Prágai Magyar Hirlap, 1928. július (7. évfolyam, 149-172 / 1776-1799. szám)

1928-07-11 / 155. (1782.) szám

üS&SJI 1928 július íl, szerda ílmmubTííi>[..inii—iii miii ni iiiiiwii iim ■nríjnmrrmnnr )( Várnay Ernőué, a jeles kassai tennisz- versenyző, kilépett a KSC-ból. Ezután — mint a TTC (Tordássy-u. Tennisz C.) tagja fog szerepel­ni, tnig régi klubja nem reorganizálja a tennisz- ezakosztályát. )( Az Újpest Temesvárott 1:0 (1:0) arányban vereséget szenvedett a bajnok Kinizsitől. Az egyetlen gólt Kuszka II. lőtte. A temesvári biró rendkívül elnyomta a vendégeket, akik közül Wil- helm II. súlyosan megsérült. )( Románia futballbajnokságát a Jiul nyerte, amely a döntőben a kolozsvári Romániát 2:0 (0:0) arányban legyőzte. )( Nyugatszlovenszkói eredmények. Érsekuj- vári SE—Meteor VIII. 3:2 (0:1). Az első félidő­ben a hazai csapat csak lassan jön formába, ugy: hogy a prágai vendégek a védelem durva hibájá­ból már a 3. percben megszerzik a vezető gólt. Helycsere után 20 per.cél az ÉSE lendülettel küzd a kiegyenlítésért, amit Zsamócay a 25. percben el is ért, majd nemsokára Marmorstein remek be­adásából S'zigethy a második gólt lövi. Most a já­ték kissé eldurvul, hevessé és izgalmassá válik. A 35. percben Zsarnócay megszerzi a harmadik gólt, mig a prágaiak a 40. percben lövik második góljukat. Az ÉSE győzelme dacára sem elégített ki. Legjobb tagja Gcldsíein kapus, valamint Kel- ler és Svidrony voltak. 1500 néző: Biró: Kessler Dezső. — Komáromi FC—Tatabányai SC 1:0 (1:0). Birő: Rei? A komáromiak már az első per­cekben bebiztosították maguknak a győzelmet Matasics gólja révén. Később a TSC egyenrangú ellenfélnek bizonyult. A KFC-nál Rexnd? fedezet tűnt ki. — Rapid, Nagyszombat—Ottakring, Becs 4:1 (1:0). Az uj felállításban szereplő hazai csapat mindvégig erős fölényben volt és könnyen verte nívós ellenfelét. A gólokat Kozma II. (2), Zsi- <*árdy és BrülI rúgták. Biró: Kozma volt, aki ez­úttal gyengén Ítélkezett. — Olimpia. Briinn—SK Trnava. 2:1 (1:1). Egyenrangú ellenfelek szép küzdelme. Az SK Trnava a második félidőben visszaesik és kénytelen a győzelmet a vendég­csapatnak átengedni. )( A kassai Szabó kiesett a magyar olimpiai Jelöltek közül. Budapestről jelentik: A Birkózó Szövetség tegnap tartotta meg olimpiai próbaver- senyét Szalay—Szabó és Papp—Tunyog párok kö­zött. A kiváló Európa-bajnok Szabó csak az első 10 percben tudott ellentállni a nagy technikai ké­szültséggel rendelkező Szalaynak, aki végül pontozással győzött. Papp Tunyogit legyőzte és így az olimpiászon a nagyközépsulyban Szalay, a kisközépsulyban Papp, a nehézsúlyban pedig Szel- ky indul Amszterdamban. )( A szlovák motorklub pöstyéni versenye. A pozsonyi szlovák autó- és motorklub II. versenyét e hó 5-én Pöstyénben tartotta, ahová ez alkalomra a köztársaság minden részéről mintegy 200 autó és motorkerékpár érkezett. Ezek közül 42 vett részt a Ghymkánán (ügyességi versenyen). Az úrvezetők általában nagy képességet mutattak gé­peik vezetésében és ennek köszönhető, hogy a részevevők nagy száma dacára egyetlen baleset sem fordult elő, amely komoly következménnyel járt volna. Leggyengébben a III. kategória (ol­dalüléses motorkerékpár 600 kcm-ig) volt képvi­selve. Az V. csoportban (kis autók) a közismert automobilista Divisek K. Brünnből volt a favo­rit, aki a beléhelyezett bizalmat fölényes győze­lemmel igazolta. Az imponáló biztonság, mellyel a fordulatokat vette, valamint az ügyes alkal­mazkodás a versenyben előirt feladathoz hamar megszerezte számára a nagy számmal megjelent közönség bizalmát és bravúros teljesítményeit dörgő taps jutalmazta. Az utolsó kategóriában (1500 kcm-en felüli autók) a két Wichterle ke­mény testvérharcban győzött és megmutatták, hogy az ő Wikow-jaikon valóban otthon vannak. A verseny szervezése kifogástalan volt. A vezetést Klika tanár, a Szlovák Motorklub elnöke és Ha- nák alezredes irányították fáradhatatlan buzga­lommal. A nagy és nehéz kiserő munkát, mely a verseny lebonyolításához szükséges volt, a tiszti autókolőnia, valamint a pöstyéni III. repülőez­red tiszti és legénységi állománya végezték önfel­áldozó készséggel. A pöstyéni firdővendégek nagy számban jelentek meg a felette érdekes, kiválóan sikerült versenyen, melyet este a Royal Nagyszál­lóban megtartott ünnepi reunion és díjkiosztás fejezte be. A legjobb eredmények a következők voltak: I. csoport: S'olo motorkerékpár 500 kcm-ig: 1. Zweig József, Briinn (Sarolea) 308 pont, 2. Mann Rudi, Zlin (BMW) 321 pont, 3. Őizek Fe­renc, Pöstyén (DKW) 338 pont. — II. csoport: Ugyanaz 500 kcm-en felül: 1 Svoboda Emil, Tran- csén (Indián) 263-pont, 2. Sudek Jarosláv, Pozsony (Indián) 307 pont, 3. Vadász Antal, Pozsody 329 pont. — III. csoport: Motorkerékpár torpedóval 600 kcm-ig: 1. Ando András, Nagyszombat (In­dián) 447 pont, 2. Pejcba Stanisláv, Pozsony (FN) 508 pont. — TV. csoport: Ugyanaz 600 kcm-en felül* 1. Odehnal József, Pozsony (Raleigh) 291 pont, 2. Ing. Krocsanyi Kárrly, Pozsony (Hender- son) 297 pont, 3. Schimid! Dániel, Pozsony (BSA) 345 pont. — V. csoport: Automobilok 1500 kcm-ig: 1. Diviáek Károly, Brünn „Z“ 282 pont, 2. Divi- Sek Károly Briinn, „Z“ 334 pont 3. Turnovsky Ottó. Bratislava (Fiat) 410 pont. — VI. csoport,: Automobilok löOQ kcm-en felül: 1. Wichterle Je­nő, Prossnit.z (Wikow) 287 pont, 2. Wichterle Fe­renc, Prossnitz (Wikow) 388 pont, 3. JurkoviS Pálj Prosenitz (Tatra) 420 pont )( Koscsák az olimpiai válogatott atléták közt. Mint előre is várható volt, a Csehszlovák Olim-' piai Bizottság Koscsák felfüggesztését megsemmi­sítette és a kiváló rekordert 5000 méteren indítja Amszterdamban. — Ezenkívül Sindler a 800 és 1500 méteren indul. — Az úszásban a bizottság 400 és 1500 méteren Antost, műugrásban Balázst és Dvorakot jelölte. — A vizipoló osapat tagjai: Busek mérnök, Novotny, Getreuer, Klemfner, Ep- stein, Kautek, Steiner, Schmuck, Tomasek, Sveh- la és Schulz. A vizipoló csapat kiküldése a szom­bati csehszlovák—magyar mérkőzés eredményétől függ. — A boxolók közül Hermanek, Nekolny és Poetsch utaznak az olimpiászra. )( Atlétikai tréningkönyv. A nagy magyar sportközönségnek íródott Gáspár Jenő könyve, ez a körültekintő, alapos, minek n szavában meg­bízható atlétikai tréningkönyv. Nagy szükség volt erre a könyvre, mert éppen most, az uj olimpiai játékok idején látjuk: milyen feladatok előtt áll még az atlétika. Az a nemzedék, amely szereti a sportot és amely tehetségénél és lelkesültségé- nél fogva nagyra hivatott, csak akkor viheti újabb lendületre a sport ügyét, ha a legjobb és legki­tűnőbb példákat követi. Ki is adhatna hivatott3b- ban tanácsot az uj atlétanemzedéknek, mint Gás­pár Jenő, a kitűnő magasugróbajnok és rekor­der, sok nagy külföldi győzelem hőse? Két év­tized tapasztalatainak minden tanulságát irta meg e könyvben, nemcsak az igazi sportember hatal­mas tudásával, hanem érdekesen, avatott tollal és közvetlen nyelven is. Nemcsak az atléta számá­ra nélkülözhetetlen igy ez a könyv, hanem mind­azoknak, akik szeretik a szabad sportot, az erőt és az egészséget. A csinoskiállitásu munka az Atkenaeum kiadásában megjelenő közkedvelt Sportkönyvtár 4. köteteként jelent meg, ára 28*60 cseh korona. — Megrendelhető lapunk könyvosz­tályában. Korszem méíásohkmí harcol c§ gmmoion a rádió ellen Almikor a rádió kezdetit terjedni, mindenfelé az a felfogás uralkodott, hogy az eddig erősen el­terjedi. mechanikus házázene, a gramofon napjai ueg vannak ste mlá'lva s a gramofcmgyároeok be­csukhatják az üzelmeket. A nagy amerikai gramo- fomkonszémek lázas birdeiuéeéből Mvehiebte a lai­kus is, hogy a gramiofonápár nagyjai komolyan tar­tanak attól, hogy a liegljolbfb beszélőgépek lomtárba (kerülnek s ők is kénytelenek átalakulni — rádiő- adcatrészgvárakká, Azonban nem igy történt. A vad rádióiáz leapadt, az emberek bedóititák, hogy a régi, jő gramofon miég mindig nélkülözhet eitten, pláne ha táncos fiatalság van jelen, mert részint a rádióprogriaim nem igazodik a különféle igé­nyekhez, azután meg küii'önösen távoli vételnél lég­köri zavar, íadiing-ihiatáB etb. zavarja a tiszta, jó vételit. A gramofon bár mindig csak ugyanazokat a lemezeket játsza1, ezek, pedig jó drágák, mégis mindig * rendelkezésiére áll és bármikor felhúzható. Közben persze a gyárosok sem nyugodtak. A veszedelmes konkurreus, mely első pillanatban félelmetes volt, de aztán néim bizonyult olyan ve­szélyesnek, mégis arra szorította a fenyegetett ipart, hogy újításokkal javítsa eddigi termékeit, hogy a közeljövőben talán felujtuiLó veszélyes kon- kuTrencáát legyőzhesse. Az 'első felelet volt a már meglehetősen ismert ultraphon bevezetése, mely- lyel pompás hatásokat lehetett elérni. A „plaszti­kus hallást” úgyszólván tökéletesen kihozza ez az uj kétdobozos készüllek. Különben már annyira közismert, hogy kitérni rá felesleges. Kevésbé ismeretes azonban a mód, amellyel legújabban készítik a lemezeket. Nemrég még úgy történt a lemezek készítés©, hogy a hang mecha­nikai rezgéseit használták a lemezárfcok blekarco- l'áséra. A felvevőkészülék ott állott a hangforrás (zene, ének, beszélő) ©lőtt. Az ilyen lemezek lassú meliékzörejl hallatnak. ÍEz volt az a suhogás, me­lyet jól lehetett hallani, mikor a meginduló leimez „üres” részére fektette az ember a tűit. Az uj mód­szer elektromos átvitellel oldja meg a kérdést. Nem kell 'többé ráorditatnli a felvevő bangtöfcsérre, akár egész csendesen lehet susogni, a felvevő mikrofon a hang-rezgéseket tetszés szerintii erővel szállítja a másik 'eremben levő felvevőgéphez. Ez teljesen Zörejmentesen veszi fel igy a 'hjamgrezgié- eeket. Ilyen elektromosan felvett lemezeknél a karcoló, su&torgó mellék zörej nem vehető észre. Ez csak később, hosszú hazsnálat után lép fel1. Legújabb azonban az elektromos dobozok al­kalmazása. Őrlési előnyük, hogy teljesen tiszta, torzítás iés Zöreijmenltes reprodukciót adnak még a régi, kijátszott lemezeknél is. Sőt bármilyen ócska gramofonra is rászerelhet ők. Hátrányuk, hogy a hang erősítésére kétlámpiás, alacsonyifrekvenciás rádióerőo;i;iő és egy hangszóró kell'. Ez azonban minden rádiós házban megvan, úgy, hogy egy ilyen elketroimoe dolog -beszerzésével minőén régi gramofon pompás han,„forrássá alalcitihátó át. A. dobozt a régi membrán helyébe kell tenni, a két dirótvéget a rádióerősítő két primőr Iranszformá- torcsavarjá'hoz kötni. A hangerősit'és úgy történik, mint a rádiónál. Így például sikerül bármilyen lemezt óriási hangerővel reprodukálni, amit eddig gramofonnal nem lehetett. T«ry egy sült a két, nemrég még ádáz konkurrens: a gramofon és a rádió, az uj eiehtrogramotfonná. június Ug-és? lEse^mviaí Kérjen Sáj&kozfaföi az iVffS; is ü© i a Auto-Motor-Garage-tól Előadók Bors ésFishoí felsőbb ipariskolai tanárok KoSSCQ, Légionárius tér 6. szám. gSSSSUSSSTBIOBBS^SBW^HiííSSlS SSíSSBSte^ Kö ZCÍAZDA # ASP Hirsékelni fosiák a Kiviteli cikkek adóit — Törvényjavaslat a kivitel fejlesztésére — Prága, julius 10. A kormány a képvise­lőház elé terjesztett egy törvényjavaslatot, amelyben engedményeket tesz az export­ipari vállalatok termékeinek forgalmi, luxus- és szállítási adóira vonatkozólag oly esetek­ben, amikor a nyersanyag, vagy félgyártmá­nyok, avagy kész áruk az említett adónemek magassága miatt versenyképességükben kor­látozva lennének. Az adóleszállitások magas­ságát a pénzügy-, a kereskedelmi és a föld­művelésügyi minisztériumok közösen fogják megállapítani. A törvényjavaslatot közgazda- sági körökben nagyjelentőségűnek mondják, mert lehetővé fogja tenni a kivitel fokozását. Ez az első eset, amikor a pénzügyminiszté­rium arra gondol, hogy törvényes intézke­déssel emelje a csehszlovák termelés export­képességét. A kormány, amint ezt a kor­mánykörök hangsúlyozzák, az exportipar ré­gi kívánságának akar eleget tenni, már csak azért is, mert más országok kereskedelem­politikája is nagy lépésekkel segíti elő saját ipara versenyképességének emelését. A tör­vényjavaslat letárgyalása előtt a kormány még a különféle gyáripari csoportok véle­ményét fogja kikérni, hogy kellő anyaggal felszerelve nyújtsa be a javaslatot a parla­ment elé. Gyáripari körök azt a véleményt fűzik a törvényjavaslathoz, hogy a külkeres­kedelmi mérleg megjavítását huszonöt szá­zalékkal emelhetik abban az esetben, ha a törvényjavaslat régi jogos igényeiket ki­elégíti. Vasúti anyagok eladása. A csehszillovájk áfcim- vaauitiak kassai hatósága 4109*4—TUV.—28. szóm afflaltit irtégii vásute anyagok ©Daidáeiált irtja ká a rutitfcaá és klaSSaii anyagraktár. álllioimiásáirióiL A részleted ki­írási feltétetek a „Viesteik ipro aetezmnce a plaivibu”, acz „üiredm Ltot est. r°pubilli!ky”, m „Utriadin© Novitoy v BraibisíllaVe” cfcnjü hiwaltoiios lapokban jelennek meg. A póityózaitii nyomteíivtányok aiz igazgatóság fő­pénztáránál kaphatók 8 lés 1 K potPtódij beküldésié eMieniéb-en, mely összegek előzetesen kiüiMenidőlk bo posta utján. Az ajánlatokat — a Picdaitelina {lüktető) címre, VasufigaEgaifióság Kaissa — tegkéisiőbb 19*28 augusztus 10-én diétotán 2 óráig ikelil bettiyojtani. Harc a jövő évi szeszkoutiugens körül. A szesziparban fennálló harc uj fázis előtt. áll. is­meretes, hogy a mezőgazdasági és ipari szeszgyá­rak között súlyos nézeteltérések támadtak az uj kampány kontingentálása miatt s a harc már any- nyira kiélesedett, hogy a minisztériumnak kel­lett közbelépni. Ma kellett volna Novák minisz­ter jelenlétében letárgyalni a szeszkontigentálás ügyét a két félnek, azonban az értekezletet elha­lasztották mivel a szesz értékesítő központ köz­vetítő indítványt terjesztett elő a mezőgazdasági és ipari szeszgyárak, kielégítésére, amely indít­ványt az idő rövidsége miatt még nem tárgyal­ták le. A döntés csak á jövő héten fog bekö vet­kezni. Fizetésképtelenségek.; A ceóhisziloválk SüLBefbetoSd védegyfet jiefenltii, hogy a következő íkereskedők je- teaitettek be íi^8cslklépit!éliein©ég©t: Enged Hmmalnr. sEapapnlkiészitő Iitaa, Tonnyossy •Glősa . vendiégOlő.- Nyifra, Lócránjt Ida dr. koam^tiikiaá ^aíMPtuliajjdiOtn'os Nyiitua, Hoilliandeír. József R ádiő -bai'itiuiLajdonos Zsolr na, JáartuB Isiliviáin k©re!slkedő Nesslléiny (Treucisén miediliétt), Steainsidheán ■ Éudo'llf termíényk©reekiödő RőasaihJegy, Engel Frigyes ivegiyeekeneskiédő öroezika, Tabiak Oliiiinka vegyefedíeresíkeidő SzlJaltiirfa, Ámor piarfumeirá-'e (Pilter István' és Ecker Ernő) Káissa<, Steun és Bondeír poszitókietceskiedő Zsollua, RuMcsilm ■és Wo-ttliitz ücönyv- és • uíjsáigOiieaieSkedő Pozsony, Vé­nyek Józisef pék Dléiviéiny. .— Csőidiöit kért maga ieü- illen: Obieustieo.' Mihály kieneskiedő Ordasifail'va. M'egkezdődöítt a*.aratás a . fliag};saou;!/;.«.;.i járás­ban. NiaigyszombatiL fudósiitönk [jellenitii: A járás lészalkli Pésizéinieík kliiviéjtellévieii a mai nap íoiTyiaimáin a rozs kiaszéiMisáiyail ímegk'eizdiődö't't az aratás. A búza ;és árpa mlég zöld jéfs araitiása csak a hét-végén kiehüllhöt sóÉra. Az eddigi- Hapasztaliaitok alapján ez egész járás területein egy jó kiöztepes f ermiéfere nyí­lik kiilJáitás. A . jundusvtégi jiégverések nem okoztok .érzékenyebb Biáróklalt. Az áipa jelenteni, állása szer- itelebt kedvező, az utolsó • héten uralkodó időjárás n'aigy haszaiára vált a beérésnek. A zab nagyon jól ifejBlődik, etlemben a tengeri- lehősien-vii^z-aim aradi fejlődésében és itt sneg a legideáHisabb idő sem tudja behozni a nö-vekiediéskiiiliönhazefiet. A répa al- iláisa kiifogásitlallan. lés hia az időjárás 'kedvező marad, igen jelieinték'eny termés várható. Szálas fiaka'nmány- ban az idő folyamiéin ©lőreiliáttetálag nágy hiány fog mutatkozni, miután a. iiaviaüíyi.szabna elfog műt <'r a gazdák kénytieten-ek tisztára szálas takarmánnyal etetni. Az első mérvadó, cslépliés.i becsléseik a hét végére várhatók. A Phönix hizftositó 7 százalék osztalékot fizet. Blécsből) jetentik, hogy a Phönix élleitbíiKttositó rt. biztosító áMömányá-'t az 1926-os 1399 imiüilíóról 1028 junius S0-áiig 1600 imiffió shilöiingre emelte. u\ pré- miuttn-heVételiek 1987-ben 63.601 eiliiing, a tőkebe­fektetés hozama 7383 (miilfllnő SMüng, kiiKze'te'ttt biz- ifiosliitáisok 15.338 millió enlling. A t-ecbniikai taTta'Dé- kokat 40-rőil 165.74 millióra emelék. Az 1027. évi. osztlailékot 7 százalékban! áiillapátotltláik meg. Középeurópai gyapotkonf cr en ci a Triesztben. iMuiit héit Végéin kezdődött Triesztben, a gyapot'ter- ímeJiőik és gyapolpiiaoi érdekelek együttes komfe- nenciájai, amelyen a középeurópaí fogyasztóterület. közös g^napotmeigáliapodásaiit kiivánlták tető alá hoz­ni. iA fárgyaiMeokan a csielliszliovák, osztrák, magyar és olasz szövők (képviselői vctii’eflv részll. Az értietoez- ile.il. felfogása- állapiján egj*s:óges ár- és tenü'llelli be-osz- táslt hatá-rozliak ©f, valhunlitnit megbeszél ék. a gyapot- jkSivi'M m'eigköninyiflésiére vomalíkozó re'ndszabályo- kia't. lE-IToifpadtáik- az aingoil gyapotsizöivetsiég delegált­jának azon jnviaisliafiáih, ímelv szerint a kontinens szö- vődéiiinell: arányos 'üzemeedoikáliásál. fogják jiaivasolL nii. iCseíhszlovák riészrőll az angol ijia'vasiMhoz az ösz- szes bieOiföilldi szövődök megadnák ho-zzáijáruillásiuikiait. iA triesztii, b oratfereniciia megáiMiapodáisaii egy most előikészütetib'ou Iléivő nemzőiközi gyaipolk'O'iiferem ’ia t'árgyalásáitvak anyagát fogják képezníi,. amely n. a fonti jaívash’.fokni ©Hfogadtetmi kívánjik. Cselh.szlo'mk részről az a vléleimény a komfeireincia megtarfiás'ávail ikapcsöllatbau, hogy időszerű már az utóbbi időben Üeroonloibl piac rendezései, miután • wrseny olyan miértékben befolyásolta az expo rí kereskedelmet, hogy a középeurópaá textEipar válság felé' sod­ródik. Szanálják a pozsonyi Freund-hőrgyárat. A Tnt­buna klöalii, hoigy a íkeund Testvéreik pozsonyi bőrgyárat saanáilínii (fogjiák. A gyár évek Óta küzd a fiizetiésklépitetenséggeil mely mltalbt már három éve be is szüntette üzemiét. A szanálást úgy kívánják végrehajtiaini, hogy la részvényeket 10 Rzónalékna le­bélyegzik s a részvénytőkét feteimetik. Az erre vo- nate-uző 'tárgyalások máír kedvezően, ©lőrehaládihak s rövidesen sor kerüli a gyár űzeanbehelye^éSére. Nagy nehézséget okoz az, hogy Pozsony városa a bíróságnál kiérte a gyár ©lTien a cs'ődeljárás tefoly- táJtását, mivel a városi vizmü köiVetel az 50.(XX) K vizdiij teljes megtériitlésiét. A Weisz Manfréd gyár fuzionál a Cbandoir-ral. Budapestről jetemíá a Pesten Lloyd, hogy a Wefisz Mánfréid hengerművek s a Mlaigyiar Rézhenger rt. '.(azeiHőItt Chan;d'oiirjgyiáir), mely aléafieMollgozássial fog- 'Mkozotk egyezségre lléptiek az üzemek raeionaii- Záliálsa végett e a tegkőzeDebb íiruegtiölrtiéiniik a fúzió a We/isiz Manfrtéd dég égisze alatt. A Ford-gyárak uj rekordja. A Ford Motor Co. deitroiifü üzeme jeffientii, hogy ez év májusában érte ei az eddiiigi tegnagyöbb munkásliétszámot: 112-683 embert: foigjialkiozitofoibt m órfóM tizem. Legutolsó mlunkásliétezámrekordoit a Ford-gyár 1926-ban érte ©1 110.000 emberrel. Amerikai magántermésbecslések. Á most megjelent termésbecslések, melyek magán- ereuetüek, az amerikai termést a következő­képpen mérlegelik: A téli búza 75.7, tavaszi 76.8, zab 80.6 százalék. Téli búza 528 millió, tavaszi 250, zab 1405 miliő bushel. A tengeri termést 2597 millió bushelre becsüli. Bryat statisztikus szerint: Téli búza 731 százalék, 508 millió, tavaszi 75.4 százalék, 240 millió, tengeri 84.3 százalék, 2995 millió, zab 80.1 százalék, 1395 és rozs 65. százalék, 3647 mil­lió bushel. ..... . # Er ősen megszilárdult a prágai értéktőzsde Prága, julius 10. A tegnap kifejlődött ba­rátságos hangulat a mai napra is átterjedt. Az üzlet erősen megélénkült s az összes piaci területeken szokatlan mozgalmas formát öl­tött. A hangulat kedvező állapotát a technikai diszpozíciók jó viszonyaira kell visszavezetni. Jó hatást gyakorolt a Nemzeti Bank első jú­lius hetéről kiadott kedvező mérlege s biz­tató eredménye volt a hírnek, hogy a kor­mány beterjesztette az ipari export adóinak mérséklésére vonatkozó javaslatot is. A spe­kuláció csak jegyzési vásárlást eszközölt, mi­vel a piac minden árut nyomban abszorbeált. Az építkezési-, sör- és montánértékek voltak középpontjai az érdeklődésnek. Textilpapirok is szilárdultak. Cukorpapirok iránt nem mu­tatkozott kereslet. A kulisszák is szilárdahb nívót értek el. Bankpiac csendes. Exotákat csak taxativ érdeklődés mellett jegyeztek s a tegnapi árfolyamok megmaradtak. Az ipari papírok közül Ceskomoravská, Északcseh szén 100, Kömigshofer 95, Ghamotte 78, Nord- bakn 70, Zedlici 50, Budweissi sör 40, Első pilaeni és Hernyeli 30, Annyion, Rothkosteleci, Prágai vas, Berg és Hütten 20, Schellier 15, Nyugatcseh szén 11, Ringhoffer, Solo, Brünni Sör 10, Hellmann 9, Pozsonyi kábel 8, Olle- sohaui, Cseh kereskedelmi 7, Dux-Bodenba- cbi, Cseh cukor, Aussigi. ídnoimitó, Apolló, Mo- ravia, Podoli cement, Robii au Neudek és Fém­henger 5, Iuwald, Kolini trágya, Egyesült Gyapjú 4, Egyesült villamos és Kosmanos 3, Aussigi vegyi 2 koronával emelkedtek. Ezzel szemben Selioetler 10, N^stomici réz 5, Berg- mann 2 koronát veszítettek. A kulisszák kö­zül Poldt 15, Krizik 14, Skoda 10 koronát nyertek. A bankpiacon Bellin. Eskompt 2, Prágai Hitel és Osztrák Hitel 1 koronát nyer­tek, mig tündér, Zsivno 1 koronával lemor­zsolódott. A beruházási értékek közül a 4.2 százalékos pót 75, A-járadék 70, 4 százalékos pót, 3)4 százalékos negyedik ,50, 4)4 százalé­kos negyedik 30, 5)v százalékos negyedik 20, Csapatszállitási 15. Konsol 5 fillérrel emel­kedtek. Beruházási és Forgalmi 10 fillérrel estek.

Next

/
Thumbnails
Contents