Prágai Magyar Hirlap, 1928. március (7. évfolyam, 51-77 / 1678-1704. szám)
1928-03-11 / 60. (1687.) szám
1228 március 11, vasárnap. t>ra:gai AVvcáar- hí klap . ^SzilMlAZ -ZEOE ■ Színdarabok nagy próbája Mi indítja meg a darabok sikerét? — A bemutató főpróbák, a kritikusok, a publikum — A premier Budapest, március 10. Teljességében lüktet a szezón. Színdarabok lendülnek magasba és iveinek csillogóan, szinda- rabok zuhannak alá. Uj tehetségek bukkannak föl a drámairó és az interpretálói horizonton, müvek - ‘.és művészek lesznek ismertté; igy, novembertől áprilisig Pest is, mint minden világváros, átutazó i fülkéje száz és egy művésznek, előadónak. A jámbor olvasó, aki színházba alig jár a maga törzs- írnoziján kívül, rettenve olvassa az idegen és noni- nüvészáradatok hullámát: szinte minden napra ut egy-egy izes Saljapin, Fleta, Teiko Kiwa, Al- oertina Ferrari, doni kozák: Ki tudná rendben artani számukat?! Am ezek mellett s egyre intenzivebben, a hasiak is, kik méltó részt kérnek az elismertetes- >ől, bár úgy van, hogy a hazaiak közül az érvé- ■..yesiil Ppsten leginkább, akinek hírét előbb kiil- rszágból hozza a sajtó, lám, legutóbb is, a kicsi s szerény Bánky Vilmának egészen Hollywoodig kellett kimenni, hogy mint világhíres nő őjjön vissza. Sokszor azonban Pestről indul el egy-egy ideán művész hire, Saljapin is azért szeret vissza- --ísszatérni, a Jeritza is: a pesti közönség müérío, dkes és ítélete, ha nem is mindig biztos ős befogástól ment, de mindenesetre ér annyit, hogy ülföldi sikereket lehet reá alapozni s volt idő, .in most is tart még, mikor egyes darabirók da- tbjaikat Parisból egyenesen Pestre hozták, mint iaw a maga darabjait Berlinbe, avagy rögtön esten kezdték bemutatni, mert ami Pesten siker >lt, — Európának emez egyik legkulturáltabb iinlnzi városában, — az Európában is sikert ’leníett. Ha Prága pár excellence moziváros, akkor est szinházváros. Az a tucat szinháza, ami van: lágvárosi nívójú, európai viszonylatban klasz- iis s ami itten siker — az siker másutt is. # Hát hogyan is születik ez a siker? A pesti, benfentes publikum legáhitottabb llanata az, amikor valaki egy nehezen szerzett oróba-jeggyel prezenteli meg. A főpróba: ez az vágyott alkalom, mely már nem rendes próba, még nem premiér: a kettő között áll időben és döntős égben, sőt, jelentőségben legtöbbször yenrangu a premierrel, az első előadással is. színház elkészült darabjával, meg voltak mezes, díszletező próbái, minden klappol oaj- 3 ilig, akár kezdődhetnének is a sorozatos előadások. Ekkor tartják a főpróbát. A főpróba már uyil- ;aos előadás jelentőségével hat, közönség előtt reg le, egy rendezői közbeszólás, egy szó, egy ug tévesztése nélkül, mert veszélyes emberek t#k az első sorokban: a sajtó kritikusai. A pesti premiereket rendszerint pénteken ’ére hirdetik, ritkábban szombaton estére, leg- gyobb kivétel, ha a premier más valamelyik tköznapon van. Az Opera szokott olykor vasár- pesti premiert tartani. Ehhez képest a főpróba iző nap délelőttjén zajlik le, legritkábban, néha, magánszínházaknál, előző este. Meghívót, jegyet, csupán a benfentesek kap- i. Igaz, hogy a benfentesség határai nagyon Ja- isak, mert a művésznő fodrászának testvére Dugy helyet kap, mint az újságíró kisfia; f.Ö- íbára menüi ma bon-ton, a jólértesültség jele, lyeltehb, mint a premier. Premierre inkább a ízes smokkok mennek és az igazi müélvezők, róbára menni egy kicsit pestiesen proccos d> : mindenki közel akar érni a siker, vagy a bu- ü rotyogó üstjéhez. Az állami színházakban sokáig csupán a Íves Bálint titkár állott a kis vasajtónál és Sülte be a jelentkező publikumot, főképp a sajtó hereit és a sziniakadémikusokat, mig a ma- iszinházak régen rájöttek a főpróba jövedelme- voltára és a sajtójegyeken kívül pénzért árulták a főpróba jegyeit, el is kél mind. Ujab- i, nevezetesebb daraboknál, az állami szinhá- c is behozták ezt a szokást. Minden főpróbák rül legexkluzivabb máig is az Opera: oda hét attal őrzik a bejárást s a főpróbákon is csupán illetékesebb néhánynak van bejutása. Bent vagyunk tehát a nézőtéren. Tömérdek bér verődk össze, megirigyelné bármelyik tá’o- nak mondott színház igazgatója. Főleg nők ül- í a spórolósan világított nézőtéren, színésznők, k irigykedni fognak, barátnők, akik tapsolni; mindenki ismeri a másikat, az egyes színházak ■róbáinak törzsközönsége van, más a Vígszínház más a Nemzeti törzsközönsége, de, egy bizo- is idő múlva rájön az ember, hogy a főpróbák blikuma alig egy-két ezer ember, állandóan jranaz, sőt öreg főpróba-hiénák az egyes színünk egész természetrajzát elmondják a főprő- í közönségéből. Az első két sort mindenesetre kritikusok foglalják el. Legközepén Szász Ká- y ül, mellette Porzsolt Kálmán, Fáik Zsigmond, löpflin Aladár, Kállay Miklós, Pünkösti Andor, rsányi Kálmán, Szomory Emil, Egyed Zoltán, ibrus Zoltán, Relle Pál, Laczkó Géza és a töb- k mind, egyedül egy nőnek van illetékessége ülni: Dánielné Lengyel Laurának, aki a Bu- >esti Hírlapot képviseli. Egy páholyban megje- Lk Rákosi Jenő, Beöthy László olykor, nagyritkán Herczeg Ferenc, ha barátjairól van szó: Hegedűs Lóránt, aztán a színpadi szerzők, kollégák, 3 kontra-primadonna, egy-egy színész, akinek éppen nincs próbája: ismerős csoportok verődnek össze s a főpróba szüneteinek máris valami családias jellege van. Ha egyébként nem: látásból ismeri mindegyik a másikat. # A zenekar intonál, avagy, prózánál, a függönyt jelzi a gong, kezdődik a darab. Az első benyomás igen fontos, ha szép a díszlet, a közönség külön megtapsolja. És megy a darab. Szegény szerző, a kulisszák mögött drukkol, a kritikusok lehetőleg nem árulják érzelmeiket, a közönség figyel. Az első felvonás után rendszerint várakozás- teljes a hangulat. „Jól indul!“ — „Nna! Lehetne jobban is!“ — „Megjárja." — „Pocsék...!" Miu- denki a másiktól vár biztos ítéletet. Egyelőre biztosat megkockáztatni senki nem mer, viszont, a népszerű b régibb szinházirók müveire már kész a formula: a népszerűség vakító láza vagy frenetikusán elfogadtatja a darabot, vagy pedig az a megállapítás járja: hja, hiába, már öregszik, kiírta magát... A kritikusok lapjuk iránya szerint nézik a darabot, aszerint: milyen álláspontot foglal el a lap az íróval szemben. Egyésugyanazon darab a jobb szomszédnak tetszik, a balnak nem. Szigorúan néznek, az érzelem különösebb nyilvánítása nélkül, néha mosolyodnak el, viszont, hátuk mögött a közönség már virgoncabb s egy hatásos jelenetnél végre, szegény szerző őszinte könnyebbségére, felzudul az első taps. A hangulat meg van mentve, egyre jobban melegedik a szív, a színészek is tempóba jönnek s vigabban pereg a darab. Zenei daraboknál nagyon-nagyon ritka kivétel, nagy slágernek kell lennie, ha megismételnek egyszer valamit. Prózánál egy-egy ügyesebb ötletet, megjátszást szintén megtapsolnak. Egy sziv- fcen-lélekben egyesül a publikum s mint nagy kő, hengeredik le néha egy kollektív érzés, hatalmas taps alakjában. A második felvonás vagy felemeli, vagy el- buktatja a darabot. Vitatkozó csoportok állanak össze s e szünet alatt szinte meg lehet mondani: lesz-e a darabnak sikere, avagy nem. Főpróbahiénák már a darab előadásának szőriaszámait is jósolgatják. Ám e jóslások nem biztosak, mert már akárhányszor megtörtént, hogy a főpróbán viharos örömmel fogadott darab a premiéren megbukott, avagy megfordítva: a darab, amit a főpróba közönsége lecsepült, váratlanul felragyogott az első előadáson és sorozatos sikert aratott. A második felvonás után — (ha három- felvonásos a darab), — már biztos Ítélettel távozik a közönség, a harmadik felvonás, illetve a megfelelő negyedik, vagy az ötödik: nem sokat lendít a darabról alkotott véleményen: a közönség ebédelni rohan, — (milyen furcsa, színház után odakint nap süt és forgalom zajlik) — a kritikusok sietve megírják véleményüket a darabról, hogy, mire a premier eljön, készen várja a közönséget egy gyorsan összeszerkesztett bírálat. # Á premierre már kész ítélettel jön el a közönség. A premier fényes külsőségek között zajlik le: estélyi ruhás hölgyek és urak foglalják el a széksorokat s a páholyokat, premiérre járni divat, főpróbára járni jólértesültség. A Vígszínház premiérjei a legfényesebbek, mondjuk, legcsillogóbbak, a Nemzetié s az Opreáé viszont a legelőkelőbbek Az államfő, avagy a főhercegek, a miniszterelnök legritkábban jönnek premiérre; ha a darabnak sikere van: a harmadik, negyedik előadáson áll meg az udvari autó a színház előtt. A premier aztán végképp eldönti a darabot b az est forróságátől függ: ötvenes, százas előadást produkál-e a színház, avagy a jövő héten újat hirdethetnek. Mindenesetre, a próbatáblán már hirdetve van a következő előadás próbája 8 akármilyen sikere is van a darabnak, a színház már a következő darabot próbálja délelőttönként, mert, ugy-e, mit lehessen tudni? Szombathy Viktor. reumájától és köszvényétóf ssa&«acfBíníi'f Siuró és összehúzó fájdalmak s tagokban és csuklókban, dagadt végtagok, enyomorogott kezek és labak. rándulások, húzások, s/.urások a különböző testrészekben sót gyönge szemek is sokszor a ionomnak es köszvénynek következményei, amelyuek idejében kell elejét venni, hogy el ne hatalmasodhassanak. Felajánlok Önnek egy biítoa gyógyhatású, ai anyagcserét é* kiválaeztáat előmozdító italkurit. tehát nem egy úgynevezett univarsal- vagy titkos-gyógyszert, de egy orvosságot, amit jó anyánk, a természet adott szenvedő gyermekei számára. Mindenkinek ingyenes próba! írjon azonnal ép minden országban felállított lerekathelyeimről teljesen ingyen és bérmentve egy próbaküldeményt kap használati utasítással ellátva. Így saját maga szerezhet a szer ártalmatlanságáról és meglepően gyors hatásáról meggyőződést. Augusft Mariké, Berlln-Wllmersdorf, Bruchsaiersfir. 5. Abt, 323. pelitétk. Mindenütt főként zenekari kísérettel játszott és a hiaitalimas siker legjobb bizonyítéka, hogy mindazokon a helyeken, ahol fellepett, a jövő szezonra is leszerződ tették, s»5t egészen uj emgagementoikat is kapott. A sajtó a legnagyobb elragadtatás hangján emlékezik meg Zarthuirecziky hangversenyéről s általában a®t Írják, hogy fiatal kora ellenére, ma már feltétlenül a legnagyobb művészek közé tartozik. Csodálják tónusának színes voltát, technikájának feltétlen biztonságát, es azt az elmélyülést, amely minden előadott darabban megnyilvánul. Zathuneczky Ede hollandiai kötrultfla után Kassára fog visszatérni. (*) Arányi Ferenc, a világhírű magyar hegedűművész, jelenleg Hollandiáiban vendégszerepel. Ezidéi prágai hangversenyét március 20-án este tartja meg a Smetaua4eremiben. Programon Fiuké, Dvorak, Blocfh sftb. miiivei szerepelnek. Jegyek elővételiben: Truhfláf, Wefzler és Topna. CSÍPŐM^ „ A POZSONYI MOZIK MŰSORA: TÁTRA: Ébredő szerelem. URÁNIA: Cirkusz. ADLON: Cirkusz. REDOUTE: Dona Jnana. AZ UNGVÁRI VÁROSI MOZGÓ HETI MŰSORA: Március 5-tŐl március 13dg Vasárnap: Ha az uj bor forr. Hanny Weiase. Hétfőn—'kedden: Casanova. Iván Mozsutíhitn legnagyobb filmalkotása. (*) Zathurecaky Ede hollandiai fcuméjja. Zaithtnecdky Ede, a 'fialtál magyar hegedűs-gárda egyik egtehetségesebb 'tagja, moétaníában Hollandiét járja, ahová az ottani filharméniíai 'társaságok meghivására ment. Az egész turné a legnagyobb siker jegyiében folyt 1© eddig. A főbb stációk Amszterdam, Haarlem és Leiden voltak, ahol a Lattal ptogyar művészit rendkívül melegen tomeA vasárnap sportja Az elkövetkezendő vasárnap már három jelentős nemzetközi találkozást hoz. Aachenben Északnéniotország válogatottja Luxemburg együttesével mérkőzik, Amszterdamban Hollandia a belga nemzeti csapatot látja vendégül, Lausaunc- ban Svájc Franciaország Xl-ével mérkőzik meg. PRÁGÁBAN újabb bajnoki derby folyik le. A ligában nagy előnnyel vezető Viktória Zsizskov a tavalyi bajnok Spartával kerül szembe. Ameny- nyiben a zsizskoviaknak sikerül a Slavia elleni bravúrjukat a Sparta ellen is megismételni, úgy az idei bajnokságot tőlük elvitatni nem lehet. A bajnokság során a Liben a Nuselsky SK-bal, a Meteor VIII. a Slavoy Zsizskovval mérkőzik. A Csechie Kariin a CsAFC-bal, a Sparta Kosire pedig az Union Zsizskovval viv barátságos mérkőzést. — A cseh-német szövetség amatőrbajnokságáért a DFC és a Sportbrüder küzdenek meg. — A Slavia szabadnapos idejét Pardubitzban az SK ellen tölti el, mig a vinohrady-i Rapid Teplitzben a TFK ellen vendégszerepei. CSEH- és MORVAORSZÁGBAN kiemelkedő meccsek lesznek: Brünnben a bécsi Cricketer a Zsidenice ellen vendégszerepei. Az Olympia Pil- sen Budweisban a DFC ellen játszik, mig az AFK Kolin Reichenbergbe ráudul, ahol a Sportklubbal játszik. POZSONYBAN a Bratislava a bécsi Hakoaht látja vendégül, amely az utóbbi időben erős formajavuláson ment át. A jóképességü pozsonyi cseh csapat azonban valószínűleg egyenrangú ellenfele lesz. A magyar bajnokságok során a Ligeti az Érsekujvári SE-tel, a Makkabea a PTE-vel, a Kábelgyár a Vassal és a Rapid a Komáromi FC- bal mérkőzik, valamenyi a saját .pályáján. KASSÁN is megkezdődnek már a bajnoki meccsek. A ESC az ETVE-tel az őszi találkozásból esedékes 23 perces játékot pótolja. Teljes bajnoki meccset játszik a Hakoali a Kassai Törekvéssel. BUDAPESTEN a második futballderby mellett egy érdekes nemzetközi találkozás folyik le a Hungária-pályán. A múlt héten a Ferencváros ellen eldöntetlent elért Újpest a Hungária vendége lesz. A meccs rendkívül izgalmasnak Ígérkezik és teljesen nyilt jellegű. Újpest Fogl Karcsi nélkül játszik • igy a hazai pályán szereplő Hungária esélyei a győzelemre nagyobbak. — A Ferencváros a Belgrádi SK-ot látja vendégül. — A Nemzeti a 33-asokkal méri össze erejét és valószínűleg győzni fog. — Egyenrangú ellenfelek küzdelmét hozza a Kispest—IIL kerület mérkőzés. A Vasas Miskolcra rándul, ahol az Attila lesz a ellenfele. — A kiesés előtt állő Bocskay a szegedi Bástyát látja vendégül Debrecenben. — A Sabária Szombathelyen a bécsi Floridsdorfcr AC-bal játszik. BECSBEN a bajnokság során a Slovan az Ausztriával, a Brigittenauer AC a Herthával, a Rapid a Viennával, a Floridsdorfer AC a Wacker- rel, a WAC a Simmeringgel, az Admlra pedig a Sportclubbal játsza le kötelező meccsét. A téli sport utolsó nagyeseménye a párisi nemzetközi jéghockey torna döntője. — Tennisz- ben a mentoni versenyek állnak az érdeklődés középpontjában. )( Magyarország tiltakozása a esehszlovákmagyar meccs elhalasztása miatt. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: A Magyar Labdarugó Szövetség tanácsa tegnap este foglalkozott azzal a birrel, hogy a CsAF az április 22-ére kitűzött csehszlovák-magyar mérkőzés elhalasztását tervezi. A MLSz a leghatározottabban tiltakozik eme terv ellen, mert annak idején éppen a csehszlovák szövetség kívánságára tűzte ki a válogatott mérkőzés terminusát április hónapra és az esetleges "lhalasztás a szövetség egész budgetjét felforgatná. )( A párisi jéghockey-versenyen a párisi kanadaiak csak erős küzdelem után 1:0 arányban győzték le Svájcot. )( Egyiptomi turnét tervez április hónapra a prágai Slavia. A csapat Kairóban, Alexandriában és Port Saidban összesen öt mérkőzést bonyolítana le, amiért 1500 fontot kap. A turné 28 napig tartana. )( Az angol ligában az Arsenal a Liverpoolt 0:3, a Birmingham a The Wednesdayt 1:0 arányban győzte le, a Huddersfield pedig a Manchester Uniteddel 0:0 arányban végzett. )( A Slavia büntet. A Slavia fegyelmi bizottsága a Viktória Zsizskovtól szenvedett vereség miatt Bobor, Pleticha és Vodicska kivételével összes játékosait pénzbüntetéssel sújtotta. )( Uszóvilágrekord Japánban. Londonból jelentik: A japán olimpiai válogató uszóversenye- ken Takecare 300 méreren 3:17.4 alatt megjavította Arne Borg világrekordját. )( Az amszterdami uszóversenyen a német vizipolóbajnok, a hannoveri Wasserfreunde 5:2 (1:1) arányban vereséget szenvedett az amszterdami Hét Y-től. Essem két holland rekordot döntött meg. 200 méteren 2:28.2, 100 méter háton 1:19.6-os időt ért el. A 100 méteres női-hátuszában Braun kisasszony 1:24 alatt győzte le Van Turkot. )( A mentoni tenniszversenyen a spanyol Al- varez kisasszony a bécsi Ellisenuét 6:1, 6:0 arányban verte meg. A férfiak közül előbbrehaladtak: Worra, Salm, Endicott és Stefani. )( Heeney kihívta Tunneyt. Delaney legyőzője Jack Heeney kihívta Tunney világbajnokot. Az amerikai boxbizottság úgy határozott, hogy Hee- neynek Tunney előtt még Sharkey-jel kell megmérkőznie. )( Világrekord Havannában. Az United Press jelenti: Jósé Borrierten a 100 yardos futásban 9.6 mp. alatt uj havannai rekord alatt beállította e táv világrekordját, amelyet Kelly 1906-ban állított fel. Ezt az időt azóta csak négyen érték cl, legutoljára Padock 1924-ben. )( Európa fedettpálya tenniszbajnokságai, amelyek utoljára 1923-ban kerültek lebonyolításra, ez idén Dilwichban lesznek megtartva. A fedettpálya bajnokság védője az angol Norton. )( Pozsonyban a jövő hónapban három érdekes futballmeccs kerül lebonyolításra. Április elsején Pozsony válogatottja Béccsel, április 15-én a csehszlovák zsupa az MLSz csapatával, végül pedig párilis 22-én az MLSz válogatottja Budapest amatőr együttesével mérkőzik. )( Osborne Newyorkban 188 cm-es eredmény- nyel ismét vereséget szenvedett Burgtól, aki ez alkalommal 190 cm-el verte a világrekordért. )( A nagyszombati Rapid vasárnap a pozsonyi Cérnagyár jóképességü csapata ellen játszik barátságos mérkőzést. )( A brüsszeli uszóversenyen a francia Van den Piánké 200 méteren 2:28.6 alatt megjavította a francia rekordot, amelyet néhány nappal ezelőtt Bárány István 2:29-re javitott meg Parisban. A Neptun Tourcing francia vizipoló bajnok a versenyen 3:1 arányban legyőzte a C. N. Bru- xellest. A magyarok legkedveltebb prágai szállói ás szórakozóhelyei: Hotel Blauer Siern Praha II, Píikopy a legelőkelőbb ház a központban Teljes komfort MAGYAROK TALALKOZOHELYE Magyarul beszélnek HOTEL MAIEST IC Restaurant Francai* British Bán dng kiváló francia konyha és pince, délután fél 5-tö! fél 7*ig családi tea. A zenét a „Bohemta Propaganda 8and“ Fas3l Ottó igazgató személyes vezetése mellett szolgáltatja. 3 óráig nyitva. Supers Dansant j TANK-TABARIN Praha-Vinohrady, Mikovcova 4. A legintimebb bar a Vir.ehrsefynl Népies árak! Hetenként uj műsor! Népies árak! Excentric — Jazzorchester i5