Prágai Magyar Hirlap, 1928. augusztus (7. évfolyam, 173-198 / 1800-1825. szám)

1928-08-17 / 186. (1813.) szám

iiHtO ***i&Ú*HkíUA JL*, ^*}ÜKHá, ■ A Andrássy Miklós báró (A dervisgenerális) Irta: Szabó Adorján. Ií. And:ás?y Miiklóe báró. a 09iikszen,tikiiriáillyii ée kra&znakorkai An.dráfisyak ivadéka v-olit. Ősi fé­nyes avulltáil diísekedb'ettek. Már a vecéirek kora óta fővezérei voltak a székelyeknek 'és lelkes kivei a .magyar nralikodóknaik. Többen estek el közülük a csatatéréin, mások pedig a polgári életben jeles­kedtek. önifeM'ldiozó szolgáik talkért kapták Zsig­mondiról (királyi adományul Csikezentkiirályt, fíu- doiftóí pedig Kraisznahorkfát. A 'kuruc háborúk ide­jében bárói rangra emeítoeidleik. I- .Miklós, gömönl főispánnak, Miklós atyjának Zichy Klára grófodtól ■és ennek halála illán Kerekes Erzsébettől, ceszesen kilentc gyermeke volt: hét fin és két leány; niév- szerln’t: Péter, István, György, Pál, János, Miklós, Akna Magdolna1, Kliáira és Mátyás. ('Doby Antal : Az Andrássy csaltad (nemzed. .rendi táblázata. Adal. Zemplén vm. tcrt.-ihez. IV. S. 9.1 (Eezeriint Serédy Zsófia l‘S-4-1—1703-ig élt.) A fiuk csaknem valamennyien katonáskodtak. Miklós azonban a papi pályát válásaito-tta és «z. Ferenc 'rendjébe, még pedig a szigorúbb rendsza­bályokat követő ealvatonianusok közé tépett. A dúsgazdag főrangú család saljának erre a szokatlan eíba’.á'rozáeána valószínűleg az atyja ud­varéban kápuiuikodó Ferences atyák voltaik nagy ibatáss®!. Sokat bailibatotit tőlük a ferémoésekniek küzdelmekben és dicsőségekben gazdag mulljáról. Tiszteletet és csodálatot keKketetl üfju lelkében az az áldozatos tevékenyiség. amelyet, ez. Ferenc fiiad, évszázadokon át kifejtetitek a magyar nemzet. ímeg- mentésében. mint 'hltterjesztők s a tatárok és rácok téritől', valamint, a szegény nép barátai, vigasztalói és lelki - gyámot Tői az ország legsúlyosabb válságai között. Bárnula.i fal és lelkesedéssel tiölliheíitiék el a szerzet (hősi példaadói-, egy Caplstránói ez. János, a keresztei9 háborúikra buzdító öpostol és a nádor- fehérvári diadal hőse e egy Tomory Pál, az érseki mél!óságában de aszkétának maradt ferences, a ha- za'iui kötélességtelo’esités öntfeláldozó vőrtanuijé. Yonzhatia őt a szorzat, amelynek tagjai nemcsak a régmúlt időkben állottak k'jzkedivel'lségbein es pára-jlan n :ye.'erőségben, mint uralkodók, fötíirate és nemcsak bizalmasai és tanácsadói országos ügyekben és. hanem a saját korában is gyóntató), udvari papjai és nevelői voltak a Homonnáyaknak, a Barkóczyaknalk, a Rákócziiaknak, Zrínyi Iloná­nak sfb. Talán arról is tudott, hogy már viselte sz. Fe­renc .ruháját az Andrássy családnak egyik tagja: Andrássy Péter, a XV. században. ('Karáosónyi Já­nos dr., őz. Ferenc rendj. 'tört. Magyarországom L 355. il.) Közvetlen példák is buzdithatták a szerzetes életre. így éppen az ő ifjúkorában lépett a feren­cesek rendjébe Ke'Pemesi Melczer Sándor és nem sokkal utána Seamsey Gábor, mindkettő előkelő magyar nemee család leszármazottja, (Kamáceomyl i. m. T- 430.) Papi 'tanulmányait Szaholcári és Kassán végez­te, a ezakokai bölcseleti iskolának löSh-ben. a ■kassai hittudományi dnit'éoetaiek pedig 1688-ban volt növendéke. A kassai rendiház történetének be- jegyjÓ9e szerint: F.(raiter) Ni'colaus Andiráesy. n«- fus Bero (A. Miklós testvér született báró). Tizen­negyed magával hallgatta Janiik Kristófot, a böl­cselet. és teológia tanárát. (Karácsonyi i. m. 1. 43$. Andreas Nágv. História Domus. 147.) Fölezenlélése után. 1691-től Egedben és Gyön­gyösön mviikörlölt, mint hilihirdatő. majd utjena Eger­ben, minit a székház elöljárója, lo94-<ig. (Karács, i. m. I. 504. XI. 38.) Az 1695-ikii rendi közgyűlés F/gerből Szakod-. tára helyezte át gvardiiáni ntim'őeógbén. (Kar. i. m. II. 173.) Ekkor ütközött össze eleő Ízben a rendi kormány tanáccsal. A szerzet veze'í'őöége ugyan,ta mindig féltékenyen őrködött azon, hogy belső ügyeit .minden külső beavaiíkioizástől függe'll'enüil, a salját batiáskör'ében 'intézze el. Azért 'tehát kényte­len volt 'Miklós testvért, mint egri elöljárót meg­róni. hogy egy eltört kehely és tányér ügyéiben mentegető levelet irrt az egri. püspöknek. Áthelye­zés,* áronban nem büntetésből, hanem előléptetés­ből történt, mert működése különben nem esett 'kifogás alá. iAb 1693. évben Füleken találjuk (Karács, i. m. I. 506), elöljárói hivataliban. Két év múlva, 1700- ban a szegedi konvent tagja. (II. 52.) Itt már a szerző'esi fegyelem ellen követ el vő teéget, amikor a gvardián engedelme nélkül távozik a koloelor- bóh (Ezért: szobaíogságra Ítélik és nem bízzák .meg A*mmiiffóle hivatalik!. Magába szállása azonban nem sokáig tartott, mert, nemsokára femet kifieJöiblik a kolostorból, amiért .szigorúbb büntetésnél sújtják: egy hónapi fogságot kelíl szenvednie, hetenként, több napi bőjiifeH. A büntetés kiállása után egy alá­zatos A* töredelmes ihangn fléméiíben esedezett a tartományfőnők boosájmatá'ért. Az 1702-lói palgóei gyűlés magkegyelmezeti a bűnbánónak és Kassára helyezte át ahol égyel'öré csupán az ietanitáaztéleéet és a napi zsolozsmát végeizfe 'és csak a következő ér,ben bíznak meg iigehirdütéssel. (Karács, i. m. 510-511.) De Miklós nem sokáig hirdette a ihitigazeágokat. Talán, a 'többszöri fegreleimieiéa'hésért ráfunabotit fc. goru bűn'ief'éaek voltak dacos természetére vfez- szaha (ássak de valőezinüen egyéb okok és hatások is közremükdd'te.k, (hogy a kassai kóitostort. Is el- ljaigyj.3. ám eknek csöndes falai közé Is heihotolt a •kuruc harci riadó harsogása. (Folytatjuk.) PC 7AON VI SZ fvRK ESZTfiflÉft t)N K és KIADÓHIVATALUNK eddigi liclvi'-égóből átköltözött (irtié/Aing- utca 36. íz. I. em. alá. Tclcfoiiezám 27—87. .. i ■ twú. I i. MBSORON KÍVÜL írja t MÁRAI SÁNVOR — KENGURU USZÁLY — A dtuiaparti vendéglőben a pincér átha­jol a szomszédos asztalnál a vendég vállán, nézi az étlapot s csendes figyelmességgel mondja: — Vagy talán egy kenguru-uszályt mél- tóztassék. A vendégnek kis, hegyes fekete bajsza van, napsütötte alföldi arca, zöld vadászka­lapja. Gazdálkodó, középbirtokos. Szép, úri nyugalommal, szemrebbenés nélkül azt mondja: — Friss? — Egészen friss — mondja a pincér, — Él még? — Nem — mondja a pincér. — De ga­rantált friss, méllóságos uram. Konzerv. Gondolkoznak. Az ur egy kis erőlködés­sel, finom tűnődéssel utánagondol, hogy hol él a kenguru? Hevesben és Somogybán nem él. Mikor megtalálta, megkönnyebbülten böki elő — Ausztráliából? — Németországból, méltóságos uram — hadarja a pincér. — Drezdából. Rajta van a konzérven. Újabb szünet Szép, csendes, ráérő gon­dolkozás, válogatás. A. pincér se siet, érti ezt a tűnődést. Mindenki ráér. A cigány szomorú nótát játszik, operát, mert már közel az .éjfél. — Német kenguru? — kérdi e'gondol­kozva az ur. — Valódi német, méltóéágos uram. Gyűrűs kezébe fekteti az arcát, ágy néz a vendég maga elé bánatosan, kedvesen. Küzd magával, habozik. — Pörköltnek nem készítik? — Pörköltnek, roéltóságos ? —• A pincér utánagóhdól. — Megkérdezhetem a konyhá­ban. De inkább 1 évesnek szoktuk. Méltóz- tassék. — Hát — mondja csendesen az ur — hozzon nekem, kedves fiam, talán egy adag főtt marhahúst ecetes tormával. Csontosat. Meg reszelt burgonyát hozzá. Megértettük? — Előtte avagy egy kenguru-uszályt, mél­tóságos? —- hadarja a pincér. A cigány eljutott a fináléhoz, majdnem sic. Elgondolkozik ez a kedves alföldi ur, a kengurukra gondöl, amik a távoli Ausztráliá­ban ugrálnak a homályos világ mezőnyein, (Dtinnyomis tiiosj mélázva nyúl a keze a pohár hideg sör után, egy jő cuggal felhajtja, hogy könnyes lesz be- ie a szeme, a keze lesöpri a fekete bajusz- ‘káról a habot, s azt mondja nagyon kedvesen végtelen távolságban mindenféle kenguru-do­logtól: — Öregapád. A pincér boldogan meghajol, ahogy min­denütt a világon csak a törzsvendégeknek hajolnak meg. Az árok A nagyon meleg napok egyikén a Szer­vitaíéren mentem át szikrázó déli időben, mi­kor az agya fájt az embernek a hőségtől. Van ott egy taxiállomás. A szomszédban vi­szont van egy vLllamosállomás. Az ember küzd ilyenkor, ilyen nagyon meleg időben egy keveset a rossz lélekkel, ami azt tanácsolja, hogy üljön be a taxiba. Erre van egy régi recept: mikor a rossz lélek ezt a kis pazar­lást tanácsolja az emberben, rögtön megszó­lal a jó lélek, ami azt mondja: nem röstelled magad, csak nem fogsz arra a rövid útra taxi­ba ülni? A rossz lélek vállat von és .viasza­iéi esel: letétlenül beülök, tartsd a szádat. — Abszurdum, mondja erre a jó élek, könnyel­műség . . . Aímig ők kelten így vitatkóznak, add lg az ember közben már be is ült a taxiba és jól érzi magát. Miközben ilyen psziahoanalitikai viccek­kel mulattatom magam a hőségben, jön egy na­gyon kedvés fiatal leány kellemes nyári for­mákkal szép és könnyű színekben s nagyon kellemes mozdulatokkal int a soffőrnek, beül a taxiba. Győzött benne a rossz lélek. A ke­zében fekete lakk-necessáire, megy a fürdő­be. Szépen elhelyezkedik, lehouzza térdre a szoknyáját, keztyüs kezével megigazít, vala­mi hajakat a homlokán, üde és friss ebben az ájult hőségben. örvendezve nézem. Két öregasszony áll mellettem, előttük to­lókocsi, gyümölcsöt árulnak. Fejkendő nél­kül állanak a napban. Mikor az autó elviszi azt a kedves leányt., azt módja az egyik: — Ennek könnyű, az ilyesfélének. Ez csak beveti magát az árokba és hempereg. A szép Dolores kettős élete Egy szerelmes cigánylegény lova farkához kötözte Badajoz legszebb leányát, akit összeroncsolt testtel, holtan találtak meg a város szélén Madrid, augusztus közepe. A kis Badajoz városkában egyébről sem be­szélnek. mint arról a véres tragédiáról, amelynek áldozata Badajoz legszebb leánya, a villogószomü, ébenfekpte hajú Dolores Alasso, Badajoz leggazda­gabb emberének leánya. Akik ismerték a fiatal Dolorest, a büszke Alasso még büszkébb, hideg és kimért modorú leányát, azok ném tudják elkép­zelni, hogy hogyan férkőzhetett közelébe a hóri- horgas, szinte ezerecsenfekete Pedro Destrella, ez az elvakult, szerelmes rigánylegény, aki ott élt a város végén, a cigánytáborban, karavánjánál. Dolores külön sétára A szép Dolores mintegy fél évvel ezelőtt is­merkedett meg a városban akkor letelepült olasz származású Vendozzával, egy dúsgazdag, fiatal földbirtokossal. A szép Doloresnek Vendozza volt a kilencedik kérője. A büszke és szép Dolores ugyanis eddig hallani sem akart arról, hogy a város arany ifjúságából kikerülő kérői közül egyik­hez is hozzámenjen. Hogy miért, arra ő sem tudott elfogadható választ adni. De a városban azt sut­togták, hogy a szép Dolores nem mindig olyan büszke, mint amikor a városka fő-utcáján fejét hátravetve végig halad. A mindentudók tudni vélték azt. hogy Alasso eladósorban lévő lánya gyakran lesétál barátnőivel a városka végébe, ahol a cigányok sátoroznak és voltak olyanok is, akik látták, amint szívélyesen elbeszélgetett a cigánysor legszebb férfijával, Madro Destrellával. Amikor megismerkedett, az olasz származású Vendozzával, ezek a séták elmaradtak. Ugyan­akkor azok, akik örömükét lelik abban, hogy baji csináljanak, elmondották a már-mór vőlegénynek számi fő Véttdezzának, hogy az a lány, akit. jöven­dőbelijének szemelt ki, gyakran látható a cigány­sorban. Vendozza — mint ezt most a csetidőraégen elmondotta — nem akart hitelt adni ezeknek a rágalmaknak, amelyeknek nyilvánvalóan az volt a célja, hogy közte és Do1ore« közt a viszonyt el- m'éfgesítsék. Mit tud a vőlegény 7- Tudtam, hogy nem szeretik menyasszonyo­mat hideg magatartása miatt, Indiám, hogy frigyei voltak és ezért eleinte elengedtem a szóbeszédeket a fülem mellett. Egyszer azután mégis kérdőre vontam Dolorest. — Ki az a Pedro Destrella? — Menyasszonyom szemmel láthatólag el­pirult. — „Egy cigány" — ennyit mondott és rögtön hozzátette az ö szokott, meggyőző hangján, hogy ezzel a felelettel remélhetőleg napirendre térek az egész fölött. Jóval később ő maga kezdett be­szélni erről a Pedro Destrelláról. Az történt, — mint mesélte — hogy egy szép napon elsétált arra barátnőjével, ahol a cigányok táboroznak. Feltűnt neki ez a Pedro Destrella, aki hatalmas szál ci­gány. valódi férfiszépség. Megszólította és egy pénzdarabot adott neki Menyasszonyom csillogó szemekkel mesélte, hogy rendkívül érdekelte az a látvány, hogy milyen hatást tesz egy ilyen egy­szerű férfire, örömmel látta, hogy a cigány a világ legalázbtosabb hangján beszél vele, ugyanakkor pedig a szemei felragyognak és a tetszés rá van írva az arcára. És nevetve mondotta még, hogy mikor otthagyta a cigánytábort. Pedro Destrella kiállott az utolsó sátorhoz és egész addig nézett tátott szájjal és tágranyitott szemekkel utána, mig csak be nem fordultak a házak' közé. — Hát ez volt az eset a Pedro Destrellával, — fejezte be elbeszélését a menyasszonyom. Ennyit tudott elmondani Dolores és a szép cigányleány közötti összefüggésről a leány vő­legénye. A következő tanú. akit a véres tragédia le­folyásáról hallgattak ki, sem tudott többet mint a tragédia megdöbbentő részleteit. A gyilkosság Ez a lanu a város mentén elterülő erdőben járt, a város felé igyekezett. Hirtelen segélykiál­lást hallott, majd utána borzalmas szinte állatias ordítást. Futva rohant abba az irányba, ahonnan a velőtrázó segélykiáltásokat hollatta. Abban a pilla­natban, amikor az erdő egyik tisztására ért Desfrellát. látta fölbukkanni. A cigánylegény arca cl volt torzulva, a szája tajtékzott, szemei ököl- nyire kimeredtek. Görcsösei., nevetett, ezt ki­áltozta : — Neip fogsz velem játszani többé. - most megbosszulom magam. — Tudom, hogy belehalok, ele igy akarom. — Aztán elfutott. Talán egy negyedórával később lihegő, csap­tot t szőrű ló galoppozott be a városba. A futd lovat a járókelők állították meg. A ló farkához kötözve egy felismerhetetlea­ségig eltorzult, sebekkel borított emberi roncs volt kötözve. Minden tagjából dőlt a vér, a ruhája foszlányokban volt csak meg, karja, lába kificamodott, összetört. Segíteni már nem lehetett rajta, mert a megkér- bácsolt, megváditott ló már a városba érkezése előtt halottat hurcolt farkához kötözve. Megállapították, hogy a halott, a szép Dolores. A ló — Pedro Destrelláé, a szép cigánylegényé volt.- Hallottam Dolores segélykiáltásait és amint Destrella elfutott, rohantam a hang irányában to­vább. láttam a vérnyomokat az utón és megtalál­tam a szerencsétlen leány leszakított ruhadarab­jait is, — mondta jegyzőkönyvbe a tanú. Mi történt? Pedro, a városka félkegyelmű koldusa, vallo­másában különös dolgokat mondott el. És ha igazak ennek a vallomásnak részletei, a büszke éa szép Dolores, a dúsgazdag Vendozza menyasszonya, kettős életet élt. Az egyikben tartózkodó volt, megközelíthetetlen és büszke, akit emiatt sokan nem szerettek a városban, a másikban ennek az ellentéte. Dolores a szép cigánylegénnyel úgy is­merkedett meg. ahogy ezt vőlegényének elmon­dotta. De ez az ismeretség — e vallomás szerint — az idők folyamán több ’ett, mint egyszerű isme­retség, több volt, mint lányos kíváncsiság. — Két hónappal ezelőtt történt, — mondotta Pedro — egyik este a cigánysoron mentem ke­resztül. Az egyik szélső sátornál egy pár állott. A férfi átkarolva tartotta a nők :1 ben tüstént fel­ismertem a szép Dolorest. — Eressz el, — suttogta Dolores — hiszen tu­dod, hogy haza kell mennem! És felkacagott: — Mi lenne, ha megtudnák, hogy én, a büszke Dolores és te, a cigány ... — Megálltam és hallgatőztam —- vallotta Pedro — a lány kacagott, a cigány pedig dühös lett. — Ez az, amit nem tűrök tovább! — mon­dotta hangosan, úgyhogy a lánynak kellett csönd­re inteni. — Nem tűröm tovább! — ismételte most, már csöndesebben a cigány. —- Szeretjük egymást és azt akarom, hogy a feleségem légy. Gazdagok vagytok, előkelő emberek vagytok, én csak egy egyszerű cigány vagyok, de szeretlek és te i* sze­retsz engem. A házasságot mej kell kötnünk... <— Dolores itt közbevágott: — Nem, ebből nem lesz semmi. Hiszen tudod, milyen titokban kell tartanunk, hogy szeretjük egymást. Apám kiátkozna, ha megtudná, családom elhagyna, ismerőseim nem állnának velem szóba. El kell búcsúznunk. Én férjhez megyek egy fiatal­emberhez, mert vén leány nem maradhatok... — Pedro Destrella most dühbe jött. Két csuklójánál fogva megragadta a leányt, Dolores felsikitott. — És ki az a fiatalember? Szereted? — Eressz el! — síkoltotta a lány. — Külön­ben segítségért kiáltok. A cigány elengedte. A lény valamit mondott a cigánynak, amit ném hallottam, mire Pedro Des­trella teli tüdővel kiabálni kezdett: — Itt mindenki tudja, hogy az enyém toltál, hogy itt töltötted titokban az éjszakáidat a sátor­ban. Nem mondok le rólad és nem engedlek el. Inkább megöllek, megöllek ........ megbosszulom mag am! — Elérkezettnek láttam az időt — mesélte to­vább Pedro, hogy közbelépjek. A sátor mögött, ahol engem nem láthattak, füfyörészni kezdtem, majd félhangon mormogtam- Erre elhallgattak, a cigány eltakarta testével a leányt. — Egy negyed óra múlva Dolores elhagyta a cigánytábort, és lopva hazament. — Ennyit tudok. A fenyegetés Dolores barátnője sirva mondta jegyzőkönyv­be mindazt, amit tudott. Egyszer meglátogatták a cigánysort, beszéltek, jobban mondva Dolores beszélt. Pedro Destrellá­val, akiről később elmondta, hogy szerelmével üldözi, hogy meglesi az erdőben, amikor egyedül sétál és felajánlja a szolgálatait és alig lehet, el­zavarni. Később arról is beszélt Dolores, hogy a cigány megfenyegette. — Meg fogom lesni az erdőben, — igy hang­zott a fenyegetés — a ló farkához kötözöm és igy fog elpusztulni, bosszúból, mert nem hallgatja meg a szerelmemet... Dolores nevetve beszélt, erről a fenyegetésről, amelyben nem hitt. A csendőrök természetesen kihallgatták a cyigánysor embereit. K de a cigányok nem tud­nak semmiről. A szép spanyol kisasszonynak még hirét. sem hallották, nemhogy látták volna, amint, éjszakának idején felkeresi Pedro De-strellát. A ■ cigánylegénynek egyébként felesége van a eignny- ' sorban. A cigányasszoyt is kihallgatták, aki azt í vallotta, hogy férje soha egy percig sem távozott ' el mellőle éjszakának idején. A sorozatos kiballgaíásokkai nem jutottak közelebb a szép Dolores rejtélyes életének meg­fejtéséhez. Hiszen Pedro vallomására nem sokat lehet adni. Tény azonban, hogy a borzalmas gyil­kosságot. a szerelmes cigánylegény követte el, aki 'azóta nyomtalanul eltűnt. Most keresik országszerte, hogy Felelős-rgre vonják a szép Dolores haláláért és hogy fényt derítsenek arra a titokzatosságra, amely a büszke I és szép Dolores életét takarta. r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents