ez a felette érdekes jelenség megerősíti az évszázadok óta vallott geológiai felfogást, hogy t. i. a pöstyéni fürdősziget fürdőintézményei nemcsak a meglévő foglalt thermális források felett rendelkeznek, hanem itt egy hatalmas thermális terület van, melynek mélyéből számos forrás fakad fel, részben olyanok, melyek láthatóan kerülnek felszínre, inig egy részük ezidőszerint a kavicsrétegben nyomtalanul eltűnik. — Letartóztatták az egyik kommunista tar- tománygyülési képviselői. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: A kommunista párt ho- monnai választási gyűlésén Vidra János, akit a kommunisták a második helyen jelöltek, élesen birálta a köztársaság mai berendezését és ezért a rendtörvény alapján izgatás miatt feljelentés történt ellene. Vidra Jánost, akit meg is választottak tartománygyiilési képviselőnek, a feljelentés alapján ma letartóztatták és a kassai fogházba szállították be. xx Kérje minden nagyobb divatáru- üzletben a Les tÍ3Sus A. G. B; francia selyem- és gyapotkelm élt. — Az őrült asszony szörnyű anyagyilkossága. Wamsdorf környékén egy kis -helységben Elstner Mária 41 éves özvegyasszony, aki együtt élt 84 éves anyjával, megőrült és szörnyű módon ölte meg a magával tehetetlen öregasszonyt. Mikor észrevették a szomszédok a véres tettet, a gyilkos asszony a holttest mellett térdelve imádkozott. Az első tekintetre látszott, hogy megörült. Váltig azt mondta, hogy rajongással szerette anyját és isteni sugallat parancsolta, hogy megölje őt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy az öregasszonyt a leánya előbb megfojtotta, aztán több késszurást ejtett a mellén s végül kiharapta a nyelvét. Az őrült gyilkos is igy mondta el vérengzését. flfflSasg szeplő, tná’íoli. pattanás és min MÉEbrSSi denoemü arckiütés eilen biztos hatása SZNÍSTSAK-'éte keraöcs, szappan és posssler. Készíti: ACHÁTZ GYÓGYTÁR, Mukaőevo. Szállítás egész Európába és a tengerentúlra :s. — A budapesti egyetem Mária Terézia-tcritője. Budapestről jelenük: Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter gondolata díszes téritől juttatott a Pázmány Péter Tudományegyetemnek arra a célra, hogy doktoravatások alkalmával ezzel a díszes térítővel fedjék le az egyetem tanácsasztalát. Hétfőn délben doktoravatás volt az egyetemen és ez alkalommal vonták be először a tanács asztalát az Izabella hercegasszony ajándékozta díszes térítővel. Az eseményről ünnepi beszéd keretében megemlékezett Wolkenberg Alajos dr. Rector Magni- ficus is. xx Érelmeszesedést gyógyít a jód. A gyógyszerbe a patikus adja, a Cigelkai vízbe a természet juttatja! (7) — Letartóztatott eperjesi gyáros. Kassai szonkdsztőségüník telefonálja: Két nappal ezelőtt lefer tőzt-atták Groszmann Lászlót, az eperjesi Gr os zmánra Hugó gyár beltagját és garáxstuia jdonőst, akit egy naigyobbszabásu ékszerlopási ügyből kifolyólag bekíséritek a kassai rendőrségre. öneviHlkass ágot kis ér élt meg, de idejében megakadályozták. A család minden lehetőt élik övét, hogy a megtévedt ember hibáját jóváteigye. Groszmann László letartóztatása nagy meglepetést váltott ki ki Eperjeséin, ahol mindenki teljesein érthetetlennek találja Gr oszmánra cseieikedeilét és azt hiszik, hogy beszúrnithatatlan állapotban követte el tettét. rDekádencia* a banditák világában Egy csikágói bandita szórakozottságból otthon teteitette revolverét Newyork, december eleje. Az amerikai banditaélet olyan fejlett, hogy már a dekadencia tünetével is számolnia kell. Csikágő- ban egy bandita feldühödve annyira „megfeled- kezett“ magáról, hogy eldobta fegyverét és ökölre ment áldozatával. Newyorkban egy „gunman“ nemrég nagyothalló öreg urat fosztott ki és közben annyira kiabált ádozatával, hogy igy szinte saját maga hívta az öreg ur segítségére a rendőrséget. Most azonban Csikágóban Dániel Falco, a rendőrség előtt alaposan ismert bandita es „hold up man“, olyan esetnek lett főszereplője, amilyenre még a „bűn városában*4 sem tudnak példát, Fplco éjjeli bárom órakor a Madison és Curtis Street sarkán lesben állott, amíg arra jött Milton Fields kereskedő. Falco kilépett rejtőkéből és igy szólt: — Hands up! Fields azonnal égnek emelte kezeit, a bandita pedig a megszokottság mozdulatával pisztolya után, a kabátzsebébe nyúlt. A pisztoly azonban nem volt ott és Falco többi zsebeiben kezdett kutatni. — Mi as, — mondta Fields — nincs meg a revolvere? — Hát látott már ilyet, — mondta Falco — azt hiszem, otthon fejejtettem ... Fields erre torkaszakadtáből ordítozni kezdett j és rávetette magát támadójára. Pár perc múlva ' megérkezett a közeli rendőrőrszem és Falcót le- I fülelték. Fél óra múlva busán jelentette ki az ' ügyeletes rendőrtisztnek: 1 — Nem báDom, hogy elfogtak, de hogy' a mesterségem szerszámát otthon hagytam, ez örök szé- 1 gyenem lesz ... Piíímmgé kisasszony — a törvényszék előtt Az előkelő Lin-Fu-Csai kisasszony és a komornyik Csu-Liang^Kvo romantikus szerelme Sanghai, december eleje, ügy látszik, hogy amióta, a Nyugat száműzte a romantikát, azóta a régi idillikus korszakoknak ez a finom és megható emléke a messze Keletre költözött. A szerelem dúsan virágzik távol az exo- tikus Kínában és Japánban és a hűséges szerelem romantikája még most is megkapja a sziveket, valahányszor a Pillangó kisasszony naiv, gyönyörűséges és mélyen megrázó drámája vonul el a nézők előtt. Sangkaiban játszódik le az a frappáns szerelmi történet, amelynek érdekes háttere, különös szereplői még itt a messze Keleten is szinte ritkítják párjukat és Sanghai arisztokrata köreiben nagy- megdöbbenéssel beszélnek egy Lin-Fu-Csaj nevű kisasszony sulj'os eltévelyedéséről. Lin-Fu- Gsaj egy gyönyörű fiatal leány, aki hűséges szerelmének meggyőző bizonyságát adta, minden poklokon keresztül harcolt boldogságáért és dacolva családjával, azzal az előkelő környezetben, amelyben fölnevelkedett, most elérte azt, hogy a törvényszék előtt újra tárgyalják férjének, egy egyszerű szolgaembernek a perét. A szenzációs', tárgyalásra a. sanghai-i.. törvényszék több''mint 'háromszáz tarnit idézett meg ,és végig feszült érdeklődés közben zajlott le a meglepő részietekben bővelkedő szerelmi, részben bűnügyi história tárgyalása. Ezelőtt egy esztendeje történt, hogy Lin kisasszony halálosan beleszeretett fiútestvére szolgájába és habár családja minden elkövetett, hogy a fiatal leányt ettől a mésalliancetól megóvja, a fiatal hölgy nem tudott ellentállni szenvedélyének és formálisan is elrabollatta magát a délceg termetű és hóditó szolgától. A szülők mindent elkövettek, hogy a leányt visz- szatéritsék, de fáradozásuk hiábavaló volt. Erre a szülők a törvényhez fordultak s azzal vádolták a romantikus szerelmest, Csu-Liang-Kvot, hogy nemcsak lányukat rabolta el, hanem a házat is kifosztotta s a legértékesebb ékszereket vitte el zsákmányul. A szolgát letartóztatták s erre a szülők biztosra vették, hogy az önmagáról megfeledkezett — Nagyarányú bankjegycsalás Törökországban. Angorából jelentik: Az utóbbi időben nagyarányú csalásnak jöttek nyomára. A csalás a bevont régi bankjegyekkel történt, amelyeket uj, köztársasági bankjegyekkel cserélnek fel. Tekintettel arra a körülményre, hogy a remélt húsz millió fontos többlet helyett egy millió fontos hiány mutatkozik, az a gyanú merült fel, hogy a pénzt becserélő hivatalnokok a bankjegyeket ismét forgalomba hozták, ahelyett, hogy beszolgáltatták volna. — 32.5 millió ember utazott el Budapestről a múlt évben. Budapestről jelentik: A magyar főváros statisztikai hivatala összeállította a nagy vasutak és hajózási vállalatok budapesti személyforgalmának statisztikáját. Ez a statisztika arról szól, hogy a nagy vasutak, vicinálisok és hajózási vállalatok budapesti állomásain 32,48(2.00 utas váltott jegyet a múlt eszlendőben. Ez természetesen azt jelenti, hogy ha 32.5 millió utas utazott el Budapestről, akkor legalább ugyanannyi érkezett. Az elutazók statisztikájában 8.1 millióval szerepel az Államvasutak budapesti állomásainak menetjegyet váltó utasforgalma, nem egészen félmilliót tesz ki a Dólivasuté; 23.5 millióval szerepel a helyiérdekű vasutak forgalma; a Magyar Folyam- és Tengerhajózásié 272.000 főnyit tesz ki; a Dunagőzhajózásié pedig 47 ezret. Érdekes és figyelemreméltó, hogy a keleti pályaudvarról 3,200.000 ember utazott el leány most megtörve tér vissza hozzájuk. De csalódtak. Lin kisasszony valósággal sátort vert a fogház előtt, nem^mozdult el és azt hajtogatta, hogy ha törik-szakad, igazságot szerez ebben az ügyben, amelyről csak szülei állították, hogy a bűnnek is szerepe volna benne. Megismétlődött hát a Pillangó kisasszony romantikus cselekménye, csak a háttér változott meg. Pillangó kisasszony tengerre nyíló ablakában várja, várja Pinkerton hadnagyot, Lin kisasszony pedig egyre járja a sanghai-i törvényszék termeit, hogy visszakapja szerelmesét. A minap azután sikerült is kieszközölnie a por revízióját, sőt Sanghai egyik előkelő ügyvédjét, Sung-Ming-Sumot is megnyerte a per folytatására. A tárgyalás során a fiatal nő őszintén, nyíltan tárta föl életének eddigi folyását. Elmondotta, •hogy még egész kislány korában szülei egy előkelő gazdag urrál jegyezték el, de ő nem. mutatott hajlandóságot erre a házasságra s amikor már nagy leánnyá serdült, határozottan kijelentette, hogy szerelem nélkül nem tud férjhez menni.. A szülök mind a két részről fölbontották az eljegyzést, nem azért, mintha a leány • érvelése meghatotta őket, hanem mert azt várták, hogy jobb férj is jelentkezik majd számára. A törvényszék előtt Lin-Fu-Csaj, a dúsgazdag és előkelő hölgy egyszerű parasztruhában jelent meg, de a hallgatóság megállapította, hogy ebben a ruhában is bájos és üde jelenség. Meghatóan fejtette le szerelmét és erős szóval jelentette ki, hogy férje hozzá sem nyúlt az ékszerekhez, adják vissza becsületét, nem akar tudni vagyonról, kincsről, hagyják meg egyszerű parasztsorban, csak ne bántsák szerelmét. Az érdekes részletekben bővelkedő tárgyalásról a lapok hasábos cikkekben emlékeznek meg. Sanghai előkelő köreiben súlyosan elitélik a szép Lin viselkedését, de lehet, hogy belülről az előkelő körökben is igen sokan irigylik annak a komornyiknak a sorsát, akiért egy fiatal leány megtagadott mindent és akit hűséges szerelmese a nyomorba íb követ... a múlt esztendőben, mig a nyugati pályaudvarról 2.6 millió ember, összesen nem egészen 6 millió, 4.5 millió ember utazott III. osztályon. HassnáJat előtt — hassnálai után A napsugarak s a tavasz? 9zellő kiszívják a bőrben lévő festőinyagokat, a szeplőkel és a májfoltokat. Ezm íreot csúfító foltocskák sokszor elle pik az egész arcot. A foltosarcuak eddig hiába kerestek arctisztitőt, a legújabb a világhírű MARY CRÉM eltárol^ minden foltot, pattanást, kiütést, gyorsan, nagyon gyorsan őb biztosan. Az arc tiszta alabástrom fehér és sima lesz, az arcbőr visszanyeri üdeségét. frisseségét. Kapható gyógyszertárban, drogériában és parfümériában. Készíti: Dr. Polli', gyógyszertára. Piestany. Naponta postai szétki' dés. Garnitúra 22.50 Kft.. nappali krém 10 Kö., éjjeli (szeplőirló) 10 Kft. Vigyázatl Csak valódit i'ogadjo élt Legújabb közgazdasági hírek Vámemelés és valutareform Bulgáriában. Ü bolgár valuta stabilizálását célzó törvénytervezet megállapítja, hogy 92 leva egy gram tiszta aranynak felel meg. A tervezet 10 cikkelyből áll, de semmiféle rendelkezést nem tartalmaz a tervezett vámemelés tekintetében. Minden jel szerint nem ezen törvény keretében léptetik életbe a vámemelést. (MP). A spanyolországi vámemelés. A madridi csehszlovák konzulátus jelentése szerint a sapnyolor- szági vámemelést 1929 október 1-től hajtják végre* 1929 január 1-től a régi spanyol minimális tarifa alatt lévő vámdijszabások érvényét megszüntetik, amely rendszabály a csehszlovák kivitelt mintegy harminc cikkében érinti. (PTTA). Mely szlovenszkói városokban létesítenek ipar- felügyclőségeket? A népjóléti minisztérium az érdekelt testületeknek szétküldött egy kormányrendelet-tervezetet, amely Csehszlovákia területét 29 felügyeleti" körzetre osztja be az iparfelügyelősé- gelc működését illetően. Minden egyes körzetben önálló iparfelügyelőséget létesítenek. Nagy-Prágában báróin körzetet állítottak fel. Prágán kivül még Pilsenben, Budweisban, Táborban, Jungbunz- lauban, Königgratzben. Pardubítzban, Reichen- bergben, TetscQienben, Teplitzben, Karlsbadban, Briinnben, (itt kettőt), Znaimban, Olmützben, Kremsierben, Máhrisch-Ostrauban, Troppauban, Schönbergben, és Szlovenszkón: Pozsonyban, Nyit- rán, Trencsénben, Zólyomban, Iglón, Kassán és végül IJngvárott létesítenek iparfelügyelőségeket. A tervezetet még karácsony előtt a minisztertanács elé terjesztik, mivel még 1929 január 1-je előtt akarják életbeléptetni. Ezen a napon ugyanis érvényét veszti az 1924-i 121. számú kormányrendelet. A felsorolt territoriális felügyelőségeken kivül az eddigi külön építészeti felügyelőségek, valamint a folyószabályozási és viziuíépitési felügyelőségek tovább fognak működni (MP). Uj cukorgyár Jugoszláviában napi 100 vagon kapacitással. Az a kísérlet, hogy Zombcrban csehszlovák tőke részvételével cukorgyárat alapítsanak, ugyan kudarcot szenvedett, de a bécsi Weiss és Kőiben céggel olyértelmü megegyzés létesült, hogy hat hónapon belül részvénytársaságot alapit, amely Zomborban cukorgyárat létesít. Ez a cukorgyár 1929 október 1-én kezdi meg tevékenységét s naponta 100 vagon cukrot fog termelni. (MP.) Lengyelország kiviteli vámmal sújtja a tojást. A lengyel kormány nemrégiben rendeletet adóit ki, amely 1929 január 1-től kiviteli vámot vet ki a tojásra. A' rendelet a tojáskivitel standardizál v- Jvai áll összefüggésben. A kiviteli vám alól csak azon’ tojásszállitmányokat mentesitik, amelyekei a cégek a standardelőirások alapján exportálnak, továbbá a magánszükséglet fedezésére szánt kis küldeményeket, valamint azon szállítmányokat, amelyek a határforgalomban az idevonatkozó eleink ok alapján kerülnek kivitelre. (MP). A devizakereskedelem ssabaddátétele. Az a kormányrendelet, amely a csehszlovák valuta védelmére hozott törvény egyes rendelkezéseit eltörli, már teljesen elkészült. Résziben a valutakereskedelmet, részben pedig a deviza- kereskedelmet teszik szabaddá. Csehszlovák koronáiénak (bankjegyeknek, váltóknak s a fizetési eszközök valamennyi egyéb nemének) külföldre idegen fizetési eszközök ellenében való arbitrázseladása, ugyanúgy csehszlovák, koronáknak külföldön devizák ellenében való arbitrázsvásárlása, valamint a külföld megbán zásából Csehszlovákiáiban csehszlovák koronák ellenében történő devizaeladások a Nemzeti Bank által időről-időre megállapított magasságig és feltételek mellett válnak szabaddá. Külföldön csehszlovák koronákban, vagy, idegen valutában hitelt lehet felvenni. Hosszú lejáratú hitelt vagy más Üzletszerűen biztosított hitelt, amennyiben ez ugyanazon adósnál a 10,000.000 koronát meghaladja, csak a pénzügyminisztérium engedélyével lehet felvenni, amely viszont előbb a Nemzeti Bankot hallgatja meg. A külföldre való hitelnyújtás csak bizonyos magasságig lehetséges és bizonyos feltételek mellett, amelyeket a Nemzeti Bank állapit meg. A Nemzeti Bank jogosult olyan cégeket és bankokat, amelyek pénaiizlelekkel foglalkoznak, felszólitani, hogy időről-időre adatokat és kimutatásokat terjesszenek elő bizonyos ügyleteikre vonatkozólag, amelyek az idegen fizetési eszközökkel folyó üzlettel vannak összefüggésben, úgy adatokat kérhet be a devizaállományról, a hitelkövetelések állományáról, a külfölddel szemben fennálló kötelezettségekről, a külföldi értékpapír tulajdonukról s végül a folyó és deponált külföldi í számlák állományáról. A rendelet eleírásai- | nak felügyeletével a pénzügyminisztérium re- i viziós osztályát bizzák meg. A rendelet' de- j oember 31-én lép a tervezet szerint életbe, i végrehajtásával a pénzügyminisztert bizzák meg. (MP.) — Letartóztatták bárom pozsonyi betörés tettesét. Pozsonyi szerkesztőségünk teletfo- nállja: A rendőrség ma délután letartóztatta Ooepka Rezső leszerelt katonát. A büntetett előéletű ember, aki négy évet töltött börtönben rablás miatt, három nagyszabású pozsonyi betörésit követett el. Ilil!!!lllítlfl;iiii|jiil!!!(íiilliiiiiiiiiiilltiiiiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiu.iii;ihii;iiii.i!!il!iiiíilliilli!ililll A Prágai Magyar Hírlap BR .SvS®*^ összes régi és új előfizetőnknek ingyen küldjük, ha csomagolási és portóiéi űdfr ma ár*....U ................É mMü ?á iám && költség fejében kBronAt kiadóhivatalunkhoz beküldenek. 8 19 28 december 6, ewitŐrtSk.