Prágai Magyar Hirlap, 1928. december (7. évfolyam, 275-296 / 1902-1923. szám)
1928-12-21 / 291. (1918.) szám
1928 december 21, péntek. 5 'EKSSM-/VM!EEm-Tm5i1flp; Három halottja van a berlini tüzkatasztrólánah — A romok alatt még több halottat sejtenek — Faji vegyeíemzés yyA magyarok nem ismerték a faji vegyeíemzés műveletét"... irta Dzurányi László egyik békéscsabai cikkében. Ez a néhány szó tömör és életteljoe foglalata egy évtized magukévá élt sok tapasztalatának — különösképpen felkavarta bennem a feledés finom porrétegót, amit sok-sok tűnő év szitált az emlékeim hamvas színeire. És, mint akinek por hullott a szemébe, én is megtörülöm a szememet, és egyszerre a régi színek életteljes ragyogásában látom újra a múltamnak egy epizódját. Elmondom. Nem nagyon érdekes, — nem történik benne semmi, — nem is tragikus, legalább is 'hiányzik belőle a nagy élmények pátosza, — de lesznek sokan a kortársaim közül, akik, mint egy régi, elkopott tükörben — meglátják majd benne a saját arcukat. Téli délután volt, egy háboruelőtti felvidéki kis városban; a duruzsoló szamovár körül, akik ültünk. — Ki orvos, ki ügyvéd, ki tanár, ki mérnök — mind deresedé fejjel bámultuk már a szivarunk füstjét, és beszélgettünk; — miről is beszélget a magyar, ha nem politizál? — kultúráról, irodalomról. (És amikor erről beszól, megint csak — politizál.) Azt fejtegettük, hogy ki volt a magyar költészet legigazibb reprezentánsa, akiben legeredetibben szólalt meg a fajtája lelke? Egyikünk erre elmondta, csendesen, alig zizzenő szóval, súlytalanul, — akárcsak a nagyszalontai szóétát szólaltatta volna meg, ezt a két sort: ,,Én az avart jártam, Tűnődve megálltam ...“ Egyszerre felkiáltott: — Hát mondjátok: lehet ezt a sort lefordítani? Van-e a világnak az a műfordítója, aki vissza tudná adni ennek a szónak a zamatát: „az avart jártam", és nem: az avarban jártam. Olyan jelentéktelen, súlytalan, egyszerű kis verssor, nem fejez ki semmi érzelmet, semmi olyan gondolatot, ami európai, világtörténelmi szempontból értéket jelentene; ha lefordítottam, lehull róla a szépség hamva, pedig, hogy milyen szép, azt legjobban mutatja, hogy itt megszűnik minden analízis és reflexió: aki magyar, az megérti és szépnek találja, aki pedig nem magyar, annak hiába magyarázod ... — Na, és te igazán magyar vagy? — kérdezte az egyik jelenlevő nevetve. A barátom erre elmosolyodott. — Bizony, ha a véremet vegyelémeztetném, kiderülne, hogy minden van abban, csak éppen magyar vér nincs egy kanálnyi sem, mert az egyik nagyapám német volt, a másik lengyel, a nagyanyám meg pláne francia volt, — ki tudja, tán még magyar is volt az őseim között... —• Érdekes, — gondoltam akkor és sajátságos szomorúság köde ereszkedett rám — ennek az árva, rokontalan nemzetnek az egész világgal van rokonsága és mégis idegen az egész világ számára: lám, még a Baját fiai is mind idegenből szakadtak ide... És csakugyan, már meg is indult a vegyelem- zés. Hát bizony kiderült, hogy az egész társaságban — rajtam kivül — nem volt egyetlen egy fajmagyar sem, de volt köztünk minden elképzelhető európai vér: Bzláv, germán, román, török, zsidó. — tán arab is. És ahogy mindegyik nyugodt, békés Bzóva.1 odamondogatta: ,,én román ragyok", „én sváb", „én zsidó", „én szlovák", a szomorúság ködét a fejem felől egyszerre csak felszitta egy meleg sugárzás, a meghatottság forró árama, amely felém szállt ezekből az egymásfelé hajló szavakbóL (Mintha lágy, altató, sustorgását hallottam volna egy nagy, nagy folyónak, amelybe jobbról-balról sok kisebb folyó hordja ezer év óta a maga nap- fénvszinétől erezett hullámait, más és más-szinü hullámokat, és ezek a hullámok a nagy anya-fo- lyóban egymás mellett hömpölyögnének tovább, mindegyik a maga színétől csillogóan, és mégis egy közös árnyalatba olvadtan, mint a szivár- I vány színei... így folydogálnak ezer év óta és nem vesztették el a szánüket, — hát nem csodálatos ez?) És szálltak felém a szavak különböző tájakról, Európa és Ázsia messzeségeiből, szavak, amelyek talán soha meg nem találták volna egymást, vagy ellenséges hallgatásba fagytak volna egymás le- helletére... és ma egymás mellett hullongálnak, egymásba kavarodva, mint békés hópelyhek adventi éjszakákon... és mindegyikben a vér külön, egyéni és faji ritmusa lüktet, amíg kimondják ezt a közös hangzású szót: „avar". Furcsa ez, furcsa. Ez a barátom, aki szemben ül és tenyerébe hajtott fejjel bámul a tűzbe, szepesi német. Szebben beszéli a német nyelvet, mint a bécsi, vagy müncheni fajrokonai, — betéve tudja Goethe, Schiller, Heine minden sorát (ezért ugyan nem kellett volna németnek jönnie a világra, mert ezt ugyan mi magyarok is éppúgy ismerjük), de még azonkivül ismeri Vörösmavtyt, Petőfit, Arany Jánost és bizonyosan jobban ismeri Ady Endrét, mint Esze Tamásnak a Nyírségen pi- pázgató komái. Ez a másik barátom, aki a kandalló mellett szi- varozgat, erdélyi román; a belényesi gimnáziumban románul tanult és a nyarat most is Brassóban meg Szinaiában tölti a rokonainál, ahol a legjobb román társaságban forog mindég. Sohasem tagadta, Bohasem hallgatta el, hogy román, de ha egyszer azt mondaná neki valaki: „ezután nem fogsz többé magyarul beszélhetni, nem járhatsz többé magyar társaságba .. .** bizonyosan Berlin, december 20. Beszámolt a P. M. H. a Berlinben törtiónt tüaloatas zit r óf á r ól > amely a Schönleinsbrassen egy ötemeletes bérházait hamvasztott eil, eddig három balettja van, a kórháziba szállított súlyosan sebesült munkás- nők közül hárman meghaltak és egy munkásleány a halállal vivődik. Ezenkívül még négy súlyosan sebesült munkásnőt ápolnak a kór- | házban, akiknek állapota veszélyes, 24 sebesült ellenben túl van a veszélyen, noha gyó- j gyulásuk hosszú ideig fog tartam. A tűzoltóság egész éjszaka reflektorok fénye mellett takarította el a kiégett ház belsejében az üszkös romokat, amelyek alatt halottakat sejt. Nem lehet ugyanis megállapítaná, hogy az j Páris, december 20. (A Prágai Magyar Hírlap tudósítójának jelentése.) Tegnap futott be Franciaország Atlanti óceán-parti nagy kikötőjébe, Cherborugba a német kereskedelmi tengerészet legnagyobb óceánjáró gőzöse, a Deu'tschtand, amely mint egy modern vizi fel- hőrkarcoló teszi meg nem egészen hét nap alatti útját a szabadság szobrának tövétől a merkednek és már másnap az uszóváros egy- ilyen nagyszerű kényelemmel felszerelt óceán- járó gőzösön. Az utasok hamarosan összeismerkednek és már másnap az uszóvárok egymásrautaltsága révén olyan érzelmek fejlődnek ki bennük, mintha már régtől fogva együtt volnának, mintha egy város lakosai lennének. Nincsenek is elszigetelve a szárazföldtől, mert hiszen a léghullámok minden pillanatban üzenetet továbbítanak, a szárazföld eseményeiről másodpercek alatt éltesülnek, végighallgatják a Metropolitannak és a párisi operának műsorát, a hajó zenekarának pattogó jazzére táncmulatságot rendeznek, sétakorzó- zások folynak, sportokat űznek, remiznek, egyszóval a modern társadalmi élet minden szórakozását és kényelmét élvezik azon a hót napon át, amelyen a szemhatár mintha sohasem változnék, mindig csak a szürke égboltozat és a zöldes-fehér hullámhegyekkel tana- jozott, kilencezer mélységű víztömeg végtelen és örökös egymásba fonődása. A hajó hatalmas gépei egyhangúan dobognak és ötven kilométeres óránkénti sebeséggel lökik előre az óriási hajótestet, a parancsnoki hídon merev nyugalommal, mintha szoborrá merevedett volna, áll az őrtiszt és szeme a távolba figyel A hajó életének ezt a nyugalmas* meghitt folyását két nappal a cherbourgi kikötőbe való megérkezés előtt tragikus esemény zavarta meg, amelyet este a szalőnban fokozott izgalommal, mély részvéttel és megdöbbenéssel olvastak és tárgyaltak meg az érdeklődő utasok. 'Sokan nem tudták, kiről szól a tragikus hir, sokfájdalmas vonaglásban rádulua össze a Bürü, fe- kéte szemöldöke, és a szeme villanásában dacos vágy követelné vissza a magyar társa-sélet elvesztett szépségeit, — hü cimborákat, kedves dalok ismert zengését és régi emlékektől patinás ércét a magyar szórok ... És a harmadik barátom, aki most kedves csalafinta mosollyal kacsint felém a mellettem levő fotelből, liptói szlovák; nagymüveltségü ember, akinek otthon százakramenő könyvtára őrzi a szláv lélek legszebb alkotásait. A múltkor végigvezetett a lakásán és megmutogatta a képeit, és én elcsodálkozva láttam, hogy ezek a szláv kultúrát lehellő szobák tele-tele voltak a magyar művészet legszebb alkotásaival. „Minden évben vásárolok egy-két képet vagy szobrot, mert azt akarom, hogy minden jónevti magyar festő meg szobrász képviselve legyen gyűjteményemben. — azonkivül pedig — rokonságban is vagyok egy- némelyikkel közülük..." Ahogy ezt mondta, egyszerre olyan közel éreztem magamhoz Dostojev- skyt, Osehovot, Kukucsint, meg Vajanskyt, mintel pusztult Decker-féle rádiógyárban és a fölötte lévő zoogo ragyáiban alkalmazott munkások és munkásnak közül nem hiányzik-e valaki, mert a két gyár .minden berendezésével együtt az itatott könyvek és az alkalmazottak bérlajsbrcmai is elégtek. A legnagyobb erőfeszítéssel sem sikerült a leégett nagy bérpalota udvaráról élhord ami a több méter magasan feltorlódott f áttör melók eket és a lezuhant gerendákat, a munka még estág is eltarthat, de nemcsak az udvaron levő romhalmaz alóli sejtenek halottakat, hanem a beszakad t emelelek pdlói és meny- nyezetoi alatt is. egy karcsú, kéikszeimü, nemes arcvágásu, szőke haj-koronával hó szárazott; fejű fiatal leányka, aki naphosszat méla merengéssel állott a fedéliközöm, a korlátnak -támaszkodott és sohasem előre nézett, ahonnan a kontinens partját várták felbukkani, hanem mindig visz- szafelé révedezett a tekintete, mintha minden habtaraj, amely a hajó nyomában kél, fájdalmas és súlyos teherként nehezednék lelkére. A hajó parancsnoka pedig a hajó naplójába köteles gondossággal vezette be a következőket : Ma délután greenwichi idő szerint 14 óra 40 pe-rc és 23 másodperckor a 27.-dk szánni második osztályú kabin utasa, az utasok jegyzéke szerint Keresztessy Mária budapesti (Hungary) illetőségű 20 éves zongoraművésznő öngyilkossági szándékból a hajó korlátján átvételié magúi és elmerült a hullámokban. Az őrtálló tiszt rendeletére nyolc matrózzal azonnal mentőcsónakot bocsátottak le a tengerre, amelyen középmagas hullámjárás volt, a hajó gépeit leállították, mire azonban a mentők a szerencsétlenség színhelyére értek, -az utas elmerült a hullámokban. A hajó két óra hosszat maradt helyben, azután tovább folytatta útját. Gyönyörű reményekkel, magas rátörő tervekkel indult néhány hónappal ezelőtt az újvilágba Keresztessy Mária, a magyar zeneművészetnek ez a sokatágéirő, fiatal tehetsége, hogy művészetét Amerika' nagy városaiban is bemutassa és anyagi eszközöket teremtsen magának további tanulmányaihoz és a további ól-e-tküzdelmekhez. A fiatal magyar leánynak útja sikerekben rendkívül gazdag vol-t, Amerikának legkényesebb ízlésű kritikusai, akik má-r fokozott elővigyázatossággal figyelik az európaiak invázióját, a teljes elismerés hangján irtuk Kereszteesy Mária hangversenyeiről. Oiyan volt mindez, mint egy csodaszép álom, de hogy az álom még gyünyö- rüségtelj esőbb legyen, Kereszteesy Mária szilia ők is rokonai lettek volna Benczúrnak, Stróbl- nalc, Kupcckynek meg a többieknek ... (Vagy talán csakugyan rokonok is, hiszen azok is szláv vért hordoznak az ereikben, a szlávok pedig, ki tudja, — tán még az oroszországi őshazában rokonai voltak már a mi magyar őseinknek... Uramisten, még hová jutunk ezzel a „vegy elemzéssel ...) A tűz vidáman felpattogott a kandaléban és a sercegö fahasábok zenéje közös ritmusra dobbantotta mindnyájunk vérét. Egyikünk énekelni kezdte a régi diáknótát: „Ballag már a vén diák tovább...“ — mire a zipszer barátom német diákdalokat kezdett dúdolni, Lassan-lassan előbujtak a lelkek szegletéből az alvó gyermekkor hangjai; a z-sidó barátom — nagyon muzsikális ember — egy nyujtott-sirámu péntek-esti zsolozsmát zümmögött — és jöttek egymásután a román meg a szláv melódiák, mintha a Dnyesztor meg az Olt lassú zúgással jött volna közelebb, közelebb... Ahogy figyelve hallgattam őket, én, az egye- dűli magyar, — a szeretet forrósága gyűlt a Bzevében uj érzelem fakadt fel. Egyik hangversenye után, amikor szállodájába visszatért, a ldftboy egy lángoló vörös rózsát nyújtott át neki. Ez a lángoló vörös rózsa azután hűségesen elkísérte a művésznőt egész turnéján. K-e- resztessy Mária először mosolygott a dolgon, amelyet bohókás ötletnek tartott, később azonban már jól esett neki a virág és fájt volna, ha elmarad. Chiíkagóban azután elébe került a fiú, egy fekete haja, tüzes szemű, száz százalékos amerikai fiatalember, aki végighallgatta Keresztessy Mária első hangversenyét és annyira megtetszett neki a fiatal művésznő játéka, még inkább elbűvölő, húsz éves szépsége, hogy hűséges árnyékává szegődött' és érzelmeit minden uj városban, minden uj hangverseny után egy-egy lángoló piros rózsával fejezte ki. Gyönyörű idill volt ez é9 csak természetes, hogy' hamarosan eljegyzés lett a vége. Nagy életkedvvel, fiatalos reményekkel telten szövögették a jövő él-ettervett. Minden attól függött, hogy Keresztessy Máriának sikerülni fog-e tartózkodási engedélyt szereznie. Az amerikai vziumszabályok ée a tartózkodási engedély feltételei nagyon szigorúak. Keresztessy Máriának hat hónapra szóló úgynevezett miivész-vizuma volt, ennek lejárta azonban vszedelmesen közeledett. Beadta hát kérvényét a Fehér Ház bevándorlási hivatalához és úgy ő, mint vőlegénye mindent elkövetett, minden követ meg-: mozgatott, hogy' a kérvényt kedvezően intézzék el. Közben pedig tovább szövögették a hi- mes álmokat. Azután bekövetkezett a keserű felébredés. Abban a fehér épületben nem romantikus hajlamúak az emberek, nincsen érzékük az élet apró örömei és nagy tragédiái irán. A szabály szabály', ez az éh.vük és Keresztessy Mária kérvényének elintézésébe belekerült a kegyetlenül hangzó: No. Ez ellen nem volt appeiláta. Mária úgy érezte, hogy a szive összetörik. Nem volt segítség, a hatóság azt is megszabta, hogy' melyik hajóval kell indulnia. Mária ott állt busán, elhagyottan egy óriási ócenájáró fedélzetén, a túlsó parton nem várta öröm és vigasztalás, minden, ami az életet széppé és értékessé teheti, ott maradt a másik parton. Még látta a szabadságszobor éles kontúrjait, még feléje lobogott egy kis fehér kendő, még látta a könnyeket egy drága amerikai fiú fekete szemében és most irtóz-- va nézett a hatalmas víztömegekre, amelyek óráról-órára növekedtek a háta mögött és* mind hatalmasabb és Iegkiizdhetetienebb gátat emeltek közéje és szerelme közé. Kietlen volt ez a vizsivatag, kietlenebb, mint a Szahara tikkádt, sárga homokja, meggyötört lelke nem birta tovább a kánokat és egy kétségbeesett pillanatban, másfél napi hajóutra Cherbe rúg kikötőjétől a hullámsirba vetette magát. Az Atlanti-Óceán hullámai pedig, amelyek annyi emberéletet, kincset, örömöt, diadalt, fájdalmat, kínszenvedést, hősiességet, csalódást, átkot, könyörületet nyeltek el, most haragos dübörgéssel csapódtak össze a fiatal magyar leányka teste felett.. A fehér tarajokon vijjogó sirályok suhantak végiig . . . — Nagy a drágaság a pozsonyi karácsonyfapiacon. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonálja : A pozsonyi rendőrség ma délelőtt a Köztársaság-téren karácsonyfa razziát rendezett. Megállapítás tnyert, hogy minterv kétezer darab karácsonyfa eredetéről az elárusítók nem tudnak fölvilágosiitást adni és ezért a rendőrség a kétezer darab karácsonyfát lefoglalta. Egyébként Pozsonyban a karácsony- fapiacon óriási drágaság van. Az árak a tavalyihoz képest 100 százalékkal emelkedtek. membe; szerettem őket, a messziről-jött testvéreimet, akik Keletről, Nyugatról hozták magukkal a vérem gyorsabb lüktetését és tágabb, merészebb ivét a látásom határának és akiknek az én fajom adta a hallgatás méltóságos komolyságát, a szép, nemes gesztusok bátor lendületét és ércesebb zengését a szónak, az én magyar szavamnak. És forró szeretettel érzem egységbe-foglaló szorítását annak a kapocsnak, amely együvéfüzött minket és amelyről már akkor megéreztem, hogy nem vérség, nem fajiság, — nem is külső forma, hatalmi szimbólum, hanem: levegő, atmoszféra, - - analizálatlan, szavakba nem foglalható valami, -- talán transzcendens kisugárzása a folyók én tavak, hegyek és rónaságok lelkének ... ...Milyen régen volt ez, hogy testvéri hallgatásban ott ültünk valamennyien (mert minden népnek szép a maga nyelve, de hallgatni nem tud úgy senki, mint a magyar). Emlékeztek még rá, öreg cimborák? .... Biró Fdénes. Cl SW fi < nak az emlékezetében, mintha -felriadt volna A Prágai Magyar Hírlap 1929«6wl nagy képes naptárát már e-héten küldjük szét elölizetölnk- és olvasóinknak Az Óceán hmllámsirjába vetette magái egy húszéves magyar- ®e f rsr zongoramuveszmo A kegyetlen bevándorlási törvény elszakította szerelmesétől — A „DeuÉschSandu hajónaplójának tragikus bejegyzése —
