Prágai Magyar Hirlap, 1927. május (6. évfolyam, 100-124 / 1434-1458. szám)
1927-05-10 / 107. (1441.) szám
1927 májas 10, feedld. Bethlen júniusban megy Varsóba? Varsó, május 9. Beavatott politikai körökben ujaibban ismét arról beszélnek, hogy Bethlen István gráf magyar miniszterelnök június folyamán hivatalos látogatást fog tenni .Varsóban. Ismeretes, hogy Bethlen varsói látogatásáról még a magyar miniszterelnök olaszországi útija alkalmával hírek keltek szárnyra, de Bethlen Rómából való visszaérkezése után a varsói útról szóló híreket megcáfolta. Ezért az újabb varsói utazás hírét is fentar- tással kell fogadni. Két ellentétes döntést hozott a hüségesküt le nem tett régi magyar tisztviselők ügyében a legfelsőbb közigazgatási bíróság • , Nyitra, május 9. (Saját tudóisitónktól.) A legfelsőbb köz- igazgatási bíróság most foglalkozott Palásthy Vilmos volt nyitrai tábalbiró nyugdíjügyével, akit 1919-ben Déré rét kidobtak állásából azzal az indokolással, hogy nem tette le a hü- ségesküt A többedimagával elbocsájtott Pa- lálsthy, akinek 39 évi állami Szolgálata volt, mivel nyugdiját nem voltak hajlandók folyósítani részére, a bíróságnál keresett jogvédelmet A polgári birőság kimondotta ez ügyben Hletéktelenségét s igy Palásthy a közigazgatás útvesztőiben próbálta érvényesíteni igényeit Azonban úgy a minisztérium, mint a legfelsőbb közigazgatási bíróság elutasította keresetét Köziben Thuróczy Tibor, volt nyitrai polgármester hasonló jogkérdést képező ügyében a legfelsőbb közigazgatási biróság kimondotta, hogy a hüségeskü le nem tétele rém lehet ok a nyugdíj megvonására és Thuróczy nyugdíjjogosultságát megállapította. Ezen az alapon Palásthy ismét a közigazgatási bírósághoz fordult és erre a precedensre való hivatkozással kérte nyugdíjigényének megállapítását. Palásthy felhozta indokaiban,, hogy a csehszlovák állam jogutódja Szloven- szkót illetően Magyarországnak s mivel élvezi mindazokat az előnyöket, melyek mint jogutódot illetik, viselnie is kell az öt illető terheket, azokat is, melyek az 1918 október 28-a előtti időkből Származnak. Mivel pedig Palásthy a magyar állammal nyugdijat is biztosító, végleges szerződéses viszonyban volt, csak fegyelmi, vagy bűnvádi utón lett volna elmozdítható helyéről. Tekintettel pedig arra, hogy soha oly cselekményt el nem követett, mely maga után vonta volna a szerződés érvénytelenítését, igényének jogosságához nem férhet kétség. Egyébként nem volt módjában letenni a hüségesküt, mert hiszen, mikor a lététel elhalasztását kérte, azonnal el- boosáj tolták állásából. Viszont csak az bo- osájtható el egy alkalmazásból, aki szolgálatban állott Mivel őt Dérerék formálisan elbo- esájtották 1919 elején, ezzel elistnerték azt, hogy eddig az időpontig a csehszlovák állam szolgálatában állott s mivel az elbocsátást fegyelmi eljárás nem előzte meg, eo ipso törvénytelenül jártak el vele szemben és minden alap nélkül fosztották meg nyugdíjigényétől. Végezetül hangsúlyozta, hogy a legfelsőbb közigazgatása biróság időközben kimondotta, hogy a hüaégeskü le nem tétele nem ok a nyugdíj kiutalásának megtagadására, ezen az alapon kérte igényének elismerését. A legfelsőbb közigazgatási biróság ennek ellenére ismét elutasította Palásthy keresetét azzal az indokolással, hogy nem hozott fel újabb bizonyítékokat. így az a furcsa jogi eset állott elő, hogy ugyanazon körülményü jogkérdésben két legfelsőbb bírósági döntés van, melyek azonban egymásnak homlokegyenest ellentmondanak- Mivel Csehszlovák iában ez- időezerint nincs legfelsőbb bírósági "jogegységi tanács, Palásthy most újabb kérvénnyel fog fordulni a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz, melyben kérni fogja a bírói kar közreműködésével annak megállapítását, hogy a két döntés körül melyik bír érvénnyel és melyik követendő a jövőben. A kérdés nagy fontossággal bír a sok ezer elbocsájtott tisztviselőre nézve. 1 A világ legszebb városa épül fel rövid idő alatt egy ausztráliai völgyben Canberra, a márványból épülő metropolisz, a célszerűség, a szépség és az egészség fővárosa lesz Ausztrália uj fővárosának felavatása London, május 9. A yorki herceg György angol királv nevében tegnap délben adta át céljainak Canberrában', Ausztrália ui fővárosában, az ui parlament épületét. Ugyanezen a napon történt meg Canberra városának felszentelése is. Az ünnepi aktuson óriási tömeg vett részt s vonaton meg automobilokon több mint kétezer mérföld távolságból is érkeztek kiváncsiak. A canberrai szállodák kicsinyeknek bizonyulta s a nép nagy része kénytelen volt sátortábort verni a város körüli mezőkön. Nem az első eset a világ történetében, hogy máról-holnaprh a semmiből város emelkedik. Különösen Amerikában volt a múlt század végén napirenden, hogy évek alatt fejlődtek ki százezernyi lakosú városok. De most először épül tervszerűen és módszeres előkészítéssel egy világváros, amelynek helyén ma még csak erdőségek állnak,' illetve síkságok terülnek el. A többi hirtelen keletkezett városok a véletlennek, természeti vagy ipari adottságoknak köszönhetik létüket. Ausztráliának most épülő uj fővárosát, Canberrát-1, azonban tisztára politikai okokból varázsolják elő. Az ausztráliai angol domíniumok között, évtizedek óta szívós versengés folyik. Az európaiak nem is tudják, hogy a legfiatalabb világrészben mennyire kifejlődött a lokal-patriotizmus és annak ellenére, hogy egész Ausztrália az angol birodalomhoz tartozik, a különböző domíniumok parlamentjei állandóan hadakoznak • egymással-és a, legnagyobb ausztráliai városok, mint Sidney, Melbourne,. Adéléin e és Brisbane között a versengés egyre nagyobb méreteket ölt. Az ausztráliai egység érdekében mutatkozott szükségesnek az uj főváros megteremtése, egy városé, mely győzedelmeskedik a helyi érdekek fölött és központosítja magában az ötödik világrész minden fontos állami intézményét. Az épülő meseváros Ennek az uj városnak a születése a XX. századnak egyik legcsodálatosabb, szinte meseszerü eseménye, mely. méltó arra, hogy Ausztrália felé fordítsa a többi világrészek érdeklődését is. Az ausztráliai szövetség uj fővárosa: Canberra, Ausztrália történetének uj fejezetét jelenti és még többet, a modern technikának leghatalmasabb győzelmétCanberra az első város, amely az építész, a tervező számára minden megkötöttség nélküli határtalan lehetőséget nyújt, ahol holnap város fog álláni, ma még semmi sincs, nincsenek régi utcák* ósdi épületek, nincsenek fabódék, időleges építkezések, csak gyönyörű gigantikus tervek vannak Ausztrália fővárosa a legjobb betonból, hófehér márványból e)>ül. Olyan város születik, amelyben nemcsak minden ház, hanem még minden ajtókilincs is a legújabb, a legpraktikusabb, a legcélszerűbb. Ma már mutatkoznak Canberra körvonalai. A lakónegyed márványból és vöröstéglából épülő házai hétről-hétre magasabbra emelkednek, az állványok közül már kibontakozik a. ragyogó parlamenti épület körvonala, már sejteni lehet a különböző kormányzósági paloták artisztikus szépségét. És az állványrengeteg között már ültetik a mértani pontossággal kiszámított tágas fasorok fáit, úgyhogy néhány éven belül egy utópisztikus álomváros valósul meg, mely semmiben sem fog hasonlítani a világ többi városaihoz. A háború előtti kor Ízlésétől teljes egészében eltér Canberra építkezése. A célszerűség szépségét fogja szolgálni minden tégla, semmi romantikus díszítés, gazdag dekoráció nem fogja megbontani a nemes anyag tisztaságát. Természetesen csábítóbb feladat előtt még soha sem állottak építészek. Az építőművész is végre olyan helyzetbe jutott, mint a festő, a vászon érintetlenségét az érintetlen föld helyettesíti, amelyen a gyakorlati szempor!'ok figyelembevételével teljesen kiélheti alkotó kedvét. 40 vidék verseng egy városért 1901 óta, mióta az ausztráliai gyarmatok szövetségi állammá alakultak, Melbourne volt az ország szövetségi kormányának székhelye. De már az 1901-es alkotmány meghatározta, hogy Uj Dél- Wales egy alkalmas területet engedjen át az államszövetségnek az uj főváros építése céljából. Éppúgy, mint Washington kijelölése alkalmával az Egyesült Államokban, úgy Ausztráliában is évek óta dolgoznak a helyi érdekeltségek, hogy egyik vagy másik terület jelöltessék ki a jövendő főváros számára. Negyven különböző terv merült fel az évek során. Már 1903-ban megejtették az elpső választást és ekkor öt különböző tervet fogadtak el. 1908-ban határozta el végül az ausztráliai parlament, hogy a Yas Canberra területén fogja felépíteni az uj metropolist. Uj Dél-Wales 1500 négyzetkilométer területet engedett át ezen a helyen az ausztráliai kormánynak és e terület az átengedés pillanatától kezdve egyik államhoz sem tartozik többé, hanem az államszövetség territóriuma. Eredetileg az volt a szempont, hogy az uj főváros Ausztráliának legfontosabb városaitól körülbelül egyenlő távolságra legyen. Ez természetesen nem volt teljes egészében megvalósítható, úgy hogy nem a légvonalat, hanem az utak hosszúságát tekintetbe véve Canberra Sidneytől 325 kilométernyire, Melbournetól 680 kilométernyire, Ade- lairtól 1500 kilométernyire és Brisbanetől még messzebbre fekszik. A másik fontos szempont volt a tenger közelsége, ezt. a szempontot kedvezően tudták kielégíteni. Egy kétszáz kilométer hosszúságú vasútvonal"visz a fővárostól a tengerhez a gyönyörű fekvésű Jervu öbölig, amely igen alkalmas a kikötő céljaira. f A pórul járt spekulánsok A legnagyobb meglepetés volt a telekspekulánsok számára, hogy az uj váro3 építésénél a meglevő vasútvonalakat egyáltalában nem vették tekintetbe. Amikor építeni kezdték Canberrát, még egyetlen vonal sem vezetett abba a derűs szépségű völgybe, amelynek fenyő- é9 gummifa- erdőségei között terem meg a világ uj metropolisa. A.z építkezéssel egyidejűleg kezdték meg a vaOanbeürta — Ausztrália - uj - fővárosa. Képünkön a yorki herceg, a piariamenk a korinányipalpta ée i Braaa TOfaiaziterelihöik láthattok " '' ', :i ‘"-*Uj-Dól-Wales térképe Canberra fővárossal sutvonalak építését. Az uj város teljes egészében egy állami kormányzat teremtménye. Semmilyen más érdekeltség, sem ipari érdekeltség, sem telekspekulánsok nem jutottak szóhoz. A kormány mindezeket a legszigorúbban távoltartotta mindaddig, amig végleg elkészült a részletes terv, amely pontosan szabályozza a nyilvános kertek, a fasorok, a disztelek és az állami épületek helyét. A csatornázási munkálatok már a háború előtt kezdődtek meg, de a magánosok csak 1924-ben vásárolhatták az első házhelyeket. Az építészek azon nagy feladat előtt állottak, hogyan kezdjék el egy város építését, amelyet a semmiből kell megteremteniük? Camberra építése ebben a tekintetben példaadó lesz minden jövendő városépítés számára. Először a viz- és villanyvezetéket építették ki, valamint a nagyszabású és továbbfejlesztésre fölötte alkalmas csatorna- rendszert. A természet a tervezőknek segítségére sietett. Három nagyobb patak, a Cotter, a Molon- glo és a Queanbeyan húzódik keresztül a völgyön. A Cotter partján hatalmas sziklavölgy terül el, amely egyenesen kínálkozott több kilométer hosz- szu vízvezeték elhelyezésére, úgyhogy ma már teljesen elkészült Canberra vízvezetéki rendszere, mely alkalmas arra, hogy egy többmilliónyi lakosságú város népességét ellássa a legtisztább ivóvízzel. Százezrek költöznek 1 a parkolt és kertek városába 1927 elején az ausztráliai szövetség territórium lakossága még csak hatezer létekből állt, de augusztusban vagy szeptemberben már átköltözik Canberrába az egész állami kormányzat, úgyhogy az év végével az uj főváros lakossága már a százezret meg fogja haladni. Harminc négyzetkilométernyi területet hasítottak ki a tulajdonképpeni városépítés számára. Nagy súlyt fektettek arra, hogy a kellő helyet biztosítsanak kertek és városi erdők, számára, miután a terv szerint,Canberra a világ első kertfővárosa lesz. A városterületen kívül százezer akernyi földön nagyszabású parkokat és egyéb városi üdülőhelyeket épitenek. A város maga lankás dombok félkörében terül el, az egyes kisebb emelkedésekre építik a legfontosabb állami épületeket Camberra kiimája nyáron igen meleg, de száraz. Éjszaka a hőmérséklet jelentékenyen leszáll, télen viszont néha a fagypont alá is süljed, de általában a napsugaras, szél ment B3 napok vannak többségben. Az uj főváros környékén elsősorban búzatermeléssel foglalkozik a lakosság. Most látnak hozzá az állattenyésztés és tejtermelés fejlesztéséhez és nagy jövőt jósolnak a gyümölcstermelésnek is. 1912-ben írták ki a pályázatot Ausztrália fővárosának terveire. Miután különböző nézeteltérések következtében a legkiválóbb angol építészek nem vettek részt a pályázaton, az első dijat Grif- ■fin csüiágói építész nyerte el. Közbenjött azonban a háború, úgyhogy az építkezések megkezdése hosszú időre eltolódott. 1916-ban abbahagyták a vízvezeték- és útépítést is. 1920-ban láttak újra hozzá a munkához. Az építkezések nagyszabású voltáról némi képet nyújt az, hogy egyedül az állam részéről emelt épületekhez 22 millió darab tégla és 750.000 tetőcserép volt szükséges. A legjobban előrehaladt a parlament építkezése. A hatalmas palota 56 szenátor és 112 képviselő számára foglal magában tanácskozótermeket, könyvtárat, pártirodákat, fogadóhelyiséget stb. Augusztus és szeptember hónap folyamán megkezdődik a népvándorlás Melbournetól Canberrába, az egyéb lakosságon kivül tízezer államhivatalnok költözik át. Egységes szellem, vagy elidegenedés Az állam hatalmas szállodákat is építtetett, hogy segítsen az első szükségleteken. Nemsokára ; elkészül a nemzeti könyvtár gyönyörű palotája és I megkezdik a világ legnagyobb csillagvizsgálójának építését is. Egyik legszebb építészeti remeke lesz az uj városnak a hősök emlékműve, melynek emTékcsarnokában az összes háborúban elhunyt TlcTtány fillé'rrel tő Vb ás már IN VÉRE sarokkal kapod a cipőt ! ansKiKaB