Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)

1928-12-23 / 293. (1920.) szám

10 ^RAGAlMAG^ARHrRTjíŰP Csehszlovákia egyetlen szépirodalmi képes hetilapja a Képes Hét megjelenik minden hét csütörtökjén ff Kül- és belföldi mesterek eredeti alkotásai. HuJJotCflUII Kívánságra kőrutamon beírni atás bárhol. Ouboviczky, Nyitra. Karácsonyi látogatás Neumann Teréz vérző sebeinek rejtélye még mindig megoldatlan — Bí­borosok és egyetemi tanárok az extázisbán vonagtó leány körül — Neumann Teréz még mindig nem eveit egy falatot és nem ivott egy korty vizet —■ Kiküldött munkatársunk beszámolója — Konncrsreuth, karácsony hete. Századunk, a repülőgép és a rádió korsza­kának misztikus, középkori rejtélye Neumann Teréz esete. Egy kis bajor faluban egy sze­gény szabó leányának Látomása volt. Megje lent előtte a Megvált tó és Szűz Mánia. A leány extázisba esett, keze-lába vérezni kezdet1 azon a helyen, ahol Jézus Krisztust keresztire- íesziteíték s azóta nem eszik, nem iszik, csak buzgón imádkozik. Az eset hallatlan föltűn ést keltett az egész világon. Eleinte mindenki kételkedve fogadta a hint, később hisztériát emlegettek azok a bölcseik, akik mindenre tudnak magyarázatot, de végül is döbbent hallgatásba menekül­tek, amikor különböző orvosi bizottságok, egyetemi tanárok és pszihiáterek jelentet­ték ki, hogy semmit sem tudnak fölfedezni, ami kézzelfoghatóan megmagyarázhatná e kóros állapot okát. Azóta hosszú hónapok, sőt évek teltek el és Neumann Teréz még mindig nem eszik, nem iszik, látomásai vannak és id önkiül vérzik a krisztusi sebekből. A kis Konnersreuth vi­lághír esség lett és a földkerekség minden tájáról ellátogattok oda a hiivők. akik a jelen­séget földön!üli csodának tartják és a hitetlen Tamások, akik a saját szemükkel akarnak meggyőződni a — csalásról. Akárhogy is áll a dolog, annyi bizonyos, hogy úgy a hívők, mint a hitetlenek mély benyomással és meg­hatottsággal távoznak Konnersreuthból. Hóviharban Konnersreuth felé Konnersreufalinak nincsen vasútja. Wald- Sasseuben kell kiszállnia annak, aki Neu­mann Teréz szülőfalujába akar jutni, A nürn­bergi vonatból alig néhány utas száll ki a kicsiny állomáson. Egyesek karácsonyfát cipelnek, miig mások tekintélyes csomagokat szorongatnak a hónuk alatt, ajándékot hoztak a városból a faluba. Nagy, nehéz pelyhekben hull a hó. A kijáratnál automatikusan nyúj­tom a jegyemet és egy darabig tanácstalanul állok az uccán. — Konnersreuth? — feleli a kérdésemre egy vasutas —, autóbusz visz oda és tiz perc múlva indul a posta elöl. — Még idejében érem el a nehéz vasláncokkal föl­szerelt alkalmatosságot, megváltom a jegyem és helyet foglalok az autóbuszban, mely nagy lármával indul Konnersreuth felé. A hó egy­re jobban hull s az utat alig látni. A zsúfolt kocsiban két pap utazik. Az egyik idegenből jött, a másik helybeli lehet. Hosszú, bokáig érő reverenda van rajta és oly különös ala­csony, fölhajtót! szélű keménykalapot visel, amilyenben a filmek francia abbéit szokták ábrázolni. A csodáról beszélgetnek, de a mo­tor bugása miatt csak egyes szófoszlányok jutnak a fülemhez. A megállóknál meg elhall­gatnak. Valami különös, megmagyarázhatat­lan érzés vesz erőt rajtam, amint a puha hó­ban közeledünk Konnersreuth felé. Kora dél­után volt, de a nap már leáldozott s a fáknak, meg a domboknak olyan egészen különös volt az árnyékuk. A behavazott fák száraz gallyam kidülledt szemű varjak néztek a ziháló autó­ra s elkároglák magukat. Sötét volt, csak a hó világított, amikor a kennersreuthi posta előtt megálltunk. A pos­tamester átvette a leveleszsákot, átadott egy kis csomagot a soffőrnek s az autó már ment tovább azzal a három utassal, aki beszállt a megürült kocsiba. — Szállás után néztem és szemem egy vendégfogadó feliratán akadt meg a szomszédos ház falán. Bementem az ivóba. A fűtött szoba jóleső melegénél három m esiterem be rí éle itta a sörét az egyik asztal­nál. Kemény berlini kiejtéssel köszöntőm őket s letelepedem a szomszédjukban. A „Gu- ten Tach“-hal inkognitómat akartam meg­őrizni és csak későn jöttem rá, milyen hibát követtem el, mert itten misem gyűlöletesebb a porosz beszédnél. A társaság elhalkult ja a szól. csöndesen isszák söreiket a félliteres, nikkeífödclü kan csókból és csak lopva vetnek rám eigy pillantást. A vendéglős szó nélkül elém átüt egy hasonló ivóeszközt és elém te­szi a vendégkönyvet, amikor megtudja, hogy éjszakán át nála álaarolk maradni. Amikor a könyvből megállapítja, hogy nem vagyok po­rosz, barátságosabban néz rám s ennek okát nem is titkolja. Konnersreuthban hisznek, de nem beszélnek Neumann Terézről Odakint megszólal az esti harangszó s ide­bent, mint egy varázsütésre, néma csönd lesz. Mindönki keresztet vet ég néhány pillanat­nyi mély áhítattal imádkozik. A füstös, sörszagu korcsma egy pillanatra templommá változik és a szentképek előtti olaj mécsesben misztikusan lobban a láng... A harangszó véget vet a korcsmázásnnk. A vendégek még kin örp énük marad éksöreiket, fizetnek és haza mennek. Hat óra van, ami itt már késő estének számit s egyedül maradok a vend égi őssel. Elmon­dom neki, hogy magyar újságíró vagyok, aki azért jöttem .ide, hogy meglátogassam az im­már világhírű Neumann Terézt és Írjak róla az olvasóimnak. A barátságos arc elkomorul és válasz helyett kérdez: — Van-e engedélye az urnák a regensbur- gi püspöktől? Nincsen? Akkor bizony nem látogathatja meg, mert Neumann Teréz csak a püspök ur írásbeli engedélye alapján fo­gadhat látogatót. Érrel ne.m tudtam s mondom, hogy csak mondjak valamit: — Majd fölkeresem a plébános urait, el­mondom neki, mi járatban vagyok, ő majd talál megoldást számomra. — Csak akkor próbálkozzék, ha ajánlást hozott magával a plébánosától, mert a mi Másnap, vasárnap reggel több szerencsém volt. Az emberek beszédesebbek lettek,,és si­kerűit megtudnom a következőket: Neumann Teréz még mindig nem táplál­kozik és ünnepnapok körül kezén-lábán és szemén vérzik. Látomásai vannak és ilyen­kor érthetetlen nyelven, a hozzáértők sze­rint óhéberül beszél. Legutóbb december 8-án esett extázisba. Mária szeplőtlen fo­gantatásának ünnepo volt és Münchenből Faulhaber bíboros jött el hozzá. Neumann Teréz a bíboros kíséretében jött haza a templomból és lakásán ismét bekövetkezett a csoda. A leány szemén, tenyerén, szive helyén és lábán vérezni kezdett. A bíboros az egész éjszakát az önkívületben levő lány ágya mellett töltötte, azután eltávozott, de rövid idő múlva ismét visszajött és délelőtt hosszan elimádkozott Neumann Teréz szo­Tisztelendőnk másképpen nem tehet semmit az érdekében. — Ábrándít ki az optimizmu­som bőL Megkérem, hogy legalább ő mondjon vala­mit az utóbbi napok és hetek történetéből, de nem akar kötélnek állni. Azt mondja, sem­mi újat sem tud, Neumann Teréz ép nem úgy viselkedik, mint annakelőlte. Ennél többet 1 nem tudok kivenni belőle. Fölkeresem a plébánost, — határoztam el magain az első kudarc után és röviddel rá becsöngoltem a papiak ajtaján. Egy kendős cseléd nyit ajtót, aki közli, hogy a tisztelendő ur a templomban van és gyóntat; gyónás után pedig tüstént lefekszik. Amikor Neumann Teréz felől érdeklődöm, nem vála­szol, hanem az ajtóra erősített cédulára mu­tat és bezárja a kaput. A zseblámpa fényénél a következő írást betűzöm ki: Na-dcn lelkész Neumann Teréz-ilvvhen csak kivételesen és egészen fontos esetekben délután 2 órakor fogad. Máskor nem. Továbbmegyek egy házzal, azaz kettővel ment a második házban világosságot látok. Vendéglő. Koraierereuth egyetlen mondáin" helye, ahol női kiszolgálás van. Igaz, ho.gy a píncénnö kounersreutbi divat szerint öltözkö­dik, ami hosszú hajat, magasszáru cipőt, fe­kete harisnyát és á’lig begombolt blúzt je­lent; de a hely mégis mondainnek számit, amit az bizonyít légi óbban, hogy a konners- reulhi arany ifjúság itt fogyasztja ugyanazt az édeskés bajor sört, melyet már a másik fo­gadóban volt alkalmam megkóstolni. Neu­mann Terézrői itt sem sikerül sóikat megtud­nom, csak annyit, hogy naponta háromszor megy a templomba ■és ilyenkor szívesen áll szóba a helybeliek­kel, de idegenre rá se pillant. Itt mondták meg. hagy a templomban sem lehet megközelíteni mert elkülönített helyen van a térdeplője, ahol átszellemült imáit rebegi. Egyebet nem silceyülfa megtudnom és hét órakor, amikor miár a „mondáin"* hely is kiürült, hazamen­tem a szállómba s mondhatom, őszinte pesz- szimizmusssl feküdtem az ágyba. Ekkor nem hittem, hogy valaha is közelébe juthatok Neumann Teréznek. bájában. A lány önkívületi állapotában is­mét héber szavakat mondott. A konners- reuthiak szerint ilyenkor felelni is szokott az ezen a nyelven hozzáintézett kérdések­re, sőt legutóbb a clewclandi püspök spa­nyol nyelven föltett kérdéseire spanyolul felelt, noha éber állapotában csak németül tud. Amikor nincsen önkívületi állapotban, nagyon keveset alszik. Néha csak egy órát naponta, de sohasem többet három óránál. Rengeteg levelet kap a világ minden tájából, naponta több százat, de nem válaszolja meg őket. Számos láto­gatója van. Többnyire papok és orvosok jönnek hozzá, de minden látogatója mélyen megrendülve távozik az eddig meg nem fejtett csodától. Atyja szegény szabómester, Beszélgetés az öreg Neum mnéval és találkozás Terézzel 1928 december 23, va»árn*p. akinek tiz gyermeke közül a harmincéves Teréz a legidősebb. A család elutasít min­den ajánlatot, ami a csoda anyagi kama­toztatását célozza, a látogatóktól sem fo­gadnak el ajándékot és éppen olyan sze­génységben élnek, mint annakelőtte. Kis házuk van a templom melletti piactéren. Földszintes ház. csak a középső részére húztak egy emeletet. Szürkészöldre van meszelve, csak az eresz és az esőcsatorna zöld színe élénkíti kissé. Az ajtaján ugyan­olyan cédula van, mint a papiakon. Ennek ez a szövege: Neumann Terézt csak a regensburgi püspök e’őzetes Írásbeli engedélye alapján lehet meglátogatni Ha álla­pota megengedi, akkor déli 1 és 'A2 óra közölt fogad. Egyébként kérjük a tisztelt közönséget, hogy templomba, vagy a papiakba vezető utján ne ter­heljék megszólítással és azzal, hogy követik. Erős elhatározással megfogom a kilincset és beinyltok a házba. Tiszta, csinos előszobába jutok. A falakon néhány szentkép, egy feszü­let; ez aiz egész disz. Hangos „Grüss Goit'‘-tál köszönök, mire valahonnan hátúiról előkerül e,gy ráncosíképü öregasszony, Neumann néni, a Teréz anyja. Egyszerű, feketarühás, fekete- kendő® öregasszony. Kötény van rajta, mert a konyhából került elő, ahol ebédet főzött a családnak. Elmondom, mi járatban vagyok s hogy nem tudtam arról, ho^v csak püspöki engedéllyel szabad ellátogatnom hozzájuk. Magyarázom, hogy külföldi vagyok és nin­csen annyi időm hogy bevárjam a kérvény elintézését. A jóindulatú matróna őszintén megsajnál, de — amint mondja — még sem tehet semmit az érdekemben, mert a püspök ur haragját találná kivívni, amit a világ min­den kincséért sem tenne meg. i — Sok baj volt a látogatókkal — mondja —, különösen az újságíró urakkal volt baj, mert nem az igazságot Írták meg, hát ő most már igazán nern tehet semmit egy újságíró­nak az érdekében sem. Különben is csak a tisztelendő ur jogosult arra, hogy a sajtót in­formálja. Ha akarom, keressem föl a tiszte­lendő urat, mert őneki főznie kell az ebédet. — Csak nem a Teréz részére?! — jegyzem meg futtában; mire kissé haragosan, de azért jósággal a hangjában felel: — Ugyan, hiszen nem eszik a lelkem már évek óta egy falatot sem. — Hát alszik-e sokat? — Alig alszik valamit is. — Ha nem eszik és nem is alszik, van-e ereje dolgozni? — Nem dolgozik az, kérem — hangzik a nehezen menő beszélgetés során a felelet —, csak imádkozik egész>nap. Ennél többel már nem igen lehet tőle meg­tudni. A toronyóra tizet üt, mire kiszakad belőle a sóhaj: — Jézusom, mindjárt dél lesz cs nem les* ebéd! Látom, hogy nem megyek sokra, elköszö­nök. Elmanőben még megmutatja leánya frissen takaritott szobáját. Egvszerü szoba. Szeníképek, feszület és temérdek virág. Azután már tessékel is kifelé. * Éppen végei ért az isteinÜszt^yt. A temp­lomból jönnek kifele a hívők. Feketébe öltö­zött emberek szélednek szét a szélrózsa min­den irányába a szűzi fehér havon. Két piros­pozsgás arcú, falusi eleganciával öltözött Neumann-testvér, Teréz húgai, tisztogatják magukról a havat és gondos 'lábtörlés után bél énnek a házba; azután Neumann-papa ér­kezik és végül réveteg nézéssel a sápadt arcba esett fe­kete szemében megérkezik Teréz. Fekete kendőjébe erősen bebugyoláltan lépi át a szülői ház küszöbét. Utolsónak kijön a templomból a tisztelendő ur is. Fekete reverendája szinte rikit a fehér hóban. A szembejövők mélyen megsüvegclik: — Dicsértessék az Ur Jézus Krisztus! — Mindörökké, ámen!... Ternyei László. Fizessen elő a mr HpiS ilif-FS i>t;UUUtUii XViVíiáJA 1 ct>ouura varok sor rali

Next

/
Thumbnails
Contents