Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)
1928-03-06 / 55. (1682.) szám
*t i®® márahtt 6, KöZCÍAZDMÁCr . A fémipari munkások szövetséginek elnöke belelenfl a fémipari munkások nagyarányú bérmozgalmáf I Hampl képviselő nvilatkozata a küszöbönálló mozgalomról Prága, március 5. A PTTA munka társa :kérdést intézett Hampel Antal képviselő, volt úm miniszterihez, a fémipari munkások szövetségének elnökéhez a fémi]>ari munkásság küszöbönálló nagyarányú bérmozgaLma felöl. • HHampl képviselő válaszában a következőket c tmondotta: A csehszlovákiai fémipar, miután gyárt- unányai értékesítése válságba jutott é>s így a ^külföldi piacoknak a megszervezésére kell törekednie, lényegesen leszállitotota összes önköltségi, előállítási tételeit és az is természetes, hogy a munkástábor szélforgácsolt- sága következtében a bérek színvonala is [x alaposan lesülyedt. A fémipari munkaadók szövetsége azonkívül nem járult hozzá a kollektív szerződés jogi meghosszabbításához sem, amelyet zgy mindkét fél csak hallgatólagosan ismert el. A fémipari munkásság bérviszonyai nem felelnek meg az aránylag ne- réz és felelősségteljes munkateljesítmény ekvivalensének és messze mögötte maradiak a középeurópai, főleg németországi és ivájci munkabérviszonyoknak. Ezért érthető, logy a szerződő szervezetek, vagyis a fém- pari munkások szövetségének és a íémmun- cások egyesületének felelős szervei azzal a ervvel foglalkoznak, hogy a jelenlegi állandóikat megváltoztassák. Ez nyilvánvalóan ibban a formában fog megtörténni, hogy a legközelebbi hetekben a munkásság követeléseit elébeterjesztik a munkaadók szövetségének. Ezek a követelések uj bérmegállapításra és uj kollektív szerződésre vonatkoznak. A kommunista frakció egyébként be sem várva a többi szervezet egyöntetű fellépését már benyújtotta követeléseit. Hogy milyen eredménnyel fog a vita végződni, előre nem lehet megjósolni. A munkaadók szövetségében két irány küzd egymással. Az egyik nagy fontosságot kölcsönöz aunak, hogy a vitát békésen intézzék el, a másik hajthatatlannak mutatkozik minden munkásigénnyel szemben. Teljesen a munkaadóktól függ, hogy a kérdés milyen elintézést fog nyerni. A munkásságban erős az elhatározás, hogy a bérszínvonal felemelését elérje, mintán a bérek egyáltalán nem állanak szerves összefüggésben a fémipar mai állásával. A mozgalom, amely egyelőre csak Középcsehországra korlátozódna, 30.000 munkásra vonatkozik, közvetve pedig az egész köztársaság fémmunkásai bértnozgal- mának a megindítását jelenti.“ Hampel képviselő ezzel a nyilatkozatva! formálisan hadatüzent a fémipari szövetségnek s mint a nyilatkozatból kitűnik, a bányászok bérmozgalma után a fémmunkások készülnek most hasonló akcióra. llaáfarersiáÉfeöitereskiÉsImeíSlIJien Prága, március 5. A világgazdaság sok válságos esztende- j után az 1927. évben kétségtelenül javulás Ilapitható meg. Az ipari termelés az^év jóira mán Európában állandóan érezhető élén- ülést mutatott és ez csak az év utolsó hó- apjaiban állott meg. A májusi világgazda- ági konferencia alkalmat adott arra. hogy az nrópai államok kiküldöttei közvetlen eszme- £erét folytathassanak és a következő gaz- ásági konferenciának már eredménye is bit: Sikerült ugyanis a kereskedelempoli- kai kérdésekről nemzetközi testület előtt inácskozást kezdeni A gazdasági életnek me javulása Magyarországot sem kerülte í és Magyarországon is tömegesen megin- úlíak a beruházások. Az ipari termelés vá- ikozáson felüli előrehaladást tett. Ebben a helyzetben a kereskedelmi mérlegnek rosszabbodása volt szinte az egyedüli kedvezőtlen jelenség és a mérleg romlását nemcsak a kormánykörök és az ipari termelés fejlesztését természetszerűleg előtérbe állító nagyipar kísérték mindinkább fokozódó figyelemmel, hanem a kereskedelmi érdekeltség is. tőkét importáló Magyarország fizetési méregének legfontosabb passziv tétele a Ivülke- sskedelmi mérleg behozatali többlete. A lérleg növekvő passzivitása növekedő adós- ígterhet. tehát több és nagyobb gazdasági iggő helyzetet jelent. Magyarország külke- ískedelmi mérlege, amely az uj vámtarifa .leíbeléptetése óta kedvezően alakult, az elinti esztendőben 350 millió pengővel volt ássziv. A mérleg tehát az előző évekkel ösz- íehasonlitva, több mint 260 millió pengővel 3mlott. A behozatal értéke az 1926. évi 952 lillió pengőről 1147 millió pengőre emelke- ett, ugyanakkor a kivitel 870 millió pengőről 01. millió pengőre csökkent. A mérleg rosz- zabbodása tehát két főtényezőre vezethető issza, a behozatal emelkedésére és a kivitel csökkenésére. i kettő közül nagyobb figyelmet a kivitel sökkenése érdemel. A 260 milliónyi passzióm növekedéséből kereken 70 milliót a ki- itel visszaesésének rovására kell írni. Az grár Magyarország agrár kivitele csökkent, vz 1927. év második felében, a lisztet is gabonára átszámítva. 4.4 millió métermázsa Imát és rozsot exportált Magyarország az 926. évi második félévi f>.0 millió métermásával szemben. Egyedül ennél a tételnél kőiéi 50 millió pengő a veszteség. A disznó- :sirnál. szalonnánál, a friss és elkészített hüs- iái és végül a tengerinél igen nagy a vissza- :sés. A disznózsírnál és szalonnánál a csökkenés 15 millió pengő. A Csehszlovákiával kötött kereskedelmi szerződés tehát ezen a éren nem idézett elő javulást. Németországról állategészségügyi jelszavak alatt szori- ották ki a magyar sertést, akkor, amikor Németország szinte minden ellenszolgáltatás nélkül élvezi a legnagyobb kedvezmények alapján azokat az előnyöket, amelyeket Magyarország ir»ari téren csak hossza harcok után volt kénytelen más államoknak engedélyezni A behozatal terén a beruházások okozták elsősorban az emelkedést. A passzívumnak 260 milliónyi emelkedéséből 70 millió a kivitel csökkentésére, 50 millió a beruházásokra jut, maradt tehát még kereken 140 millió pengő emelkedés és ez a tétel a fogyasztás emelkedésében leli magyarázatát. Csehszlovákia kereskedelmi tárgyalásai. A csehszlovák-francia revíziós kereskedelmi tárgyalások március 16-án kezdődnek meg Párisban. — A hőnap végén á csehszlovákiai kereskedelmi delegáció újból Varsóba irta-1 utazik, hogy az uj lengyel vámrendelet révén beállott változásokról közvetlen tárgyalásokat folytasson. A román fakartell egységes árai. Bukarestből jelentik: A bukaresti puhafakar teli a napokban uj szerződést kötött, amelynek főleg Szlovenszkó fakereskedelme szempontjából van nagy jelentősége. Eddig 9 cég csatlakozott a kartellhez és pedig a Foresta Romána, Götz-csoport. OFA, Karpathia,. Svag- Lomaser, Erdőipari Rt., Grassl-Schenk Co., Oituz, Moldui Fatermelő és Tetrinelle. Az egyezmény egyelőre a magyarországi és szlóvenszkói exportáru árait szabályozta, a többi államokra nézve később történik megállapodás. Hatpontos ökkenbés Olaazorsaiáigb&n. Rómából jelentik: A hivűtaloe talpban niegj-elen't közlemény szerint az Olasz Bank cl iszkontóótel'ét máraus 5-től 6.5 % -na csökken tettek az eddigi 7%-ikal szemben. Januárban kétszeresére emelkedett Mjagvaroir- ssá/gen a behozatali többlet. Budapestről jelentik: A központi ebaitiszbiikai hivatal köztese szerint Magyarország külkereskedelmi mérlegének 1908 január hónapban 30.7 millió pengő volt a behozatali ■többlete. A behozatal ugyanis 84.9, a kivitel 54.2 millió pengői tett ki. A múlt év január havában a mérleg 15.2 pengő passzívummal Tárult. A pasz- sziivruim emelkedésének oka nagyobb részben az import emelkediése, kisebb íés-Jbe® a kivitel csökkenése. A bahoza tatban a múlt év január havával ötszehasonlibva jeltentőéebb összeggel növekedett a pamut szövetek ém a nyers juta, nagyobb mértékben ősökként az ásványolaj és a gyapjftsszörvet értéke. A kivitelben meg kell eanlát énünk a liszt, toll és a kikészített bőr emelkedését, a rozs. szarvasmarha és leölt baromfi érbékének csökkenését. A március hó 18-tól 25-ig tartandó prágai mintavásár kedvezményei élvezetére feljogosító igazolványok a kassai kamaránál kaphatók. Aruk 26 korona. Az igazolvány március 14. és 25. között a Prágában való utazásnál és március 18. te 29. közötti visszautazásnál 83 százalékos vasúti kedvezményre és a mintavásárra való szabad belépésre jogosít. (2864). 54 millió pengővel eme lkodéit a magyar bankjegyforgalom. Budapestről jelentik: A Magyar Nemzeti Bank február 29-ilki kimutatása szerint a 'magyar jegyforgalom a február 33-iki állóan ány- nytal szemben 54 millió pengővel emelkedett. Az nlti-m észiiknéglettel kapmola botsán a vállóbenyuj- fásOk és devizalbeszolgáí tatások emelkedtek. Az álllami. számlákról történt kifizetések folytán 27.8 ntOlló pengő került forgalomba, ellenben egyén szántlálkpa 2.3 millió pengő folyt hé, úgy, hogy véget,odmiéiijtben a rsirőállomány 23.5 milliós pengős csökkenést tüntet feL II ái Btódálhunok h»jl«rdófc a koawaajarróáW 2%-os felértékelésére. Jelentettük, hogy •* utód- áítainiok legtoötaekebbd áliamaöówógi kotífereaiöjájs Róroáíbae áprilia 12-én dl öasae. A* eredeíi program azwriwt a koroaajáradékon Idivöi a* radék somsa is megvitatásra került vokrm a koofo- renciám, a bi telezői érdekeltség azonban a hágai nemzetközi bíróság elé vitte az ügyet és mindaddig, amíg a biróeág nem hozza meg elvi döntését, ez a kérdés nem fog szerepelni a komfornned* napirendjén. Ami a ko róna jár adók okát illető* a párisi közös pénztárnak az a kívánsága, hogy az újonnan kiadandó címletek egységes valutáról szóljanak, még pedig olyan összeg erejéig, amennyivel a tel- jieeit'ésii kvóták a nemzeti blokkokat meghaladják. A korona járadék valorizálása tekintetében még mindig igen nagy az eltérés az adós államok és a hitelezői érdekeltség álláspontja közt. Az államok 2% erejéig volnának hajlandók valorizálni, ezzel szemben a hitelezők legalább 6—7%-o« valorizációra tartanak igényt. A Ganmont film r.-t. a tavaszi prágai minta- vásáron ipari filmeket fog vetíteni és pedig naponként a vásár tartama alatt. A vetítésért a következő árakat számítja: 10 Frs. 1 méter filmért naponként 2 vetítés mellett és 5 Frs. 1 vetítés mellett. Ezenkívül olyan cégek, amelyek nem állítanak ki a mintavásáron, a vásár igazgatóságának 300 Fis. dijat kell, hogy lefizessenek, ha filmvetítésre igényt tartanak. Megnyitották a leipzigi mintavásárt. Leipzigból jelentik: Tegnap nyitották meg a hagyományos leipzigi tavaszi mintavásárt. A belföldet 9000, a külföldet 1100 cég képviseli. A vásár látogatottsága — úgy látszik — felül fogja múlni az összes eddigi vásárok eredményét. Az első napon főleg a textilárukban uralkodott nagy forgalom. A kassai kereskedelmi és iparkamara közlései. (Az összes tudósítások minden kötelezettség nélkül közöltéinek. KérdezŐskődéseknél a Tárójelben lévő szám adandó meg. Felvilágosítás ? kereskedelmi és iparkamaránál nyerhető, Kassán.) — Pályázatot hirdetnek: Nagyváradi villan/telep: vizvezető csövezettel ellátott modern kazán szállítására. Határidő március 15. (3516); központi dohányjövedéki igazgatóság: kék és narancssárga kartonpapir szállítására. Határidő március 26. (3457); kereskedelmi minisztérium: gyapjú köpönyeganyag szállítására fegyintézeti őrség részére. Határidő március 12. (3563); sziirkészold gyapjuanyag szállítására a csendőrségi egyenruha részére. 3564); szlóvenszkói orsz. munkásbiztositó pénztár Pozsonyban: vata, kötszerek, egyéb gyógyászati segédeszközök szállítására a 25. kerületi pénztár, illetve expoziturái és orvosai, továbbá a szlóvenszkói éa ruezinezkói bányatársládák kórházai számára. Határidő március 12. (41— H); pozsonyi közmunkaügyi minisztérium: mázoló, festő, üveges, parkett és kárpitos munkálatokra a 11 IV. em. bérház építésénél Pozsonyban (Kórház-utca). Határidő március 15. (44-— U); földszintes téglaépület (váiöhivatal részére) építésére a komáromi kikötő nyugati részén. Határidő március 17. (47—U); pozsonyi járási hivatal technikai osztálya: Pozsony—Stupava-i országút szabályozására. Határidő március 15. (47—U): nemzetvédelmi minisztérium: autómobilbeuzin szállítására. Határidő március 15. (49—tT); pozsonyi katonai építkezési igazgatóság: Besztercebányán vasbeton automobiigaráas felállítására, Határidő április 5. (49—U); ruszinszkói közmunkaügyi re- ferátus: központi fűtés és szellőztetés, vízvezeték felszerelésére, melegvíz szétvezetésére, csatornázás és villanyvilágítás bevezetésére, az áll. gyer- mekmeuhely csecsemőosztályánál Munkácson. Határidő március 20. (49—U); Délszlovenszkói villamossági r.-t. Komárom: szón szállítására. Határidő március 15. (49—U); kassai vasutigazgatóság: öntvények, csavarok, szegecsek stb. szállítására. Határidő március 13. (8); posta- és távirdamiujsz- téfium: vörösfenyő telegráfpóznák szállítására. Határidő március 20. (8); nemzetvédelmi minisztérium: lovassági- és teherhordóállatnyereg szállítására. Határidő március 26. (8). — Különfélék: A laibachi mintavásár f. é. juöius 2-tót 11-ig fog megtartatni. Prospektusok a kamaránál kaphatók. (3300); Flórenzben március hó közepén tarfatik meg a III. nemzetközi könyvvásár, melyre a kamara fölhívja az érdekeltek figyelmét. (3484); Stras9burgban május 5—20-ig autómobilkiállitást rendeznek. (3606); Nagy textilgyár Magyarországon (fonóda, szövődé, kötődé, kötszövő és festőüzem) tökeérdekeltséget keres, mely a vállalatba bekapcsolódnék. A vállalat piaca biztosítva van, s képzett, olcsó munkaerővel rendelkezik. Érdeklődők forduljanak a kamarához. — A Josef Zet- tel, Patentbauten, Graz—Eggenberg, cég szabadalmazott faelemekből való takarékos építkezési módszerét ajánlja a szakköröknek. (2984). — Egy fizetési nehézségekkel küzdő milánói cégről iff1 formációkat adhat a kamara. (3o49). ÉRTÉKTŐZSDE Erősen lanyhult a prágai értéktőzsde Prága, március 5. A Caéh—Morva már nyáláékor 200 koronáival ősökként. Ez a körülmény, va- Iiaan-iai't a spekuláció nagymérvű eladásai a bét- eleji tőzsdére gyöngitőleg hatottak. A lanyha ten- d'enciia az ipari piacról rátérjed!, a beruháaáfti p'iaona is. Csupán a bankpiac ée néhány favorizál! érték javult., A bais&e-szerii hangulat a mai tőzsdén, zárlatig (ártott. — S i ipari piacon gyöngül- j I tok: a Cseh--•‘Morva 200, Königfihofi 130, Berg és j Hültén 70. Clrimö'Ue 60. Cseh Keresikedélnii 57. Bó'o 30, Prágai Va® 27. Setlter 25. Ofléh Cukor 23. Hernyók 20, Dux Bodenhachi, Északi Vasul ée| 3 nyelvet bíró, némi gyekorlettaJ rendelkező erdőmérnök, elhelyezkedne. „Beoaölctea" jeKgével — Körvetitőt dijnrok fiBaakoasb Saéo 15, Broeebe 13 koronával. Az átlagon árveesoteségsflí 2—10 koronát tettek kd. JAnil- tak: a Novék és Jahn 47, Ma.rscíhner 20, Biulv.'etói Sör 10, Moravia 5, Aue«igi Fin and ló és MeÜclntr 3, RDtihkoí?íteleim 2 koreaiéval. — A ha.ukphuou az Agrár 4, a Sporo 1 koronával enivlkodelit, miig a Zbvvtio, Országos éa Cseh Union 1 koronával esett. — A beruházási piacon gv'üngiiltek: s 4?á-oS tartalék 1.5%-kai, a hadlszállitási, 3.5 és 4%-ns negyedik, valamint a 4.5%-ok tartalék 1%-ikfll, az Ő.5/0-06 negyedik 95 fillérre], a népezóvetségi 85, a heruiháTáei-közletked'tri 80, a nyerem)ény és az 1928. évi besruhásláBi 60, a lisaA- és ko.nszoli<lécics kölcsön 50, a 6%- o* negyedik 20, a H- tí« L-jára- valamint a kassai, részvények 10%-kai. — Ezótákban hasonlóíképpön gyöngült, irányzat uralkodott, itt anonhön »z árfolyamesések csak nvirik málisak voltak. + A prágai deviBapiacon csekély váUaaás történi. Brüseael 40, London 2, Belgrád 3.5 fillérről javult, míg Milánó 12.5, Budapest 17.5 te P*ks 6.5 fillérrel olcsóbbodott. + A budapesti értéVtőisdén ma kimondottan lanyha irányzat uralkodott. A spekuláció visszavonult és az árfolyamok jórészt lemorzsolódtak. Elsősorban a Montán-értékek szenvedtek nagyobb veszteséget, köztük a Magyar Általános Kőszén. A Szikra- és Viktoria-malruok javultak. Az átlagos árveszteségek 2—3 százalékot tettek ki. Egyes, a csehszlovák távirati iroda, jelentésében nem foglalt értékek közül a Moktúr 97.5, Pestszentlőrinci 36 és a Részvénysör 131.5 pengős árfolyamot ért eL + Nyogodt 6« járuló a bécsi értéktőzsde. Csak midőn budapesti vásárlásra nagyobbá rá nyu eladások történtek, morzsolódtak le kissé az árak. Elsősorban a magyar te csehszlovák papírok vesztettek. Korlátban a Magyar Kőszén gyöngült, egyéb értékekben azonban nem volt üzlet. A forgalom szűk keretek között mozgott.-f Lőjnylm a. berlini értéktőzsde. A mali tőzsde lanyha hangulatban nem volt egyöéges irányzatú. A öpeöidlis értekek általában tartottak, egyéb p,v pirok 1—2%-ót vesztettek. Nagyobb ve^ztets'gót szenvedtek a Bergmaun (5?ó) és a Biémiens- Pchuck ért-müvek (3—4%). Zárlat felé némi javulás állott be, de az utótőzsde kimondottan gy&.ege volt. A magándiezkon t a nap folyaTnán 0.25%-'tol 6.75 %-ra emelkedett. ÁRUTŐZSDE + A prá-paa aatorpiaucon a* irAnyzat tartott. Nyensáji'ujegyzte pfompt Ausrig lakó 163.50—185, kikötő 182.50, ólktbóberre Ausrig lökő és kikötö 180. + A prágai fatőzedép szilird irányzat uralkodott. Kínáltak: fenyő te fehértölgy gömbfát, bányaiét, komlókarót, ácsólt fát, puha te kemény fűrészelt anyagot. Kerestek fenyőgömbfát, bá-< nyafát te hosezfét, ácsolt gerendát, kőtegfát, építőanyagot, asztalosdeszkát stb. + A mai budapesti terménytőzsdén, amint azt budapesti szerkesztőségünk telefonálja, az irányzat barátságósabb volt. A következő árfolyamokat jégyezték: Tiszavidéki búza 32.70—32.90, felsőtiszai 32.65—32.80, egyéb bora 32.55 —32.70, tots 30.25—Só.®, takarmányárpa 28.50—28.75, sörárpa 31—35, zab príma 28.50—28.75, zab kö- zépminöségü 28.25—28.50, tiszavidéki tengeri 26 —26.25, egyéb tengeri 25.25—25.50 pengő. + A bérkód termény tőzsdén lanyha irányzat uralkodott. HStaafaloe jegynéeek: Birodalmi búza 286—289, roöB 242 -245, árpa 201 —3B0, zab 215— 2Ó6, tengeri aíb Berlin 226—228, búzaliszt 30.25 — 34.75, roasliazt 3ÖŰ5—65, buzakorpa 15.75, totb- korpa 15.50, VíiktóHa-boreó 46—56, kis ehető borsó 34 —36, takarmén vbonsó 25—27, peliiisika 20— 20.50, lóbab 20.50—21.50, bükköny 21—28, repce- pogácsa 19.30-19.00. Letipogácea 28 23.20, száraz- eaelet 12.80—13, burgonya ree-tfePék 2390—24.10 módka. POZSONYI TERMÉNYTŐZSDE Pozsony, március 5. K-tól X-ij; P,i« 70—Scfej; . , , . ............................ 227-7.10 ^ rp * export — ~ » priiM 205 — 230 .» mertentíi 390— 200 Ö»».i únak — — z«i>....................................... 39-t — m Te ngeri srenex , ec tiszíly Peawny ....... 154 — 355 Vritrtóri» beraó ....................... 275 — 330 l' ebér b«b....................................... 220 - 225 Tavas zi bükköny ............ '35 — 190 a« bükköny ............. — — Rcpee . . ........................................................ 270 - 230Mi k............ .... 650 — 575 VSrö.bere íatur........................... !W1P - >050 . pl^báxva.................... 34Ó0 - 7600 Inm. Htar.es'.................... >400 - 1400 . pleavbiKi ........... Efki*É*i riw bargoeya ............................ — ~ ~ . ■». wgetmxgenye............................ ^ % Bo xedwa ........................................................ — SőO og g :::::::::___ ?f 8rS T.kLwyK.xt................................................ Z Sj áritott ........................ ' .\ n»ríkaí dimtóttir Poz*öny . • • * . ~' ' Majyár , *b bttár.................... AA iíóftkai 97«!l9BB* ab PózsoAy . • . » • **“ ’ Magyar . ab h.Ur .................... '2^ ' ^ Sz éna félédes, lám.................................................................. . . préselt...................................................._ Zr .p B«3r»a..................... Ta kannÍB^ szalma, laza ........................... — , » préselt ....... — — Alom aralma, lan*....................... — — — „ . préseli................. _ * Irányzat: őrlőgabosiában. főleg búzában tovább is tartóit, takarmányokban prompt szállításra valamivel magasabb.