Prágai Magyar Hirlap, 1928. május (7. évfolyam, 101-124 / 1728-1751. szám)

1928-05-27 / 122. (1749.) szám

8 ^I^GM-7V\a<V^!ARHÍRLSE» 1928 május 27, vasárnap. CENTIMÉ Irta : RÉVÉSZ BÉLA •A Bastille körül húzódik meg a kis bolt, ahová szivarért, levélpapiros ért, olykor szép színű aperitif-ért bejártam. Kávéház, vendéglő, trafik, bazár volt egy­ben a takaros kis helyiség: bolt, ahol mindig sürgőit a szorgalom, csörgött a centimé. A pult előtt a bika-nyakú férfi állt ré­sen és kiszolgálta a feleket, mellette az asz- szony pucolta a kávé- és italcsurgató gépeket, mindig egymás mellett voltak, szüntelen munkában. A férfi szenvtelen ábrázattal a kassza fölé hajolt, vastag nyaka kipirosodott, amint a réz, nikkel pénzeket rendezgette, a bankókat szor­tírozta, az asszony facsarta a masinákat és a ténfergők elé helyezte a söröket, kevert likő­röket, hajnaltól éjszakáig. Bármikor jöttem, a 'két ember nekifeszül- ten dolgozott. Volt ugv, esti halkulással, hogy összebúj­tak, de érződött rajtuk, hogy az üzletről be­szélgetnek. Uj és uj holmikkal tarkálták az üzlet por­tékáit, a pult fölé garmadába kirakták a pipá­kat, késeket és gyerekjátékokat, a mulatság- nélküli nyűgöket nem unták, de lihegtek a gyarapodásért, centimért, frankért. Az asszony angotamaoska -arcú volt, érin­tő mosolyát nem sajnálta, acélos kék tekinte­tét a jövevényre rátüzte, a bikanyaku egyked­vűen bámult a Birrh-szagu levegőbe, az ölé­be, a kasszába lebocsájtott nehéz kezei tétlen­kedtek, vastag ujjai a centimes-okkal anda- logtak. Valamelyik délután, francia barátommal találkoztam a kávéházban, ismerte a bivaly- embert a kassza mellett, a macskaképü asz- szonykát a rézcsapok alatt. Ismerősöm szomjas francia volt, italra, Fecsegésre; finomkodotti a társalgási kört megrendezte, a házaspárral összekevert, a pult mellett fölvonták a visszatartó korlátot ; és besodortak a szobába. « Nem' értettem a pufha, tékozló fényűzést, i ahogyan ezt a lakást elkényeztették. Válogatott) ódon holmik^ mindenfeU^J. ; hevertető otománok, karoló székek, vonuló ágymező a drapériák lombjai alatt, nyoszo- 1 lyás, fergeteges, a fiatalhusu asszonynak va- * lő, acélos szemei itt csiholnák a kék szikrát, , tornyos haja itt öntené az aranyát ...aj baldahin segélyén két oldalt megbámul- < tam az ékköves, markolatos fringiákat. 5 Páráző kas ... de a pult előtt dülöng ] a kokott, kortyol a munkás, tülekszik a ta- j nár, az ügynök, a midinette, a házaló, ser- j gént, artista és zizeg a frank, vinnyog a f centimé. ( Szombat este ültem a korosmás, kis j boltban. t A környékbeli bútorgyárak, népies ma- i gazinok szabadult robotosai, vitás lármával € passzióztak az olcsó makrók között, facér c némebrek igyekvő gyülekezetében. A takartabb Bastille lassanként fölfedte „ magát. Még csak lobbant az este, tarajos ti- ] vornyák előtt. i Lüktet vigalom zajlott a fölszitott csil- é Járok alatt. c A csinos ami asszony, biggyesztett szá- f ját, fullánkos pillantását, kivetve az embe- ^ rek elé-felé, csurgatta a csapokat A tróno- g ló bivaly, mordan a kassza fölött söpörte a g Pénzt. Grimasz nélkül, rezzenés nélkül. £ Ha befogó mancsainak görbült ujjaiból g hirtelen kivernék a garast ... € Mellette teszrvesz, hajtva meg nem áll az asszonymotolla, füti a bóddást, röhögős- re hizlalja a kacajt, a barokk-bölcső oda­benn, a drapériák alatt, ikreket fogad • • • j' egyformák is a pult előtt ügyelők, lesből a föl dobban ók és a gajdolő, szédülő emberek- j. tői szaggatják a centimes-okat. r Szolgáló, nem zökkenő, motolláző mo- A tolla, szoknyája van, kelyhében asszony pa- j rázslik, csípőbe gyönyört hengeriteue, «$.-• j goramacskia-arcára ráborzolédik a megdult ^ íhajla, fusj a biggyesztett szája, 0 feszülő r orra. s Filozopter, költőféle nagyihaju chevalier, r talán precieuis paráznaságokat sugdos és a t nyüzsgés kulisszái mögött, a tálvoltartó kor- t lát, a pult előtt, egyszer csak freccsenve, 1 v eszejtve föl vágódnék ... és a kassza fölött, a monstrum mancsainak gereblyés ujjait el­kapnák. i Nincs máé, mint a rettenet, a csillárok alatt lobogó sötétség, rabló horkanás és mu­száj a kasszáról leszakadni, a szobában föl- zudulni, a sikongó nyoszolya mellől a fringiát marokra kapni és a mézes, csapkodó két lep­két, a meleg dunyhák közé oda tűzni — Segent . . , Ser gént . ( „ Akad ilyenkor, vidor, ázatott bajuszu a ihecoes gyülekezetben és már viszi is a vashá- tu, zsáknyaku behemot ember. Tápod a ser- gent mellette, az ökleit ejtettem cepeli, a rendőr fraternizál, faggat, a Byrrh gőzéből kikitekint, de a meglepett ember csak ma­gát hallja, meleg száját lassan mozdíthatja, furcsa a vér, a fogak között, a tikkadt nyelv alatt, a szúrós torok utján át, lefelé, befelé, mindenüvé. A cellában, elgyökerezetten, vasak, fa­lak közé elkerítetten, észreveszi a gyilkos. — Most nem vagyok az üzletben . . . — Most jönnek a Renault-ból, a Cáré­ból, most csukják a Potin-t . . . — Tánc lesz . . . — Kész a pommes frits & száz üveggel több a bordeauxi . . . — A selyemharisnyáknak nálunk két frankos a solde-ja . . . — Húsz kosár osztriga a konyhában . . . — A Peret-kávéház elmegy már mellő­lünk . . . —- Nincs elég asztalunk, a Peret-kávé- ház eladó, csak át kellene törni a falat . . . szombat este mindig teli lenne . . . — Hányán voltak az üzletben és ették a pommes frits-t, törték az osztrigát, itták a bordeaux-it, a lányoknak tetszett a harisnya..., — Milyen bevétel lett volna máma . . . A gyilkos sírva fakadt. A hengerben ráz­kódott az elakadó tüdeje, a kalimpáló szive, a húsa belül, kivül párázott a zokogástól, könnyek amlésóben búgott rajta a szomorú­ság. Sajnálta magát. Zivatar után, nehéz eszével elbámész­kodott. — Milyen szép az a telek Courbevois- ban ... Arra fog építeni Citroen, a metrót is kiviszik oda . . . Forró szája ásitgatott, megcsapta a tá­jék fuvallata, amikor kinnjártak a határban, meleg volt a levegő, a mező zöldje csak úgy viritott és álltak a telek előtt, a mérnök mu­togatta merre lesz a szálloda frontja ... a szagos szél fölkavarta az asszony szoknyáját, nevettek . . . szálloda . . . Takaros, hérihorgas, piros téglákkal csil­logó épület előtt botorkált a gyilkos, bement a patron szobájába, ült a villanygépek mel­lett, csöngetett a negyedik emelet, első eme­let, harmadik emelet, kókusz szőnyeg kanya­rodik a lépcsőkön, föl-föl a mansard-ig, min­dig csöngetnék, mindig] telefonálnak * . » szálloda . . . szebb, mint a kávéház . . . A rab elterült a priecsen, bágyadozott, sirdogált, ájulva sajnálgatta magát, elhallgat­ta a oentimes-ok csörgését, amelyek elgu­rultak mellőle, megámulta a szállodát, ame­lyet a Peret-kávéház fog fölépíteni és a be- teg, gyönge ökleit, dühödve, mégegyszer föl­kapta és a fringiával döfött, döfött . . TANK-TABARIN Praha-Vinohrady, Mikovcova 4. A legintimebb bar a Vlnohradyn i Népies árak! Hetenként oj műsor! Népies árak ! Excentric — Jazrorcbester tem szerint tizenkét kabátot, bundát, felöltőt viselt, mert állandóan fázott. A Baich-féle mulatságok tizenkettedik napján azonban már ingujjban járta a Kállay-kettőst Nadá- nyi uram. Nem is vett magára addig kabátot, amíg a nagyasszony-felesége érte nem jött és gyöngéden felöltöztette. (Abból is számon le­hetett tartani a váradi mulatozások napjait: hány kabátot vetett le magáról az egyébként nagytermetű, de jő hitvese mellett eltokoso- dott Nadányi uram.) A XlX-ik század vizitkártyái Irta: ZKrúdy Qyula — Egy uj cigánybáró — i. Cigányos, betyáros, délvidékies, uriasan hanyag magatartása gavallér volt Péter báró, ahogyan ezidőtájt a huszárfőhadnagyokat Ma­gyarországban álmaikban és gyakran a való­ságban is láttuk, „ördöngősen szép gyerek volt", — mondják most emlékezetére azok a megmaradott hölgyek, akiknek tiszteletére valaha a siófoki parkban virágos-ágyakat ug­ratott hires paripáján; „azóta se nyitottak ki annyi pezsgős palackot Nagyváradon, mint mikor Péter báró az egész hetivásárt meg­vendégelte jókedvében", — emlegetik ma­napság ezt az elmúlt uraságot öreg cigányok és még öregebb pincérek, akik tudvalevőleg soha sem vesznek ki a világból, — még a há­borúban sem felejtették régi uraikat. „Soha ilyen kedves cimboránk nem lesz életünk­ben!" — merengenek el a múlt időkön azok a régebbi gavallérok, akik mostani emlékeze­tük szerint egyebet sem tettek a régi Magyar- országon, mint egyik mulatságból a másikba jártak, háromszáz kilométernyire nem tartot­tak jóravalő bált, amelyre el ne szálltak vol­na, az ország túlsó végében se lehetett dáridót elképzelni az ő megjelenésük nélkül... (Pe­dig bizonyosan csináltak egyebet is a folyto­nos mulatozásnál, csak éppen a vigalomra legjobb emlékezni a múlt időkből; a bajok, szomorúságok csak hervadjanak.) Ha Baich Péter báró élne: ő igazat ad­hatna a régi mulatságokra emlékező gavallé­roknak, — Baich Péter valóban átmulatta életét, néha csendesebben, néha duhajabban, olykor megszámlálhatatlan pajtás társaságá­ban, máskor csak egy cigányprímással, — de a cigánybanda legtöbbször a szomszéd szobá­ban muzsikált akkor is, amikor a hetedik hu­szárezredbeli főhadnagy valamely kevéskét szundikált kemény katonaágyán, hop"T végle­gesen ne maradjon adósa az álomnak. Aki al­szik, nem él: gonolta Péter báró, mintha csak előre érezte volna korai halálát. Lehet, hogy még terem Magyarországon „mulatós gyerek", ,Isten ments*, hogy kivesz­ne ez a kedves fajta, aki nélkül bizony nem sokat ér az élet, de a Baich Péterek, Ester­házy Pálok, a Braganzák k#ra jődarab ideig nem tér vissza, akármint sopánkodunk is. Volt valami fátumszerü abban a körülmény­ben, hogy éppen a világháború előtt volt „a legszebb a magyar huszár". Jóformán minden leányábránd a magyar huszár körül lepkés- kedett; huszártiszt nélkül nem volt teljes uri- mulatság; a nótákat azért Írták, hogy huszár- sarkantyut pengessenek hozzá; de még a régi magyar úriember élete sem látszott volna teljesen kiélvezettnek, ha darabideig nem bújnak bele az angyalbőrbe. Ezeknek a há­ború előtti: félig-meddig már regévé, mese­D. K. W. motorkerékpárok Adler-Royal írógépek Használt alkalmi vételu írógépek Vezérképviselet és gyári lerakat.: nRECORA11 KoSice, Srobár-utca 33 — Telefon 389 írógépek szakszerű javítása és karbantartása mondássá, legendává vállott huszártiszteknek volt a mintája Baich Péter főhadnagy, akiről nem lehetett tudni, hogy melyik erszénye kö­vérebb, a bankos bugyellárisa, vagy az a me­sebeli zsákja, amelyben minden ember a jó­kedvét hordja. Én úgy láttam, hogy mind a két erszényből a legvastagabbakat örökölte az őseitől, akik között szerb királyok (az Ob- renovicsok), is voltak, de Péter báró maga vérbeli magyar ember volt. Igaz, hogy a mu­latozásainak volt mindig valamelyes „bácskai" ize, mint ahogy a régi Magyarországon még a jókedveket is mindig valamely hires vidék zamatához hasonlították. (Sokat lehetne er­ről írni: miben különbözött a felvidéki bál például egy nyírségi András-naptól), de most csak kövessük hősünk életét, aki a nagyképü, hencegő, századvégi kultúrájában szinte el­bizakodott Nagyváradon vad, minden „mo­dern" társadalmi felfogással ellenkező, duhaj mulatozásokat rendezett a piac közepén, anél­kül, hogy bármely kultúrájában fontoskodó nagyváradinak eszébe jutott volna mesrbot- ránkozni a báró pazarlásán. A bárónak ugyanis rengeteg pénze volt és a bankok, uzsorások, főpincérek és hasonló, pénzzel fog­lalatoskodó emberek szívesen elősegítették a báró könnyelműségét akkor is, ha készpénzét például a nagyváradi piacon szétdobálta, ami­kor is ezer darab ludat vásárolt meg a kofák­tól és a hidakat szabadjára engedte, hogy a szegényebb lakosságnak is jusson a zsíros pecsenyéből. Ezüsttálcán hozták volna a ban­kót a bárónak, ha kedve kerekednék újabb ezer libát vásárolni... (Igaz, hogy ennek a lud-vásárnak volt egv kis farsangi ize is. A báró és társasága ugyanis egy hirtelenében vásárolt szamaras- fogaton kergette az elszabadult libákat a vá­radi utcákon. Egy madárcsapat beszabadult a nagyváradi színház nézőterére is. Igaz, hogy ott csak délelőtti próba volt. Nagyobb baj nem történt. Minden szereplő vitt a hóna alatt hazafelé egy eleven ludat.' Csak húzzátok cigányok, régen volt ilyen pártfogója a magyar zenének, mint ez a bi­zonyos fiatal földesuraság, akinek szinte fel­mérhetetlen jövedelme volt a dési részeken elterülő birtokaiból... Csak húzzátok, cigá­nyok, aranyat ér minden hegedühangotok, amely a báró szivének a közelébe férkőzik. Nem volt olyan drága a húr Magyarországon, mint akkor, midőn Péter báró huzattá a ma­ga nótáit a nagyváradi Royal-kávéházban, vagy pedig a Rimanőczyban, amely, tudomá­som szerint, az első kávéház volt Magyaror­szágon, ahová lépcsőn kellett fölmenni, lé­vén a kávéliáz az első emeleten. (A kávés olyan furcsa ember volt itt; szemüveget hor­dott, mint valami tanár. Zengerájt szeretett volna esténki.nt tartani, de Péter báró nem egyezett bele. Valami furcsa, magyaros, úri szemérmetesség többnyire visszariasztotta a főhadnagyot a kacsintgató hölgyektől, pedig hát eleget kacsintgattak az országoshirü ga­vallérra.) Zengeráj helyett cigányhangversenyeket rendezett Péter báró az emeleti kávéházban, ahol ő volt a házigazda, ahol kötelességének tartotta a megjelenést minden valamirevaló úriember; — még a megye távoli részéből is eljött a hires Nadányi, földesur, az emlékeze­Mert persze, nem egyetlen cigánybanda vonta a „megejtő" dalokat a Baich Péter ren­dezte mulatságokon; messzi környékről oda­■ csőditett, „telegraHce" vagy automobilon, a • báró különböző cigánybandákat, hogy egy­■ mással versenyre keljenek. (Régi szép szokás volt ez; a virtus néha jobban ösztökéli a mu­zsikus cigányságot a legropogósabb bankó­nál is.) Már pedig hol volt széles Magyaror­1 szágon az a cigány, aki a báró hívására nyom- ' bán el ne indult volna Várad felé, amikor megérttették vele, hogy cigány verseny lesz a Rimanőczyban, vagy a Royalban. A nyir- epvbázi Benczi Gyula, aki gyémántgombos ingében, daliás figurájában nem hasonlított cigányhoz: letette nagy büszkeségét, amely- lyel felfogadta egykor, hogy senki kedvéért 1 nem hagyja el Szabolcs vármegye határait, (mert csak itt jő Páris, London, meg a pesti Nemzeti Casino után), aki a hegedűjére ki­váncsi: jöjjön Nyíregyházára, — mondom, még a nagy-büszke muzsikus-vezér is beadta, a derekát, amikor országhirüek lettek a Baich Péter-féle váradi mulatozások. Utrakelt a bandájával a báró meghívására, habár előre tudta, hogy véle amúgy sem versenyezhetik senki. De megmozdult a virtus Magyariékban is Debrecenben, pedig nekik elég jó patrónu- suk volt itt pápai Esterházy Pál gróf szemé­lyében. Ámde a gróf is elutazott Debrecen­ből, a cívis koponyáju és polgári nyugodal- masságu, (akinél kisebb kortyokban még nem itta borát cigányprímás Magyarországon) nagyhírű öreg Magyari ugyancsak Váradra igyekezett a cigányversenyre. Elindul ám Kolozsvár felől az öreg Pon­grác, akiről minden gyerek tudja, hogy a görgényi medvevadászatokon az ő tempósan kezelt hegedűjével csillapiígatta az egykori trónörökös szivfájásait. Szerette is Rudolf az öreg primás orvosságát; mindig megfiatalo­dott a magyar zenétől, kár, hogy nem hallgat­ta tovább ... Ám ugyancsak az erdélyyi ha­tár felől hozza a hir, (amely vásárosok, uta­zók, iakodalomra járó urak között gyorsabban terjed a telegráfnál) egy uj primás hírét, aki maholnap minden prímásnak elseje lesz. Arca olyan, mint a ragyabunkó. De nincsen annyi himlőhely ezen az arcon, amelyet felheviilt urak, kényes dámák elragadtatásukban a szá­jukkal meg ne csókoltak volna. Kóczé Anti­nak hívják a prímást és az úri modort a ko­lozsvári uraktól tanulta. Nevezetessége még a hegedűjén kivül, hogy még a legnagyobb urak kedvéért sem borotválkozott, meg hetes szakállától. („No, majd talán az én ked­vemért!" — remélte Baich Péter.) Hová tette ezt a rengeteg cigányt Baich Péter? ■Nem kellett soká a fejét törni. A cigány­nak mindenütt van atyafisága a világon, mintha az egész cigányság egy apától szár­mazott volna. Atyafiak voltak a váradi cigá­nyok, Hamzáék is. De meg aztán volt: korcsma, csárda, kisebb fogadó Váradon is, ahol a ci­gányok szeretnek egymás között meghuzódni, amikor az aranyos termekben ki muzsikálták magukat. Ámde különben is Baich báró ki­hirdette a városban, tán doboltatta is túl a Pecén, hogy minden cigány az ő vendége, nyugodtan hitelezhetnek a legrongyosabb bőgőhordozőnak is a korcsmárosok. Azonkí­vül végigjárta a külvárosi csárdákat, söröket, borokat, ennivalókat rendelt a verseny nap­jára összefogdosott muzsikusoknak. A ver- bung egyébként annyi időre szólott, amíg a legkisebbik Hamza-leány lakodalma tart, — mert éppen akkor tartotta lakziját ez a csil- lagszemü, cinkapannás cigánykisasszony. A muzsikusság ebből megértette, hogy nem egy napig tart a mulatozás, mert ki hallott valaha olyan cigánylakodalomről, amely egy nap alatt befejeződne? Még ha rámegy a háztető is... Egyébként is ott volt Péter báró, aki egy koffer bankót hozatott Pestről, a bank­jából, hogy ki ne fogyjon az aprópénzből, ő volt a cigánylakodalom násznagya. Nem ad­tak el annyi selymet, virágot Váradon soha, mint a Hamza-leány esküvőjén. Ezenközben megérkeztek a váradi foga­dóba azok a tiszteletreméltó úriemberek is, akiket az ország különböző vidékeiről kórt fel Baich Péter, hogy bíráskodni szívesked­jenek a cigányok felett. A zsűri elnöke, emlé­kezetem szerint: a balassagyarmati árvaszók elnöke volt. Cigányismerő, nagytekintélyű öregur. A zsűriben volt a nyíregyházi Juhász Etele, az ottani rendőrkapitány és orszáaros hirü mulatós ember.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents