Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)
1928-10-14 / 235. (1862.) szám
10 1W8 október 14, A magyar gazdasági egység útja A galántai üansa szöyetkezefti közgyeit hatalmas munkája Ezitiő szerint már 145 fagyasztás! sziwattaet működik kötelékében Gralánia., október 13. (Saját tudósitónkból.) A magyarság politikai pártjainak célkitűzései között felbe*- csü'libetetlen fontosságai a gazdasági együttműködésnek gyakorlati megvalósitása. Tiz esztendő alatt támadt erre egy-két kisérlet, de a legtöbbje hajótörést szenvedett. Az a nagy és hatalmas egység, mely az államváltozás előtt a fogyasztási szövetkezeteket a Hangya kötelékében összesítette és hálózatát az egész országra kiterjesztette, az államfő rdul a ikor megszűnt. A Hangya-szövetkezetek legtöbbje vagy likvidálni volt kénytelen, vagy pedig támogatás nélkül megküzr deni az árubeszerzés nehézségeivel a kötött gazdálkodás idejében ezer baj és veszély között, ahol az infláció veszedelme volt a legnagyobb. A magyar szövetkezetek egy része belépett az Ustredné Druzstvo (központi szövetkezet) kötelékébe, azonban onnan sem kapta a várt támogatást. így azután a volt Hangya-szövetkezetek egy része megszűntette működését, ami nagy kárt jelentett a kon- junkturás kereskedelmi kilengések idejében. Megalakul a Hanza Ilyen körülmények közt szövetkezeti gondolkodású férfiak kis csoportja állott össze Galántán, mely messze vidéknek geográfiai középpontja és egyben vasúti csomópont is, hogy ott a régi jóhirnevü magyar szövetkezeteket támogassa. Az alakuláskor mindössze hatvanezer korona üzletrész állott befizetve az alapítók rendelkezésére, akik azután a legnagyobb energiával láttak hozzá a szövetkezetek t©aktiválásához és újjászervezéséhez. Csakhamar sikerült a központi szövetkezeti helyiség céljaira alkalmas házat vásárolniotk és a munka 1925- ben elindult. Erős kezek irányították a szövetkezeti munkát Kuthy Géza dr. ügyvéd és Várady Béla plébános személyében, akiket a szövetkezeti tagok bizalma élére állított a galántái központnak. Há?sm év imisifcája A fejlődés valóságos amerikai iramot mutat a lefolyt három év alatt, mely a kereskedői szolidság, az okos és körültekintő vezetés jegyében múlt el és a régi szövetkezeti viszonyokat rekonstruálta. Ma 145 fogyasztási szövetkezet működik a Hanza kötelékében. Az egész Csallóköz, Galánta vidéke, a Kis Magyar Alföldnek nagy része a Hanza érdekeltségéhez tartozik, melynek négy teherautója fut kora reggeltől késő estig a falvak között és viszi az árukat gyorsan és megbízhatóan a rendelőkhöz. A Hanzának nemcsak szövetkezeti tagjai vannak, hanem fizikai személyek is. Az igazgatósági elnök és alelmök, Kuthy Géza dr. és Várady Béla a legnagyobb előzékenységgel teljesítették, kérelmemet, hogy a Hanza működését megtekinthessem. Amit láttam, azt magyar kötelességemnek ismerem a sajtó publicitása utján is közölni a magyar nemzeti kisebbséggel, mert az olyan példás és olyan tanulságos, hogy a magyar gazdasági egységnek lehet a kiindulási pontjává. A Hanza szövetkezeti központnak irodáiban sürögve dolgoznak a könyvelők és a levelezők, ma már egész csoportja a hivatalnokoknak intézi áz ügyeket a kereskedői pontossággal az elnökök felügyelete alatt. Negyven alkalmazott dolgozik a Hanza telepén napestig tartó munkában. A hatalmas, kétemeletes raktár egyik felében vannak a fűszer- és gyarmatáruk, az üveg, porcellán és vasáruk. Az áruk persze vaggonszámra érkeznek és a négy teherautó kora reggel az ex- pectlciós osztály utasítása szerint viszi szét az elintézett rendeléseket, melyet hatvan-nyolcvan kilométer körzetben is pontosan kézhez kapnak a tagok. A hatalmas raktár másik felében van a gabona-osztály, ahol egész vonatrakomány különféle gabona tárolt. Villamos erőtől hajtott gépek osztályozzák és rostálják a gabonát, mely megtisztítva a második emeletről oda folyik le a mozgatható vastölcséren, ahová kívánják. Ragyogó tisztaság mindenütt és ami különös: pornak semmi nyoma. A Hanza sörárpát szállít a cseh sörgyáraknak és Bécsbe is exportál tekintélyes mennyiségeket. A szövetkezeti raktár tőszomszédságában van a Hanza gőzmalma, melyet már nem gőz, hanem villamos erő hajt és naponta egy vaggont dolgozik fel. Nem nagy malom, de a szükségletét ma még fedezni tudja. Saját őrlésű elsőrangú liszttel látja el szövetkezeteit és tagjait. A malom szomszédságában pedig teljesen uj gépjavitómühely épült a nyár folyamán és már üzemben is van, itt autókat, motorokat és mindennemű gépeket javítanak. A hatalmas telep egyik nagy raktárhelyiségében állanak a mezőgazdasági gépek, külön raktárban a mütrágyafélék és a különféle olajak, festékek szintén külön kezeltetnek. Az eredmények Még rádiófelszereléssel is foglalkoznak a gépműhelyben és eddig már közel száz készüléket szereltek fel, amelyek pontosan működnek. Mindez bárom esztendő alatt jött létre úgyszólván a semmiből, csupán a magyar energia és céltudatos munka eredménye gyanánt. A. Hanza a mült évben megközelítően 25 milliós áruforgalmat ért el, pénztári forgalma pedig ennek többszöröse volt. íme a szervezettségben rejlő nagy erő gyönyörű példája! A Hanza üzleti feleinek száma családtagokkal együtt jóval meghaladja a százezer lelket, tehát Csúcsom, október. (A P. M. H. munkatársától.) Magasra fészkelt ez a kemény, kicsi nép, egykori zord idők, törökdulás űzték őket ide, meg a bányák közelsége, a kenyér, ba mégoly nehéz is. Verejtékkel adja a bánya, verejtékkel a szikár, rossz hegyi talaj. De a nyelvük minden harcon át magyar maradt. Még ma is, a szlovák beözönlés után száz százalékosan magyar a község. Iskoláját a lutheránia tartja fenn, 58 kis nebuló látogatja a mindennapos oskolát, húsz jár ismétlőbe. Tomesz Rezső, az iskola évtizedeken át volt tanitója most ment nyugdíjba , utódja fiatal papi ember, „betelendő ur“, Bátyiból való jó szomszéd: Németh László. A gyerekek egy része a „hutából" is idejár. Ez a volt szűrcsapók tájéka, a huta, amint minap meséltem. Mondja a völgyi Domik Mihál bá, — aki mellesleg negyvenkilencbe született, szüretkor, nemhiába hogy jó tréfás kedve van ma is és jobban mássza a hegyet, mint én feleannyi évvel, — hogy a huta messzünt, mer a szűrcsapónak elfogyott a munkája, ma mán mindenki kabátot hord, még a paosan is, aki azelőtt csak kankóba járt. A községi könyvtárban van harminc egész darab magyar könyv. Ugyanannyi szlovák. Hát mig uj volt a 30 könyv, igen olvasták, de már betéve tudja mindenki, most már felé sem néznek, uj kéne, több kéne. Adjon, akinek fölöslege van, innen is kérem! Kérdem, hogy valami háziipar-féle akad-e még? Hát a szűrcsapókról nem szólva, akik úgyis külső iparosok és mán elmúltak, némi háziszövés volna még, de az is egyre kevesebb. Még pár szövőszék, meg rokka dolgozik, de alig is ültetnek annyit lent, kendert, amit azok feldolgoznak. Sokszor a városból vesznek pamutot, pamutszőtteshez. Hanem a „íabrika", azér kárl Völgyi Domik Mihál bá‘ még fuvarolt a fabrikának, agyagot a vasútról, meg a kész edényt a vasútra. Ejnye no, nem akadna még a ház körül valami onnan valósi edény? Nézem a magyar tányérokat a falon, de azok nem olyanok, újabb gyári holmi, boltbul való. Címeres, de nem bántotta a csönd ér. Kár is lenne, mit vét az? Egyet nézek, ej az szép régi. Megszólal rá öreg Ondréj nenő: — Az akire teccik mondanyi, hogy régi, a fabrikábul való s még ojjan van több is. Áldomásba atták, fafuvarér*. Máris szalad szívesen s hoz a konyhábul hármat, két rőzsásközepü, egy szegélyes. Kedves, szép, régi jószágok. Forgatom, nézem a hátán, ott lelem a gyárjelet: „Rozsnyó". Testvérei a városi muzeum darabjainak, melyeket nyár elején poroltam le sok piszoktól s eszembe jutnak a „Rozsnyói Angoly Kőedény Gyár" aktái, számlakönyvei, főkönyvei, levelezése, hatalmas iratköteg a levéltárunkban, egy valaha nagy, virágzó, messzeágazó üzem beszédes bizonyságai. Hova mindenhová szállítottak és mennyit, hányfélét s hány embernek adtak kenyeret! A gyár helye pedig már Siessem előfizetni a Képes Hét re az itt élő magyarságnak egytizedré&ze a Hanza kötelékéhez tartozik. Ez a hatalmas kiépített szervezet össze- munkálkodása teszi lehetővé, hogy a tagok érdekeit messzemenő módon óvja meg az üzérkedő támadásokkal szemben. De nem feledkezik meg arról sem, hogy a magyar kultúrának segítségére siessen. Karácsonykor minden szövetkezetnek kigyullad a karácsonyfája, mely a szegény iskolás gyermekeknek Írószereket, ruhákat, cipőket nyújt. A Hanza vezetősége messze, nagy magyar vidékeknek bizalmát bírja, amely minden tekintetben megokolt és méltányos is. Tagjaival a kapcsolatot egy kéthetenként megjelenő szövetkezeti közlönnyel tartja fenn, melyet Letocha József galántai plébános, a Hanza felügyelő bizottságának tagja szerkeszt. Íme, a gazdasági szervezkedésnek a sikere az összetartásban rejlik. Ha a Hanza szövetkezetek kiépülhetnek — esetleg uj központokkal — és ezekbe belekapcsolódik az itt élő magyarság, ezzel elpusztifchatűan gazdasági egységet épít ki a maga számára. A Hauza jő hírneve már régen túlterjedt működési területén; csehországi, birodalmi németországi szövetkezeti szakemberek látogatják és igyekeznek ellesni sikereinek titkát, amely két dologban rejlik: a becsületességben és a tervszerű munkában. Ezt lehet a Hanzától tanulni Galántán; aki szépen megszervezett munkában akar gyönyörködni, az nézze meg a Hanza galántai központját, a szlovenszkői magyarságnak e vezető gazdasági intézményét. A. Gy. dr. hosszú évek előtt is rom volt, ma már csak kertfalnak való csonk áll az egykori gyárépület falából a fürdői völgyben. Sic transdt! Mig a két rózsás tányér közepét lerajzolom, a bányász-lakókról esik szó. A közeli antimon bányákban dolgoznak, az most nagyobb üzemmel megy, mint előbb. A lázpataki bánya hatvan lóerős olajmotorral dolgozik. Valami kétszáz bányásznak ad kenyeret, nem mind csucsorai, van betléri, sajóházai, sőt a nagy hegyen túlról henzlc- vai, meg „stellbachi" (Lassupatak) is köztük. — Ezek rettentő hegyeket járnak meg nap-nap mellett a bányáért, télen át csak hetenként, vagy még ritkábban járnak haza, ha eltemeti a hágókat a hófúvás, s éjjelente úgy csillognak karbid lámpáik az elhagyott völgyekben, mint az eltévedt szomorú csillagok. Nehéz kenyér, áz a zöld-fakó arc, amelyik a kinyiló ablakból mélyen köhögve rámköszönt folyton kisért. 18—30 koronát keresnek naponta, otthon család. Most tavaszon történt, hogy kettőt eltemetett a tárna., Lázban volt az egész falu, de Rozsnyó is. ügy lestük a hireket róluk, mint most az egész világ leste Nobileék sorsát. Harmadfél napig voltak eltemetve, valahogyan egy csövet dugtak be hozzájuk, azon csúsztattak be élelmet, meg italt, mig lehordták az omladékot Szerencsére a fennakadt sziklák alatt meg tudtak bújni, csak a hidegtől szenvedtek rémesen. Ne feledjük csak a nyárvégi szenzációt: veszedelmes lépfene járvány is volt a faluban, összesen hét darab marha hullt el benne. Két emberáldozata is volt, akik a beteg állatok felbontása közben vérmérgezést kaptak. Marhát csak ez a veszedelmes. Kurátor uram dicsekszi, hogy ő bizony egész családjával evett is egy ilyen állat- bul és kutyabajuk lett. De mán semmi, elmúlt az egész, fel is van szabadítva a falu. Ja, nicsak, a Csengőbánya! Nem t.udnak-é arról valamit? A nagy szakadék itt lenn a hutánál. A legkomolyabban hátborsókáztatő bele alánézni. Régen „sahta" volt itt, aztán beszakadt, annak a helye. Olyan, mintha az egész sziklagerinc kettéhasadt volna, csúnya, fekete, mély feneke van. Ha fentről követ dobnak belé, csengve-bong- va ér fenéket. Innen nevezik. Dehogy is nem tudnak róla. Domik bá‘ a völgyi, már kezdi is a verset furcsa, nem tudom jól jegyezni, mert mondja, hogy „nekem kompu- tányi kell", de olyasmi van benne, hogy: „Csengőbányán a gyalogút csupa vér, Azt hiszi a kis angyalom rólam hull a vér. Nein az én vérem az, szeretőmnek véré, összevágták, karddal vágták háborúba, vérbe, Az ésn kardom is jó élesre van fenve, Ha leugrok a lovamrul, hozzám verőd* pengve." Hát ez ravasz vers. Negyvennyócas lesz tán, mert a Csengőbánya nem igen öreg, de hogy a kisangyalom félti a vérem s az nem az enyém, hanem a szeretőmé, ebből baj is lehet, mert ezek szorént a kisangyalom nem azonos a szeretőmmel s ebbül még akkor is vér lesz, ha ellenség nincs a láthatáron. Jobb lesz ebbe nem avatkozni. Hanem a lengyel, a szegény, aki elölte magát A gomöri végekről A csúcsomi hegylakók közi — Evangélikus magyar iskola Kevés a községi könyvtár magyar könyve ! — A halódó háziipar A régi Rozsnyói Kóedénygyár életnyomai — Bányászélet, „Csengőbánya“ I Galbavy ismét Prágában! | A legjobb cigányprímás Ay Galbavy Árpid I ^ 7-tagu zenekarával okt. l-tol naponta a H $ Boston Bárban, Mftstefc ■ a Csengőbányába, huszonnyóc évet Ondréj nenő egész elfogódva mongya: — Szegény Jozsó, még ezt a padot it ő faragta. — Asztalos volt, vagy ács? — kérdem. — Ojjan bodnár-féle. De értett a mindenha. Fonó rokkát is csinátt, két pengőért! — Oszt mér lett öngyilkos? — Éhségtől tette a szegény. Kenyeret kértek a gyermekei s nem tudott nekik adni, nem tudott megélni. Pedig ojjan jó ember vöt. Mán hogy hogy esett, azt völgyi Domik Mihál bátyánk meséli, mer ö ott vót az esetnél, neki kellett segiocséget hozni s a holttestet kihúzni a Csengőbánya fenekéről. Birő lévén éppen akkor Mihál bá. — Kis fattyú hő vót akkor, — mondja, — jól lehetett látnyi, hogy csinálta. Felmet a sahta szélire, háttal a mélynek, oszt hanyatvetette magát A kertek közt fogattam embert, aki leerickedett; érte ment b felhúztuk. — Szegény Jozsó, nemrég írj rokkáit is hozatott Lengyelországbul. A falióra rettentő sebesen ötöt üt Hej sietni kell, hogy elszalad az idő! Még körülnézek kicsit. A komódon furcsa-szép nagyüveg, kívül virágokkal festve. Kérdem honnan: — „Boltban ▼©- vegélik a jányok." Palack is van ott poharakkal* Hát az nem szép-e, kérdik. Mielőtt felelnék, aszongya Mihál bá, — „Nembion, mer üres! Bor kék belé!" A kis fin az üres ágyon hömpörög, valami gyümölcsöt majszol és nagy, uj képes iskolakönyvét lapozza. Nagyokat nevet, ahogy megcsappintom a kövérebbik felét. — Oskolába mén mán, örül a könyvinek, —i mondja nenő. Még hogy nem lehetne-é tenni valamit aziránt* hogy ha a falu marhája kicsit áttapos a grófiba, vagy a püspökibe, mán erős a büntetés. Most iá 480 korona van kivetve. Úgy vagyunk itt, mint a tűz, meg a viz között. Hát bizony ez bajos, dá ! az erdészek szigorúak, a jószág éhes, a legelő rossz, ‘ Mihál bát is zaklatom házi szőttesek iránt. Alig van. Mondja: — Az idén már nem is akartam kendert vetni, de az asszon haragot csinált, pedig montam* minek mán neked szőni, van elég dolog, a -jfr* nyaid férjnél vannak, meg a fődbe vannak, hát kinek a vászony? Még megakadt a szemem a szép zöld csempekályhán. Nyugodjék, szegény Kerekes Mihál rakta, rimaszombati csempékből, de nagyon régen, még nenő édesapja koráira! Most már aztán csakugyan sietni. Mihál bát és kurátor uramat várják a csordás ügyben, engem meg a hegyi ut vár visz- szafeló s a korasötétség. Ejnye no, dehogy még ekkis uzsonnára se teccik, mondják, de csakugyan nem lehet. Majd a hegyen, a hátizsákbul. Megköszönik szép szóval a látogatást, megígérik, hogy engem is megnéznek, ha a városban járnak, necő még kikisér a kert végibe, — utána fut az öt éhes kis malac, nagy visitással, — a kert végiből megmutatja a hágóra vezető utat, még elmondja a kérdésemre, hogy bizony rettentő szigorú a lék néha ki sem lehet mozdulni, még az udvarról is el kell pratálni a havat, ha ki akarnak menni, tüzelőt, élelmet, mindent be kell hordani egész télre, mert valóságos fogságban vannak tavaszig. S a tavasz nehezen, sokára jön. Elbúcsúzom Ondréj nenőtőL Ő le a házba, én fel a hágóra. Végtelen kicsi emberségünk fölött úgy áll a hatalmas Pozsálló, mint egy kegyetlen, zord istenség, mintha rőten, gonoszul mosolyogna a dércsipett havasi rétjeivel, mintha mondaná: Kezdem nemsokára. Széttáruló, hét határra nyúló óriás teste mint egy halálos, nagy, fenyegető ölelés az egész láthatáron végig. Mily kicsi, alázatos élet itt alatta ez a falu! Mégis mennyi erő és kitartás fér annyi kicsiségbe! A hágóról csodaszép a látvány. Az egész háttér a Pozsálló, ormát még csókolja á lenyugvó nap. Aztán megszámlálhatlan völgy és hegyhát A falu elbújva, tornya sem látszik. Mohára heverek, a hátizsák kiürül úgy élelmicikkeire, mint meleg ujjasára nézve, aztán egy gessleri mély utón ereszkedem le a betléri oldalra. Itt igazán meg lehetne nyilazni valakit. — Mély vízmosás, körötte sötét erdő. Később az erdőszélen visz az ut. s öreg cserfák nagyszerű kulisszái mögött tünedezik a völgy, sorra a falvak, Veszverés, Betlér, Sajóháza, a Rimái telep, végül Rozsnyó. — Messze északon a Királyhegy elborult. Szomorú, fáradt ősrí tájkép, szikkadt, élettelen, sárgára perzselt. Egy autó porfelhője egyik falutól a másikig tart s el nem ül ,lógva marad a levegőben. Borzongó, zölden száraz levelek csörögnek a hidegedő szélben. Én jól vadásztam. De egy vadász elátkozott, tudom. Közel Rozsnyóhoz az erdőszélen nyulra ült el lesbe, én akaratlanul átjártam a terepét, szi- | matot adva vadnak. Mikor előtte elmentem, a I puskacsöve földnek, de a szemei belémlőttek. Az. i telitalálat volt. De azért jó egészségben megérkeztem s egy j nyuszi talán vígan vakarja tapsi füleit, nélkülem I pedig már tarisznyában feküdne azóta, i Tichy Kálmán. n
