Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-31 / 173. (1507.) szám
6 1927 julius 31, vasárnap tíjbRLiiSjl JBG y i clí írja BÁRDOS ARTÚR — Még egy kis siker-dramaturgia A siker keresztmetszete... Berlinnek az idén úgynevezett nagy színházi szezónja volt. Már csak az oly fontos német terrénum és hova-tovább legjelentősebb nemzeti exportunk: a magyar darab szempontjából is érdemes volna a berlini sikerek közös pszichológiai vonásait megkeresni. Persze, a sikerre nem lehet receptet írni. Még rövidlátóbb volna, egy vagy két siker- — bizonyos meghatározott sikeresetek — vegyi elemeiből a siker képletét meghatározni. Ez némely színházigazgatók metódusa, akik mindig a szomszéd színház sikerét akarják megismé'elni. Vagy egy műfaj, egy darabfajta sikerét akarják rekonstruálni; vagy megvárják, mig egy iró más színházban sikerhez jut, hogy ők aztán annál biztosabbra mehessenek. De még ez a kényelmes módszer sem biztos módszer. Sőt. A sikert nem igen lehet megismételni. Ez a — hogy úgy mondjam — deduktív dramaturgia a maga primitiv együgyiiségében is csak ritkán és véletlenformán vezet el a siker mennyei országába. Ha talán nem is gyakrabban, de bizonyára nem is ritkábban találja el a sikert a szinházvezetőknek az a típusa, amely még a siker keresésében is, még az elkerülhetetlen koncessziók utján is bizonyos esztétikai parancsokat követ, a maga kialakult és öntudatlanul is működő esztétikájának a parancsait. Minden megalkuvás mellett is, néha a legsilányabb műfajok keretén belül is, legalább a mesterségbeli tudás relatív értékeit honorálja és ezeknek szánja a sikert.., Viszont az is igaz, hogy a siker nem igen törődik vele, hogy hová szánták? Szuverén Szeszélyes. És végül is: kiszámíthatatlan. * Volt egy idő, amikor külföldi darabok kiválasztásában az a módszer érvényesült, hogy egyszerűen megállapították a külföldi szinlapokról, hogy a darab hányszor ment, mekkora siker volt? — és a legnagyobb rekordsikerekre esett a választás. Hamar kiderült, hogy a külföldi siker egyáltalában nem álta’ános érvényű mértéke a sikernek. Akárhány külföldi rekord-siker itthon a legteljesebb visszautasításban részesült. Mert a sikert nemcsak megismételni, hanem áttelepíteni sem lehet. Nemcsak egy másik országba vagy városba, hanem sokszor még ugyanannak a városnak egy másik színházába sem. Már jeleztem legutóbb, hogy a magyar sikerek berlini áttelepítésének milyen lélektani akadályai vannak? De nem kevesebb az akadálya a berlini siker pesti színpadra való áttelepítésének sem. Még feltűnőbb, hogy Becs és Berlin ízlése milyen áthidalhatatlan különbségeket mutat. Szinte bizonyosra vehető, hogy ami Bécsben siker, az Berlinben nem az; igaz, hogy megfordítva már nem áll ez a tétel ily mértékben. Legélénkebben tapasztalja ezt Reinhardt, akinek Bécsben és Berlinben is vannak színházai. Legtöbbször ugyanabban az előadásban, szereposztásban is játsza a darabokat mindkét városban, — tehát még ezen sem mulhatik, — és a bécsi siker nem siker Berlinben, és megfordítva. A genius loci-nak kita- nulhatatlanok a szabályai. És kétségtelen, hogy a pesti ízlés a bécsihez áll sokkal közelebb. Az sem kétséges, hogy Berlinben ma sokkal könnyeb dolga van a színháznak, mint Bécsben vagy Budapesten. Nemcsak azért, mert Berlinben most, úgynevezett színházi konjunktúra van. Persze ez a legfontosabb ok. Itt a sikernek, de ami még sokkal lényegesebb, a bukásnak is egészen mások a méretei. Berlinben a bukott darab is még nyugodvan játszható hetekig, valahonnan mégis mindig cseppen annyi közönség, amennyi a színházat ideig-óráig fentartja. Bukás esetén is van idő a következő darab nyugodt és minél tökéletesebb előkészítésére. És ez nagy, csaknem döntő különbség. Azt jelenti, hogy ki lehet várni azt az egyetlen sikert, amely itt — ezúttal viszont a siker megfelelő méreteinél fogva, — egy egész szezonra elegendő. De csökkenti a siker kockázatát az is, hogy itt mindig vannak bizonyos irányok, elvek, szempontok, melyekhez valamiképpen igazodni lehet. Egyidőben bizonyos volt, hogy Strindberg, vagy Wedekind valamely ismeretlen vagy régen játszott darabjával mindig lehet valamelyes érdeklődésre, legalábbis középsikerre számítani Ma Shaw ez a „biztos" szerző. És a régi nagyok, Shakespeare, Ben Johnson, Goethe vagy Ibsen valamelyik újabban kiásott, elfelejtett vagy rekonstruált darabja is mindig számot tarthat — a legrosszabb esetben is — 30—40 házra. Ebből a szinte filológiai érdeklődésből itt már csaknem élni lehet, ha úgynevezett kasszasikert persze még nem is jelent. De egy elmés rekonstrukció, friss, öttetes előadás: és már a kasszasiker is megvan. Hiszen Reinhardt színháza évekig élt Shakespeare- ből és mostanában a Staatsrheaíerben Jessner egy-egy Shakespeare-rendezése hónapokig kasszasikert jelent. * Van a berlini közönségnek egy nagyon tiszteletreméltó vonása, amely az egész színház' kultúra fejlődésének kitűnő talajt ágyaz: ez a közönség tanulni, fejlődni akar, mindenből a legjobbat, a legujabbat akarja és erre figyelmet és pénzt is áldoz. Enélkül elképzelhetetlen is lett volna például Reinhardt kibontakozása a nemzetközi színház olyan Napóleonjává, aminővel a színház egész eddigi, történetében nem találkozunk. És ez tolta át a színpadi fejlődés súlypontját nemcsak Becsből, hanem még Parisból is — Berlinbe. Itt mindig akadnak gazdag emberek, akik a fond perdu — „zűr Förderung dér deutschen Kunst" — pénzt adnak és Berlin volt az a város, mely Reinhardtnak egy millió márka kamatnélküli kölcsönt ajánlott föl. Ebben, agt hiszem, nem is kell versenytársaktól tartani... És arra is vigyáznak itt, hogy a mecenási hajlandóságú pénz tisztességes és tehetséges kezekbe kerüljön. A fejlődés vágyát nehéz a snobizmustól elkülöníteni. De nem is szükséges. A snobizmusnak éppen annyit köszönhet a művészet, mint a közönség legteheNégesebb ösztöneinek. Ha egy uj név, uj művészi jelenség bukkan fel, melyet tekintélyes '-álemények támogatnak, azt itt már teljes és termékeny érdeklődés várja. Ha egyszer-egyszer érdemtelenül is, az kisebb baj, mintha az érdemes sem számíthatna érdeklődésre. Legutóbb a híres spanyol írónak Unamunónak egy darabját hirdette egy alkalmi vállalkozás. Hát bizony silány kis darab volt, és a beavatottak számára az is kiderült, hogy csak Unamuno egy novellájából készítették meglehetősen avatatlanul. De a műsorhoz a legnagyobb ivói nevek véleményét mellékelték Unamuno írói jelentőségéről és ez elég volt ahhoz, hogy a közönség tisztelettel hallgassa végig az előadást és a színházat jó egynéhányszor megtöltse. Érdekes jelenség ez, ha arra gondolunk, hogy Pesten egyenesen ártalmas valamely darabot külföldi tekintélyek idézésével beharangozni. Mintha valamilyen gyerekes dac lázadozna mindenrendu tekintések ellen. Pestet nemcsak Shakespáare- nak vagy Ibsennek, hanem minden Shakespcuro- darabnak vagy Ibsen-darabnak is külön meg kell hódítania. Hiszen az ítéletnek ez a szuverenitása imponáló is volna, ha ezt a szuverén Ítéletet aztán valóban hozzáértés és megfelelő tájékozottság hozná meg ... Ennek a szuverenitásnak a következménye aztán az, hogy a magyar siznpadra még az olyan hozzáférhetetlen ül arrivált Íróknak, mint Strindberg, Haup'mann, Wedekind, sőt Ibsen is, csak alig néhány darabja került el. Meg az is, hogy Pest az egyetlen város, mely azzal a specialitással dicsekedhetik, hogy Shaw „Szent Johannáját és Reynal „Ismeretlen Katonáját megbuktatta... Talán csak a ciklus az a bűvös szó,* mely nálunk — ki tudja: miért? — meg 1 tudja mozgatni a közönségnek azt az érdeklődését [és tanulás-vágyát, mely Berlinben minden művészi jelenségre mindenkor éberen reagál. PÁRISI NAPLÓ írja: MÁRA! SÁNDOR — Művészet — Az állomáson az esőben egv elhagyott vidéki autóbusz állott, olvan szomorúan és elbasznál bán. mint egv gebe. amelyet, pará- diósló hiányában ig-avonás helyett liinló elé fogtak. Az autóbusz valamikor teherautó volt; az energikus vállalkozó deszkalapokat fektetett keresztbe a teherautó ládájában s a motor hűtőiére táblát akasztott ki. hogy helyijárat Lannion és Carantec között. Leránt ec a tenger mellett feküdt. Lannion. nem messze Garautectői. közvetlenül az Isten háta mögött feküdt. Az autóbuszban egy esőkabátos hölgy ült. nagy kalapban s félni 1 ehetett, hogy a kalap\ karimájáról lecsengő eső lemossa a hölgy arcáról a vastagon felrakott festéket s akkor valami rettenetes dolog fog kiderülni: hogy a hölgynek nincs is arca. az egészet csak festette magának, de az arcát már régen elhordta az idő. a bóra és a viharok. A hölgy idom os volt, és idomában Reznioelknek rossz óráiban is kedve telhetett. A hölgy korát és állapotát legjobban Henry de Rég- nier szavaival határozhatjuk meg, aki egy hasonló korú és állapotú hölgyről egy alkalommal ezt irta: „Látszik rajta, hogy nemrég még azt. mondták róla. milyen szép lehetett valamikor ...“ Ez a kedves mondás nekünk nem kerül semmibe, ezért szívesen ideírjuk. A hölgy egyenesen ült a zuhogó esőben a teherautó deszkáin és csúnyán káromkodott. Később megtudtam, hogy Besanconba való volt. Ezt mondta: — Ha a férjem nem lenne olyan marha, mint amilyen, akkor lenne most esernyőm. Sajnos, megvert az Isten. Csak művészekkel ne kezdjen az ember. Akik az autóbusz körül álltak, azok részben gúnyosan, részben megértő szánalommal nézték a férjet,, aszerint, hogy ki milyen teóriákat, alkotott magának életiében a művészetről. A hordár például megértőén nézett a férjre, segített, neki a zuhogó esőben felrakni az autóbuszra azokat a különös, nagyon hosszú, lapos, fekete viiaszkosvászoniba göngyölt, határozottam harmadrendű temetések koporsóira emlékeztető koffereket, amiknek vignettáján nagy belük hirdették: „Turné Carnot! Illuzionista! Törékeny!" Én elítélően néztem a fér iné. mert a művészetről megvan a magam, bár helytelen véleményem s nem szeretem a rendetlenségét. Egy illuzionistától szép, ha eltüntet, egv esernyőt; de nem akkor, ha végleg tünteti ed. A féri. a turné igazgatója, a koporsók tulajdonosa, kalap nélkül dolgozott a záporban. Ebben a pillanatban mindenhez hasonlított, csak egv bűvészhez nem. Egv. bűvészt először is mindig frakkban képzel el magának az ember; frakkban, könyökig feltört kabátuijakkal, hogv a közönség ne kételkedjen az eltüntetett zongora rejtekhelyében, s senki ne hígyje, hogy a művész a manzset- táiába dugta a zenekart. Aztán a bűvészek általában kövérek. Igaz. hogv Bosco és Cag- liostro démonian soványak voltak, de a^ modern bűvész, akit, a varieték színpadáról ismerünk, többnyire egv idősebb, kopasz, kö- váres ur. szélles frakkban, vastag aranylánccal a basán, aki kecses és könnyed mozdulatokkal, lábúi jhegven járkál a szán piádon s a Rákóczi-induló vagy a Marseiltaise hangjaira egv intéssel nemzetiszinü háziinvulakat varázsol elő egv cilinderből. Egv bűvészben általában van már valami beérkezett. Hasa 'van. Gyakran brilliánsgyÜTü csillog az ujjún. Széles arcán diszkrét mosoly. Ez a mosoly, ha nem sikerül valami, a bűvész arcán a báj. a kel lem, a kecs. a fölény, az előretudottság minden árnyalatát föl veheti. Ah, egv bűvész! j — nem szabad soha őket közelről látni. Én I ismer teán egyet, aki télen föllépett városunk színpadán, tüzet fűit. a rivaldák fényébe, de nyáron zongorákat hangolt a város családáinál. Értett jégszekrények reparálásához és tudott szert patkányok ellen. Gyermekkorom egyik keserű és nagy csalódása volt, mikor a Mester, akit eladdig csak a színpadról ismertein, egv délelőtt megjelent, nálunk íelhangclni a zongorát. Később összeszámol- •tani. tizennégy fő'lm rmot. kilenc tiszt és öt bét clvarázdei; táv í-a után ezek nem adtak ié'.bé hangot. Azt hiszem, titokban rnasz- ssirozett i •. Nem szabad közeimeuni a művészeihez. Ez itten egészen sovány volt és kopasz, szürke, ázott porköpenvben görnyedve rakta föl az autóra a koporsókat, a ráncos és borotvák, arcán egv izom nem re-zdült a heas- mér léseik re. Romolván és szomorúan .nézett maga körül, hogv nem felejtett-e e.l valamit. Mikor indult már az autó, mégegvszer leugrott. mert csakugyan az ál'lománkiiáiiw mellett felejtett egv okarinát. A legszórakozot- tabb emberek egyike volt. akivel valaha találkoztam. Mint később megtudtam, legfőbb specialitása a mnemofechnika volt: fejből és emlékezetből tudta a történelem összes év- számaiit s azt is. hogy az egyes évszámek alkalmával mi történt, Csöndesen leült az autó bakjára a sofíőr mellé, végignézte a helyzetet s anélkül, hogy az asszonyra ügyet vetett volna, ezt mondta: — Mehetünk, Isten nevében. * A társulat kettejükből állt- Este a vendégek között ültek a vacsoránál a közös asztal mellett, a hosszú étteremben. Aki felületesen figyeli az életet és az embereket, azt bilié'le róluk, hogv közönséges vendégek, mint. mi többiek. Nekem, aki már az állomáson tudtam róluk, hogv ők a bűvészek. könnyű dolgom volt. de ezt nem árultam el senkinek. Az asszony határozottan valami olvas ruhában ült le a vacsorához, ami estélyi hangulat,ot idézett, föl. csak sajnos színpadi ruha volt; a férfi nyugodtan tennisz- cifpőben maradt és fehér nadrágban. Egymás mellett ültek és egv szót. nem szóltak egymáshoz. Komolyan, szigorúan, valami* olyan keserű dühhel, olyan kiábrándultsággal ettek. hogv azt még nem is láttam. Két ember, akik letisztultán, elnvütten, ábrándokból ki- kopottan. hiúságokból kiöregedve, már csak az éleit végső és nagy funkcióinak élnek: az levésnek, az alvásnak, a létezésnek. Egész nagv állatokat ettek meg egyedül, nagv rákokat. vastag ÜTÜcomibrész eket, s a tálalásnál egymásra morogtak, mint, a kutyák, ha az egűk a nagyobb darabot akarta kivenni. Vacsora után elnyúltak -a székeken és a fogukat piszkálták. Most. még mindig szótlanul, körüliártatták a szemüket a teremben és figyelték a vendégeket. A férfi arca most élénkebb volt. valami emberi vonás költözött, a szemek és a homlok közé; az asszony gyanakvó és sötét maradt. A férfi nem ugv nézett, az étteremben körül, mint ahogv az ui vendégek szokták figyelni fürdőhellven a szomszédjaikat,: kiváncsiján, kritikusan, könnyed fitymál ássál. Nem, fogniszkátóval a szálában, komolyan, tárgyilagosan. hozzáértéssel jártatta szemét aszital- ról-asztalra. egyes asztaloknál hosszan megállapodott.* behunyta a szemét, háitrahaitolta a fejét, az ajkai hangtalanul mozogtak ... Számolt. Előre összeszámolta a bevételt. Mikor ezzel készen voiit. kiegyenesedett és elkezdett. mosolyogni azokra az asztalokra, ahol többgyermekes családapák ültek. Kacsintgatott. a gyerekekre, grimaszt vágott feléjük. reklámot csinált. Az asszony már ismerte mindezt és hallgatag maradt. Az asz- szonv már mindent ismert. Abban a korban volt. mikor francia nőknek már egyetlen vágyuk vidéken egv kis házban és nem cilinderben tenyészteni a házinyulakat. Az asz- szonv nem hitt többé a művészetben. Szélesen ült, és emésztett. A művészek házasságáról, arról, hogv ml jobb egv művésznek, a nőtlenség vagy az otthon nyugalma, többféle teória van. Ezeknek kettejüknek, amennyire meg lehetett ítélni, jobb lett volna nem találkozni soha. Vacsora után az asszony azonnal fölment, a szobájába aludni. A férfi bevonult abba a pajtába, amit a hói élt ulaidon os előadások céljaira bérbe szokott adni és szögeini kezdett. ÉjitiMelé együtt ültünk a söntűsben. A' hala tele volt íürészporral. — Mindig bűvész volt? — kérdeztem izgatottan a harmadik pohár snapsz után. — Nem, — mondta őszintén. — Számtan- tanár voltam Besamconhan. Ott, ismerkedtem meg a feleségemmel, Egv impresszárió elcsábított. Tizenhat nyolctagú számjegyet fejben össze tudtam adni, uram. Ma is tudok még. Tudok verseket, rögtönözni tetszés szerint az előre megszabott rí mekre. Tudok két hattagú számjegyet fejben összeszorozni. Tudom a történelem összes évszámait... mondjon egyet. bármelyiket s azonnal megmondom. liosv mi történt akkor ... — Jó — mondtam. — 1238. Eltakarta a kezével szemeit ős görcsösen gondolkozott. — 1238? — kérdezte. — Igen, — mondtam. Percekig gondolkozott. Mikor fölnézett? sápadt volt,. — Nem tudom, — mondta. — Ezt. még soha nőm kérdezték. Mi történt akkor? — Fogalmam sincs. — mondtam. — Sejtelmem sincs. Azt, hittem maga tudja. Be kérem. ne izgassa föl magát. Tehát egv impresszárió elcsábította? Mi történt, aztán?... Megbántam a történelmi kérdést, mert rosszul esett neki. Csak vonakodva mesélte tovább. — Egv impresszárió... Fiatal tanár voltam. Társaságban hallott, mikor fejben ösz- szeadtam a tizenhat számjegyet. Utánaszámolt. Stimmelt. Elcsábított, aranyhegyekét Ígért. Otthagytam a tanári állást, a feleségem velem jött. A színpadokon velem együtt lépett fel. ő adogatta a galambokat, és a vekkert a cilinderbe, ő törölte a táblát s a nagv illúzióban őt fűrészeltem mindig ketté egv nagv fűrésszel. Az idő eljár. uram. — Az összes számokat tudja ? — kérdeztem megborzongva. — Hogyan? — kérdezte boros nézéssel. — Persze, az összeseket,. Mmdmind. M a jdnem börgött. Reggel, mikor a vendégek fürödni mentek a tengerbe, már nagv plakátok ragadtak mindenütt a falakon. A plakátok Carnot, mestert, a turné igazgatóját ábrázolták, amint egv pódiumon áll. frakkban, a felső koponva- fala le van fűrészelve s a nyitott koponyából füst. és lángok kíséretében a világ összes számjegyei és a történelem összes évszámai ugrálnak elő. A plakát, ailsó rajza hófehér szakállas és kopasz aggastyánokat, nyilván egyetemi tanárokat ábrázolt, akik nyitott szájjal ülnek a padsorokban és a kezüket csapkod iák a bámulattól. Én egész nap szomorú voltam. Az előadást este kilenc órára hirdette Carnot mester. A művészet engem mindig elszomorít. Carnot mester és társulata egyidejűleg a következő produkciókat Ígérték: 1. Fejszámolás. 2. Kérdések a történelemből. 3. Madame Carnot kettéfü rész elése, — nagy misztérium. 4. Rögtönzött, versköltés. 5. Páratlan illúzió zsebkendővel, tojással, lámpával], borral, székkel és asztallal. (Szóval egv vacsora.) 6. Énekes revü: „Ne csip jé!. Gusztáv!..." •Előadják a társulat Igazgatója. Monsleur Carnot. továbbá Madame Carnot és a kar. 7. A „Marseilllaise". Okarinán előadja Carnot igazgató, harmonikán kiséri Madame Carnot. ♦ Gyanús csak az volt, nekem, hogy a hely- áraikat nem hirdették előre, Jótékonycélu előadást tartana Carnot tnester? Este kilenckor hatan voltunk a teremben. Igaz, hogv hatunkat Ma.Ifimé Carnot, aki értett hozzá. iurv helyezett, el. hogv fél- terem benyomását keltettük egymás előtt. Carnot igazgatót egyelőre nem lehetett látni. Egv függöny mögött ölt és az orrát fújta. Meghűlt előző nap az esőben. Félt,ízkor lehettünk tizenketten. A többi hatszáz fürdővendég valahol sétált ma este, vagv fürödtek, vagv a naplementéről beszélgettek. vagy a hold feljött ét várták. Lehet? hogy ábrándoztak, merengtek. Az Isten tudja csak, hol voltak és mit. csináltak? Egv biztos, hogv másfelé voltak. * Irtózatos volt. Úgy szenvedtem, mintha nekem kellene föllépnem. Háromncgyedtiizkor Mme Carnot kiment az u cár a és behozott, egv tucat gyereket inC
