Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)
1928-02-04 / 29. (1656.) szám
V tAJűclíAR-HIRMB a—i———————■TIH11 1028 január 4, szombat MŰSORON KÍVÜL (Utánnyomlí tilos) s- HALÁLPUBLICITÁS Páris, január vége. Mussolini, akinek mindenre van ideje, édiktuinoi küldött az olasz sajtónak, amiben megtiltja, hogy részletesen foglalkozzanak a szenvedély drámáival: az öngyilkosságokkal, ■továbbá a férjekkel, akik lelövik a csábilót, a csábítókkal, akik lelövik az ellencsábi tót, az asszonyokkal, akik lelövik a férjüket stb. Az edikturn megvádolja az újságokat, hogy a részletes és kissé színes beszámolók ingerük a merénylők fantáziáját s a publicitás, amit a sajtó a szentimentális merénylőknek nyújt, fokozza azok tragikus buzgalmát és munka- kedvét, szóval megint egyszer a publicista a bűnös, nem pedig az, amiről beszámol s ha nem is dobják ki, de legalább kiporolják a diványt. A rendelet már megjelent s Mussolini rendeletéinek Olaszországban általában engedelmeskedni szoktak. Ennek a rendeletnek is engedelmeskedni fognak; nem ugyan a merénylők, akik minden valószínűség szerint továbbra is vígan lövöldöznek és szurkainak majd, ha a szituáció ezt megkívánja, hanem a sajtó, ami nem fog beszámolni a merényletekről. i A sajtó Publikum őfelségét szolgálja ki.. Ha a dauphin valami rosszat tett, megverték helyette a szolgát. Attól függetlenül, hogy a sajténak fáj-e ez a szájkosár vagy sem, érdekes lenne végére járni ennek a pszichológiai kísérletnek: csökken-e a jövőben Olaszországban a szenvedélyes drámák és öngyilkosságok grafikonja, csakugyan a csábi tó szerepét játszoíta-e a halálpublicitás a szenvedélyes drámák nagy tömegében, van-e fizikai, beteges összefüggés, kényszer, infekciós mag a riportok és a riportok anyaga között? A kísérletről érdemes és érdekes lenne bizonyosat megtudni; sajnos nem fogunk semmi bizonyosat megtudni, mert az olasz sajtó kénytelen lesz a jövőben negligálni a szenvedély-grafikont. Mikor a mozi első nagy lendületeit vette, elárasztotta a világot ponyvafilmekkel, rém- drámákkal, rabiógyilkossággal és detektiv- fiimekkel. Ki nem emlékszik Stuart Webbs- re? A Bomba-téren egy sátoros moziban a kikáltó egyebet sem kiáltott: „A könyvelő kiszúrja a bankár szemeit, tessék odafigyel- ni“. A publikum odafigyelt s a levetített rablógyilkosságok állítólag fertőző hatással voltak az ifjúság lelkére, ifjúkora bűnözők bevallották, hogy a mozi hatása csábította őket betörésre és gyilkosságra. Erre megszületett a filmcenzura, elsőnek Amerikában, ahol ma is a legszigorúbb. Száz éa száz paragrafus szabja meg, hogy mit szabad és mit nem szabad mutogatni a lepedőn, (tilos a gyilkosság a nézd szeme előtt a filmen, tilos az állatkínzás stb.). Ez a cenzúra több mint tiz esztendeje érvényben van. Ebbeu a tiz esztendőben (különösen a prohibició óta) az Egyesült Államok bűnözési statisztikája megháromszorozódott. Sehol a világon modern nagyvárosokban olyan szervezett és állandó rablóbandák nem működnek, mint Newyorkban és Csiká- góban. A pszichiáterek ezt részben az alkohol- tilalomnak tudják be; a prohibició felszabadított szenvedélyeket, amiket az alkohol részben narkotizált. Anélkül, hogy a mozi- ponyvát bárki is visszasírná, nem árt leszögezni, hogy a mozi „mételye“ talán megfertőzte az ifjúságot, de mikor kikaparták a moziból a mételycsirákat, a bűnözési statisztika ettől egészen függetlenül, vigan fölmászott a harmadszorosára. Szóval mégsem a mozi volt a bűnös, hanem változatlanul az emberek maradtak bűnösök, akiket a mozi —- bár fölöslegesen — csak kopirozotb Azt hiszem, sokan vagyunk, akik a rém- drámák részletes előadását úgy a sajtóban, mint a moziban készséggel nélkülözzük. Másrészt a sajtónak mai formájában reménytelenül nincsen más feladata, mint regisztrálni az élet híreit. Idillekkel, sajnos, nem lehet megtölteni egy napilapot, abból az egyszerű okból, mert közérdekű idillt ritkábban szolgáltat az élet, mint közérdekű drámát. Nincs az a veszekedett szerelmes, aki elhatározó pillanatban zsebrevágja a revolvert, csak azért, meri tudja, hogy a helyi újság nem fog írni róla. Másrészt azt állítják, hogy Európában öngyilkossági láz tört ki, mikor Goethe „Wer- ther'l-je megjelent. Az emberek kimentek az első szomorui'üzfa alá s egy „Werther“-kö- tettel a zsebükben és Lőtte egy hajfürtjével a pénztárcájukban, kovás pisztollyal sziven- lőtt-ék magukat. Akkoriban még nem volt komoly sajtó, ami szenzációs riportban regisztrálja a szomorú eseményt; az öngyilkosság öncél volt, önzetlen vállalkozás s mégis jár- ványszerüen terjedt. Néhány hónapig tartott az egész; a hatóságok nem kobozták el a „Werther“-t, hanem megvárták, amíg. a romantikus szabólegények kipuffogtatják a pisztolyaikat. A régi osztrák-magyar ármádiában, egyes felvidéki garnizo ttokban (amiről tudok) békeidőben öngyilkosságit járvány tört ki; a paraszüegények szolgálati fegyverrel sziv-en- lötték magukat állítólag azért, mert egy század baka és katouazeuekar kisérte ki őket a temetőbe, ami nagy tisztesség volt az egész falu szemében. A hadtestparancsnokig egy idő múlva megsokalta a tisztességet s elrendelték, hogy öngyilkos baka koporsóját ne kisérje katonazenekar. Ez, állítólag, használt; a bakák abbahagyták az öngyilkosságot, mert zene nélkül nem érdemes. Később, a háborúban, a bakák szívesen elengedték volna a katonazenekart, mert kiderült, úgy 1916 felé, hogy zenével sem érdemes. De akkor ilyen muzikális kérdésekről már nem volt hajlandó vitatkozni a hadtest- parancsnokság. Mussolini is letiltja a zenét... Eltiltja az élet drámáit a publicitástól. Ha a rendelet csak egy vérengző őrült kezéből is kiüti a fegyvert, már megérte. De ez éppen olyan valószínűtlen, mint az, hogy a publicitás tanította meg kétségbeesni, szeretni és gyilkolni az embereket. Márai Sándor. A sebészkés alatt uj Valentino támadt a nagy amoroso bátyjának képében Alberto Guglielmi energikus sasorrát az orvosok valentinósra faragták — Öccse emlékének akar áldozni a filmben a megszépült férfi Neavyork, február 3. (A P. M. H. munkatársától.) Éppen másfél éve, hogy a film eddig kétségtől énül legtöbb sikert látott művésze, a felejthetetlen. Rodolfo Valentino tragikus módon elhunyt. Halála egy egész világ női sziveit döntötte gyászba, mely az első pillanatok őszinte megilletadéeén túl sok esetben beteges, romlott, po6zt'humus imá- dássá fajult. Valentino-klubok alakultak, amelyeknek női tagjai a Valentino-toulhisz serény ápolását tűzték ki életcélul s buzgőságukbrm odáig mentek, hogy örök kaiadonoknak esküdtek föl, mert Va- leutiao férfias szépségét, ragyogó szoborszerüségét senki férfi a világon nem érheti már utói. Olaszországban tüzesebb és tragikuasbb nyomokat ásott Rodolfo kultusza a női szivekbe: Olaszország legszebb leányai és asszonyai közül többen önkéntes halállal, de Valentino fényképével a szivük felett követték bálványukat s az orvosok megállapították, hogy uj betegség, a Valentinitts dúl Olaszország asszonyai a leányai között Legutóbb már hamvad óban volt a Valentinokul túsz tüze, 06&k néha élesztették föl a különböző önreklámozó Valentino-utódok, csak néha lobbant fel kevés időre, amikor az amerikai filmgyárak uj amoroso kát szerződtettek, hogy a nagy szerelmeshez való hasonlatosságuk révén pótolják a pótolhatatlan Rodolfot. Egy magyar művész, Mindszenitby Tibor, aki* Fedák Sári vitt ki Amerikába, már filmek is Valentino szerepeiben, mert testben-arcban Rodolfo hasonmása. Els«5 fi linkelvé telén él azonban szerencsétlenül járt s még hosszú ideig fog eltartani, amíg visszatérhet a kamera eléMost Valentino egyik bátyja, a hanmincötéves Alberto Guglielmi gyújtotta meg öccse halotti maszkja alatt az emlékezés . fáklyáját. Alberto a napokban már benyújtotta névváltoztatási kérvényét is, hogy fennen viselhesse a Valentino-nevet s kérése indokolásául azt hozta fel, hogy át akarja venni öccse szerepkörét. Kifejezetten hangsúlyozza, hogy nem a szenzáció, neon a pénz s nem a dicsőség kedvéért határozta el magát a filmelcsr®, hanem, hogy állandóan felszínen tartsa öccse nevét s ennek még több ragyogást, fényt kölcsönözzön, ha ez egyáltalában lehetséges lesz. Alberto Guglielmi már nagy öncsőnek halála óta tartózkodik Hollywoodban, ahová családja megbízásából utazott el az elhunyt hagyatékának rendezése céljából. Másfél év óta nem mozdult ki a filmvárosból s természetesen csak filmkörökben mozgott Egy kitünŐEzemü nő, Maliiig Juna, aki Rodoüóban felismerte a nagyszerű képességeket s kiemelte őt az idegölő kabaré alacsony rivaldájából, ugyanezen művészi s férfias tulajdonságokat féli el te Albert óban is és rávette hogy térjen át a fi Íme lésre. Alberto Valentino első filmjét azonban körülményes operáció előzte meg. Arca nem felelt meg teljesen a művészi követelményeknek, ezért felkereste WiMíami Baléinger tanárt, a háborús és háború utáni években világhírre emelkedett arc- operatőrt, aki a háborúból eléktelenilett arccal visszatért, katonák százait operálta meg kitűnő plasztikai eljárásával. Balsinger két évvel ezelőtt Jack Dempseynek, a nagy boxolónak i« uj orrot ragasztott a tőnk re öklözött régi helyébe. A tanár kiváló eredménnyel hajtotta végre az operációt Albertón is. A férfi nagy, energikus orrát Rodolfo halotti maszkja alapján idomította nemos vonalúvá, átlát is mogkurti<otta és arca ráncait eltüntette. Akik a boezorkánymühelyböl hetek múltán kikerült Albertéval találkoztak, valóságos megdöbbenéssel ismerték fel benne Rodolfo hasonmását. Az uj Valentino egyébként már mozgalmas múlttal rendelkezik. Alberto Guglielmi a jogtudományok doktora, volt ügyvéd, újságíró, királyi jószágk ormányzó, kormánybiztos és katonatiszt. Most pedig filmszínész lesz, bár a filmművészetről nem nagy elismeréssel nyilatkozik. Szerinte a film nem művészi, mert nem tükrözi az életet. A filmek 95 százaléka happy lud-del végződik, miig az életben ez a magas százalék a bukást, letörést jelenti a legtöbb esetben. „Több tragikuevégü fűimet!" — hirdeti az uij amoroso — „és megcsináljuk i a művészi filmet." ügy véljük, hogy ezzel még nem J oldódott meg a film vajúdó nagy ügye s addig is: ! lássuk Albérlő Valentinét nagy öccse régi, szerel- i mes, sziivbemáezó szerepeiben. Téli vásár, havas tornyok alatt ~ Riport a kisvárosból ~ Szlovenszkó, február. Szlovenszkói kisváros, a végeken. Álmosan nyújtózik bele a ködös fehérségbe, szürke felhők bolyongónak fölötte, a völgy szélén unatkozó hegyekről olvadó hóló csörgedez. A városka három tornya, eknélázó útjelző, belenyulik a nagy semmibe, véghől-wégig apatikus, fáradt nyugalom, téli csönd. Néha szán csilingel az utón, szekér zörög puhán, az árok mentén szomoruszemü borjuk, röffe* nő kocák csatangolnak, szekérben hozzák a kövérebbeket; innen is, onnan is jönnek-jönnek ezek a sáros szekerek, bosszúsan húzódva félre, ha autó fröcsköli meg őket. Felülről darócos szlovákok jönnek, az alsó vidékről csizmás magyarok, nagyken- dős asszonyok, ülve a kocsikon fülig bugyolálva, mint öreg búbos kemencék a fülledt szobában. A piacon sátrak gubbasztanaik, nem sok, nem annyi, mint nyáron, záporos melegben. Nem jött el a kirakóvásáros a maga koronás játékaival, itt- ott pirobíik csak a mézeskalács feetékes szive, üzletek elé a kereskedő nem rakja ki a bútort, mert a sáros hóié belepné perc alatt, a hegyekről nem hozták le a téli, ködös napokon faragott targoncákat, eublótkákat — (egyedüli népművészet szinte errefelé már) —, csupán tucat-fakanalak árváinak kiféri tett. nagy vászonlepedőn. De itt vannak a szőttesek: a kender vásznak, a törlőrongyok, primitív mintával, tokkal inkább ipar, mint művészet, mellette békésen a ősinket, tyúkot áruló parasZtiasszony. valaki zajong elölje, kalapos nagysága — (koronaötven a tojás, szörnyűség!) —, még vajat hoztak és téfelt, mint itt mondják, de kevesen, mert amolyan sehideg-se- meleg az idő, kinek van kedve csatangolni hajnaltól-délelőtt ig országutakon, piac Barkán. De textilnemű, az van, hála az ország iparának, sátrak különülnek el egymástól, ritkásan, előkelő eplendid-isolationek, szomorú előkelőség, bár tömve volna a piac, jeléül az élénk lüktetésnek. De nem. Harisnyák és színes szalagok kiterített vásznán fázva tápod a cipőn étikül! árus és jobb ügyre méltó buzgalommal csapkod a hosszú méterrúd rézvégével, néhány sátorban kész ruhák és palóclegény lábára való osizmanadirág. Több az alku, a szóbeszéd, mint a pénz és a forgalom, sápi tózó asszonyok sírják 'egyre vissza a pénzben bővebb, olcsó időket, az öregemberek szokása szerint. Ruhavásár alig van, iskolás gyerek megkapta karácsonykor, ami dukanciája, finom kelmék most alig, eladő'lány selyme-babisztja maga is fázik, mint a menyasszony, meg az anyós, akik fázósan turkálnak selyemben-szalagbanZsaluzsányi cserepesek nagy csomóba rakott fazekaik, malactepsijeik körül, öröm volna követ dobni ax agyag-egyvelegbe, legalább pénzes haszon, ha törik valami idegen kéztől; itt is kiveszeti már a népi művészet és mázas korsókon, tepsiken, virágcserepeken, egy festett virág kevés, annyi se, csupán zöld és barna csurgatott máz, de az is művésziét!énül, ez már iparnak is tucat. Helybeli csizmadiák, ragyogó iábtyümüvész-ielnöklők, egy-két-három sátor egymás mellett, meg cugos cipő és bőrpapucs. De alig vesznek ma csizmát, noha tél víz és Pokorágyig kimenni nagy talp rongáló ut. Fésűs szomorkodik a templom előtt, a bádogedények mellett, fésűs, Török bácsi, de hisz manap bubifrizurára nyír Káposztás borbély még falusi leányzót is. Csak a kalendáriumos-ember körül sűrű a gyűrű. Nagyhangú, rekedt ember egy asztal előtt, ez az egész bolthelyiség, semmi több és rajta a raktár: Mesélő Bácsi Naptára és Kincses Kalendárium, meg Szivek Harca — (ó, szlovenszkói irodalom! —, meg levélpapír, levonókép, minden, mit papirk&reskedői ötlet kigyürkőz magából, vad káosza a papíroknak, rajta lecsapó, piszkos tenyér, mindez csak öt korona, ugy-e, milyen olcsó, emberek, csak ma kapható és végeladás! Gyűrött zsebkendőkből pénz kerül elő, avult dohszagú. * Interjú? Az is. — Nincs bőit ma, uram — (a ruhakereskedő, a szalagárus, a játékszeres) —, Vagy nincs pénzük az embereknek, vagy spórolósak. Nyáron se igen kedvez a szerencse, de télviz idején átok far a szekerünkkel. — Kinek kell ma cserép — (a zsaluzsányi cserepes) —, bádogedőnyt vesznek a népek, malacot is alig sütnek tepsiben, fáradságot minek még külön, hogy szép, virágos is legyen a korsó! Cserép- kályháink helyett csempe divat, agyagunk elpor- Mk, talán a tavassá építkezésekhez majd tégla. Szomorú világ. — Sósabbszájuak ma a népek — (a hentes, aki kolbászt árul és házhoz megy, öl ügyesen) —, több só, pénz, kell hurkába-kolbászba, viszont szegény ember azt se vesz. Lacikonyha? Manapság alig. Üzletnek is sótalan. — Kirakóvásár — (a boltos, aki üzlete ajtajában várja a vevőt) —, az is rossz, üzlet az is rossz. Adó és adó. Forgalom kicsi. A faluéinak sincs már annyi, mint évekkel. — Nem kurrentátják az emberek a szerencsét — (a szerencsekerekes, akinél egy krómért órát nyert valaki tavaly) —, nincs pénz elherdálni, hiába ordításom. De azért csak állanak körülötte sóvár legények és facér inasok, fordul-íordud a kerék, sona senki nem nyer. de nem baj. * Állatvásár. Disznó főleg, mert szezoncikk. Kövér és sovány szezoncikkek, lihegok, potrohesak és fürgék, röffenök. Hozzáértő kezek, tapogatni, v»- kargafni kellemetes, ah, hurkakolbász, élősúlyban tizenhárom korona. Szemre beasülgetik a sertést, jó vásár- és alkuba csapnak No, végre itt lacikonyha sistereg, zsíros falatok, öblös bicskák és barna kenyér. Anyja hátán gyerek sir. Borjuk is bőgnek, soványak, néhányak, piros és foltos hátak mozognak, bárány bőg gyapjatlan és gyapjasam. Sárga hóié tocsog és tocsog, már unalmas. Oláhcigányok vad zsivajjal lóra alkusznak, gebe és talán félsze- mü, lármájuk gramofon-valutában nagyobb, mint az alkura vett állatok értéke. Sátorral vannak és dunyhákkal, gömörmegyei rádió: mindent gyorsan és hamar tudnak. Hegyvidéki zugbörze. Interjú tehát- Sápitő, cigányi hangon: Most sok a passzus, nagyon vigyáznak, nekünk is kevesebb a pénzűnk — (tavalyelőtt pezsgőztek néhányszor, cigányzene mellett a Városk ertben) —, útlevél kell, határon szökni nehéz, személyazonossági igazolvány, kihal a jóféle cigányvér.. Csak nem letelepedni! (Ennek kőháya van egy faluban, de sátor kell neki.) Lótenyésztéssel sok a bajuk és nagy a család, most is egy férjhezmenendő. (E hölgy, menyasszonyjelölt, visít és kócos, ringatja — talán — a más kicsinyét.) Gazdák öblösen pipáznak. Lassankint alkonyat, vásár oszlik, apró karavánok haza. Minden panasz és mindenki panasz. És mégis: cserepes cseréptőlénül haza, bádogedényes után csak szalmamaradék, ruhás pénzt számol zsebében, leányok uj pántlikával, elkelt a naptár, a fabútor, a fakanál, a disznó, a vaj, a ló. Mégiscsak jó. hogy vásár volt, több jajgatás, mint igazság, forgalom azértis, pénz csörög, adás-vétel. Az élet folyik és meg nem szűnik. Enni és ruhűzkodni köll. Lubszus ? A moziba már tódulnak emberek, Harry Liedlke és Fridolfn. sátortól elfoglalt helyére visz- szagturul nyolc autót a xi. Pénzes időben busásan elég volt két sárga bérkocsi. Ma. nincs pénz, ekkora kis városkában au! ótaxi-stand van ás hajdan gyalogon paraszü ma kisgazdában autóbuszon ül hazáig, Bugyíkifaláig —thy— j-ft