Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)

1928-03-09 / 58. (1685.) szám

így röviden jelezve is nemcsak a jogót&z, de minden intellektuális ember megállapíthatja a jogi tévedést, ám ennek részletes _ és alapos megvüágitására csatoltam a legfelsőbb

közigazgatási bírósághoz miég 1927 szeptember 8-án elküldött kérvényeimhez egy terjedelmes és alaposan kidolgozott memorandumot.

Most tehát nyilvánosan tisztelettel fordulok a köztársaság Elnökéhez és a t. legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, mint közismert igazságot osztó legfelsőbb hatóságokhoz:

mélitőztaesanak jelzett beadványomat átolvasni és azután — miután meg vagyok győződve, hogy a jogi tévedést nyilván valóan elismerik — a tízéves évforduló ünnepnek a legcsekélyebb üröm nélküli megölését előre biztosítva — a legfelsőbb közigazgatási bíróság teljes ülésében méltóztassék kimondani, hogy a 8404—1922. és 16455—

rlai»

1923. szám alatt hozott legfelsőbb közigazgatási döntések jogi tévedés folytán hatály- tailanittatnak, minek következtében az azok hatása alatt illetőségi kérdésekben hozott valamennyi határozata az egyes magánfeleknek is hatálytalanoknak nyilváníttatnak és a volt magyar területeken az 1910 január elseje előtt megszerzett illetőségek igazolására az 1886:XXII. t.-c rendelkezései és az ezekre akkor érvényben volt joggyakorlat az irányadók.

Miután a jogi tévedést annak tulajdonítom, hogy az egyébként kitűnő legfelsőbb közigazgatási bíróságnál nincs magyar jogot végzett biró, így az általa végzett osztrák jogban nőtt fel: biztosra veszem, hogy a belátott jogi tévedést — mint az/t minden jogot gyakorló hatóság teszi — tapasztalt igazságérzettével örömmel kijavítja és az egész vonalon megteremti e kérdésben az általános megnyugvást.

A Halotti Beszéd bölcsőhelye: Boldva

Az ismeretlen boldva! apátság — Ássák a monostor falait — A Benedek-rend monostora Boldvából került Deákiba —

1928 márcrn* 9, péntek.

A magyarság állampolgársági sérelme és a tízéves jubileum

IiH»: Gergely Albert dr

Munkács, március 8.

A ruszinszkói ügyvédszövetaég választmánya március 4-én ülést tartott. Ezen meghallgatták a minisztériumnál járt küldöttség jelentését a ruszinszkói ügyvédektől követelt állampolgársági igazolvány bemutatása ügyében. Egyévi halasztási ígéretet kapott a küldöttség. Erre az ügyvédek állampolgársága felett megindult a vita. Akadt egy tagja a szövetségnek, aki a halasztást nem tartotta kielégítő orvoslásnak, hanem a helytelen gyakorlatnak e téren való kiküszöbölését vélte — helyesen — célravezetőnek és javasolta, hogy ezt a kérdést tartsák állandóan napirenden. Ezt a pictus masculüst elfogadták és jegyzőkönyvbe iktatták — örök emlékezetül.

Erre a napirenden tartás praktikus kivitelére javasoltam, hogy — mint jogi kérdésekben legkompetensebb társaság — tegyen az ügyvédszövetség akár a köztársaság ösz- szes jogászi szövetségeinek a bevonásával előterjesztést a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, hogy az onnan nyilvánvaló jogú tévedésből kiindult és a helytelen gyakorlatra alapul szolgált döntéseit helyezze hatályon kívül, amihez előkészítő munkaként felaján- lottam — a Prágai Magyar Hírlapban megjelent cikksorozatomban említett — általam már tett előterjesztést. Ezt a javaslatot is elfogadták.

Ámde akadtak „ráe&zmélők“, akik ezt az eljárást az ügyvédszövétségre — tehát saját magukra — nézve veszedelmesnek jelezték, mert szerintük a kormány az állampolgárságot politikai kérdésnek tartja, így a kérdés általánosságába és a helytelen gyakorlat megváltoztatásába való beleszólásunkat is politikának fogja minősíteni és ezzel az ügyvédek dolga is hátrányt fog szenvedni. Ezért javasolták, hogy maradjunk csak a napirenden- tartás pictus masculusánál és hagyjuk meg az e kérdésben vajúdó nagy közönséget eseleniként jelentkező klienseknek, akiknek ezirá- nyu fellebbvitelei — a fennálló helytelen gyakorlat mellett — ah ovo céltalanok.

Az erre zsibbadásként végigfutott ijedtségre visszavontam javaslatomat azzal, hogy magam fogom megkísérelni a további lépéseket. Ezt az alkalmat bátorkodom most felhasználni a nyilvánosság terén.

Az tény, hogy az állampolgárság a legalapvetőbb politikai kérdés. Hiszen ezért szabályozta azt a köztársaság törvényhozása — a békeszerződések figyelembevételével — helyesen és jogilag is teljesen megnyugtetólag az 1920. évi 236. számú alkotmánytör- v ónyben. Amikor azonban az alkotmány- törvény helyes megállapításától eltérő gyakorlat jött létre jogi tévedésből, az erre való rámutatás, az erről való meggyőzés már nem politika, hanem jogi munka, amelyre talán mégis csak a köztársaság ügyvédszövetségei a leghivatottabbak — az e téren biztosan elérendő siker esetére elveszthető klientúra dacára is. Sőt a köztársaság törvényei iránti tiszteletről, az állam érdekének féltékeny őrzéséről és politikailag is kifogásolihatatlan tapintatáról ad bizonyítékot az, aki az 'ily jogi tévedésekre az illetékes hatóságok figyelmét felhívja és azoknak kijavítására alkalmat nyújt.

Miután az 1920. évi 121. számú alkotmányiörvény 115. paragrafusa alapján a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz beadott kérvényemben és az ehhez csatolt terjedelmes memorandumban megdönthetetlenül kimutattam, hogy a legfelsőbb közigazgatási bíróságnak közismert ama határozatai, melyek a helytelen gyakorlat bevezetésére alapul szolgáltak, jogi tévedésen alapultak, itt csak nagyon röviden kívánok erre kitérni.

Szlovenszkóra és Ruszin szk óra a trianoni békeszerződés 61. pontja a 62. pontban foglalt megszorítással kimondotta, hogy ipso facto és a magyar állampolgárság kizárásával csehszlovák állampolgárok azon összes személyek, akik 1910 január elseje előtt a volt osztrák- magyar monarchiától idecsatolt területeken illetőséggel bírtak.

Ezt a megállapítást a csehszlovák 1920. évi 236. számú alkotmány törvénynek 1. paragrafusa hűen beiktatta.

Tehát csehszlovák állampolgárok e területeken azok, akik igazolják, hogy 1910 január elseje előtt itt illetőséget szereztek és azt azóta el nem vesztették.

Ez igazolásra nézve pedig maga a 236— 1920- számú alkotmánytörvény 13. paragrafusa mondja ki, hogy: „az illetőség megszerzésére és elvesztésére nézve az eddigi meghatározások maradnak érvényben".

Miután a volt osztrák-magyar monarchiában külön magyar és külön osztrák állampolgárok és az illetőségre külön-külön törvények voltak, amit mindenki tud, a volt magyar területeken az 1910 január elseje előtti illetőségekre az eddigi 1886. évi XXII. törvénycikk maradt érvényben. Ezt tévesztette el a legfelsőbb közigazgatási bíróság és ezeknek a már megszerzett illetőségeknek igazolására az osztrák 1898. évi 222. számú birodalmi törvényt buzta rá.

Miskolc, március elején.

Miskolc város levéltárába kopogtatunk be. Szikár úriember emelkedik fel könyvekkel borított íróasztala mellől. Nyiry Dániel, a város főlevéltárnoka. Nefelejts-szeméből bizalom mosolyog. Csupa szerénység, pedig ha_ bizonyítását elfogadja a tudós világ — már ^pedig bajos volna megdönteni a kéziratok és kövek beszédét — akkor olyan kutatásnak adott irányt, mely az árpádkori kultúrának egy mesés darabját emeli ki a feledésből.

Nyiry Dániel okmányok és ásatás alapján mutatja ki, hogy Borsod-vármegyében. a kiesfekvésü Boldva község helyén hatalmas apátság állott, mely fekvésében is mása a tihanyinak. Eredetileg egy tóbanyuló félsziget büszkesége volt itt is a Bencések kéttornyú temploma, mely mai alakjában is egyik legbecsesebb műemléke Magyarországnak.

Teroplom a tó felett

— 1920 nyarán körülményeim úgy alakultak, — kezdi Nyiry Dániel, — hogy lakásomat Miskolcról Boltivá községbe kellett áthelyeznem. Feltűnt a reformátusok templomának ódon szépsége. Hogy a határt jobban megismerem, öt őskori települő helyet találok. Gyűjtögetni kezdem az anyagot s arra a visszavonhatatlan meggyőződésre jutok, hogy a község, de különösen annak régi temploma,

eredetileg eir%r félsziget formájú földnyelven feküdt. Északról terjedelmes tó, nyugat és délnyugat felől pedig a Boldva folyása fogta körül.

De hová lett a tó? Fennmaradt az emléke két elnevezésben. Tósor és Tórét név mutatja, hogy itt valaha tónak kellett lenni. A Szathmáry Király-levéltár egy feljegyzése világosan megmondja, hogy mi történt a tóval. 1786-ban. Szent János csonka hetiben óriási felhőszakadás jött s a dombokról lesodort iszappal feltöltötte a tavat. A Boldva pedig eredeti észak-déli folyás-irányát megváltoztatva, éppen a falu alatt nyugatnak fordul s a Sajóba ömlik. Régi medre ma is megvan, ahogy tovább kanyarog Sajósenye alá.

Boldva község eredetileg ott feküdt Sajósenye helyén.

Az a terület pedig, ahol most fekszik, még 1344-ben is terra Ecclesie de Boldva néven különült el a községtől. A legközelebbi községek: Boldva, Bys, Perecsütő-Abod öt kilométernyi távolságra vannak.

Mit keres itt akkor a templom?

Még hozzá nem is közönséges falusi templom, de az akkori méretek szerint hatalmasnak mondható, szép. románstilü. kéttornyú templom. S mért nevezték a Pray- kódexet régebben Sacramentarium Bold- vense-nek? Valahol meg kell találnom az összefüggést. S az első, amit találtam, egy befalazott ajtó volt a templom északi tornyában.

A leégett monostor falai

Ásatni kezdtem a befalazott ajtó előtt. Méter széles téglafal tárult fel, négy méternyire újabb fal. így folyik a munka 28 napig. És feltárul az alapfal 95 méter hosszúságban. A falon némely helyen rátemetkezés a IV. Béla idejéből. Néhol erős égési nyomok. Ez a templommal kapcsolatos monostor maradványa.

Mit mondanak az írások?

A Pray-kódexben van egy pozsonyi Évkönyv. S ennek egyik bejegyzése az 1203-as évszám mellet így szól: Monasterium S. Jo- hannis b. comburitur iuxta Bolduam sitiim. Tehát:

a Boldva mellett feküdt Keresztelő Szent

János monostor 1203-ban leégett.

A'kiásott falak ennek a Keresztelő Jánosnak szentelt Benedekrendi monostornak a maradványai. , , , ,

Az égés nvomai a tornyok _ vakolatlan kövein is meglátszanak. A mállekony kő külső kérge megégett. ,

A templomot egyébként szükséges volt

műtörténészet! szempontok szerint tüzetesen átvizsgálni. Már Ipolyi Arnold azt írja róla: „Ez az érdekes monostor-templom a román korszakbeli benedeki építészetünknek a többitől jóval eltérőbb kéttornyos. háromhajós alkotása." Mint árpádkori műemlék ritka szép elrendezése és értékes részleteinél fogva országos jelentőségű. A vizsgálatot Möl- ler István műegyetemi tanár végezte el kiváló szakértelemmel. Eredmény: a templom felépítése mütörténelmi alapon 1175—1200 közötti időre tehető.

Nem lehetetlen azonban, hogy az ásatás folyamán olyan jelek kerülnek napvilágra, melyek régebbi időből való származását bizonyítják. »

Az ásatás és a Pray-kódex

Az ásatás eddigi eredménye alapján megállapítható, hogy a XII. századból való bold- vai templom mellett egy díszesebb kivitelű Szent Jánosról nevezett boldvai apátsági monostor állott. Emellett bizonyít a Pray-kódex is, ez a régi egyházi szertartás-könyv, mely a Toldy Ferenc felléptéig Sacramentarium Boldvense név alatt volt ismeretes. így említi Batthyány Ignác erdélyi püspök Leges Ecclesiasticae Regni Hungáriáé dmü müvében.

A kódex két helyen említi Boldvát.

A fentebb említett pozsonyi évkönyvi adat ismételten is előfordul a husvétmutató táblában az 1203-as évszámnál.

Vannak aztán helyrajzi vonatkozások, melyek pontosan ráillenek a boldvai templomra és környékére. Ezekből pontosan megállapítható, hogy a Szertartáskönyv oly egyház számára készült:

1. ahol a templom közvetlen közelében temető volt. A hamvazószerdái hamu megáldása után a templomból egyenesen a temetőbe mennek. Még pedig a szerzeteseknek mezítláb kellett menniök, tehát a temető a templom közelében lehetett.

2. Ahol a templom a Szt. János tiszteletére volt felszentelve. Ezt bizonyítja, hogy a templom középhajójának hossztengelye arra a pontra irányul, ahol a véd- szent napján a nap fel szokott kelni.

3. Ahol a templomban a szent Kereszt oltára állott. Ez oltár helye ma is megállapítható.

4. Ahol a templom közelében Szt. Margit kápolna állott. Ennek hollétére mutat a Szathmáry Király-levéltár egy feljegyzése s ha a templomtól déli irányban, a parókia és Szathmáry Király-kúria táján ásni fognak, az eredmény bizonyítéknak remélhető.

Annyi tény, hogy az eddigi ásatási p eredmények részletesebb egyeztetés alapján is igazolják, hogy a Szertartáskönyv helyrajzi vonatkozásai különlegesen a boldvai monostorra és templomra illenek. S e tekintetben további eredmények a további ásatásoktól várhatók.

Boldván Írták a Halotti Beszédet

Nyiry Dániel ugyan még nem h teszi közzé bizonyítása egész anyagát, máris diadalmasnak látszik feltevése, hogy

a legrégibb magyar nyelvemléket, a. Halotti Beszédet, Boldván írták.

A Pray-kódexről tudományosan megál- lapittatott, hogy az- a boldvai bencések tulajdona volt. E kódex 154. lapján olvasható a Latjatuk feleim szümtükkel... kezdetű beszéd. Pray-kódexnek azért nevezték el, mert a Halotti Beszédre Pray figyelmeztette először a tudósokat s ő közölte belőle az első hét sort. Hogy hol írták a Halotti Beszédet, eddig nem volt róla a tudósoknak egységes véleménye. Egyesek szerint a pozsonyme- gyei Deáki községben, mások szerint a tak- sonyi egyházé volt, mig Karácsonyi János azt bizonyítgatta, hogy Székesfehérvár számára készült.

Ma már a régi magyar kódex-irodalom legalaposabb ismerője. Zalán Menyhért pannonhalmi bencés tanár, határozottan állást foglalt amellett a bizonyosság mellett, hogy a Halotti Beszed bölcsőhelye Boldva. Szépen beállítható a tények sorába a Deákival való kapcsolat is, ha tudjuk, hogy a bencések 1203-ban a monostor égése után elköltöztek Boldváról s később kapták letelepedési helyükül az uj hercegprímás születésével uj nevezetességre emelkedett Deáki-t.

A boldvai templomot a tűz után befedet- ték és plébánia-templom lett s több alakítás után is megmaradva stilustisztaságában, ma a boldvai reformátusoké. A boldvai apátság, mint névleges méltóság, továbbra is fennmaradt s ma például Kriston Endre felszentelt püspök, az egri érsek segédpüspöke, viseli a cimzetes boldvai apátságot.

Hálás kézszoritással búcsúzom Nyiry Dánieltől, ki gyöngéd vigyázattal rakosgatja össze jegyzeteit s az ásatásokról készült pompás rajzait s rekonstrukcióit. Még nem mondta ki az utolsó szót. És fényes adatai vannak arról a kultúráról, melyet az Árpád- ház nagy uralkodói honosítottak meg a vadregényes szépségű Boldva mentén.

Hegyaljai Kiss Géza dr.

AZ ÉN ETNOGRÁFIÁM

A japán

Egy nagy Kurban találkoztam velük, két apró, görbéiül)u, örökmosoiygó emberke. A* egyik tudós is, mondják, és magyarul nyelvtani tökéletességgel beszélt, csak a szavak furcsán, selypítve sodródtak elő vakító fogai közül, nyelvtanból tanult magyarul és költői kifejezéseket használt. Mosolygott és kacagott, bókolt: kis játékszer, zsuzsu a társaság néhány vasárnapesti mulató órájának láncán. A másik, apró bajuszkával, mint szépségflastrommal, morcos és komoly. Ha nevetett, mintha vad vicsorítana, látszott, hogy nem jól érzi magát a zsakettben, egyáltalán az egész társaságban a tejfelbe csöppent haragos légy szerepét érezte. A névjegye, amivel megprezentelt, mindkét oldalon nyomott volt, egyiken furcsa japán betűk függőleges sora, másikon angolul, hogy Captain, mert kapitány volt, in tbc Royal Japauese Army, komoly úriember, két hete van Pesten, egyenesen a mongol határról jött, az orosz hadseregeket sakkban tartó japán hadak kapitánya, nem is tudott, csupán oroszul, ami az európai nyelveket illeti.

így aztán nehéz volt a barátkozás vele, részint, mivel komolyan csak ült-ült és figyelt, mint általában ezek az ázsiaiak figyelni szoktak bennünket, európaiakat. Ült és figyelt, nagynéha ielvicsoritott, aztán engedelmesen és udvariasan minden ételt megevett, amivel kínálták, még a hajnali kolbászos bablevest is, hősi heroizmus- sal, ádámcsutkája kidagadt, mig a másik japán, a vidámabb, már gyakorlott kézzel tolta félre a kolbászokat, 6 tudta, hogy a japán udvariasság sem kötelez egy ilyen vadul paprikás étel megemésztésére. De ez, az orosz szélről jött japán hősi önmegtagad ássál nyelt mindent s ivott badacsonyi fehéret, noha unta már a dolgot s ez látszott is rajta. Legszívesebben menekült volna, huzgálta a nyaltát a kemény ingmellben, lehet, arra gondolt, hogy Mongoliában szívesebben csatolná fejére az angol tipusu sapkát, akárhol, esak ezeknél a vad magyaroknál nem, akik úgy agyonkedveskedik, dédelgetik, mint egy gyereket. Rémes.

Ült magának, komolyan és szó nélkül, egyetlen egy japán szót a kettő egymással nem váltott, de ez már francia bon-ton, ki tudja, mit szerettek volna pedig egymásnak mondani, mert titokzatos nép és nem őszinte ez a mosolygás. A társaságban egy igen szellemes hölgy faggatni kezdte a tudósabbikat, de az a japán lélekre hivatkozott és a busidó erkölcsi törvényeire. Nem ért rá szegény befejezni, mert vad huján- kodással elragadták s egy vig özvegy vad csárdást kezdett vele. Gyöngyözve táncolt, de mosolygott, rakta apró lábait, ám a kapitány sarok- bavomult és figyelt. Két fiatal legény, néhány pohár borral már hévül, pártfogókig kiáltozott neki orosz és angol szavakat, csak ugv, kapásból. Raszkolnyikov, BogoJjugov, yes, yes, sir, Captain Manchester. A kapitány komolyan bólintga- tott, majd megragadták a kezét és pertut ittak vele, szervusz, japán, mondták; erre kényszeredetten mosolygott, ivott egy kicsit, de belédák- tálták mind.

A hangulat emelkedett. A tudós japán izzadtam rakta a jazz-dob mellett a csárdást, kézről- kézre kapták. Aztán, egy óvatlan pillanatban a komoly kapitányt valaki elragadta és szédületesem forgatta meg tengelye körül. Engedelmesen, megadóan, jó, hát teljék kedvetek, ide-oda rakta a kapitány a lábait. Aztán meghajolt és leült. Szó nélkül ült. Néha-néha felvillantotta a fogát, de most már komolyan, bosszúsan, látszott- lenézi ezt a furcsa, evő-ivó, táncoló társaságot, mert Japánban a társasági táncot nem ismerik s ő, szegény, Pestre körűit mongol rokon most talán azon tűnődik: melyik hát az ázsiai vonás? A* övé, avagy ezeké a furcsa magyaroké. Ült és figyelt.

— A busidó! — magyarázta a tudós és megértőén nézett kapitány kollegájára. — A barátom a busidó embere, ő úgy gondolja, hogy akármilyen kellemetlen helyzetben vagyunk, mindig mosolyogni kell.

Ránéztek egymásra és mosolyogtak. Mint mikor kiapadón elitéit mosolyog.

Ült a kapitány és néha felmosolygott. Aztán komoran nézett maga elé, furcsállotta ezt és lelkében mélyen, mélyen lenézte az egészei. A játékszer a játékot. Szonibathy Viktor.

4