Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)
1928-11-17 / 263. (1890.) szám
é 1928 nov amfora 17, woiobai. „A magyar kisebbségek jogait nem tartják tiszteletben olyan mértékben, mint ahogy azt a szerződések előírják" Bethlen István miniszterelnök német cikke Magyarország konszolidálásáról és a szomszédállamokhoz való viszonyáról Berlin, november 16. Á Nord und Süld ciímü berlini folyóirat legutóbbi szánna cikkei közöl Bethlen István gTÓf toűflá/ból Magyarország mai helyzetéről. Cikkének bevezetőjében a miiniiszterelinök vázolja a fonradailimat, a ibolseviznmist, a romáin inváziót, majd a trianoni békét és fejtegetéseinek ezt a részét a következőkkel záTja: — Uj országhatárok, amelyek fontos területeket vettek el a nyerstenmelés szempontjából az országtól, elzárkózó politika a szomszédok részéről: ilyen feltételek mellett kellett rátérnie Magyarországnak az újjáépítés üijána. — Az újjáépítés fáraldságos munkája — folytatja a miniszterelnök — csak akkor biztathatott a távoljavőben legalább néani reménnyel, ha sikerül a megfkisebbitett nemzet valamennyi erejét összefogni és a nemzetiben felébreszteni a hitet, hogy valamikor ismét méltó módon foglalhat helyet a népek sorában. Kedvező eore akarata volt, hogy ez a törekvés visszhangra talált a bátor nemzetben. Politikája — írja a magyar miniszterein öle — a rend helyreállitását, a szenvedélyek lecsillapítását tűzte ki feladatául ÍÓs arra törekedett, hogy annyi izgalom után visszavezesse a polgárokat lépésről-] epésre az államai 'élet nyugodt formái közié. Ezt a célt sikerült elérni. A külpolitikára áttérve Bethlen István gróf a (következőket írja: A magyar kormány arra törekedett, hogy valamennyi állam irányában normális — ha lehetséges: jó és barátságos*— viszonyt létesítsen és tartson fenn. A közvéleményt mindig nyomasztóan befolyásolta, hogy bizonyos szom szé dallam okban a magyar kisebbségeik jogait nem tartják tiszteletben olyan mértékben, mint ahogy azt a szerzdések előírják. Ehhez járult még, hogy Magyarországot a külföldi lapokban — különösen a háborút közvetlenül követő években — szakadatlanul támadások és gyatázások érték, még pedig többnyire azok köréből, akik a békekötés következtében Magyarország rovására gazdagodtak. Magyarország konszolidálódásának biztos jele, hegy ennek a hadjáratnak a dagálya lassanként apadóban van, a külföld közvéleménye már kezdi vissza- utasitani ezeket a támadásokat, mert nem ad nekik hitelt. Sőt mi több, a külföldi komoly köreiben mindinkább felülkerekedik az a -belátás, hogy -a Duna völgyében becsületes, derék nép él, amely keserű jogtalanságot szenvedett. A magyar kormánynak sikerült megoldania azt a feladatot, hogy biztosítsa az állami élet nyugodt menetét és hogy egységes, következetes politikát folytasson. Talán ez az előnyös helyzete ébresztette egyesekben azt a benyomást, hogy Magyarországon diktatúra vagy más hasonló — erőszakra alapított — kormányzat lenne. Ez egyáltalán' nem igaz. Mindenesetre tény — és jó is, hogy igy van — hogy a magyar kormány ura aiz egész közhatalomnak, ez azonban a nemzet akaratából történt, amely minden kétséget kizáróan nyilvániuM meg a parlamenti választások alkalmával. Beteg az az állami szervezet, amelyben a Magyarország a wizszafeályozásSiasi első helyen áll Európában Budapest, november 16. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) A képviselő- ház mai ülésén a vizi beruházásokról szóló javaslatnál Mayer földmivelósügyi miniszter rámutatott arra, hogy a vizi szabályozásban Magyarország az európai államok sorában az első helyen áll. A régi Magyarországon hatmillió katasztrális holdat mentesítettek az árvíztől, mig a mostani Magyarország területén négymillió holdon történik ez meg. Nincsen nyugati állam, amely hasonló eredményt mutathatna fel. kormányon kívül még más tényetzők is rendelkeznek közhatalmi eszfcözökket — legyenek azok akár egye® személyek, akár testületek vagy egyéb alakulatok — és ha ezek egymással való vetélkedésükben az állam erőit felmorzsolják. Magyarországon fennáll a lehetősége a patr-lamentárig erők rendes érvényesülésének. Az ellenzék, ha kicsiny •is, teljesíti azt a kötelességét, hogy parüaPánis, november 16. Az Havas-ügynökség ma hivatalosan bejelenti, hogy Paul Boncour, Franciaország eddigi állandó népszövetségi megbízottja, lemondott állásáról. Paul Boncour kedden levelet intézett Briandhoz, melyben felsorolja azokat az okokat, amelyek lemondásra kényszeritetPrágá, november 16. Tegnap Brünnben is kisorsolták a morvaországi országos képviselőtestületi választásra benyújtott listák sorrendjét. A sorsolás eredménye a következő: 1. Német keresztényszocialista párt, 2. katolikus gazdák és háztulajdonosok szövetsége, 3. cseh nemzeti demokrata párt, 4. német iparospárt, 5. cseh szociáldemokrata párt, 6. Bund dér Landwirte, 7. német gazdasági munka- közösség, 8. német szociáldemokrata párt, 9. agrárius párt, 10. lengyel földínüvespárt, 11. lengyel szocialista párt, 12. komunisták, 13. cseh néppárt, 14. cseh iparospárt, 15. cseh nemzeti szocialista párt, 16. német nemzeti szocialisták, 17. Deutscher Volksbund. — A tizenhét jelöltlista közül 8 cseh, 6 német, 2 lengyel és egy nemzetközi (kommunista). Miért utasították vissza a „zsldő agrárpárt" raszinszköi listáját A ruszinszkői sorsolással kapcsolatosan a „zsidó agrárpárt" jelöltlistájának visszautasításáról a következő közelebbi értesülést nyertük. A választási bizottság a lista törlését Gáti kommunista képviselő, pártmegbi- zott indítványára mondotta ki. Gáti fölhozta, hogy a párt egy mesterséges alakulat, melynek nincs semmiféle programja, listáját nem is az uj pártszervezet meghatalmazottja nyújtotta be, hanem a cseh agrárpárt egyik titkára. Ilyenformán nyilvánvalóvá lett, hogy a „zsidó agrárpárt" címen az agráriusok mindössze csak a zsidó szavazatok megosztása céljából követtek el választási trükköt. A választási bizottság erre való tekintettel a listát visszautasította. Jaüoska pM és Mícsura szövetsége A Slovák mai száma már elparentálja a szlovák nemzeti pártot, mely szerinte az országos képviselőtestületi választásnak első áldozata lesz. A Slovák közlése szerint az evangélikus konvent legutóbbi ülésén hadat üzent a szlovák néppártnak s ezért Jánoska és Rázus nem kapcsolta pártjának listáját a szlovák néppártéval, hanem a párt végrehajtóbizottsága többségének akarata ellenére a centralista Micsura-párt- tal szövetkezett. E határozat miatt a szlovák nemzeti párt pozsonyi szervezetéből állítólag többen kiléptek, mert a nemzeti párt autonomista elveinek. elárulását látják ebben a szövetkezésben. Egy nemzeti párti disszidens a következőket mondotta a Slovák munkatársának: mentben és sajtóban kritikát gyakoroljon a kormány tevékenysége fölött. Tenméiszeteis, hotgy aiz ország, aimedytneik fáradságos munkával sikerült felküzdenie magát a legmélyebb reménytelenségből, még minidig számos gazdasági természetü nehézséggel találkozik. Ez a baj azonban nem valami magyar különlegesség, hanem európai jelenség. ték. Állítólag az okok nincsenek összefüggésben a francia szocialista párt állásfoglalásával. Paul Boncour lemondását csak ma h ozták nyilván osságra, mert a kormány tartott tőle, hogy a lemondás hire a tegnapi parlamenti vita miatt rendkívül rossz vért szült volna. — A szlovák nemzeti párt nem fog szerezni mandátumot, mert velem együtt minden őszinte autonomista elhagyja "a pártot. Aki rájuk szavaz, az a legcentralistább Srámek-pártot erősiti szavazatával. A Slovák azzal vádolja meg a szlovák nemzeti pártot, hogy • húszezer koronáért adta el magát Micsu- ráéknak. A Lidové Noviny ezzel kapcsolatosan azt panaszolja, hogy a szlovák nemzeti párt a leg- gyilkosabb tempójú választási harcot folytatja a centralizmus és főleg a csehek ellen. Idézi a párt választási felhívását, mely csak úgy hemzseg a centralizmus gyalázásától. Brez- nón egy népgyülésen különböző történetek elmesélése által gúny tárgyává tették a cseheket s a cseh szónokba, aki a vádakat meg auarta cáfolni, beléfojtották a szót. Csehországi kilátások Egy prágai német lap választási prognózisában a következő eredményeket jósolja Csehországban: cseh agrárok: 13—14 mandátum, kommunisták: 12—13, cseh nemzeti szocialisták: 11—12, cseh szociáldemokraták: 9—10, német szociáldemokraták 7—8, cseh nemzeti demokraták: 4, cseh néppárt: 4, cseh iparospárt: 2—3, Deutscher Yolksverband: 2—3, német keresztényszocialisták: 2—3, német gazdasági munkaközösség: 2, német nemzeti szocialisták: 1—2, német iparospárt: 1. Nemzetiségi csoportosítás szerint: a cseh pártok 45, a németek 22 mandátumot kell, hogy kapjanak a kommunisták 13 mandátuma mellett. A polgári pártok 38, a szocialisták 42 mandátumra számíthatnak. A kormánykoalíciót Csehországban előreláthatólag érzékeny vereség éri, mert e prognózis szerint az országos képviselőtestületben csak 38 tagságot tudnak szerezni az ellenzék 47 tagságával szemben. A kinevezendők fogják majd az egyensúlyt a kormánytöbbség javára billenteni. A kinevezendők között 13 német nemzetiségű lesz. Szocialista jelszó: vissza a megyerendszerhez! A esek nemzeti szocialisták a szlovenszkói választási agitáoiójükban a nagymegyerend- szerhez való visszatérést követelik. A párt sajtója az országos közigazgatási rendszer bevezetését Szlovenszkó egyik legnagyobb csapásának aposztrofálja. A megye- rendszert — írja a Ceské Slovo — mint a régi ószíláv rend (maradványát még a magyar éra sem merte lerombolni. A ®aJ> utal arra, hogy. Brockway teherautók, autóbuszok a legtökéletesebbek — tCérien ajánlatokat MOTOR IMPORT, Bratislava, Royko-u. 2/a* az agrárius centralisták is ellenezték az uj közigazgatási rendszert, s rámutat Scotus Viator intésére is, aki az ezeréves megyerendszer feladását a legnagyobb politikai tévedésnek min ősitette. — Talán mondanunk sem kell, hogy a szocialisták hirtelen nagy ^megye- szeretete" választási hangulatesinálásnál nem egyéb. Ha őszinte volna náluk a „régi ószláv" megyerendszer felöli táplált j óvóiéin én yük, akkor módjukban állott volna annak idején megakadályozni ennek a régi megyemdszer- nek a megszüntetését, amely megyerendszernek ők is sírásói voltak. Amikor Svehla pofonokat ígér párthiveiitek... Prága, november 16. A Pritomnost című folyóirat legújabb száma érdekes kulisszatitkokat közöl Svehlának Masaryk elnök ujjává- lasztása alkalmával tanúsított magatartásáról. A cseh agrárius párt a választási harcban irányelvül azt választotta: Mit mondana hozzá Svehla? — Mikor a Venkovban ezt a vezércikkeimet olvastuk — irja a Pritomnost — kérdeztük magunkban, nem arra céloz-e a Venkov, hogy mit fog majd mondani Svehla akkor, amikor megtudja, hogy a kormányból kiüldözték Englist, akit ő olyan nagy erőkifejtéssel juttatott oda. Az agrár sajtóorgánum azonban csak azt kérdezte, mit mond Svehla a választások eredményéhez s úgy tüntette fel a dolgot, mintha az agrárpárt tulajdonképpen csak Svehla gyönyörködtetése végett menne bele a választási harcba. Ha már arról beszélünk, mit mond Svehla, szabad legyen emlékezetbe idézni, mit mondott már egyszer a miniszterelnök. Idézzük pedig ezt egyúttal azok részére is, akik még mindig nem tudják helyesen megérteni Svehla viszonyát Masaryk elnök újbóli megválasztásához. 1926-ban, amikor Svehla a külföldön időzött s itthoni helyettesei a jobboldali kormány előkészitésén dolgoztak, a légkör már sokak részére édes reménységektől volt telítve, ügy látszott, hogy a jobboldal vállalkozó kedvű emberének ebben az államban már semmi sem áll útjában. Ennek a frontnak energikus férfim már az elnöki székben való szamélyváltozásra is gondoltak. Nem tagadható, hogy az agrárpártban is számos ilyen embeT volt. Várták Svehla hazatérését, hegy a nagy tervet ebbe terjesszék. Az agrárius párt klubjának ülésén, ahol az ügy szóba került Svehla akkor igy szólt: — A csehszlovák köztársaság elnöke T. G. Masaryk és az is marad. Aki ez ellen van, az néhány pofont érdemel és én kész vagyok ezeket a pofonokat személyesen kiszolgáltatni. Erre a kész terveket az érdekelt urak visz- szadugták zsebükbe. Megkezdték a Nptra folyó szabályozását Nyitra, november 16. (Saját tudósit ónktól.) Csütörtökön délelőtt ünnepélyes aktus keretében kezdték meg a Nyitra folyó régen tervezett és sok huzavonán át a megvalósításig jutott szabályozását. Az aktuson részfvettek a földmivelésügyi minisztérium, az országos hivatal, és az országos gazdasági tanács kiküldöttei, mig a nyitrai járást Haláchy járási főnök, a várost pedig Cobori Károly városbiró képviselte. A feldíszített alapkőnél Cobori városbiró mondott beszédet, amelyben a folyószabályozás gazdasági jelentőségét fejtegette. Utána a minisztérium és a hatóságok képviselői mondtak pár szót, majd a vezető főmérnök jeladására hozzáláttak a munkához. A Nyitra folyó szabályozását, egyelőre tizenkét kilométeres szakaszon vezetik keresztül 22 millió koronás költséggel. Mindenekelőtt a város környékén másfél kilométeres szakaszon kezdik a munkát, melynek első részére hárommillió koronát szántak. Ezt a munkálatot a pozsonyi Dolezsal József cég nyerte el. Az uj meder ásását Németországból hozott kotrógéppel végzik, amely naponta ezer köbméter földet, képes kivájni. A kiásott földet két gőzmozdony és hatvan kocsi fogja elszállitarni. Az uj meder a tervek szerint a viz szintjén 45 méter, a fenéken pedig 26 méter szélességű lesz, mig a folyó átlagos mélysége 5 (méternyi lesz. Paul-Boncour lemondott Franciáimig népszövetségi képviseletéről A második Lord Róbert Cecil — Paul-Boncour levele Briantiboz Agrárpárti titkár nyújtotta be a rusiinszkü „isidé agrárpárt" visszautasított listáját A cseh nemzeti szocialisták választási frakkéit a régi megyerendszert dicsérik