Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)
1928-11-29 / 273. (1900.) szám
10 1928 november 29, esüförtölí. 5ziDHÁz-KönW-Kai>Tm?A ■fl'JIII ...mii BWMPTOWWBM^MWBBMKHIITWIMB—B8—BBBWMgBWaM8aafMWaHM.UH I MMIW—B— Öt perces beszélgetés Rachmaninov Szergejjel, aki három zongorával, hét titkárral és egy mechanikussal járja a világot Prága, november 28. r Késő délután érkezett. Lemosta magáréi az üt porát, leült a Berlinből küldött saját zongorájához, megbüvölte a hallgatóságát, a szűnni nem akaró óvációk hatása alatt még rá is adott néhány számot, a többi között Lóhátán yi Soherso-ját, utiruihába öltözött és még az este vonatra szállt, hogy ma már a bécsi publikum előtt brillírozzon. így él az ötvenötéves Rachmaninov Szer- gej, a jelenkor legkiválóbb zongoraművésze, kinek Cis-moll Prelud-je világhírre juttatta szerzőjét. Rachmaninov húsz év óta nem volt a kontinensen. A háborút Oroszországban töltötte, a bolsevizmus elől egy szál ruhában menekült és meg sem állt, amíg amerikai talajt nem érzett a lába alatt. Amerikai hangversenyeivel olyan hallatlan sikert aratott, amilyet még előtte senki sem tudott elérni. Aranyhegyeket raktak a lába elé és legutóbb már négyezer dolláros fellépti dijat fizettek neki, amit rajta kívül csak a leges legnagyobbak, Saljapin, Heifetz és Kreisler tudtak elérni. Amerika után jött az európai turné, mely erkölcsi sikerben még talán az amerikait is fölülmúlta, csak anyagiakban maradt a dollárbirodalom sikere mögött, mert az el-sze- génvedett Európa lényegesen kevesebbet kínálhatott ennek a boszorkányos Ügyességű nagy virtuóznak, mint a gazdag Amerika. Rachmaninov azonban huszévi távoliét után ismét végigjárja Európát és — mint maga mondja — boldog, hogy közöttünk lehet. Az európai turnéja során állandóan utón van, éjszakáinak javarészét hálókocsikban tölti és gényedett Európa lényegesen kevesebbet kielégítse. Mint minden művész, ő is bogaras. Spleenje, hogy csak a saját zongoráján játszik s mivel a zongora kissé nagyobb teret foglal el, mint más hangszer, a szállítása is nehezebb, ezért három zongorát tart s váltakozva használja azokat. Prágában a berlini zongorán játszott, Récsben a drezdai vár rá és az itten használtat Parisba irányította. Minden útjára két titkára kiséri és egy mechanikus, aki a zongorákat tartja rendben. Rachmaninov elegáns megjelenésű, választékos ízléssel öltözködő, magas, karcsú ur, aki vonatjának indulása előtt néhány perccel a további programjára vonatkozóan a következőket mondotta: — Holnap Becsben Mtszom cs holnapután Budapesten lépek fel. Pestről Parisba utazom, ahol december 2-án lesz a hangversenyem. Parisból Amerikába utazom. N Mikor jön vissza hozzánk? — Sajnos, nagyon rövidre szabtam az európai koncertturné tartamát. Máris hívnak mindenfelől, hogy ismételjem meg a hangversenyeimet, de most nem tehetek eleget e meghívásoknak. Remélem azonban, hogy jövőre ismét átjöhetek Európába és akkor megismétlem az egész idei turnét. T. L. n Bartók Béla Oroszországban. Budapestről jelentik: Bartók Béla újév után Szovjetoroszország városaiban ad hangverseny!. Turnéja Karkov, Kiev, Odessza, Szentpétervár és Moszkva városokba vezeti. !RÁDIÓMŰSOR PÉNTEK PRÁGA: 11.15 Gramofon. — 12.30, 16.30 Hangverseny. — 17.45 Német előadás. — 19.00 iValcer óra. Előadja Rejman k. a. operaénekesnő. —■ 20.00 Vígjáték a Stúdióból. — 22.20 Tánczene. *— POZSONY: 16.30 Hangverseny. — 18.05 Szlovák nyelvlecke magyaroknak. — 19.00 Prágai műsor. — KASSA: Í8.50 A szlovák trió hangversenye. — BRÜNN: 16.30 Kamarazene. —* 17.45 Német előadás. — 19.00 Kedélyes óra. — 20.00 Prágai műsor. — BUDAPEST: 9.30 Hírek. — 12.00 Déli harangsző, hírek. — 12.20 TemesváryKerpély-Polgár kamaratrió hangversenye. —- 14.30 Hírek. — 16.00 Onkel Hans németnyelvű gyermeküléséi. — 16.45 Hírek. — 17.10 Rigó Jancsi cigány- zenekara. — 18.20 A rádió közönsége, statisztikai előadás. — 18.45 Rádió amatőrposta. — 19.30 Falstaff, a magyar kir. Operaház előadása. — 22.30 Hirek. — 22.45 Original jazzband a Britannia- ezállóból. — BÉCS: 20.00 Énekhangverseny. — 21.25 Burgenlandi népdalok. — BERLIN: 20.00 Wagner-est. — STUTTGART: 20.15 Katonazene. -— 21.15 Dalest. — 22.30 Paul és Paula, vígjáték. <— LEIPZIG: 21.00 Clarissa fél szive, Max Brod yigjátéka, utána tánczene. — BRESLAU: 20.15 Ünnepi indulók. — LANGENBERG: 20.00 Virtuóz zeneszámok. — FRANKFURT: 20.15 Kedélyes est: Dalok és tánc éjfélig. — ZÜRICH: 15.00 Gramofon. — 16.00 Hangverseny. — 20.00 Humoros dalok. — RÓMA: 17.30 Hangverseny. — MILÁNÓ: 20.30 Hangverseny. — NÁPOLY: 21.02 Fra Dlavolo, Auber operája. — ZÁGRÁB: 20.35 Szláv zene. — 22.00 Hangverseny. - KATTOWITZ ős KRAKÓ: 16.00 Gramofon. — 18.00 ós 20.15 Szimfóuikus hangverseny Varsóból (•) Neubauer Pál „Mária" rimtt regénye cseh nyelven. Neubauer Pálnak, a Prágai Magyar Hírlap belmunkatársának „Mária" cimü Németországban nagy sikert aratott regénye, a prágai „Sfinx" kiadónál januárban jelenik meg cseh nyelven Jan Grmela dr. fordításában. (*) Egy furcsa vendégszereplés. Berlinből jelentik: A berlini színházak szegénysorsu színészek támogatására éjjeli előadásokat szoktak rendezni. Ezeken az előadásokon főképpen a színészek jelennek meg, olyanok, akik a főpróbákat nem látogathatják meg. A Verbrecher cimü darabot is be akarták igy mutatni, de egy Gronan nevű színész, akinek a szin észszövetséggel konfliktusa volt, megtagadta a fellépést. így az éjszakai előadás elmaradt, de nem véglegesen, mert a berlini színházi élet két hires tagja, Werner Kraus és Eduard von Winterstein. mikor megtudták a történteket, önként jelentkeztek a szerep betanulására és ingyenes eljátszására. A nemes versengésben Winterstein lett a győztes és már tanulja is a szerepet. (•) Dosztojevszkij-mnzeum. Moszkvában legközelebb megnyílik a Dosztojevszkij-muzeum. A nagy regényíró apjának lakását rendezik be múzeumnak. Ott lesznek Dosztojevszkij kéziratai é* müveinek mindenféle kiadásai. (•) Bécsi operettek Párisban. Brúnó Granich- staedten operettje, az Orlov, decemer 15-én kerül bemutatóra a párisi Folies Wagran-ban. Lehárnak Cloclo és Kék mazur cimü operettéi Piere Weber átdolgozásában szintén még ebben a szezonban kerülnek színre. — A bécsi operetteknek Párisban igen nagy sikerük van. A legnagyobb sikere a Varázske ringőnek, a Vig özvegynek é* a Paganininek volt. (*) Hány évesek a mosisztárok? Az egyik amerikai filmszaklap pontos kimutatást közöl arról, hogy az ismert mozisztárok mikor születtek. A listából vesszük az alábbi adatokat: Lón Chaney 1883-ban született. Mady Christians Bécsben látta meg a napvilágot 28 esztendővel ezelőtt. Jackie Coogan 1914 október 26-án született, Chaplin az 1889-es évjárathoz tartozik. Bebe Daniels egyike a legfiatalabb mozisztároknak, mindössze 26 éves. Xénia Desny Oroszországban született 1894-ben. Douglas Fairbanks 45 esztendős. Willy Fritsch Kattowitzban született 1901-ben. (•) Mit ér egy nóta? A legnagyobb angol zeneműkiadó cégek képviselői a Leviathan fedélzetén találkoztak amerikai útjukban. Nem beszéltek ösz- sze, de ugyanaz a gondolat vezette őket. Tanulmányozni akarják Amerikában, hogy mi értéke van az olyan nótának, amelyet egy hangos filmben alkalmaznak. Az operett-slágerek sikerével már tisztában vannak, de a zenésfilm értéke még bizonytalan. Magában Londonban ezidő szerint nincs igaz sláger-siker. Londonban amerikai dalok dominálnak. A POZSONYI MOZIK MŰSORA November 27—29-ig: Redoute: Uj műsor. Átlón: A menedék. Tátra: A tengeri tigris. Elité: A párisi snhanc. Metropol: A tirannus házában. Keresünk automobilok részére fizetőképes és derék képviselőket és pedig: IVilflTP ííviifillf részére; Pilsen, Budweis, Prib- Wllljfu Hülyül ram, Kolin, Pardubitz, vagy Königfgrátzben. Overland Wfeippet Pribram, Tábor, Pardubitz, Beneschau, Köníggrátz, Budweis, Jicin, Jung- bunztau és Wittingauban. Pályázók írjanak a következő címre: American Autó Palace Kom. Ges. Schiller-Lorrain & Co, Prag II. Na Florenci 3. Tel. 327-0-9 * 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 A NAGYKAP0S1 URÁNIA-MOZGÓ MŰSORA: December 1-én: A Denevér. v December 2-áu: Gyöngyélet a katonaélet December 8-án: Leánykereskedelem. December 9-én: A frakkos Vénusz. December 15-én: Harc a hazáért. December 16-án: A királyi gavallér. Dec. 22-én: Mme. Pompadur hálósainak titka. December 23-án: A szerelem törvénye. Dec. 25—26-án: A lourdesi csoda. (Vallásos.) Dec. 30-án: A fekete nővér. (Világsláger.) METEOR-MOZGÓ, NYITRA Nov. 29: Borzalmas lovaglás. Dráma a vasutasok életéből. Főszerepben: Blache Mehaffey. Nov. 30: Éjféli vendég. Társadalmi deteklivdráma 6 felvonásban. iáin karácsonyi könyvvásár! Figyelem! Késedelmes szállítás elkerülése céljából pótrendelés csatolását kér- 1 jiik a netán hiányzók azonnali kiegészítésére. Benedek Elek müvei Ezüst me&efeönyv. Diszkötésben 54.60 Arany roesekönyv. Diszkötésben 54.60 Csodavilág. Diszkötésben 23.40 Galambok. Diszkötésben 15.90 Katalin. Dászkötésben 19.50 Zsuzsika könyve. Diszkötésben 15.90 Tündérmesék. Kötve 14.30 Bohókás mesék. Kötve 14.30 Kalandos mesék. Kötve 15.60 Tatárjárás mondák Kötve 15.60 Vidám mesék 15.60 Állatmesék 14.30 Magyar mese- és mondavilág. 10 kötetes kiadás. A tiz kötet együtt 364.— I. kötet. 1. rész. Disakötésben 36.40 I. kötet. 2. rész. Diszkötésben 36.40 II. kötet. 1. rósz. Diszkötésben 36.40 II. kötet. 2. rész. Diszkötésben 36.40 III. kötet. 1. rész. Disakötésben 36.40 III. kötet. 2. rész. Diszkötésben 36.40 IV. kötet. 1. rész. Disakötésben 36.40 IV. kötet. 2. rész. Disakötésben 36.40 V. kötet. 1. rész. Disakötésben 36.40 V. kötet. 2. rész. Diszkötésben 36.40 Mesemondó esték 32.50 Öcsike nadselű gondolatai 26.— Oh szép ifjúságom 26.— Rókáné komámasszony 26.— Figurás-mókás történetek 26.— Veréb Jankó ós Gavallér Jankó 26 __ Vid ám állattörténetek 26.— Virágoskert 39.— Olcsó ifjúsági Íratok Álba Nevís. Harminc pompás mese 26.— Altai Margit: Színdarabok 26.— Cervantes: Don Quijote. Kötve 11.70 Feuillet: Egy szegény ifjú története 26.—• Giese Márta: A kis Kató 13.— Halden: Leánytörténetek 4.— Ilonka néni: Babatündér. Kötve 11.70 Kövér Ilma: Gyermekmesék. Kötve 11.70 K rudy Gyula: A víg ember bús meséi 13.— Marryat: Rüsztig Zsigmond 26.— Roboz Audomé: Mesekincstár. Kötve 11.70 Zempléni P. Gyulámé: A két árva 13.— Sebók Zsigmond Az arany cipő 23.80 Csutora Jancsi cimborái 39.— Csutora Jancsi kalandozásai a levegőben 39.— Dörmögö Dömötör az autómobál-versenyen stlx 65.— Dörmögö Dömötör utazása a cserkészfiukkal 42.30 Dörmögö Dömötör mint önkéntes 36.40 Legszebb mesék. Nagy 4* diszkiadás 117.— Mackó ur utazásai, albumalak 52.— Mackó ur újabb utazásai, albumalak 52.— Mackó ur utazásai szárazon é® vizen, albumalak 52.— Mackó ur utazásai: Mackó ur útnak indul 31.20 Mackó ur utazásai 31.20 Mackó ur újabb utazásai 31.20 Mackó ur szárazon és vizen 31.20 Tányértalpu koma a repülőgépen 31.20 Támyértalpu koma Amerikában 31.20 Tányértalpu koma vitézi tettei Boszniában ' 31.20 Tányértalpu koma utazása Hollandiába 31.20 A bárom Tányértalpu testőr és Tányértalpu egyéb kalandjai 31.20 Tányértalpu koma fiainak utazása a föld körül 31.20 Tányértalpu koma a sportbajnok 31.20 De Ajmicis-Radó: Szw 55.30 Andersen meséi 42.30 — Újabb meséi 42.30 Bánfi János: Egyszer volt 26.— — Legszebb regefüzér 26.— — Tündénkért 26.— Beeoher-Stowe: Tamás bátya kunyhója 39.— Minden kötél Kcs 24.70. Díszes albumkiadásban Kcs 50.70 kötetje Csengey: Mocsarak királya Jókai: Mesés könyv Mayne-R.: Fiatal utazók Mikszáth: Magyarország lovagvárai — A két koldusdiák Pajeoken: Vörös kém Rákosi: Bobby és Csiba Voimovicih: Magyar mesék Molnár Ferenc: A Pál-utcai fiuk. Al- bumalaku kiadás. (Vadász Miklós rajzaival) 65.— — A Pál-utcai fiuk 16o. Kartonköt. 17.60 Twaim: Tamás urfi kalandjai. Teljes kikiadás. Diszkötésben 86.40 — Tamás urfi mint detektív. 2. kiadás. Diszkötésben 32.50 — Tamás urfi léghajón. Kötve 32.50 — Huckleberry Finn kalandjai. Ford. Rákosi Jenő. Kötve 45.50 Kapható ós megrendelhető a Prágád Magyar Hírlap könyvosztályában Praha II, Panská 12, III. Portő 5, 7 K Csehszlovákia egyetlen szépirodalmi képes hetilapja a Kémes Hét megjelenik minden hét csütörtökjén )( A budapesti MTK (Magyar Testgyakorlók Köre) december 8-án ünnepli fennállásának 40-ik évfordulóját. )( Keresztes csak pontozással tudta legyőzni Szabót Egerben. Budapestről jelentik: Keresztes Lajos világbajnok vasárnap Egerben vendégszerepeit, ahol a kassal származású Szabó Sándorral mérkőzött meg. A viadal élvezetes küzdelmet hozott, végül is Keresztes pontozással győzött. Mindkét birkózó értékes ezüstserleget kapott. )( A román prolisport. Néhány héttel ezelőtt Temesvárott Rispensia néven profiegylet alakult. A román futballszövetség ennek az egyletnek nem adott játékengedélyt, miután Romániában csak az amatőr klubok működhetnek szabályszerűen. A végzés következtében a Rispensia valószínűleg feloszlik. )( A holland tennisz-ranglistán Timmer áll az első helyen Diemer-Koll és Marinkelle előtt. )( Dempsey első ellenfele Sharkey lesz, aki december 10-én De Kuh-val mérkőzik. De Kub két nappal ezelőtt a 60. mp.-ben kuockoulolta a svéd Widdet. )( A berlini Seklittschuh Club a bécsi Eislauf- vereiut 1:0 (0:0) arányban legyőzte. A győztes gólt Sachs lőtte, míg Sell (Bécs) gólját nem ismerték el. )( Az amerikai Hakoah, amely tisztára a budapesti és bécsi vándorokból áll, az amerikai ligában 5:0 (3:0) arányban legyőzte a Hispanot. A csapat legjobb tagja Eisenhoffer volt, aki két gólt rúgott. Két gólt Wortmann. egyet Háusler lőtt. — A Gianis a Newyorkiól 4:1 arányban szenvedett vereséget. )( A prágai sajtó egyrésze állast foglal Jugoszláviának a Középeurópai Kubába való visszafogadása mellett. Szerintük a november 11-i bécsi konferencia csak félhivatalos volt ós ennek, nem volt joga Jugoszláviát kizárni. Ezzel szemben a való, hogy Jugoszlávia már abban a pillanatban kiesett a Kupából, amikor a magyar szövetség ellene tiltakozott, miután az alapszabályok értelmében az egyes szövetségek részvételéhez az összes többi államok egyhangú hozzájárulása szükséges. )( Kik a világ legjobb ping-pong játékosai? Londonból jelentik: A nemzetközi asztali tennisz- szövetség három tagú bizottsága: Montagu (angol), Mechlovits (magyar) és Pick (osztrák) összeállította a világ legjobb asztali-tenniszjátékosainak ranglistáját. Eszerint a legjobb férfi játékosok: Mechlovits (Magyarország), 2. Liebster (Ausztria), 3. Bellák (magyar), 4. Glancz (magyar), 5. Bull (angol), 6. Haydon (angol), 7. Perry (angol), 8. Flussmann (osztrák), 9. Pécsy dr. (magyar), 10. Thum (osztrák), 11. Finnberg (lett), 12. Kol- modin (svéd), 13. Miiller (magyar). 14. Malecsek (csehszlovák), 15. Sippiah (India) és 16. Jakoby dr. (magyar). — Nők: 1. Mednyánszky Mária (magyar), 2. Metzger (német), 3. Wildam (osztrák), 4. Siposné (magyar), 5. Ingram (angol), 6. Zádor Ica (magyar), 7. Gubbins (Wales), S. Land (angol), 9. Flamm (osztrák), 10. Kublmann (osztrák). — Amint láthátő, a ranglistát nagy fölénnyel a magyarok, majd az angolok és az osztrákok uralják. )( Kozseluh Károly és Ramilíon találkozásának megvalósításán fáradoznak a francia sportkörök. Ramilíon nyerte tudvalevőleg nemrég a tennisz profivilágbajnokságát, amikor úgy Bürkét, mint Najuehot legyőzte. )( Tandler, az Anstria válogatott hátvédje, akihez Orth harckép télén sógének ténye fűződik, vasárnap az Austria—Rapid mérkőzésen karját törte a Rapidban először szereplő jugoszláv Babicsnak. )( Az olasz bajnokság legutóbbi fordulójának eseménye a Milán bravúrja volt, amely Torinóban az FC Torino ellen 3:1 arányban győzött. Eredmények: A) csoport: Modena—Triestina 4:2, Padova—Pro Patria 4:3, Dominante—Roma 2:1, Milán—Torino 3:1, Livorno—Novara 2:0, Atalanta —Casale 2:0, Legnano—Prato 2:0, Alessandria— Bari 6:0. — B) csoport: Pro Vercelli—Brescia 3:0, Juventus—Ambrosiana 0:0, Bologna—Florentina 3:2, Fiumana—Verona 2:1, Cremonese—Pistoiese 2:0, Venezia—Reggiana 3:3, Lazio—Biellese 2:0, Genova—Napoli 2:1. )( A bndapesti I. osztályú liga állása november 26-án: 1. Hungária 10 8 2 — 41:11 18 2. Újpest 9 5 2 2 28:18 12 3. Nemzeti 9 3 5 1 13:13 11 4. Ferencváros 7 4 2 1 25:8 10 5. Bocskay 8 4 2 2 14:12 10 6. Ili. kér. FC 9 3 3 3 9:16 9 7. Somogy 9 3 2 4 10:17 8 8. Bástya 9 3 1 5 17:14 7 9. Kispest 9 3 1 5 12:23 7 10. Vasas 9 3 1 5 13:21 7 11. Budai 33-as 8 12 5 12 >23 4 12. Sabária 10 1 1 8 17:25 8