Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)

1928-06-27 / 146. (1773.) szám

6 ^aW^-MAíGtARHlRLAK 1928 junius 27, szerda. Megmotoztak... Erős magyar blokk a kassal városházán Kassa, junius 26. A mult napokban átléptem a határt. Ren­des, szabályszerűen kiállított csehszlovák út­levéllel, haza felé, Budapestről. A vámvizsgá­laton simán átestünk, de utána a finánc ur diszkréten felszólított, hogy kisérjem az iro­dába. A kocsitól az irodáig 53 lépés volt a távolság. Nem tudom, mért számoltam. Cso­dálatos néha az emberi ész. Még arra is időm maradt a számolás mellett, hogy gondolkoz­zam, mi lehet az oka ennek a különös figye­lemnek. Talán kémgyanus vagyok? De hisz a kém az nem hoz semmit, inkább visz valamit s a „Leibesvisit"-nek akkor lett volna értel­me, mikor kiléptem. Nem, kém nem vagyok. De hát akkor mi vagyok? Csempész? Mit csempészhet egy elbocsá­tott tanárból vedlett újságíró, pláne egy heti pesti tartózkodás után a mai pengő-árak mel­lett! Nem, csempész nem vagyok. Ah, biztosan propaganda iratokat sejt a ruhámba bevárva a csehszlovák pénzügyek lelkiismeretes őre. De nem mondja, pedig megmondhatnám, ha kérdezné, hogy amit rajtam fölöslegesnek lát, az természetes háj­réteg. Nem sok, csak éppen annyi, amennyi j már a korral jár együtt. És egy grammal sem lehet több, mint amennyit egy héttel előbb, — igaz, vámmentesen — átvittem a határon, ki felé, inkább kevesebb, hisz az ember Pesten sokat talpal és keveset alszik. Egy negyedik föltevésre nem jutott idő az 53 lépésből, mert beértünk az irodába. Már várt ott egy másik polgári ruhás egyén is. Dicséretükre legyen mondva, — előkelő udvariassággal fölszólitottak, tegyek ki min­dent a zsebeimből. Először nem értettem, hogy mit akarnak, de aztán megtudtam, hogy zseb, az „kapsa“. így gyarapodik az ember csehszlovák szókincse. Az okos ember min­denből hasznot húz. Szóval előkerült: nídal- tárca, gyufaskatulya, óra, masinásceruza, ap­rópénz-tárca, bicska, (nem kell megijedni, csak olyan ceruzahegyező „tollkés“); notesz, — erre minden újságírónak mindég szüksége van, mert néha benne tartja az eszét, — ci­garetta-szopóka, evikkertok, pápaszemtok, kis zseb-bonbonier, kofferkulcs, cigarettatárca, ét­kezőkocsi-számla, elhasznált fogpiszkáló és.... és, no valami diszkrét holmi, ami még egy utas ember zsebében szokott lenni. Amig az egyik ur vizsgálta a zsebbevaló holmit, töviről-hegyire, a tárcát az utolsó név­jegyig, — a pápaszem tokot a bársony bélése alatt is, — a noteszem bejegyzéseit: könyvci- meket és telefonszámokat, amelyekről hirte­len magam sem tudnám már, melyik kinek szól, — a tárcanaptárban, hogy hányszor volt nálunk a házi orvos, — az órám hátsó fedele- alját, ott, ahol dicsekedni szokott minden va­lamire való klepsidra, hogy hány rubin van benne, vagy hogy Párisban, 1900-ban „grand prix-t" nyert, — cigarettáimat végigropogtat­ta, hogy dohány van-e benne, vagy titkos le­vél, mondom, amig az egyik ur érdeklődött az iránt, hogy mit ettem az étkező kocsiban s a toalettpapiroson (pardon!) nincsenek-e titkok siffrirozva, addig a másik ur megölel­getett. Lágyan, érzéssel, — sohasem hittem volna, hogy igy szeressenek! Hja pardon, — felremagyarázom, hiszen ez nem nekem szól ad personam, de esetleg a hőzentrágerem bélésébe rejtett, vagy az ingem plasztrónjába bevasalt titkoknak. Semmi! Kétségbeejtő lehetett az ered­ménytelenség, de nem tehetek róla. Nincs tit­kom! Az ujságirő olyan furcsa jószág, hogy még azt is megírja, ami nincs benne, nem, hogy idegen titkokat rejtegessen a gallérjá­ban, vagy a cipőtalpában. Nem tudom milyen különös asszociáció utján eszembe jutott Kampós ur, az „Uj föl­des ur“ kasznárja is: Mikucsek ur, az árgus szemű házkutató. Kompósnak éreztem magam s mikor vége volt a halálos komolysággal le­folytatott honvédő műveletnek, én is megkér­deztem: — Mit keresnek az urak rajtam? De rosszabbul jártam, mint Kampós ur, mert „Ez hivatalos titok!" — kaptam a választ fontoskodva. Egy titokkal lettem hát gazdagabb, egy megoldhatatlan örök kérdés kisér majd a sí­romig: mit véthettem én a csehszlovák re- publika fennállásának tizedik évében, anno domini 1928?! Csak azt szeretném tudni, ki az én Bogumilom, „Petőfi Sándorom", Straf- fom, vagy hogy hívják, aki kellemetlenséget akart szerezni nekem, szegény, békés cseh­szlovák állampolgárnak. Nem sikerült, mondhatom, nem gondolt avval, hogy ujságirő vagyok, aki örül minden uj impressziónak s még keres is rajta, mert ha a P. M. H. le- közli ezt az együgyü riportot, azért sordij jár. Skyf. — Ukrán öeea&eskíü vételt Íedcteícttít feli a lndki rendőrség. Var sóból jelenniük: Lőnek Városban a radikális ukrán párt negyven tagiját a rendőrség váratlanul ődtaetlb© veittbe- Az a gyan/u elleniük, hogy politikai délilal merényleteit készítetitek elő egy vonat ellen. A Vizsgálat folyamatban van és valószínűleg már rövidesen uijabh, lengyelországi ukrán politikai éleiben nagy Szerepet játszó sze­mlél yek lelarWcatatáiBÓtra Vezet, ' A cseh iparospárt póttagja megbotránkoztatta első szereplésével az őslakosságot Kassa, junius 26. (Kassai szerkesztőségünktől.) Kassa vá­ros őslakossága kóréhén rendkívül jó hatást keltett, hogy a pénteki városi közgyűlésen a keresztényszocialista párt és a magyar nem­zeti párt 18 képviselőtestületi tagja minden kérdésben egységes álláspontot foglalt el és ez az erős blokk egyetértő fellépésével el is élte azt, hogy minden fontos kérdésben dia­dalra juttatta a maga álláspontját. Annál kínosabb feltűnést keltett a csehszlovák iparos- és kereskedőpárt szereplése. Ez a felemás párt, amely tisztára cseh jár- szallagra került, szereti kifelé azt hangoz­tatni, hogy a magyar iparosoknak és keres­kedőknek is csak ebben a pártban lehet helyük, mert ez a párt csak a gazdasági ér­dekek előmozdítására törekszik, nemzeti­ségi kérdésben respektál minden jogot. A pénteki közgyűlés Ízelítőt adott ab­ból. hogy képzeli el a csehszlovák iparos- és kereskedőpárt a maga feladatát. A közgyű­lésen Eötvös Géza helyett Gutlohn Gyula dr., volt magyar ügyvéd, most szénkereske* dő jelent meg, mint póttag. Mikor eskütétel­re került a sor, Gutlohn dr. cseh nyelven tette le az esküt, dacára annak, hogy nem tud csehül és hogy lett volna alkalma magyarul is esküt tenni, hiszen ugyanakkor Tost László keresztény­szocialista póttag magyar nyelven tette le az esküt. Már maga ez az eskütétel is igen ve­gyes érzelmeket váltott ki, de Gutlohn ala­posan ráduplázott erre akkor, amikor Ro­zsács Jenő városi főszámvevő magyar egye­temet végző fiának neveltetési járulékáról volt szó. ♦ A neveltetési járulékot a közgyűlés nagy többsége megszavazta, még a cse­hek közül is többen igennel szavaztak. Ezzel szemben Gutlohn Gyula dr., akit a kassai kereskedők juttattak a kép­viselőtestületbe, ülve maradt. Ez ", tüntető ülvomaradás a város régi ma­gyar tisztviselőjének jogos ügyéhen és a cseh eskü alighanem szoros összefüggésben van az állami intézményeknek szállított szénmennyiséggel, ami üzleti szempontnak talán megfelelő lehet, de a magyar iparosuk és kereskedők ezek után bizonyára jól meg fogják gondolni, vájjon részesei lehetnek-e ilyen gerinctelen behódolásnak. Masaryk Bafánáí — „A jövő problémái és — Zlin, junius 26. Mas.aryk elnök morvái utjá­nak keretében meglátogatta a Bafa-müveket, mely alkalomból a munkások és hivatalnokok a szabadban gyülekeztek. Beszédjében megemlékezett Bafa a vállalat fejlődéséről és megjegyezte, hogy ennek a mun­kának a tapasztalatait szakiskolákban érvénye­sítik. Kérte egyszersmind az elnököt, hogy ezek az iskolák az ő nevét viselhessék. Hangsúlyozta, miképpen oldható meg az a probléma, hogy egy ember 8 órai napi munka által hogy tarthatja el tisztességes módon családját. Válaszában az elnök emlékeztette Bafát ar­ra, hogy volt alkalma már vele a jövő problémái és tervei felől beszélni. — Habár, — beszélt tovább az elnök, — fog­lalkozásunk egymástól különbözik, valamink mégis közös: ön és én Amerikában sok mindent tanultunk és éppen az ön vállalatát összehasonlít­hatom néhány nagy amerikai vállalattal. Hogy Ön iskolákat alapit, az csak természetes és kívánom, hogy köztársaságunk fejlődésében segítségünkre legyen. Egész iskolai intézményünk kell, hogy kö­zeledjék az élethez: tehát a munkához. — Érdeklődéssel fogom követni iskoláinak fejlődését ebben az irányban. Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy munkáját folytassa, ön egy ember, akinek életszükséglete a munka és a vállalkozás. Ismeri az anekdótát: Mikor Columbus Ameri­kában partraszállt, talált ott egy csehet. Ennek az anekdotának uj kiadása: Bafa mindenütt. Ezt röviddel ezelőtt tapasztaltam Brünnben. Mutattak ott nekem egy 30.000 éves mammutot. Rajta — Bafa. Az újságban mindig olvasom milyen rosz- szul megy azoknak ott az északi sarkon — és Bafa máris odarepül. A 12.000 munkás nevében Pruna József az üzemtanács elnöke üdvözli Masaryk elnököt, mely üdvözletért a köztársasági elnök részéről szívélyes köszönetben volt része. A fogadtatás részleteit megafónok által ter­jesztették. Erre következett a tipikus gyárépület megtekintése, mely alkalomból átnyújtották az elnöknek egy publikációs gyűjteményt a Bafa- müvek munkametódusa felől. Ezután autón foly­tatta az elnök a megtekintést a gyárkomplexu­mon keresztül a munkáskolóniáig és meglátogatta e házak egyikében az ott lakó munkáscsaládot. Az üzemiskolák uj épülete és internátusok mellett az elnök kíséretével kitért a maienovitzi országúira és onnan visszautazott Nagy Seelo- vitzra. „Remélem, hogy mini egyszerű utas még többször kirándulhatok a tengerentúlra“ Hünefeld báró nyilatkozik a P. M. H, munkatársának az óceánrepülés rendszeres megszervezéséről — A mai kor hőse monoklit visel, szivarozik és mosolyog Berlin, junius 26. (Berlini szerkesztősé­günktől.) Először Dessauban beszélgettünk vele, a balsikerü első kísérletnél. Másodszor egy őrjöngő tömeg közepén szorítottuk meg kezét a tempelhofi repülőtéren, Berlinbe ér­kezése pillanatában. Harmadszor a teaasztal mellett a német külügyminisztérium egyik termében. És báró Hünefeld mind a három alkalommal egyforma volt. Nem lehet nagyobb külömbséget elképzelni, mint ami Kohl és Hünefeld között van. Kohl a megállapodott- ság és a nyugalom, Hünefeld a mozgékonyság a túláradó temperamentum. Nem tud egy hely­ben ülni. Állandó mozgásra van szüksége. — Hosszú, mozgékony karja és lába nincs a nyu­galomra teremtve. Pedig bebizonyította ő is hogy az élet döntő éráiban meg tudta őrizni azt ' a nyugalmat, mely a nagy tett sikerének alapfeltétele volt. De egész lényének mégis egy belső idegesség a jellemzője. Minden mozdulata, minden gesz­tusa elárulja az alkotó művész érzékeny, gyors reagálását a külső behatásokra. Lendü­letesen és leplezetlen boldogsággal beszél, öntudatosan fiatal. És tudja, hogy a fiatalsága erő. Kétségtelenül érdekes ember. Érdekes a külseje is. Arcát nem lehet elfelejteni. Éles vonások, markáns profil és az arc groteszk érdekességét még jobban kidom­borítják a feltűnően előrcálló fogak. lA társasági ember ügyességével viszi a tár­salgást. Néha az udvariassága egyenesen túl­zottnak hat. De egy finom ironikus mosoly el­árulja, hogy ez az udvariasság nem üres for­ma, hanem az életharc tudatos fegyvere. Az aktív katonatiszt típus feszességéből mitsem őrzött meg. Legfeljebb merev eleganciáju meghajlása és az a természetszerű lovagias­ság, amellyel a pillanatig egyedülálló Fitzmau- ricenét karonfogja, árulják el a tradicionális régi nevelést. Két tárgy tartozik elválaszthatatlanul hoz­zá, a monokli és a szivar. Ez a sokat karri- kirozott monokli már egyik része a fejének. És igazán nem póz nála a konzekvens ragasz­kodás minden szituációban üvegéhez. A legkülömbözőbb témákat érintik a gyorsan pergő mondatok. — Már csak rövid ideig maradunk Ber­linben. Egész sereg meghívásnak kell még eleget tennünk. És minél hamarább szeret­nénk eljutni Fitzmaurice barátunk hazájába, Dublinba, ahol már nagyon várnak bennün­ket. A távolabbi jövő terveiről Kohl hallgat, Hünefeld viszont kedves frázisokat mond. En­nél a pontnál mindketten vigyáznak, hogy semerre se vágják el az utat. Annál szíveseb­ben beszél az óceánrepülő báró a transz óceáni repülés problémájáról. A kérdés ez volt: Mit gondol báró ur, az Európa—Amerika légiforgalomban a repülő­gépé vagy a léghajóé a jövő? És ez a felelet: t== Teljes mértékben értékelem a légha­józás jelentőségét, de erős meggyőződésem, hogy _ rövid idő múlva mint közlekedési eszköz esakis a repülőgép fog tekintetbe jönni. A repülés ma még messze van a tökéletesség­től, bár a fejlődés stádiumában van. Teljesen hibás voln aaz egyik vagy másik készülékről azt állítani, hogy megfelel az igényeknek. Nagy repülőutaknál, különösen az óceán­repüléseknél a forgalom biztonságának alapfeltétele a forgalmi eszköz lehető legnagyobb függet­lensége. Nem szabad másra ráutalva lenni, mint a gép exaktságára és az emberi erő teljesítőképes­ségére. A mégoly tökéletes léghajó is rá van utalva idegen segítőeszközökre, túlsók függ a külső tényezőktől. A meteorologiai viszo­nyok döntő befolyást gyakorolnak a repülés irányára. A hajtóanyag gyakran szükségessé való pótlása nagy nehézségeket okozhat. Mind­ez nincs a repülőgépnél. A repülőgépnek nincs gázra, nincs idegen anyagra szüksége. Persze az időjárási viszonyok ma még a re­pülőgép útjára is erős mértékben kihatnak. E szempontból nagyon értékes lesz, ha össze­gyűjtjük a hajózásnak, különösen a kereske­delmi hajózásnak erre vonatkozó tapasztala­tait. Azért a kereskedelmi hajózásnak, mert azok a hajók, amelyek éveken át egy és ugyanazt az utat teszik meg, szolgáltatják a legértékesebb adatokat. — Mi nem éppen a legalkalmasabb idő­pontot választottuk utunkra. Rövid idővel előbb, minden sokkal egyszerűbb és kényel­mesebb lett volna. Amikor először voltunk Írországban, mindenképpen azon voltam, hogy a Brémát már utrakész állapotba hozzuk. Ha akkor indultunk volna el, a szél egy­szerűen szinte átvitt volna bennünket Amerikába. így azonban erős ellenszelekkel kellett meg­küzdeni. A kedvező szelek periódusa majd­nem hat hétig tartott, de ezt nem használtuk ki. — Gondolt báró ur még egy Európa— Amerika repülésre? — Remélem, hogy mint egyszerű utas — most sem voltam más — még többször kirándulhatok a rendszeres Európa— Amerika járat egyik gépével a tengeren túlra. Mikor lesz ez? Én még soká akarok élni és igy biztos sor kerül rá. Aláírását kérjük s mivel tudja, hogy ma­gyar újságíróval áll szemben, előveszi töltő­tollát és a következő szöveget Írja egy papír­lapra: „A magyar nép első üdvözlete a tempel­hofi repülőtéren különösen nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, már azért is mert emlékeztetett kiváló bajtársunk­ra, 1927 nyaráról — Riszticsre. — E. G. Báron von Hünefeld" 22/6, 28. Egy jugoszláv kolléga látja mily szorgal­masan rója a sorokat Hünefeld báró töltőtolla és szintén néhány sort kér tőle. — Kérem, ez egészen személyes termé­szetű irás volt, mondja Hünefeld. — De hiszen Risztics szerb, erősitgeti a jugoszláv ujságirő. — Dehogy az, — mondja az óceánrepülő, — magyar! De most már német állampolgár, — Már a neve is elárulja a szerbet, —. bizonyitgatja a belgrádi kollega. — Ja, ha politika kerül szóba, akkor én menekülök, — mondja túlzott ijedtséggel Hü­nefeld és egy óriásit ugrik a terem másik ol­dalára. És ez is elég érdekes, ha tudjuk, hogy a másik ugrás előtt, mely Európából Amerikába vitte, a báró ur szenvedélyes politikus volt. Most azonban egészen máson jár az esze, és udvarias mosolyával, kalimpáló gesztusaival udvarolgat a két szép fiatal asszonynak, akik férjeikért jöttek, Köhlnének és Fitzmaurice- nének. Ráskay László. Nagyarányú katonaszabaditási botrány Przemyslben Varsó, junius 26. A przemysli katonai parancsnokság nagyarányú csalási üzelmek- nek jött nyomára. A bűnügyben katonaorvo­sok vannak kompromittálva, akik kisebb- magyobb pénzösszegeik ellenében a katonák gyógyíthatatlan betegségéről állítottak kt hamis bizonyítványt, amellyel megszabadí­tották őket a katonáskodástól. A katonasza­baditási aíférbe számos magán- és katona- orvos van belekeverve, köztük a helyőrségi' kórház parancsnoka és Zmigielszki ezredes­orvos is. Már eddig is számos letartóztatás történt. j Színház után A papa a mannához: — Jó, hogy a gyerekek nem mindent ér­leltek meg a darabból. A két leány egymás között: — Jó, hogy az öregek nem érteitek meg mindenil *

Next

/
Thumbnails
Contents