Prágai Magyar Hirlap, 1928. február (7. évfolyam, 26-50 / 1653-1677. szám)
1928-02-12 / 36. (1663.) szám
t$08 fetentár 12, vasárnap. 5 KISEBBSÉGI ÉLETÜNK TÍZ ESZTENDEJE Egy politikai pamfl meg Pozsonyban, amely orvul hátbatámadja a kisebbségi frontot ^ Orvosa bizonyítani fogja, ^ hogy elsőrangúan bevált sxer: ^jXHj Khenma fáíhaláz Köszvénv Icleq- és tabletták Iscbias Fejfájás és meghűléstől származó betegségeknélGyors és biztos hatás. — Teljesen ártalmatlan. — 10 Kő 25 Ke Főlerakat: L. Brauner gyógyszertár, „A fehér oroszlánhoz" Praha I., Pfikopy 37. Erdély Jenő röpirata azt igyekszik bizonyítani, hogy a magyarságnak legjobb dolga a kisebbségi sorsban van — Hamisítások, tudatlanságok, megtévesztések 95 oldalon Prága, február 11. Kisebbségi életünk tizedik esztendeje valóban olyan emlékezetes dátum, amelynek cl mélyedésre, in a goin k b a s zállá s ra kell bírnia mindnyájunkat. Meg kell vizsgálnunk végzett munkánk egész területét, mérleget kell felállítanunk s a múlt tapasztalatai alapján biztos alapokra kell fektetnünk jövő életünket. Ezért örömmel kell fogadnunk és lelkesedéssel kell üdvözölnünk minden becsületes kísérletet, amely segit bennünket a számvetés munkájában. Helyzetünk komolysága megkívánja a teljes őszinteséget, az objektív igazságot, mert a kendőzés, a ferdítés, az önámitás nemzetünk ellen elkövetett bűn lenne. Egy könyv fekszik asztalunkon, amely kisebbségi életünk tizedik esztendeje alkalmából Íródott. A könyv címe: „1918—1928 a magyarság az utódállamokban és Magyarorszá- gon.“ Szerzője Erdély Jenő dr. Kiadja a pozsonyi Kultúra könyvkiadóvállalat. Ha ennek a könyvnek a szerzőjét becsületes törekvés vezette volna, a legnagyobb elismeréssel fogadtuk volna törekvését akkor is, lia 'politikai felfogása', tudományos megalapozottsága, társadalmi világszemlélete diametrálisan ellentétben is áll velünk. Az a -munka azonban, amely a tudományos politikai és szociológiai tanulmány igényeire! lép elénk, a p&mHetirodalom tipikus terméke, a lelkiisSmeretlenségnek, felületességnek, tájékozatlanságnak, tudatlanságnak olyan tárháza, amelyre legmegfelelőbben alkalmazható a „la paresse intellectuelle", közéletünknek az a nyavalyája, amely kevés tudással, de annál nagyobb lelkiismeretlenséggel nyúl a legnehezebb témához s minden felkészültség nélkül a szaktudás látszatát akarja ébreszteni. Ki 6 és merre van hazája? A könyv szerzőjét sem személyesen, sem irodalmi munkásságából nem ismerjük. Érdeklődtünk utána s annyit tudtunk meg róla, hogy Béesben élő magyarul is iró ujságiró. Régebben Pesten dolgozott s a Károlyi-kormány nevezte ki a bécsi követségre sajtófőnöknek. Jelenleg a briinni Lidové Noviny cseh lapnak ál- I Iandó bécsi tudósítója. s az ő szignójával jelentek meg a briinni lap j hasábján azok a célzato-s beáílitásu cikkek, amelyek Magyarországot a szent-gotthardi affér ügyében már a népszövetségi vizsgálat előtt elmarasztalták. Ezért mondjuk, hogy Erdély Jenő dr. magyarul is ir, de nem magyar hírlapíró. Kérdezzük azonban, milyen alapon veszi magának a jogot, hogy a kisebbségi magyarságnak irányt szabjon, politikai programot •adjon? Elt-e közöttünk? Végigszenvedte kisebbségi életünk tiz esztendejének keserves stációit? Irt-e egyetlen sort is a kisebbségi magyarság érdekében, észrevette-e valaha is bajainkat, életküzdelmeinket, gyötrő szenvedéseinket? Megváltotta-e szenvedései árán a jogot ahhoz, hogy a mi életünkben, a tragikus magyar sorsközösségben szerepet vindikál hasson magának ? Es ha nem politikai programot akart volna adni, csak objektív tudományos vizsgálatot kiránt végezni, hol folytatta tanulmányait, honnan szerezte adatait, honnan ismer bennünket, életviszonyainkat, tiz kisebbségi esztendőnk történetét? Sehonnan! A szerzőt minden nehézségen átsegíti a la paresse intellec- tuelle, neki szolgálatot kellett teljesítenie, megtette, nem kutatjuk, honnan és mennyit kapott érte, de megbízóinak fülbe súghatjuk: soha felületesebb, soha hitványabb fércmunkáért pénzt nem adtak, mint akkor, amidőn Erdély Jenő dr.-nak fizettek szerzői honoráriumot. Kilencvenöt kis otdalácska A kisebbségi élet vizsgálata lett volna a szerző tudományos feladata és a la paresse intellectuelle sajátosságával Erdély dr. arra a nehéz feladatra váltakozott, hogy 95 kis oldalon akarta egybefogni az ösz- szes utódállamokban élő magyarság problémáit. Ez az adat elegendő a pamflet tudományos értékének felmérésére. Hozzáadjuk még, hogy ebből a 95 oldalból hat előszó, a következő hét oldal „a régi Magyarország történelmi kialakulásának14 genezise, három oldal a régi Magyarország nemzetiségi politikájának bírálata, öt oldal a békeszerződés szellemének-’és jelentőségének taglalása, a 22. oldaltól az 42. oldalig Rotherniere lorddal polemizál a szerző, a tulajdonképpeni tárgyra tehát 50 oldalacska jut. 1 • Historikus a mellényzsebben Komoly és tudományos bírálatot ez a pamflet meg sem érdemel. A tudatlanságnak, elfogultságnak és a nemzctgyiilöletnek tipikus példája az a fejezete, amelyben a régi Magyarország történelmi genezisét adja meg. Megállapítja, hogy a magyar történelem egészen a XIX- század elejéig nem volt nemzeti történelem. Amit mi magyar történelemnek hiszünk, az nem egyéb, brutális hatalmi eszközökkel rendelkező kisebb és nagyobb,önkényuraikodók harcánál, A magyar államnak területi kiterjedése, egysége a XIX. századig nem volt meg. Erdély például a dunántúli magyarsággal soha politikai, gazdasági vagy kulturális közösséget nem alkotott. — Ez a felfogás Jászi Oszkár nagy7 tanulmányából szűrődött le a szerzőben, aki valóban nagy felkészültséggel vizsgálta a feudalizmus történetét, amely nem ismert nemzetiségi kérdést. Erdély Jenő dr. azonban elhallgatja, hogy e történelmi felfogás szerint egyetlen nemzet történelme sem nemzeti történelem a XIX. század elejéig, a brutális hatalmi eszközök nem magyar specialitás és például a francia feudalizmus a brutalitásban ugyancsak fórt adhat a többi európai feudalizmusnak. Nem hisszük azonban, hogy Micbelet Edébelieu koráig, aki az országutak fáit feudális urak hulláival díszítette, megtagadná Franciaország történetének nemzeti jellegét. Nem hisszük azt sem, hogy valamelyik francia kivonná a francia történelemből Girondéét azért, mert ez a vidék olykor spanyol feudális hübérurak fenhatósága alá tartozott. A modern nemzeti államok ki- | alakulásának kora a XIX. századra esik, ezt a bölcseséget nem Erdély dr.-nak kelleti felfedeznie, ez azonban nem jogcím arra, hogy például az Árpádok korát, amikor Magyarországnak nemzeti dinasztiája volt, kikapcsoljuk a nemzet történetéből. A demokratikus méltányosságnak megfelelő állapot Magyarország nemzetiségi politikájának gyűlöletes bírálata után Erdély dr. a jelenlegi állapotokra tér át, amelyeket természetes fejleménynek és történelmi igazságszolgáltatásnak tekint. A békeszerződés szerinte megteremtette a demokratikus méltányosságnak megfelelő áhapotot. Megállapítja azt a tételt, hogy az uj államhatárok megvonásában a nemzeti elv volt a vezető szempont. Rögtön hozzáfűzi azonban, hogy az utódállamok kedvezőbb elbírálásban részesüllek, mint a magyarok. Mindjárt megindokolja is, hogy miért és könnyedén elsilc- lik azon logikai ellentél felelt, amely tétele: a nemzeti igazságtevés és a békeszerződésnek hatalmi diktátuma között megnyilvánul. Erdély dr. biró akar lenni abban a nagy pör- ben, amelyet majd a jövendő történetirás és a jövendő történelmi fejlődés fog kellőképpen megítélni, ismételjük azonban, mindez nem tartozott volna tulajdonképpeni fehein- | iához, aminthogy a Rolhermere-fcle akciónak részletes taglalása is bízvást kimaradhatott volna. A lordot különben könnyedén intézi el, megállapítja, hogy a lord egyszerű lapkiadó Londonban, lapja pedig, a Daily Mail, nem éppen jóhirü és nem éppen komoly újság. Mindazt, amit a revíziós mozgalomról ir, nem is vesszük komoly bírálat alá, mert ezzel a „népies" hangnemmel ő maga játszotta el a jogot arra, hogy munkájával szemben tudományos igényeket támaszthassunk. A magyarság helyzete Csehszlovákiában Ami már most tulajdonképpeni tárgyát illeti, arra mindössze tiz szerény oldal jut. Tiz oldalon akarja elintézni tiz kisebbségi esztendőnek életbevágó problémáit. Először a magyarság gazdasági helyzetével foglalkozik. Azzal a tétellel fog munkájához, hogy a csehszlovákiai magyarságnak sokkal jobb helyzete van, mint magyarországi nemzettestvéreinek és igy természetes, hogy A HÓHÉRINAS IRTA: EGRI VIKTOR. Kunlajta, keményköt ésü gyerek volt a Samuk a. mandulasZemü, kerekfejü és olyan jó gurulósra tömött, olyan teltizmu éts ruganyos, mint a labda. Ugrott is vagy egy mé'í'ernegyvenet, nagyobbat mint jómaga volt, olyan időben, amikor rekordidőkkel és számokkal még tíem bolygattak bele a diákok nyugalmába. Az esfce ellenben már csak igen aprókat ugrott, a német (szónál egyenesen megmaka- csosodoft, pedig éppen annak tanulására csöppent ide közibe ide az Alföldről. Történelemtanárunk, borvlrágos orrú jő öreg Zöldi Márton, az óbor mellett szerette a rímes beszédet és magvas előadását gyakran fűszerezte jófajta kinrimekkel. Az egyik órája előtt Polák, a sarki rőfös fia, kifordított kabáttal és nadrággal fészkelődéit a helyén. Zöldi ejgy darabig figyelmesen nézte a katedráról, aztán komolyan kiszó- litotta: — Gyere 5sak ki te, Polák! Polák imbolyogha felállt, kászolódott a sorból s mint valami megkopaszt ott sün odaáll! a katedra elé. Zöldi enyhült szemmel musfrálgatta és megszólalt: Polák, Polák, kalapja klalrk, i’uhája frakk, cipője lakk, megfogjalak kirúgjalak... Az is lett a vége: megfogta és kirúgta. Közbül kéí pofon is esett, amit elfelejtett rímbe szedni. A kinrimekre faltrengető röhej volt a felelet, a pofonokra elhült a csend. Aztán Samuka került sorra, aki ag óra előtt ugyancsak nem férve a bőrébe, a katedra és az első pad között szaltómortá- lézott, az utolsó szabónál po.nt a benyitó Zöldi lába elé toppanva. Történelemtanárunkat a nyaktörő mutatvány alkalmasint a halálra emlékeztette, inért igy kezdé a rimes beszédet: Mi az ember?, Por és hamu! Jőjjö* ki felelni Jáori Sara Samuka oly lassan jött ki, mintha azt hinné, hogy amíg kiér, a teljes óra pillanatokká zsugorodik és a Uzpertes csöngeted váltja meg a felelés borzalmától. — Mit tudsz a görög—római gyarmatháboru- ről. Szirakuza ostromáról és Archimedesről? — kezdte meg Zöldi a vallatást. Samuka nagy kínnal nyögött valamit. Az első pádhoz lapult és szemtelen nagy legyezőfüleivel élesen fülelt minden szűrődő neszre. Tömzsi, gurulós alakja mögött megbújva szőlői-szóra lesug- tam a lecke minden sorát. Samuba megúszta valahogy a heurékázó Archimedesi s most Archimedes halálára került a sor. — Nos, mit mondott Archimedes a római zsoldosnak? — sürgette meg a jő öreg Zöldi Márton a feleletet. Se időm, se bátorságom nem volt, hogy az, egész idézetet újra lesugjam, bízván Samuka értelmében, a „ne lépj homokba rajzolt köreimre" helyett csak ennyit súgtam: — Ne lépj köreimre! Másfelől is keltek biztatások: — Ne lépj köreimre! Samuka szörnyen izzadt, összevont szemöldökkel nézett maga elé, aztán mormogó, kövér és kicsit duzzogó hangon kivágta: — Ne lépj körmeimre! Az egész osgtály látott szájjal röhögött. Történet tanárunk elhülve meredt Samukéra. Nem, ez a vastagnyaku kölyök bizonyára nem gondol valami tréfára, nyilvánvaló, hogy az 6 egészséges észjárása a dárdát szúrásra emelő római zsoldos láttára inkább a lábak körmének védelmét tartja clöbbrevalónak, mint a homokba rajzolt köröket. — Hát Csak inalj a helyedre, mert ha én találok a körmödre lépni, végképp elmegy a kedved a bukfenceséstől, — szólott, * helyére küldve Samukat. Természetrajz és !teába t a cárunk a t Kochnak hívták. Palőcosan besz.élő ideges ur volt, csupa suta, izgatott mozdulattal; tejfehér bőre hamar gyulladt és a vékony náddal hevesen vagdálózva rohant a padok közt, ha valaki dühbe hozta. Erre a fizika-órák alatt gyakran került a sor. Ritkán bo- önámítóitok, hqgg srre §• ünnepélyes aktusra kéthavonta egyszer kerülj a sor és ha ilyenkor gubancos ősz szakállától megfosztva, tejfehéren jelent meg az órán, rettegve vártuk a következményeket. Ugv tudtuk, hogy a zsugori öregur rajtunk fogja kitölteni a dühét, hogy a borbély egy huszas erejéig megvágta. Kuporgatott csakugyan, saját háza volt a papnövelde átellené- ben, rácsosablaku emeletes ház, kecses kari.at.idok- lial, melyek egy barokkosán kiha adó erkélyt tartottak. Hófúváskor maga liázmestere.skedett a portája előtt és ha iskolábamenet nagy ívben kitértünk seprőjének, a hidegtől pirosra csípett arccal mondta: — Hace, édes fiam, a munka nem szégyen! A hósöprések után megpróbált a fizikai munka áldásáról előadást tartani, mialatt mi valami leplezetlen megvetéssel titokban a megtakarított napszám nagysága felett vitatkoztunk. Samuba pontosan tudta, hogy az utcaseprők óradija 12 krajcár, az öregur tehát hófúvások idején ingyen reggelizik. Fizikaórákon Koch tanár ur az egész szertárt felsorakoztatta a katedrán, babrált a görebek, lombikok és gépek között, ócskák és töröttek voltak ezek a szerek, olykor a# óra alatt repedt szét egy lombik épp a kezei közt. — Hace, ez volna a centrifuga, most azonban valami meglazult benne és nem működik, — szólott, ezzel az utalással végezve a bemutatást. Az ásványokkal már nem volt annyi baj, ezeket 'fatáldán hordta végig a padok köjt, kecses és gyors pincérmcxzdulatokkal. Egy idő óta azonban gyanúsan aranyfényü volt a legtöbb ásvány. — Tanár ur kérem, aranytartalmu ez a pirít? •— okoskodott az előbbi történelemórán felpofozott Polák. Koch tanár ur a kezébe vette a bearanyozott követ és a fejét csóválta. Az óra elején nem volt a kőnek semmi baja, a szertár különszekrényéből még titezlán emelte ki. vSuta mozdulattal körülfordult, nem látott semmit és Polák oly ártatlan arccal te,te fel a kérdést, mintha csakugyan aranyat sejtene a piritben. Az aranyozás titkának nyitja pedig igen egyszerű volt. Halmos Miska, a föléri képkercíeZő fia hozta finom selyempapirosban az aranyfüstöt, amiből ttfeeretieréláft ötjén n egesp ostfálywk jutott egy lehelteid arabka. Most Samuka elé ért ásványos tálcájával Koch tanár ur és Samuka orrát a kövek fölé dugva, ártatlan derűvel kérdé: — Tanár ur kérem, miért nem hívják a macska-ezüstöt macska-aranynak?. Koch tanár ur szeme épp idejében villant oda, hogy meglássa Samuka bearanyozott ujját. Odakapott Samuka nyakához, de az akrobataügyességgel kisiklott a kezéből, átugrott a pádon és megszaladt. Koch tanár ur utána. A katedrához érve, az öregur felkapta elválaszthatatlan kísérőjét, a métert, — közönséges méter volt, amilyet a főutca rőfösei használtak — és azzal megtoldotta kurta lábait. Csakhamar döngve rázuhant a méter Samuka párnás hátára. — Majd adok én neked macska-aranyat, édes fiam! Nesze, eg a mull órai aranyozott kénért, ez meg az aranyos mármaro'si gyémántokért. Évzáró vizsgák előtt szokásban volt összeírni, ki milyen pályára készül. Mód felett ünnepélyesnek tűnt, amint Koch tanár ur, aki osztályfőnökünk volt, bölcs példálózgatások kíséretében a komoly életpályáról, a férfi hivatásáról és családalapításról beszélt. Közben apró cédulákat osztogatott szét köztünk és magábaszáilásra intett. Óra közepén Tibor, az eminens, összeszedte és letette a vallomásokat a katedrára. Alig kezdte Koch tanár ur olvasni a cédulákat, kiderült, hogy intelmének furcsa foganatja volt. A cédulákon különös foglalkozások szerepeltek. Alexis, a városi számvevő fia bűvész akart lenni, az olvasmányaitól kicsit megzavarteszü Polák Sherlock Holmesi pályára készült, — ezt a nevet jó fizikatanárunk még nem isméidé és csöndes morgással tért vallomása felett napirendre, — az aranyfüstös Halmos, aki már belekóstolt Jókaiba, a lélekidomári pályát tartotta kecsegtetőnek. Ezt Koöh tanár ur rövid vita után, amelyet a méter félelmetes suhogtatásával megerősített, orvosira igazított ki. Tibornak, eminensünknek cédulája, nem okozott Csalódást. Tibort a tanári pálya magasztos hivatása vonzotta. Az újabb’ cédulákhoz Koch tanár ur megelégedetten nyúlt, de frissen borotvált arca egy pillanat alatt láugralobbant. — 'Jászi Samu, te gazember, gyere ki! * A| (Cfcfftlf, valami őrült nagy7 ■ fenekedést várt.
