Prágai Magyar Hirlap, 1927. július (6. évfolyam, 148-173 / 1482-1507. szám)
1927-07-17 / 161. (1495.) szám
13 1927 julius 17, vasárnap. M. HiHSCH mii bútorok Spiiská Nová Ves-igió — A pozsonyi keresztényszociaüsfa munkástábor erősödése. Pozsonyból jelentik: Az őslakos munkásság Pozsonyban is egyre jelentősebb tömegekkel csatlakozik a keresztényszocialista munkásmozgalomhoz. Az uj kér. szoc. szakszervezeti alakulások során juldns 14-én a pozsonyi munkásság.elitje, a városi villamosvasút alkalmazottai alakították meg kér. szoc. gazdasági szervezetüket. A népes alakuló gyűlést Kovács Titusz nyitotta meg s rámutatott arra a sok csalódásra, ami a különböző sikertelen szervezkedési kísérletek nyomán érte őket s amelyek miatt a mai napig teljesen szervezetlenül és védtelenül álltak a nehéz gazdasági életküzdelemben. Viirsik Károly munkás a kér. szoc. szakszervezeti tanács nevében üdvözölte az uj alakulást, majd Böhm Rudolf osrzágos pártfőtitkár szólalt fel. Általános helyeslés mellett mutatott rá arra, hogy a keresztényszocialista munkásmozgalom nem az erőszakoskodás és gyülöletszitás fegyvereivel harcol, amelyekkel komoly, tartós eredményeket nem lehet elérni, hanem az igazságosság békés fegyvereivel verekszi ki a munkásság jogos érdekeinek érvényesülését. Az egyhangú, lelkes megalakulás után megválasztották az uj szakszervezet vezetőségét és a bizalmi férfiakat. Ügyvezető titkárnak Kkádé Bélát választották meg. xx Az uj adótörvény kézikönyve címmel Koösner János dr. kosicei pénzügyi főtanácsos és Gombos Bertalan dr. királyheimeci ügyvéd szerkesztésében, szlovák és magvar nyelven ősszel hézagpótló könvv fog megjelenni. A törvény teljes szövegét részletes magyarázat fogja kisérni. amelv magvarázó jegyzetekben fel vannak használva az összes végrehajtási rendelkezések és pénzügyminiszteri utasítások, a törvény indokolása, költségvetési bizottság ielentései. az előadók kommentárjai és általában az egész törvényhozási tárgyalási anyag. — A szerzők ezzel egyszerűvé és világossá fogják tenni a különben bonyolult és nehézkes adójogi szabályokat, nemcsak a iogászközönség. hanem az érdekelt mezőgazdaság, ipar és kereskedelem részére is. — A könvv megjelenését annakidején jelenteni fogjuk. — Rheumát. köszrényt és ischiast az általam Szlovenszkón bevezetett és évek óta gyakorolt kombinált dr. Jetel-féle gyógymód szerint 10—12 nap alatt teljes sikerrel gyógyítok. Fényes gyógy eredmények hiteles adatokkal igazolhatók. Előnyök: Rövid gvógy- tartam. tartós gvógyeredménv. Taudlich Zsigmond dr.. Bratislava. Vödric 42. 6695 Rozsnyói vasas íjyóflyfflrdö, vasas, villany és rádióaktiv iszapfürdők. Elsőrendű gyógyhely, női bajok, vérszegénység, sápkor, vérzések, rheuma, csúz. ischias és neuralgikus fájdal- = mák esetében. = Elsőrendű szállodai szobák, háromszori étkezéssel, napi 36.— Ke. Posta, vasútállomás helyben. Prospektust küld a FÜRDŐIGAZGATÓSÁG. .JkmmMamms AZ UNGVÁRI VÁROSI MOZGÓ HETI MŰSORA: Hétfő: A Wisko/len család története. Harry Liedtke és Erika Glásner-rel. Kedd: Szevillai szirénák. Főszereplője: Príscilla Dean. Szerda: A vig özvegy. Lehár világhirii operettje. Főszereplői: Mae Murray és John Gilbert. Csütörtök: A szerelem korbácsa. Bánky Vilma és Rónáid Colman második ideji filmje. Péntek: A cirkusz ördöge. • „ iiniii — — — Fürdőtelepeladásü A Tátrában Késmárk közelében fekvő „Mlyncoky" (Tátraháza) fürdőtelep (tüdőbetegek gyógyhelye) f. évi augusztus 5-én d. e. 9 órakor Késmárkon, nyilvános árverésen el fog adatni. Közelebbi felvilágositással szolgál: Dr. Littmann Albin ügyvéd Késmárkon. — Utolsó 700 éves jubileumi zarándoklat Assisibe. Szeptember 18-án indul Bratislavából az ritolsó jubileumi zarándoklat Assisibe, visszaérkezés szeptember 30-án Bratislavába. Útirány: Bécs, Treviso, Velence, Velencében a zarándokok 1 és fél napig időznek, onnan Porcinkula Assisibe mennek, ott 2 napot töltenek, majd Rómába, hol 1 napig és Páduálban 1 napig időznek. Nápolyba ki-ki saját költségén kirándulhat. Útiköltség, teljes ellátás, lakás, élelem, autók és hajók beszámítva 1400 korona. Jelentkezni lehet 1927 augusztus 20-ig a ferencrendi zárdában Bratislava. A jelentkezésnél pontosan be kell küldeni az adatokat: nevet, teljes születési adatokat, lakást, illetőséget, foglalkozást, á 200 kor., a többi augusztus 20-ig fizetendő. A közös útlevélről és vízumról a vezetőség gondoskodik. Ferencrendi zárda, Bratislava. Utazunk a csebszl. köztársasági kocsikban. Vasutasok saját igazolványuk alapján utazhatnak, a koszt és lakásdij fizetése mellett. fl!)17 — No sir j, Ed esem! Szeplőid és arcodat csúfító foltocskák azonnal eltűnnek, ha dr. Polláik- lélc Mary Cremet használsz! — Hol vegyem? Kinél kaphatom? — Bármely gyógyszertárban, drogériában, vagy parfümériában, csak vigyázz, hogy valódi legyen! Megrendelheted dr. Fóliák gyógyszertárából, Piesfanv-ból. (*) Slrauss Richárd uj balettjét Budapesten mutatják be először. Pesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Bécsi színházi, körökből vett értesülés szerint Sírauss Richárd uj balettet fejezett be, amelynek címe Az ezüst kulcs. A balettnek a budapesti Operában lesz a premierje. űSpORT-' . ' jégre .>,-sag A vasárnap sportja A holnapi napot mérsékelt, futballprograan és élénk változatos atlétikai, fennibZ, úszó sfcb. események fémjelzik. A futballban Pozsonyban folyik le A legfontosabb mérkőzés, almi a CsAFAlLSz eaidei bajnokságáért a Kassai AC és a pozsonyi Rapid mérkőznek meg egymással. A mérkőzés jelentősegével és eshetőségeivel már többször és részletesen foglalkoztunk és ezúttal is azon reményünknek adunk kifejezést, hogy a szlovenszkói magyar bajnok nívós küzdelemben fogja kiharcolni az értékes óimét. PRÁGÁBAN teljes szélcsend állott be. A csapatok legnagyobb része pihenőt tart, vagy pedig a vidéken vendégszerepei. így a Sparta Pileeniben, a Slavoy Zsizskov Kladnéban a kiadnál Sparfával mérkőzik. ÉRSOEKUJVÁROTT az fiSE az újonnan alakult pestvidéki profíesapaitat, a Pesterzsébetet, látja vendégüli, míg a Komáromi FC a pozsonyi Vas-sal mérkőzik. MISKOLCON a magyar amatőrbajnokság döntője folyik le a Budapesti SE és a Diósgyőri VTK között. — Újpest Rómában az olasz válogatottal mérkőzik. A prágai Viktória Zsizskov Északon a Talini FC-bal méri össze erejét. — A Ferencváros Bukarestben a Juventus-szal játszik. Szófiában a tőrök—bulgár válogatott meccset Klug Frigyes budapesti bíró vezeti. BÉCSBEN a Hertha, Siimm ering. Őrieket er ée a Grazea* AjC körmérkőzést rendeznek. Az atlétikában Prágában Kö zépcs eh ország bajnokságai, Eperjesen az ETVE országos versenye, Berlinben a német bajnokságok, Becsbe® pedig az osztrák bajnokságok folynak. A tennisz vasárnap csak nemzetközi versenyeket hoz. A köztársaságban Kremsierben, Reicbetu- bergben vannak bajnoki versenyek, Besztercebánya Rimaszombattal játszik Idüibközi versenyt. A külföldön a semmeringi verseny áll az érdeklődés középpontijában. Az úszás tfőeseménye a Csehszlovákia—Magyar- ország válogatott viziipóló mérkőzése lesz Budapel- ten, amelyet az NSC versenye keretében rendeznek. A versenyen a bécsi Löwy Fritzi a magyar rekorder Sípos Manci ellen szerepek — Nevezetes esem!ény folyik le Kassán, ahol a KAC uszórerse- nyén a legjobb egri úszóik, a Grand Prix-győztes Bárány Istváunail együtt vesznek részt. Az autósportba® eldöntésre kerülnek: Belgium nagy dija motorkerékpárok részére, a nürburgi Dr. Neuer Hedvig orvosno Kozmetikai- és Rontgenintézete, Levice, Posta-utca 6. sz. Bőrápolás, pattanások, szeplők, szemölcsök, anyajegyek, szőrök eltávolítása — Másságé, villany, quarz kezelés Röntgen diagnosztika (belső betegségek megállapítása) és therapia (betegségek gyógyítása). Ringen Németország nagydiját futják le. St. Brieuc- ben a Copp* Ftorio dől el. — Kerékpárba® Budapesten nagy nemnetfeözi verseny, Francáftors zógban j pedig a Tour de Francé utolsó etapja van napiren- I den. A boxsport is elsőrangú szenzációt Ígér. Dcm- ! psoy, az ex világbajnok, egy év után ismét ringbe áll és a feltörekvő Sharkey-jel méri össne Ökleit. A meocs iránt az egész világon óriási érdeklődés nyilvánul meg, mert a győztes a világbajnok Tuney- jel kerül majd össze. )( A budapesti MAG julirts 24-én Kassára küldi atlétikai csapatját és a MAS-tól startenge- dólyt kér Rózsavölgyi, Szigeti. Benlce, Belloni, Bejczy, Püspöky, Somfay, Farkas Karlovics Andor, Nagy, Darányi. Egry, Szepes és Bánk részére. A MAC-on kívül a BBTE is Kassára készül, s valószínűleg Gross is ott lesz. )( ötven angol csatár jelentkezeti a Hungáriánál. A Hungária bécsi szereplése alkalmával a kis Horváth leszerződtetésével is foglalkozott. Budapestre érve a veíelőség azonban elhar lározla, hogy osztrák csatárt nem szerződtet. E napokban nagyfontossógu levelet kapott Angliából, ahol a kék-fehérek olyan elsőrangú csatárok után kutattak, akik hajlandók lennének a Hungáriával szerződni. A Hungária angliai megbízottja nem kevesebb mint ötven angol csatár jelentkezését közvetíti, akik közül három többszörös válogatottat, különös melegséggel ajánl. Az egyik nemcsak mint Csatár, hanem mint tréner is használható volna. A Hungária előreláthatólag két csatárt választ ki és szerződtet le, akik közül az egyik a tréneri funkcióban is segédkezni fog. )( Egyetemi világatlétikai versenyek Rómában. A szeptemberben Rómában rendezésre kerülő egyetemi világatlétikai versenyre eddig Svájc, Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia, Belgium, Jugoszlávia, Franciaország, Törökország Lettország, Ukrajna, Észtország. Dánia, Görögország és Románia jelentkezett. A versenyeken természetesen részt vesz Olaszország is. Anglia és Amerika jelentkezéseit még várják. I SZANATÓRIUM ij >CARITAS<jí POZSONY, TORNA-U. 18. \ \ lel. 28-1,0. Tel. 28*05. ‘ I Szülészei.-sebé szel.-nőgy ó gyászát,- [ urológia és laryngolojjia. I. osztály napi 80.— Kő., II. osztály napi 60.— Ki, Szabad orvosválasztás! SzGlési pausálé 8 napra I. osztály Kő. 1600.— S M n m 8 ik # • 1000.— | Minden jó háziasszony fehérneműjét otthon varrja és hozzá a híres chiffon, vászon, paplanlepedő, ágylepedő és damasztot Kovács Bstván, Rsnaaszeroibaf, áruházából hozatja. Kérjen mintákat! )( A cseh vizipoló-csapat ma utazik Budapestre. A cseh vizipoló-csapat Hauptman mérnök csapatkapitány kíséretében Budapestre utazott. A két csapat fölállítása változatlan, csupán Fazekas Tibor részvétele bizonytalan. A vizipoló- mérkőzés iránt óriási az érdeklődés. )( A középeurópai kupak onf erenc kt. Az olasz, osztrák, jugoszláv, magyar és csehszlovák labdarugószövetségek kiküldöttei ma és holnap Valencében konferenciát tartanak a középeurópai kupamérkőzés ügyében. A konferencián megállapítják a pontos terminusokat. Mint figyelők, résztvesznek a konferencián Svédország és Spa-^ nyolország delegáltjai is. )( A prágai Viktória újabb győzelme Stockholmban. A Vikiorla-Zsizskov 6:3 (3:3) arányban iegyőzle a stockholmi ATKA c-apatát. A gólokat Podíazil, Vanek és Dvorácsek lőtte. Az adóreform és az 1926-os mérlegkészítés — Ankét a pénzttgiyminiaztériumban — Prága, juliius 16. Az adóreform azon intézkedése, amely szerint a jövéiben az adóév a mórlegévvel egybeesik, jelentősséggel bír az 1925—26-os év mérlegére is. Az 1925-ös és 26-os évek mérlege ugyan nem fogja az ádóz- tatás alapját képezni, de az adóreform bevezető részének hetedik cikkelye úgy intézkedik, hogy az eddiig meg nem adóztatott előző évi állapok és tartalékok nem tekinthetők az 1926-os évre elosztott nyereségnek. Ez a kérdés, amely azokat a vállalatokat érdiekül igen erősen, amelyek a különleges keresett adó alá esnek, a pénzügyminisztérium ankétjénak tárgyát képezte. Az ankét eredményét az iparosok szövetsége (Svaz) a a következő elvekben foglalta össze: A vállalat aktív oldalán álló tartalékokat — amelyek az értékpapirálTomány-késztéinek alacsony értékeléséből, valamint más ingó értékek alacsonyabb értékeléséből állnak, amennyiben ezek nem esnek a stabilizáló mérlegek törvényének határozmányai alá, — oly módon lehet felosztani, hogy a 31. cikkely határozmányainak feleljenek meg normális módon. A nyereség ezen emelkedését az 19*26-os év emelkedésének fogják fel és ezért az említett tartalékok elszámolását utólag nem adóztatják meg. Ami a mérleg passzív oldalának tartalékait illeti, megáll apitották, hogy egy esetleges megadóztatás szempontjából osakis az eddig meg nem adóztatott tartalékok jönnek tekintetbe. Amennyiben ezeket a megadóztatlan tartalékokat 1926-ig bezárólag bevallották és nyilvánosan kimutatták, a különleges kereseti [adó alá eső vállalatoknál 1926-ig az utólagos megadóztatás következménye nélkül csak olyan célokra fordíthatók, amely célokat meg- a lapít águkkor szem előtt tartottak. Ami az egyéb tartalékokat illeti, azaz azokat az összegeket, amelyek az 1926 előtti nyereségekből származtak és amelyeket az adóadminisztrációnak be nem jelentettek, amelyek azonban a hitelező tétel vagy egy más tétel alatt el vannak könyvelve, — ezekre ugyanazok az alapelvek álnak főn, mint a meg neim adóztatott, a mérlegben nyilvánosan kitüntetett tartalékokra, azaz az adótörvény 12. cikkének határozmányai értelmében a pénzügyi hatóságoknak ki kell azokat mutatni, s a p. ü. hatóság azokat a meg nem adóztatott tételek közt tartják evidenciában. 1926-ban az utólagos megadóztatás következménye nélkül csak olyan kiadásokra használhatók fel és számolhatók el, amelyek azoknak a céloknak felelnek meg, amelyeket eme tartalékok meg- alakitásakor szem előtt tartottak. Mindkét esetben a hetedik törvénycikk alapiján 1927- ben ezeket a tartalékokat meg kellene adóztatni, hogyha 1926-ban a mérlegben mint n yer e s ég szerep élné n ék. Az 1926-ra ily módon kiszámított nyereségből származó tartalékokat megadóztat ott aknák tekintik, hogyha 1926-ig bezárólag az adóadminisztráciőnak, mint tartalékokat mutatják ki. Az elszámolás módozatát illetőleg az 1926-os számadásban elegendő a pénzügyi hatóságokkal szembeni publikáció anélkül, hogy a mérlegben a közgyűlés előtt nyilvánosságra kellene ezeket hozni. A kontinens egyik legnagyobb biztositó intézete A Generáli 1831-ben alakult mint részvénytársaság. Halózata az összes európai államokra terjed ki s azontúl a Levantere, Egyiptomra, Líbiára, Palesztinára, a Sudánra, Északafrikára sőt Brazíliára és Ghinára nyúlik át érdekeltsége és nagyszámú képviselete. Részvényei évtizedlek óta állandóan szilárdan tartják magukat a világ különböző tőzsdéin, noha forgalom tárgyát nem képezik, mert épen bonitásuk révén csak kereslet mutatkozik bennök s a részvények a piacra kínálatra nem kerülnek. A részvénytársaság üzletvitelének az igazgatósági tanács összetétele adja meg a jellegét. A jelenlegi igazgatóság közép- és dél európai pénzemberek csoportját teszi, számos tagja azonban a vagyonos olasz arisztokrácia köréből került ki. Tagjaik között kiváló pénzügyi kapacitások foglalnak fyelyet, akik a társaság ügymenetét a Generáli ismert konzervatív bázisán tartják s teljes mértékben szavatolják a szolid üzletet és a megbízhatóságot. A mérleg adataiból alant több igen érdekes számot közlünk. Ezek annál impozán- sabban hatnak, m-ert a világgazdaság egynéhány év óta tartó kedvezőtlen alakulása a különféle üzleti vállalatok fejlődésének gáncsot vetett. Hol a nemes valuta, hol pedig a stabilizálatlan valuta ingadozásai zilálták meg a vállalatokat és akasztotta meg fejlődésüket. Az utóbbi évek tapasztalatai a biz- tositási technika terén is megmutatták, hogy az elméleti egyensúly a bevételezendő dijaik és a fizetendő károk között számos befolyásnak van alávetve s ez az egyensúly a gyakorlatban elérhetetlen, ha nem sikerül kiküszöbölni azokat a mellékkörülményeket, amelyek a technikai természetű óvóintézkeclésekre za-