Prágai Magyar Hirlap, 1928. november (7. évfolyam, 250-274 / 1877-1901. szám)
1928-11-13 / 259. (1886.) szám
2 Vízvezeték és villamos berendezések szerelése DETVAY mérnök Nyitn, Maearyková uL 19. Rubldo-Zícby Iván báré londoni előadása Magyar- ország történeim! szerepéről London, november 12. Rubido-Zichy Iván báró, Magyarország londoni követe, a Fórum- Clubban, London egyik legelőkelőbb társadalmi ás irodalmi egyesületében hosszabb előadásban ismertette a magyar nemzet történelmi hivatását a Dunavölgyében. A magyarságnak a Duna völgyében való állandó letelepülése súlyos felelősséget és tiszteletreméltó történelmi kitüntetést rótt a magyarokra. A Duna medencéje mindig ütközőpontja volt a nyugatnak és a keletnek. Magyarország a nyugati civilizációhoz csatlakozva, egyrészt védte ezt a civilizációt a keletről fenyegető veszedelmek ellen, másrészt azonban védelmeznie kellett saját önállóságát is a nyugatról kiinduló beolvasztó törekvések ellen. Magyarország a nyugati civilizáció védelmét a legnagyobb odaadással és ön- fö láld ozással teljesítette. A századokon át tartó háborúskodások nagyban meggTérítették a magyar lakosságot. A népesség megfogyatkozását letelepedéssel kellett pótolni. Ezekre a telepítésekre vezethetők vissza azok az állapotok, amelyek megteremtették a nemzetiségi problémát A 67-es kiegyezést rövid ideig tartó nagyszabású föllendülés követte. Magyarország azonban végzetére belesodródott a világháborúba. Nem az ő érdekei forogtak kockán, mert győzelem esetén semmit sem nyerhetett volna, ellenben vereség esetén mindent elveszthetett. Tisza István gróf minden követ megmozgatott, hogy elhárítsa a háborús mozgalmakat és az ö föllépésére mondták ki a bécsi együttes minisztertanácson, hogy a monarchia nem akar semmiféle területi gyarapodást Az északi és déli szlávok útja keresztezte Magyarországot, ezért lett Magyarország legfőbb célpontja a pánszláv aspirációknak. Ezután az előadó részletesen ismertette azokat a veszteségeket, amelyeket a trianoni békeszerződés okozott. Magyarország azonban még a legsúlyosabb viszonyok között is megállja a helyét. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Patriek Ness méltatta a magyar követ érdemeit az angol és magyar nemzet közti hagyományos barátság kímélyitése körül. Az angolok egyetlen más nép iránt sem éreznék olyan sajátságos rókonszenvet, mint a magyarok iránt. Mint nőt különösen megragadta, hogy a lovagiasság, a lelki nemesség és a hűség a magyar jellem uralkodó vonása. Fizessen elő a se- Képes ülf-FS JIOS ^ií,j§^ A Prágai Magyar Hírlap eredeti regénye Irta: JARHQ JÓZSEF (8) Kíváncsian várta, hogy mikor kerül már sor az ő ajtajára is. Néhány perc múlt el izgatott várakozásban. Önkéntelenül lesiimitotta ruháját & megigazította nyakkendőjét. Rajtakapta magát a mozdulaton s gúnyosan mosolyodon el: — Nekikészülök a fogházudvari sétának, mintha a déli korzóra akarnék kimenni... Néhány perc múlva megszűnt az ajtó- csapkodások zaja s csak távoli léptek kopogása hallatszott: egy ©öreg ember mehetett lefelé a lépcsőn. Aztán a léptek lármája is megszűnt. Csalódottan ült le az asztal mellé: öt nem vitték le a sétára... Nagyon elhagyottnak, nagyon magányosnak érezte magát, — róla mindenki megfeledkezett: — Elfelejtették kinyitni az ajtót... Reménytelennek, kétségbeejtőnek érezte a helyzetét, — mintha eltemették volna. Nem tudott szabadulni a kínzó gondolatoktól: mi lenne, ha teljesen megfeledkeznének róla s nem nyitnák ki többé a vasajtót? A gondolat kétségbeejtő súllyal nehezedett .az agyára, — most már eszébe sem jutott, hogy dörömbözni lehelne a vasa jtón ... Percekig ült az asztal mellett. Szemei mereven nézték a falat. Nyomasztó, ólmos fáradtság vett rajta erőt: ráhajolt az asztalra « tenyerébe hajtotta a fejét. A folyosóról heh all átszőtt az egyhangú kopogás: a bezárt vasajtók előtt, vigyázó sétáját járta az őr. 1928 november 13, kedd. Prága, november 12. A legfelső közigazgatási bíróság beláthatatlan horderővel bíró elvi jelentőségű döntést hozott egy állampolgársági ügyben. B. S. szlovenszkói illetőségű volt magyar honvédezredes az államforduüat után magyar szolgálatban maradt. 1920 decemberében nyugalomba vonult és Szlovenszkón telepedett le. A szlovenszkói teljhatalmú minisztérium 1926 junius 25-i határozatával megsemmisítette a csehszlovák állampolgárságát, azzal az indokolással, hogy önként és a csehszlovák kormány engedélye nélkül a magyar állam szolgálatában maradt A nyugalmazott ezredes a teljhatalmú minisztérium döntése ellen Mauthner Frigyes dr. prágai ügyvéd utján panasszal élt a legfelső közigazgatási bíróságnál. A legfelső közigazgatási bíróság a panasznak helyt adott s a teljhatalmú minisztérium döntését törvénytelenség okából megsemmisitette. A teljhatalmú minisztérium a nyugalmazott ezredes állampolgárságát azzal az indokolással semmisitette meg, hogy az ezredes a csehszlovák kormány engedélye nélkül 1919-ben, tehát oly időben lépett át Magyarország szolgálatába, amikor Csehszlovákia ellenséges viszonyban állt Magyarországgal. Mauthner ügyvéd azzal érvelt, hogy a teljhatalmú minisztérium törvényellenesen semmisitette meg az ezredes állampolgárságát, mert igaz ugyan az, hogy 1919-ben, amikor az ezredes magyar szolgálatban volt, Csehszlovákia és Magyarország között ellenséges viszony állott fenn, azonban a törvény értelmében egyedül csak az az időpont lehet mérvadó, mikor a csehszlovák kormány az ezredest felszólította arra, hogy az idegen állam szolgálatából kilépjen. A legfelső közigazgatási bíróság ezt az álláspontot elfogadta s a minisztérium határozatát az alábbi indokolással semmisítette meg: Az állampolgárság elvesztését, ha valaki idegen állam szolgálatába lép, csak akkor lehet kimondani, ha az illetőt a kormány előzőleg felszólította az idegen állam szolgálatából való kilépésre. Ez a felszólítás csak akkor maradhat el, ha Csehszlovákia az illető idegen állammal szemben ellenséges viszonyban áll. A felszólítás időpontjára nézve azonban mérvadó az állampolgárság megsemmisítésének a napja. Igaz ugyan az, hogy 1919-ben Csehszlovákia ellenséges viszonyban állott Magyarországgal, azonban a teljhatalmú minisztérium csak 1926 júliusában semmisítette meg az ezredes állampolgárságát, jóllehet akkor nem volt ellenséges viszony Magyarország és Csehszlovákia között. A legfelső közigazgatási bíróság véleménye szerint tehát a Prágta, november 10. Néhány nappal ezelőtt a Prager Presse Pozsonyból keltezett hirt közölt arról, hogy Magyarországról egymásután kiutasítják az ott alkalmazásban levő csehszlovák állampolgárokat azzal az indokolással, hogy „ha Csehszlovákia tud jubiláns ünnepekre költeni, akkor a polgárai eltartására is lehet pénze“. A hirt már akkor kitalált mesének bélyegeztük s föltevésünket most igazolja a legilletékesebb hírforrás; a csehszlovák távirati iroda. A csehszlovák távirati iroda ugyanis ma a következőket jelenti: Azon auandóan felmerülő hírekkel szemben, hogy Magyarországról tömegesen utasítanak ki csehszlovák állampolgárokat, illetékes helyről úgy értesülünk, hogy ezek a hírek minden alapot nélkülöznek s csehszlovák állampolgárok tömeges kiutasítása nem történt meg. A hivatalos hírforrás közléséhez mindösz- sze annyit kívánunk megjegyezni, hegy a Magyarországot megrágalmazó híreket a I csehszlovák kormánynak 1926-ban kellett volna felszólítania a panaszost arra, hogy a magyar állam szolgálatából lépjen ki. Miután azonban ezt a csehszlovák kormány nem tette meg. a legfelső közigazgatási bíróság a teljhatalmú minisztérium 1926 júliusi határozatát törvénytelennek jelentette ki és megsemmisitette. A közigazgatási bíróság néhány napon belül írásban fogja kiadni ítéletét és akkor módunkban fog állani azt indokolásával együtt, szóról-szóra közölni. külügyminiszter félhivatalos lapja, a P ragéi’ Presse és a kormány pozsonyi magyarnyelvű orgánuma terjesztette el. Uj autonómista mozgalom Elzászban Paris, november 10. A Petit Parisáén straasburgi jelentése szerint Rosg dr., akit a coíimari autonomdsta por ben in con túrna dana tizenötévi fegyházna ítélitek, váratlanul megjelent Elzász területén és egy ooflmari gyűlésen tegnap óriási lelkesedéssel fogadott többórás beszédet mondott. Anniikor a ter= met elhagyta, letartóztatták. Az anionom isták a letartóztatás után sokáig üntefcíeik az utcán s végül a rendőrségnek kellett föl oszlatni a tömeget, miközben újból több auío- nomistái letartóztattak. Ross elfogatása miatt a cotanari autónomieta port valószimüleg még egyszer lefolytatják. lenes leplei találták ki a csehszlovák állampolgároknak Nagyar- országről vili tömeges kiutasításáról szóié híreket — Séta! — dörrent 'be a kiáltás a zárka csendjébe. Saentessi riadtan kapta fel a fejét és idegenül nézett körül: az asztalnál ült, a nyitva álló ajtóból pedig idegen ember nézett rá, egy kék ruháé fogházőr. — Séta! — .ismételte meg durván az előbbi kiáltást az őr s türelmetlen, hangon folytatta: — Gyerünk! Gyerünk! Nem volt elég az éjszaka? Szentesei álom kábul tan kászálódott fel az asztak mellől s tétova léptekkel indult meg a folyosó felé. A folyosó végén hosszú sorban álltak már a rabok: néhányan polgári ruhában voltak, de legtöbbjük testén már ott lötyögött a durván csíkozott fegyházi egyenruha. Beállt a sorba és kíváncsian nézegette a társait. Elgondolkozott: — Csavargók — zsebtolvajok — betörők. Kíváncsian méregette az előtte álló embereket. Néhány lépésnyire tőle elegánsan öltözött ficsur állt. Tökéletes korzófigura: jól szabott ruha, borotvált arc, — csak a monokli hiányzott a szeméről. A balszem alatt azonban mély bevágás jelezte, hogy odakint még a monokli is elmaradhatatlan része lehetett a fiatalember „lényegének”. — Ez biztosan valami szélhámos, — állapította meg. A ficsur mellett érteimeearcu, tanárkül- sej.. ember ácsorgóit. — Vájjon mit csinálhatott ez, hogy idekerült? — töprengett. Felsorolta magában az összes bűnöket, de nem talált semmit, amivel ezt az embert meg merte volna gyanúsítani. A sor elején rosszképü, hatalmas testű ember éktelenkedett. — Biztonsan betörő, — talán rablógyilkos ... Mellette az a suhanó zsebtolvaj lehet. Itt mellettem ez a roszszagu ember verekedés miatt kerülhetett ide... Az a karvalyarcú alighanem árdrágító vagy siber... Ott elől az a tiszteletreméltó külsejű, szakállas ur biztosan sikkasztó bankpénztáros... Mindenkit sorra vett, de közben néha hátrafelé is figyelt: mögötte egyre nőtt a sor. Egymásután nyíltak meg a nehéz vasajtók s mindegyik mögül emberek ömlöttek elő: sápadt, .mosolytálán arcok, — csak ritkán vegyült bele a sorba egy-egy gondtalan nézésű ember... A szürke tömeget néhol sürgölődő kékruhák színezték változatosabbá, — az őrök. — Vajjjon mit gondolnak rólam ezek az emberek? — tolakodott fel hirielen a gondolat, — minek gondolnak engem?... Érezte, hogy kiváncsi tekintetek ; szaladnak végig rajta. Vérhullám színezte pirosra az arcát, — szeretett volna felkiáltani: — Én ártatlan vagyok! Engem csak a véletlenek ostoba összejátszása juttatott ide! Meg szerette volna magyarázni mindenkinek, a fegyenoeknek és a fogházőröknek, — hogy ö becsületes ember, — de nem lehetett beszélni. A folyosón hosszú sorban álltak az emberek, de senki sem beszélt. Nem tudta: szabad-e beszélni itt, vagy azért hallgatnak mind az emberek, mert senkinek sincs semmi mondanivalója?... Végre felharsant egy kiáltás: — Séta indulj! Lassú léptekkel indult meg a sor. Szén tess i kiváncsi szemekkel nézte a hatalmas épületet: szigorú rend mindenütt, mintha a téglák is börtönéletre lennének kárhoztatva. A folyosók kereszt alakban futnak szét és mindenütt' szabályos rendben sorakoznak egymásmellé a vasajtók... Lefelé mentek a lépcsőn. Csodálkozva vette észre, hogy az első emelet alatt hatalmas vassodrony van kiteszi!ve. — Vájjon minek? A lépések egyenletesen kopogtak a lépcsőn. Halk hangon, súgva szólalt meg a szomszédja: — Van szénád? — Nincs. Szenteli kényelmetlenül érezte magát: — Miért tegez engem ez az ember? Hogy mer ez engem tegezni? Dühösen korbácsolta fel magában a polgári öntudatot: — Hallatlant Tegez engem! Ez a gonosz* tevő! Ki tudja, mit osinált ez odakint?... Elhúzódott a szomszédja mellől —* amennyire lehetett. A sor végén pattogó hangon szitkozódott egy fogházőr: — Az istenit a gazembernek! Hogy már megint nem tudja tartani a száját! Az istenfáját az ilyen csirkefogónak, hogy rothadna meg a zárkáján valamennyi! — Rohadt tornaszer! — sziszegte fogad között a rosszképü ember, Szentesei szomszédja. Szentessi barátságosan mosolygott a mellette lépdelő ember felé. Szemük egy pillanatra összevillant: a közös ellenség szitkozódott mögöttük, a fogházőr ... Szentessi észre se vette, hogy szinte testvérnek érzi a betörőképü embert, akit a sétához melléje rendelt a végzet, a sors, — a fogházőrmester. V. A szűkre határolt fogházudvart körülfolyta a sétáló rabok tömege. Libasorban, egymástól három1 evése? távolságban mentek körbe az emberek. A kör közepén, szúró nyos puskára támaszkodva, állt egy kékruhás fogházőr. Vigasztalanul szomorú kép volt: az emberek mentek, mintha lábaikat is bírói ítélet kötelezné sétára. ...Menni, menni, szótlanul, semerre se nézve, — hiszen sehol sincs semmi 'látnivaló. (Folytatjuk.) / Csehszlovák állampolgárságukat nem vesztették el a magyar szolgálatba átlépett egyének, ka a csehszlovák kormány a szolgáltból való — A legfelső közigazgatási bíróság szenzációs döntése —
