Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)

1928-11-28 / 272. (1899.) szám

1928 november 28, szerda. 'PRKG^yVw^íARHmLAP 3 Szent-Ivány válasza a Siovák rágalmaira Prága, november 27. A múlt napokban a Hlinka-párt hivatalos lapjában, a Slovákban támadás jelent meg Szent-Ivány József nem­zetgyűlési képviselő ellen, mire Szent-Ivány a következő nyilatkozat közlésére kért fel bennünket: Az a minősíthetetlen támadás, melyet a Siovák ellenem intézett, a felekezeti harc jellegét viseli magán és a felekezeti gyű­lölködés hangja. Hasonló modorban nem válaszolok, mert ez nem szokásom, annak pedig semmi értelme sincs, hogy a hazug rágalmakkal polemizáljak, de meg fogom találni a módját, hogy a becsületemben ért támadást megtoroljam. Görögországban bűntettnek nylivánitják a kommunista propagandát Athén, november 27. A belügyminisztérium kidolgozta a kommunisták ellen irányuló tör­vényjavaslatot, amely bűntettnek minősiti a kommunizmust és a kommunista agitátorokra súlyos büntetéseket szab ki. A javaslatot leg­közelebb már tárgyalja is a kamara. A javas­lat benyújtására a legutóbbi idők erős kom­munista agitáció] a késztette a belügyminisz­tert. ’ Önnek is szerencsét hoz! Vásárolja ott osztálysorsjegyeit 2 millió koronát nyer! A Fortuna Bank fizette ki a legnagyobb nyereménye­ket. Mint ismeretes az osztálysorsjáték nagy prémiumát is a Fortunánál nyerték. — Rendeljen még ma levele­zőlapon: V4 Ke 20.—, V* Ke 40.—, Vi Ke 80.—. FORTUNA banteűxlet, Bratislava. Duna-utca 7. Fizetés befizetőlappal a sorsjegyek kézhezvétele után. Hozás december 11. és 12-én. A választási küzdelem tetőpontján országszerte lelkes tízezrek vonulnak föl a magyarság pártjainak zászlajai alá A magyar nemzeti párt törvényhozói a választók között — A keresztény* szocialista párt gyűléseinek szlovák vidékeken is hatalmas sikerűk van Komárom, november 27. A magyar nemze­ti párt vezérei a legutóbbi napokban párat­lan agilitással vészük ki részüket a választási küzd etemből. Mindenütt telkes tömegek előtt tortáinak beszámolókat s a népgyülések han­gulatából iitélve, a pánt a legszebb remények­kel néz december másodika elé. A választási kampány utolsó eseményeiről az alábbiak­ban számolunk be: Szent-Ivány József pártvezér és Törköly József dir. országos pártelnök Eperjesen és Nagykaporén mondottak hatalmas beszédet A nagysikerű két népgyülésről azonban tech­nikai okokból holnapi számunkban számo­lunk be. Izsa községben Koczor Gyula képviselő tar­tott impozáns gyűlést melyet Ku-rucz Ferenc helyi elnök vezetett. A gyűlésen résztvett a község színe-java. Ógyallán Richter szenátor és Prochászka titkár tartott Huikó János elnökletével nagy­sikerű gyűlést. Richter szenátor magával ra­gadó beszédben foglalkozott az aktuális kér­désekkel. Szentpéter község lakossága is telkesen tüntetett a párt melltett. A gyűlésen Gere Be­nő elnöklete mellett Richter szenátor beszélt. Kassa, november 27. (Kassai szerkesztősé­günk telefon jelentése.) A magyar nemzeti párt Nagy kapóson nagysikerű választási gyűlést tartott, amelyen a párt vezérei közül Szent-Ivány Józsetf, Törköly József dr. tör­vényhozók, Blanár Béla dr., a magyar nem­zeti párt listavezetője, Fodor Jenő, a párt mezőgazdasági szakosztályának alelnöke, Herz Ignác, a kassai kerület alelnöke és Várnay Ernő főtitkár jelent meg. Baján köz­ség határában hatalmas d'iadalkapu várta a pártvezéreket. A d'iadalkapu előtt nagy tö­meg jelenlétében Rernáth Zoltán volt ma­gyar országgyűlési képviselő üdvözölte me­leg szavakkal Szent-Ivány József pártvezért, akinek egy baján i magyar leány gyönyörű csokrot nyújtott át. Nagykaipos határában harminofőnyi magyarruhás lovasbandiérium fogadta a vendégeket s itt Kovács Gizi és Pap Juliska imagyarrulhás lányok üdvözölték Szent-Iványt. Pap Mihály osztályelnök nyi­totta meg a gyűlést, melynek elnökévé Sut­Szimő községben Holoto képviselő tartott Illés Mihály elnök vezetésével szép sütést. A gutái gyűlés Kiemelkedő sikere volt a gutái népgyü- lésnek. . ; Gután, a Hodzsa-párt egyik volt főfészké­ben, több, mint kétezerötszázfönyi közön­ség hallgatta meg Richter szenátor és Gil- ler János dr. képviselőtestületi jelölt be­szédét. A gutái gyűlést Tánczos Balázs kisgazda nyi­totta meg. Utána Richter szenátor elsősorban Palkovics Viktorról, Guta voit kiváló plébá­nosáról emlékezett meg, majd hatalmas be­szédben a politikai kérdéseikkel foglalkozott. A népes hallgatóság állandó helyesléssel kí­sérte a beszédet s szűnni nem aka/ró éljen­zéssel ünnepelte a szónokot. Utána Giíllter János dr., majd Kaliitza Sán­dor beszélt. i Délután Richter szenátor, Giller és Kalitza Kamocsa községben tartottak impozáns gyű­lésit. A gyűlésen, melyet Halász Dávid elnök vezetett, a község lakossága tömegesen je­lent meg. ka István d;r. ügyvédet választották meg. Ezr után Szent-Ivány József mondott nagy .beszé­det, amelyben u$ból kifejezésre juttatta, hogy a magyar egység gondolata nem lehet som személyhez, sem párthoz kötve és ün­nepélyesen kijelenti, hogy abban a pillanat­ban, mikor észreveszi, hogy a magyar egy­ség útjában áll, azonnal visszavonul a köz­életi szerepléstől. A magyar nemzeti párt nagy gondot fordít a magyar falura, amelyet föl kell rázni és föl kell emelni mai ár- vamaradottságából. Minden attól függ, hogy mennyit tud termelni a magyar falu, ezért a ma­gyar nemzeti párt népszerű előadásokkal, ve- tésdijazással serkenti a magyar gazdákat a több­termelésre. Ez a magyar nemzeti párt agrárizmusa, A magyar egység gondolatának újabb hangozta­tásával fejezte be nagyhatású beszédét, amelyet a hallgatóság hatalmas tapssal köszönt meg. Törköly József szenátor kifejtette, hogy a magyar nemzeti párt nem* területi, de sze­mélyi autonómiát akar. Azt akarja, hogy még olyan helyeken is, mint például Alsókubin, ahol csak néháDy magyar él, azok számarányra való tekintet nélkül szabadon használhassák a magyar nyelvet a hatóságok és a bíróság előtt. Ezután kifejezést adott ama vé­leményének, hogy meg kell állítani a nemzeti értékek pusztulását, ezért kell reálpolitikát csi­nálni. El kell osztani a nemzeti munkát, hogy az rendszeres legyen. Törköly szenátor után Blanár Béla dr. listave­zető mondotta el programbeszédét. Hangsúlyoz­ta, hogy ebben az államban a jogokat nemzetiség sze­rint osztogatják, ezért van szükség a magyar egységre, hogy ebben az egységben kivívhassuk jogain­kat. A mai közigazgatási rendszer nem megfele­lő, ezért bejelenti, hogy Szlovenszkó parlament­jében teljes erővel fog küzdeni ellene. Ezután Várnay Ernő főtitkár, majd Fodor Jenő, a gaz­daközönség érdekében végzett munkáról mon­dottak nagyhatású beszédeket, majd Herz Ig­nác dr. temperamentumos beszédében tett hitet a magyar nemzet és saját magyarsága mellett. Visszautasítja azokat a vádakat, amelyek rene­gátnak kiáltották ki őt és vele együttérző tár­sait. Tulajdonképpen azok a renegátok, akik a magyar kultúrán nőve föl, az államváltozás után otthagyták magyarságukat. Nemcsak akkor kell a magyarsághoz tartozni, ami­kor az haszonnal jár, hanem akkor is, ami­kor rossz idők járnak fölötte. A zsidó pár­toknak ma csak egy programjuk van: a kormánytámogatás! A kormányok változnak, ácsomban a nemzet örök. Ennek érdekében kell tehát dolgozni. A faji ellentétet az antiszemiták találták ki, a zsidók pedig átvették ezt az antiszemiták­tól. Nyugodtam, felelőssége tudatában utasítja vissza a tudatlanoknak és a fezőröknek tá­madásait és az a törekvése, hogy továbbra is a magyair nemzeti párt keretén belül harcolja ki a zsidóság is az őt megillető jogokat. El­lene van azonban a hajlott zsidó derekakon keresztül való álílásszerzéseknek és na<nrsze- rü üzletkötéseknek. Mindenben magáénak vallja a magyar nemzeti párt vezéreinek li­berális fölfogását, amely termeiken y talajra kell, hogy találjon mindenütt. Herz beszédét Szent-Ivány, Törköly, Blanár és Herz Nagykaposon Jön I Jön I legnagyobb attrakciója több helyen orkáuszerü helyeslés szakította meg. Végül Egry Ferenc a magyar nemzeti márt ruszinszkói kerületének üdvözletét tolmácsol­ta és a magyar egység szükségességét han­goztatta. A nagygyűlés után a pártvezérek Mécs László költőpap vendégszerető otthonát .látogatták meg. Este magyar bál volt, amely óriási siker mellett folyt le. A magyar bál tiszta jövedelmét a prágai magyar menza ja­vára ajánlották föl. Richter szenátor a somorjai járásban Richter János szenátor a somorjai járásban Halni Gyula földbirtokos, Vörös Vince és Rázgha Károly járási elnökök és Méhes Ru­dolf titkár kíséretében több népgyülésen és értekezleten vett részt. Kacölcés községben pántértekezlet volt Kajdacsy Alajos házánál. Ugyanaznap Csailílóköztáruok községben jól­sikerült népgyülés volt Jankó Lajos vendég­lőjében nagyszámú hallgatóság jelenlétében, ahol a szenátort az ifjúság virágokkal köszön­tötte.. A népgyülést Tóth Vendel helyi szer­vezeti elnök meleghangú szavai nyitották meg, ^melyet Richter szenátor magyar fajsze- reteittol áthatott beszéde követett. Aznap este Jókán volt népgyülés a szövetkezet nagyter­mében, mintegy ötszázfőnyi hallgatóság je­lenlétében. Az impozáns népgyülést Hegyi Lajos helyi elnök nyitotta meg, Richter be­szédét telkes éljenzés fogadta. Alsójányokon pártórtekezlet volt Méry Jó­zsef elnök vezetésével. Csütörtök községben pedig népgyülés Gazsik Ferenc elnökletével. Szónokok Richter János szenátor, Vörös Vin­ce járási elnök és Méhes Rudolf titkár voltaik. Innen Fél községbe utaztak, ahol szintén na­gyon lelkes hangulatú népgyülés volt a szö­vetkezet nagytermében, mintegy 400 főnyi hallgatóság résztv ételév el. Holota, Koczor és Fűssy képviselők körútja Bátorkeszi községben vasárnap délelőtt, Bucson délután tartott Holota képviselő több érsekujvári gazda részvételével szépen sike­rült népgyüléseket. Hatásos gyűlés volt azonkívül Várkony községben, ahol Varjú József plébános meg­nyitója után Koczor nemzetgyűlési képvise­lő és Méhes titkár tartott beszédet. Délután Böös községben volt nagyszabású népgyülés, melyen Fekete Ilonka virágcsokor­ral és verssel köszöntötte Koczor képviselőt. Bindits Gyula elnök megnyitója után Koczor képviselő terjedelmes beszámolót tartott nagy hatást keltve. Utána Méhes titkár mon­dott lelkesítő szavakat. A Hetény községben tartott népgyülésen Jaross Andor képviselőtestületi jelölt, Pro­chászka titkár, Pintér Béla, ifj. Istenes Lajos és Boldizsár Béla udvardi gazdák beszéltek. Ugyancsak ők voltak a szép madara gyűlés szónokai is. Zsib'abesnyőn és Für községben Jaross Andor, Ágh titkár tartottak pártgyülést, Jász- falun Schneider Ede titkár és Ágh gazd. elő­adó rendezett pártértekezletet. Fü-ssy Kálmán nemzetgyűlési képviselő, Salkovszky Jenő dr., Jády Károly titkárral a volt Hontmegyében tartottak gyűléseket, Füssy képviselő e hét folyamán a barsi köz­ségeket látogatta meg Beinrohr Dezső titkár kíséretében. Pográny és Egerszeg községekben Sohnei- der Ede titkár, Horváth Imre, Prochászka Já­nos és Miskolczi Ferenc újvári gazda beszélt. Pogrányban Alsóbodok és Geszt községek né­pe is képviseltette magát. Andód és Kismánya községekben Ágh László gazdasági titkár, ifj. Hlavicska János, Bomhicz Vince, Bartos István, Demé Miklós és Horváth Lajos újvári gazdák voltak a szó­nokok. A hét folyamán még Rimaszombatban, Vág- selyén, Deákin. Diószegen, Köbölkuton, Szö- gyénben, Némán, Csicsón, Keszegfalván, Lé­ván, Udvardon, Marcelházán, Kurtakeszin, Martoson, a csilizközi községekben, Nagyke- szin stb. tesznek magyar nemzeti párti gyű­lések. | Világhírű "SCH&SClLfc** féle sifonok, vásznak, ágynemű damasztok, divatselymek és szövetek, ászt*!’ M > JSE& IH^m m ^im JIB1 RBS| iBBft _ § I —— " ■ ■ 1 wSkmW GItUBjb CECH 1 —■ 1 . ■- 1 . . .;. KOSICE-IÍ ASS1 I | szövetek. — Előnyös árak! Paplanok és paplan-anyagok. Régi paplanok átdolgozása. — ■■ wW 1 ......... 1 ■ 111......... "|—" |0.||a 7©. i Minták vidékre bérmentve. Minták vidékre bérmentve. * lg MHMTfir™ IIIIIIIII ÉlliiMlinilBMMBIIMMniHWnMBMlIWMaMÍMWnMlHIBríiiHBITlini MIBIIMl iiiMWBMMMWniMBllHBBBlBiriiMiiliiíirri ~T~"i ni

Next

/
Thumbnails
Contents