Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)

1927-07-31 / 173. (1507.) szám

XU257 JüMus ol, vasárnap . WKaa. „ihe Hungárián team — the Champion of world team“ A londoni sakkolimpiászon a magyar csapat nyerte a világbajnokságot és az aranyserleget London, julius 30. A sakkolimpiász utolsó három iordulójáí csütörtökön és pénteken bonyolították le, egyes függő játszmák azonban még szombat délelőttre is hátramaradtak, úgy hogy bár már pénteken este az elsőség kérdése eldőlt s a magyar csapatnak kiadták a gyönyörű aranyserleget, a csapat tagjainak a baj­noksági aranyérmeket — a verseny táblázatos kimutatását még nem állíthatjuk össze s azt keddi számunkban kö­zöljük. A magyar csapat nagy elánnal indv.lt, de a verseny kimerítő iramát a végén már nem birta, úgy hogy az egyenletes tempót játszó Dánia az utolsó öt fordulóban a sarkába ért. A magyar csapat vereséget szenvedett Dámá­tól, majd a verseny utolsó harmadában Svéd­országtól s Svájctól is s csupán a két utolsó győzelemmel Spanyolország és Finnország el­len biztosította be győzolr/ét. A verseny állása az United Press jelenté­se szerint szombat délelőtt ez volt: MagyarorSzág 40, Dánia 3814, Anglia 36%, Hollandia 3414, Németország, Ausztria 34, CsehszJovákia 32)4, Svájc 32, Jugoszlávia 29%, Olaszoi'szág 28 , Svédország 28, Argen­tína 27, Franciaország 24%, Belgium és Finn­ország 21%, Spanyolország 11% (a függő játszmákon kivül). A verseny táblázatát s a méltatást keddi számunkban közöljük. A bécsi városi képviselőtestület viharos Illése A szociáldemokrata többséig elfogadta a községi őrségről szóié Javas­latét — Kunschak Seitz lemondását követelte — Seitz, a „rafelóvesé?*1 mutató szív: — az anácás. lemondásos. ne-; velőnős. heaveskontvu. hideg v i z-hüvöss é2Ű udvarhölfiv szive, aki kótöies magasságból ugrott le a megbeszélt találkozókra az ak­kori monarchia minden kémszervezetével és fegyveres ereiével őrzött császári kastély- bőd. — valamint Károly Lajos főherceg fia, aíki atviának halála óta hivatalosan is a mo­narchia itrónvárománvosa lett: a ..bizalmat­lan ezredes'1, aki még soha senkinek nem mutatá meg igazi énjét, zárt ház volt, melybe sohasem láthattak be az élet vándorai... Honnan, miként, mily utakon került Ferenc Ferdinánd a vadaskort, drótsövényéhez éjsza­kának idején? Sohasem lehetett megtudni, mert a két magányos lélek csak egymáshoz volt őszinte, sohasem tudhatott meg senki a dolgaikból valamit. Ferenc Ferdinándnsk nem volt barátja, Chotek Zsófiának nem volt barátnője... ll’llllllllMHlllilfUMlniiUfitHM'll "i n"'iri|' ni'li^m London elpusztult volna... London, julius 30. Tegnap befejezték a nagy angol légi had gyakorlatit, amelynek célja London légii védelmének kij:fóliákba volt. Tegnap az ellen­séges repülőgépek üt nappali és négy éjjeli táma­dást intéztek a főváros ellen. A hadgyakorlat min­den kétséget kizáróan bebizonyitotta, hogy egy tényleges külföldi légi támadás Londont teljesen elpusztítaná, mert a főváros védelmére rendelt re­pülőgéposztagok nem elégségesek. Jellemző, hogy a védelmi flotta éjjel, a nagyszerű fényszórók se­gítségével, könnyebben verte vissza a támadást, mint a nappali ködben. Pokolgép Bratianu szobájában Paris, julius 30. Az Echo de Paris bukaresti jelentése szerint Bratianu miniszterelnök dolgozó­szobájában tegnap pokolgépet találtak. A minisz­terelnök ellen az utóbbi napokban szemmollátha- tóian rendszeres bajsza folyik. Többek között kas­télyában, a Bukarest közelében lévő Floricában, néhány nap előtt tolvajok jártak s a szobákban { mindent össze-vissza hánytak, anélkül, hogy jelen- j tős dolgokat loptak volna. A betörők kétségtelenül politikai okiratokat kerestek. ] A jövő bét az éceánrepülések nagyhete Páris, julius 30. A jövő hőt újra az óceán­repülések hete lesz. Több német és francia re­pülő akar fölszállni, hogy. először tegye meg a leszállás nélküli légi utat Európából Ameri­kába. A legbiztosabb jelölt: a Levine Miss Co­lumbiáján induló francia Drouhin szemmel látható komoly nehézségekkel küzd. Levine és Drouhin állítólag összkaptak. Drouhin teg­nap akart fölszállni a le-bourgeti repülőtéren, hogy utolsó próba repülést tartson Nottingham- ba és vissza. Ag utón Levinenek is részt kel­lett volna vennie, aki azonban nem jelent meg a repülőtéren. Drouhin délutánig várt s ami­kor társa nem jött, idegesen és elkeseredet­ten távozott. Levine csak az esti órákban jött ki a repülőtérre. Egyelőre nem tudni, hogy ennek az összekoccanásnak milyen következ­ményei lesznek. Glbson tegnap akarta megtartani első próba repülését fél megterhelés mellett francia gyártmányú Farmann-gépén. Amikor este 9500 kg. teherrel föl akart szállni, fölpukkadt j az egyik kerék gummiabroncsa. A kísérletet j mára kellett halasztani. Bokanovsky kereskedelemügyi miniszter ma a Journal egy interjújában védekezik azok ellen a vádak ellen, melyek a francia állam közönyéről beszélnek. A miniszter szerint az állam mindent megtesz a tranzóoeáni repülé­sek elősegítésére. Ez azonban nem fontos probléma, sokkal szükségesebb, hogy Fran­ciaország mindenekelőtt kereskedelmi légi forgalmát építse ki. 100.000 márkás német dij Berlin, julius 30. Egy magánvállalat száz­ezer márkás dijat tűzött ki az első Európából Amerikába irányuló leszállás nélküli repülés­re. Az ut nem tarthat tovább 84 óránál. A re­pülőnek Newyork közelében kell kikötnie. A gép legénysége két emberből álljon s legalább 150 kilogram árut vigyen magával. xx Rendelje meg kiadóhivatalunknál a magyar irodalom kincsestárál, az Ifjúsági Könyvtár már megjelent 2. kötetét is. A Kis Pythagoras ára 12 Becs, julius 30. Az osztrák parlament nyugodt ülései után váratlan komplikációt je­lent a bécsi kczségtanács iegapi ülése. Mint ismeretes, a bécsi községi képviselőtestület­ben túlsúlyban vannak a szociáldemokraták, akik mindenáron törvényerőre akarják emel­ni a Seitz-íéle bécsi szociáldemokrata városi őrséget, amelyet a julius 15iki forradalom napján hívtak életbe. A képviselőtestület ke­resztén yszocialista és nagy német kisebbsége mindent elkövetett, hogy e tervet megakadá­lyozza, mivel azonban kisebbségben van, a szociáldemokraták a ma reggelig tartó rend­kívül heves lefolyású ülésen mégis keresztül hajszolták szándékukat. Ezzel a pártok közötti fegyverszünet és a régi ellentétek ismét teljes erővel ki­újultak. A'képviselőtestület ülésén, amely tegnap délutá nnégy órakor kezdődött, Richter szo­ciáldemokrata városatya beszédet akart mon­dani a szociáldemokrata községi őrség költ­ségvetéséről, de szavai elvesztek az ellenzék obstrukciós lármájában, úgyhogy kénytelen volt levonulni a tribünről. Utnna Kunschak keresztényszocialista pártvezér mondotta el támadó beszédét. Kunschak Seitz polgármester azonnali lemondását követelte és szemére hányta a szociáldemokrata városatyáknak, hogy % Nyugatézlovenszkó, julius 30. (A P. M. H. munkatársától.) A Prágai Magyar Hírlap évek óta tárja fel azokat a ki­áltó visszásságokat, amelyeket a földreform körül elkövetnek. A földreform az az eszköz a centralista kormány kezében, amellyel a magyarság gerincét alkotó földmivesosztályt koldusbotra juttatni és nemzetiségéből kifor­gatni akarják. Ez a politika azonban nemcsak a magyar földigénylők ellen irányul, hanem a szlovák niucsteleitek sem jutnak azokhoz a területekhez, amelyek őket az őslakás és munkájuk révén megilleti. Szisztematikusan és vígan folyik a telepí­tés és a régi tulajdonosaiktól elvett föl­dekre tömegesen hozzák be a Morván túlról és a messze Jugoszláviából a te­lepeseket. Két nappal ezelőtt ismertettük az ürményi csökönyös és rövidlátó magatartásukkal veszélyeztetik a két nagy párt közötti fegyverszünetet. Kunschak után Seitz polgármester emel­kedett szólásra s csak nagynehezen tarthatta meg beszédét. Amint fölállt, rögtön megindult a köz'beszólások özöne. Rendőrpolgármesternek, a rablók pa­rancsnokának, kommunistának és haza- árulónak nevezték. Félórás obsfrukció után végre érthetővé vál­tak Seitz első szavai. A polgármester szüksé­gesnek tartja a szociáldemokrata polgári őr­séget, mert éppen a julius 15-iki forradalom mutatta meg, hogy ez a polgárőrség mennyire használható. Seitz ezután a rendőrség maga­tartását bírálta s kijelentette, hogy az állam- rendőrség a forradalom alatt brutálisan vi­selkedett. E szavaknál ismét kitört a lárma, mely csaknem negyedóráig tartott. A polgár- mester kénytelen volt beszédét megszakítani. A közbekiáltások áradatában Seitzet ismét kommunistának és rablóvezérnek nevezték. A polgármester beszéde után a keresz­tényszocialista obstrukciós szónokok emel­kedtek szólásra és a tárgyalást a reggeli órák­ig húzták. Reggel erejük lelohadt és a képvi­selőié sülét a szociáldemokraták szavazatai­val a keresztényszocialisták szavazataival szemben elfogadta a bécsi községi őrségről szóló javaslatot. földosztás körül elkövetett visszásságokat, amelyekkel 5000 ürményi őslakos szlovák jo­gos igényeit játszották ki, ma pedig újabb esetet szedünk bokrétába annak a bebizonyí­tására, hogy a földreform kizárólag az ősla­kosság életérdekei ellen irányul. Az ürményi földosztáshoz hasonlóan ég­bekiáltó igazságtalanság történt a Királyrév határában végrehajtott parcellázás alkalmá­val. A község lakosságának 80 százaléka me­zőgazdasági napszámos és zsellér és 20 szá­zaléka 5—15 holdas kisgazda. A község köz­vetlen szomszédságában terül el a tallósi Eszterházy-uradalom Porboka és Urföld pusz­tája és itt kereste meg a község földmunkás szegénysége évtizedek óta kenyerét. A két majort a földhivatal parcellázás céljaira le­foglalta. A parcellázás hirére a királyréviek is megmozdultak s egyik kérvényt a másik után adták be, hogy Porboka majorból a ki­j rályrévi nincstelenek részére főidet ossza- ! nak, annál is inkább, mert az uradalom a ki- rályrévieknek biztosított 67 hold kényszer bérletet eladta és igy a királyréviek a múl? esztendőben minden kárpótlás nélkül elestek földjeiktől. A nincstelenek kérelmét a föld­munkás-szakszervezet nyújtotta be, mig a község mint erkölcsi testület a saját részére és kisgazdáinak számára kért földet a felosz­tandó pusztából azzal az. indokolással, hogy a községben más irányban nincsen terjeszke­dési lehetősége és kicsiny határából a terve­zett csatornázás 30—40 holdat ismét el fog venni. A község kérelmét a pozsonyi zsupáni hivatal is pártolóiam terjesztette fel a földhivatalhoz. Köziben azonban Holubek dr., aki már -lege- nyéspusztát is megszerezte, kijárta, hogy az uradalom szabadkézből adhassa el a , földeket a földhivatal közbejöttével. Amikor a királyréviek kérvényére megjött z válasz, hogy kérvényük előjegyezleiett és an­nak idiején figyelembe fog vétetni, az uradalom már el is adta Holubek dr.- nak az igényelt földeket. A királyréviek tiltakozására újabb válasz ér­kezett. A vételszerződést nem hagyják jóvá, mert a földre 83 helybeli kisigónvlö van. Ezután egyszerre csak híre terjedt, hogy ju­goszlávokat telepi lenek Porboka pusztára. Ez meg is történt, a jugoszláviai telepeseket siirgönyileg hi vták Szí eve nszfcób a. Most megérkezett a földhivatal harmadik vá­lasza is: a tulajdonos jogosult volt szabadkézből eladni a puszi át és igy a, földhivatal m ár semmit sem tehet. A zsupán ajánlásának, a földhivatal ígér­getéseinek az lett az eredménye, hogy a hatszáz holdas porhekai pusztára öt ju­goszláv©! telepítettek, Urföldre pedig most folyik a jugo szlávok és morvák tele­pítése, mig Királyróv nincstelenjei egy holdat, sem kaptak. Az uradalom földjeinek eladása körül gyanús manipulációk történtek, amelyeket az uradalom Szloboda nevezetű cseh igazgatója követett el. A manipulációk annak idején a földhivatalnak is fülébe jutottak, amely vizs­gálatot is indított és a turpisságokat a Ceské Slovoban is szellőztették, de később az egész ügyet elaltatták. Szlobodának az a törekvése, hogy a szin- magyar vidéken, a Mátyussföld és Csallóköz szélén jugoszláv és morva telepesekből léte­sít egy szláv szigetet. Ebben az elnemzetle- nitést is felhasználni igyekszik. LTr földlön ura­dalmi iskola van, amely magyar tannyelvű volt. Szlcbod,a az urföldi béreseket egy ívvel járatta be azzal, hogy ha ingyen könyveket és ruhát akarnak iskolás gyermekeiknek. ír­ják az ivet alá. Nagyot néztek azután a szü­lők, amikor ősszel egy szlovák tanító jelent meg az iskolában és szlovákul kezdett tanítani. Maga a tanító is belátta, hogy munkája meddő, és a nádszéki iskolaszéki elnöknek bejelentette, hogy nem működhet tovább, mert ? 28 gyerek közül 4 szerbül beszél, a többi pedig csak magyarul. El is hagyta Urföldet. Három hónap múlva új szlovák tanító jött, aki ki is húzta a tan­évet, de hogy milyen eredménnyel, azt külön részletezni felesleges, elég annyit megemlí­teni, hogy a gyerekek még egyáltalán nem sajátítot­ták el az ábécét. A porbokai nagyszerű földet igy tették meg jugoszláv teleppé, a telepesek a föld ka- tasztrális holdját az épületekkel együtt 3200 koronáért kapták, mig a földhivatal az ura­dalom széléből leeső káros nviradékok ma­gyar holdjáért 4500 koronát kért, amit Ki­rályrév nincstelenjei megadni nem tudtak. Gregorovics Lipót keresztényszocialista kép­viselő félévvel ezelőtt memorandum alakjá­ban juttatta a királyréviek panaszát a minisz­tériumhoz, azonban választ nem kapott. Jel­lemző tény, hogy mig jugoszláv telepesek 120 holdas birtokokhoz jutottak az Észtérházy- uradalomból, addig a magyar és szlovák nincstelenek egy parányi holdat nem tudtak kiverekedni maguknak. j Értesítjük igen tisztelt Előfizetőinket és Olvasóinkat, hogy a posson^s magyar Konzulátus felállítása folytán a Prágai Magy r j Hírlap pozsonyi leJadőfrivatalánál utlevélosziályt szerveztünk, mely folyó évi augusztus hó 15-től kezdi meg működéséi Kérjük tehát igen tisztelt Előfizetőinket és Olvasóinkat, hogy augusztus 15-tdl útleveleiket magyar, német, osztrák, olasz és Jugo­szláv vízumok megszerzése végett a következő címre mélfóztassanak küldeni: Prágai Magyar Hírlap pozsonyi ftiaciéitswafala, ürafislava, ¥enfssr»ti§ga 6 síim | A földreförmmal koldussá és ida§®n nemzetflvé | akarják tenni Szlovensské népét A szlovák és magyar őslakók jajszava a pusztába kiáltó szó marad — Morva és jugoszláv sziget a Mátyás­föld és Csallóköz szögletében 9

Next

/
Thumbnails
Contents