Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)

1928-02-26 / 48. (1675.) szám

8

1938 február 26, maimat

Ha mostanában az ember Berlinek ama finom Hangulatú utcáin járkál, ahol minden kis palotában egy mükereskedés, vagy régiségbolt kirakata csillog, úgy érzi magát, mintha nem is Berlinben, hanem Parisban volna. Azazhogy: nem, Párisban nem tudok utcát és nem tudok időpontot, amelyben a műkereskedők kirakatát egyszerre ennyi francia név, helyesebben, a francia impresszionizmus ennyi nagy neve ékesítette volna...

A Bellevue- és Viktoria-Strasse legszebb kirakataiban IVkfnet, Monet, Renoir, Pisarro, Van Gogh, stb. egy-egy képe színesük és plakátok, amelyek ennek a festő-csoportnak egy-egy nagyszabású kollektív kiállítását hirdetik. Berlin mindig előljárt a francia impresszionasták csodálatában, de ilyen egyöntetű és szinte kizáróla gos kultusszal még sohasem hódolt a francia géniusznak.

*

Cassierernél igen jelentős Van G o g h- gyiijtemény. (Van Gogh-ot és Gauguint-t is ilt nagyjából még az impresszionistákhoz számítják.) Sok kevéssé ismert kép, német magántulajdonból. Érdekes kiegészítő benyomások a modern forma- látás első nagy mesterétől. Világosan követhető- hogy belőle (és Cézane-ból) indult ki a poszt- impresszionisták, főt a konstruktivisták egész, nagy egészen a mába nyúló tábora, a különböző iskolák és egyének, mindannyian. De Van Gogn forma-látása még nem objektív konstruktivizmus; inkább még csali impresszionista értelemben való egyéni látás, kézjegy. És ez a mester, akármilyen nagy is, nem csúcspont, mint Manet. Inkább egy nagy elkezdő, mint az önmaga egyéni betetőzése. Inkább ős, mint csúcspont.

Tbanhauserné! Claude Monet két év előtt bekövetkezett halála óta úgy tudom -~ első poszíbumua kiállítása. Nagy gyűjtemény, de kvalitásban nem elsőrangú; ezt a nagy mestert semmiképpen sem előnyösen reprezentálja. Monet az impresszionizmus tulajdonképpeni megalapítója (hiszen az ő „Impression“ cimü. képéről nevezték el gúnyosan az egész csoportot, mely aztán büszkén vállalta az elnevezést), ő a tudatos, programatikus forradalmár; Manet-t inkább akarata ellenére bálványozta ősként a melléje szegődő csoport, ő maga inkább a nagy mesterek — Tiziáu, Velazquez, Goya — áhítatom utódjának vallotta magát. Sajnos, ez a kiállítás Claude Monet-ből nem as őst mutatja meg, hanem — nehány pompás darabtól eltekintve, — a késői Monet-t, az önmaga kissé fáradt és erőtlen epigon- ját Azoknak a hatalmas méretű vásznaknak a nagy tömeget, amelyeken unos-untig ismételte a maga régi témáinak különböző szin-vizáőit. De a nagy vásznakat nem tudta kitölteni; üresek, hűvösek, noha — vagy éppen: mert — bravúrosak, Kár, hogy egy nagy aggastyán itt elhomályosítja egy nagy és harcos fiatal meeter igazi ábrázatát. Pedig a berlini kiállításnak mindig nagy a fontossága a nemzetközi értékelésben.

Goldschmiedtnél egy „impresszionista kollekció" kér figyelmet. Több nagyon jelentős és csak kevés gyengébb kép. Itt láthatók igazán javakorbeü, kitűnő Monet-k is (kár a szétforgácsoló versenyért!) és néhány pompás Renoir, Sislev, Pisarro, Cézanne, Gauguin és Van Gogh. Csaknem egy kis Luxemburg-terem; ha értékben nem is, legalább változatosság'-an és a névsor teljességében.

Odébb, a Spree partján, egy legmodernebb francia: Férd inand Lége r, álüt ki kollekciót. A 7, úgynevezett „absztrakt" festő-csoport vezére. Picassoból indult el és hozzá a legha-son- lóbb. Csak mintha tudatosabban és világosabban vonná le a legvégső konklúziókat. A közönségnek, persze, még távolról sem elég világos. De Berlinben sok híve, sőt vevője is van a legmerészebb uj irányoknak. És Léger jelentékeny név, jelentékeny képviselő.

*

De ez a sok francia kiállítás miud eltörpül értékben és szenzációban a Galerié Matthiesen Manet-kiáJlitása melleit Énnek a jelentősége még Berlin idegenforgalmában is megmutatkozik. Az egész világról csödülnek ide a gyűjtők, a múzeumi emberek és az amatőrök, hogy ezt a művészeti szenzációt láthassák.

Az impresszionizmus klasszikussá nemesedett Ősének 1884 óta, tehát úgyszólván halála óta nem volt kollektív ki állítása. Páris ezt azért riem tudta produkálni, mert Manet műveinek a fele Amerikában van, a negyede Németországban és csak a fenmaradó egynegyed ró ?z oszlik meg Franciaország és a többi országok közt... Egy-egy Manet-kép visszaszerzése nemzeti vívmánynak számit Franciaországban, melynek nagyon-nagyon ritkán van ebben a vívmányban része.

A kiállítás komitéjának a nagy múzeumok vezetői és a legnagyobb művészettörténészek mellett a berlini francia követ is tagja és neki köszönhető, hogy nehány nagy Manet-képet — például a „BalcoDl'-t és Zola arcképét — a francia múzeumok is kölcsönadtak. A többi részben német, francia, svéd, stb. magántulajdonból és a német, svéd, dán, norvég, stb. múzeumokból került ide.

Egész gór alig. vagy csak reprodukcióból Is mert kép bukkant fel itt, rejtett magánképtárak mélyéből, ragyogóan és diadalmasan, a Manet- hivők káprázó szeme elé. Apró, halványan odale- he'lt, drága kis csendéletek — alig néhány színben megannyi kész remekmű — és Intim, remegő, ki»ebh-nagyobb váriatok, •

forrón... valóságos áhítat, ami az embert elfogja. De nagy és importáus vásznak is, amelyek hosszú évtizedek óta nem kerültek a nyilvánosság szeme elé. Vakító női testszinek, néhány vonal mesteri egyszerűségével kimarkolt, felejthetetlen férfifejek és az atmoszférikus elváltozások ezer- szinü, vibráló kis csodái — a téma mindegy, a fontos csak: Manet — mindez a műtörténelem adattárából ruost eleven valósággá hevült és teljessé teszi a XIX. század legnagyobb mesterének művészi reliefjét.

Valóban még a legalaposa > Manet-ismerők elé ú, alig képzelt gazdagságban bontakozik jtt Manet egyénisége. A reprodukció fogalmat sem adhat egy-egy Manet-kép varázsos színeiről, fipom festői érzékiségéről, az ecset futásának finomságairól és főként: arról a csodálatos végső egyszerűségről, mellyel a leggazdagabb bengyomáso- kat ia vászonra rögzíti. Akárhány Manet-t is látott az emebr, ennek a kiállításnak az uj és sokoldalú anyaga, roppant gazdagsága meglepi, elkápráztatja.

*

A Manet-kiállitás előtt még elkápráztatva, kalaplevéve állt meg a bérliui kritika mind érezhetőbb sovinizmusa is, ez a kiállítás, mint a berlini szezón igazi eseménye, sőt büszkesége, lefojtott, lefegyverzett minden tiltakozást, hogy7 aztán annál nagyobb erővel robbanjon ki a többi frau- j cia és idegen kiállítások ellet).

Ezúttal nemcsak a nacionalista, hanem a leg- liberálisabb sajtó is fellázadt az idegen invázió ellen, még pedig olyan erővel, hogy az összes műkereskedők ée művészeti egyesületek sietve védekeztek, hogy: csak még ezt, ez az utolsó, ropet aztán jönnek a német művészek... A Berliner Secession, mely francia emlőkön nevelődött

és a francia festészet értékeinek elismertetésével kezdte meg a maga propagandáját, kijelentette, hogy enged a közhangulatnak és tervétől eltérően legközelebbi kiállítását kizárólag német művészek műveiből állítja össze.

A német művészi közvélemény vehemens állásfoglalásának az az oka, hogy míg más művészi és kereskedelmi terrénumokon lüktető

élet és egészséges kereslet mutatkozik, a képzőművészet terén teljes a pangás. Német képeket, szobrokat alig vásárol a közönség. Az igazi nagy- pénzű gyűjtőket csak a régi művészet, vagy' a francia impresszionisták és a legmodernebb franciák müvei érdeklik. A német művészek szociális válsága, igazabb szóval: nyomora a iegtüreüpe- sebbeket is türelmetlenné teszi.

Ebben a kedvezőtlen atmoszférában, mégis meg tudott érlelődni egy magyar siker, mely ha letompitottan is, de értékes kifejezésre jutott. A kritikusok, akik nyíltan mentegetőztek, hogy lapjaik iránya nem engedi meg most idegen- művészek feltűnőbb kiemelését, végül is a legteljesebb elismeréssel emlékeztek meg a magyar Kotász Károly kollektiv kiállításáról.

Rotász otthon sem tartozik legismertebb művészeink közé, aminek oka csak az évek óta beteg művész teljes elvonultsága lehet. De művészeink tudják, hogy egyike legmélyebb, legértékesebb festőinknek, aki a legutóbbi években egyszerre el őre iramod ott és sok maradandót alkotott.

A berlini miljőbeu még teljesebben érvényesül Volasz nem külsőséges, de mélyebben rejlő, ízes magyarossága, sötétben izzó, drámai erejű színlátása, mely Rndriay és Koszta mellett állapítja meg a helyét. Mindenki érzi itt, hpgy ez 9 különös, konok magyar nem elméletekből, Írásokból, hanem a mesterségből, a szín cs a raj? öröméből indult ki és a fertői kultúrát, az idegeiben hordja.' Tudatosabb művész nem is pazarolná ilyen tenyérnyi vásznakon 1 egnagy obbsza bá $u

vízióit. Egy-egy tenyérnyi vásznára nália apokaliptikus erőket tud összezsúfolni- A boriim* kritika Kalászt a legnagyobb magyar művészek közé sorozza.

NfiPLOm

írja: KARINTHY FR15YE5

n BESZÉLŐ mOZiRÓL

1928 f ebruár 23.

Teihát láttam a beszélő mozit, illetve hallottam a mozgóképet.

Egyelőre mindegy hogyan beszél, — a lényeg az, hogy csakugyan beszél, ha gügyögve is: évek, v-agy csak hónapok kérdése, hogy egészen jól beszéljen. Hozzá 1 ehetünk már szokva tapasztalásból, hogy a technikumok, ez a káprázatos gépvilág, ez a nyüzsgő gépélet, mely itt született meg szemünk előtt, az életnek ez a legújabb formája a Földön, az ember életéihez hasonló törékenységével és céljaival, a Technikumok, amiket saját képünkre teremtettünk, e különös szörnyek, | liomonkulusok, egye l őre még agyvei ön k mellébe kapaszkodó köldökzsinórral — e nálunk tökéletesebb és szabatosad*!) műszerek, ki tudja? talán éppen az Übennenseh ősei — talán nem is egészen álom volt, amit Faréin i dóban álmodtam, hogy egykor még leszakadhatnak a köldökzsinórról! — a már megszületett Technikum éppen olyan gyorsan és bámulatosan bontakozik ki, tanul meg beszélni és járni, erősödik végre férfivá, a maga nemében, mint az eleven emberkölyök.

Beszél a gőpkölyök, bizonyisten. Fura dolog g mint a ,,papama mái" gügyögő gyéreiknél , itt is az első pillanatban inkább a komikum bája fog meg, mint a fejlődés fölött érzett áhítat, Mint a gyereknél az első kimondott szó után inkább azon nevet az ember, hogy milyen kiesik® még a gyerek, mintsem, hogy azon bámulna el, hogy már milyen nagy. Pontosan ezt éreztem a beszélőmoziban. Már kezdtünk hozzászokni, hogy a mozgóképet, mint technikumot, komolyan vegyük, a valóság hű, csaknem egyérí ékü látszatának, tökéletes tükörnek. Most, ahogy megszólal a kép, egyszerre kiderült, hogy igazin kép csak, annak is nagyon tökéletlen: Vászonraesö halvány árnyék, nagyon messze van még végső formájától, a szikrázó tükörtől, mely maradék nélkül adja vissza a valóságot színben, fényerősségben, plasztikában. Kicsit korán szólalt meg, az ember nem hiszi el neki, hogy torkából és tüdejéből jön a hang, gramofont és rádiót gyanít, egyszerűen azért, mert a m<H mozgóképnek még nincsen vaitóságforméja. Előbb a színes és plasztikus képet tessék megcsinálni, — amíg szín és plasztiknál- e finomabb valóság-elemek hiányoznak a vászonról, az olyan durvább és vaskosabb valóság-elem, mint a hang és beszéd, nemi vegyül barmóni- kusan a többivel, kémikusán és groteszkiil különválik, inkább rontja a hatást, mint emeli. — végeredményben a mozgóképnek inkább tökéletlenségét hangsúlyozza, nem a tökéletességéhez járul hozzá.

Ez az egyik.

A másik — de ez már nem technikai baj. Ehhez már nincs köze a Honi mikul us-über- menách utópiának, ez már csak miránk tartozik, rendes, nyavalyás, hus-és-vér emberekre. Ezen nem segít semmiféle gépezet és műszer, se rádió, se repülőgép, se röntgeiiféuy, semmise — ezt, gépeken és utópiákon innen, gőzgép-bácsi és villamos motor-néni támogatása nélkül, magunk közt kellene* valahogy elintézni, ha lehetne — csakhogy ügyiátszik, nem lehet, egyszerűen azért, mert nem akarjuk, mert ezen a nyavalyán és fájdalmon és kellemetlenségen és lehetetlenségen nem akar senki, segíteni, se te, se én, se ő. — Mert, ugylátszik, ezt a nyavalyát és fájdalmat és kellemetlenséget az emberek, ml emberek, még mindig jobban szeretjük, mint azt a módot, amivel segíteni lehetne rajta. — sőt, nyavalyás emberről lévén szó, nem ragyogó, tiszta, gusztusos gépről, az se lehetetlen, hogy éppen azért ragaszkodunk hozzá, mert; fájdalmas és kéllémet.Ien és lehetetlen. Ugyanis kedves utódaink, ti tökéletes gép- lények, — a ti őseitek, mi emberek (és ezt ti, bármily tökéletesek lesztek, sőt éppen azért, sóba nem fogjátok megérteni) olyan furcsa istenes Ódái voltunk, hogy sokszor jobban vonzódtunk a tökéletlenhez, mint a tökéleteshez, — jobban szerettük a kint, mint az örömet

A másik baj tudniMlák az, hogy a mozgókép angolul szólalt meg.

És ezzel egyszeriben aktuálissá vált megint a nagy Bábélkérdés, amit a század képirás-lendenciáfa, a soknyelvű szó helyibe közérthető képet helyettesítő civilizáció próbált, megoldás helyett, erőszakkal megkerül' pi. A világ lázas erőfeszitéssel, egyre szédi- tőbb tempóban igyekszik közlekedni és közeledni, közösen dolgozni — ez a fejlődés iránya — de beszélni nem tudnak egymással az emberek, mert midnen nemzet ragaszkodik a nyelvéh ez, nyelvűül túrájához. Kultúra és civilizáció így, ezen a ponton torlódik egymás ellen, —- valóban Bábel tragikomikus katasztrófája fenyegetett. Amerika, a világfilmipar megteremtésével, látszólag kettévágta a gordiuszi csomót. Kém kell beszélni, akkor mindjárt meg fogjuk érteni egymást —- ime a film, ime a fotográfia, a kép, a jel, az ábra, amit mindenki megért, — éljen a mozgókéi), az uj jelbeszéd, mely fölöslegessé teszi a színpadi szót! S megszületett hevenyén egy uj esztétika és dramaturgia, sőt világnézet és filozófia és metafizika is, a film metafizikája, hirdetvén, hogy a csodagyermek mindenkié egyszerre, hazája széles e világ, mert cselekvéssel és cselekménnyel csinálja meg ugyanazt, amit e(jdig szóval intézett el az ember. S iiiem vették észre, hogy ez nem előrelépés, hanem visszahanyatlás az egyiptomi hieroglifek ködébe.

De mi lesz mosl?

A gyermek, mondom, megszólalt é§ angolul szólalt meg. Véletlenül éppen angolul- Csak azok értik, akik, véletlenül éppen, tudnak angolul is.

Ezt most hogy fogják csinálm?

A nagy világfi Ímeégek, .Amerikában az egész világ számára készítik filmjeiíket, néhány feliratot kell csak behelyettesíteni és Kamcsatkában éppen úgy megveszik és eladják a képet, mint a Fokföldöu.

De mi lesz most, ha az emberi szó visszanyeri természetes jogát a vásznon is — ha a filmdráma bősei megszólalnak — kiki a maga nyelvén ?

Az elnyomott, megcsufolt emberi sző felharsan újra — és Bábel látomása újra fenyeget, megbosszulva az elnyomatás természetellenes korát.

Nemzet] filmgyárak, minden nemzet számára külön?

És mi lesz a világsikerrel? A filmdrámát, ha egyszer beszélni kezd, nem lehet ám lefordítani idegen nyelvre, nem adhatjuk idegen szinész számára, — a beszélő filmnek élni és halni kejl, ott ahol született még sokkal inkább, mint az eleven angolnak, franciának, magyarnak, tia csak angol, csak francia, csuk magyar, nyelviben, kultúrájában!

Az emberi közlekedés kérdésének félmegoldása, kép, képezés, fotográfia, inre, megbosszulja magát.

Adódott egy egész megoldás — valami Za- rnenbof nevű orvba álmodta meg. Világnyelv, gépiesen konstruált műalkotás, bizonyos eszperantó. Nemzetközi segédnyelv, amit tulajdon nyelvén kívül mindenki tanuljon meg. A nemzetközi közlekedés nyelve.

Nyilvánvaló, hogy nincs más megoldása a Bábeíproblémának.

Mégis, érthetetlenül, megokol ás és magyarázat nélkül, valami határozott húzódó zás és vonakodás tapasztalható szerte a világon, amit — ő tőlük tudom — képtelen legyőzni az ész- perantisták lelkes rajongó hite és akarása.

De imért?

A válasz: idegenkedő váll]vonogatás. Ugyan kérem! Természetellenes, ellenszenves, élettelen, művésziedén dolog — ezek a sztereotip etléuveté&ek.

S főként ez: Természetellenes.

Péhát nem természetellenes minden a ví- világon, ami lehetővé teszi a természetest •>- technikumok és műszerek és minden emberi alkotás, az egész úgynevezett civilizáció.

Pedig arról van csak szó, hogy meghaló- tár ózzuk végre, mit jelentenek.

Egyszerűnek érzem a meghatározást.

Kultúra, — az, ami természetes.

Civilizáció — én, ami természete*.

Együttvéve — az ember.

Az ember természetellenes tevékenysége odairányu), hogy természetes értékeit megóvja és megvédje és konzerválja. A civilizáció célja: közkáaiccőé teszi, a kultúrák

A műnyelv célja nem az volna, mint ahogy az ostoba finnyáskodók hiszik, hogy elsöpörje ée meggyöngitse, hanem éppen ellenkezően, hogy megoltalmazza a nemzeti nyelveket, a sofoezeróves kultúr értékekei, Bábel fenyegető forgatagában.

Nagy rokonszevvel nézem a műnyelv harcosának reménytelen heroikus küzdelmét a kenvtltaa oüe®.

BERLINI JEGyZEÍ EK

írja: BÁRDOS ARTÚR- IDEGEN KÉPEK ;PnA(iAl-?V\AfiV^n-H IkMR