Prágai Magyar Hirlap, 1928. szeptember (7. évfolyam, 199-223 / 1826-1850. szám)
1928-09-18 / 213. (1840.) szám
1929 smptomber 18, leedd. 'PRXGAI-A^AGtflR-fíTHliAP Ezer emberélet esett áldozatul az amerikai tornádónak Az anyagi hárt száz millió dollárra becsülik — A vihar elérte Floridát Newyork, szeptember 17. A borzalmas tornádó, amely csütörtökön és pénteken Portorico fölött vonult el, szombaton pedig a Babana szigeteken pusztított és Nassau fővárost csaknem a földdel tette egyenlővé, vasárnap éjszaka elérte a floridai partvidéket Miama és Jnpiter között. A floridai városokból érkező szórványos jelentések szerint az orkán hetven-kilencven, sőt. száz kilométeres sebességgel száguldottá be a partvidéket, de lehetséges, hogy a vihar legféktelenebb ereje még nem érintette a partot s igy a Legvadabb pusztítás még csak ezután várható. Az orkán már eddig is óriási pusztítást vitt véghez. Az egész telefonhálózat elszakadt, úgyhogy a távbeszélő forgalmat csak a tengerészeti szikratávíró állomások utján lehet fentartani. A Dayton-Beach-i telefonközpont épületét viz lepte el, mivel az orkán következtében a tenger kiáradt. Az amerikai milliomosok számos birtokát és épületét a vihar elpusztította. A lakosság között pánik tört ki, a községeket ki- üritetlék, mihelyt a közelgő vihar előjeleit megpillantották. A miami-i meteorológiai intézet közlése szerint a mostani orkán sokkal erősebb, mint az 1926-i, amely annakidején oly óriási pusztítást vitt véghez. A legnagyobb veszedelem Dayion Beaohet fenyegeti, amely az orkán középpontjában van. Palm Beaok-bén különösen a tengermenti városrész szenvedte meg a tornádói A strandon épült magánvillák nagy részét a kiáradt tenger elpusztította, ugyancsak a városi villany- és riz- rnüvekeh Délután 2 óra 30 perckor a jupiteri rádióállomás beszüntette jeladását. Valószínű, a föltevés, hogy a vihar elpusztította a rádióállomást. A hatóságok parancsára az orkán által veszélyeztetett vidék egész Lakossága pincékben és viharbiztos helyeken keresett menedéket A lakosság egyébként már két nap óta halálos rettegésben várta a vihar közeledését. Portorícoból most érkeznek az első részletesebb jelentések a katasztrófa lefolyásáról. Eszerint eddig 200 halottat hoztak ki a romok alól, de a halottak számát óvatos becslés alapján is legalább ezerre becsülik. 'A kisebb települések sokkal nagyobb mértékben szenvedték meg a vihart, mint a városok. A szegény lakosságnak mindene odaveszett, most százas csoportokban vándorol San Juan felé, ahol nagy ínség uralkodik, mivel a város egyáltalában nem rendelkezik élelmiszerkészletekkeL Az árak kétszeresükre szöktek fel. A kormányzó szigora rendeleteket adott ki, amelyekben az élelmiszerek árát megállapította, hogy az uzsorának és a lánckereskedelemnek elejét vegye, azonban a rendeleteknek nem volt foganatjuk. Á nemzeti gárdát megerősítették és készenlótbe- helyezték, bogy az esetleges fosztogatásokat megakadályozzák. A polgári választmány indítványt tett a kormányzónál, hogy statáriumot hirdessen ki a város és a vidék fölött, valamint foglalja le arányos elosztás céljából az élelmiszereket, a kormányzó azonban erről még nem hozott döntést. A San Juan-i lakosság egy része maga is menekül a városból a bevándorló kárvallottik elől. A bárt megközelítően százmillió dollárra becsülik. Igen magas a gabonában okozott kár. A kiviül- tetvények kára tízmillióra rúg. iz a kár, amelyet a cukorgyárak szenvedtek, húszmillió dollárt tesz ti. A narancsban, citromban, dohányban és egyéb ültetvényekben elszenvedett kárt 5—5 millió dollárra becsülik. A telefon- és táviró-hálózatbm, valamint a villanymüvekben okozott kár tízmillió dollárra rúg. A helyzet annál veszélyesebb, mivel a tornádó elpusztította a vízvezetékeket és a megmaradt vizmedencéket megfertőzte. Körültekintő és nagyarányú óvintézkedésekre van szükség, hegy az óhinségnek és az epidémiáknak elejét vegyék. Portoricoban, ahol a kétmillió lelket számláló lakosságnak a fele hajléktalan maradt, hir szerint máris éhínség uralkodik. A kétségbeesett lakosság köréből mind hangosabban követelik, hogy az összes férfiakat statariális jog életbeléptetése mellett vonják bele a mentési és eltakarítási munkálatokba. Azok az aggodalmak, hogy a tornádó nagyobb pusztítást vitt véghez, mint ahogy eleinte gondolták, ma reggel megerősítést nyernek abbaa a tényben, bogy a tornádó által végigpusztitott terület legnagyobb részéből nem érkeztek jelentések. Nassau fővárosból szombat óta nincs hir. '>alm Beach területéről tegnap érkezett a legutolsó jelentés, amely arról számolt be, bogy a vihar a házak tetejét lesöpörte. Az amerikai vöröske .észt egy tizenöt orvosból és tizenöt ápolónőből álló egészségügyi osztagot küldött ma reggel Palm Beachbe. Ugyancsak számos munkásosztagot szállítottak ma a Palm Beach vidékére, bogy az országutakat szabaddá tegyék a forgalom számara. A viharzónára motoros járőröket küldtek ki, akiknek jelentését az emberéletben esett kárról ma estére várják. Newyorkba kábeljelentések érkeztek, amelyekben élelmiszereknek és a lég- 1 szükségesebb ruházati cikkeknek azonnali elküldését kérik. Sem a rádió, sem a kábel nem működik, ami a legnagyobb aggodalomra ad okot. Igen tragikus Römer német tengerésznek a sorsa, aki nemrégiben Németországban csónakba szállott, hogy azon átszelje az óceánt. Most éppen Florida felé volt útban, sorsáról azonban semmi hir nincs és newyorbi német barátai már feladtak minden reményt, mivel bizonyos, bogy Römer csónakja a vihar középpontjába került. Az Oreoma hajó. amelynek fedélzetén Sir Austen Chamberlain angol külügyminiszter tartózkodik, befutott Hawannába. A hajó nem került bele a viharba s igy megmenekült. A külügyminiszter egészségügyi állapota kielégítő. Katonai megegyezés készül a kisantant államai között? Belgrád, szeptember 17. Ma reggel megérkezett a lengyel vezérkarnak néhány tagja, mint a jugoszláv hadsereg vendége. Politikai körökben ezt a látogatást kapcsolatba hozzák a csehszlovák vezérkari tiszteknek néhány hónappal ezelőtt Belgrádban történt látogatásával. A lengyel tisztek látogatását rögtön a kisantant bukaresti konferenciája után tervbe vették. Románia és Lengyelország között tudvalevőleg már katonai konvenció áll fenn, amelyet most a kiisa ntant összes államaira ki akarnak terjeszteni. Amint a Vreme jól informált forrásból értesül, Jugoszlávia százezer aranymárka összegű kölcsönt kivan felvenni, amellyel stratégiai útvonalait szándékszik kiépíteni. A paraszt-demokrata koalíció vezére, Pribiesev ics, kijelentette, hogy a paraszt-demokrata koalíció semmiféle külföldi kölcsönt el nem ismer, amelyet a jelenlegi kormány köt meg. A paraszt-demokrata koalíció egy ilyen kölcsönben csupán a horvátok ellen harcnak pénzügyi támogatását látná. „Magyarország volt az első állam, amely szakított a kötött gazdasági rendszerrel** Szterényi József beszéde a népszövetség gazdasági főbizottságában Magyarország és szomszédai gazdasági politikájáról Géni, szeptember 17. A gazdasági főbizottságban Szterényi József báró a jelentéshez hozzászólva hosszabb beszédet mondott Beszédében többek között ezeket mondotta: — Nyíltan meg kell vallanom, hogy egyes államokban még az elzárkózás szelleme uralkodik a népek közötti gazdasági szolidaritás hátrányára. A hivatalos kormánynyilatkozatok és a tényleges helyzet között sajnálatosan nagy ellentmondások vannak. Magyarország volt az első állam, amely a népszövetség gazdasági elveinek megvalósítása érdekében szakított a kötött gazdasági rendszerrel, ami az országra súlyos terheket eredményezett, mivel a környező országok nem követték példánkat, örömmel üdvözlöm tehát a holland delegátus indítványát, amelyben azt indítványozta, hogy a behozatali és kívítclá tilalmi rendszer megszüntetéséről szóló egyezményt az ösz- szes államok ratifikálják. Ugyanígy ellentéteik vannak az itteni tanácskozások és az egyes országok cselekedetei között az európai vámrendszer kiegyenlítése tekintetében. A népszövetségnek az az intenciója, hogy a prohibitiv vámrendszer enyhítendő, csak írott malaszt, A vámot a legtöbb országban nem gazdasági, hanem állampénzügyi szempontból kezelik. Mialatt az ipari vámokat kereskedelmi szerződésekben mérséklik, addig az agrárvámokat autonóm vámtarifákkal emelik. Mióta Magyarország a nép- szövetség gazdasági elveit érvényesíti, külkereskedelmi mérlegének passzivitása rohamos és megdöbbentő, mert mások nem követik példáját. Ily körülmények között a bizottságnak foglalkoznia kell a népszövetségi elveknek a gyakorlati életben való érvényesítése kérdésével. Még ma sem került a képviselőből elé a szociális biztosítás reformja Prága, szeptember 17. A képviselőházban ma ismét teljes bizonytalanság uralkodik. A napirend első pontja gyanánt ugyan mér a szociális biztosítás reformja szerepel, azonban a szociálpolitikai bizottság még mindig nem fejezte be munkáját és igy a házel- nökség kénytelen a reformot a napirendről levenni. Az elnökség még nem is tudta megállapítani, hogy holnap hány órakor kezdődik az ülés. Ezt attól teszi függővé, hogy a szociálpolitikai bizottság a mai plenáris ülés után hogyan folytatja munkáját. Holnap mindenesetre lesz plenáris ülés és azon második olvasások, valamint egyéb jelentéktelen törvényjavaslatok kerülnek letárgyalásra abban az esetben, ha a szociálpolitikai bizottság ma nem fejezné be tárgyalásait. A képviselőház mai ülését délután négy órakor nyitotta meg Malypetr elnök és bejelentette, bogy Gagatkó András cseh nemzeti szocialistapárti ruszinszkói képviselő tudomására hozta az elnökségnek, hogy lemond mandátumáról. • Ezután a Perzsiával kötött kereskedelmi szerződés ratifikálása kerül tárgyalásra. Hnidek előadó beszéde után vita indult meg, amelyben resztvettek Za-dina agrárius, Siegl német nemzeti, Zeminova cseh nemzeti szocialista és Jótmás cseh szociáldemokrata képviselő. A legtöbb szónok a cukorkérdéssel foglalkozott. Ezután második olvasásban elfogadtak két jelentéktelen törvényjavaslatot és lapzártakor mentelmi ügyeket 'tárgyalt a ház. ttaisap tárgyalják a szociális biztosítás reformját Prága, szeptember 17. A képriselőház legközelebbi ülését holnap, kedden délntán két órakor tartja. A napirenden a szociális biztosítás reformja szerepel. A szociálpolitikai bizottság a képviselőház plenáris ülése után ismét összeült és mindaddig fog tárgyalni, amig el nem intézi a szociális biztosítás reformját. Ezzel a törvényjavaslattal foglalkozik holnap délelőtt a költségvetési bizottság, úgyhogy délután két órakor már a plé- num elé kerül. A szociális biztosítás módosításának plenáris vitája csütörtökön ér véget. — CooMdge elnök üdvözlete az albán királyhoz. Tiranából jelentük, hogy Zogu király a következő táviratot (kapta az Egyesült Államok ebiekétől: Boldog vagyok, hogy Felségednek és az albán népnek Felséged trónra lépése alkalmából Szerencsek ivánat a i- raat fejezhetem ki. Az amerikai nép egyöntetűen osztja jókívánsága Imát Felséged személyes jó,voltáért és országának boldogulásáért/4 Jugoszlávia elismerte az albán királyságot Belgrád, szeptember 17. Korosec minisa- tériénök és Sumenkovits helyettes külügymi- niszter hosszabb tárgyalást folytattak az albán királyság elismeréséről, ami ma meg is tör- tént. A tiranai jugoszláv követet megbízták* hogy a jugoszláv kormány elismerését je- lentse be az albán miniszterelnöknek. Tirana, szeptember 17. Az albán hjvata-i los távirati iroda jelenti, hogy a belgrádi Politika szeptember 12-iki számában közölt azon jelentés, amely szerint Kotta albán miniszter- elnök a macedóniai forradalmi kommité Albániában tartózkodó képviselőjének, Mihajlo- vics Pancénak megígérte volna, hogy az albán határ mentén megengedi a forradalmi bandák szervezését, tisztára koholmány. Mi- hajlovics nincs Albániában és Kotta miniszterelnök sohasem látta őt. Albánia korrekt magatartása szomszédaival szemben általánosan ismert és az a gyűlölködő Írásmód, mely- lyel a jugoszláv sajtó Albánia királya és a királyi család ellen fordul, egész Albániában nagy visszatetszést kelt. A jugoszláv sajtónak ez a magatartása a legnagyobb fokú elfogultságot mutatja. Belgrád, szeptember 17. A Politika jelentése szerint Venizelos görög miniszterelnök a külügyminiszter kíséretében legközelebb Belgrádba jön. Ez alkalommal aláírják a görög-jugoszláv barátsági szerződést E héten döntenek a hivatalos jubileumi ünnepségekről Prága, szeptember 17. A kormány még tavasszal elhatározta, hogy az október 28.-i jubileumi ünnekséget egy külön miniszterközi bizottság készíti elő, amely javaslatait egy három miniszterből álló bizottságnak nyújtja át. A nyári szünet előtt az előkészítő munkálatokat már meg kellett volna kezdeni, azonban a folytonos belpolitikai villongások miatt ez a munka elhalasztódott. A miniszterközi bizottság csak most készült el javaslataival. így a kormány a közeli napokban dönteni fog a hivatalos jubileumi ünnepségek kérdésében. A könnyűsúlyú gének repülő- versenye Ranáaerszágban Párás, szeptember 17. Az orlyi aero- dTomiham napok óta tart a könnyűsúlyú, kisméretű gépeik repülővereenye, amelyen a világ minden nemzete résztvesz. A távolsági rekordot eddig a magyar Kaszala tartja, aiki 18 lóerős gépével megszakítás nélkül 51.7 km-nyi utat tett meg. Szeptember 21-én kezdődik Budapesten a IV. nemzetközi idegenforgalmi kongresszus Tizenhét állam vesz részi a kongresszuson Budapest, szeptember 17. Az idén Budapesten tartják a IV. Nemzetközi Idegenforgalmi Kongresszust, amely szeptember 21-én kezdődik és egy hétig tart. A kongresszuson 17 különböző állam idegenforgalmi érdekeltségeinek képviselői vesznek az eddigi bejelentések szerint részt és eljönnek az utódálla- mák idegenforgalmi vezetői is. Az egyes államok hivatalos és társadalmi idegenforgalmi vezetői az egész európai idegenforgalom fontos és életbevágó kérdéseit megbeszélik, A kongresszuson sor kerül a közlekedés kérdésének, az utazási kedvezmények ki- bővítésének megbeszélésére. A kongresszus résztvevői javaslatot fognak tenni a vizűm végleges megszüntetésére, vagy legalább is annak bizonyos országok között való elengedésére. Ugyancsak megbeszélés tárgya lesz az ifjúsági és turista utazások díjtalan, vagy nagy kedvezménnyel való megszervezése és külön tárgyalják az európai államoknak közösen megindítandó propagandáját Amerikában. Valamennyi ország képviselői elhozzák mindazokat az idegenforgalmi propaganda céljait szolgáló iratokat, füzeteket és plakátokat, amelyek eddig megjelentek és ezekből a kongresszus tartalma alatt kiállítást rendeznek. Az idegenforgalom külföldi vezetőinek magyarországi tartózkodása alatt megmutatják mindazt, amit a magyar fővárosban és országszerte idegenforgalgalmi szempontból értéket képvisel, ezek között elsősorban Budapest fürdőit, szállóit és egyéb nevezetességeit, valamint a Balaton és más vidékek természeti kincseit. A kongresszust Herrmann Miksa magyar kereskedelmi miniszter nyitja meg.