Prágai Magyar Hirlap, 1928. június (7. évfolyam, 125-148 / 1752-1775. szám)
1928-06-03 / 127. (1754.) szám
rtt&vznmmsm?3£T>sasi3ni BERLIN) lEGyibitiK írja: BÁRDOS ARTÚR-— Népek propagandája — Jókai összes müveit szerettem volna itt Csodálkozással olvasom mostanában a párisi lapokat. Naprói-napra újabb német vendégszereplésről adnak birt és csaknem mindig az elfogulatlan öröm é® lelkesedés hangján. Az osztrákok maroknyi nációja is már nagy elismeréseket gyűjtött az idén Párisban az Operájával, amely talán az egyetlen nemzetközi rangú intézménye. Jól teszi, sőt kitünően, hogy ezzel reprezentáltatja magát a külföldön és főként Párisban, amely ilyenkor csakugyan az egész müveit világot jelenti. Aztán jöttek a nemietek és azóta véget sem akar érni Párisban a német zenei művészet diadalutja. Riohard Strauss, Kleiber, Furtwangler, Brúnó Walter egymásután rendezik az operaelőadásokat és hangversenyeket és a francia közvélemény elfogulatlanul ismeri el minden alkalommal a német zenekultúra abszolút fölényét. Már a szerzők berlini kongresszusán megfigyeltem, hogy az igazán haladott berlini szin- bázkultura távolról sem érdekli a franciákat úgy, mint a német zene, amely előtt fentartás nélkül emelik meg a kalapot. Egyszerűen belátják, hogy ezt nem tudják utánozni. Ebhez a kultúrához évszázadok kellenek, ezt nem lehet máról-holnapra sem utánozni, sem elhódítani, mint az ipart, vagy a szenet. Ezenfelül a Pémet vitathatatlan — hogy úgy mondjam — arohitektonikns és konstruktív tehetségre is kell hozzá, amelyet ugyancsak nem lehet megtanulni. Azt hiszem, még Németországban sincs e pillanatban annyi lelkes wagneriánus, mint Franciaországban. És a franciák nem snobbiz- musból adorálják ezt a legné'metebb németet, mint például az amerikaiak, akiknek Wagner- imádatából élnek az összes német Festspie- lek. Hanem őszinte megértésből, sőt, ami még több, csaknem szándékuk ellenire, valósággal oontre coeur, mert inkább nem szeretni szeletnek. Okos és természetes, hogy a németek minden eltökéltséggel elébe mennek a franciák e gyöngeségének és elárasztják Őket német zenével.-* Tudják, hogy itt könnyű dolguk van. A franciáknak a német zene kell, hát a németek a német zenével reprezentálnak, a német zenét mutatják fel minden áron és minden alkalommal. Tudják, hogy ez nekik minden diplomáciánál többet ér. Azonfelül, hogy a diplomáciához sohasem értettek, a zenéhez pedig mindig. * És, bizony, igy kellene cselekednie minden nációnak, talán még a mi kis magyar ná- dónknak is, amelyre egy kissé szintén ráfér valamelyes diplomáciai pótlék. A népeknek is reklámmal kell a mai élet zűrzavarában dolgozniok, még pedig minél hatásosabb reklámmal: Reklámnak pedig csak az hatásos, ami nagyvonalú, szemberikoltó, el sem mellőzhető, plakátszerü, másszóval: af- fiühe. És, persze, plakatirozni csak azt a cikr két érdemes, annak van kelete, mibe már be- ( leharaptak, aminek múltja, tehát jövője is van. A németeknek például a zenét. Másnak más. Mindenkinek azt, amije van, amiből a legjobbja és legkelendőbbje van. Amit érdemes. * I Mostanában Kölnben jártam a Pressa kiállításán és úgy láttam, hogy a különböző nemzetek meglehetősen értenek a reklámhoz. I A legtöbb fürgén ragadta üstökön az alkalmat, hogy valaminek, vagy valakinek, amire, vagy akire büszke, reklámot csináljon. Pedig az alkalom a.legtöbb esetben inkább erőltetett volt, mint közvetlen. Hiszen ' a tulajdonképpeni téma a sajtó volt és csakis ; a sajtó. Érdekes, hogy e köré a kis mag köré, milyen merész eszmetársitásokkal tudta a legtöbb kiállító odakanyaritani, odaerőszakolni azt, ami neki fontos, amit hangsúlyozni kíván. * 1 Csak természetes, hogy a szovjet olyan vő- , rös propagandát csinál, hogy csak úgy harsog. Bömbölően hangos vörös keretben dokumentálja rendszerének összes politikai és gazdasági áldásait. Hogy úgy mondjam: gusz- j tust csinál . . . Svájc és Svédország turisztikáját propagálja, Itália idegenforgalmát. És mindezt nem csak észrevehetően, hanem a plakát és a jelszó hangosságával és nyomatékával. Hogy mennyire a jelszó, a Sdhlagwort do- i m'ínálja e kiállításokat, arra jellemző, hogy az egész svéd pavillon Strindberg, az egész norvég pavillon Ibsen neve, alakja körül csoportosuk ' Miért? Hiszen e nagy írók egyikének sem sok köze volt a sajtóhoz. De: a nevük világhírű. Jelszó, Plakátot lehet belőle csinálni. * A magyar pavillon nagyon ízléses, csinos kis iparművészeti alkotás. Megbecsülni való gond és csin, anyagban is, tálalásiban is, mindenütt. Aki alaposan szemügyre veszi, el kell ismernie, hogy ha kicsinyes is, bizonyos nívót képvisel. Csak azt nem tudom elképzelni, hogy akadna érdektelen idegen, aki alaposan szemügyre venné. Az ilyen kiállításoknak nem is ez a pszichológiája. Kell valami, ami a figyelmet felhívja és a már előkészített figyelmet foglalkoztassa, lekösse. A magyar kiállításon nincs semimi ilyen. Semmi plakát, semmi jelszó. Némi kis irredenta propaganda, de az is diszkréten, elrejtve, — anziksz-kártyákon. Nem kellett volna ezt az alkalmat felhasználni valamire? Valamire! Egyetlen példa: Budapest fürdőváros. Vagy még egy példa: miagyar kulturfö- lény. De észrevehetően, hogy ne csak a bogará- szők, hanem mindenki észrevegye. Mindenki! Aztán melyek is a mi propagandára alkalmas, jelszósz erű neveink? látni a világ minden nyelvén. És Petőfit, akiknek nevét — talán — mindenütt ismerik. A szobrát és mindent. És a maiak közül? Talán Molnár Ferenc minden nyelvű szinlapj'ait és sajtóját. Tetszik, vagy nem tetszik: de ezt a nevet ismerik. Ebből lehet magyar plakátot csinálni. 1 megvendégelt, aki a kávéház előtt elhaladt. Még pezsgőt is osztott szét a kofák között, hogy azok . csirkéiket feledve táncra perdültek az ország legjobb muzsikusainak hangszerei körül. Sohase volt » annyi vidám ember a váradi piacon, mint mikor Péter báró huzattá ott a nótákat. ’ De hát jobb volt itt még a piac közepén is, mint odabent a kávéházban, ahol váratlanul jövő elkeseredésében az uj cigánybáró néha mindent összetört, ami kezeügyébé esett. (Vele történt meg, hogy a kávés a szomszédból kért kölcsön tükröt, hogy legyen mit beverni B. P.-nek. Egy ilyen tükörverdesés idején majdnem tragikus esemény történt. A pezsgősüvegekkel érdekelt tükör darabjai szertehullottak és Péter báró egyik kedvenc pincérének a szeme megsérült. A báró szivére vette a dolgot, a mulatozást nyomban beszüntette és másnap negyvenezer koronát küldött a pincérnek — gyógyítási költségekre. Az okos pincér nyomban megvette tulajdonosálól a kávéházat és Baich Péter akkorát nevetett az ötleten, hogy továbbra is a régi pincére kávéjházaba ! járt mulatozni.) ’ * Manapság, amikor talán többet tűnődünk a ■ múlt időkön, elsodort éveken, elfoszlott kedveken, . elmúlt vagyonokon: számtalan legenda fűződik Baich Péter kedves, nobilis és jóformán mindig ■ szerény figurájához. Némelyik történet talán nmn is rvele esett meg, de könnyen feltételezhető, hogy 5 volt a mesemondás hőse. Egy gavallér, aki elpusztíthatatlan vagyona révén talán soha se volt pénzzavarban. Nagy sző volt ez a régi Magyar- országon, ahol bizony még a legjobb nevű urak is (a velszi herceggel és Rudolf trónörökössel élükön) néha üres zsebbel kibiceltek az élet örömének, amig valamely jószivü uzsorás nem segített rajtuk. A gazdag, pénzbőséges Nagyvárad kellett ahhoz, hogy Péter bárónak sohase fogyjon el a készpénze. Versenylovakat tartott Alagon, amelyeknek látogatására néha el kellett utaznia.' Már a háború előtt szert tett egy olyan automobilra, amely gyorsabban járt a konvencionális gyorsvonatnál; öigadásből akárhányszor elhagyta az országúton a gyorsvonatot és hamarább érkezett meg a vonat utasainál Pestre, Alagra, ha ott éppen lóverseny volt. Mint aféle mulatós ember nem sokra becsülte az életét, hiszen a muzsika mindig azt mondogatta a fülébe, hogy sm-sát amúgy sem kerülheti el, szerelem miatt fog egyszer meghalni, mint már annyi jobb sorsra érdemes úri ember Magyarországon. Nem pusztult bele a szakadatlan, szinte pihenés nélküli mulatozásba, mintha csak éltet‘e volna a zenélés az egyébként vékonycsontunak látszó fiatalembert, nem szegte nyakát a vakmerő kalandokban, lovaglásokban, se betegségben, amely mindig ott leskelődik a mértéktelen életmódú fiatalemberek mögött. Sőt még a világháborúból is épen került haza, pedig vakmerőség dolgában versenyzett kebelbarátjával: Esterházy Pállal, aki addig járt piros huszársapkában az ellenség előtt, amig a sok golyó közül egyik homlokon találta. Ezek az elmúlt urak nemcsak a mulatságban találták meg virtusaikat, hanem odakint a harctéren is, hogy a legendák tovább szövődjenek körülöttük. Négy és félesztendeig kereste a halált Péter báró a harctéren és nem találta meg. Gyötrelmes szerelme egy ismert pesti kisasszony iránt azonban ezen idő alatt sem múlott el. Ki volt a feledhetetlen kisasszony? Ez nem tartozik voltaképen a történethez. Volt... és Péter báró reménytelenül szerelmes volt belé. Regényhős módjára végezte életét. Nem anyagi gondok, nem testi bajok adták kezébe a harctéri revolvert imreházi kastélyában. Hanem a nem viszonzott szerelem. Egy reggelen átlőtt szívvel találták ágyában az uj cigánybárót, legendák hősét, meg nem irt virtusok, manapság szinte elképzelhetetlen kalandok hősét. Egyszer, ha nagyon eltávolodik az idő: talán nem is hiszik el többé, hogy ilyen urak is voltak Magyarországon. Futurista vicc — Miért olyan dühös az urad? Valóság- gal habzik a szája. — Nem csoda. Tévedésből a v«j helyett a szappant tette be aa ételbe. A XJX-ik század viziíkáriyái Irta: 3(rúdy Qjjula II. Egy uj cigánybáró A braganzai herceg, akit Ferenc Józsefnek neveznek vala, mint akár a nagybátyját I. Ferenc Józsefet, a pápai gróf Esterházy Pál, aki utoljára iudott istenigazában mulatni Magyarországon és báró Baich Péter, a hetes huszárok kapitánya Nagyváradon: voltak Magyarországon azok az úri emberek, akiknek viselt dolgairól, országraszólő mulatozásairól, remek virtusairól legendákat beszéltek. Hiszen voltak mások is, akik mulatozni szoktak, mert nem mérték még olyan drága pénzen a jókedvet hazánkban, hogy kisebb erszényti ember örökre el lett volna tiltva attól, hogy néhanapján kirúgja a ház falát... Ámde a magyar mese- mcndásckba, amelyek a vigéletet magasztalják: mégis csak ez a triumvirátus épített magának örök emléket, mindaddig, amig a szeretetreméltó, vigkedélyii és vastag bugyellárisu fiatalembereket emlegetni szokás ez elsavanyodott országban. * Hát ez a három híres úriember volt násznagya, vőfélye, rendezője a váradi Hamza-lakoda- lomnak, amelyre, mint mondani szokás: két országból (Erdélyből és Magyarországból) össze- csöditették a valamirevaló cigánybandákat. De a nyoszolyólányok, koszoruiányok is méltók voltak a három daliás gavallérhoz. A legszebb cigánymenyecskéket, lányokat válogatták össze a Pece partjáról, ahol abban az időben a váradi cigányság élt apró házikóiban. Némelyik koszorúslánynak talán csak akkor volt először cipellő a lábán, amikor a Ilamza-kisasszony esküdött. Annál érdekesebb volt a tüzszemü virágszál. (Lehetett sok emléke elvonult életéből Esterházy Pálnak, valamint Baich Péter bárónak, amint az egymásra következő években a lövészárokból az őszi égboltozat csillagait nézegették; de a váradi cigánylakodalmat és az ottani szivringató órákat bizonyára nem felejtették el haláluk órájáig. Sőt éppen az a megnyugtató az emberi életben, hogy éppen a legválságosabb, szivfájó órákban térnek vissza az élet vidám emlékei is.) Régi cigányszokás szerint a lakodalmat a menyasszony házánál tartották. Akármilyen kicsiny az ilyen cigányház: sok jó ember elfér bene, ha a vidámság órája ütött, amely vidámságból teli kézzel akar adni mindenkinek a vérbeli cigány, még ha a legszegényebb is. A felesleges bútorokat kihordták a házból az udvarra, szomszédságba és a konyhán, ahol a kicsinység miatt máskor tán megfordulni sem lehetett: négy-öt menyecske is forgolódott egyszerre, hogy megtartsák mindazokat a szabályokat, amelyeket a cigánylakodalmakra nézve a régi ©HÍM MOTEL SMUBKM szemben az állomással SUAC-KUPELE (SzIlács-ffirdS) Hatvan komforttal berendezett szoba. Minden szobában meleg és hideg viz. Villanyvilágítás. Főszezonon kiviül penzió szobával napi 40 koronától feljebb. Elsőrangú konyha. Pilseni ös- 5 forrás. Gazdag választék bel- és külföldi borokban. Autó és autóbusz csekély díjazás ellenében. A Grand Hotel Skubna vendégei az állomásról ingyen vehetik a szálló autóját igénybe : törvény rendel. Lehet, hogy koplalás, homlok- : cserző gond lesz vége a cigány lakodalomnak, de i nem mulasztják el a húsoknak a szine-javát, i amelyet fantázia valaha csak kigondolt. Persze, l a hizlalt madárpecsenye a legszokásosabb, mert liba, pulyka, kappan, fájd nélkül nem lenne teljes i a fiatalok öröme. A lakodalom egyik kiilönleges- ; sége a ludgégés kása; de természetesen nem hiányozhatik a töltött káposzta sem, még pedig olyan módon elkészítve, ahogyan azt csak cigány tudja megálmodni és a maga idejében elkészíteni. (Persze, megfelelő káposztalevél kell hozzá.) * Bármily andalító volna a cigánylakodalomnál elidőzni: kövessük hősünk, az uj cigánybáró lépteit, aki semmivel sem időzött rövidebb vagy hosszabb ideig a Hamza-kisasszony lakodalmán, mint az illendőség előírja. (Megtáncoltatta az örömanyát, megpörgette a fiatalasszonyt, elvállalta valamennyi gyerek keresztapaságát, amely ebből a házasságból születik; csókolózott, ölelkezett, parolázott, mint már a lakodalmakon szokás. Sok öreg cigány nyütt kézszoritása mellett emlékbe vitt kondorhaju szüzektől kapott csókokat.) Amilyen nehéz szivvel búcsúzott a Pece- parti lakodalomból a hetes huszárok főhadnagya: mintha csak érezte volna, hogy több cigánylakzi- ban nem lesz része életében, olyan könnyű szivvel vált meg attól a kézitáskányi bankótól, amelyet a különböző vidékekről verbuvált cigánybandák között kiosztott. A nyíregyházi, debreceni, kolozsvári cigánybandák, akik a lakodalomból a kávóházba meg a kocsmába mentek a főhaduagy lába nyomában: végeredményében nem tudták egymást legyőzni. A pártatlan zsűri (ama nevezetes balassagyarmati árvaszéki elnök vezetése melleit) nem szavazhatta meg a győzedelraet egyik bandának se. Hiába állott ki a kávéház kellős közepére a fejedelmi (vagy legalább is vajda) megjelenésű Benczi Gyula, a nyíregyházi prímás, hogy gyé- mántgombjait raegvillogtassa, hogy hegedűje hangjaival mindenkit, még a konkurens cigányságot is elálnHlkodtassa. A Repülj fecském ........ (a melyet a híres primás még a halálos ágyán sem felejtett, ezt muzsikálta haldokló hörgése közben) megtette a magáét, Juhász Etele, a nyírvidéki rendőrkapitány, aki a hármas zsűri tagja volt, azonban hiába kardoskodott „Gvula“ mellett. Ott volt a zsűriben a debreceni cigányok patró- nusa, pápai gróf Esterházy Pál is, aki dehogy is engedte volna az ő Magyariját mellőzni. — Hát már mi nyíregyháziak mindig csak a tűzoltóinkkal vigyük haza a külföldi dijakat, amikor cigányaink még tűzoltóinknál is jobbak! — fakadt ki Juhász Etele, akit talán minden vidám gavallér ismert az országban. (Mint akár csak Henter bácsit, a szabolcsi várnagyot, amikor a ' dalárdistákkal kóborolta végig Magyarországot.) j A kolozsvári primások, Pongrácz Laji és Kóczé Anti csak hallgatták a zsűri vetélkedését. * Észrevették ők, hogy Baich Péternek voltaképen j az ő sohasem hallott nótáik nyerték meg a tetszését. Mi fogyott el, mi nem fogyott el a váradi kocsmákban ezen idő alatt: azt manapság már csak a régi főpincérek tudnák elmondani. Nyári idő volt: a trakta, muzsika hajnal felé kihúzódott a szabad ég alá, a kávéházak teraszaira. Jól jár- I tak a koránkelő szegény emberek: Péter báró a piacon téríttetett nekik asztalokat éa mindenkit < % 1928 junius 3, vasárnap. 6
