Prágai Magyar Hirlap, 1928. október (7. évfolyam, 225-249 / 1852-1876. szám)
1928-10-12 / 233. (1860.) szám
1928 októbe* 12, pówtefc. igazságosság és méltányosság szempontjainak és elveinek érvényesítését fogja kívánni a biztosítás intézményében. A nagyközönség soraiban az országos keresztén yszocia 1 ista párt a parlamentben és a parlamenten fciyü'1 is dolgozni és küzdeni fog, hogy a szociális biztosítás a fentebb körvona- lozofct elvek szerint egészséges erkölcsi alapokra helyeztessék. Ezután Hart.l német, nemzeti párti szenátor szólalt fel, aki főleg a szociális biztosítás törvényének módosításával foglalkozott- Koutny kommunista szenátor rámutatott arra, hogy a washingtoni deklarációban mi mindent ígértek a munkásságnak és most a köztársaság tíz éves jubileuma alkalmával azt látni, hogy a polgári elemek becsapják a munkásságot János cseh szociáldemokrata szenátor kifogást emel az ellen, hogy az aggkoriak biztosításának kérdése még mindig nem nyert elintézést. Koukel cseh néppárti szenátor ugyancsak; részvétét fejezte ki a tragédia fölött. Az a kívánsága, hogy hasonló katasztrófa meg ne ismétlődjék. Majd részletesen foglalkozott a törvényjavaslattal. Az ülés lapunk zártaikor még tart. Hodzsa a németek kielégítésével megoldottnak tekinti a kisebbségi kérdést Az istelaiifi miniszter semmitmondó beszéde a kültségvetési bizottságban — I kassai műegyetem fokozatos kiépítése ü keresztényszotialísta párt körzeti értekezletei Késmánk, október 11. Az országos ke- rész tényeződ alista párt késmárki körzete vasárnap népes értekezletet tartott, amelyen a késmárki, lublói, szepesbélai és szepes- ófaiusi járások pártszervezeteinek kiküldöttei vettek részt. Az értekezlet elnökéül Prandi Gusztáv helyi pártelnök javaslatára Palencsár Rudolf késmárki polgár mestert választó tták meg. Palencsár polgármester meleg szavakkal üdvözölte a megjelenteket, köztük Fleischmann Gyula dr. kerületi főtitkárt, Weber Viktor körzeti titkárt és Kro- ner Jánost, az uj rózsahegyi pártsaerve&et képviselőjét. A napirend legfontosabb pontja az országos és járási választások előkészítése volt. A választások jelentőségét Fleischmann Gyula dr. főtitkár hosszabb börzédben méltatta s hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgált a választási előkészületekhez. Az értekezlet majd beható eszmecsere után a következőket határozta el: A keresztén yszocáalista pá.rt az egyes járásokban önálló listát állít A listáját mindenhol kapcsolja a Zipser deutsdhe Partéi listájával. A késmárki járásban való együttműködés megbeszélésére egy háromtagú bizottságot küld ki, amelynek tagjai: Janeoskó János plébános, Palencsár Rudolf polgár- mester és Prandl Gusztáv késmárki pártelnök. Az országos képviselőtestületbe a: körzet Palencsár Rudolf késmárki polgár- j mestert és Fiecher Teodor leibitzi községi j bírót jelöli. Ezután összeállították az egyes körzetekből azok névsorát, akiket a járási kép- viselőtestületbe a párt listáján jelölni fognak. A sorrend m-egiáíHapitása végett a választások előtt még egy értekezletet tartanak. Az értekezlet végül kimondotta, hogy Weber Viktor körzeti titkár ezután minden hő első és harmadik hétfőjén Késmárkon a Katolikus Kör helyiségében titkári napot tart, amikor a helyi és vidéki párttagok rendelkezőére fog állaoi. Aranyo-smarót, október 11. Az országos keresztényszocialista párt. október 8-án Arauyosmarólon körzeti ülést tartott. Waliaőh János elnök megnyitó szavai után Truchly Alajos titkár foglalkozott az országos és járási választásokkal. Ezután megejtették a jelöléseket a járási és országos képviselőtestületekbe. Waililach János az illést, berelcesztvén, azon nézetének adott kifejezést. hogy a párt ebben a körzetben is nagy sikerre számíthat. RSvüssea megtediSc az óbudai dunai Sild építését Budapest, október 11. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Budapest főváros tanácsához megérkezett, a kereskedelmi minisztérium leirata az óbudai közúti híd építése ügyében. A leirat szerint a 22 méter széles hídnak elágazása lesz a Margit-szigetre ugyanúgy, mint. a Margit-hidnak. Az uj hidat, úgy építik, hogy a létesítendő helyi gyorsvonat szintén átjárhasson rajta és pedig vagy a gyalogjárda fölött 0 méter magasságban fogják vezetni az elektromos vasutat., vagy a híd. két oldalán. A bid építési költsége 23 millió pengő lesz, azonkívül a környék rendezése 12 millió koronát igényel. A költségeket az állam, a közmunkaügyi tanács és a főváros v)'/j?i viselni, egyrészét pedig áthárítják a árnyék lakosságára telekértékadó rimán. A Párat, közli, hogy egyidejűleg folyamatba tetté!- a bnráros-téri híd tervezésének előmunkálatait ín. Prága, október 11, A költségvetési bizottság tegnap késő este befejezte a kulturális tárca költségvetése fölötti részletes vitát. A vitában többek közt felszók Iá Hvozdik szlovák néppárti képviselő, akinek beszéde csupa panasz, kifogás és kérelem volt. Sürgette a szlovenszkóL iskolatanácsról szóló törvényjavaslat előterjesztését. Szemrehányást tett, hogy a felsőiakolák terén Szlo- venszikó hátrányt szenved. Állást foglalt a középiskolák számának leszállítása ellen. Szlovenszkó részére műegyetemet követel. Panaszkodik, hogy Szlovenszkón és Ruszinszkó- ban csak 20 tanitóképzőintézet van, írtig a történelmi országokban 61. Azt kivánja, hogy a szlovenszkói felekezeti iskolákat igazságosan segélyezzék s állást foglal az államosítás ellen. Több szónok felszólalása után Hodzsa iskolaügyi miniszter válaszolt az elhangzott beszédekre. ttofesa miniszter beszéde A miniszter rá műtétéit, arra, hogy úgyszólván az összes iskolaügyre vonatkozó javaslatok már a minisztertanács előtt vannak s csak néhányról hiányzik még a hozzájárulás pénzügyi szempontból De biztosra veszi, hogy a parlament a legközelebbi ülésszak alatt már letárgyalhatja a javaslatokat. Beismert hogy az állások rendszeresítése szempontjából a költségvetést az általános takarékoskodás elvének szem előtt tartásával kellett összeállítaná, pedig a népnevelés számlájára történő takarékoskodás veszedelmeket rejt magában. Kiépítendők a főiskolák s a középiskolák is uj épületekre várnak, mert mostani elhelyezésük főleg egészségi szempontból hiányos, sőt néhol tarthatatlan. Nagyobb összegek fordítandók a diákság szociális gondozására. A tervezett iskolareform általános keretű s nemcsak egyes iskolakategóriákra vonatkozik. A jogi Oktatás reformján már két óve dolgozik egy bizottság. A középiskolák reformjának kettős célja van: az iskolák szervezeti rendjének egy- ssertisítése és a tanítási rend megreformálása. Az iskolaügy terén haladni kell a korral s nem szabad stagnálni. Tekintettel kell lenni az állam gazdasági és szociális helyzetére, a vallás és kisebbség problémáira. A csehek és szlovákok kilencszáz évig el voltak választva egymástól. Ennek eredménye az, hogy a két faj között bizonyos eltérés van nyelvi tekintetben, ami mellékes és főleg lélekben, ami fontosabb. Ez a különség még hosszú ideig el fog tartaná. A csehszlovák nemzett szolidaritás nyugodt és biztos fejlődését a szeparatizmus veszélyezteti. A szlovák szeparatizmus már áliamegység felé orientálódik, jóllehet itt-ott még némi zavarokkal. De cseh részről, különösen a Szlovenszkón ólő egyes cseh Ln~ tellektuell körök tápot adnak a szeparatizmusnak. Nevet nem említve polemizál Cha- loupecky pozsonyi egyetemi tanárral. A szónok szerint még a szlovák szeparatista k is nacionalista érzelmüek. Ám jön egy egyetemi tanár, aki a csehszlovák egységnek olyan értelmezést ad, hogy ezzel akaratlanul a szeparatizmust szolgálja. Az alkotmányiévá! szerint a szlovák nyelv egyenrangú a cseh vei. A kassai technikai főiskolára vonatkozó törvényjavaslat már elkészült. Kezdetben c»ak két vagy három legszükségesebb fakultását szervezték meg s fokozatosan kifejlesztik majd Szlovenszkó műegyetemévé. Kisebbség = németek! A kisebbségekhez való konszolidációs kapcsolatokban sem szabad megállni. A jelenlegi kormány egyik legfontosabb feladata, hogy a kisebbségi politikában állandó irányt építsen ki, ami természetesen nem érinti a csehek és szlovákok államjogi viszonyát, de egyúttal biztosítékot nyújt a németeknek arra, hogy kul- turailag ég gazdaságilag fejlődhessenek. Szemére vett Schollichnak, hogy nem ismeri a szlovenszkói németek helyzetét. 1918-ig a mai Szlovenszkón egyetlen német iskola sem volt 8 a soviniszta Csehszlovákia emelt 106 német elemi, 3 polgári iskolát és német középiskolákat. Miért nem szabad a gyermekeket elkényeztetni írta! IV. Beran IVotte, amerikai elmeorvos Manapság az elkényezteti gyermekek korát éljük. Miután Dickens bemutatta nekünk a gyermekiéül bajait és szenvedéseit, átcsaptunk az ellenkező végletbe, túlzott aggodalommal igyekszünk a gyermekek életétől minden kellemetlenséget távoltartani, túlságosan enyhén és gyöngéden bánunk velük, holott az elkényeztetett, tul- becézett gyermekekből lesznek később leginkább ca gyilkosok, csalók, kábítószerek élvezői, iszákosok, fajtalanok és öngyilkosok. Az elkényeztetett gyermek olyan virág, mely üvegházban nevelkedett és csak addig virít, amíg állandó ápolás és felügyelet alatt áll. Az ilyen gyermek az első kemény életpróbánál nem boldogul segitség nélkül, mert a becézésnek és kényeztetésnek egyszer minden embernél véget kell érnie. Előbb-utóbb a maga lábán kell megállnia és ekkor az önállóság hiánya kiderül és megbosszulja magát Mivol a kérdések, amelyekkel az egyes emberek szembekerülnek, nem számosak, gondos megfigyelőképesség és tanulmányozás alapján aránylag egyszerű az elkényeztetett gyermekről megjósolni, hogy később bűnöző vagy idegbajos lesz- e. A válságos helyzetek közé tartozik egy testvér születése, szülők elvesztése, akik mindig nagyon elnézők voltak, betegség, iskola, serdülés, a hivatásba való bekapcsolódás, házasság, saját gyermekek és az öregedés. Egy fogorvos nagyon találóan a rossz foghoz hasonlított egy elkényeztetett, gyermeket. —- Ki viliről egészen jónak látszik, de ha egy kemény diót adsz neki feltörni, akkor összeroppan. A nevelőintézeti élet ilyen kemény diót jelent az anyja szoknyájába kapaszkodó gyermeknek, mert nz ottani élet megkövetelnii az öntu- datosságot, bátorságot és határozottságok csupa olyan tulajdonságot, amelyet az elkényeztetett gyermek nem ismer. Ezért állandóan öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, mert a lét valóságaival nem bírja megtalálni az Összhangot. — Ilyen esetekre vonatkozó feljegyzéseim egyértelműen azt bizonyítják, hogy ezek az emberek saját gyengeségükből eredő hibájukat mindig más[ ra akarják háritani, vagy szüleikre, vagy a kÖ- . riilményekre általában. Nemrég arra a kérdőre, hogy mit tegyen az ember, ha a leány, akit szerek kikosarazza, a következő választ kaptam. — Másikat kell keresni. Ez a helyes életfelfogás. De az elkényeztetett gyermek, akitől azelőtt soha se.mmit nem tagadtak meg, kétségbeesik és öngyilkos lesz. Az ön- gyilkosság nagyon gyakori abban a korban, amikor az elkényeztetett gyermek immár felnövekedve, a mindennapi élet első küzdelmeivel kerül szembe. A szülők, akik túlzásba viszik a györige- séget, megfeledkeznek róka. hogy a nehézségek gondos kiküszöbölésével megakadályozzák azt, h°gv gyermekeik lelkileg megerősödjenek és megszokják az önállóságot A hibásan nevelt gyermekek később sok esetben elviselhetetlennek tartják a hivatással járó életet, amelyben az emberi természettel tisztában kell lenni annak, aki sikert, akar elérni. Ez a tudomány hiányzik az elkényeztetett gyermekből, soha sem szokott hozzá a felelősséghez, a társas szellemhez és a másokkal való együttműködéshez, nem tudja, mi az állhatatosság és a buzgalom, holott mindkét tulajdonság fontos kelléke az üzletembernek, Ezért számos útja van a továbbfejlődésnek: vagy vad spekuláns lesz, mert vagyon halmozásával akarja magát a gyermoKkor elvesztett paradicsomáért kárpótolni, vagy idegbajom, akit fejfájás, álmatlanság és ingerültség jellegzetes tünetei kínoznak. A harmadik esetben céltalanul fog az utcán ődöngeni Az elkényeztetett ember a mindennapi életben leginkább altkor mond csődöt, ba bizonyos felelősség hárul roá. inig alárendelteid) állásban kielégítőéi! beválik. A szerelem és házasság természetesen a legkeményebb próbakő. A válási statisztikák elég bizonyítékát szolgáltatják, hogv a házasságok gyakran azért ütnek ki balul, mert a házastársak, akiket ifjúkorukban hibás nevelésben részesítettek és elkényeztettek, nem képesek nz élet; magától ] értetődő körülményeit kölcsönös megértéssel fő- I gadni. Nagyon fontos, hagy aki •rrn a lépésre ] szánja el magái, készüljön el rá megfelelően. hJ- ] szén erre a mi időnkből az irodalom már olégA szlovenszkói iskolatanácsról szóló törvény javaslat már elkészült s már csak az utolsó szövegezési munka van hátra. itta a gazdasági tárcák felett A bizottság mai ülésén megkezdték a közmunkaügyi, kereskedelmi, vasút- és postaügyi költségvetések feletti részletes vitát a szakminiszterek jelenlétében. A közmunkaügyi ’árca előadója, Pólyák dr. szlovák néppárti képviselő, rámutatott arra, hogy a jövő évi költségvetés 2,200.000 koronával nagyobb az ideinél]. A többletlkáa- dás oka, h ogy a villa mos Másra szánt 10 málláő koroüás téted, amely eddig a földművelésügyi tárca költségvetésében volt fölvéve, most a közmunkaügyiben szerepel. A többletbevétel 11,900.000 korona, amely főleg az útépítési alapból fog befolyni. Az állami légi forgalom tétele is lényegesein emelkedett, a forgalmat kibővítik Kassa—Ungvárra. Résztélen foglalkozik a szlovenszkói utak szomorú állapotával. Ezen a téren lényeges változtatások eszközlen dák, mert a szlovenszkói idegenforgalom részére mindaddig igen nehéz propagandát csinálni, amíg ezen a téren radikális javulás nem következik be. A Vág vizszabá- ’yozására előirt 2 millió korona nem elegendő, jövőre nagyobb összeget kell előirányozni, Spina köz-munkaügyi miniszter ezután jelentést tett a tragikus építkezési katasztrófáról. Jelentése egyezik a szenátusban tegnap mondott. nyiMlkozaiávu'L Samek a kereskedelmi, Roudniczkv a postád gyí, Pékárek a vasytügyi költségvetési ismertette. Az előadók beszéded után megindult vita első szónoka Burival cseh nemzeti szocialista volt, aki a legutolsó építési katasztrófával foglalkozott és sürgős intézkedéseiket követei hasonló kaiasíZJtrófák megi sínéül ődésének megakadályozására. A kormányt felelőssé teszi a szereticsétlenséD'ért. Adamck cseh néppárti a katasztrófa okát a technikai munkaerők hiányában látja. Pohl német szociáldemokrata szerint a poricsi katasztrófa súlyos vád a hatóságok és a népjóléti minisztérium ellen. Ezután a bányász* sztrájkkal foglalkozik. gó módot nyújt. De mivel az elkényeztetett gyermek nem szívesen tanul, hanem a tanulásnak, amelyben ugyancsak kényszert lát ellene szegül, itt is azt fogjuk tapasztalni, hogy a szerelemmel és házassággal járó felelősségtől visszariad és attól gyáva módon inkább visszalép. Köztudomású, hogy az elkényeztetett fiatal fiuk és leányok nem tudnak igazán szeretni és mivel a civilizáció mindenre tud kivezető utat, az élet sikátoraiba kerülnek és az elhibázott nevelésnek erkölcsi züllés ós eltévelyedés lesz a következménye. Az elkényeztetett ember, ha megöregszik, ter- mószfesen magára marad, anélkül, hogy a köz és környezete érdekelné. Zene. művészet, irodalom, ami az embereket rendszerint összehozza, őt hidegen hagyja. A felelősség elől való menekülés és a látszatsikerek kergeiése az alapja annak, hogy az elkényeztetett gyermekek különös előszeretetet tanúsítanak a színházi vagy tilmpálva iránt. Ugyanez a törekvés nyilatkozik meg a házi zsarnokban, aki az életben a száját sem meri kinyitni, de saját otthonában erélyesen szorongatja a kormánypálcát. De sohasem fogjuk azt látni, hogy ezek az emberek komolyan vegyék fel a harcot az élettel. A lélekbúvár fontos felfedezése ezen a téren, hogy az elkényeztetett gyermek számára az iskola jelenti az első kemény diót Itt, ahol bizonyos kényszer áll fenn, ahol feladatokat kell edvégezni és kötelességeket kell teljesíteni, első esetben kél ellenállás az elkényesztetett gyermekben. Akadozik; az ostobát játsza, hanyaggá, figyelmetlenné válik és nem mutat semmiféle érdeklődést. Elrontja a többiek játékát és rossz pajtása lesz fiú- vágy leánytársainak. Bár a bűnöző hajlamot és társadalomellenes ösztönöket felnőtteknél is ’ehet gyógyítani, a modern pszichiátria mégis igen nagy súlyt helyez ezeknek korai felismerésére. A gyakorlott tanító az iskolásgyermekekben is felfedezheti a bűnös ösztönt. Ha az ilyen hajlamú gyermekek számára megfelelő gyógyintézeteket léteri'enek és a gyermekeket és tanítókat a pszichiátria élőméiről kioktatnák nagyon nagy haladást tennénk a ma annyira túltengő bűnözések megszüntetésére. SSasssera előfizetni a imm* Métw®