Prágai Magyar Hirlap, 1927. június (6. évfolyam, 125-147 / 1459-1481. szám)
1927-06-12 / 134. (1468.) szám
ÜHR. 19 1927 junius 12, vasárnap. Az utolsó cár udvarának száz és száz féltve őrzött titkát, a leghatalmasabb dinasztia megdöbbentő tragédiájának legintimebb részleteit Írja le Kutuzov marsai dédunokája A cárnét ifjú korában „Nap“-nak becézték — Később hidegnek, büszkének tartották és felpanaszolták, hogy„csak anya‘sakar lenni —Akis cár evics öröklött betegséggel jött a világra „A Romanovok fénykora és bukása” Irta: A, A. Vyrubova „SZERETETT CSÁSZÁRNÉMNAK, FEODORO VNA ALEXANDRÁNAK AJÁNLOM." Tíz éve már, hagy kitört az arasz forradalom. Sok minden, amit ez a rettenetes tdö számunkra hozott, ma már túlhaladott, elmúlt, — és sok minden, amit titokzatos homály takart, napvilágra jutott. A kölcsönös vádak, rágalmak, akart és akaratlan ferdítések kődéből lassanként elénk derülnek az igazság körvonalai. A levéltárak ajtói megnyíltak, titokzatos kap- csculatolk válnak nyilvánvalókká, emlékek támadnak fel, és hatalmasan felébred az emberben a lelkiismeret. Amilyen mértékben lehullnak a múltat fedő fátylak, olyan mértékben eltűnnek mindazok a gonosz legendák is, amelyek poshadt víz gyanánt csak fojtó iszapot és mocsári hínárt termeltek s ezzel tápláló talajt adlak az orosz forradalom alá. Az orotez nép, mintha hosszú, mély álomból ébredt volna fel, dörzsöli a szemét és kezdi megérteni: mit veszetett politikai, társadalmi és kulturális tekintetben. És az elnémuló tömeg előtt egyre és folyvást magasabban emelkednek a cári vértanuk tiszta alakjai. Szenvedéseik és kínos haláluk kimondhatatlanul nehéz terhet gördít mindannyiunk lelkiismeretére, amiért nem tudtuk őket és rajtuk keresztül Oroszországot megvédeni. Hivő lélekkel megadva magukat a Legfőbb Lény akaratának, angyali türelemmel engedték magukrai zúdulni a gyalázkodást és hallatlan bántálmakat anélkül, hogy egy pillanatra is elveszítették volna rendíthetetlen hűségüket Oroszország, szeretetüket az orosz nép iránt és reményüket az orosz újjászületésben. AzoJcnak, akik őket rágalmazták és elárulták, ők már régen megbocsátottak, de nekünk nincs jogunk a megbocsátásra. Nekünk az a kötelességünk, hogy mindenkit, az egész népet síkra szólítsuk és a bűnösöket pellengérre állítsuk. Mert a múltból az elkövetkező nemzedékek csak akkor tudnak jótékony okulást meríteni, ha mindazok az események, rémtettek és fordulatok, amelyeket a múlt hordott méhében, napfénye kerülnek, ha maradék nélkül s végletekig őszintén feltárjuk és megvilágítjuk azokat. Első benyomások a cári udvarról A cámé eszméje nem talált semmi visszhangra. De azért egész Oroszországban munkaotthono- kat alapított a foglalkozásnélküliek és men- helyeket a bukott leányok részére s te^es odaadással szentelte magát ennek a tevékenységnek. Az anyacárné előtt Az udvarban ebben az időben vidám gondtalan élet folyt. Tizenhét éves koromban bemutat- [ lak az öreg Feodorovna Marja cárüénak, peter- hofi palotájában. Első félénkségemet hamar legyőztem, hozzászoktam az uj környezethez és vidám voltam a vidámak között. Ezen az első télen harminckét bálon vettem részt, nem számítva a sok egyéb ünnepséget. A sok bál azonban alighanem ártott egészségemnek, mert amikor nyáron tífuszban megbetegedtem, három hónapon keresztül feküdtem élet és halál között. A betegség átment az agyra és a vesére, elvesztettem beszélőképességemet és hallásomat. A hosszú kínos éjjeleken egyszer kronstadti szent Jánosról álmodtam, aki azt jósolta, hogy hamarosan javulás következik be állapotomban. Mint gyermek háromszor láttam magam előtt kronstadti Jánost és mély begyomást gyakorolt szivemre. Igv most is azt gondoltam, hogy előbb segíthet rajtam, mint minden orvos és ápolónő, akik csak körülöttem fáradoztak. Értesítettem atyámat, hogy hívja hozzánk kronstadti Jánost, amire atyám nyomban sürgönyzőtt neki, de a távirat csak jóidő múlva ért a címzetthez, mert az éppen szülőföldjén tartózkodott. Félig eszméletlenül éreztem, hogy kronstadti János meghallgatta kérésemet s igy nem is igen csodálkoztam, amikor hirtelen szobámba lépett. Betakarta fejemet az „epitrahilionnal" és imádkozott Ima után egy pohár vizet vett elő, megáldott és meghintett vízzel, nagy megdöbbenésére az orvosnak és az ápolónőnek, akik siettek letörölni. Nyomban elszenderedtem. Mimap leszállt a lázam, visszatért a hallásom ? megindultam a gyógyulás utján. FeodorovD.a Jelisza- veta nagyhercegnő háromszor meglátogatott és a cárné gyönyörű virágokat küldött, amelyeket, miután még mindig mély öntudatlanságban feküdtem, a kezembe tettek. „Meghüvölően szép volt sárga atlaszruhájában" Mielőtt azokra az időkre visszaemlékezve, a legmélységesebb tisztelet érzésével megkezdeném a barátság ama benső kötelékének ismertetését, amely Feodorovna Alexandra cérnához fűzött, engedtessék meg röviden közölnöm, ki vagyok én, és miként vált lehetségessé, hogy én, aki a legszűkebb családi körben nőttem fel, cérnám közelségébe juthattam. Atyám, Tanejev Szergejevics Sándor államtitkár, a cár magánhivatali főnökének magas tisztjét töltötte be. Húsz éven kersztül szolgált ebben az állásban. Mint különös véletlent érdemes megemlítenem, hogy nagyatyám és dédatyám ugyanezt a méltóságot viselte I. Sándor, I. MiklÓ9 és III. Sándor cároknál. Nagyapám, Tolsztoj tábornok, II. Sándor cár szárnysegéde, dédatyám pedig a híres Kutuzov tábornagy volt. (Aki Napóleont legyőzte a Berezi- nánál. A szerk.) Anyám dédatyja Mutajiszov gróf volt, I. Pál cár benső barátja. Atyám magas állása ellenére egyszerűen, szerényen éltünk. Szolgálati elfoglaltságán kívül minden érdeklődését családjára és az általa annyira szeretett zenére fordította. Az orosz zeneszerzők között nagy tekintélynek örvendett. Élénken emlékemben vannak az otthoni, békés esték. Fivérem, nővérem és én iskolai feladványokkal bibelődtünk a kerek asztalnál, anyám kézimunkázott, atyám pedig a zongora előtt ült és komponált. Még ma is köszönöm az Istennek boldog fiatalságom éveit. Ezek tettek annyira erőssé és kitartóvá, hogy el tudom viselni az utóbbi idők minden keservét. Minden évben hat hónapot Moszkva mellett, „Roszdesztvenno" nevű családi birtokunkon töltöttünk. Ez a birtok kétszáz éven keresztül öröklődött apáról fiúra. Legközelebbi szomszédaink a velünk rokon Gáliéin herceg és Alexandrovics Szergej nagyherceg voltak. Feodorovna Jeliszaveta nagyhercegnőt (Feodorovna Alexandra cámé legidősebb nővérét) izzó tisztelettel és szeretettel öveztük mi, gyermekek; elkényeztetett bennünket, játékokat és ruhákat ajándékozott nekünk. — Gyakran meglátogattuk őt Iljinszkoje birtokán, vagy ő jött hozzánk — egy hosszú, úgynevezett ,.sor-droskán“ kíséretével, hogy esélyünkön teázzék és az ősi parkban sétáljon. Első benyomásomat Feodoüovna cárnéról a trónralépését követő első időben szereztem, amikor még ifjú szépségének ragyogásában az egész világot megbüvölle. Magastermetü nyúlánk volt. Méltóságos testtartása, pompás szőke haja és nagy, szomorú szeme valóban uralkodőnőhöz illett. Atyám iránt a fiatal császárné nagy bizalommal volt, amit azzal is megmutatott, hogy az oroszországi munkások segítésére általa alapított bizottság helyettes elnökének nevezte ki. Abban qz időben mi a telet Szentpéterváron, a nyarat pedig villánkban, Peterhofban töltöttük. A cárné szokatlanul félénk volt Amikor atyám a cárné előtt tartott első előadásáról visszatért, közölte velünk benyomásait. Elmondta, hogy amikor az előadás alatt néhány papírlapot véletlenül leejtett, a cárné gyorsan lehajolt s odanyujtotta neki, aki erre a legnagyobb zavarba jött. A császárné szokatlan félénkségén atyám igen csodálkozott. „Azért" tette hozzá, „férfias értelme van“. Mindenekelőtt azonban anya volt. Karján a hathónapos Nikolajevna Olga nagyhercegnővél, tárgyalta atyámmal a kinevezésével összefüggő fontos kérdéseket. Egyik kezével a bölcsőt ringatva, amelyben az újszülött Nikolajevna Tatjana feküdt, irta alá másik kezével a hivatalos iratokat. Egyszer, amikor atyám éppen jelentést tett neki, a szomszédos szobából éles fütty hangzott. „Valami madár volt?" kérdezte atyám. „Nem, a cár hiv engem", válaszolta elpirulva a császárné s ezzel gyorsan elbúcsúzott atyámtól és besietett a szomszédos szobába. A cár füttye Hányszor hallottam később a cárnak ezt a füttyét, amellyel a cárnét, a gyermekeket, vagy engem magához hivott. Sajátos varázs volt ebben a füttyben, mint egyáltalán a cár egész lényében. A zene kölcsönös szeretető s az erre vonatkozó beszélgetések okozták, hogy a cárné közelebbi érintkezésbe lépett atyám családjával. Már előbb említettem, hogy atyám tehetséges muzsikus volt. önként értetődik, hogy mi is kora ifjúságunktól kezdve zeneoktatásban részesültünk. Atyám elvitt bennünket minden hangversenyre, az operába és meghagyta, hogy kisérjük szemmel a partitúrát. Az egész zenei világ megfordult házunkban, — művészek, karmesterek, oroszok és külföldiek egyaránt. Emlékszem, hogy Csajlcovszki egyszer nálunk reggelizett t bejöft a gyermekszobába is. Iskolai tanulmányainkat mi, leányok, a szülői házban végeztük, majd letettük a tanítónői vizsgát. Olykor elküldtük rajzainkat és munkáinkat atyánkkal a cárnénak, aki megdicsért bennünket, de egyben csodálkozását fejezte ki atyánk előtt, hogy a fiatal orosz leányok nem foglalkoznak sem a háztartás művészetével, sem kézimunkával és a katonatiszteken kívül semmi más iránt sem érdeklődnek. A cárné, aki Angliában és Németországban nevelkedett, nem tudta megérteni a pétervári világ tartalmatlan légkörét s azon fáradozott, hogy az ifjúságban felköltse a munkaszeretetek Ebből a célból kézimunkaegyletet alapított, amelynek tagjai — asszonyok és' fiatal leányok — kötelezték magukat, hogy a szegények javára dolgoznak. Először mindenki lángoló buzgalommal vetette magát a munkára, később azonban — mint ilyen esetekben többnyire történni szokott — jelentősen alábbhagyott a hölgyek lelkesedése s egyetlenegy sem akadt közlük, aki egy év alatt pák; bárom kézimunkával elkészült volna. Szeptemberben szüleimmel Badenbe utaztam, utána Nápolyba. Itt Alexandrovics Szergej nagyherceggel és Feodorovna Jeliszaveta nagyhercegnővel egy szállóban laktunk. A nagyherceg egyébként igen rossz hangulatban volt s közölte anyámmal, hogy teljesen kihozta őt sodrából fivérének, Alexandrovics Pál nagyhercegnek házassága. Júniusra teljesen felépültem s igy 1903 telén részt- vehettem a tarsasélet minden megnyilvánulásában. Januárban udvarhölgynek neveztek ki, de csak a bálok és kirándulások alatt teljesítettem szolgálatot a cárnénak. Ez is alkalmat adott azonban arra, hogy Feodorovna Alexandra cámé közelébe jussak és csakhamar a benső barátság szórós és széttéphetetlen köteléke fűzött össze bennünket. Szabadjon megfestenem az olvasó részére Feodorovna Alexandra cámé hü képét, úgy, amint azokban a vidám napokban láttam, amikor a bánat és megpróbáltatás még megkímélte drága hazánkat. Magas és karcsú volt, hosszú, térdigérő aranyszőke hajjal; állandóan elpirult’, mint egy zavarba hozott fiatal leány. Olykor azonban társalgás közben kigyult nagy, lélekkel teli szeme és sugárzott a jókedvtől. A szülői a háznál a „Sunney" — „n/zp“ — jelzőt adták neki s est a megjelölést a cár is gyakran használta vele szemben. Ismeretségünk első napjától kezdve éreztem, hogy egész lelkemből vonzódom hozzá. Az 1903. évi tél egész sor ünnepséget hozott magával. Különösen a híres udvari bálok, a Mihajlovic3 Alexej idejéből való viseletben, állnak élénken szemem előtt. Az első ilyen bál az Eremitageban folyt le, a második a télipalota hangversenytermében és a harmadik Szeremetijev grófnál. Nővérem és én a között a húsz pár között voltunk, akik orosz nemzeti táncokat lejtett. A láncokat elclb párszor az Eremitageban gyakoroltuk és a cárnő is ott volt a próbákon. A bál napján megbüvölöen szép volt sárga atlasz ruhájában s mint később elmondta, ez alkalommal tökéletesen levetkőzte szokásos félénkségét, elfogulatlanul járt körül a teremben, társalgóit és nézte a tarka kosztümöket. Nyáron szivbántalmak léptek fel nálam. Peterhofban laktunk és a cámé először tisztelt meg minket látogatásával. Egy könnyű „char-a- bancs“-t használt, amelyet maga hajtott. Mosolyogva és szeretetreméltóan lépett szobámba, fehér ruhában és széles karimáju kalappal a fején. Szemmel láthatóan öröme telt abban, hogy ilyen meglepetésszerűen, előzetes bejelentés nélkül jelent meg. Nem sokkal ezután vidékre költöztünk. Távollétünk alatt a cámé mégegyszer felkereste peterhofi házunkat s a kaput kinyitó szolgának egy szarov-i szenteltvízzel telt palackot adott át, hogy azt juttassa hozzám. 1904 telén megkezdődött a japán háború. Ez a borzalmas esemény, amely annyi szomorúságot és oly sok súlyos megrázkódtatást hozott az országra, csak annyiban volt érezhető a mi otthoni életünkben, hogy a bálok számát korlátozták, az udvarnál lemondták a fogadásokat s anyám arra ösztönzött bennünket, hogy végezzük el a be- tegápoló-tanfolyamot. Ebből a célból átköltöztünk az Erzsébet-intézetbe. A cárné kezdeményezésére fehémemüraktárt rendeztek be a télipalota termeiben a sebesültek részére. Anyám irányítása mellett folyt a munkának az egyes házak között való kiosztása s mi, amennyire erőnktől tellett, segítettünk ebben neki. A cámé csaknem minden nap jelen volt; miután végigjárta a termek hosszú sorát, ahol a megszámlálhatatlanul sok asztal mögött hölgyek ültek és dolgoztak, valahol helyet keresett magának és szintén munkába fogott. Széke mögött Jimmv, a néger állt, fehér turbánnal és hímzett köntösben. Ez a néger egyike volt a négy abesszíniainak, akik őfelsége hálószobája előtt álltak őrt. Egész szolgálatuk ajtónyitás volt. Mindig nagy feltűnést keltett, amikor Jimmy megjelent a raktárhelyiségekben, mert a cárné látogatását jelentette. Az abessziniaiak még a Nagy Katalin korabeli udvari államnak voltak a hagyatéka. Megszületik a cárevics — megkezdődik a cámé tragédiája A következő nyáron megszületőt a trónörökös. Alig hogy felért a cámé kis budoárjából a csigalépcsőn a hálószobába, a trónörökös máris világra jött. Olyan nagy volt az öröm, hogy a cár nem tekintve az idő komolyságát és a nehéz helyzetet, amelybe a japán háború Oroszországot sodorta, mindent elkövetett, hogy ezt a napot jelentőségének megfelelően megünnepeljük. A szülőknek azonban nemsokára rá kellett jönniök. hogy Nikolajevics Alexej örökölt egy rettenetes betegséget, amely a cárné családjában gyakran előfordult, a vérbetegséget; a nőket megkiméli ez a baj, de anyáról a fiú utján tovább öröklődik. A kis trónörökösnek, ennek a csinos, szeretetreméltó gyermeknek egész élete a legsúlyosabb szenvedések szakadatlan láncolata lett, de legtöbbet talán a sziUők szenvedték miatta, különöslen a cárné, aki ettől kezdve nem ismert nyugalmat. Egészségét különben is sulyGsan megrendítették azok az izgalmak, amelyek a háborúval jártak. Súlyos szívbaja támadt. A cárné kimondhatatlanul szenvedett annak tudatában, hogy ártatlanul, de ő okozta a fia betegségét. Nagybátyja, Viktória királynő fia, Lipót herceg ugyanebben a nyavalyában szenvedett, — kis öccse ugyanebben a betegségben halt meg. Éppen igy nővérének, a porosz hercegnőnek valamennyi fiúgyermekét vérzések gyötörték. Nem kell mondanunk, hogy mindent, ami a tudománynak módjában volt, elkövettek Nikolajevics Alexej életbentartására. A cárné dajkát szerzett mellé, mert nem táplálhatta önmaga a kis cárevicset. Már a többi gyermekét sem tudta egyedül maga táplálni. A cárné korábban egy an_ol nevelőnőt fogadott leányai mellé és három orosz nőt, akik az angolt támogatták. Amikor a trónörökös világra jött, a cárné elbocsátotta az angol kisasszonyt és helyébe Visnjakova gyermekkertésznőt vette. A cámé minden nap maga fürdette meg kisfiát s különben is szabadidejének legnagyobb részét a gyermekszobában töltötte. *Az udvarban arról kezdtek beszélni, hogy a cárné már csak anya akar lenni. Hiszen kezdetben jobbára nem is tudták, hogy milyen komoly a trónörökös egészségi állapota. Az ember mindig görcsösen ragaszkodik ahhoz a reményhez, hogy a jövő jobb lcsrőfel ágeik eltitkolták a trónörökös betegségét mindenki előtt, kivéve a legközelebbi rokost'ftkal és barátokat s közben nem akarták észrevenni, hogy a cárné egyre kevésbé szeretett lelt. A cárné határtalanul szenvedett s betegsége azután csak hozzájárult, hogy kifelé hidegnek, büszkének és szeretetlennek mutatkozott. Ilyennek tekintették a pétervári társadalomnak az udvarhoz bejáratos tagjai még azután is, amikor már gyötrődésértek borzalmas oka nem volt titok, Kitör a japán háború — csak a bálok számát korlátozzák 1 i
