Prágai Magyar Hirlap, 1928. április (7. évfolyam, 78-100 / 1705-1727. szám)
1928-04-08 / 83. (1710.) szám
1928 április 8, vasárnap. ^xwjaiA^agVarhirlap 21 A budapesti újságírás nagyjai a szíovenszkói magyar sajtóról és a csehszlovák-magyar hutturkapcsolatról Rákosi Jenő, Mitotay István, Ágai Béta, Kóbor Tamás, Nadányi Emit és Bónitz Ferenc húsvéti nyilatkozata a Prágai Magyar Hírlapnak Budapest, április 6. A magyar és .csehszlovák kulturális közeledés kérdése egyre inkább az érdeklődés homlokterébe kerül. A két országnak szüksége van az egymás mellett való működés lehetőségére és számos más problémáik mellett nem kevésbé fontos, mi módon jöhetne létre éppen e közeledés. A kérdés tisztázása végett a P. M. H. budapesti szerkesztősége néhány kiváló publicistához fordult, akik szívesen adták meg az erre vonatkozó válaszaikat, annál is inkább, mert a két ország kulturális kapcsolata mindkét állam lakóinak közös érdeke. Kérdéseink e tárgyiban a következőképpen hangzottak: 1. A mai viszonyok mellett hogy képzeli el a magyarországi és a csehszlovákiai újságírás viszonyát? 2. Ha figyelemmel kíséri a csehszlovákiai magyar sajtó működését, mi a véleménye róla? 3. Hogy képzeli el a két ország kulturális kapcsolatát? Az érdekes feleletek széleskörű érdeklődésre tartanak számot s remélhető, hogy a kulturális közeledés megteremtésére ez is egy indító lépés. A feleleteket itt adjuk közié: Rákosi Jenő, a magyar újságírás atyamestere, ezt mondotta: A három kérdésre csak egy feleletet lehet adni. Amig valahol szabad és megengedett forgalom nincsen és az áru és érték kicserélése csak loppal lehetséges, addig ott kereskedelemről szó nem lehet, csak csempészetről. Kulturközösség és irodalmi közösség szintén csak áru- és értékcsere, de ideális javak kicserélése. A határoknak meg kell nyilniök, hogy erről komolyan beszélni lehessen. „Persze, érzelmi elhatárolások is vannak, nemcsak fizikai elhatárolások. Azon vitatkozni lehet, hogy a kettő közül melyiknek kell megelőznie a másikat, hogy az egyik megvalósulhasson. Én azt tartor’, hogy az, aki a kulturközösséget nem akarja, az azt mondja, hogy előbb a lelkek kienges/fe- lödésének kell megtörténnie. Én ellenben azt hiszem, hogy a fizikai határok zárját kell kinyitni. Úgy gondolom, a mennyei boldogságot — persze halála ntán — mindenki óhajtja. Azonban a mennyországnak is kapuja van. Ha a kaput ki nem nyitják, nem le^ct bemenni oda sem. Gondolatunk szabad, mindenüvé, még a mennyországba is behatol. De mi lélekben sehol sem lehetünk, amíg testileg oda mén”" ’ szabad. Mitoiay István, a „Magyarság" főszerkesztője így nyilatkozott: Arra a kérdésére, hogy a mai viszonyok mellett hogyan képzelem el a magyarországi és a csehszlovákiai magyar újságírás viszonyát, csak azt felelhetem, hogy ezt a viszonyt a jelenlegi külpolitikai helyzet adottsága már .megállapította. A két újságírás közötti kapcsolatot a magyar állam és a csehszlovák köztársaság közötti viszony im- perative is úgy állapítja meg, hogy eainek szorosabbá tétele nem függ seim a csehszlovákjai, sem a magyarországi újságíróktól. Nagyon kívánatos volna, ha ez a viszony intenzivebb, szorosabb és közvetlenebb lehetne, mint a mai, mert hiszen igy sok félreértés, sok rémhír elkerülhető lenne. A jelenlegi csehszlovákiai magyar sajtónak az a feladata, hogy azokat az uj rétegeiket vonja be olvasóközönsége táborába, amelyek eddig az újságtól távolabb álltak. Kötelessége ez nemcsak a magyarság nemzeti érzésének ■megerősítése szempontjából, de saját jól felfogott érdekében is, mert az újságolvasó intelligens magyar középosztály ott részben számbelileg, részben anyagi erejében meggyöngült. Úgy látom — bár ezt innen minden kétséget kizárólag megállapítani mem áll módomban —, hogy ezeket a feladatokat a csehszlovákiai magyar sajtó a legjobb akarattal igyekszik teljesíteni. A kulturközösség létesítéséről is csak azt mondhatom, amit a két újságírás kapcsolatáról mondtam: ez is a két állam közötti viszonytól függ. Ha ez barátságosabb lesz, úgy feltétlenül könnyebb lesz az a feladat, mely a kulturközösség megteremtésére irányul. A jelen helyzetben, amikor magyar újságok és magyar könyvek küldése is akadályokba ütközik, némi látom ennek lehetőségét. Ágai Béta ár*, az „Újság" főszerkesztője ezeket irta: Ad 1. Sajnálatosnak tartom azt, hogy a magyar sajtó javarésze sem Szloveuszkóra, sem a román területre nem juthat he. Ez a kérdés már egy genfi nemzetközi gyűlésen is fölmerült. A legsürgősebb teendő volna tehát ezeket a korlátozásokat megszüntetni. Ad 2. A legnagyobb elismerésre és csodálatra tarthat igényt a Csehszlovákiában megjelenő magyar sajtó azért a bátor, őszinte és igaz hangért, mely minden egyes számából kicsendül. A sajtó szavát nem lehet elnémítani és a szíovenszkói magyar sajtó kitünően találja el a mérsékelt, bölcs, de amellett célhoz vezető magyar hangot, melyet még az ellenfelek is tisztelnek és elismernek. Újból hangsúlyozom, hogy minden magyarnak kötelessége, hogy lobogóját meghajtsa a csehszlovákiai magyar sajtó előtt. Ad 3. A határok miatt Szlovén szkon egész sora támadt az uj nagy és értékes tehetségeknek. Ezeknek ismertetése, pártfogása kötelessége a Magyarországon megjelenő sajtónak. Az Újság épp most húsvéti sz.i- -.Aan külön mellékletet szentel a szlovensz- kói és erdélyi Íróknak, hogy ezáltal is megismertesse Magyarország olvasóival azokat a kiváló tehetségeket, kik az utóbbi időben ott felléptek. Szükségesnek tartom, hogy a többi lap hasonlóképpen vegy© pártfogásba ezeket a tehetségeket, ugyanezt kellene megtenni a magyar irodalmi társaságoknak is és szlo- venszkói szerzők estélyeinek rendezésével I minél gyakrabban szóhoz kellene jutniuk az uj tehetségeknek. Természetesen helyes volna, ha a magyar irók is előadásokat tarthatnának Szlovenszkón, hogy ez azonban nem ütközik-e politikai akadályokba, azt nincs módomban eldönteni. Kóbor Tamás, az „Újság" szerkesztője a következőket közölte velünk: 1. Mikor viszony a két állam zsurnalisztikája között nincs is, ennek a nincsnek a hogyanjáról nem alkothatok magamnak képet. 2. Sajnos, nem igen látom az ottani lapokat, de amit láttam, teljes fogalmat nyújt csehszlovákiai kollégáim végezettségéről, az óriási nehézségekkel szemben és csak a legnagyobb tisztelettel és bámulattal adózhatom nekik. 3. Ennek csak egy módja van: Ha az államok átlátják, hogy kultúra és politika két különböző tényező, melyek között súrlódási felület nincs, ha ilyet mesterségesen nem csinálnak. Parisban játszhatják Wagnert, Berlinben mulathatnak párisi bohózatokon, a legélesebb politikai antagonizmus mellett is. Nekünk sem kellene kultúráinkat egymástól elzárni, csak azért, mert politikailag nem értjük meg egymást. Nadányi Emil, a „8 Órai Újság" főszerkesztőjének nyilatkozata: 1. Ez a viszony ma csak a tárgyilagos, de mindeuekfölött gyors hírszolgálat kiépítésén nyugodhat. A két ország sajtójának egymásközti technikai értelemben vett érintkezése, vagyis hogy a politikamentes események minél gyorsabb közlése a kölcsönösség alapján lebonyolítható legyen (tekintetbe véve az anyagi erőket), igen megfontolandó probléma. A magyarországi sajtónak mindent el kell követnie, hogy zsurnalisztikái szempontból segítségére legyen a csehszlovákiai magyar sajtónak, amely, mint kisebbségi sajtó, sok nehézséggel kénytelen megküzdeni s amely számos magyar újságírónak ad. kenyeret. A magyar sajtónak is súlyt kell azonban fektetnie arra, hogy a csehszlovákiai újságíróktól olyan anyagot tudjon kapni, mely, elfogadva a mai államalakulatot, az ottani magyarság társadalmi és kulturális életével foglalkozik » amely minket, minden egyébtől elte- ? hintve, legtöbbször családi szempontból is egészen közelről érdekel. 2. A csehszlovákiai magyar sajtó nagy körültekintéssel de határozottan önérzeté- sem fogja fel hivatását. A Prágai Magyar Hirlap, azonfelül, hogy megőrzi magyar karakterét, olyan lapot ad, melynek általános tájókozó- dottsága a modern európai hírszolgálat nívóján mozog. 3. A kulturkapcsolatra — igénytelen nézetem szerint — igen nagy szükség van. A múltnak együk hibája, hogy nem mélyítette ki a régi együttes kulturális vonatkozásokat, sőt engedte, hogy a közös munka eredményei széthulljanak, ahol annyi történelmi kapcsolat indokolta volna a megértést, A magyar-szlovák kulturális összeköttetés egyik biztos zálogát képezné a magyar irodalmi és történelmi munkáknak szlovák nyelvre való lefordítása és ezzel egyidejűleg a szlovák nemzet íróinak magyar nyelven való ismertetése. A csehszlovákiai magyar kulturkapcsolatról talán kár is külön beszélni, mert ez elevenem él a lelkekben. Meg vagyok győződve, hogy a guvernementálii'S prágai politika ebben a kapcsolatban nemsokára csak a kisebbség műveltségi életszükségletét, nem pedig az irredentát fogja látni. Bónitz Ferenc dr., főszerkesztő, ny. sajtófőnök, kérésünkre a szepesi németek ügyét is megvilágította és ezeket mondotta: Engem leginkább a szepesi németek helyzete érdekel s bővebben azokkal foglalkozom. Érdekel a romániai németség helyzete is és érdekes például, hogy az erdélyi szászok és svábok nem tudják egymást kellőképpen megérteni. Épp úgy, mint ahogy a szepességi németek sem értik meg egymást a szudétanémetekkel. Azoknak a kulturális koncesszióknak a hatását, melyeket a szu- détanémetek kapnak, nem igen érzik meg a cipszerek. Mások a kulturális és gazdasági viszonyaik ezeknek is — azoknak is. Mig a 6zudétanérnetek mindig közelebb állották a Ember vagyok: a Föld szeme, füle, szive Hátborzoggtó buta kozmikus őrül el ez, ez a vak "forgás. Hova fut, hova vágtat a vén Föld? Titánt kezű hatalom pörgette meg egyszer s azóta kering ez a nagy bugócsig cl-játék. Nincsen szeme, vak, vágtat s mindegy neki merre. Én, én vágyóik itten a Szem: a föld fia Ember, én nézek a Föld szemeként pár iizezer éve. Mit láttam a Föld szemeként pár tízezer évé? Ugyanazt a Napot, Holdat, tejutat, meg a Göncölt, az üstökösök siető, sisteregve menő robogását, ugyanazt a Tavaszt,, ugyanazt a ravaszt, a Varázslót, ugyanazt a varázslatot űzi néhány e'zer éve: szerelem, születés, csók és lakodalmi üvöltés, kék álmodozás, rügyezés, pacsirta, lombosodás, aztán jön a Tét, a csont-koponyáju Sírásó s elássa a csókot, a lombot, az álmot, a bölcsöt. A Forradalom véres forgószele jött, ment. És láttam a Háborút is mindég Hon arccal, vért kért lakomáihoz és szüzeken taposott. És láttam a vallások lobogó születését és láttam a vallások zokogó zuhanását. Mindég ugyanazt, de a lényegeset sohasem, újat, örököt sohasem, soha azt a Kezet, amelynek a Föld, meg a Hold pörgő kicsi játék, nem láttam az Istent! A Föld süket is, füle nincs, füle én vagyok, én, hallottam, a legzengőbb madarak dalait, hallottam az éjjeli jajt, pitymallatti gerle-kacajt, hallgattam a tengereket, a vihart, citerás szeleket, mind mind dadogott, dadogtak a bölcseletek, dadoglak a próféták veritékezvé n a Titoktól, dadogott a Biblia is, bár isteni Szó volt, mert emberi agy kicsi villanydrótjai hozták az isteni agy rettentő áram-erőit; máskép olvasta a Szót Péter s az Utódja s máskép Luther és máskép követői megint. Hiszem Őt, Jézust, Isten fia, vallom^ hallgattam a Hegy tetején, — de szája a szájunk: mit bír el az emberi száj? Mit bir el a fűzfa csöpp sípja, ha Ciklon is az, ami fújja a füttyét? De nem hallottam a Szót, a fergetegest, á rettenetest, mely hontalanul és száj talonul mondotta: Legyen és jöttek: a Nap, meg a Hold, meg a csillag-nyáj a Nihilből, mint jönnek: a kos, meg a bak, meg a nyájak az éji karámból. Nemcsak vak a Föld, nemcsak süket, ó szive sincs. Szül, szül billió méhü örült anyaként madarat, májust^ rétet, •sivárrá, nyos színű álmot s folyton Temet is ugyanúgy, örült anyaként madarat, májust, rétet, szivárványos színű álmot. Nem érzi a kéjt, nem érzi a kint. Szive nincs. Én, én vagyok itten a Szw. Én érzem a kéjt, meg a kint. Rajtam, gyöngyöznek a Föld örömös rügyei. Rólam veri földre a szirmot a jég meg a kin. Én meghalok egyszer. Lélek leszek egyszer. Meglátom a lényegeset, meglátom az Istent. Meghallom a lényegeset, meghallom az Istent. Kivirit rajtam Isten örökös öröme. De a Föld vakon és süketen, bn.s szívtelenül csak vágtat a semmibe és mindegy neki merre. MÉCS LÁSZLÓ tó
