Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)
1928-10-31 / 249. (1876.) szám
4 1038 október 81, werdau. Chauvinutódai Barátom egy pillanatig elgondolkodva Kézéit maga elé, azután szokatlan szenvedélyességgel folytatta: — Ezért nincs igazad, ha a cseh népet egyeteinleg sovinizmussal vádoljátok. Újból erősen állítom, hogy a sovinizmus nem faji tulajdonság, nem egyetlen nemzetnek specifikus kamkterisztikuma, hanem egészen egyszerűen tömegsír éber ség, üzlet, ravasz spekuláció, amelynek egyetlen sugalmazója: az érdek. — A Cogniard testvérek Chauvin je egy módfelett hencegő regruta. A mi sovinisztálnic alacsony szellemű tőzsérek, akik ma éppúgy üzletet csinálnak a Nazdar-hazafisággal, mint ahogy anyagi érdekeiket szolgálták a múltban hü császárpérfiságukkal. A sovinizmus csati akkor veszedelmes, ha a közélet légköre olyan, hogy ez az üzletnem alaposan kifizetődik. — Most ugyancsak kifizetődik. — vetem közbe„ — Nem tagadnom. De a néplélektöl mindenfajta sovinizmus távol áll. És minden túlzó, uszító hazafiasság ellenére az Elba mentén békésen szánt egymás mellett a német s a cseh paraszt, mint ahogy ma is megfér egymás mellett a szlovák s a magyar kisgazda. — Látod, engem számtalan támadás ért, hogy jól érzem magam közietek. És most elmondok neked egy-két esetet, hogy igazoljam elméletemet. Velem történtek meg, vagy legalább is közvetlen tapasztalatom van róluk. — Ott ülünk a l . . . étteremben. Nagyon szeretem ezt a kis helyet nemcsak azért, mert jó bora., kitűnő magyar konyhája és diszkrét cigánya van, hanem mert több méteres hűvös falaiból, ólmos ablakaiból, gótikus bolthajtáscdból történetid levegő árad. Szinte látom Belgiojoso zsoldosait, amint tollas kdlpagban, szétvetve csizmás lábukat itt terpeszkednek a tölgyfmsztal mellett, fakupából habzsolják a tokaji nedűt és kockát veinek. u — Ezen az estén három társaság ült. a ■belső szobában. Az ajtó melletti asztalnál fiatal hölgyek és urak, a középső asztalnál én ültem prágai vendégeimmel, a harmadiknál nagy csöndben egy magyar fiatalemberekből álló társaság kocinlgatotl. Az első asztalnál n kedv igen magas fokra hágott, a cigány is oda muzsikált. Lelkesedéssel, tele tüdővel énekelték a magyar dalokat. A lárma olyan nagy volt, hogy alig értettük meg egymás beszédét. — Ildi igy mulatnak a magyaroki — fordult felém jobboldali szomszédom s kissé gúnyos vonásaiból azt olvastam ki: Ázsia. — Tévedsz. Nézz a szomszéd asztalhoz, azok a magyarok. Nem mintha ők nem duhajkodnának, ők is éjfél tájban hangjukhoz jönnek, kilenc órkaor azonban még illetlenségnek tartanák. — Nem magyarok? Hiszen magyarul beszélnek, magyarul énekelnek! — Száz százalékos szlovákok. Az az ur, aki most a tempót diktálja a cigánynak, ma- gasrangu közigazgatási tisztviselő, a legbizalmasabb ügykört intézi. A második a Hodzsa- párt titkára. A harmadik egy tiszta szlovák I gazdasági szervezet igazgatója. A zene most elhallgatott. Emberünk megcsóválta a fejét, azután némi maliciáoal igy szólalt meg mindenki által érthetően, németül: — Alsó, merne Herrschaften. Jelzi kön- nen mr auch unsere Lieder singen. És egy német nótát intonált. A történetnek igy nincs csattanója. A csattanó most következik. Egy hét múlva berendel az ezredesem. — Kérlek, kellemetlen ügyben kiváltalak. Feljelentés ékrezett be ellened. Tudid, nem adok az ilyesmire semmit, de mégis kérlek, ne szolgáltass alkalmat arra, hogy ilyen dolgok miatt kellemetlenkedjenek nekünk. Barátom most kis szünetet tartott. — Nos, képzeld mi volt abban a feljelentésben és ki küldte? Annák a mulatós társaságnak egyik tagja, a közigazgatási tisztviselő, aki azzal vádolt meg, hogy osztenla- tlven mutatkozom nyilvános helyeken magyar társaságban! — Poimtnek elég jó! Nem? — De hdl üt van a másik eset. B ... . fűrdővároskában üzletet nyitott egy cseh elektrotechnikus, aki villanyvüAgitási cikkeket, rádiókat hozott forgalomba. Hogy áruja kapósabb legyen, barátunk egy kitűnő készülékei a kirakatba helyezeti s a járókelőket gyakran szórakoztatta egy-egy kitűnő i ráddó-felvétellel. Bekapcsolta bizony Pestet j is $ igy a hanghullámok elhozták ide messze j MŰSORON KÍVÜL írja: MÁRAI SÁNDOR A KALAPOK Az ember »oha nem mehet elég messzire mondanivalóért, ha kímélni akarja az idegeit; így a híreket, amik Afghanisz tanból érkeznek, bizonyos .megkönnyebbüléssel futja át az olvasó, mert Aighanisztán messze van s abból reánk már semmi rossz nem származhat, ha ott baj vau. A hírek, miket a kabuli I rádió utján néhány elszánt hírlapíró világgá I röpít, kétségkívül arról tanúskodnak, hogy baj van. Amanulláh, aki európai körútját most azzal fejezi bei, hogy szerte agyonlöveti országában azokat az elemeket, kiknek nem tetszik a civilizáció, kétségtelenül egyik leghatásosabb módját választotta a civilizációs térítésnek s a nagy kérdésen, hogy szabad-e az embereket akaratuk ellenére is boldoggá tenni, nem törte szét a fejét. Ellenben habozás nélkül széttörte a fejét minden afghán- nak, akinek ez a kérdés eszébe jutott Pártatlan szigorral löveti agyon rokonait és alattvalóit, lehet, hogy Európában tanult is valamit, de biztos az, hogy a régi és bevált afghán politikai eszközökből semmit nem felejtett. A németek, akik nagy láda vásárfiát küldtek Amanullah-a! haza abban a csendes reményben, ho-gy a civilizáció berendezését az országban, úgymint a szerelési és mázolási, vízvezetéki, vasbeton- és elektromos munkákat a Rölcsszavu reájuk bízza, küldtek szemfüles fotográfusokat is, akik most német lapokban kiteregetik az afghán idilleket. Láttam ilyen fényképet tucatjával. Az egyiken egy nagy csapat frissen civilizált afghán ül a földön burnuszbán, de kalappal a fejükön. A kalapokat a király hozta nekik, aki kollégájától és barátjától, Kernal pasától tanulta többek között ezt az újítást, megtiltotta széles Afghánisztán területén a fez és tarbus viselését s fejükbe nyomta az alattvalóknak a kalapot. A kalap, ezt az elfogulatlan szemlém kénytelen leszögezni, egyelőre nem áll jól az afghánoknak. Széles kariimáju és magas poszt ókalapok ezek, valami nekikeseredett vidéki német gyár raktárán molyosodihattak százezerszámra. Még nem viselik az afgihá- nok, csak 'hordják- A fejük búbján hordják, nem tudnak mit kezdeni vele, úgy fest mindegyik, hogy szűk neki a kalap. Néznek a fényérzékeny gép lencsédébe, kalappal a fejükön, dacosan és rosszkedvűen. Minek ez nekik? Nem olyan egyszerű dolog az ilyesmi, nem puszta divatkérdés. Sok öreg afghán megszokta már a maga tarbusát, úgy akarnak meghalni, tartussal a. fejükön. Képzel(OUaayoMi* tüo< jék el, hogy egy energikus európai államfő ázsiai kéjulja során azzal az ötlettel térne haza, hogy a jövőben mindenki, aki eddig kalapot viselt, kénytelen lesz turbánt viselni — az összes ügyvédek és orvosok, mondjuk itt Pesten, hivatalnokok és magánzók kötelesek eldobni a filckalapot e fejükbe nyomni a turbánt —, micsoda kényelmetlen érzés, mennyi feszengés komikum, érzékenység kerekedne ebből. Talán forradalom is. Becsületben és turbánban megöszíilt afghán bankigazgatók kénytelenek most kalapban séiálni világcsnfjára Kabul utcáin, — képzeljék el ugyanazt a Gróf Tisza István-utcán turbánban! Biztos, hogy fáj ez. Diktátor, a gyomorhoz és a szívhez bátran nyúlhatsz, mert ez sok mindent kibir, de kíméld a füvegei! Egy megszokott turbán néha kedvesebb, mint egy cilinder. Ahogy Amanullah alattvalói fejébe verte a kalapot, úgy akarja még fejükbe verni a rádió csodáját, a vízvezetéket, az elektromosságot, a vasutat s a nők egyenjogúságát Egyelőre szuronnyal veri a fejükbe, -mert másképp nem megy. Láttam egy felvételt, a király a trón teremben egy pódiumon áll « a terem zsúfolt előkelő afghán ok kai, akik érdeklődve figyelnek a király kezében egy rádió-bangiölcsért. Amanullah nem sajnálja a faradságot, sajátkezüleg mutatja be az ott- honmaradottaknak mind a trükköt, ami Európában megtetszett neki. A családfő hazajött s a zsebe tele van játékszerrel, amit az útról hozott: kalapokkal, gépfegyverekkel, repülőgéppel, rádióval, az egész üzletet magával hozta. A jelek szerint az afghánoknak ellen- véleményük van, nekik az egész dolog a kalappal és gépfegyverrel gyanús. De ha Amanullah egyszeT elhatározta, hogy Afghania müveit és civilizált ország lesz, akkor az afghán okon már nem segít semmi többé, hiába vinnyognak, hogy ők gépfegyver nélkül is jól érezték magukat. Amanullah, aki az angolokkal szemben biztosította országa függetlenségét, megtanulta az angoloktól azt, hogy a népek előzetes véleményét a holdogitási eljárás előtt nem szükséges kikérni. Előbb csak legyenek müveitek és boldogok, aztán majd beszél róla velük, hogy szükséges volt-e. Csodá latos: nem fél a gyermekek kezébe puskát és gázt és bs <nT% stelepeket adni? Hátha könnyen tanulnak? Egyelőre szemükbe húzták az afghán ok a ka Lmot; látszik a sötét orrukon, hogy szégyenük ezt a barbár farsangi heccet Gorkij menekülése Oroszországból öt hónap aktái ráeszmélt arra, hogy elárulja az orosz népet, ha a szovjet hívévé szegődik — Betegsége csak ürügy a menekülésre — Európában ismét vissza akarja szerezni az az elvesztett bizalmat Berlin, október 30. öt hónapot töltött Szovjetoroszországtban Maxim Gorkij és most elmenekült hazájából. Utazását betegségével magyarázzák. Régi tüdőbaja ismét kiújult és maga Gorkij is azt mondja, hogy Dél-Olaszország langyos klímájára van szüksége e a telet nem tudná Oroszországban tölteni. Ismét Olaszországban fog hát élni Gorkij. Ott fog dolgozni tovább és onnan figyeli majd ismét, hogy mii történik Szavjetoroszországban. El kell hinni Gorkijnak, ha azt állítja, hogy beteg. Erre vall az is, hogy uüját félbeszakította Berliniben és egy szanatóriumba költözött. Mégis sokan kételkednek Maxim Gorkij betegségéiben és a világsajtóban egyre-másra felbukkan az a gyanúsítás, hogy Gorkijnak voltaképpen semmi baja sincs. Azok, akik kételkednek Gorkij betegségében szívesen hivatkoznak azokra a fényképekre, amelyek mostanában jelentek meg a moszkvai újságokban. Gorkij északra, a Kárpátok kellős közepébe is Rádiós Béla kitűnő muzsikáját. — Nos, barátom, a jdrásfőnök ur, aki azelőtt évtizedeken át Sátoraljaújhelyen volt közigazgatási tisztviselő, feljelentést adott be az üzlettulajdonos ellen s követette, hogy a jámbor Pepinkóló\ vonják be rádió-koncesszióját, mert magyar irredentát folytat. — Folytassam tovább? Nem igazoltam, már ennyivel is tételemet, hogy a sovinizmus síréberség, üzlet, egyéni szennyfolt, de nem népi karalcterisztikum ? i legújabb arcképein csakugyan nem látszanak a „halálos betegség11 vonásai. A cenzúra miatt... — A tél elől menekülök, — mondotta Gorkij, amikor elhagyta Oroszországot. Sápadt és köhécsel. De senki sem kérdezte meg tőle, miért nem költözött be valamelyik kényelmes kaukázusi szovjet-szanatóriumba? Itt a legnagyobb nyugalomban, ép olyan kék ég alatt ée ép olyan meleg ki imában üdülhetett volna, akár csak Olaszországban. Hiszen a szovjet a kaukázusi és a krimi cári kastélyokat kényelmes szanalóriumokká alakította át és Oroszország a legnagyobb készséggel átengedett volna a nagy költőnek akár egy egész szanatóriumot Kaukázusban, vagy Krimiben. Mindenesetre kételkedni kell abban, hogy a tüdőbeteg Maxim Gorkij csak Oroszországon kívül tud üdülni és meggyógyulni. Oroszországból való távozásának csak* ugvan megvannak a külön okai. A legkiválóbb orvosok gyógyíthatták volna Oroszországé bán, hisz semmi szüksége sem volt arra, hogy Európában keressen orvosokat Gorkij valóban elmenekült Szovjetoroezországból őt- hónapos ottartózkodása után. Ennek egyik oka az volt, hogy nézeteltérése támadt a 'szovjet koronán nyal a cenzúra miatt. Gorkijnak tapasztalnia kellett, hogyha otthon maradi, nem tudja szabadon nyilvánítani véleményeit: a cenzúra megakadályozza őt abban, hogy azt írja le igazán, amit akar. Ha már nem is tudta kivívni azt, hogy megszííu tessék az általános sajtóoeuzurát, különleges elbánást1 kért a maga rétazéfe. Folyóiratot akart indö- tani és azt követelte, hogy folyóiratát mentesítsék a oenrnra alól. A ^nechanizálV* polgárok Ezt a kérését pedig neon teljesítették. Gorkij Maxim erre megírta nevezetes cikkét az Isvestija című lapban. A cikk Szovjet- Oroszország ^meohanizált1' polgáraihoz szólt. Számolva azzal, hogy cenzúra van, csak burkolt formában irta meg a cikkben .,ünnepel- tetését és megfigyeléseit11 Gorkij. A cikk hangjából azonban kicsendül, hogy tulajdonképpen búcsúlevelet irt az Isveelijá-ba, búcsúlevelet Szovjeloroszország „mechani- zált polgáraihoz11, akiktől a szcvje trend szer megtagadja a szabad véleménynyilvánítást, a szabad gondolatot, a szabad cselekvést és az önállóságot. Goirkij öt hónap alatt meghasonlott önmagával és meghasonlott a szovjetrend- szerrel is. Két dolog között kellett választania: vagy teljesen a szovjelrendszer hívévé szegődik, nem törődik, a cenzúrával és azt Írja, amit a szovjet akar, vagy pedig harcol a gondolatszabadságért. Erre az utóbbira a beteg költő csakugyan nem mert, vagy nem akart vállalkozni, abban pedig, hogy a szov- jelrendszer uszályhordozója hegyen, megakadályozta öt egy megdöbbentő momentum: az •a panaszos és jajgató elégedetlenség, amelyet hazájában tapasztalt: a „mechanizá.lt polgárok11 elégedetlensége- Nem maradhatott otthon, mert tudnia kellett és érezte, hogy az orosz nép bizalma megrendül benne, iha a szovjet céljait szolgálja. Ezért öt hónap múlva betegségére való hivatkozással csöndesen elmenekült, megszökött Oroszországból. A bolsevista rezsim nagyarányú ünneplésben részesítette Gorkijt, amikor alig fél- esztendővel ezelőtt hosszas távoliét után megérkezett Oroszországba. A szovjet mozgósította teljes állami apparátusát a nagy költő üdvözlésére, szinte véget sem akart érni a sok tömjénezés és ünnepeltetés. A szovjet ezekkel az ünnepekkel mintegy hivatalosan a magáénak deklarálta Maxim Gorkijt. Annikor aztán elültek a lázas ünneplés hullámai, Gorkij szép csöndesen elindult az orosz tartományokba. Beszélgetett az emberekkel, kérdezősködött, nézett és figyelt. Már ennek a kőrútjának a során is látnia kellett a nagy elégületlenséget és érezte, hogy sokan csalódnak benne. Levelek Gorkij postájában A körutazás után még jobban megerősítette Gorkij kiábrándulását az a rengeteg levél, amelyeket névtelen és elégedetlen emberektől kapott. A levelek között sok olyan volt, amelyen Gorkij csak mosolygott. Volt, aki azt irta,, hogy az orosz nép 75 százaléka vérbajos, hogy a kommunista férfiak háremet tartanak, egyes tartományi népbiztosok tiz feleséggel élnek, némely városiban ezrekre megy a munkanélküliek száma. De a levelek között tömegesen akadt olyan, amely Gorkijban megérlelte a teljes csalódást. Ezsk a levelek az egyéniségüktől és cselekvési szabadságuktól megfosztott „mechanizáli polgárok11 keserveit sorakoztatták fel. De nemcsak ezek a mellőzött és sanyargatott polgárok keresték fel leveliikkel az irót, hanem a munkások is, akik amiatt, panaszkodtak, hogy nincs gyár, ahol dolgozhatnának. Az ilyen panaszra Gorkij azt válaszolta, hogy legyenek türelemmel, a régi gyárakat ismét fel fogják építeni. De ő maga som hitt ebben ... Türelmetlen és düíhöshangu levelek is érkeztek Gorkij postájával. Akadt, aki azt irta, hogy az orosz nép nem érdemli meg a szabadságot, kozákokra és korbácsokra van szüksége. Egy másik levelező közli vele, hogy a -moszkvai egyetemen hallgatta Bucharint és Lunacsarszkit, de megdöbbent előadásuk hallatára, mert ő radikális individualista és nem tűri, hogy a szovjetrendszer és a bolsevista eszme őt sok társával együtt meohanizálija. Végül is látnia kellett Gorkijnak, hogy a sajtó gúzsbakötése és a kritika el némítása tűrhetetlenné teszi számára az életet Orosz- országban. Azt tapasztalta, hogy a hol sevizmusnak komoly és jogos ellenzéke van és tudomásul vette, hogy öthónapi ottartózkodás után zsákutcába jutott. Fűből a zsákutcából pedig nem tudott máskép kiszabadulni, csak úgy, ha megírja búcsúlevelét és betegségére való hivatkozással elmenekül. Már nem tudta meg nem történtté tenni a sok hivatalos szovjetünneplést, de úgy érezte, hogyha távozik Szovjet-Oroszországból és meg szakit ja a közvetlen kapcsolatot a bo-i-sevízűimssa 1, akkor újból visszanyeri az orosz nép bizalmát, amelyet elvesztett. Voltaképpen nagy kiábrándulást jelent Gorkij menekülése, -illúziók és remények ezétfoszhását. A zsákutcából lelki tragédián át Dél-01 aszországba vezet, az ut és Maxim Gorkij soha többé nem tér vissza Szovjet-Oroszországiba, mert csak azt akarja, hogy az orosz nép ismét, higyjen neki és bízzon benne. •ff FI., BAR kbiöiiícsN^ Nagyszerű ni bercndiiéMal^V
