Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-05 / 177. (1804.) szám

14 r. iSlXMKfr­ix. s 2 Hagyarország-Argentina 14:0 (9:0) A magyar vizipoió csapat teljes fölénnyel és imponáló stílussal győzte le eisS ellenfelét Amszterdamban Amszterdam, augusztus 4. (Tudósítónk telefonjelentése.) Szombaton délelőtt kezdő­dött meg a vizipólótorna Magyarország—Ar- gentina-mérkőzéssel. A favorit magyar csa­pat első szereplésére az uszóstadionba óriási közönség gyűlt össze.*A magyar csapat komp­lett felállításban vette fel a küzdelmet dél­amerikai ellenfele ellen, amelyet fölényes technikával és mindenkit elragadó stílussal győzött le. Argentínát általában favoritnak tartották elért eredményei után, annál is in­kább, mert elsőrendű rövidíávuszói vannak. Ebből kifolyólag a magyar csapat tapogatóz­va kezdi a játékot. Pár percig ideges kapko­dás mutatkozik a játékában. Nemsokára Ho- monnay egy erős labdáját bravúrosan védi az argentínai kapus. A harmadik percben Keserű beadásából Vértessy dobja az első cólk A következő lövések megakadnak az argentínai kapus brilliáns védésén. Végül is Keserű I. keresztülussza a védelmet és nyu­godtan bedobja a második gólt. A magyar csapat most már visszanyeri a nyugalmát és oly gyorsan esnek a gólok, hogy a hirdető­táblán alig tudják jelezni azokat. A góllövök sorrendje ez: Homonnay, Keserű I., Vér­tessy, Vértessy, Halasi, Keserű I.. A második félidőben Vértessyt faultolják. A büntetőt Keserű II. gólba dobja. Ezután Homonnay, Keserű II., Halasi és Keserű I. dobták a to­vábbi gólokat. A magyar csapatot a közön­ség, tekintet nélkül a nemzetiségi megosz­lásra, rendkívül lelkesen ünnepelte és álta­lános az a vélemény, hogy ezzel a techniká­val és ezzel a játéktudással feltétlenül meg kell nyernie az olimpiai bajnokságot. Ma­gyarország hétfőn a H. fordulóban Ameriká­val kerül össze. Nurmi-Ritola-Wideküzdelme az olimpiász hatodik Az „időgép1* kifáradt és az 5000 méteres futás babérját Ritolának hagyta — 400 méteren ismét Amerika győzött — Finnország előre­törése a nemzetek pontversenyében — A birkozóbajnokságokon a magyar és csehszlovák atléták győztesen haladnak előre — Nagy küzdelem a modern pentatlonban és dekatlonban — Előkészületek a stafétákra és a vizipoló-meccsekre — Magyarország tréningben 7|0 arányban győzte le a holland vizipolő-együttest Amsterdam, augusztus 4. A* olimpiás* hatodik napja as aránylag szerény program ellenére is változatos sporteseményekben részesítette a gyö­nyörű időben ismét nagyszáma nézőközönségei A legnagyobb érdeklődés a 400 és 5000 méteres lá­tás döntőjére koncentrálódott, azonban elsőrangú eredmények adódtak a dekatlonban is, ahol a küz­delmeket még mindig nem fejezték be. A hatodik nap hősei a finnek voltak, akik fölényesen nyel­ték meg az 5000 méteres távot. A 400 méteren új­ból Amerika győzött, a német Blioher csapán a harmadik helyre kerüli A magyar Barsi az elő­döntőben kiesett. — Hatalmas iramban folyik már a görög-római birkózás, ahol a magyarok meg* nyerték első meccseiket Főleg értékes Papp és Szalay sikere. Az előbbi a csehszlovák Hálái az utóbbi pedig a favoritnak tartott svéd Pettersont fektette két vállra. A csehszlovák Urbán és Vavra is értékes győzelmet könyveltek el. — Az cpeé- vivás csapatbajnokságából Síagyarország, kivált. — A evesős számokban csupán az első fordulóban vert csapatok selejtező versenyeit bonyolították le, mig a modern pentatlonban mindig nem került döntésre sor. A nap legszebb versenye az 5000 méteres táv­fűtés volt, amelyen — amint arról tegnap már megemlékeztünk — a finn Ritola legyőzte a favo­rit Nurmit. A verseny rendkívül érdekes és drá­mai lefolyású volt. Először volt észrevehető ez al­kalommal Nurmin a kifáradás jele, amikor köz­vetlenül a finis előtt maga elé engedte Ritolát és megadással tiirte, hogy honfitársa legyőzze. Ki­merültsége ellenére sem engedte azonban, hogy legnagyobb riválisa, a finnből svéddé alakult Wide a második helyen megelőzze, összeszedte minden erejét és sikerült is néki Widét a célban 20 méterrel megelőzni. A verseny után Nurmi csaknem összeesett, de boldogan mosolygott, mert hiszen mégis Finnország vitte el az 5000 méteres futás olimpiai babérját. A verseny eredménye a következő volt. 5000 MÉTERES TÁVFUTÁS DÖNTŐ Világrekord: Nurmi 14:28.2. — Védő: Nurmi 14:38.2. — Győztes: Ritola (finn) 14:38, 2. Nurmi 10 méterrel hátrább, 8. Wide (svéd) 20 méter hátránnyal, 4. Lermond (USA), 5. Magnussen (svéd), 8. Kinnunnen (finn). Az angol Smith, aki az első körökben Nurmival együtt vezetett, a finisben teljesen hátraszorult és helyzetien maradt. 400 MÉTERES SÍKFUTÁS DÖNTÖ Világrekord: Meredith 47.4. — Védő: Lidell 47.6. — Győztes: Barbutti 47.8. A verseny nem a legreálisabb módon lett be­fejezve és úgy Franciaország, mint Amerika óvás­sá! éltek az elődöntők összeállítása ellen, amelyek­nek a magyar Barsi is áldozatul esett. A döntő előtt két elődöntőt bonyolítottak le: I. elődöntő: Ball (Kanada) 48.6, 2. Barbutti (USA), 3. Storz (Németország), 4. Barsi (magyar), 5. Bross (holland), 6. Krotoff (francia). II. elődöntő: BOrhnor (német.) 48.6, 2. Philips (USA), 8. Rinkel (angol), 4. Wilson (Kanada), 5. Edwards (Kanada), 6. Fegér (francia). A döntő a három első helyeset került. A döntő rendkívül here* veit, A hat fató egyidelg egy vonalban volt 20 méterrel a cél előtt Barbutti kiugrott és a kanadai Ballt ogy fél méterrel megélőévé, győi. A belátás eredménye e« volt: Bajnok; Barbutti (USA) 47.8, 2. Ball (Kanada) fél méterrel, 8. Büchner (Németország) másfél méterrel, 4. Rinkel (Anglia), 5. Storz (Német­ország), 6. Philips (USA). DEKATLON SELEJTEZŐK A tizes-versenyen tegnap a 100 m. síkfutást, a távolugrást, a sulydobást, a magasugrást és a 400 m. síkfutást bonyolították le. Negyven részt­vevő ólén a svéd Jarson áll, aki eddig is 4178.85 pontot szerzett és ha tovább igy halad, valószínű­leg megdönti Yrjölae nemrég felállított 7935.15 pontos világrekordját. Yrjölae különben csak a negyedik helyen áll. Igen jó teljesítményeket nyújtott eddig az osztrák Wessely és a magyar Farkas. Az előbbi a hatodik, az utóbbi a hetedik helyen tart. Eddigi eredmények: Jansson (svéd) 4178.85 pont, 2. Jaervinnen (finn) 4136.30, 3. Bte- ward (USA) 4127.69, 4. Yrjölae V 03.80, 5. Do- herty (Anglia) 8845.57, 6. Wessely (Ausztria) 3800.45 pont. A dekatlon verseny előtt akarták eldönteni a 200 méteres síkfutás 3—4 helyét r német Kömig és Scholz között. Miután azonban Scholtz nem je­lent meg, a harmadik helyet és a bronzérmet Kömig kapta. BIRKÓZÁS ELŐDÖNTŐK A versenyt a három legfelső kategóriában folytatták. Eredmények: Középsuly: Johanssen (svéd) két és fél perc alatt dobja a luxemburgi Franzot. Papp (magyar) pontozással győz Hála (csehszlovák) ellen. A belga Sanen pontozással győz a francia Poilve ellen. Balkoné (holland) 5:20 perc alatt dobja a jugoszláv Balkovicsot. Bonasini (olasz) csak 13 perc alatt tudja két vállra fektetni a norvég Lar- sent. A dán Jakobsen a török Hury beyt 7 perc alatt győzi le. A favorit észt Kusnetz csak ponto­zással győz a német Simon felett. A svájci Frey az argentínai Walzert pontozással győzi le. A csoport Papp és Knsnetz között dől el. Kisnchézsuly: A német Rieger a dán Hansent pontozással győzi le. A norvég Genseth 4 perc alatt tussolja a holland Haimt. Az észt Pohla pon­tozással győz a svájci Studen ellen. — A nap főeseménye a finn Hcllincn és a svéd West- groen meccse volt, amelyet elkeseredett küzdelem után a finn pontozással nyert meg. A legszebb győzelmet a magyar Szalay aratta, aki a favoritnak tartott svéd Pettersent 20 pere alatt fektette két vállra. A csehszlovák Vavra a jugoszláv Johucot győzte le pontokkal. A francia Clody a töáök Chefi beyt veri pontozással, mig az egyiptomi Mnstaphp n belga Appelt 12 poré alatt tussolja;' A 1W8 &ugüMtas 5, vasárnap, ^ csoport elsősége a finn Hellinen, a magyar Sza­lay és a csehszlovák Vavra között fog eldőlni. „Sötét favorit" még az egyiptomi Muetapha. Nehézsúly: Urbán (csehszlovák) 12 perces küzdelem után fekteti a belga Kolpert. Badó (ma­gyar) ugyanazon idő alatt győz a török Mohamed Soubbi ellen. Az olasz Donatti a belga Langfran- chit pontozással győzi le. A általában favoritnak tartott német Gehring imponáló stílussal győs fél perc alatt a dán Larsen felett. A magyarból török­ké lett Németh bey pontozással győz az argentínai Briela ellen, az osztrák Wiesberger a lett 8veJ- nickyt, a svéd Svenson pedig a finn Wenztröm győzi le pontokkal. A csoport győztese valószínű­leg Gehring lesz, akinek elsőségét Badé, Urbán és Svenson tehetik kétessé. Még csütörtökön este kezdték meg a könnyebb kategória számokat. Légsnlyban a magyar Zom- bory a görög Zervenist győzte le ponté sással. Ma Zombory a svéd Martínsennel mérkőzik. — A pehelysúlyban a magyar Kárpáty ellenfele az egyiptomi Aly Kamel volt, akit hamarosan két vállra is fektetett. Kárpáty mai ellenfele a török Saim bey lesz. —- A könuyüsulyban Keresztes a luxemburgi Millert 3 perc alatt tussolta Keresztez mai ellenfele a svéd Peterson. Az olasz Gozzl, a lógsuly Európa-bajnoka a favorit finn Ahlfore felett aratót győzelmet. Vavra II. (csehszlovák) a német Sperlinget győzte le meglepetésszerűen. Maudr a dán Andersen, Kratochwill pedig a nor­vég Ekberg felett aratott respektábilis győzelmet A csehszlovák birkózók jó formája általános meg­lepetést kelt. EPEÉ-VÍVÁS CSAPATVERSENY A középdöntőbe Spanyolország, Norvégia, Franciaország, Hollandia, Románia, Portugália, Csehszlovákia, Belgium, Egyiptom és Uruguay kerültek. Eddig Csehszlovákia Belgiumtól kapott ki, ellenben Romániát legyőzte. A középdöntőből kiváltak: Németország, Amerika, Románia éa Svájc. MODERN PENTATLON Tegnap a 400 méteres akadályversenyt futot­ták le, amelyben a lengyel Seletovsky 14:14.8 idő­vel győzött a finn Lapola és a zvéd Lindmann előtt. — A pontozásban eddig a svéd Thofeld re­zet 33 ponttal, 2. Kahl (német), 8. Van Ryan (hol­land), 4. Pagini (olasz), 5. Lindmann (svéd). Az hatodik nap mérlege A hatodik napon Finnország hatalmasan előretört és elérte a második helyet. Egyébként a helyezési sorrend nem változott. Az atlétikai pontverseny állása tehát: 1. Amerika 154 pont. 2. Finnország 67 pont. 3. Németország 54 pont. 4. Kanada 50 pont. 5. Svédország 46 pont Bltela (Mm) Svai M. 8. Anglia '48 pont r! 7. Japán 21 pont ...^ 8— 11. Lengyelország, Fraasbortatg, Ávmtrir lia és Írország 10—10 pönt , 12—18. Norvégia és Okasorsaág 7 pont 14—15. Haiti és Magyarorssáf 8 pont (Tegnap elírásból 5 pontot jelentettünk.) 18. Filippi-arrigetek 8 pont. 17—19. Ausztria, Hollandia és Öette I—í pont Eddigi olimpiai bajnokok* 8ulydafeé*i Koak (USA). — Magasugrás: Ring (USA). — $0 ka.1 Nurmi (fiun). — Kalapácsvetés: 0* CsDajfhOn (Ír­ország). — 400 tn. gátfutás: Lord Burghfey (Aftfl» lia). — 100 és 200 m. síkfutást Vifóam* (Kanada). — Diszkoszvetői férfi: Honser (DBA), női: BA- nopaczka (Lengyelország). — Távolugró*; Hasai (U8A). — 800 m. férfit Eewe (Anglia), nőit Radtke (német). —< 100 m. nÖ futás: Robinson (USA). - Rúdugrás: Caw (USA). - íft) UL gitx futás: Atkison (Délafrfca). - Geretyvstési Lun& quist (Svédorsság). — Hármasugrást Oda (Japán), — 1500 m. futás: Larvs (finn). — 5000 is.: SÍ* tola (finn). — 400 m.i Bertnrtti (USA). O Az olimpiai serleget az 1929 évre a nemzet­közi olimpiai bizottság az amerikai YMCA-nak ítélte oda, o a német 4X100 ín. Staféta változást szen­vedett. Wichmann sérülése miatt nem vehet ab­ban részt és igy a németek a Cort#-Lammers-Hoú- ben-Körníg együttest állítják frontba. 0 Magyarország visipolé csapata tegnap Hot landiával tréningmérkőzést játszott Magyarország a 8X10 perces meccset 7:0 arányban nyerte meg. A magyar csapatban Wenk és Vértessy nőm vol­tak fitt kondícióban. Ma Argentína ellen a ma­I gyarok: Barta, — Ivády, Homonnay II. — Kese­rű II. — Halassy, .Vértessy, Keserű I. felállítás­ban játszottak. , Athéntől Amsterdamig — Harmincnégy év a modern olimpiász megszületésétől A modern kor testnevelési kuturájának ki­magasló jelentőségű eseménye, valósággal kor­szakalkotó fordulópontja a klasszikus idők olym- piai játékainak újjászületése volt. Ennek a nagy és hatalmas eszmének szolgálatában állott a fran­cia báró Coubertin, akit eszméjének propagálása első idejében csak gúny és gáncs ért. A kitűnő francia sportbarát azonban nem az a férfiú, akit visszariasztott volna munkájától a meg nem értés közönye és csúfolódása. Útra kelt és Európa min­den részében felolvasásokat tartott a régi olym- piászokról, ezek történetéről és jelentőségéről, sehol sem feledkezve meg annak nyomatékos hangsúlyozásáról, hogy a modern emberiség újjá­születésének egyik leghatalmasabb eszköze a sport és ennek legcélravezetőbb propagandája a klasz- szikus idők olympiai játékának modern köntösben való felújítása. Harmincnégy év előtt, 1894 nyarán, végre nemzetközi konferencia volt Párisban, a Sorbonne- on és ez a kongresszus elhatározta az olympiai játékok újbóli bevezetését. Már akkor elhatároz­ták, hogy 1896-ban Athénben rendezik meg az első modern olympiászt, de sok akadályt kellett elhárítani, hogy ez a határozat végrehajthatóvá le­gyen. Elsősorban Görögországban merültek fel akadályok, javarészben pénzügyi okokból, mig az­után a külföld gazdag görögjei hatalmas pénzösz- szegek felajánlásával az anyagi problémát megol­dották. Mikor a stadion elkészült, már a görögök ré­széről is igen nagy érdeklődés mutatkozott, de ezt lényegesen elősegítette az a körülmény, hogy a görög rendezők valóban igen népszerű, olcsó helyárakkal dolgoztak. Az üzleti momentum tel­jes háttérbeszoritása igen nagy kihatással volt a modern olympiai játékok sikerére és az érdeklő­désnek ez a grandiózus megnyilvánulása, ennek a világ minden részében elterjedő híre a modern olympiász számára meghódította az egész világot. Az első siker hatása után már nem volt túl­ságos baj, a négy évvel később Párisban, a világ­kiállítással karöltve megrendezett második olym- pia túlságosan a kiállítással való kapcsolata, a sport szem pontok erős háftérbeszoritásával, és nem ártott az a kétségkívül igen szerencsés ötlet., hogy további négy évvel később Amerikának lehetővé telték egy valósággal háziverseny jellegű, megle­hetősen zártkörű olympiász megrendezését." St. Louisben. Mig Európa akkor teljesen távol állt ettől az olympiászt ól, nem tagadható, hogy ez a házi olympiász a légiökéWesőbben meghódította Amerika minden rétegét s mert Amerika azóta is valósággal döntő faktora az olympia eseménye­inek, sokban hozzájárult St. Louís amerikai olym- piásza is a modern olympia eszméjének térhódí­tásához. Tíz évvel az első modern olympiász után, At­hén egy közbenső — programon kívüli — olym- piásszal csökkentette Európa számára azt az idő- disztanciát, amely különben Európában talán né­mileg mérsékelte volna az olympiász iránt meg­nyilvánult érdeklődést. Döntő sikere azonban az olympiai eszmének csak a következő két olympiászon volt, — London­ban és Stockholmban. Mindkét helyen a legsport- szenibben, minden melléktekintettől függetlenül rendezték meg a modern kor legnagyobb jelentő­ségű világversenyeit. A fair plav mindenkivel szemben való megnyilvánulása ezeknél a nagy sportnemzeteknól, engedte csak tudatára jönni a világ minden sportnemzetét a modern olympiász igazi ideális értékére. Közben azután lezajlott a világháború, amely miatt elmaradt a berlini olympiász, amelytől oly sokat vártak nemcsak Középeurópa sportköreiben, Európa népei még nem tartottak ott, mint az an­tik Görögország, amelynél treuga Deit jelentett az olympiász időpontja és megszűnt minden tor­zsalkodás, minden hadakozás az olympiász idejére 1916-ban tehát nem volt olympiász. Európa népei akkor végig egész Európa lövészárkain, életha­lálharcot folytattak és ez a harc oly sok világhírű atléta életét oltotta ki. A háború után 1920-ban, Antverpenben veit a győzők olympiásza, amelyről száműzve volt Kö­zépeurópa majdnem minden állama és az antant házi olympiászának meghívott vendégei voltak a semleges államok átlétái. További négy évet kellett várni, mig 1924-ben Párisban végre részben megtört a blokádnak ez a neme, legalább részben és az egy Németország­tól eltekintve, megjelenhettek az olympia küzdő­terének porondján a magyar, osztrák, bolgár és török sport képviselői is. Hogy most végre a világháború alatt semle­gesnek maradt népek egyike rendezi meg az olympiászt, leomlottak végre az utolsó akadályok és Németország hatvanmilliós nőne is elküldheti sportolói! a világ legjobbjainak küzdőiméibe, amely nem is lehetett nyílt. nmig távolmaradt kénysze­rűségből a haivamuilliós németségnek a világ sportéletében kétségkívül igen jelentős szerepet játszó sportja.

Next

/
Thumbnails
Contents