Prágai Magyar Hirlap, 1928. május (7. évfolyam, 101-124 / 1728-1751. szám)
1928-05-20 / 116. (1743.) szám
11 IfW máfcig 20, vasárnap. Síremlékek minden kőnemben, egyszerűtől a legmüvésziesebb kivitelben, gyári áron szállít Szlovenszkó legrégibb és egyedüli kőipar- gyártelepe. Modern gépberendezés folytán jutányos árak. Kérjen árajánlatot. HORN, BaAská-Bystrica asztrológiával dolgoznak, de kitűnő ösztönük és bőséges tapasztalataik átsegítik a nehézségeken. — Érdekes, hogy az angolok a háború alatt állandóan segítségül hívták az asztrológiát és Lloyd George és más vezető államférfiak a közel jövendő várható eseményeiről asztralogusoktól sok tanácsot kértek, nagyon vigyázva arra, hogy az általuk kiadott efemeridák ne kerüljenek a németek kezébe, nehogy ők is informálódjanak. Mert amint az egyes embereknek, úgy a közösségeknek, népeknek és államoknak is meg lehet állapit; ni a sorsát a csillagokból (Mundan-asztro- iógia). Itt is valamely nevezetesebb eseményt, Pgy-egy uj ország keletkezésének, időpontját, a háború kitörésének, a béke megkötésének idejét sth. kell figyelembe venni. Minthogy ez nem oly határozott időpont, mint egy ember születése, azért e téren sokkal több tévedés történhetik. Azután még sok érdekes dologról beszélgettünk, melyek azonban kissé elvontabbak, semhogy e cikkben megemlíthetők volnának. Ezek során Friedrich Sohwickert kijelentette, hogy az asztrológiának semmisem árt annyira, mint a sarlatánok és csalók, akik pénzért akarnak jósolni és elárasztják ajánlkozó leveleikkel Európa hiszékenyeit. Itt is úgy vagyunk, mint spirituális téren általában: A pénz megrontja a belső adottságot és miképpen egy médiumtól elvonatik a médiumitás, ha pénzért árulja, úgy egy asztrológus is csak addig gyakorolhatja becsülettel hivatását, amig el nem hagyja a tudomány és önzetleg alapját. s. i. Cseh szakszervezeti vezér egy utódállam munkásmozgalmának csődjéről Németek Václav cseh nyomdászvezér hivatalos kiküldetésben járt a balkáni államokban. Útjáról sorozatos cikkekben számol be a Veleslavin cimü nyomdász-szaklapban. E beszámolók közül különösen érdekes az a rész, mely a jugoszláviai nyomdászok helyzetéről szól. Némecek beszámolójából kitűnik, hogy az ántánt által megteremtett területek a legegyszerűbb szakszervezeti élet és tevékenység megteremtésére sem alkalmasak. Némecek bevallja, hogy a jugoszláviai nyomdász-szövetség már évek óta nehéz válsággal küzd. Ennek okát részben a különleges balkáni helyzetben látja, de főleg — és igen helyesen — abban, hogy „a szövetség 1921 január elsején történt megalakulásakor különböző berendezkedésű és mentalitása szervezeti egységek tömörültek egy egésszé. rA szövetség tagjai lettek az ószerbiai, bosznia- hercegovinai, horvát-szlavonországi, dalmá- ciai, montenegrói és a régi Magyarország területén lévő nyomdász-szervezetek. Ez utóbbi körzetben Versecen, Pancso- ván, Becskereken és Szabadkán, külön helyi szervezetek alakultak. E különböző szervezetek összevonása egy egységes központi szövetségbe annyit jelentett, mint két ellentétes világ egységesítése, mert más szervezeti iskolázottságuk és felfogásuk van azoknak a szaktársaknak, akik a volt magyarországi, vagy ausztriai egyesületnek voltak tagjai, mint a Jugoszlávia többi területein dolgozó nyomdászoknak, akik a Balkán légkörében és munkás- mozgalmában nőttek fel. Az alapítóknak évekig tartó munka árán sem sikerült a különböző csoportok közötti ellentéteket kiküszöbölni." Egy ilyen laza összetételű mozgalom természetesen nem volt alkalmas arra sem, hogy a kollektív szerződést betarthassa. Sőt, Némecek szerint, a belgrádi nyomdászok árszabálya már csak papíron van meg. „Ezek a körülmények — írja tovább Némecek — késztették a szövetséget egy rendkívüli közgyűlés egybehivására. Az egyedüli kivezető utat e káoszból a laibacbi szaktársak abban látták, hogy az eddigi szervezeti berendezkedést autonóm formára változtassák. A laibacbi körzet kijelentette, hogy az indítvány elvetése esetén kilép a szövetségből. Ugyanezt az álláspontot hangoztatta a zágrábi körzet is. A szlovének indítványa azonban mégis kisebbségben maradt, mire kivonultak a teremből és álláspontjuk megváltoztatására még a nemzetközi titkárság jelenlevő képviselője sem bírta rávenni őket." Ezzel szemben ugyanezen területek nyomdai munkássága, Bécs és Budapest irányítása alatt, minden árszabálymozgalom alkalmával jelentősen emelte életnívóját, mert a régi területi egységek nemcsak a rajta élő népek harmónikus együttélésére voltak alkalmasak, hanem a munkásmozgalom egészséges fejlődésére is. | Rudolf trónörökös egykori kedvese öreg koldusasszonyként egy prágai park bán fejezte be regényes éleiét Kollmann Eleonórának, Prága egykori szépségének szomorú regénye a fényűző pompától a tébolydán át a koldusrongyokig — Denaturált szesztől megmérgezve holtan találták meg a Vrchlichy-kertben Prága, május 19. Hajnali négy őrá. A Vrah- licky-park elhagyott sétányain egy rendőr porosz- kál. A fák ágain rügyek pattannak, tavasz nyito- gatja a bokrok bimbóit, a természet rejtelmes erői, teremtő láza serkeszti viruló életre a zöldülő füvet, a lombokat és virágokat. Sehol egy lélek az egész parkban. A rendőr álmosan és nyugodtan végzi körútját, bepislog a bokrok közé, hátha talál öreg, kopott csavargókat, akik éjjeli menedéket keresnek a bokrok alatt. S egyszerre... mégis... az egyik pad mellett egy zsákszerűén elterülő emberformáju alakot vesz észre. „Megvagy! — villan át a rendőr agyán — megfogtalak!" Közelebb lép és hátára vereget a földön fekvő alaknak. Semmi válasz. Csend üli meg a kertet, csak a természet teremtő és újjáélesztő zenéje zseng a lombok között. A rendőr felránci- gálja a rongyokba burkolt alakot. A kezek visszahúznak, a fej lebicsaklik. Ez már nem delikvens, még ha el is követett valami közrendészeti kihágást. Két üveges szem mered a fakó, viaszsárga, ráncosra aszott arcból. A bokroknyujtotta éjjeli szállás lakója — egy halott. Rongyokba burkolt, csontvázszerü, koldus öregasszony. A csendőr szétnéz a halott holmija között, nem hagyott-e búcsúlevelet hátra. Egy-két bagó- vég kerül elő a rongyruha zsebéből, egyéb semmi. Nem búcsúzott levélben az élettől és hozzátartozóitól, nem hagyott végrendeletet az elfitult emberroncs. Csak pár lépésre attól a pár tenyérnyi helytől, ahol kilehelte lelkét, a serkedő fü között hevert egy üveg. Denaturált szesz szaga árad belőle. Hullaszállitó kocsi jött az asszonyért és vitte ki a névtelen halottak hullaházába, ahol azután a rendőrség agnoszkálta. Másnap egy rövid hirt hoztak a reggeli lapok: — Megölt az alkohol egy koldus öregasszonyt. A Vrchlicky-parkban tegnap holtan találtak egy öreg koldusasszonyt, akiről a rendőrsé" megállapította, hogy Kollmann Eleonc d koldusnővel azonos. Züllött, részege' < teremtés volt s a halál is akkor érte ut$, amikor egy denaturált szeszszél telt üveg tartalmát hajtotta fel. A koldusasszony titka Ezer ember közül talán ha egynek a szeme akadt meg a szürke kis rendőri híren, amilyen naponta tucatjával olvasható a lapokban. Az az egy sem igen bírhatott sejtelemmel arról, hogy milyen csodálatos élet regényét temetik el egy jeltelen sírba az öreg koldusasszony rongyaival és kiszáradt, elkopott roncstestével. Ki is olvashatta volna ki a pergamentesre aszott, barázdás arcvonásokból egy ragyogó múlt emlékeit és ki sejthette volna a rongyos koldusasszonyban a prágai társadalom egyik egykor ünnepelt szépségét. Talán egypáran a régi barátok és ismerősök, hódolók és lovagok közül, akik még emlékeztek Kollmann Eleonórára, egy dúsgazdag prágai textilnagykereskedő káprázatosán szép fiatal leányára, aki után egypár évtizeddel ezelőtt minden ember megfordult, amikor barnaszőrü arabs félvérén végigügetett a prágai Baumgarten-liget sétányán. Csak nagyon kevesen emlékeznek ma már az egykori Kollmann Eleonórára és arra a tébollyal és hajállal ölelkező nagy szerelemre, amely a szép leányt elsodorta a Baumgarten virágos sétányáról az alkohol és a nyomor örvényébe. Akik emlékeznek rá, azt is tudják, hogy a szép Eleonóra tragédikus életregénye egy szerelem emlékei köré szövődött, melynek daliás hőse és eltűnő ábrándképe a legendás Rudolf trónörökös volt. Balesettel kezdődő szerelem Halvánnyá másul minden Írói képzelet s a regényírói mesterkéltség amellett, amit az élet regényszövő keze alkotott. Kollmann Eleonóra, Kollmann prágai őváros- háza-téri textilnagykereskedő egyetlen leánya pár évtizeddel ezelőtt a prágai társadalmi élet ünnepelt szépsége volt. Az övé volt minden, amit a gazdag szülők aranya a becézett gyermeknek csak nyújtani tudott. Angol intézetben nevelkedett, tökéletesen beszélte az angol, francia, olasz és német nyelvet. Volt egy gyönyörű hátas lova, s volt udvara, melyben hemzsegtek a prágai arszlánok. Naponta kilovagolt Eleonóra a prágai Vár háta mögött elhúzódó városligetbe, a Baum- gartenbe. így volt ez azon a júliusi délutánon is, D. K. W« motorkerékpárok Adler-Roya! Írógépek Használt alkalmi vételü Írógépek Vezérképviselet és gyári lerakat: hRICORD" KoSiee, Srobár-utca 32 — Telefon 389 írógépek szakszerű javítása és karbantartása mikor a nap aranysugáraiban fürdő gesztenye fasorban a szép Eleonóra Icva egy lehulló faágtól megbokrosodott. A ló fölágaskodott s azután vad vágtával iramodott neki az útnak. A járókelők fejüket vesztve menekültek, de lélekjelenlétét vesztette a lovas is, aki kétségbeesetten sikoltozott segítségért. A női sikoly csak még jobban megvaditotta a paripát, mely egy hatalmas szökkenéssel kiugrott az úttestről és földre vetette lovasát. A leány kibomlő hajjal, halálsápadtan, eszméletlenül terült el a pázsiton. Pár pillanatig heverhetett igy, amikor a baleset színhelyére ért egy lovascsapat. Az élén hófehér arab telivéren egy délceg fiatal tiszt lovagolt. Amint meglátta az eszméletlenöl heverő leányt, leugrott s követték ebben tiszttársai is. Odarohantak és a fiatal tiszt ámulva torpant meg az ájultan pehigő leány előtt: Milyen csodálatosan szép! — mondta társainak és a látvány, mely a hófehér alabástromszinü, hajá- nakelszabadult aranycsigáitól övezett arc nyújtott, valóban csodálatos volt. A meglepetés pillanata után a fiatal tiszt és társai fölemelték az ájult leányt és bevitték a közelben lévő palotába, ahol magához tért. Fölnyitotta szemét és tekintete ősz- szekapcsolódott a vidám, nevető arcú fiatalember égszínkék szemével. Ez volt az első találkozásuk. És Kollmann Eleonóra halálosan beleszeretett a fiatal tisztbe, aki nem volt más, mint Rudolf trónörökös. A trónörökös a prágai várban élt. Ezt a júliust a két fiatal lény szerelmének bűvös kivirágzása tette szebbé. Eleonóra mellől elmaradtak az udvarlók. Csak Rudolfnak élt, azoknak a boldog óráknak, melyekben két lüktető, hóbortos szerelmes szív összeforrott. A császár eltávolítja Rudolfot Prágából De elkövetkezett a szakítás és a búcsú napja. — „Atyám irt, bármint is fáj, mennem kell. Megházasitanak. Te tudod, hogy szeretlek, de mit hetetünk mi a felsőbb akarattal és a kötelességei szemben" — mondta a trónörökös. Könnyes, fájdalmas volt a búcsú. Rudolf elment és későbbi életében már csak némán visszaderengő emlék volt a szép prágai leány szerelme. Hónapok múlva fejedelmi nászt ünnepelt Bécs városa. Százezernyi nép az utcákon. Virággal, kendőket lengetve fogadták Rudolfot, aki feleségével, Stefánia belga hercegnővel vonult be a császári városba. Rudolf barátságosan fogadta a bécsi nép meleg hódolatát és dehogy is vette észre, hogy a sokezer főnyi tömegben reménykedve és könnyes szemekkel a szép prágai leány a többiekkel együtt virágot dob a „boldog pár" kocsija elé. Beköszönt a szegénység A kép változik: Eleonóra Bécsből hazautazik s nem sejti, hogy otthon tragédia várja. Apja tönkrement. A vagyon elúszott, a merész spekulációkon s az öreg Kollmann a bukás szégyene elől a halálba menekült. Nincs többé vagyon, nincs szerelem sem, amely életcélja lehetne a fiatal leánynak. Csak barátok vannak, akik gondjukba veszik. Eleonóra a legjobb táncmestereknél tanulta a tánemüvészetet és igy nem is kellett különösebb protekcióhoz folyamodnia, hogy bejusson egy bécsi színházhoz. Itt legalább egy városban érezte magát bálványozott fejedelmi szerelmesével. Rudolf azonban többé nem vette észre a kis táncosnőt, mert közben már megkezdődött végzetes regénye Vetschera Mária bárónővel. A vég kezdete Elkövetkezett a nap, amikor a bécsi utcákon, szétfutott a hir Rudolf trónörökös tragikus haláláról. Sokakat lesújtott a gyászhir, de senkit nem sebzett olyan szivetérően, mint Kollmann Eleonórát, a kis bécsi táncosnőt. Ájultan esett össze s estében fejét súlyosan megsebezte. Kórházba került. Amikor magához tért, szemében különös, zavaros tűz lobogott. Nem volt többé a régi. Szelleme elborult, fiatalságának szirmai lehullottak róla. A kórház kapujából ment vissza az életbe, elmegyógyintézetbe vették, ápolták, ahol csak sok hónapos ápolás ulán magához tért. Még egyszer egy prágai -zinházhoz kerül, de vigasztalást csak a szesz mámorában talál. Elbocsátják s az utcára kerül. Koldusasszouy az utca sarkán Poharában először pezsgő volt, azután bor, majd pálinka s a legvégén közönséges denaturált szesz. Lesülyedt a prágai utcasarok fertőjének legmélyére és még nem volt negyven éves, amikor az utcai lepkék ruhájának cifra diszei végleg elca- fasodtak rajta. Szánalmas, beteg, részeges koldusasszony lett belőle, büzlött az italtól és az éjjeli menedékhelyek áporodott szagától. Az emberek, ha oda is vetettek neki egy-két szánalom-garast, messzire elkerülték. így fejezte be életét Kollmann Eleonóra, a királyi kedves és Prága egykori ünnepelt szépsége koldusrongyokban mindenkitől elhagyottan szeszes üveg mellett a Vch- licky-park elhagyott sétányán. Á J akubovsky-pörhősei Az ártatlanul kivégzett Jakubovsky. Fritz- Nogeus, az igazi gyilko
