Prágai Magyar Hirlap, 1928. április (7. évfolyam, 78-100 / 1705-1727. szám)

1928-04-25 / 96. (1723.) szám

4 1928 április 85, szerda. Xffisbéri \jmr „ Vulkánsziget" Ősidők óta szüretén gyógyhelye a csúxos, köszoényes betegségeknek. Odeális gyógyu­lást nyújt a Thercnia Palóca (természetes iszapfürdők a házban) és a Pro Patria, aho! a napi penzióár íKc 45.-nél kezdődik. <?eio.: PQrdöigazgatóság, Plait'any. Hippoíyte Tame születésének százéves évfordulójára 1885-ben ezt irta Nietzsche: „StendkaJ egyik tmüvúnya, Telne, Európa legelszántabb és kétségbeesésében is leg.nerészebb történé­sze, a legnagyobb élő történetiró, lőnek aka­raterejét a tudás nyomasztó hatása nem tudta megtörni, filozófus, akit sem Hegel, sem más nem tudott annyira lenyűgözni, hogy gondo­latainak tisztasága szenvedett volna: Taine a franciák, sőt Európa nagy tanítómestere s ne­velője lesz a jövő évszázadban." Nietzsche ak­kor I-önenek megküldte főbb müveit és Burk- kardi mellé állítja egy essayban. Taine vi­szont, aki német eredetiben elolvassa Nietz­sche egyik müvét, „passióimé"-nak mondja ezt az írást és a két örökösen harcban álló faj kibékülése szempontjából erős szuggeszciát iát benne. Nietzsche viszont Taine ,flapoleon- portréját“ fogadja kitörő örömmel, meri ez számára „az ember és emberfeletti ember har talrnas problémájának zsenális megoldása.“ Ez az utolsó szellemi találkozás: Nietzsche agya elborul és Taine négy évvel később meghal. Taine azonban közben még egyszer Francia- ország szférájába kerül: Brandes, a hatalmas dán iro-bölcselőn át vezet ez a második vL Brandes párisi köre ekkor a legnagyobb Ígé­retekből (ma természetesen mind rég bevál­tott ígéretek) áll: Sainte Beuve, a zsenális kri­tikus, Ren&u, Flaubert, Gawtier és a Goncourt testvérek. Később azután Tame megszűnik név és ígéret lenni, mert a hivatalos Francia- ország leveszi róla kezét. A bonapartiemus gyűlöli a nagy történészt. Utolsó müvét már nem tudj# befejezni, pedig elvonul, otthagy mindent, csakhogy befejezhesse. Azután meg­kezdődik a „nagy név" kikristályosodása és — a felejtés, ö maga már negyven éves korá­ban elintézetínek gondolta magát. „Minden ember csak bizonyos számú ötlet és eszme fö­lött rendelkezik. Ha megírta őket, adja a toü loA az öt követő kezébe. Nem lehet ugyanazzal a modellel kéi érmét verni. ,,Az oeuvre meg­kezdéséül megírta az „intelligencia analízi­sét." Azután egy egész életen át gyűjti az ada­tokat és a gondolatokat egy építő mii számára és meg akarja írni az „akarat analízisét". Tempója és tolla mind lassub lesz és nem tud­ja megcsinálni. Pedig épp ez lett volna — legalább igy tervezte — főmüve. De a főmű soha sem sikerül. Senki éleiében. És ez így van jól, mert rendesen az a főmű, amit az író „mellékesen“ alkot. Taine mintha belátta vol- na, hogy a főműre azért nem ér már rá, azért nem tudja megírni, mert a kornak nincs szük­sége erre a könyvre, Tame szellemi munkája pedig a korban gyökerezett, őt magát saját szelleme már álig érdekli és az az érzése, hogy csalódott önmagában. Barrett-Browning, a nagy o,ngol költőasszony, Eliot, Turgenjew, Ja­les Soury érdeklik esette, lassan egy pár nagy térnie, alakul ki fejében: Voltaire, a XVI-ik század Velencéje, a XVU-ik század Spanyol­országa, Alexandria kétszáz évvel Krisztus előtt, a késő Görögország egyiptomi és per­zsa rilw&aival. Minél messzibb fekszik a téma, annál szívesebben veszi: a rezignáltság élve és az elv hatása. Hippoíyte Taine visszaem­lékszik fiatalkori regényére, amelyet 1868-ban irt és szégyenli magát: „Túléltem ezt a re­gényt" — írja. Élete végén szikár, mflgas- rneghajlott, gyér bajusszal, gyér szakáikul, pis­logó, félénk szemekkel a nagy, keretes szem­üveg mögött és hatalmas metszőfogakkal — „olyan, mint egy öreg angol asszony", — írja róla az egyik Goncourt. Az 1789-es forrada­lom ellen irányul még egyik nagy írása, de a toll ereje már nem valódi erő. Élete és oeuv­re je befejezetlen, torz. Mégis: Nietzsche és Rena/u mellett megpróbált a szabad szellemi­ség harcosa lenni. Egymástól függetlenül mindhárman meghajoltak egy nagy megisme­rés előtt: a szabadság a földön megvalósitha- tatto,n. Az ő országuk pedig a földről va>ló volt. Q np. Hogy hiúsult meg IV. Károly hülönhéh A „Sixius-levél hiteles története — Az aniani-áSlamlők héketaíáíkozásánah meghiúsult terve — — üt korona ejsy menzaebéd: Havonta ep szer láss vendégül égj magyar diákot! A herceg május nyolcadikén érkezik Pá­riába, zsebében a két fontos dokumentummal. A király második levele a következő szövegű: „Kedves Sixstusom! Elégtétellel állapítom meg, hogy Fran oiaiország és Anglia az európai béke alap­vető kérdéseinek tekintetében osztják fel­fogásomat. Mindazonáltal szembeállítják velem azt az elhatározásukat, hogy nem kö­tik meg a békét anélkül, hogy Olaszország ebben létezi ne venne; éppen Olaszország azonban azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy békét kössön a monarchiával, lemond­va azokról a megengedhetetlen hóditő kö­veteléseiről, amelyeket eddig az adriamienti szláv vidékeket illetőleg hangoztatott. Kí­vánságait Tirol olasznyelvii részére mérsé­kelte. Ennek a kérésnek a megvizsgálását elhalasztottam arra az időre, amíg Réveden választ kapok Franciaországtól és Angliától békeajánlatomra. Erdődy gróf közli Veled a különböző pontokra vonatkozó nézetei­met, valamint miniszterem álláspontját. Meg vagyunk győződve arról, hogy a mon­archiának és Franciaországnak, valamint Angliának egyetértése annyi fontos pontra nézve, legyőzi azokat a még meglevő ne­hézségeket is, amelyek a tisztességes béké­nek most még útjában állnak". A levél további részeiben Sixtus herceg személyes érdemét emeli ki s azzal zárul, hogy a király fentartja magának a jogot, hogy a herceg közvetitésével személyes nézetét Franciaországnak és Angliának tudomására hozza. Czermn jegyzéke Csernin gróf jegyzéke a következőket mondja: 1. Ausztria-Magyarország kompenzáció nélkül nem hajlandó területi engedményre. Esetleges kompenzáció esetében számolni kell azzal a ténnyel, hogy nincs olyan terület, amely a monarchia szempontjából olyan érté­ket képviselne, mint akármilyen földdarab, amelyet katonáinak vére öntözött. í Ezen a határkiigazátáson kívül az an­tantnak már most garantálnia kell a monar­chia integritását, még pedig olyan módon, hogy az az általános békekonferencián is ér­vényes biztosítékot nyújtson. 8. Amint ezt a kőt fentemlitett feltételt (kompenzáció a határkiigazitásért és a mon­archia integritásának garanciája) az antant elfogadta, Ausztria-Magyarország különbékét köthet vele. Szövetségeseit ekkor fogja érte­síteni az uj helyzetről. 4. Ausztria-Magyarország mint a múltban is, ezután is minden körülmények között kész tárgyalni az antanttal egy tisztességes béke feltételeiről e ezáltal egyengetni az általános és végleges békekötés útját. Poincaré, Ribot és a herceg tanácskozása Május húszadikán a herceg felkeresi Podn- caré elnököt, a tanácskozáson Ribot is megje­lenik. A herceg megmutatja a két okiratot, amelyek megállapításaival szemben a minisz­terelnök különböző ellenvetéseket hoz fel, kü­lönösen azt nehézményezi, hogy Romániáról egyáltalában nincsen szó, holott Franciaor­szágnak nagyobb kötelezettségei vannak Ro­mániával, mint Szerbiával szemben. Ribotnak Poinoaré válaszol és kijelenti, hogy Franciaország szövetségesei olyan ígéretek birtokában indultak harcba, me­lyeket a maga részéről ő túlságosoknak talált, de a való helyzetnek amugyis arra kell kényszerítenie ezeket a hatalmakat, hogy igényeiket mérsékeljék. Ribot erre az olasz békeajánlat részletei­ről kérdezi a herceget, aki elmondja, hogy ér­tesülése szerint a berni német követségen az olasz főhadiszállásnak egy kiküldöttje jelent­kezett, aki elmondotta, hogy a király és Ca- dorna tábornok nevében jön s arra kéri Né­metországot, közölje Ausztriával a* olasz ki­rálynak azt a hajlandóságát, hogy tisztán Trentinonak Olaszország részére való átenge­désével megkötné a békét. Az osztrák-magyar követség tudomásul vette ezt a kérést, amely­re Károly király Bécsiből azt felelte, hogy egy­előre nem ad rá választ. Ribot kijelenti, hogy nem hisz a dolog­ban. Ezután vita indul meg Olaszországnak az antanthoz való viszonyáról s várható állásfog­lalásáról 8 Ribot felveti azt a gondolatot, hogy legjobb volna, ha ő maga beszélne az olasz királlyal s titoktartás pecsétje mellett kérné ki a véleményét. Á herceg bejelenti, hogy a maga részéről UpMmba azáudékózjk menni* miután Lloyd George kifejezetten arra kérte, hogy tájékoz­assa őt az eseményekről. Ribot ezt nem tart­ja helyesnek, mert „Lloyd George túlságosan gyors az elha­tározásaiban". Poinoaré nem lát semmi veszélyt a her­ceg londoni útjában. Sixtus herceg kéri, hogy a király levelére minél sürgősebben adjanak választ, mire Ribot figyelmezteti, hogy ez időbe fog telni, mert mindenekelőtt az kell hozzá, hogy az olasz király a francia frontra jöjjön s itt beszéljenek vele. Távozóban a herceg beszél William Martinnal s nem titkolja előtte, hogy Ribot határozatlan és elodázó magatartása nem vá­lik az ügy javára. Hazatérve, Sixtus herceg papírra veti impresszióit. Lloyd Georgenál Londonban Huszonkettedikén a herceg Londonba utazik, ahol Paul Cambon közvetitésével a miniszterelnökség épületében találkozik Lloyd George-zsal. Az angol miniszterelnök elolvasva a király levelét, mindenekelőtt a monarchiának adandó kompenzáció kérdé­sét veszi vizsgálat alá s oda konkludál, hogy azt Erytreában vagy a Szomádi-földön lehetn megtalálni. Ami a dolog praktikus kivitelét illeti, legjobbnak találja, ha összehozzák, az olasz királyt az angol királlyal és Poin- caréval s a találkozón jelen lesznek majd Ribot, Sonnino s ő maga is. Itt aztán mindent meg lehet beszélni. Ebből a szempontból azonban szükséges, hogy a herceg maga beszélje el a dolgokat az an­gol királynak. Az audiencia iránt rögtön tele­fonon intézkedik. György király még aznap fogadja a her­ceget. A palotába menet Lloyd George felveti, hogy mi szükség van a későbbi tárgyalások­nál közvetítőkre? Legjobb volna, ha Svájc­ban ő és Ribot tárgyalnának Czerninnel. Az autóban Lloyd George még egy bizalmas köz­lést tesz: megmutatja a hercegnek art a leve­let, amelyet Ribot irt hozzá s amelyben Six­tus herceg Londonba érkezéséről értesíti. A levél nagyon pesszimista hangú s különösen kidomborodik belőle, hogy a francia miniszterelnök nagy súlyt he­lyez Szerbia és Románia igényeire. Arról, ami a királyi palotában történt, Sixtus herceg feljegyzései semmit sem mon­danak, de hogy György király beleegyezett a miniszterelnök által felvetett államfői tanács kozás gondolatába, kitűnik abból, hogy Lloyd George még aznap levélben felkereste Ribot-t az összejövetel előkészítésére s megállapodott Sixtus hercegei abban, hogy mihelyt Párisból és Rómából választ kap, azonnal értesíti. A herceg tehát Angliában marad. Sonnino — haHgat A következő napokban kiderül, hogy Lon­don és Páris tökéletesen egyetértenek abban, hogy a szőnyegre került nagyfontosságu kér­dést az államfők és vezető miniszterek közös tanácskozásán kell eldönteni. Rómából azon­ban nem jött válasz. Lloyd Gerorge meg van győződve, hogy a beleegyezés el nem marad­hat, ezt a véleményét hangsúlyozza Sixtus herceggel folytatott második tanácskozá­sán is. Végre hosszú napok után megérkezik a válasz, amelyben Sonnino kijelenti, hogy nem látja semmi szükségét a tervezett tanácskozásnak. Lloyd George most már türelmetlen s újabb levelet ir Sonninonak. A herceg a következő napokban újból fel­keresi az angol miniszterelnököt s arra kéri, hogy akár válaszol Sonnino, akár nem, adjon választ legalább ő, Anglia részéről legalább, a király levelében. Lloyd George kijelenti, hogy Olaszország­nak választ kell aduja, ő nem nyugszik bele így fiatalít és szépít a Corall -créme Corall-puder Corall -szappan FŐI arakat a C. 5. R. Vörös Rák gyógytár, Bratlslava. a dologba, mert békét kötni a monarchiával nagyon fontos kérdés Anglia szempontjából. A válasz azonban egyre késik s a herceg végül abban állapodik meg az angol minisz­terelnökkel, hogy visszautazik Franciaország­ba s ott várja meg az értesítést, mert Lloyd Gerorge okvetlen újra beszélni akar vele, ha tisztába jött Olaszországgal s ennek az alap­ján érdemleges választ adhat Károly király ajánlatára. ... Ez az értesítés sohasem jött meg és Sixtus herceg nem beszélt Lloyd George- zsal. Sonnino makacsságán és Ribot bizal­matlanságán Lloyd George és Poincaré sem tudnak erőt venni. Május 31-én, a Reichsrat megnyitásán Károly király trónbeszéde újból hangsúlyozza az ész­szerű békét, amely többet ér a győzelemnél, Ribot azonban, mintha Károly királyhoz in­tézné szavait, másnap ezt a kijelentést teszi: — A béke csak a győzelemből születhe- tik meg! Természetes, hogy ezek az események le- hangolólag hatnak a hercegre, aki junius 12- én beszél William Martinnel s miután most már kétségtelen, hogy Sonnino nem akar ta­lálkozni Lloyd George-zsal és Ribotval, most már a francia kormánytól kér választ a ki­rálynak. Junius 20-án William Martin kérdést intéz Ribothoz, akinek az a nézete, hogy ez- időszerint nincs mit csinálni, 21-én azonban rossz hírek érkeznek az olasz forntról s Ribot Jules Cambont a herceghez küldi, hogy — bár. maga egyelőre még nem akar vele tárgyalni, — a már-már megszakadt fonalat újból fel­vegyék. Cambon, megbízásához híven, úgy beszél, mintha saját iniciativájáből jött volna el. Rá­mutat, hogy Lloyd George nagyon energiku­san kezébe vette a dolgot, Sonnino ellenállá­sán azonban minden kísérlet meghiúsult. Ar­ra kéri a herceget, hogy várjon, mert julius 10-én az orosz kérdésben tanácskozni fognak Franciaország, Anglia és Olaszország vezető miniszterei s ezen a tanácskozáson megálla­podásra kell jutniok a monarchia békeaján­latának dolgában is. Miután Franciország vi­szonya Oroszországgal nem a legszivélyesebb, jő volna, ha Anglia irányítaná az ügyeket. A! herceg erről beszélhetne angol barátaival.. < A herceg: Készséggel állok Franciaor­szág rendelkezésére, ha a kormány azt akarja, hogy csináljak valamit. Cambon (nyugtalanul): Én esak mint magánember beszélek. Tudja, hogy Ribot nem akarja magát exponálni. De végül is.. A herceg: Igen. Igen. Angolország eb­ben a kérdésben aktívabb politikát követ, mint Franciaország. Cambon: Igaz, de egészen más viszony­ban is van Olaszországgal. Az összejövetel julius 10 vagy 15-ike körül lesz. A herceg: Azt hiszi, hogy Sonnino ak­kor még kormányon lesz? Cambon: Ah, ha nem, annál jobb. Az utódja biztosan készségesebb lesz. A békeiörekvések bukása Junius 25-én a herceg visszatér ezredé­hez, amely támadásba indul. A háború tovább folyik, a béke elakadt. Londonban előzékenyen és lelkesen ka­rolták fel küldetését, Párisban szintén, de nem lehet rá nem mutatni, hogy a legrosz- szabb pillanatban távozó Brianddal szemben Ribot kezdettől fogva bizalmatlanul és gya­nakodva fogadta Károly királynak ezt a be­láthatatlan horderejű gondolatát, amely nem­csak százezrek életét mentette volna meg, ha­nem a megegyezésen és megértésen alapuló békével Európa nyugalmát is biztosította vol­na. Szeptemberben már Párisban is hallat­szottak hangok, hogy Ribot nagyjelentőségű diplomáciai alkalmat mulasztott el s október 22-én Ribot, mint külügyminiszter is megbu­kni. Ennek ellenére azonban a királyi levélre hiába ismételte meg kérését a herceg és hiába tett erre vonatkozóan ígéretet Lloyd George, nem jött válasz az antanttól, aminthogy Páris és London sem kapott választ Olaszországtól. A különbéke-gondolat ezulán még vege­tál Revertera gróf osztrák diplomata és Ar- mand gróf francia vezérkari tiszt svájci tár­gyalásaiban, amelyeket Czernin gróf inszce- nált. E tárgyalásoknak azonban nem lett más eredményük, minthogy az osztrák-magyar külügyminiszternek egy eddig még tisztázat­lan célú tapintatlan nyilatkozata s az időköz­ben hadügyminiszterré lett Clemenceau in­diszkréciója folytán ezeknek a kapcsán pat­tant ki eltorzított formában és Károly király szándékait teljesen hibás megvilágításba hoz­va az úgynevezett „Sixtus-affér" s ezzel azután a különbéke lehetetlenné vált. ÍVéneA

Next

/
Thumbnails
Contents