Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)
1928-03-27 / 73. (1700.) szám
1928 március 27, kedd. Madame dr. C• Bakker van Bőssé, a Népszövetségi Ligák Uniója állandó kisebbségi bizottságának alelnöknője Prágában a földreformot tanulmányozza s ősszel Erdélybe utazik, hogy alaposan megismerje a romániai magyar kisebbség helyzetét — Beszélgetés a kisebbségi ügy lelkes harcosnőjévet — Prága, március 26. Prágának illusztris vendége van. Bak- kei van Bőssé asszony, a jogi tudományok doktora, a Népszövetségi Ligák Uniója állandó kisebbségi bizottságának alelnöknője néfhánynajpi tartózkodásra a cseh fővárosba érkezett Bakker asszony köztudomás szerint élénk tevékenységet fejt ki a nemzetközi kisebbségi mozgalomban és prágai utjának is jórészt tanulmányi jellege van. Csehszlovákiában még Briinnbe látogat, ahonnan Párisba utazik, hogy Tésztvegyen a nők egyemjogusátásáért köz- dő nemzetközi asszonyliga elnökségének tanácskozásán. Madame Bakker Brünníbe való utazása előtt volt szives fogadná s a Prágai Magyar Hírlap számára a következő nyilatkozatot adni: — A Népszövetségi Ligák Uniója állandó kisebbségi bizottsága, melynek Diekin- son az elnöke, szinte szünet nélkül foglalkozik a különböző nemzetekhez tartozó kisebbségek ügyeivel. A bizottság nagyon jód tudja, hogy a kisebbségek helyzete nem rózsás ~ s panaszaik sokszor nagyon hosszú ideig pihennek a nép szövetség valamelyik Íróasztalának fiókiában anélkül, hogy a panaszttevő érdemleges elintézést kapna. Az állandó kisebbségi bizottság egyik legelső feladata lesz, hogy ezt aa anomáliát megszüntesse § keresztülvigye, hogy minden panaszt a népszövetség a lehető leggyorsabban és 1 egilelki ismer etes ebben vizsgáljon felül. Ebben az ügyben Raudhberg professzor, a bizottság tagija konkrét indítványt terjesztett a bizottság elé, amely eme indítvány alapján fog a jövőben eljárni. — A kisebbségi kérdés természeténél fogva nagyon kényes és számos nehézséggel kell a vele foglalkozóknak megküzdeniök, mert a legtöbb állaim annak ellenére, hogy aláírta a kisebbségek védelméről szóló szerződési, ezt a kérdést mégis belügyiének tekinti s egyetlen egy állam sem veszi seive- ef ji a belügyeibe való avatkozást. — Nagyságos Asszony, szabad ludinom, hogy milyen ügyek foglalkozta tják ezidősze- rint az állandó kisebbségi (bizottságot? — Bizottságunkat rengeteg kisebb-na- gyobb probléma foglalkoztatja, mélyeket nem is tudnám hamarjában mind fölsorolni s igy csak mint a legfontosabbat említem n o?, hogy y - x WaJter Napier, a dltiroli kérdés kiváló ismerője, aki tudvalévőén az állampolgárság nélküliek ijesztően nagy táborának ügyeivel foglalkozva végzett igen nagy és elismerésre méltó munkát, most javaslatot terjesztett a bizottság elé aziránt, hogy a hágai nemzetközi bíróság vizsgálja felül az egyes államok törvényeit, hogy azok összhangban állnak-© a békeszerződésekben és a kérdéses államok alkotmányában biztosított kisebbségi jogokkal. — A bizottság továbbá örömmél vette másul, hogy Népszövetségi Ligák Uniója rövidesen ,vi réviit fog megjelentetni a svájci Ernest Bővet szerkesztésében, revü állandóan M-szinen fogja tartami ébíbségi kérdést és leközli mindama zokat és sérelmeket, melyék a népséghez érkeztek. ül elejét vesszük annak, hogy a kiségek panaszai az asztalfiókokba a feledés homályába merüljenek. Ezek a nagyobb jelentőségű ügyek s Idaképpen említem meg, hogy mi tel kell az állandó bizottságnak fog- i, amikor a macedón kérdésről telítésit. Az állandó bizottságnak kell döntést provokálnia arra nézve, lacedönok kisebbségnek tékán the- y sem. A helyzet ugyanis aa, hogy k bolgároknak, a délszlávok szőrök maguk meg macedónoknak te- piát. iagyar kisebbségek kérdésében mi n ismerem teljesen a magyar kire! it s csak tataroztam ed; hogy alaposan áttanulmányozom ezt a kétségkívül nagyjelentőségű problémát. — Főleg a romániai magyarság ügyeivel szeretnék mielőbb tisztába jönni s ezért elhatároztam, hogy a Népszövetségi Ligák Uniójának ez év októberében Prágában tartandó tanácsülése után innen Romániába utazom, ahol bejárom mindazokat az erdélyi vidékeket, ahol a magyarság él és saját szememmel győződöm meg az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről. — Csehszlovákiában, ebben a tipikusain nemzetiségi álamban, milyen impressziókat szerzett? — Engedje meg, hegy erre a kérdésre ne válaszoljak. Annyit azonban közölhetek, hogy a csehszlovákiai kisebbségi problémák közül leginkább a földreform kérdés© foglalkoztat s ezzel a kérdéssel behatóan kívánok foglalkozni. — Kit ismer Nagyságos Asszony a csehszlovákiai magyar kisebbségi politikusok közül? — Elsősorban Szüllő Géza nemzetgyűlési képviselőt és FJachbarth Ernő dr.-t kell az itteni magyar kisebbségi politikusok sorából megneveznem. — Kisebbségi ügyeken kívül foglalkozik másirányu tevékenységgel is? — A nők egyenjogúsításáért küzdő nemzetközi asszonyliga tagja vagyok 8 a napokban utazom Párisba, hogy résztvegyek az idei kongresszus előkészítése körüli munkálatokban. t. 1. BERLINI JEGYZETEK írja: BÁRDOS ARTÚR- IBSEN VÁROSA — Ibsen városa nem Oslo, amely most egy hétig ünnepelte, húsz nemzet szellemi képviselőinek celebrálásával, nagy fiát. Csak a halál és még inkább a halhatatlanság avatta reprezentatív norvéggé és oslóivá Ibsent, aki életében mindvégig valami lappangó és hogy úgy mondjam: személyes ellenségeskedésben élt szükebb hazájával, amely nem értette, nem szerette és alig is ismerte el ezt a kérlelhetetlen, hazájának provinciális kicsinyességeivel meg nem alkuvó norvéget. Még akkor sem, mikor már a legnagyobb európai hírnév protegálta Norvégiáiban Ibsent és általa Európában — Norvégiát. Norvégiában akkor Björnson volt a nagy irő, aki megalkudni, sőt szükség esetén hízelegni is tudott a vezető körök és a nép kisvárosias hiúságainak, aki utánajárt a népszerűségnek és szinte faluról-falura hódította meg a norvég közvéleményt. Ibsen Városa, akkor, mikor a költőnek a megértés, az elismerés és az otthon még adhatott valamit, valami élni érdemeset, erőt és támasztékot a mindenki, a mindem konvenció elleni küzdelemben, Ibsen városa akkor és mindvégig: Berlin volt t Berlinből sok külföldi irő indult el már a világ felé és vissza: saját hazájába, ahol csak a berlini sikerek után ismerték el, ha egyáltalában elismerték. Elég az uj dráma két legnagyobb nevét: Strindberget és Shaw-t megemlíteni. De Oscar Wilde is, néhány külsős égés londoni siker után, itt talált csak igazán komoly értékelésre, itt kapta meg az európai fémjelzést. De személyileg — az embernek — egyiknek sem jelentett Berlin és Németország any- nyit, mint a zárkózott, mindenkivel hadakozó és mégis, önemésztő keserűséggel melegségre vágyó Ibsennek. „Alléin ist mán am stárksten!“ — prédikálta az oroszlánfejü kis norvég és nagyon boldog volt, amikor már nem volt egyedül. * Itt vívta meg a dráma nagy forradalmának leghevesebb és led ön több csatáit. Itt nevették ki a leghangosabban és itt hódoltak meg előtte a legmesszebb ható gesztussal. 1876-ban a német színházi életben akkor vezető pozícióval bíró meiningeniek előadták a Trónkövetelők-et, 1880-ban a berlini Re^si- denztheater előadta a Nórát, egy másik színház a Társadalom támaszait és mind a három Ibsen-darab csúfosan megbukott. „Sohasem fogják Németországban megérteni Ibsent*1 — irta akkor Brandes, aki azonban, akármilyen prófétája volt is Ibsennek, ebben még sem volt jő próféta. Berlin egyik külvárosában él egy öreg ur: az első német Oswald. Franz Wallner a neve ennek az öreg urnák, aki most a jubileumi alkalommal elmondja az első német és általában is: az első Ib3en-siker hiteles történetét. A Residenztheaternek a régen elfelejtett, de kitűnő Anton Anno volt akkor az igazgatója, jóérzékü lítterátus, de, ami fontosabb, nagyon értelmes és erőskezü játékmester; ő vállalkozott arra a kalandos feladatra, hogy a Kisért etek-et előadja és a teljesen más be- idegzésti színészeket a Kísértetek szerepeire megtanítja. A szereplők között csak egy — későbbi — nagy nevet találhatunk: az Eraa- nuel Reicher-ét. Oswaldot azonban felajánlották egy már akkor nagy színésznek: Kainznak, aki akkor Berlinben működött. Kainz visszautasította a szerepel, — később egyik legjobb szerepét, — sőt nagyon óvta az igazgatóságot a vállalkozástól. „Az eiső felvonás után harsogó nevetésbe fog fulladni az egész” — mondta mosolyogva. És Oswaldot eljátszotta a fentneve- zett Wallner ,aki akkor a Residenzttoeater fiatal kójnikusa volt. A próbák javában és nagy lelkesedéssel folytak már, mikor a berlini színházi cenzúra megtiltotta a Kisértetek előadását. Ki tudná ma már megérteni azt a „mentalitást”, amely a Kísérteteket erkölcstelennek bélyegezte? Tény az, hogy végül is megengedték, hogy egyetlenegyszer, jótékonycélra, meghívott közönség előtt, eljátszhassak. Első, lelkes német hívei: Paul Sdhlentber és Ottó Brahm, meghiták Ibsent Berlinbe, a nevezetes bemutatóra. Az előadás előtt Brahm elment a szállodába Ibsenért és óvatosan puhatol ódzott, hogy adott esetben — ha úgy fordulna — esetleg — — hajlandó volna-e a kihívásra megjelenni a színpadon? Ibsen nem válaszolt. Csak fel s alá járt. hatalmas John Gábriel Borkmann-lépéseivel a kis hotelszobában és azt mormogta maga elé: „ha ez megtörténhetnék! ... ha ez megtörténhetnék! . , .** iMegtörtént Az első felvonás után, amikor Kainz jóslata szerint a harsogó nevetésnek ki kellett volna törnie, néma megilletődöttség. Aztán viharos taps és tizenkétszer hívták a költőt, akinek kemény arcán végigfolytak a könnyei . . s A nézőtéren egy hosszúbaju szőke ifjú ült, akire elhatározó hatással volt ez az élmény, ez az ifjú: Gerhard Hauptmanm volt. Ez a zártkörű előadás a német színpad huszonötéves Ibsen-kultuszának volt a kiindulása és ez volt egyben Ibsen európai frontáttörése is. 1889-ben Schenlther Bécsben tartott előadást Ibsenről, amely után — mint Ibsen egy most nyilvánosságra került érdekes levelében írja — „nem annyira bécsi, mint inkább magyar és lengyel részről jelentkezett érdeklődés” darabja iránt. „Pedig ezek felfogása az életről és a költészetről bizonyára távolabb áll a mi germán érzésünktől . . Ennek az első Ibsen-sikemek a körülményei többet mondanak el Ibsen pályafutásáról, mint némely kötetes életrajzok. * Abban a generációban nőttem fel, amelyikre döntő hatással voltak Ibsen müvei. Itt csak egyetlen lbsen-irapressziómról emlékezem meg, amely ugyancsak Berlinbe® fűződik. Nehány régebbi, élméuyszerü Brahm- elöadás után végre módomban volt Brahm utolsó Ibsen-ciklusát végig nézni a Lessing- theater karzatáról. Még teljes volt a nagy gárda: Lebmann, Eysoldt, Triesoh, Bassermann, Reicher és még a nagy Rittner ás- még a legnagyobb valamennyi között, a legibsenibb, a legmélyebb: Oscar Sauer is . . . Nagy élmények és nagy kiábrándulások. Az egyének nagysága mellett, az egységek sokszor nyikorgó porossága és elavultsága. A nagy brahmi összjátékból már kibalt a tűz, az erő és előtérbe tolakodott a rutin, a mechanizmus. És kulissza, sok kulissza. És rossz kulissza. Felmerült bennem a gyanú: ez a nagy Brahm talán sosem volt igazán, vérbelien színházi ember. Csak valami nagy, aszkétiikus apostol. Aszkézis: nem színház. És a szomszéd Deutsdhes Thea torban már ott lázongott, fen okodéit és ágált, de minA szlovenszhői evangélikus egyház Lapunk ezévti március 14-áki számában liic. Fi- zéty Ödön ág. ev. lelkész tollából m-egjelien! fenti citmü ctükkel kapcsolatban Ruppeldt Fedor zsolnai ág. ev. lelkész a sajtótörvényre s a oikíknjeik az 5 személyiére vonatkozó soraira való hivaikozássai a következő nyilatkozat közlését kérte: „Fizély kolléga tendenciózusan, az összefügg géstből kiragadva közölte azt az egyetlen mondatot és szándékosan elhallgatta, a többit, ahol nagyon is világosan meg volt magyarázva, mily alapon írtam és joggal írhattam olyan értelmű mondatot; de Fizély ur azt a mondatot is hibás beállításban adta elő. Végül az inkriminált mondatnak magyar Fordításában lényegesen súlyosabb kifejezést használt, mint amilyen értelme van a szlovák eredetinek. Az ilyen eljárást nem tarthatom helyesnek. Ruppeldt Fedor ev. lelkész.” dériképpen nagyon élt a gárda hűtlen láza- dozója: a kis Max Reinhardt... És mégis: nagy felvillanások itt a poros kulisszák között. Nagy fragmentumok ... ÉJs hogyan állta Ibsen az idők viharát? Bizony, már ingott ő is, a forradalmi óriás. Sokszor kellett már mosolyogni a társadalom egykor forradalmi kritikáján, a hatalmas lendületű csapásokon, melyek most mintha máT az üres levegőbe sújtottak volna bele. Mosolyogni kellett a megöregedett Don Quióhote-om, de hűséges Sancho Panza- ján: a nem kevésbé öreg Brahmon is ... De ott, ahol nem tendenciáról, hanem költészetről volt szó, ott frissen és hervadat- lanui ragyogott Ibsen zsenije. Nagy költő és nagy filozófus. Mély emberlátó és vérbeli ember alkotó ... Nagyjában ez volt akkor az utolsó Ibsen- revizió sommás eredménye. Azóta pedig — már sokkal távolabb vagyunk tőle, hogy jogot formálhatnánk újabb ítélkezésre. Ez az a távolság éppen, amely a legigazságbala- nabb. Most meg kell várni azt a néhány évtizedet, amelynek el kell múlnia mindem művész fölött, hogy — sub spécié aeternita- tis — Ítéletet lehessen fölötte tartani. Az utolsó Ibsen-ciklus nem sikerült és anyagilag teljesen letörte Brahmot. Ekkor történt, hogy az öreg mester nagyot gondolt és előadta Fleur és Oaillavet „Király”-át. Ez aztán még egyszer kihúzta a kátyúból direkciója szekerét. Amit ráfizetett a szent Ibsenre, azért a léha franciáknál keresett kárpótlást Nagy dolog volt ez akkor! Brahm — és egy francia bohózat! Szörnyűség! Ez volt talán Brahm komoly, aszkétikus életében az első és egyben utolsó bohózat. # Ez az utolsó Ibsen-ciklus, azit hiszem, döntő hatással volt Berlinre. Eldöntötte az Ibsem-kérdést. Egyelőre. Berlin hűtlen lett felfedezettjéhez, aki, két évtizedig csaknem dominálta — maga is és hatásában is — a berlini színpadot. Ibsen százéves születésnapján ugyan nagy sor küldöttet menesztett Oslóba, de Berlin egyetlen számottevő színházának sem jut eszébe ünnepi Ibsen-előadásokat rendezni. Az újságok, melyek egyébként tele vannak a jubileummal, abban tudják ennek okát, hogy ma nincs Berlinnek egyetlen igazi erusembie-színháza sem és a repertoár: a sztárrendszer függvénye. De én azt hiszem, a közönség az, amelyet nem lehet kegyeletre erőltetni. A jubiláns héten csak Berlin egy kis, külvárosi színházában játszanak Ibsent: A vadkacsát, az élethazugságok véres komédiáját. Az öreg Ekdalt Ibsen maszkjában lehetne játszani, amint, végül is, tenyésztett vadkacsára lövöldöz . . . Az, hogy az oslói erdőben huszonegy ágyulövés dördült el a költő tiszteletére, már nem sokat változtat ezen a szomorú szimbólumon. Az Írónak csak egy ítél őszéke van: a közönség. De a poézisnek — a „Peer Gynt“-nek — még most is minden évben van néhány rep- rize Berlinben. xt 100 oldalon, csodás illusztrációkkal tarkítva, finom kiállításban, kötve jelent meg a Tapsifüles nyuszika és egyéb csodatörténetek, ára csak 12 korona. Megrendelhető lapunk könyvosztályában. D* K. V. motorkerékpárok Adler-RoyaB írógépek Használt alkalmi vételü írógépek Vezérképviselet és nyári lerakat: „RBCPRB11 Koiico, Srobár-utca 32 — TeEefen 38S Írógépek szakszerű javítása és karbantartsa 4
