Prágai Magyar Hirlap, 1928. május (7. évfolyam, 101-124 / 1728-1751. szám)

1928-05-30 / 123. (1750.) szám

ÍW8 májra 80, werda. 9 MILYEN mG V A köztársaság nyugati részében az időjárás ismét ross&bbodott A Tátrából hóesést, Nyugat- és DéJ- salovonszkóról pedig kiadós esőzéseket és ziva­tarokat jelentettek. Csehországban száraz, derült Idő van. — A hőmérséklet maximuma Zn&imban 23, Pofsonyban 22 és Losoncon 21 fok volt — Időprognózis: Túlnyomóan derült, néhol felhős, jelentéktelen csapadékkal, reggel igen hideg, nappal melegebb, keleti széllel. — Síremléke* kapott a hősi hatóit halt 'Kiss Fweone. Riimeszoimlbatlból jelenteik: A baik'tii'pii«atai teanelSben katonai pompa meMtett pümíköisd'vasáir- napiján leplezték le a Maearyik ©Tiniök által adomá­nyozóit! siire|miléikeit Kiss Ferencnek, Lertán utolsó áldozatának síriján. A kötel'eeségifcedifesL'téfl mairter- jiának sírjára díszes emléket állított a legfelsőbb eíiemeirée. A szép ünnepségnek azonban dleisao- nóns hátteret kődcsönzött az, hogy az az állam, amely ilyen szépen lerótta a kegyelet adóját a bő­;°t Síieeen viselkedő magyar katonával szemben, még . nniinidig nem fordított gondot az élók jogaira s azok az állampolgársági, kérvények, melyeket Kies Ferenc baktápusztat népe intézett a kormán ytha- tóeéigoídhoa, most is eJiintézetíletoüIl hievemiek az alktaiszaigu hivatalok IrróasZta'Mban. — Véres verekedés a kassai Malom nt- cában. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Tegnap este a Malom utca és Éder utca sar­kán Biák András és Magyar Imre kassai la­kosok megtámadták Kupec Pált, Csunderlich József szabósegédet és Kubán utazót. Vereke­dés közben Biák kést rántott és Csunderliket arcán és jobb halántékán megsebesítette. — Biák Andrást a rendőrség letartóztatta. — Földrengés Korinthusban. Athénből távira­tozzék: Korinthusban tegnap két erős földlökést éreztek, amelyek nagy pánikot keltettek, de sem emberéletben, sem anyagi értékekben nem tettek kárt. ^ — Esküvője előtti napon agyonlőtte magát egy budapesti mérnök. Budapesti szerkesztősé­günk telefonálja: Radó Imre 41 éves mérnök tegnap délután, esküvője előtti napon a margit­szigeti romoknál harctéri pisztolyával főbelőtte magát és mire az orvos a helyszínére érkezett, meghalt. Zsebében búcsúleveleket találtak hozzá­tartozóihoz és a rendőrségnek címezve, amelyek­ben súlyos idegbaját és nyomasztó anyagi helyze­tét hozza fel az öngyilkosság okául. — Fiziológiai kongresszus Moszkvában. Moszkvából jelentik: Tegnap ünnepélyes forma­ságok között nyitották meg a fiziológiai kongresz- szust, amelyen a külföldi tudományos világot Abderhalden, Kraemer és Haldane tanár képvi­selte. A megnyitó beszédet Saternikov tanár mondta az elhunyt világhírű fizikus Harvey emlé­kezetének áldozva. — Rabláfii bűnügy a kassai esküdtte®6k előtt. Kassai szerkesztőségünk telefonálja: Az esküdt­szék mad tárgyalásán Stecz György hornad lakos és fiatalkora társadnak raMási büinpterét tárgyalták. Mhilt év november őrén betörtek Tized. György bor­nál lakodho*, akit a fÖMne tepertők és elrabolták tőle több, mint hétezer korona készpénzét. Az es­küdtszék verdiktje alapján a bíróság ötévii fegy- háara Ítélte el Stecz Györgyöd. xx Váradi igazgató gyermekotthona Har­mónia (% óra Pozsonytól) lábbadoző, gyen­gén fejlett, vérszegény, ideges 5—15 éves gyermekek részére. Kiséret nélkül. Fenyő- dus vidék. Kitűnő ötszöri étkezés. Gondos felügyelet. Mérsékelt dij. Prospektus. — Bombamerénylet Buenos Airesben. Lon­donból jelentik: Buenos Airesben tegnap este ti­tokzatos körülmények között bombamerényletet követtek el egy volt olasz alezredes háza ellen. '30.—, 320.— és 430.— korona árban kaphatók Kovács áruházában, ftlmavská Sobota, Masaryk tér. Kérjen árjegyzéket! — Barbusge mentőakciója Rum Béla érdieké ben. Becsből jelentek: Tegnap érkezett Becsbe az a delegáció, amelyet a Parisban székelő Barbaiese- eegélybizO'ttsiág küldött ki, hogy az osztrák kor­mánynál és az igazságügyi hatóságoknál interve­niáljon Kun Béla és letartóztatott társai érdeké­ben. A bizottság egyik feladata, hogy Rum Béla ausztriai működésének minden részletét tüzetesen kivizsgálja. Használat előtt — használat utón h napsugarak s a tavaszi szellő kiszívják a bőr­ben lévő festőanyagokat, a szeplőket és a májfol­tokat. Ezan arcot csufitő foltocskák sokszor elle­pik az egész arcot A foltosarcuak eddig hiába kerestek arctisztítót, a legújabb a világhirü MARY CRÉM eltávolít minden foltot, pattanást, kiütést, gyorsan, nagyon gyorsan és biztosan. Az arc tiszta alabástrom fehér és sima lesz, az arcbőr visszanyeri üdeségét frisseségét. Kapható gyógy­szertárban, drogériában és parfümériában. Készí­ti: Dr. Pollák gyógyszertára, Piestany. Naponta postai szétküldés. Garnitúra 22.50 K5., nappali krém 10 Ró, éjjeli (szeplőirtóí 10 Kő. Vicrvázat! Csak valódit fppdjcu fiU A sztrájkoló építómunkások Pozsonyban két helyen is kövekkel megdobálták a dolgozó munkásokat A rendőrség szétverte a sztrAlkotókat — Major kommu­nista képviselői és Fiala szenátort Is megverték a rendőrük Pozsony, május 29. (Pozsonyi szerkesztő­ségünk telefonjelentése.) A pozsonyi építő- munkások sztrájkmozgalmában ma délelőtt izgalmas események történtek. Reggel 9 óra­kor a pozsonyi Széna-téren nagyobb munkás- csoport gyűlt össze, akik sztrájkoló kőműve­sekből állottak és ezek kövekkel megdobálták azokat az építő- munkásokat, akik a Weisz-féle ház építé­sénél dolgoztak. A munkaadók ugyanis azzal hoztak fel vidéki munkásokat Pozsonyba, hogy a sztrájk már likvidálva van és ezek a munkások gya­nútlanul munkát vállaltak. A ködöbálásnak a rendőrség vetett véget, amely gummi botok Icai szétverte a sztrájkotokat, amire az épitömunkások folytatták a munkát. Déli háromnegyed tizenkét órakor a Ja­kab Bíró-téren folytat ód cntít a sztrájkoló mun­kások zavargása. Itt egy nagyobb csoport sztrájkoló téglákkal dobálta meg a sztrájktörő munkásokat. A rendőrség itt is szélverte a sztrájkoló- kat, akik körülbelül 2—300-an voltak. A sztrájkoló munkáscsoportban volt Ma­jor kommunista képviselő és Fiala kom­munista szenátor is, akiket szintén több gummibotütés ért. A rendőrség tiz munkást előállított. Ma­jor képviselő és Fiala szenátor a déli órák­ban megjelentek Slavicsek rendőrigazgatónál és följelentést tettek hivatalos hatalommal való visszaélés vétsége miatt a rendőrök és a rendőrtisztek ellen. Jegyzőkönyvbe mondták, hogy egész gyanútlanul vettek részt a mun­kások tüntetésében, mikor a rendőrök brutá­lisan nekik támadlak és Majort gumniihottal úgy fejbeverték, hogy elájult. Major képviselő a parlamentben is inter­pellálni akar az őt ért inzultus ügyében. GraEEKKWSMS Véres családi dráma Monoron Egy jómódú monori gazda háromszor mlőtt vejére, majd agyonlőtte magát Síremlékeit1 minden kőnemben, egyszerűtől a legmüvésziesebb kivitelben, gyári áron szállít Szlovenszkó legrégibb és egyedüli kőipar- gyártelepe. Modern gépberen­dezés folytán jutányos árak. Kérjen árajánlatot. HORN, Baftská-Bystrica Monor, május 29. Tudósítónk távirati je­lentése: Pünkösd hétfőjén véres családi drá­ma színhelye volt a Budapest közelében fek­vő Monor nagyközség. Tormássy János jómó­dú gazdálkodó rossz viszonyban élt vejével, Bíró János 27 éves gazdálkodóval. A harag oka az volt, hogy leánya, Juliska, aki híres szépség volt Monoron, nem ahoz ment férjhez, akit az apja választott ki számára, hanem Biró Jánosba lett szerelmes és apja akarata elle­nére hozzá ment feleségül. Közel egy év óta élt az ifjú pár távol a szülői háztól és a fiatal asszony most már elérkezettnek látta az időt, hogy haragvó apját kiengesztelje és a pün­kösdi ünnepeket férjével együtt atyja házánál töltse. Az após azonban ridegen fogadta vejét. Hét­főn reggel a fiatal házasok egy csekélységen összeszólalkoztak, amibe Tormássy is beleele­gyedett. Az após és a vő között élénk összetű­zés támadt, amely után Biró János kiment az udvarra. Tormássy csakhamar követte őt és revolverrel közvetlen közelből kétszer rálőít, majd amikor a fiatal ember vére­sen rogyott össze, apósa még e^szer rálött. A dühöngő Tormássyt a csendőrök fogták le és miközben a csendőrségen kihallgatták, hirtelen mozdulattal előrántotta a nála felejtett revolvert és fejbelötte magát, úgyhogy nyomban meghalt. Biró Jánost súlyos állapotban a budapesti Rókus kórházba szállították. A Hernád milliós károkat okozott a Kassa környéki községekben Ahauj-Szina, Kenyhec, Nigiéc, Gonyii községek területén több mint 5000 bőid kulturföld víz alatt áll Kassa, május 29. Az abnormális időjárás következtében a régi csendes folyású Hernád nagyarányú áradásaival milliós károkat okoz földműveseinknek. A szombati zivatarok a Hernádot annyira megduzzasztották, hogy Kenyhec, Migléc, Abaujszina és Gönyü kör- nyékén körülbelül 5000 hold szántóföldet ön­tött el, úgy hogy a gazdáknak gyönyörűen in­duló terméseit teljesen tönkretette. A kulturált földeken kívül úgy a legelők, mint a rétek is teljesen viz alatt vannak. A községek lakosai elhatározták, hogy az illetékes hatóságokat föl fogják keresni, hogy jogos sérelmeiket orvosolják. Ezért a mai nap folyamán Abaujszina, Kenyhec, Miglécz és Gönyü községek megbízottai felkeresték Kas­sán a politikai pártokat, hogy az illetékes he­lyeken eljárjanak érdekükben. Az országos keresztényszocialista párt részéről Derfinyák Gusztáv titkár, a magyar nemzeti párt részé­ről Burtovszky Miklós és a kommunista párt részéről több kiküldött a öeputáoiót elvezette a kassai kulturmérnökségi hivatalhoz, ahol a Hernád szabályozását sürgették. Tekintettel arra, hogy a kultúrmérnöki hivataltól nem kaptak megnyugtató választ arra nézve, hogy a munkálatokat meg fogják kezdeni rövidesen, a községek kiküldötted felkeresték pártjainkat, hogy képviselőik ut­ján a parlamentben járjanak el s kövessenek el mindent, hogy a Hernád szabályozása mi­előbb megtörténjék. Fedor Miklós nemzetgyűlési képviselő már három évvel interpellációt adott be eb­ben az ügyben az illetékes minisztériumhoz s most az országos keresztényszocialista párt képviselői ismét sürgős interpellációt fog­nak benyújtani. Az árvizsujtóttá községek gazdái milliós károkat szenvedtek, ezért a kassai pénzügy- igazgatóságot meg fogják keresni, hogy az okozott károkat hivatalnál becsüljék meg, hogy ennek alapján az adóledrások megtör­ténjenek. — Orvosi hir. Barabás Ervin dr., a bőr-, nemi betegségek és kozmetika szakorvosa, szabadsá­gáról viszatért és szerdától, f. hó 30-ától kezdve újból rendel d. e. 10—12-ág, d. u. 2—5-ig. Brati- slava, Stefanik-ut 25/a. Telefon 24-57. — Bgy volt orosz táborniokölt dieitdkíiveik mlo- toztalk meg a budapesti hajóállomásom. Budapesti szarik erdőségünk teleícxnalja: Tegnap este az Eöt- vös-téren kikötő bécsi hajón érkezett Bobulljov- sdky Atanáz volt orosz tábornok, akiit már detek­tívek vártak a kikötőiben és tiltakozása ellenére megmotozták. Nem engedték meg, hogy az orosz tábornok kiszálljon Budapesten, sem pedig azt, hogy aa üdvözlésére kivonult öttagú orosz kül­döttséggel a hajón kiviül találkozzék. A tábornok kijelentette, hogy Pártéból indult el, hogy az ot­tani orosz ellenforradalmi körök megbízásából Belgrádiban tárgyaljon. A rendőrségnek az adott okot az ilyen szigorú edlenőrziésme, hogy már több­ször előfordult, hogy ilyen megbízással utazó em­berek a szovjet kémei voltak. I U Saloafor forrás I feloldja és eltávolítja a szer- lg oesetben ierakódoi! somokat üasmentcs. emésztést elő- 1 segítő, kel'émes Üdítő ital g| — Súlyos autóbusz-szerencsétlenség Becs mel­let. Becsből jelentik: Piinkösd hétfőjén este a bé­csi autobusz-forgalmi társaság egyik zsúfolásig megtelt autóbusza Pressbaum falu közelében fel­fordult és az árokba zuhant. Négy utas súlyosan, tiz könnyebben sérült. — Rejtélyes politikai gyilkosságnak esett ál­dozatul egy bajor diák. Innsbruckból jelentik: A’ liroli bűnügyi hatóságok pár nap óta egy titokza­tos gyilkosság felderítésével foglalkoznak, amely­nek áldozata Heumann Hans tizenkileneéves müncheni diák. Heumann turistakirándulást tett Tirolba és legutóbbi kirándulásáról nem tért visz- sza. Holttestét a Kaiser-hegység egyik elhagyott szikláján találták meg teljesen levetkőztetve. A. rendőrség bevezette a nyomozást, amelynek ed­digi eredményeképpen megállapították, hogy a' diák két tárcával indult a kirándulásra és társai­val együtt valószínűleg ugyanannak a titkos poli­tikai szervezetbe tartozott. Azt hiszik, hogy a két ismeretlen diák a titkos politikai szervezel vér- biróságának halálos Ítéletét hajtotta végre a sze­rencsétlen fiatalemberen. xx Hölgyek figyelmébe! Deutsch Jázsef, Bra- tislava, Kecske-utca 7. Telefon 26-62. Első pozso­nyi speciál tartós ondoláció és hajfestő női fod­rász-terem. — Halálos szerencsétlenség egy francia ünne­pélyen. Párisból jelentik: Orlyban tegnap a had­viseltek egyesülete ünnepélyt rendezett, amely­nek egyik programpontja akrobatikus repülőmu­tatványok bemutatása volt. Az egyik pilóta gépé­vel a közönség fölé ereszkedett és olyan szeren­csétlenül manőverezett, hogy a gép szárnyai egy embert agyonütöttek, tizenkettőt pedig súlyosan megsebesítettek. A pilótát a rendőrség letartóz­tatta. xx Az uj sorsjáték I. osztályához rendel- deljen azonnal sorsjegyet az ismert Uránia- Bankháznál, Nővé Zámkyban. — A Schachty-per egyik vádlottja tagadja a vádat. Moszkvából jelentik: A S'chachty-per teg­napi tárgyalásán a biróság Nasivodsikov mérnö­köt hallgatta ki, aki a szovjet megkárosítására alakult társasággal minden közösséget megtaga­dott. A terhelő tanuk azonban egybehangzóan azt vallották, hogy a mérnök utasította őket a szabotázsra, sőt ő volt az, aki parancsának teljesí­tésére pénzjutalmakat osztogatott. xx KARP, UZSHOROD, HARISNYA, CSIPKE, NŐI DIVAT, BABYKELENGYE és NőISZABÓKELLÉKEK SPECIÁLIS ÁRU­HAZA. VIDÉRE MINTAKÜLDEMÉNY, — Hármas családi tragédia Németországban. Wilhelmshafecből jeelntik: Pünkösd hétfőjén egy neuanderei nagy tejgazdaság vezetőjét, Paul Linsét, feleségét s hetedféléves gyermeküket hol-' tan találták lakásukban. A csendőrség megállapí­totta, hogy a család gázmérgezésnek esett áldo­zatul é9 a gázcsapot Linse nyitotta ki, aki tetté­nek közelebbi okairól semmi magyarázólevelet nem hagyott hátra. xx Körtéétől autóbusszal 1 órányira van a leg- kelemeeeíbb és legolcsóbb értövén szik ói klánra likas gyógyintézet és üdülőhely: Stoósz gyógyfürdő 670 m. m. Igazgató-főorvos Nemes J. Gy. dr. Napi saa- natoriális összdij 40 Kce. Köztisztviselőknek en­gedmény. — Földrengés Felsőausztriában. Linzből je­lentik: Hofkirclftn és a környező községek lakos­sága pünkösd hétfőjén körülbelül három percig tartó földrengést észlelt. Az erős foTcfíoltéseket a mélyből hallatszó tompa morajlás kisérte. A föld­rengés nem okozott kárt. A POZSONYI MOZIK MŰSORA: REDOUTE: 28—31: A vidéki nagybácsi. ADLON: 28—81: A sátán gondjai TÁTRA: 29—81: Aa ördögkapitány. ELITE: 28—31: Aa Assmannok. A SZLOVENSZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA LÉVÁN: Szerda: Cirkusahercegnő. Operett. Csütörtök: Nászé jsaaka. Operett-újdonság. Péntek: Édenkert. Vigjáték-ujdonság. Szombat d. n.: Templom egere. Vigjáték. este: Aranyhattyu. Operett-újdonság. Vasárnap d. u.: Cigánykirály. Operett-ú jdonság, este: óz aranyhattyu, Ogereit-ujdonság. | SZANATÓRIUM | »€ARITAS< I POZSONY, TORNA-U. 18. j Tel. 28-93. Tel. 28-95. Szőlészei.-sebészet,-nőgyógyászat,- j urológia és laryngologia. £ t. otzfály napi 80.— Kő., II. osztály napi 60.— Ki. jj I Szabad orvosválasztás! í*filézi pttuálé 8 napra I. oaztály Ki. 1600,— m ■ • ■ Hí • • 1000.— |

Next

/
Thumbnails
Contents