Prágai Magyar Hirlap, 1927. szeptember (6. évfolyam, 199-223 / 1533-1557. szám)
1927-09-01 / 199. (1533.) szám
1927 Meptemtar 1, csütörtök, r K5Z6ÍAZDMÁ60 . Az általános kereseti adó Irta: L. G. Az egyenes adókról szóló 1927. évi 76. számú törvény II. fejezetében tárgyalt általános kereseti adó nálunk az eddigi III. oszt kereseti adónak a helyébe lép, amelyet tudvalevőleg az előző három esztendőben elért tiszta kereseti vagy üzleti eredmények átlaga alapján mindig három évenkint vetettek ki 10 százalékos adótétellel. Az 4923. évi december 29-án kelt 253. számú törvénnyel a III. oszt kereseti adóra vonatkozó (rendelkezések már jelentékenyen módosultak, amennyiben ezen törvény elrendelte, hogy az 1924. évre vonatkozólag az adó kivetésének alapját az 1923. évben tényleg elért nyereség alkotja és az adótétel ezen adóköteles nyereségnek magassággá szerint az eddigi 10 százalékról 14 szá- jzalékra szállíttatott le. A kis földbérlők részére {pedig e törvény teljes adómentességet engedélyezett. Ezen novelláris intézkedések mindenesetre jelentékenyen egyhitették a magyar törvény eredeti rendelkezéseinek ridegségét, amely az adómorálnak érvényesülése szempontjából is hátrányosnak bizonyult. A harmadosztályú kereseti adót- Szlovenszkóban és Podkarpatská Rus területén az enyhébb rendelkezések értelmében vetették ki egészen az 1926. év végéig. Adózási kötelezettség A csehszlovák adóreformot megvalósító uj törvény értel.uében általános kereseti adónak fizetésére azon személyek, illetőleg azon személyi egyesületek (társascégek) vannak kötelezve, akik a belföldön saját nevükben kereseti vállalkozást folytatnak vagy nyereségre irányuló foglalkozást űznek. Ide tartoznak tehát a közönséges értelemben vett vállalkozókon, iparosokon és kereskedőkön kívül a nyereség elérésére irányuló mindennemű foglalkozást űző személyek, tehát az u. n. szabad pályákon működő egyének is. A óriáscégek sorából különösen a nálunk szokásos közkereseti és betéti társaságok, az alkalmi egyesületek és pedig úgy nyílt, mint csendes alakjaikban, (melyeknél a társasági tőke összehozása céljából részvények, részjegyek, üzletrészek #tb. kibocsátva nem lettek s amelyek tehát nyilvános számadásra kötelezve nincsenek), általános kereseti adót tartoznak fizetni. Minden egyes vállalkozás vagy foglalkozás, amely önálló gazdaság' egészet alkot, külön adóalanyként fog ezen adóval megrovatni. A külön .gazdasági egyedet nem alkotó fiókok, telepek, műhelyek, bevásárlási és . elárusító helyek, stb. tehát ezen adó kivetésénél külön adóalanyokként nem jönnek tekintetbe. Az általános kereseti adó alá általában nem esnek: 1. a különleges kereseti adó fizetésére kötelezett vállalatok, vagyis a nyilvános számadásra kötelezett vállalkozások (részvénytársaságok és részvényes betéti társaságok), a bányatársulatok, A biztosítási intézetek, a nyilvános hitelintézetek, az állami és a kommunális vállalatok, a termelő és gazdasági szövetkezetek, a közhasznú és önsegélyző vállalkozások, az önsegély elvén alapuló szövetkezetek, a takarékpénztárak, az előlegpénztárak és a sörfőző társaságok; 2. a fizetés vagy díjazás elleni szolgálati viszonyban álló bármely kategóriájú alkalmazottaknak ezen foglalkozásai; 3. a mező- ós erdőgazdaságok üzemei, ideszámítva a kertészetet, a vadászatot és a halászatot is. Az ide^'U területen gyakorolt vadászatból, valamint a szabad, bérelt vagy nyílt vizeken űzött halászatból eredő keresetek azonban már alá vannak vetve az adózási kötelezettségnek. Hasonlóképpen ált. kér. adó alá esnek a földterületek és gazdaságok haszonbérletéből, valamint az iparszerüen űzött kereskedelmi kertészeiből eredő keresetek is. A mezőgazdasági haszonbér- leteknél a törvény azt a könnyítést nyújtja, hogy azon földbérlő, aki a haszonbérelt földet a szokásos földmivelési gazdálkodási módon családjával együtt önmaga műveli meg, fel van mentve az ált. kér. adó alól, még akkor is, hogyha időnként és kivételesen munkásokat is foglalkoztat gazdaságában. A mező- és erdőgazdasági üzemmel kapcsolatos adómentesség az ezen gazdálkodás körében űzött melléktermelésre akkor terjed ki, hogyha ezen, nem szorosan vett mezőgazdasági tevékenység csupán a saját gazdasági produktumoknak feldolgozására szorítkozik és amennyiben e termelést nem rendszerint és tulnyomólag önálló ipari üzemek, (mint fűrészek, malmok, sütödék, sörfőzdék, cukorgyárak, és hasonlók), — illetőleg nem önálló, tehát a mezőgazdaságtól elkülönített vállalati formákban (tejgazdaságok, sajt- gyárak, száritómühelyek) végzik. Az adómentesség egyébként a saját szükségletre űzött vályog- .vetésre, téglaelőállitásra, kőfejtésekre és kötőrésekre is kiterjed, amennyiben itt is nem iparszerül tevékenységről és nem Önálló üzemekről van lszó. Nem esik végül kereseti adó alá a saját me- y,ő- és erdőgazdasági terményeknek eladása sem, hacsak ez iparszerüen űzött dertailárusitásként (olyképpen nem történik, hogy a terményeket állandóan nyitott, ezen célra szolgáló üzlethelyiségekben vagy lerakatokban árulják (47. §). Hogyha az ált. kér. adó alá eső vállalat a saját üzemét valamely belföldön fekvő üzlethelyiségből vagy az adóköteles félnek kiindulolag s külföldre terjeszti ki, az adókivetésnek alapját az egész elért üzleti forgalom alkotja. Ha azonban a belföldi vállalatnak a külföldön állandó üzleti telepe, például fiókja, műhelye, bevásárlási vagy eladási üzlete, ügynöksége stb. van, vagy pedig a külföldön üzemi tárgyakat használ, illetőleg a külföldön állandó üzemi tevékenységet fejt ki, ez esetben az üzemnek azon része, mely az illető külföldi országban hasonnemü megadóztatás alatt áll, a belföldön már nem esik adózás alá. Az ilyen üzleti vállalkozásban elért haszonnak legalább egy negyed része ezen adó szempontjából mégis mindenesetre belföldi hozamnak tekintendő s ez alapon itt ált. kér. adóval megrovandó, A külföldi telepről vagy az adókötelesnek külföldi lakóhelyéről kiindulólag a belföldre átterjedő vállalatnak csupán a belföldi üzemben elért tényleges nyeresége esik ált. kér. adó alá. (48. §). Adómentességek Az általános kereseti adó alól a már említett kis földhaszonbérlőkön kívül, akik a béreit területet családjukkal együtt maguk művelik meg, — azon nők is fölmentvék, akik közönséges kézi munkát vagy hasonló jellegű tevékenységet se- J gédmunkaerők nélkül a megrendelők lakásában I vagy a saját lakásukon végeznek, — továbbá fel ! vannak mentve a mezőgazdák által időközönként ! és nem iparszerüleg űzött mellékfoglalkozások j (fuvarozások, bérszántások, faedényeknek, faci- j pőknek, fadobozoknok készítése, len- és kender- j tilolások), valamint az igy előállított termékeinek az darusítása is. Mentesek ezen adó alól a más vállalkozók megbízásából és az ő számlájukra saját háznépükkel személyes házi-ipart folytató egyének, akik idegen munkaerők bevonása nélkül ipari árukat készítenek vagy feldolgoznak, azután a magánoktatást nyújtó tanulók, nemkülönben azok is, akik a magánoktatást, az irodalmi vagy művészeti tevékenységet csak mellékfoglalkozásként és csupán létfenlartás fedezésére nem elegendő anyagi eredménnyel űzik. Általában mentes mindennemű mellékfoglalkozás a kereseti adó alól, hogyha annak tiszta hozama az évi 2 000 koronát meg nem haladja, amennyiben az valamely más, rendszeres és terjedelmesebb kereseti vállalkozás részének nem tekinthető. Végül fel vanak mentve az általános kereseti. adó alól azon személyek is, akik valamely rendes életfentartási lehetőséget nyújtó foglalkozásnak Gzésére képtelenek és. életszükségleteiknek részleges fedezése céljából segédmunkások nélkül végeznek kereseti munkát. (50. §). Ezen törvényesen megseabott adómentességeken kívül a pénzügyminisztériumnak joga van az általános kereseti adó fizetésének kötelezettsége alól oly vállalkozásokat is felmenteni, melyek !közérdekű, jótékony vagy közhasznú célok előmozdítására szolgálnak és amellett semmi vagy aránylag csekély nyeresége* érnek eh Ez a föl- mentés részleges, időhözkötött vagy feltételes hatályú is lehet. (51. §.) Különleges adókedvezményeket biztosit a törvény az általános kereseti adó alól oly vállalatoknak, melyek a belföldön eddig egyáltalában nem, vagy pedig csak hiányosan termelt áruknak előállítását vezetik be és amely vállalatoknak keletkezése közgazdasági tekintetből kívánatos. Az ilyen vállalatok, amelyek különben rendes üzleti könyvek vezetésére kötelezvék, az üzem megkezdésétől számított legföljebb 5 esztendőnek tartamára az őket a törvény értelmében terhelő általános keresed adónak és pótlékainak fizetése alóli felmentésüket kérelmezhetik. Az ilyen uj iparcikkeket előállító vállalatoknak ezen kérelme csupán akkor teljesíthető, hogyha az üzleti nyereség az adókivetés szempontjából figyelembejővő időben a vállalatba tartósan befektetett tőkének 6 százalékát meg nem ■haladja. Ha pedig a vállalati nyereség a 6 százalékot meghaladja ugyan, de a befektetett tőkének 8 százalékán túl nem terjed, ez esetben a kedvezmény élvezetéire megszabott években az elért nyereségnek csupán feleösszege után lesz az általános kereseti adó kirovandó. Ezen adókedvezményt már fennálló vállalatok is megkaphatják, hogyha vagy az említett uj •cikkeknek előállítására átalakulnak, vagy az eddigi termelési árak mellett eddig még a belföldön nem gyártott áruknak készítéséire berendezkednek. Ilyen esetben az adókedvezmény természetesen a termelésnek csupán ezen, a kedvezményi jogcímet megállapító részére terjed ki s az illető vállalat az ezen újszerű tevékenységből folyó nyereségeit és veszteségeit mérlegszerűen elkülönítve tartozik kimutani. A szóbanlevő adókedvezmények megadását nem zárja ki az, hogyha a vállalat az újszerű cikkek előállítása mellett ide- gén származású termékeknek árusításával is foglalkozik, de csak akkor, hogyha ezen kereskedelmi tevékenység csupán aránylag alárendelt jelentőségű az ipari termelés mellett. Különös méltánylást igénylő esetekben a kormány a most tárgyalt adókedvezmények hatályát kivételesen és legföljebb tovább 5 esztendővel meghosszabbíthatja. (52. §). Jelentékeny szociális értékű előnyt nyújt a törvény az általános keresett adó tekintetében azon szűkös viszonyok között élő adókötelesek- ! nek, akik valamely kereseti foglalkozást segéd- j erők nélkül, vagy pedig — amennyiben ők ma- , guk a vállalkozási tevékenységre kevésbé alkalmasak, — legföljebb egyedien segéderővel (legénnyel vagy tanonccal) folytatnak. Az ilyen szegényebb iparosoknak az adókivető bizottság, illetőleg a pénzügyigazgatóság részleges, de különösen megindokolt esetben teljes adóelengedést is nyújthat, amennyiben az adóalap a jövedelmi ■adóról szó'ó intézkedésekben meghatározott létminimumot, vagyis az évi 7.000 koronát meg nem haladja. Ha az adóköteles fél életének 65. évét j betöltötte és vállalkozása már legalább 20 év óla j meg volt adóztatva, ez esetben a most tárgyalt részleges vagy teljes adómentesség kedvezményében akkor is részesülhető, ha az adóalap ÍO.OUO j koronáig terjed. Kereskedelmi szerződési tárgyalások Belgiummal. Ybl miniszteri tanácsos ma Brüsszelbe utazott, hogy ott a csehszlovák- belga kereskedelmi szerződés egyes kérdéseiről tárgyalásokat folytasson. A tárgyalások egy hétig fognak tartani. Nemzetközi gyapjukonierencia. Berlini jelentések szerint az idei nemzetközi gyapjú- konferenciát október első hetében Keiohen- bergben vagy Prágában fogják megtartani. A programon Csehszlovákiának a nemzetközi gyapjudöntőbiróságba való belépése mellett a finom gyapjuüzlet csökkenéséről fognak tárgyalni, valamint a gyapjú tisztításáról é* régül egy nemzetközi gyapjustatisztika kiépítéséről. A német—francia kereskedelmi szerződés Németországban hatályba lép. Berlinből jelentik: A birodalmi kormány kereskedelempolitikai választmánya a német—francia kereskedelmi szerződést a kommunisták kivételével egyhangúlag elfogadta. Mivel a birodalmi tanács a szerződést már jóváhagyta, a szerződés szeptember 6-án életbe léphet. A lengyel kormány a szénárak emelése ellen. A lengyel kereskedelemügyi minisztérium arról értesitette a széniparosokat, hogy nem engedheti meg a szénipar részéről tervbe vett szénáremelést. Ha a szénipar a minisztérium vétója dacára felemelné a szén árát, akkor a kormány represszáliákkal fog élni és többek között megvonja a szállítási kedvezményeket. Ipari ezaManfólyam vizsgaiinnepelye Aknaszlatinán. Ajkrmszlatimai tudósítónk jelenti: Az aknaszlatinai elektromos gépkezelő szaktanfolyam, melyet a magyar nemzeti munkáspárt kért az aknaszlatinai munkások számára, augusztus 26-án végétért. A záróünnepély formális vizsgával kezdődött, amely után Bayer Ferenc, a magyar nemzeti párt ipari és kereskedelmi szakosztályának vezetője pár szóval ecsetelte az ipari munkások nehéz gazdasági helyzetét, rámutatott arra, mennyire szükséges a munkások nívón tartása és mennyire szorosan összefügg a munkások kulturális fokmérője gazdasági helyzetükkel. Megköszönte továbbá Perczián bányaigazgatónak a tanfolyammal szemben tanúsított jCindulatát és köszönetét fejezte ki az ungvári referátusnak, hogy ez alkalommal első Ízben lehetővé tette Ru- szinszkó területén magyar nyelvű kurzus meg'ar- tását. A tanfolyam hallgatói: Fehér Károly, Nezepa József, Srof Albert, Csat oji József, Pesti Péter, Srof Gyula, Melega Tibor, Lenkei István, Takács Ferenc, Huber István, Trakszler József, Srof János bizonyítványt kapnak, amelynek alapján munkáskönyvet válthatnak e képesítéshez kötött ipar gyakorlására. Cukorfelszábaditás szeptemberre. A finomítók és a nyereoúikargyárak közös választmányának fognapi ülésén elhaiiőrózták, hagy a belföldi fogyasztás számárra szeptemberre a kontingens 5%%-át szabadítják fed. A zágrábi kereskedielmi és ipalíjlflaaniairhl h«|t- venötévos fennállását tegnap ünnepelték meg. A jubileumot díszes külsőségek közt ülték meg a 'kereskedelmi, miniszter és a diplomáciai testületek réiszt'vételével. A jubileumion a bécsi kereskedelmi kamura fis képviseltette magát. A szovjet amerikai vásárlásai. A szovjetkormány nem hivatalos gazdasági ügynöksége — a Newyorkfbian székelő Arntorg Trading Oorporaidon — az év eleje óta 22.7 millió dollár értékű textilipari gépmegrenideléseket tett az Északamerikai Egyesült Állaim ok gépgyárainál és még további. 11 millió dollár értékűi gépberendezést szándékozik vásárolni ez iévben. Csak gyapotot 45 millió értékben, vásárolt a szovjet Amerikában. Hetvenöt millió dollár Lengyelország smná- lására. A lengyel kormány szeptember első napjaiban ismét felveszi a tárgyalásokat az amerikai' pénzpiac egyik vezető pénzcsaportiával baitvan millió dollár* államköllcean felvételéről. Varsói jelentés szerint a kölcsönt annyira előkészítették, hogy felvételére még ebben az évben sor kerülhet. Tavasszal a lengyel kormány tizenöt millió dollár •rövidlejáratu kölcsönt vett fel. A hatvan millió dollárt a valuta stabilizálására és hasznos beruházásokra fonditiják, a tizenöt miliő dollárt egyelőre tartalékként kezeli a kormány. A román földreform mérlege. A nyolc év óta folyó román agrár reform eredményérél számszerű adatok most láttak először napvilágot. Eszerint nyolc év alatt összesen hat millió ötszáz ha földet vettek fel az agrárbiroftöágok összesen tizenötezer földbirtokostól és az igy nyert földet 1.9 millió uj birtokos közt osztották meg. A földhözjutöttak túlnyomó része eddig sem volt földnélküli, hanem törpebirtokos, aki most szaporította birtokát, miig számtalan esetben, főiként aiz újonnan nyert területeken, a kisajátítással sújtott birtokosoknak amy- nyíjuk sem m'aradt, amelynek 'segítségével exisz- Teutfiájuknt biztosíthat jók. Egyházak, községek é.s kulturális alapok birtokait sok ecetben teljesen elvették és szétosztották. 4* Hosszirányait a prágai értéktőzsdén. A közönség és a spekuláció fedezetei uj vásárlási kedvet támasztottak, úgy, hogy az értékekei magasabban jegyezték. A kereslet erőebödötit •és az érdeklődés előterében a favorizált értékek állottak. A kulisz üzlete igen élénk volt. Realizációk nem voltak hatással a tőzsdére és a szilárd irányzat végig tartott. A bankpiac is szilárd volt. A beruházási piacon, szilárd alapirányzat mellett nyugalom állott be. Az ipari részvények piacán emelkedtek: Budweisi Sör 100, KoLitni Szesz és ívö- nigahoíer SO, Nordbahn 75, Cseh—Morva 65, Első Pti'1'sem 50, Cseh Kereskedelmi 43, Prágai Vas 40, Északoseh Szón 30, Berg és Hűtlen 35, Aussigi Vegyi 23, Sahoeller, Salo és Briinni Sör 20, Skoda 16, Ringtaokfer, Cseh Cukor 15, Aussigi Finomító 14, Poldi 9, Alpiine 7, Nyugataseh Szín és Kölini Trágya 4, Krizáik 3 koronával. Maffersdorier 80, Tejipar 15 koronával gyengültek. A bankpiacon Nemzeti Bank 70, Zsivno 10, Cseh Unió 5, Cseh EsZkompt 4, Agrárod 3, Országos, Cseh Indusírial, Prágai Hitel és Slovenöká 1 koronával javultak. A beruházási piacon nyugalom állott be a tegnapi hossz után. Az exólapitac szintén szilárd irányzatú. + A prágai devizapiacon Brüsszel 0.375, Madrid 0.75, Milánó 0.15 koronával javultak, Zürich 0.125 koronával gyengült. + Tartott a prágai cukorpiac. Nyersárujegyzés októberre Auseig lökő és kikötő 190. + A briinni terménytőzsdén búza és árpa tartott irányzatú volt, rozs szilárd, zab nyugodt. Román és orosz rozsban vol tüzlet- A következő árakat jegyezték: Szlovenszíkái búza 218—220, morva rozs 218—-224, szlovenszkói rozs 210—215, zab 150—153, burgonya 38—44, rozs egyem! iszt 320— 325, amerikai exportbuzaliszt 200—205, buzakor- pa 115—118, rozskorpa 115—120, elvárnod; amerikai zsir 13.80—13.90, elvámolt magyar zsir 15.70— 15.80. A többi ára változatlan. + A nagyszombwtOi temiéaiyplao. Nagyszombati tudósitónik jelenti: Az utolsó augusztusi' gabonapiac nem haladta túl a szökött méreteket. Eladásra körülbelül 25 vagon szekérá/rá kerüli, melyből 20 vagon árpára esett- Az árak tar toliak voltaik. Rozs osak kis tételben került eladásra, zab egyáltalában nem. Áraik: Búza 222—223, árpa 150, merkantil lárpa 155—170, elsőrendű sörárpa 175— 185, rozs 215 —220. + Szilárd a budapesti értéktőzsde. Nyitáskor a tőzsde tartott volt, de később nagy vásárlásokra szilárd lett az irányzat. A möntőn- és a vaspiac favorizált értékei nagyabb nyereségekre tettek 6zeri, egyes esetekben 10%-kai javultak az értékek. A többi kategóriában a javulások 1—2%-ot tettek ki. A forgalom kezdetben nyugodt, később élénk volt. Az dnányzait végig szilárd maradt. — Egyes, a csehszlovák távirati iroda jelentésében nem foglalt értékek közül a Moktár 87, Pestszentlőrinci 57.80, Réiszvémysör 151.50, Féltén 190 pengős árfolyamot ért el. • . + Tartott a budapesti terménytőzsde. Bud!a- peetii szerkesztőségünk jelenti telefonon: A mai terménytőzsde irányzata a tegnapihoz képest tar- lőtt volt. A következő áraikat jegyezték: Tiszavl- dléki búza 30.75—30.95, feisőtiszai 30.55—30.75, tegyéb 30.45—30.65,. rozs 28.25—28.50, takarmányárpa 25—25.50, eörárpa 27—33, ó tengeri 24.75— 25.25. elsőrendű zab 22.50—23, középmi.nőeégü 22 —22.50, répce 43.50—44, korpa 18.65—19 pengő. + Nem egységes a bécsi értéktőzsde. A spekuláció tartózkodó volt.. A. lég több kuliszierbőkben álig volt üzlet és nemisokára nyitás után sfagná- ció állott be. A hangulat végül kedvetlen maradt. A korlátban egyes csehszlovák vas- és magyar montán- és cukor rész v,én ve k megszilárdultak. Vil- lanyériékek iránt érdeklődés mutatkozott. Hosz- ezabb idő óiba először ma érdeklődtek építkezési sorsjegyek iránt. Járadékok egy kiieaé lemorzsolódtak. Magándiiszkomt 6.50—6.37%. + Szilárd a boriim értéktőzsde. A monfán- érbéfcek, különösen a tiszta szénértékek 4—6, vil- lanyrészvények 4—5, hajózási értékek átlag 3, specialitások 6—12, bankrészvények 4—6%-kai javultak. Az utófőzisde igen bizakodó volt. A pénzpiacon 7.50—8.75%-os volt a jegyzés. + Szilárd a berlini termiényit őzsde. A következő árakat jegyezték: Búza 264—268, rozs 233— 237, árpa 222—272, zab • 203—219,- tengeri 198, búzaliszt 35—37.25, rozsliszt 31.85—38.60, buzakorpa 16—16.25, rozskorpa 15.25—15.50, ViktŐria-borsó 43—49, kiis ehető borsó 24—27, takarmányborsó 21— 22, lóbab 22 —23, pelaska 21—22, bükköny 22— 24, repoepoigácsa 15.60—16, lenpogácsa 22.50— 23, szárazszeliet 13.75—14, burgonya 23—23.50.-f- A havrei gyapjupiaeon az augusztus— októberi árüt 17.50-nel, a novemberi—januári árut 17.20-szal jegyezték nyugodt irányzat mellett.-f Nagy áresések az amerikai dertménytfeidéken. A búza árában' hétfőn aiz összes világpiacokon nagy visszaesés állott be. Különösen. Gáüká- góban és Winnipegben szenvedett nagy áresést a búza és az egyes határidők állag 4 centtel estiek vissza. A lanyhaságot a hivatalos termésbecslések kedvező adatai idézték eío. A tengeripiacon hasonló arányú olcsóbbodás • állott be. — Caíkágó. Búza szeptemberre 134.12, decemberre 138.25, májusra 144.12. Tengert szeptemberre 107.50, de ^emberrel 12.25, májusra Í15.5Ó. Zab szeptemberre 44.12, decemberre 48.50, májusra 51.50. Rozs szeptemberre 95.68, decemberre 97.63, májusra 101.50. — Winnipeg. Búza októberre 141.37, decemberre 137.75, májusra 142.37. Zab októberre 58.37, decemberre 53.12. — Liverpool. Búza októberre 10 6h 11.25 d, decemberre 11 sh. márciusra 10 sh 11 d. — Neviyork. Búza II. red wérier 145.12, II. hard -wiinteir 149.12, I. norfhern Manitoba 171.88. Rozs iai.63.- Tengeri 116.50.